Elvonókúrán részt vevő, orvossal vetélkedő, életrajzi elemeket felhasználó.

Szabó Győző sikeres színész, és első ránézésre minden rendben van körötte. Keresett színészként, filmezni és színházba is hívják, a zenekara is fellépéseket kap, tévéműsorokba szerepel vendégként vagy társ műsorvezetőként. Mellette van egy szerető felesége és egy kislánya, aki rajong az apjáért. Ám Győző a folyamatos pörgést és pihenést egyre inkább a droggal biztosítja. Maga előtt is tagadja, mekkora a baj, de egy tévéműsorban a leszoktatásról híres Csernus doktor átlát rajta. Amikor Győző elhagyja a kislányát, maga is felismeri, hogy változtatnia kell. Csernus a kórházba akarja fektetni, és miután Győző rosszul lesz a tanács ellenére bevett gyógyszerektől, be is fekszik az elvonóra. Ám hamar szembeszegül az orvossal, provokálja és a többieket is bevonja a játszmába, amíg komoly következményei nem lesznek a viselkedésének.

Megvan annak a hagyománya, ahogy valaki feldolgozza a saját traumáit. Ki mivel foglalkozik: megírja, mint Karinthy. Filmre viszi, mint Fellini. Megfesti, mint Van Gogh. Hosszan lehetne sorolni. Korunk meg olyan, hogy ismert emberek memoár jellegű kötetei nagyon mennek. Így Szabó Győző megírta a leszokásának történetét, amiből film is lett.

Az első, ami miatt felemás érzéseim vannak, a szereposztás. Még az sem lepett volna meg, ha Szabó Győző eljátssza saját magát. (Azért Csernus Imrétől ezt nem vártam volna, de Szabó Győzőről el tudtam volna képzelni.) A rendezővel is többször dolgozott együtt, a saját története. Bár, lehet, éppen azért nem játssza Győző magát. Túl mélyre kellett volna menni és a legrosszabb pillanatokat újra átélni. De, amire ki akarok lyukadni. Szabó Győzőt Molnár Áron játssza. Ha megváltoztatják a neveket, nem lenne semmi bajom. Profin hozza a széteső embert és a magabiztos sztárt, aki szórakozik az emberekkel. Csak éppen megtartották a neveket és képtelen vagyok Molnár Áronba Győzőt látni – nagyon más alkatok testileg, arcra, még a színeik is mások.

Bányai Kelemen Barna sokkal közelebb volt dr. Csernus külleméhez, ott nem volt ilyen gondom. Szintén egy többszínű, érdekes karakter született, és itt is meg volt az akkora hasonlóság, hogy nem zavart, hogy nincs névváltoztatás.

A cselekmény – megvan a maga húzása. Hogy halad a terápia, milyen játszmába kezd Győző. Erőszakosan uralni akarja a helyzetet, és kihasználja, amit meglát az emberekből vagy akár a neve erejét is. Éppen ezért zavaros maradt nekem, hogy a két ellentétes oldala hogyan áll össze. Harcol a dokival, elég komoly pontokon bántja, és amikor nyer, mégsem elégedett és vissza akarja kapni Csernust a módszerével együtt. Most akkor mi van? Ha hisz benne és általa akar jobban lenni, miért lázadt annyira korábban?

Sok mindent rá lehet fogni arra, hogy a drog tönkreteszi az embert. De Győző alakját a szer nélkül is elég megosztóra faragták. A nőkkel való kapcsolata kifejezetten negatív. Nem is értettem teljesen a családi viszonyait: házas és együtt is élnek Judittal? Ha igen, akkor a nő ilyen könnyen veszi, hogy Győző rárepül mindenkire, aki szétteszi neki a lábát? Lilit még magyarázná a drog, de Éva esete más. Az simán hatalmi játszma és rosszindulat.

Látványra egyszerű a film, annak is kell lennie. Egy elvonó a fő helyszín, simán el tudnám képzelni színpadon is. Azért jár a pont, hogy a magyar nyomasztó viszonyok azért visszaköszönnek, de nem lett érvágó a hangulat.

Herendi jellegzetes elemei (szinte klip az eleje) mellett egyszer érdekes közönségdráma volt.

Toxikoma – 5/3,5 bár szívem szerint kérdőjelezném. Drámának nem rossz, de a végszöveg és a látottak között nagy a táv. Molnár Áron is, mint Győző? Érdekes választás.