11-Két rész, és most sem lehet újat mondani róla. A Chicago Fire (s12e03-04) ugyanazokat és már nagyon unalmas köröket futja. Violet fogadkozik, hogy nem kell neki kapcsolat, amibe kollégával belemegy viszony, csak szex. Aztán persze mégsem. Mint legutóbb. Severide megint elmegy, és Stella megint kikészül ezen. A heti esetek továbbra sem érdekesek – most pl. sokkal izgalmasabb volt, hogy Stella tud-e időben segítséget szerezni a piromán kislánynak, vagy tragédia jön, mint maga az oltás. Csupa ismétlés és unalmas eset.

A Chicago Med (s09e03-04) pedig ráerősít a szappanra. Még a főnöknek is az a legizgalmasabb szála jelenleg, hogy felvállalja-e az új kapcsolatát. Naná, hogy a volt férje pont most lesz beteg, mikor máskor? De Hannah párkeresése is túl sok hangsúlyt kap, és már nagyon úgy néz Mitch után, hogy sejtem, újabb kórház románc van kialakulóban. Sajnos. Az új lány pedig hivatalosan is az új Will lett. Megint szembement a kórházi szabályokkal, és most a biztosítók megkerülésén dolgozott. Kicsit alapozzák, miért ilyen a nő, és honnan fakad a nagy igazságérzete. Az esetek még mindig mentik, amit lehet, ott vannak emberi pillanatok és drámák, nyomozások is, de most nagyon úgy éreztem, hogy ezek a kevésbé fontosak a magánéleti történetek mögött.

Még mindig az a fő irányom, hogy természetfeletti vagy valós a szörny a True Detective (s04e04) ezen évadában. Hajlanék a valós bűnös és tudományos magyarázatok felé, de akkor nem tudok mit kezdeni az olyan elemekkel, mint az eszkimó nők szellemlátása. Az, ahogy a rendőrnő húga most nekivetkőzött és elindult, emlékeztetett arra, ahogy a kutatóállomás tagjai is nekivágtak az éjszakának. De akármilyen új elem jön – most éppen a videón meglátott csontok, az is olyan, hogy lehet ilyen is, olyan is. Különben fokozódik a nyomor a szereplők életében. Már az is magánéleti drámától szenved, akiről azt hittem, épebb szereplő lesz. Nyomorult Peter, az ő önpusztítása fáj talán legjobban, mert neki meg is lehetne mindene. Egyszerűen nem értem, miért ennyire megszállottan rendőr, a családját háttérbe szorítva. Pedig nem úgy viselkedik vele a neje, mintha tényleg élete hibájának tartaná a gyereküket és a házasságukat. Sok dráma jutott erre a részre, eddig ez a depresszív mélypont. Plusz, már elkezdtem azon sakkozni magamban, hogy ismételi-e magát a történelem, csak most női oldalon. Van olyan színész, aki le is írta, hogy a True Detective volt a legjobb Oscar kampánya, el is nyerte a szobrot. Most Foster is jelölve van a Nyad okán.

A mi kis falunk (s08e12) abban hasonlít a Chicago Fire részekre, hogy ez si egy sémára készül, és egy szintet hoz. Csak ez még szórakoztatóbb a színészei okán. Megint 3 sztoriból állt össze a rész: Lacit meghívta az apja az esküvőjére, Stoki és haverja egy gengszter buliján zenéltek, a Répák meg egy shoppos beszédjavítóval bajlódtak. Kicsit buta, elég karikatúra, de ebéd/vacsi mellé elmegy. Nem gond, ha nem a képernyőt nézem végig.

