Nem szép tőlem, de amikor beteg vagyok, a Disney rózsaszín szemüveg vagy valami jó kis katasztrófa/horror tud csak jobb kedvre hangolni. A katasztrófaigényem továbbra is a 9-1-1 elégíti ki, amiről lassan írok is, de ma A védőről akarok mesélni.

Már elárultam, hogy Disney, így a család fontosságának üzenete biztosra vehető benne. Rá is építették a film nagyját, kiterjesztve a család fogalmát. Ray, a főszereplő számára van az anyja és az öccse. Mivel az asszony függő, a kezdő egyetemistára marad, hogy valamiképpen az öccse gondját viselje. Család mindenek előtt. Csak éppen, itt van az is, hogy ezen az egyetemen komolyan veszik, hogy a csapat összetart. Mire észbe kapnak, a sporttárak a fiú bébiszitterei, az edző felesége hordja iskolába a fiút és besegítenek pl. a háztartásuk vezetésbe is. A végére Ray meg is fogalmazza, hogy van egy családja, amibe beleszületett. Meg van az egyetemi családja.

Ha a végére át is csúszik az egész a nyálas kategóriába, egy pont volt benne, ahol valamit mélyebben sikerült megfogni. Amikor Ray elkezd segítséget elfogadni – az neki is nagy személyiségfejlődés. Korábban csak magára számíthatott, így is élt. Neki gyengeséget jelentett, ha valamit nem tudott egyedül elintézni. Itt viszont megtanulja, hogy az a gyengeség, ha valaki nem ismeri fel, hogy egyedül nem megy, és nem kér segítséget vagy nem tudja azt elfogadni.

Bár a keret sportfilmes, és Ray foci ösztöndíjjal jutott be az egyetemre, a sport nem igazán fontos a filmben. Látunk pár edzést, meccset már csak elvétve, és a végén, a nagy játszmát meg sem mutatják. Mert nem az a fontos: hanem, hogy családként vonulnak ki és számíthatnak egymásra.

Nem egy kasszasiker várományos és a látványelemeket is minimálisra vették. Még egy ok, amiért nem a meccseket nézzük, hanem ahogy Ray az iskolabusztól fut edzésre vagy órára. Itt az érzelmek a hangsúlyosak és a nagyon sulykolt üzenet. Akad benne egy kevés humor is, de nem lehetne azt mondani, hogy komédia lenne.

A karakterek egyszerűek, jóságosak és közel giccs, ahogy mindenki a fiúk mellé áll és igyekszik segíteni. Film, élőszereplős és igaz történet alapján. Az alap elég komoly is, egy drogfüggő anya nem képes a gyereke gondját viselni. Mégis, olyan Disney mesés minden – még az is, ahogy az anyjukkal alakul a kapcsolat, pedig az elég nagy pofon, amikor az anya simán elvárná, hogy a nagyobb fia nevelje a kisebbet, amíg ő elvonón van. De még az állami elhelyezés is simán pakliban van. Sértődés, valami beszólás, amikor maga az anya veti fel, hogy mennyire nem fair, amit csinál? Ugyan! Ölelés és szeretünk anya.
Nem meglepő, hogy ismerős színész vagy emlékezetes alakítás se akad benne. Ok, az edző – James Badge Dale – legalább ismerős lehet innen-onnan, de sokat elmond a karrierje alakulásáról, hogy itt kötött ki mellékszereplőként.

A fentiek nem derül ki, de szerettem nézni ezt a filmet. Kis dráma, kis sport, kis humor és sok Disney rózsaszín világlátás. Szórakoztató, nézhető – csak sajnos alapból az foglalkoztat jobban, ami nem tetszett. Amikor beteg vagyok, meg pláne.