Nem lettem okosabb a True Detective (s04e02) heti részétől. Továbbra sem tudom, hogy misztikus vagy földhöz ragadt irányba haladunk majd. Most inkább a szereplőket, főleg Foster szereplőjét ismerhettük meg kicsit jobban. Ami most biztosnak látszik, hogy a két nyomozónő lesz a középpontban, akiknek eléggé kisiklott élete van. Foster szereplője gyászol, egyelőre csak utalások vannak, kiket vesztett el. Közben meg viszonya van a főnökével, ami kapcsolat is, meg nem is. A lányával is hadilábon áll. A másik nő hasonlóképpen kezeli a szerelmi életét, és ő meg simán az eltűnt őslakosnő ügyének megszállottja. Egyiküket se mondanám egészséges személyiségnek, de eltökélt rendőrnek igen. Az ügy talán most nem sokat haladt, de a két nő szövetsége megköttetik, és a rész végére kapnak egy irányt is. A látványt továbbra is az északi helyszín határozza meg: sötét, tél és hideg.

Nagyon érik, hogy még egy rész, és ezzel nem szenvedek tovább. Most már Cruz is felkerült azoknak a listájára, akik készülnek továbbállni a Chicago Fire (s12e02) jelen évadában. Ki is leszek akadva, ha a fiatalabbak sorra elmennek, és az olyan öreg rókák maradnak csak, mint Mouch. Ment tovább a Kelly Show is, akinek már annyira nem tudnak mit kitalálni, hogy az egykori szimpatikus, jó vezető lassan dívának tűnik, és már őt is elkezdtem nem bírni. Ennél már csak a szerelmi szálak rosszabbak, mert nagyon rajtuk a kényszer, hogy akik még nem jártak, összekerüljenek. Rossz nézni, amit most Violet történetével kezdtek.

A Chicago Med (s09e02) most is jobban lekötött, ha személyesebb vizekre eveztek itt is. Vagyis, kicsit belementünk Maggie válásba, az érzelmi traumába, és hogyan harcol egy macskáért, amit igazából nem is akar. Archer műtétje végre be lett ütemezve, de itt meg a volt felesége kavart be azzal, hogy megint csak kihasználja a fiúkat. Daniel pedig egyre billeg, hogy az új doktor most jó orvos vagy sem. Kamaszként dühkezelési gondokkal kezelte, és most szeretné is, ha Ripley jobb ember lenne, aki megtanulta kezelni az indulatait, de gyanakszik is. Most volt egy közös esetük, és az egész egy libikóka volt, hogy Mitch Ripley jó ember és doktor, vagy az a problémás egyén, akinek kb. 20 éve megismerte. Azért remélem nem húzzák túl, és Ripley marad, mert többen elmentek ebből a sorozatból is, és Luke Mitchell még szimpatikus is. Ha viszont az arab lány ragad itt, akit már be is tettek Marcel mellé, és olyan akciói vannak, mint Willnek korábban, annak kevésbé fogok örülni. Az esetek így rá lettek húzva a magánéleti dolgaikra, de legalább voltak.

Végül, az a sorozat, ami simán az év elejének leginkább várt újonca, és szerintem nem csak számomra. Elrepült a Masters of the Air (s01e01-02) első járata. Vagyis, megkezdtük az újabb nagyszabású, háborús eposzt, ami egy új harcnemről mesél nekünk a II. világháború idejéből. Amerikai pilóták, akik angol állomáshelyükről náci célpontokat bombáztak. Ennek is dokumentumregény az alapja. Ez is epikusan hősies, közben egyszerű amerikai fiatalemberek sorsát követi nyomon. Ebben is a személyes történetek keverednek a háborúval. Két rész ment le eddig, és mindre igaz, hogy nagyon látványos légi jeleneteket kaptunk. El lehet belőle képzelni, hogy milyen volt a szolgálat egy bombázón. Mennyi ember és milyen beosztásban dolgozott rajta. Mi volt az erősségük, milyen veszélyeket kellett vállalniuk. Most pl. kiugrott az, hogy ők nappal és kifejezetten katonai célpontokra mentek, amivel sokkal sebezhetőbbek lettek a gépeik és a pilótáik. Az angolok velük ellentétben este repülnek, bombáznak, amit érnek. Már listán vannak az olyan kérdések, mint a feleslegesen vagy sem vállalt kockázat. Megvannak a kiemelt karakterek, mert természetesen nem 300 embert követünk részről részre. Egy fiatal, feltörekvő színészekből álló gárda jött is össze. A legnagyobb név talán a két kapitányt játszó Austin Butler és Callum Turner. Magamban különben jót mosolyogtam azon, hogy a nagyon angol Turner, vagy az ír Keoghan nagy amerikai hazafiakat játszanak. Vagy, amikor egyik este élő zene megy, és Turner megy ki énekelni, a Butler játszotta Gale-t nem tudta magával húzkodni. Hiába, Elvis fénykora még odébb van… Ha már zene, a főcím szépen megy az elődök nyomában. Még a dallamvezetés is emlékeztet, az előző két alakulatéra. Amit két rész után erősnek érzek benne, az a háború és a bajtársiasság megjelenítése. Fentről valahogy nem jön még át az a dráma, mint amit az Elit és a Hős alakulat, főleg az Elit tudott hozni. De még van idejük, meglátjuk, mit tartogatnak még a készítők. Az biztos, hogy Elit alakulatot nézni megjött a kedvem. Még mindig nem fejtettem meg, abban melyik katona volt Fassbender.