Bűnügyi, házasságot bemutató, álomvilágba menekülő.

Susan és Christopher Edwards egymást rajongásig szerető házaspár, az életüket ki is tölti, hogy a másikkal vannak. Már évek óta Franciaországban élnek, ám a pénzüknek a végére értek és Chris nem tud elhelyezkedni sem. Kínjában nevelőanyjától kér pénzt, és elmeséli neki, miért kell itt élniük Susannel. Az asszony nem tartja meg a titkot, a rendőrségre megy a történettel: Susan szülei 15 éve halottak, Chris ásta el őket a kertben és költöztek el a feleségével. Amikor valóban előkerül a két holttest, bennük golyókkal, az Edwards házaspár azonnal gyanúsítottá válik. Kellő bizonyíték híján a kiadatást nem kérhetik, de felveszik a kapcsolatot Chrisszel. Megbeszéli a páros, és hazamennek. Tisztázni akarják, mi történt és szabad emberként távozni. Megvan a történetük, amihez ragaszkodnak, miközben a nyomozók a bizonyítékokat kezdik el felsorakoztatni ellenük.

Megtörtént eset az alapja, az ilyen sorozatok le tudnak kötni. Újabban a dokumentumfilmként elkészülteket is elnézem, de ez még a klasszikus feldolgozás: színészek játsszák el, hogy a szkript szerint mi történt.

Igaz, a hitelességet kis részletekkel igyekeztek végig fenntartani. Ilyen, hogy minden rész végére tettek be valódi anyagokat. Részletet az interjúból, amit láttunk a részben elkészülni, vagy a kihallgatásból, akár újságcikket vagy híradó részletet. Mivel a legvégén van, még az is a nézőre lett bízva, megnézi-e ezeket. Én megnéztem, de simán el tudom képzelni, hogy akit csak a sztori érdekel, ugrik a következő részre ezek megtekintése nélkül.

Sajnos az ügyet nagyon érdektelennek találtam. Egy cseppnyi izgalom sem volt, mi fog történni vagy mi lesz a szereplők sorsa. Nem azért, mert ismertem volna a valódi esetet – brit, régebbi sztori, szerintem még az angoloknál se közismert, nemhogy nálunk. De az egész történet azzal indul, hogy mi lett az ítélet és jelenleg mit állít a házaspár. Vagyis, legelső jelenettel már el is mondták, mi lesz a sorozat vége.

De, ha nem tudtam volna, akkor se nagyon kötött volna le. A rendőrök unalmasan várják a helyszínelők adatait, majd semmitmondó kihallgatásokat tartanak. Azt még most sem értem, amikor a házaspár már megjött, mi Emma nagy kihallgatási technikája, amiért majd vállon is veregetik. Nekem nem tűnt fel benne semmi, amivel eltért volna a korábbiaktól. A házaspár meg annyira a saját történetét ismételgeti, hogy az sem visz előbbre vagy lenne érdekes.

Az egyetlen, ami lekötött, hogy néha voltak bevágások. Néha egészen mást láttunk, mint amit szóban a szereplők elmondtak. Viszont, Susan annyira egy álomvilágban élt, és meg is jelenítették az ő fejbeni világát, hogy nem tudtam eldönteni, hogy mi fantázia, mi a múlt emlékképe, mi a megbeszélt hazugság. Nem tudnám azt mondani, hogy van bármi elképzelésem, hogy mi történt valójában, amikor Susan szülei meghaltak. Abban sem vagyok biztos, hogy a felsorolt indíték (molesztálás és provokálás) valódi volt-e.

Ha már emlegettem Susan álomvilágát. Mivel megjelenítik, elmegy a sorozat egy különös, már szinte absztrakt irányba. Más színű, furcsa jelenetek és zsánerek. Némelyiktől a hideg is ráz: Susan western fantáziája, amiben a rendőrök lovon követik őket, az egyik legrosszabb. Egyedi tőle a sorozat, de nem esett jól nézni.

Ami miatt mégis figyelemre méltó tud lenni a sorozat, az a két vezető színésze. Ha valamiben biztos voltam az évad végére, hogy Chris és Susan kapcsolata nagyon erős, mindent kibír. Ez Olivia Colman és David Thewlis érdeme, akik között erős a dinamika. Colman különben is nagyot játszik, pláne, ha mellé teszem, hogy pl. milyen volt akarnok királynőként az Oscar-díjas szerepében.

A kritikái különben nagyon jók – nekem azért elég elidegenítő volt az a sok furcsa, múltat és fantáziát megjelenítő jelenet.

Landscapers – 5/3,5 a színészei miatt figyelemre méltó, Colman és Thewlis nagyot játszanak, de az egésznek a hangvétele és külcsíne furcsa.