Van egy tippem, hogy Amerikában többet mond egy átlagos embernek Kurt Warner neve, mint nálunk. Számomra teljesen ismeretlen volt, mondjuk, Tom Brady, akit legalább névről tudok és ebben a sportágban játszik. Vagyis, azért nem én vagyok a célközönség.

De, a filmre visszatérve. A film annak a története, hogy Kurt Warner hogyan jutott be az NFL ligába és jutott igencsak magasra. Őt tartják a legjobb, nem draftolt játékosnak valaha. A kezdetektől, hogy gyerekként megtetszik neki a sport, jutunk az első bajnoki címig.

A film nem a sportra koncentrál. Kevés meccset látunk, edzést még annyit sem. Inkább az van előtérben, ami a magánéletében történik, ahogy próbálkozik annak ellenére, hogy senki nem akarja focistaként alkalmazni. Nem a szokványos történetet futotta szerelmi téren sem – még egyetemistaként kezdett kapcsolatba egy szerintem idősebb, bizonyosan kétgyerekes, elvált nővel. Egyiküknek se volt anyagi háttere, az egyik gyerek ráadásul vakként plusz figyelmet is igényelt. Már maga az, ahogy Kurt kitart mellette akkor is, amikor dőlni kezd a pénz és nem csak küszködnek együtt, szokatlan. Jutott bőven tragédia nekik, ahogy Brenda elveszti a szüleit, az sem átlagos.

Kitöltik a filmet, de hosszú. Szívem szerint húztam volna belőle, és a Brenda szerelmi szálat nem is értettem, miért kell ennyire tolni. Arról többet tudunk meg, mint a sportról. Pedig az érdekes lett volna, hogy áruházi polcfeltöltőként mégis hogyan maradt formában és tudott játszani később is Kurt.

Látványra beletették a kötelezőket, ha egyes megoldásokat nem is szerettem. Megfigyeltem pl. hogy Dennis Quad színre lépésekor, vagy ha csak ő kezdett egy jelenetet, mindig az ujján levő hatalmas bajnoki gyűrűre ment egy közeli, utána jött ő maga a képbe. A ruháknak megvan a retró jellege, a meccseket igyekeztek filmesen izgalmasra tervezni. Pontosabban, az első meccset a profi ligában. A többi éppen csak bevágásra került egy kicsit. A színészeket igyekeztek úgy sminkelni és fésülni, hogy emlékeztessenek az eredetire. A végén a bevágások alapján ez Brenda és az edző kapcsán sikerült legjobban.

A szereposztás fura. Zachary Levi nem éppen olyan alkat, amit a hivatásos sportolók mellé tennék. Számomra ő inkább komikus. Ehhez jön hozzá, hogy negyvenesként öregnek is érzem egy huszonéves szerepére. Anna Paquin külcsínben annyira passzolt, hogy az ő esetében jobban elnézem, hogy nem szimpatizálok a színésznővel, vagy, hogy egy 10-sel ő is simán öregebb, mint ami a karakteréhez passzolna. Tudom, nem ezen kellene fennakadnom, de itt már film közben is azon merengtem, hogy mennyire öregnek néznek ki a történethez képest.

Egyszer elment, ugyan a pátosz és az amerikai álom megszerzése túl van tolva – de amerikai focis film, ez benne van a pakliban.