Minden napra egy film

Minden napra egy film

A legjobb dolgokon bőgni kell

2022. március 16. - BBerni86

Életválságos, holtat őrző, családi és baráti körös.

Maja fontos változások meghozására készül: a párjával közösen felújítanak, próbálkoznának a gyerekkel is. Azon a napon minden összejön: otthon nem alhatnak. Bence dolgozni fog, Maja pedig arra számít, hogy az anyjánál egy estére meghúzhatja magát. Eszter azonban vendégeket vár, és nem látja szívesen a lányát. Helyette kitalálja, hogy úgyis be kell vásárolni a nénivel, akivel eltartási szerződést kötött – Maja vihet neki vacsorát és ott töltheti a_legjobb_dolgokon.jpgmajd az éjszakát is nála. Maja nagyon nem rajong az ötletért, de ő se tud jobbat. Ám a lakáson holtan találja az asszonyt, és meg kell várnia a szállítókat. Az anyja beugrik és elmegy, Bence is csak benézni tud, várja a műszakja. A feszültség is nő, hiszen kiderül, hogy Eszter rendszeresen elfelejtette az eltartási szerződést aláíratni, így nem jár nekik semmi. Jön a kisgyerekes barátnő, Sára és egy lakatos is, az éjjel telik és Maja hoz pár döntést a továbbiakról.

Nincs érzékem a melodrámákhoz, már ha ezt a filmet nevezhetem annak. Érzek benne szatírát is, és nagyon el tudom képzelni színpadon is. Pár jelenetet húznak és átírnak, és az egész játszódhat a lakásban. De, amire ki akarok lyukadni, hogy egész jó kritikákat láttam a filmről, gondoltam, megnézem. Utána esett le, hogy rá kellett volna pillantanom a közönségszavazásra is, akkor felmérem, hogy messze nem egy közönségkedvenc és jobb lett volna nekem is nélküle.

Elsőre simán fájt, hogy mégis milyen agyament ez a cselekmény? Őrizzük a hullát a lakásban, meg flörtölünk az éjszaka kiérkező lakatossal? (Ha vámpír lenne nyomorult, ok, de ez nem urban fantasy. Pedig jobb lett volna.) Groteszk és annyira valóságos akar lenni, aztán van benne pár dolog, ami annyira nem hihető az éjszaka közepén. Valahogy nem akart összeállni, mit látok, csak idegesített az egész bemutatott helyzet.

Igaz, nem segített az sem, hogy Maja pont olyan személyiség, akit legszívesebben megrugdosnék, és biztosan nem lenne a barátom. Tényleg ilyen egy egész generáció? Pedig elvileg kb. az én korosztályom, de az ilyen emberek elől én menekülök. Életképtelen, nyavalyog és olyan szerencsétlen. Nem tudja, mit akar. Se célok, se álmok, csak egy általános béna viselkedés és menekülés minden elől. Se karrier, se család és nyavalyog anyunak? Pedig boldogtalan, meg szégyell dolgokat, de csinál bármit is? Nem.

Sára már egy fokkal szimpatikusabb, de ő is látlelete a magunknak mondott hazugságoknak és a korosztály gondjainak. Színésznő, láthatóan él-hal a munkájáért – meg lehet nézni, hogy reagál, amikor felhívja egy rendező, majd kiderül, hogy téves a hívás. Hogy azzal büszkélkedik, hogy kint van egy plakáton az arca. De szült egy gyereket, és nagy mosolyogva előadja, hogy most kicsit kihagy, csak anya, élvezi és a karrierjének is jót tesz. Persze – dobná a gyereket a kukába, csak hívnák vissza. De hazudik, szerintem magának is, mert különben nem bírná ki.

Én nagyon nem élveztem, hogy ezt kellett néznem, meg amit szerencsétlenkednek abszurd helyzetekben. Annyira távol áll tőlem ez a mentalitás – én a kitűzöm a célt, írom a listát és pipálom, amit elvégeztem emberke vagyok -, hogy ahogy belegondoltam, mitől tetszett volna nekem ez a film, arra jutottam, hogy Majának gyökeresen meg kellene változnia. Nem kell mindenkinek férj meg gyerek, meg olyan is van, aki fix állást nem akar és jó neki, ami éppen jön. De Maja… azt érzi, mit nem akar, de hogy mit, arról gőze sincs. Elveszett, boldogtalan.

Nem is nagyon tudom megítélni, filmként milyen. Bányai Kelemen Barna simán lopja a jeleneteket, és ebbe a 24 órába tényleg belenyomnak egy élettragédiát. Van tartama, el tudom képzelni, hogy tényleg vannak ilyen emberek és ez látlelet. De akkor se tetszett, nagyon nem.

 

A legjobb dolgokon bőgni kell – 5/2 ellenszenves volt a történet, a vége és még a főszereplőt se kedveltem meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr1917781730

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása