Minden napra egy film

Minden napra egy film

Firenzei nyár

2022. július 08. - BBerni86

Kezdjük talán azzal, hogy a Netflix igyekszik visszatalálni a sikerrecepthez. Vagyis: fogott egy viszonylag sikeres ifjúsági regényt, amelynek folytatásai is vannak. (Trilógia ez is, mondanom se kell…) A főszereplők olyan fiatalok, akiket még nem ismerünk másból, vagyis lehet alapozni őket ezzel a szereppel. A történet aranyos, némileg keserédes és romantikus is. Vagyis, minden adott, hogy A fiúknak utódja megszülessen.

firenzei_nyar.jpgAmin elsőre fennakadtam, hogy nem szeretem a magyar címét. Tudom, ez nálam visszatérő probléma. Ha ez a Love & Gelato – vagyis Szerelem & Fagylalt, hogy jutunk a firenzei nyárig? A nyár még csak stimmel, mert Lina nyáron utazik Olaszországba, de Firenze? Egyetlen jelenetsor játszódik ott, Lina Rómában száll meg, ott keveredik kalandokba, lesz szerelmes, meg tud meg több dolgot az anyja múltjáról. Római nyár lenne a passzoló, ha már a cselekményből hozzák a címet…

A második, hogy nekem már nagyon kezd elegem lenni az átlagos, kedves szomszéd lány karakterből, akiért rejtélyes módon minden srác odavan az ilyen filmekben. Lorenzo esetében még ok, ők passzolnak. Egyik sem az a túl helyes, túl gazdag, túl tehetséges. Két átlag fiatal, akik megértik egymást. De mit akarna Alessandro a lánytól? Ha csak az apját bosszantani, azt megérteném, mást nem. Különösen zavaró úgy, hogy Lena még kap is jeleneteket, ahol azon sopánkodik, hogy nem mutatkozhat fürdőruhában, mert nincs meg hozzá az alakja, meg hasonlók. Olyan szinten önbizalom hiányos, hogy azt rossz nézni. Pedig különben helyes színésznő játssza, erősen el van túlozva az ’átlagossága’.

Ha már itt tartunk, nem egyszer a Neveletlen hercegnő jutott róla eszembe. A viselkedése, a színei és a családi titkok is eszembe juttatták Miát. Mivel az ő stílusáért sem voltam oda, így nálam Lena sem indult nyertes pozícióból. Voltak aranyos megnyilvánulásai, helyenként együtt is tudtam érezni vele, de szélsőségesen kamaszként fogták meg, ami mellett meg röhejesnek hat, hogy egyes dolgokat milyen komolyan vesz.

Ami viszont tetszett a filmben: hogy nem erőltetik a nagy happy endet. Van, ami összejön, más kevésbé. Nem a szerelem jelenti a megoldást hősnőnk minden bánatára. Sokkal pozitívabb végnek érzem azt, hogy nem a fiúk között választ, hanem azt mondja, azt teszi, ami neki lesz a legjobb és az nem feltétlenül a szerelem. 18 évesen nem is annak kell eldönteni mindent, hogy melyik fiút szereti jobban.

Rendben, azért akadnak így is zavaros pontok. Az anyja kapcsán – ha megtalálta a szerelmét, aki viszont szerette és egy más férfi gyerekét is bevállalta volna, minek kellett minden szálat elvágni? Azt megértem, hogy Hadley nem akarta, hogy a férfi feladja érte a lehetséges karrierjét, de miért nem maradt vele a lény? Őt semmi nem húzta haza, simán nevelhette volna a szerelmével a lányát Rómában is. De ok, így lett történet, konfliktus, meg rejtély, hogy mi történt 19 éve, amikor Hadley járt Rómában. (Ez meg tiszta Mamma Mia! Nyomozzuk anya naplójából, ki volt apa.)

A másik, a képeslap összevágás. Róma és Firenze is rengeteg külső helyszínen megjelenik, és rá is mennek arra, hogy mennyire szépek ezek a városok, mennyire tetszenek a hősnőnek is. Simán tudtam úgy is nézni, hogy a cselekmény mögött azt néztem, éppen merre járnak a szereplők. Jót is mosolyogtam azon, ahogy Firenzét összevágták nekik, és egyik helyről áttették őket a város másik felébe – csak nem tudnak teleportálni is? De ok, így volt látványos és így láttunk belőle a legtöbbet, ezért nem panaszkodom.

Kb. azt tudja, amit a Netflix tinifilmek. Vagyis, aki eddig is elnézte őket, ezzel a filmmel is jól ki fog jönni. Aki meg nem szerette, nem most válik rajongóvá.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr8917877207

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása