Elvisről nem is régen készült film és most is fontos szerepet kapott a filmben. De ez nem a rock ’n roll királyának a története, hanem a lányé, akit feleségül vett.

Női film olyan tekintetben is, hogy mennyire nők vettek részt a készítésében. Priscilla Presley memoárja alapján írta a forgatókönyvét Sofia Coppola, aki meg is rendezte belőle a filmet. A középpont, a cselekmény kiemelt alakja is a női szereplő, Elvis csak egy mellékszereplő a történetében. Fontos, de végig az a fókusz, a lány mit hogyan él meg, mit fogad el és mi lesz majd az a pont, ahol már neki is elege lesz.

Anno bántalmazás filmként is hallottam rá hivatkozni, és annyira megragadt a fülemben, hogy kezdetben nem is tudtam másként nézni, mint vadásztam az olyan jeleneteket, ahol Priscilla az idősebb és lényegesen tapasztaltabb sztár áldozata valamiképpen. Talán drámainak tűnik az áldozat szó, de nem egy olyan jelenet van, ahol nem lehet mást mondani rá. Mi maradt meg legélesebben bennem? Amikor annyira pedofil és visszaélő szövegeket adtak Elvis szájába, hogy a hideg futkosott a hátamon. ’Menjünk fel a szobámba, annyira szeretek veled beszélgetni.’ Persze. Vagy, amikor teljesen megszabja, hogyan kell kinéznie, milyen ruhát viselhet. Ezek sokkal inkább tüskék, mint amikor félig nyíltan megcsalja a feleségét. Akkor legalább nyíltan kimondja, hogy millió meg egy olyan nő van, akinek ez így rendben van. Beállsz a sorba vagy elmész. Nem szép az sem, de legalább nem olyan sunyi, mint azok a ’Szeretek veled beszélgetni’ szövegek.

Különben addig érdekesebb a film, amíg ezt a szakaszt mutatják be. Hogy a nagyon fiatal, még igazából gyerek kamaszlány hogyan rajong a sztárért, amiből házasság lesz. Hogyan rendeli alá magát neki, és tartja a száját, bármit is kelljen elviselnie. Meg nem verik, mindent megvehet – de mégiscsak egy aranykalitkában kell léteznie. És meg tudják mutatni, hogy milyen érzés, amikor a másik hatására darabkákat kell lehasítania saját magából.

Ott vesztettek el, amikor Priscilla a saját útját keresi és a menekülést. Annak már nem volt íve – amennyire meg tudta írni Coppola, hogy miképpen lett Priscilla kihasználva és hogyan hódolt be, annyira nem volt benne, mi ébreszti és milyen lépésekkel lesz egyre inkább önmaga, hogyan szabadul. Mert a kivonulás csak a nagy gesztus a végén, amiben a fizikai látvány van. De a munka lényege fejben kellett, hogy végbemenjen. El kellett jutnia oda, hogy el tud és el is akar menni. Az viszont nekem nem volt meg.

Mennyire szerelmes film? Minimálisan. Annyira nem egyforma a két fél helyzete, és egyik oldalról sem éppen szerelmet látunk. Priscilla rajong, Elvisnél nehezebben megfogható mit keresett. Szívem szerint azt írnám, egy bábot, akit kedvére alakíthatott. Valamilyen szinten pótlékot az anyja helyére. Nem véletlen, hogy a szexuális életüket is olyannak mutatják, amilyennek. A férfinak egész egyszerűen nem arra kellett a felesége – voltak szeretői, és az elvárás volt, hogy szemet hunyjon efelett a felesége.

Külcsín. Éppen annyira idézi a kort, hogy forgassam a szemem a hajviseleteken vagy egy-egy ruhán. De inkább a frizurákat találtam a mai szememmel zavarónak. Annyira meg nem vagyok képben a korszakkal vagy Priscilla eredetijével, hogy mennyire vették le az igazat. A The Crown azért is tetszett, mert ott tudtam, a közismert képek és ruhák köszöntek vissza. Itt ezt nem tudom, de nem érdekel annyira, hogy megbizonyosodjam róla.

Színészek és alakítások – az biztos, nem éppen Jacob Elordi ugrik be, amikor Elvisre gondolok. Igaz, nem is sok tipikus Elvis pillanatot kapott, mintha direkt kerülve lett volna az ikon, inkább a mögötte levő több szinten sebzett férfira koncentráltak. Azt meg el tudta a színész játszani: a magabiztos sztárt is, és a rossz férjet is gond nélkül. Cailee Spaeny-t nem rémlik, hogy másban láttam volna, de nagyon meggyőzően hozta az ártatlan kamaszlányt. Azt még jobban el is hittem neki, mint az öntudatra ébredő Priscillát. De, ahogy már írtam is, szerintem azt nem építették fel eléggé a filmben.

A történet nekem marad egy női film, öntudatra ébredésről és elnyomásról. Talán Elvis a férj neve, de igazság szerint mindegy is. Lehetne bárki más is, aki babát csinált a feleségéből.