Vaktában nyomtam rá, először le sem esett, hogy ismerek ilyen nevű fikciós karaktert. Aztán jött a bevezető, hogy ez az a film, ami Andy kedvence volt a Toy Story első részében. Akkor leesett és nem sokon múlt, hogy ki is kapcsoljam a mesét. Én mindig jobban bírtam a seriffet, mint az űrhajóst. De végül megnéztem, és most nem tudom.

Sok elem volt benne, ami kifejezetten tetszett. Az, hogy a fénysebesség elérése közbeni kísérletek miképpen vették el Buzz idejét – hogy míg neki pár óra telik el, a hátrahagyottaknak évek. Az a snitt, ahogy az egyetlen barátja egy életet megél, megöregszik és meghal, míg Buzz egyre hajszolja a bolygóról kiragadó sebességet, azért önmagában megérte megnézni. Abban tömören benne van, hogy mi a Pixar varázs. Kb. olyan érzés volt, mint a Fel! elején a házaspár története.

A másik, Sox, a robot macska. Ő egyike a Pixar cuki állatainak, és nem egy kedvenc jelenetem az övé volt. Amikor bejelenti, hogy kitalálta, hogy oldja meg az üzemanyag gondját? Azon még vigyorogtam is. Még úgy is helyes állat volt, hogy egy jövőbeli verzióban megmutatták, milyen lenne sérülten, lerobbanáshoz közel. Amikor már jobban látszik, hogy nem élő, hanem robot.

Viszont, a történet vált, és onnantól kezdve már nem volt kényelmes nézni. Buzz a sikeres próba után egy olyan világba ér vissza, ahol egy robotokat vezérlő zsarnok uralkodik. A helyi erőkkel szövetkezve vele harcolnak és meglepetésnek van szánva, amikor kiderül, hogy ki is ő és mit akar itt. A Disney bevett módszere, hogy a főszereplőt a saját ellenpárjával harcoltatja – Strange az elveket megtagadó mágussal, Thor Odin elsőszülöttjével és még hozhatnám a Marvel példákat. Itt ezt új szintre emelték, és Buzz küzdhet – nem mondom meg, kivel.

A vége is olyan műkedélyes, ami akkor sem esett jól, ha ez egy mese. Buzz megtanulja a leckét, és élni kezd, nem hajszolni valamit, amit már senki sem akar. Mondjuk, ez nem lepett meg túlzottan: mire megtalálta a hazavezető utat és kész az eszköz, már egy itt született és nevelkedett generáció van, nekik nem jelentene semmit felszállni és elrepülni az űrbe. Nekik ez az otthon. Buzz meg talál barátokat, lesz állása és kalandjai – ahogy mondom, túl rózsaszín. Meg alkalmas lenne egy sorozat nyitányának is. A végén megalakuló csapat űrkalandjai simán futhatnának, bár remélem, hogy ez nincs tervben.

Pixar, talán mondanom se kell, hogy mennyire néz ki jól a mese. Nem csak azt oldották meg, hogy hihető legyen, hogy erről az alakról mintázták a Toy Story játékfiguráját, de itt van minden kis elem. A felszerelés, az arca, és körötte az űr. A veszélyes élővilágú bolygó és teremtményei.

Még humora is van, és nem csak a gyerekeknek viccesen. Lehet érezni, melyik poén kinek van szánva. De ezzel nincs is gond, azt mindig a Pixar javára írtam, hogy felnőtteknek és gyerekeknek is írnak, nem lebutított meséket kínálnak. Csak a mese első fele, amíg az új ellenfél nem jön, kifejezetten jól is sikerült sci-fi volt. Utána inkább kaland, az már kevésbé kötött le.

Pixar, Disney és övék a Marvel. Így talán nem meglepő az sem, hogy milyen nevek vannak az eredeti szinkronlistán. Csak kettőt emelek ki: Buzz hangja Chris Evans (vagyis, Amerika Kapitány), a főellenség meg James Brolin hangján szól. Ugyan Marvel-filmje még nincs, de egy hosszú és sikeres pályafutása több díjjal igen. Jó, még egy. Taika Waititi – aki a kedvenc Thor-filmem rendezte, és a kőlényt el is játszotta benne. (A magyar szinkront passzolom, még trailerben se hallottam, angolul néztem.)

Láttam már nem egy mesét, ami nem tudta ugyanezt. Látványra meg tényleg odatették magukat. Tényleg csak az a baj, hogy ez a stúdió túl sok nagy és szívvel teli mesét hozott már. Nálam a L’ecsó a nagy kedvenc, és mélységben ez azért messze van attól a szinttől. De szórakoztató, és itt a pont.