Minden napra egy film

Minden napra egy film

Master

2022. augusztus 11. - BBerni86

Egyszer olvastam egy kifejezést, amit sajnálok, hogy nem jut eszembe, mert illene erre a filmre is. Rasszista gyilokpornó? Passz. De a lényeg az, hogy minden arra megy itt vissza, hogy a rasszizmus nagyon is él még és a master.jpgfeketéknek rossz. Mivel a zsáner misztikus horror, még ölik is őket.

Pedig kísértettörténetnek indul. Jasmine egyetemre megy, és pont abba a szobába kerül, ahol korábban egy tanuló öngyilkos lesz. Van is egy városi legenda a boszorkányról, aki innen választ áldozatot és a szemeszter végére végez a kiszemelt lánnyal. Gyűlnek a gyanús jelek, mintha a boszorkány is feltűnne és megvannak a lány kamasz gondjai is: pl. a szobatársa, Amelia komolyan megharagszik rá, amikor egy bulin a neki tetsző fiú Jasmine-t csókolja meg.

De egyre inkább elmegyünk abba az irányba, hogy mennyiféle rasszista viselkedés van még mindig. Jasmine eleve egy kisebbség tagja, a 8 fekete diák egyike az egyetemen. A feketék takarítanak itt, nem tanulnak vagy tanítanak. A boszorkány áldozatai is a fekete lányok. Amikor kidöntenek valamit, Jasmine-tól várják, hogy takarítson fel utánuk. Ahogy a rendelt ételt is a lánynak kell fizetnie, noha gazdagok – mégsem adnak egy dollárt sem. Közben meg előadják, hogy mennyire nem rasszisták. Pl. az egyik órán A skarlát betűt elemzik, és bele van erőszakolva, hogy miképpen ábrázolja a rasszizmust a regényt. Jasmine, aki az egyedüli fekete az osztályban, nem is érti, hogy hogyan. Ez a regény nem arról szól – még őt nézik idiótának és kap rossz jegyet. Miért nem írt arról, hogy milyen rossz a regény világában az indiánoknak?

A másik főszereplő, a címbeli mester, Gail szála eleve erre épül. Az elején büszke arra, hogy ő lehet az első fekete, aki az egyetemen kollégium vezető lehet. Tele van tervekkel és ötletekkel. Aztán rá kell jönnie, hogy nem az eredményeinek szól a kinevezés, hanem a bőrszínének. Ő a házi néger: nézzétek, milyen elfogadók vagyunk, nálunk az egyik vezető egy fekete nő! És egyre több mindennel szembesül. Pl. a legjobb barátnőjéről (Liv) kiderül, hogy fehérnek született, csak félvérnek hazudja magát és felvett egy afroamerikai identitást, nagy raszta hajjal meg egyéb sztereotípiákkal, és így sikeres. Pl. ő tanítja a fekete kultúrát és identitást az egyetemen. Pofont kap akkor is, amikor arra bíztatja Jasmine-t, hogy tartson ki. Annyira kevesen vannak feketék, akinek sikerül bejutni, ki kell bírnia és később könnyebb lesz. A nagy rábeszélés után nem sokkal Jasmine öngyilkos lesz, és ezzel végleg lerombolja Gail megmaradt hitét, aki el is menekül. Mert soha, semmi nem változik meg nekik, csak jobban elrejtik külsőségek mögé az előítéleteket.

A végére már el is veszik a misztikus szál. Abszolút belecsúszik a fekete gyilokpornóba.

Az egyetemen játszódik, tantermekben, szobákban, udvaron. Annyira változatos tud lenni így is, hogy nem éreztem bezárva magam. Különben sem egy nagy költségvetésű film, de nem is volt mire költeni. Ha valóban szellem kísértene, akkor lett volna abban az irányban lehetőség, de a végére komolyan ott tartottam, hogy itt legfeljebb a rasszizmus kísért és nem boszorkány.

Regina Hall az egyetlen nagyobb név a stáblistán, és azt ő szépen hozza is, ahogy a büszke nő megtörik és hitét veszti. Csak sajnos annyira egysíkú a film, hogy az torzítja az üzenetet. Semmiben nem szeretem, amikor ennyire egyoldalú az ábrázolás. Ez a femináci filmekkel is a legfőbb bajom. Ez meg ugyanazt csinálja, csak a rasszizmussal.

Vegyesek a kritikái. A nézőknek jobban tetszett, mint a kritikusoknak. Én az utóbbiak véleményével értek egyet, nekem sem tetszett.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr7817905329

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2022.08.17. 10:42:26

Két szálon futó rasszista thriller (már ha van ilyen) ami olyan lassan adagolja a feszültséget, hogy előbb fullad unalomba mielőtt elérné. Nem hossszú, de még a másfél óra is sok neki. Se forgatókönyv, se rendezés, se színészek, se zene. Nulla volt.
süti beállítások módosítása