Kezdjük azzal, hogy sikerregényt adoptáltak filmmé. Olvastam is, és van olyan Dessen-történet, amelyet szerettem. Olyan filmfeldolgozása is, amit szintén bírtam. Nos, az Álom két keréken egyik kategóriába se esik bele.

A regényről nem akarok hosszan írni, de nekem unalmas és érzelmileg túlírt volt. De simán benne van az is, hogy a szomszéd lány típussal, aki mindent megszerez és az elején önbizalomhiányos, nem tudok együttérezni. Inkább idegesít az ilyen hősnő.

Auden a filmben is ilyen. Vannak elfojtott komplexusai, és nagyon nem bírtam az olyan belső monológjait, hogy vajon meg tud-e változni. Nem is érzem hitelesnek, hogy pár esti beszélgetés Elijal ilyen szinten megváltoztassa. Az örök magányos farkas barátokat szerez, szerelmes lesz és még a családját is rendbe szedi. De hogyan? Egyszerűen nem hittem el, hogy eljut oda, ahol van. Nincsen semmi olyasmi, ami indokolná.

De ugyanezt Eli kapcsán is el tudom mondani. Az olyan nonszensz, hogy másfél éven át nem tud továbblépni, aztán pár este a lánnyal és visszazökken. Megy bulizni, visszaül a biciklire – de miért? Annyira nem szeretem, amikor a szerelem lesz mindenre a válasz. És itt ez többszörösen megvalósul, duplán nem szerettem.

Ellensúly tud lenni, ha szépek és ragyogók a szereplők. Vagyis, ha van eye candy faktor. A Netflix ebben jó volt sokáig, most nem érzem telitalálatnak. Igaz, mivel Auden a szomszéd lány típus, nem is lehetett ő a bál szépe. Sajnos, amikor az lehetett volna, akkor sem éltek a lehetőséggel. Jó előre be lett harangozva, hogy van egy csodás báli ruhája. A végén felveszi, és egyszerűen nem értettem. Azért a semmilyen ruháért volt annyira oda? Elsőre azt hittem, vicc. De nem.

A sztárfaktort a szülők vonalába tették bele. Három színész, akiknek már csengett sokkal jobban a neve. Dermot Mulroney az apa, Andie MacDowell az első feleség és Auden anyja egyben, Kate Bosworth pedig a második feleség. Vagyis, a szép és fiatal mostohaanya. Hát, a neveiket ismertem, de simán öregnek találtam őket ahhoz, hogy 17-18 éves gyerekük legyen. Nem is viszik túlzásba a szerepeltetésüket, mégis az egyik legrosszabb elem benne, amikor Robert bepánikol, elmenekülne, aztán a semmiből és Auden egy beszélgetéséből minden elsimul.

Haragszom erre, ahogy itt a semmiből jönnek a békülések, fejlődések. Nincs egyik sem alapozva. Csak cukiság van, mosolygó szereplők és így maradt üres. Meg unalmas. Már utaltam rá tegnap, ez az aludni nem tudó tinik altatófilmje. Ugyanis Eli és Auden egy álmatlan estén találkoznak, és esténként beszélgetnek egymással. De annyira unalmasan, hogy én el is aludtam ezen a filmen. Kétszer is. Majdnem ugyanott. Vissza kellett néznem a harmadát, mert annyira izgalmas volt ez az egész, hogy álommanó el tudott ragadni.

Ne is ragozzuk túl. Egy közepes ifjúsági regényből lett egy gyenge film.