Elsőre az nem volt éppen lelkesítő, hogy az egyik főszereplő egy apáca. Ha már egyházi iskolában, félig-meddig árvaházban játszódik a történet, felmerül, mennyire része a filmnek a vallás. Nem szívesen néztem volna, ahogy a gyerekeket térítik meg templomba viszik. De szerencsére ez nem az a film.

Az intézményben az a lényeg, hogy bentlakásos iskola, és a nevelt árvák nyárra is maradnak. Az érkező Marina nővér elsősorban a tanáruk lesz, és nem része az anyagnak a vallás. Annyi az egyházi vonal, hogy szinte minden helyiségben van kereszt a falon, és az egyik gyereknek az a tikkje, hogy mindig fejtetőre állítja őket.

A történet inkább ’a jó tanár javítja a gyerekek életét és maga is tanul valamit’ alapokat követi. Marina nyughatatlan lényeg, az előtörténetéből annyit tudunk, hogy sokfelé járt, nyughatatlan, és már nem nagyon tudja az egyház sem, hova helyezzék. Így kerül ebbe az iskolába a nyári tanár szerepkörbe. A gyerekek már jó előre tervezik, hogy készítik ki az elődökhöz hasonlóan, de Marina tud meglepetést okozni nekik. Ismerős lehet, ahogy a gyerekek és az új tanáruk egymásnak feszülnek. Marina módszerén különben jót mosolyogtam, az nem teljesen követi a szokványos sémát.

Az majd onnan jön, hogy rájön, a focival lehetne lekötni a gyerekeket. Kiharcolja, hogy csapattá szerveződhessen, összeszedi az anyagi feltételeket és neveznek a bajnokságra. Vagyis, amit már láttunk jó párszor.

Humoros film, és több oldalról próbálnak nevettetni, miközben a komolyabb témákat éppen csak érintik. Van, ami jobban sikerült, más kevésbé. Az apácák a vidámparkban a hullámvasúton még szinte aranyos is, és annak is megvolt az érdekessége, amikor arról beszélnek a gyerekek mellé álló nővérek, hogy ki miért lett apáca. Az már kevésbé tetszett, hogy ezeket a kiskamasz fiúkat mi foglalkoztatja. Van, akit nagyon a lányok, és olyan jeleneteket írtak neki, hogy pl. este kilopózik tévét nézni, és a villózásba pornót igyekszik belelátni, vagy a vidámparkos jelenet az óvszerrel… Ezeken inkább morogtam, mint nevettem.

Sportfilmként is inkább a humor dominál. Marina igyekszik edzőt találni nekik, és a megkért portás roppant alkalmatlan. Látunk pár jelenetet, edzést és meccset is vele, szánalmasabb, mint hogy vicces tudjon lenni.

Húzzák a fejlődési íveket – ahogy a gyerekek otthont találnak az iskolájukban, harcolnak érte a végére és komolyabban kezdenek viselkedni. A végére már képesek arra, hogy gratuláljanak a bajnokságot megnyerő csapatnak, míg az elején a semmiségekért is a torkuknak ugrottak volna. Marina is otthonra lel itt, és befejezi a vándoréletet a gyerekek miatt.

Azzal nem nagyon tudok mit kezdeni, hogy megtörtént eset az alap, és a végén megmutatják, hogy a legtehetségesebb kiskölyök tényleg focista lett, és a mai napig hálás az apácáknak azért, amit tettek érte. Plusz meghatódás lehetne a valódi fotókkal a végén, de most nem éreztem, hogy többnek érezném attól, hogy nem fikciós a film.

Megvannak az aranyos, a kicsit komolyabb részei, és bőven van benne sport is, de gyerekekre szabott, nem vérre menő bajnoksággal. A humora, ami nekem lehúzza kissé, az nem az enyém.

Nem látványfilm, a meccseket is lehetett volna bőven izgalmasabbra venni, bár itt az üzenet miatt az nem működött volna. Nem arra nevelték őket, hogy nyerni kell és bajnokok legyenek, hanem hogy tiszteljék az ellenfelet is, és tudjanak csapatként együtt játszani. Az megvalósul.

A gyerekszínészek karakterre szabottak, az apácák is jellegzetesek. Nincs túl sok jellemzőjük, egy fő van, amit nagyon felnagyítanak és azzal lehet azonosítani őket. De kedvelhető, pozitív jellemek, ez nem az a film, ahol konfliktusok vagy gonosz ellenfelek lennének. A felügyelőt is, aki átalakítaná az iskola jellegét, nagyon könnyen szerelik le.

Egyszer nézhető, aranyos, bár szerintem nem éppen vicces komédia – bár tény, az tetszett, ahogy Marina megkezdte tanári pályafutását.