Az alapkoncepció tetszett. Ahogy azt sugallta a történet – és az egyik szereplő-, hogy minden olyan itt, mint egy kirakóban. Szépen össze lehet rakni mi történt és hogyan tovább.

A végére azonban teljesen elvesztett a film. Mégis, milyen csavar volt ez? Most komolyan ilyen vége lett? Rémesen kiábrándító és az egésznek így semmi értelme. Nem csak a végével volt bajom, de az húzta végleg alá, hogy ez csak egy elvesztegetett pár perc volt az életemből, amit sokkal értelmesebben is el tudtam volna tölteni.

Mi is a sztori? Adott egy gazdag srác, aki a kórházban tér magához. Ott derül ki számára, hogy az életéből elveszett 2 év. Lett egy felesége, van egy szeretője és a bátyja 2 éve meghalt egy balesetben. A doki azzal igyekszik összekötni az életét, az a baleset felidézné, most mi történt vele. De: Simon hirtelen 2 évvel korábban találja magát, az autóbaleset után, amiben meghalt a testvére. Ott ismeri meg a későbbi nejét, és jön rá, ki a későbbi szeretője. A múltból ért meg dolgokat, és próbál változtatni a jelenen.

Hogy a készítők megfejeljék egy olyan befejezéssel, amit a Lost kapcsán is rühelltem. Sok sebből vérzik a történet, de a vége a legrosszabb.

A rejtély az egyetlen, ami úgy, ahogy működött. Ahogy a két sík között ugrál, és Simon egyre több mindent megért. Csak sajnos aztán jobb egy harmadik sík is, megpróbál manipulálni dolgokat – a nyomozást tett követi, és szétesik a film. Rohanás az egész a totális értelemvesztés felé, ami csak azért nem történik meg, mert olyan megoldást írtak neki, ami ezt igényli. De ettől még ugyanolyan borzalmas nézni – nem is tudom, egy más véggel mennyivel tetszett volna jobban. Mert a logikai gondok akkor is benne maradtak volna. (Pl. a szerelmi szál, meg hogy az előzmények is mennyire kiestek Simon fejéből. Ha az első autóbaleset a kritikus pont, attól még emlékeznie kellene, hogy ki volt a szeretője és miért tiltott az a szerelem – az mind a baleset előtt indult.)

Zárt térben mozgunk, a családi ház és a kórház a két helyszín. Ez még jó kis bezártság érzetet is kelthetett volna, de nem jött össze. Ha ijeszteni próbálak is, mint pl. Simon begőzölése és a szobatársára támadása egy ollóval, az valamiképpen röhejessé válik. Nem csak azért, mert nem tűnik a vér vérnek. Az egésznek a hangulata nem passzol össze.

Bajban voltam azzal is, hogy nem szerettette meg a film a szereplőit. Piper Perabo akkor se tud a veszélyes nőnek tűnni, ha nagyon próbálja. Az eredeti énje, a szürke egér hihetőbb tőle, mint amikor bárkin átgázolt. Vagyis, ő eleve nem szerethető. A szerető semmilyen, annyit mondogat, hogy szereti Simont, de különben semmit nem tudunk meg róla. Üres. Ha belegondolok, Simonnal is ez a legnagyobb baj. Most itt ez a helyzet, de milyen ez a fiatalember? Róla se derül ki semmi.

Pedig, mai szemmel még csak rossz se volt a szereposztás. Ryan Phillippe és Piper Perabo akkoriban jó nevek voltak, Robert Sean Leonard meg valamivel az ilyen filmek után talált rá House doki legjobb barátjának a szerepére. Igaz, nincs is olyan szerep, amit olyan nagyon el lehetne itt játszani.

Akkor – történet borzalmas, a film vége kifejezetten rémes, látvány és hangulat alig, a színészek valamit adnak hozzá, de nem sokat.