Elértem arra a pontra, amiről előzetesen is tudtam, hogy nem fog tetszeni. Vagyis, amikor Patrick Dempsey a rákkal küzdött, és úgy döntött, kiszáll a sorozatból. Eredmény: Derek halála.
Konkrétan a 11. évadben esett meg, és nagyon tragikusan. Több részre elnyújtották és az egész borzalmas volt. Nem elég, hogy az utolsó tette az volt, hogy kimentett és ellátott két családot is egy autóbaleset után - vagyis hősként viselkedett -, fokozni lehetett ezt azzal, hogy magánál volt a kórházban. Csak éppen a fejsérülése miatt nem tudta jelezni, mit kellene a dokiknak tenni. Ha Derek tud beszélni, ha a Grey - Sloane-ba viszik, nem kellett volna meghalnia. Egyszerűen az orvosok nem voltak képesek megmenteni, több okból is. Nem sürgősségi osztály volt, egyszerűen nem tudták, mit kellene és milyen sorrendben csinálniuk. És valljuk be, az sem segített, hogy az idegsebész jó másfél órával később jelent meg, mint ahogy jelezték neki, hogy kell a sürgősségire. Kifejezetten szívfájdító volt, ahogy tudatánál volt és pontosan tudta, hogy miért kell meghalnia. Amikor kimondja, hogy azért hal meg, mert az orvosok nem tudnak eleget... Hát igen. Volt már pár tragikus halál ebben a sorozatban, de eddig Dereké sikerült a legkegyetlenebbre.
Így is osztályoznám a két évadot: 11. évad Derek búcsúja. 12. évad Meredith valahogy próbálja folytatni az életét Derek után. A 12. évad végére már megvillan valami az egykori nőből, de azért ebben a két évadban van egy nyomott hangulat. Mégis a sorozat álompárját kellett szétrobbantani, és most bőven hagytak is időt a gyászra. Nem csak Meredith esetében - az idegsebészetet átvevő Amelia szintén járta a poklot.
Ezen túl beépítették és baráttá tették Maggie-t, Meredith most megjelent húgát. Szimpatikus nő, és a sorozat összehozott egy csajos triót is, ahogy a három nőt (Maggie, Amelia, Meredith) beterelték egy tető alá. Ahhoz képest, hogy mindegyikük osztályvezető, komoly orvos, meglepően kamaszlányosan tudnak viselkedni. Az különben fura is, hogy Meredith már 3 gyerekes anya és a házi jelenetekben nagyon ritka, ha bármelyik kisebb Shepherd felbukkan.
Sajnálatos, hogy még inkább megindult a sorozat a szappanoperák lejtőjén. Már szinte minden részben megesik, hogy a kórházi eset rímel a doktor magánéletére. Pedig még vannak érdekes eseteik, és tényleg pörög a sorozat kórházi fronton is.
Különben most hasított belém, hogy ebben a sorozatban a szereplők a kórházban élnek. Azért látjuk alig a gyerekeket, az életüket, mert nincs is nekik. 24 órából 18-at a kórházban vannak, itt vannak a barátaik, itt lesznek szerelmesek és alig történik valami a falakon kívül.
Volt szereplő vándorlás is, egyre kevesebb az olyan szereplő, aki az 1. évad óta jelen van. De nem baj. Pláne, hogy az újaké gyakran a jobb sztori. Most éppen Hunt és Amelia kettősének drukkolok, de Jackson és April is a kedvencek között van. DeLucát viszont már most rühellem.
Tudtuk, hogy van élet Derek után. Most akkor nézhetem, az milyen is.