Sportos, értékekre találó, csapatépítő.

Sean Payton a munkájának él, és el is ér vele a csúcsra. Edzőként a csapatét elvezeti az NFL döntőig és meg is nyerik azt. A férfi többször is az év edzője lesz és megkerülhetetlen név a szakmában. Ám a csapat körül robban a botrány: kiderül, hogy a játékosok fejpénzt kaptak az ellenfél kiütése után. Vezető edzőként Payton vállalja a felelősséget és kap egy év felfüggesztést. Ugyan fellebezik, de addig is ki kell töltenie valamivel a felszabaduló idejét. A családját látogatja meg, akiket elhanyagolt a foci miatt. A volt neje már egy új férjet koptat, aki tele van keleti bölcsességgel és különc szokásokkal. A kiskamasz fiát már nem is ismeri igazán. Connor az iskolai csapatban focizik, de nagyon rosszul megy nekik a játék. Már akkor is ünnepelnek, ha egy pontot sikerül szerezniük. Egy jó tipp után az edző felkéri a férfit, hogy segítsen be a támadásokkal, a támadósor edzését vegye át. Belemegy, és a végére nem csak a gyerekek tanulnak tőle, de neki is jut egy fontos lecke. Nem a győzelem a legfontosabb.

A sportfilmek egy külön csoportja, amikor a felnőtt sikeres edző vagy sportoló gyerekek mellé kerül és a reménytelen csapat szárnyalni kezd, miközben a felnőtt is elkezdi rendezni az életét. Igazság szerint még csak sikeresnek se kell lennie, pl. az Aranytartalékban Keanu Reeves az edzés előtt fogadni jobban tudott, mint tényleg a sporttal foglalkozni… De a lényeg, hogy ez a zsáner nagyon megy, folyamatosan készülnek ilyen filmek több sportággal.

A hazai csapat azzal akar több lenni, hogy megtörtént esetet dolgoz fel. Sean Payton valóban edző, aki NFL-döntőt nyert és az eltiltása alatt a fia csapatát edzette. Egy egész történetet meg írtak köré, ami egészen Disney családi filmes.

Megvannak az edzések, a meccsek és az a folyamat, ahogy apa és fia elkezdenek hangot találni egymással. A sport lesz a közös nyelv, de legalább elindul valami és érezni, hogy újra kezdenek épülni az elveszett szálak.

Igaz, hiányérzeteim is voltak. A csapatban sok gyerek van, és legfeljebb egy-egy jellemzőt adtak nekik, hogy valami megkülönböztesse őket. Pl. van a jó rúgó, aki lámpalázas a lány előtt, aki tetszik neki. Van az irányító, aki képtelen a taktikák rendes nevét megjegyezni, így mindig kajás neveket mondanak neki. Még Connor, az edző fia sem ugrik ki a t9bbiek közül – neki az a plusz ilyen jellemzője, hogy ő az edző fia.

A humora és a története azonban nagyrészt szerethető és kedves még akkor is, amikor az edző annyira nyerni akar, hogy azzal mindenkit ellök magától és a legrosszabb arcát mutatja. Akkor is ott van a csapat mögötte, akik kiállnak egymásért és összetartanak és hozzák az érzelmi pluszt. Itt többek is példát mutatnak, hogy kell önzetlenül szeretni – még akkor is, ha különben botrányos alakok. Pl. Connor mostohaapja, akire nem elég kifejező szó, hogy fura. Szappant főz, buddhistának képzeli magát, meg olyan… más. Rob Schneider karaktertől azonban ez kifejezetten visszafogott karakter, teszem gyorsan hozzá. Vagy, a segédedző, aki semmire nem jó, folyton részeg, de amikor kell, odaáll a csapat mellé és Payton védelmére is kikel, ha nem is ért egyet a férfi döntésével.

Sajnos, a humorába beszivárgott az a humor is, ami engem taszít. Ez a csapat a döntőbe szó szerint behányja magát. Nem is értem, hogy nem fújták le a meccset azok után, ami ott zajlott. Nem is akarok arra a jelentre gondolni, nagyon nem vicces – több, mint undorító.

Adam Sandler cége készítette, és ez látszik is. A színészek nagyja Sandler cimborája és a történetben is megvannak a tipikus Sandler-elemek. De szerencsére nem játszik benne.

Mivel a zsánert szeretem, és voltak jó részek benne, én elvoltam vele.

A hazai csapat – 5/3,5 akad benne pár poén, ami minősíthetetlen, de különben tipikus, kedvelhető családi film.