A Masters of the Air (s01e04) epizódjainak nem adtak címeket. Simán csak a száma a neve. Most először adtam volna neki címet. A 3. rész is megkaphatta volna a bevetés nevét, de ez a mostani volt az első olyan tematikus, ami több szálon ment, külön váltak a szereplők, és mégis ugyanazt a témát vesézték más és más oldalról. Önfeláldozás, hősi halál, az áldozathozatal. Kapásból az ad egy baljós hátteret, hogy egy tagjuk eléri a 25. bevetést, vagyis mehet haza, és reklám célokra fogja a sereg használni. Ő maga is kimondja, hogy azért mutogatják, hogy a fiúk elhiggyék, nem elérhetetlen ez a szám. Majd építik rá az olyan megjegyzéseket, hogy egy ilyen buli nagysága mutatja, mennyire elérhetetlen mégis. Buck ki is mondja, hogy 11-12 bevetés az átlag, amit megél egy pilóta. Látjuk, ahogy elmennek 30-an, és csak a csapat harmada tér vissza. Látjuk, ahogy a kedvesét váró lánynak egy bajtárs mondja meg, hogy már nem tér vissza a fiú. Látjuk, ahogy a kezdetben lelkes újoncok az első bevetés után úgy jönnek vissza, hogy az arcukon a harctéri sokk. Nincs biztonságban senki, lesz, aki most a 22. bevetés után nem tér vissza. Látjuk, ahogy a kikészült Bucky eltávra megy, próbálja italba folytani a dolgait, de így is csak a szomorú történetek találják meg. A felszedett lány meséje a hősi halott, katona pilóta férjéről. A lebombázott házak, ami alól kerülnek elő a holtak. Az elveszett barátok, akik az eltávja alatt mentek bevetésre. Ehhez jön hozzá a kiugrott, és most hazafelé tartó katonák sorsa, akit az ellenállás segít előre. Ők is az életükkel játszanak, és minden kis tévedés, félrelépés végzetes lehet. Mégis megpróbálkoznak a majdnem lehetetlennel. Talán ez a rész volt eddig a legjobban megírva, annak ellenére, hogy ebben nem láttunk légi csatát és nem a látványra mentek rá. Annak a drámáját tudták beletenni, hogy mennyiféleképpen veszi körbe a katonákat a halál. Hogy koporsóban, felrobbanva végezni sokkal nagyobb esélyük van, mint túlélni a háborút. Roppant kifejezőnek éreztem azt is, amikor a gyerekek állnak a kutya mellett, aki már a sokadik gazdáját nem látja hazajönni, és most tanakodnak, ki fogja a gondját viselni. Én különben szórakozom azzal, hogy az intro képeit keresem a sorozatrészekben. Ebben a mostaniban sok jelenetet fel lehetett fedezni, többek közt azt is, ami a hivatalos plakát lett. Ahogy a fiúk a gép mellett állnak, ki trikósan, ik anélkül és néznek felénk. Egy gondolat még, aztán befejeztem. Megjátsszák az egyik főszereplő vesztét – kifejezetten érdekel is, abból mit akarnak kihozni, mert itt súg a történelem. A sorozat egy igaz történetet feldolgozó dokumentumregényből készült, és ott van az igazi Buck, Bucky stb. életrajza. Lehet tudni ezekből, ki éli túl a háborút. Most halottnak tűnik valaki, aki 80 fölött hunyt el. Szóval, várom a jövő hetet, hogy tényleg átírják az eredetit, vagy ennek valami célja lesz.

Már emlegettem a Dalfutár (s09) műsort is, most megnéztem a legutóbbi 4 epizódot. Röviden, ahogy haladtunk előre, úgy jöttek be jobban az epizódok. Az első egy rap szám elkészülte volt, és bevallom, ez az első olyan rész ebben a szériában, amit nem bírtam végignézni. Talán a stúdió nap harmadáig jutottam, és ott feladtam. Egyszerűen nem bírt lekötni, meg se hallgattam legalább a végét, mit alkottak. Utána visszatértek a hagyományos dalkészítéshez, azokat a részeket már meg is tudtam nézni. Vannak benne nagy nevek, énekel pl. Zséda és az egyik dalszerzőjük Azahriah volt, ami nem kicsit meglepett, hogy ő bevállalt egy ilyen műsort. Különben a részek a szokott témát követik: felkérik a szereplőket, van egy közös program Hajóssal, aztán a stúdiónapon elkészül a dal. Akadt benne humor, máskor komolyabb témákról is elbeszélgettek. Ahhoz képest, hogy nekem a stúdiónap szokott az érdekesebb lenni, most nem egyszer jobban megfogott a felkérés és közös program. Arra is jó ez a sorozat, hogy zenészeket mutasson be és hozzon közelebb. A végeredményről annyit, hogy a 4 dalból 2 olyan, hogy azt meg is bírom hallgatni, némi kitétellel. A 3. dal – amit Zséda énekelt – jó volt zenében. Zséda hangját is szeretem. Az a rész, ahol megpörgetik, van egy tempóváltás, kifejezetten bejött. Ott a szöveg az, ami nagyon messze van tőlem. A 4. – azt Miller Dávid énekelte – idén az a dal, amit átértékeltem, minél többet hallottam. A szövegében vannak olyan elemek, amelyek nagyon nem tetszettek, de már megszerettem a képeit – a kóbor kutyás séta, az éjszakai motorozás vagy a mókus a kerékben. Sőt, van olyan bemondása is, amit nagyon a magaménak tudtam érezni. Jön a hétfő és az átlagos meló – az első verze végén. Mindjárt hazarobog vonatunk keleti vármegyébe bízva, hogy van reinkarnáció – a második verze végén. Ezeket olyan jól lehet üvölteni Dáviddal. Ha nem lenne a ’Kawasaki’, ’kiskocsma, a lángos meg a gofris’ a dalszövegben, ezt szeretném is. De nem ez itt a de. Ha a dal kb. 2/3-ánál a csak zene szekció. Gépi, erőteljes és tőlem nagyon messze van. Különben szeretnének 10. évadot is, én szívesen meg is nézném. Így, ez lesz a reklám helye. Fent van a teljes adás a Youtube-on, akit érdekel, nézheti és feliratkozhat. Szerintem a két dalt, amit bír a fülem, mindjárt ki is linkelem.