Minden napra egy film

Minden napra egy film

Sorozatnéző

Poker Face, From, Cracow Monsters, Unicorn Warriors Eternal, The Crowded Room, Hijack

2023. július 08. - BBerni86

A Poker Face (s01e07-08) kapcsán annyira ismételni tudnám csak magam – a jó színészi játék, a jól kitalált történet, a Columbóra emlékeztető elemek – hogy inkább összefogom, amiben ez a két rész kicsit más tudott lenni, amiben mások voltak. A sport jövőjében a bűnügy súlya a legmeghatározóbb különbség – Charlie most nem egy gyilkosságot derít fel. Mi több, más helyen is áll. A bűnössel barátkozott össze, és közelről nézhette végig, mit tett és miért. Más az igazságszolgáltatás is, de így is ül a történet, és mindenki megkapja, ami jár neki. A rész ismert színésze Tim Blake Nelson volt, de ebben a részben látványelem is akadt, hiszen autóversenyzők között000pf8.jpg jártunk. Az Orfeusz szindróma a csavarok sokaságával tűnt ki – visszatérő elem, hogy a szereplő tesz valamit, van egy sugalmazott kép, miért. Aztán megtudunk valamit a múltból, és minden teljesen más színben tűnik fel. Jól ülnek a meglepetések, okos rész volt. Ráadásul bűntény a bűntényben rész is: most is van egy eset, a történet folyamán újabb merény is következik, de a régebbi múltban is volt már egy bűntény. Minden szépen összefügg, és összeáll. Látványelemet is kapunk: filmesek között jártunk, akik látványtechnikával foglalkoznak, és ez a filmben is megjelent. Jól játszott Cherry Jones és az is eladhatja a részt, hogy Nick Nolte benne a név.

 

000cm.jpgÉs akkor, évadzárók. A Cracow Monsters (s01e07-08) éppen annyira volt rémes, mint a sorozat eddig. Látvány: olcsó és ronda. A történet rejtélyeire megkapjuk a válaszokat, de egyikkel se voltam boldog. Mi több, a professzor még csak értelmesen se viselkedik. Most áruló, vagy sem? Olyan hirtelen pálfordulásai vannak, mintha skizofrén lenne. Továbbra is rühellem a főszereplőt. A szimpatikus srác meg teljesen értelmetlenül meghal. A két részben egyetlen elem volt, amin jót mosolyogtam: ahogy a varázslatot összehozza a kis csapat, és amilyen reakciókat kapnak rá a mit sem sejtő helyiektől. Azon még mosolyogni is tudtam. Különben hagytak teret folytatásra is, csak más gonosz ellen kell majd vonulniuk. Én szomorú leszek, ha ezt a gyengébb sorozatot folytatják, míg sokkal jobbakat kaszáltak.

 

Az Unicorn Warriors Eternal (s01e10) zárlata is inkább csak egy kis szünetre távozás. Egy csatát megnyertek,000uwe10.jpg rájöttek, hogy mi ellen kell küzdeniük és megvillantottak egy új világot, amiben majd ezután mozogniuk kell. A rajzok, mint eddig. Felnőtt mese, amiben volt akció is, kis lelkizés és egyfajta humor is. Emma most kötelezte el igazán magát, és jó kis viktoriánus humoreszk lett abból, ahogy a szülei diliházba akarták csukni. A magánéleti szálakkal most nem kezdtek semmit, de igazából ez a nagy összecsapásra volt kihegyezve, az ott megtudott igazsággal. Amire valahol számítani is lehetett: mi másért ragozták volna részekig, hogy az anyja milyen traumát okozott Melindának? Vagyis, a szokott szintet hozta, de ne ugrott ki minőségben a korábbi részekhez képest.

 

000from210.jpgVan válasz, másra nincs a From (s02e10) zárásában is. Éppen annyit adtak, hogy ne érezzem azt, hogy nem tartunk sehova. Viszont új kérdések merültek fel, és fogom is a fejem, hova fogunk így kilyukadni. De érdekel, szóval nálam működött a beetetés. A szálak lassan összeértek, és végre elkezdték megbeszélni, ki mire jött rá és milyen elméleteik vannak. Az évad veszélyét, amit az évad elején a seriff visszahozott a vadonból, elhárítják, így az a szál záródik. És bajban vagyok, mert bármiről is akarok írni, lelövöm a csavarokat. Mert itt tényleg mindenki olyasmit oszt meg, vagy olyan történik vele, ami az egész világukról árulkodó vagy befolyásolja a sztorit. Jól működött, ahogy szétválnak és külön kalandjaik vannak, de most tudnak egymásról. Működött, hogy volt horror elem, volt megható pillanat esküvővel, volt misztikum. Ez egyike azon sorozatoknak, amelyeknek kifejezetten várom a folytatását és az idei felfedezéseim között a helye.

