Vártam a feliratot, hogy a Cluedo alapján. Elég csak megnézni a plakátot – nem úgy néznek ki, mintha egy társas borítóján állnának? Ehhez jön hozzá a cselekmény milyensége.

Vagyis, van egy rejtélyes és hirtelen halál, majd szobák közt vándorolnak, játszanak a nyomokért és a szünetekben vallatják egymást. Nem pont a Cluedo, de emlékeztet rá eléggé, hogy beugorjon. Hogy kerek legyen, miért is kell játszaniuk a családtagoknak és az éppen rosszkor jött építésznőnek, a család játékfüggő, ilyen gyáruk van és a gyilkos is azzal szórakozik, hogy játszanak vagy meghalnak.

Egyik játék betegebb, mint a másik. Van, ahol egymásra kell nyíllal lőniük. Az nem is kicsit agyament. A szabadulószoba játék már sokkal hagyományosabb, de a filmben abból van a kevesebb.

Az egész cselekményben van valami beteg, túlzás – meg olyan logikai lyukak, hogy attól paródiába csúszik az egész. Nem is tetszett, ahogy mindent feloldanak majd a végére. Arról egy másik film ugrott be, de nem nagyon akarom megnevezni, mert akkor lelövöm, ennek az egésznek mi volt az igazi értelme. Abban egy születésnapi ajándék volt egészen más, mint amit a szereplő megélt. De erről eszembe jutott, hogy már horrorban is láttam ilyet. Abban olyan jól sikerült a megajándékozott átejtése, hogy gyilkos lett belőle a végére. Le is döbbent mindenki…

Ok, nem a végén merengek. Idegesített, buta, paródiába illik. Erről ennyit.

Inkább arról, hogy mennyire harsány, jellegzetes és mégis, irritáló a képi világ. Minden szereplő kapott egy jellegzetes színt és karikatúra jellemet. Jeanne a fagyos, túl komoly építész kékben. Theo pirosban az örök gyerek, nőcsábász örökös. Zöldben Lena, a sértett lány, akinek sötét titkai vannak és féltékeny a mostohájára. De lehetne sorolni. Ezek a színek visszaköszönnek minden velük kapcsolatos dologban, és játékhoz illően a környezetük is rájuk van szabva. Az valami egészen röhejes, amikor egyre több hálószobát megmutatnak, és egyeseknek milyen extrém helyen kellene laknia – Jo néni szobája a csúcs, az félig nagyon spártai, félig nagy bemutatás a vénlány rokonnak. Jeanne kapcsán még egy – annyira lekötött (ha-ha) a film, hogy gyakran merengtem azon, vajon parókája, műhaja van-e, mert az a konty nagyon nem illett a fejére. Ott konkrétan más árnyalatú barna volt a haja, mint amit egyébként láttunk belőle.

Krimi, paródia és komédia határain lépkednek, és gyakran elcsúsztak az arányok. Amikor pár szereplő gödröt kezd ásni a kerítés mellett? Ahogy a végén Theo és Jeanne összefognak, és elsütik ugyanazt a trükköt párszor? Ha értem is, miért szánták ezt poénnak, engem csak eltaszítottak vele.

Lehetne azt is feldobni, hogy mennyire idéznek meg krimi klasszikusokat. Ők maguk is emlegetik, hogy olyan a helyzetük, mint Agatha Christie hőseinek a Tíz kicsi négerben. De ez a nyomában sincs annak. A Tőrbe ejtve is eszünkbe juthat – a Cluedo mellett az passzol hozzá legjobban, csak éppen annak gagyi változataként.

Ismertebb nevek, ha nem is igazán nagy sztárok akadnak benne. Ahhoz nem elég, hogy megnézze valaki. Legalábbis kétlem, hogy Miou-Miou vagy Alice Pol rajongók országa lennénk. De a karakterek különben is annyira paródia jellegűek, hogy eltúlzottnak kell lennie a játéknak is, nem is volt szimpatikus.

A francia filmeket ennél jobban szoktam szeretni, de ebben nem találom a szerethetőséget. De lehet, mostanában ilyen passzban vagyok, mert ahogy belegondolok, az utóbbi időben nagyon sok olyasmit láttam, aminek kapcsán arról tudok regélni, hogy mi és miért nem tetszett benne. Ez is olyan.