Felmerült bennem, hogy kinek milyen hívószavak ugranak be, de Cary Grant nevét hallják. Azt még el tudom hinni, hogy a színész sokaknak meglesz. De ennél több? Én elég filmbolond vagyok ahhoz, hogy nézzek régi filmeket, és nekem Hitchcock, Grace Kelly, Audrey Hepburn feljön a neve kapcsán, de különösebben én se tudok róla többet.

Vagyis, az első dolog, ami megfordult a fejemben, hogy kik ennek a mini sorozatnak a célközönsége? Elképzelni nem tudom. Kétlem, hogy a fiatalokat céloznák, de mivel 66-ban jött ki az utolsó Grant-film, már közel 60 éve, azokat sem lehet reménybeli nézőknek nevezni, akik a maga korában szerették a színészt és a filmjeit. Úgyhogy, passz.

Az ilyen filmekben rendszeresen megjelenő formában mesélik el a történetet. Az idős Grant néz vissza egy fellépés kapcsán az életére és a karrierjére. Így párhuzamosan kapunk egy-egy jelenetet az idős, lassan már meghal színész életéből, miközben egészen gyermekkorától kezdve haladunk párhuzamosan ezen jelen felé is.

Nem egy hosszú műsor, így néha összecsapottnak is hatott, éppen merre jár az ifjú Archie, akiből aztán Grant lesz a történet egy pontján. A történet meséli a magánéletét, közben pedig a szakmai életére is lesz egy minimális rálátásunk. Kicsit talán szélsőségek felé lett eltolva: a pályakezdő színész és az első sikerek még megvannak, de utána már ugrunk a 60 feletti férfira. Az egy dolog, hogy kimaradtak az úgymond legszebb évek, de a házasságaiból egyre láttunk részleteiben, egyre utalnak és ennyi. A filmjei közül is felvillan egy-egy, de nagyon visszafogottan. Ez nem az a sorozat, ami elbeszélni, mi történt a kulisszák mögött.

Minimum zavarba ejtőnek érzem, ahogy a film egyszerre nyílt és kitárulkozó, míg más tekintetben szemérmes és elhallgató. Nehezen is fér össze a fejemben, hogy pl. milyen leplezetlenül mutatták Grant és Cannon magánéletét, a hálószobát sem lehagyva, máskor meg a célozgatásokat is kétszer becsomagolja, nehogy könnyen észrevegyük a szexuális élt.

Kettős érzés az is, ahogy a sorozat és a színészek kinéznek benne. Van, amit nagyon eltaláltak és érződik benne a sok munka. Ahogy Jason Isaacs Grant személyévé alakult, de talán még inkább hasonlított a fiatal felnőtt-énje, Calam Lynch alakításában. Fel lehet ismerni forgatásokat és az egésznek megvan az a retró érzete. Ugyanakkor mások egyáltalán nem hasonlítanak arra, akit életre keltettek. Stella Stocker, mint Audrey Hepburn fájt a legjobban. Nem találtak volna egy olyan színésznőt, aki jobban hasonlít? Talán egy jelenetnyit tűnt fel, nem kellett volna mélyre nyúlni a büdzsében miatta.

A sorozat adagol életrajzi elemeket, de pont a már említett nagy lyuk miatt azért nem ezt ajánlanám, ha valaki meg akarja érteni, ki volt Cary Grant és mit tett le az asztalra. Ismétlem magam, de éppen a fénykorát hagyták ki a történetből. Cserébe, kapunk egy olyan konfliktust, ami végigvonul az egész történeten. Ahogy a kis nincstelen Archie majd Cary lesz, és mennyire védi majd ezt az énjét. A szájába is adják a sorozatban, hogy Cary Grant is egy szerep számára, a sikeres és szeretett színészé, akiből sztár lehetett. Archie és Cary nem egyszer meg vannak különböztetve, és Isaacs azért próbálkozott abból is visszaadni valamennyit, hogy milyen szerepeknek kellett megfelelnie és hogyan igyekezett ezt megtenni.

Túl nagy visszhangja nem lett a sorozatnak, de ahogy már elkezdtem, ez nem is igazán lepett meg. Igazi húzónév nincs benne, és elég kevés olyan Cary Grant filmet tudok mondani, amit ma is nézünk és ismerünk.