 

Új sorozatként kerül ide, de majdnem évad ismertetőt is írhatnék róla. Mire elkezdtem nézni, szinte az egész évad lement. De fussunk át rajta, milyen a The Crowded Room (s01e01-07). Eredetileg regény, így el kell dönteni,000tcroom1.jpg hogy elolvassa előbb az ember, vagy belevág simán a sorozatba. Mivel egy rejtélyre épül, az első 5 rész arról szól, hogy összerakjuk, mi is történt, miért van Danny tárgyalás előtt. Aki ismeri az eredetit, nem tud találgatni. Én nem olvastam, talán a 3. rész körül esett le, hogy eredetileg regény. A szerző neve már elárulta, milyen irányba gondolkodjak, onnan már rájöttem, mi is a csavar a történetben. Igazam lett. De működik a húzás, és annak ellenére, hogy látszólag nem is nagy az ügy, még haláleset sem történt az visz előre, hogy mi is zajlik itt. Mert azt kezdettől érezni, hogy Danny körül valami nagyon nem ok. Ha már megvan az alap, mi a fiú baja, onnantól is lehet találgatni, csak mást, amit spoiler miatt nem mesélek el. Ez annak ellenére beletesz valami játékosságot, hogy maga a történet komoly dráma. Mert nem is az a komoly téma, hogy lövöldözés volt, hanem mit kellett túlélnie a főszereplőnek, és erre hogyan volt képes. Megvannak a hasonló témájú filmekkel a hasonlóságok – főleg abban, ahogy az emberek reagálnak, amikor szembesülnek a váltásokkal. Még abban is látok hasonlóságot, ahogy Tom Holland játssza azt, amit egy másik filmben Edward Norton. Nortonnak jobban elhittem, de Hollandnak is megvannak a maga pillanatai. Nem spóroltak a stábon, és pár rész után a mellékszereplők is esélyt kaptak kibontakozni. Amanda Seyfried pszichológusa eleinte pl. csak végszavazik, aztán oldalágon kibomlik az ő története is, megkapja a saját játékteret. Helyszín nem kellett bele sok, a nyomasztó tereket meg jól hozzák. De tetszett az a bizonyos szoba és épület is, ami a címe utal. Vizuálisan jól elkapták, miről is van itt szó. A vége még visszavan, lenne arra is tippem, de majd meglátjuk.

 

A másik új heti nézősöm, ami szórakoztatóbb a pszichés drámánál, a több akciót hozó Hijack (s01e01-03). Itt is 000hijack1.jpgvan húzónév: Idris Elba szállt fel arra a gépre, ami gépeltérítők kezébe kerül. Abban hasonlóságot is látok a Marvel univerzumos szerepével, hogy egy nagyon jó megfigyelőről van szó, aki kellő időben a harcba is beleveti magát. Mellette még Archie Panjabi ismerős, aki a The Good Wife nyomozója volt évekig. Kisebb szerep, kevesebb feltűnéssel, de annyira akció sorozat, hogy Elba is inkább a kiállásával van jelen a képernyőn, nem nagy, színészi jelenetekkel. Röviden, azzal lehetne összefoglalni a sorozatot, hogy a gépet eltérítik, és a világ egyik legjobb tárgyalója igyekszik mindenkit életben tartani, miközben Londonba is sikerül jeleznie, hogy a gépen gond van. Függő végekkel különben darálásra is alkalmas lenne, késztetésem is lenne rá, csak nem akarom összevárni a részeket. Eddig minden résznek volt egy központi problémája, amit Sam a gépen kezelt. A legutóbbiban pl. azt nyomozta ki, hogy a gépeltérítők fegyverében vaktöltény vagy éles van. Az átívelést meg az adja, hogy a londoniak mit értenek meg és milyen lépéseket tesznek a jelekre. Kapott a történet egy magánéleti szálat is, Sam a volt nejéhez és fiához utazik Londonba, és ő láthatóan vissza is akarja kapni a családját. A nőnek azonban új kapcsolata van, és nem is érezném valósnak, ha ez a helyzet újra összehozná a családot. De ez a legkevesebb benne – az nézeti, hogy Sam mit tervez a gépen, illetve még rejtély, a gépeltérítőknek mi a célja. Van egy rejtély, aminek a felfedéséig kapjuk a heti izgalmakat adagolva. A vége majd biztosan meghatározza, mennyire gondolok utólag rá szívesen, de eddig szórakoztatónak találom.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr9618162830

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása