Minden napra egy film

Minden napra egy film

Mit várunk?

2019. március 08. - BBerni86

mit_8.jpgCím: Captive State - Elrabolt világ

Készítők: Rupert Wyatt rendezi, aki már a középső Majmok bolygója filmmel szerzett posztapokaliptikus világ gyakorlatot. A színészek közül Vera Farmiga és John Goodman neve a legismerősebb, de akad benne rap sztár is.

Műfaj: posztapokaliptikus - akció vagy inkább sci-fi? Azt még nem tudtam leszűrni.

Cselekmény: az ufók jöttek, láttak, győztek. Pár évvel később az emberiség két pártra van szakadva: akik behódoltak, és akik még mindig küzdenek az idegen hatalom ellen. A központi karakter egy rendőr lesz, aki egy meggyilkolt fiával csatlakozik a lázadókhoz.

Várható megjelenés: az Államokban már megy, ez remélhetőleg hamarosan megérkezik hozzánk is.

Miért várós?

- Vera Farmiga filmjeit általában szeretem.

- Nekem bejön a posztapokaliptikus közeg.

- Kíváncsi leszek az ufókra.

- Az eddig látott poszterek is bejöttek.

Parázs a szívnek

Szerelmes, párkapcsolatos, szétesős.

Tamás fiatal színész, aki tehetséges, de az egója még annál is nagyobb. Nem hajlandó castingra menni, őt menjenek el megnézni a játszott darabjaiba! Szeresse a közönség, és bármelyik lányt képes elcsábítani. Egyik napról a másikra él, egyik lányt követi a másik. Míg az egyik Rómeó és Júlia előadásra bedrogozva és ittasan érkezik, és a színpadon lesz rosszul. Viktória, a fiatal és csinos doktornő pattan fel a nézőtéren, és siet a megmentésére. Tamásnak nagyon megtetszik a nő, és nem fogad el nemet. Hiába van Viktóriának egy alakuló kapcsolata, először szeretők majd jegyesek lesznek. De Tamás életvitele lassan felőrli a nő idegeit: tönkreteszi a parazs_a_szivnek.jpgkarrierjét, feléli Viktória pénzét is, sokat iszik, és nagyon gyakran kifordul magából. Meddig lehet ezt tolerálni, Tamás megváltozna érte?

Magyar film, de nem ez vele a bajom. Ha amerikai is lenne, sokkalta jobb színészekkel, ugyanez lenne vele a problémám. Egyszerűen a történet nem áll össze.

Nekem hiteltelenül gyors az egész kapcsolat. Még azt meg tudnám emészteni, hogy egy biztos párkapcsolatot megtör a nő egy viszonnyal, egy csábítással, aminek nem tud ellenállni. Mert a barátja nem tűnik egy szenvedélyes alaknak, és idősebb is. De ahogy egyből szakít, és Tamással kezd el komolyan járni, az nem fér a fejembe. Annyira jó volt a szex, hogy mindent felad érte? Mert ekkor még csak annyit tud a srácról, hogy színész és nem veti meg se a drogot, se a piát. És mindent felrúg érte. Alig vannak együtt, már belemegy egy jegyességbe közös bankszámlával. Azt komolyan röhejesnek találtam, ahogy az eljegyzés után leülnek megbeszélni az együttélésük módjait.

Igaz, én már azt sem értettem, mit szeret a doktornő Tamásban. Szerintem nem olyan helyes, hogy a kémia olyan erős lenne. (Bár az is lehet, hogy csak nekem nagyon nem az esetem. Nekem inkább eszembe jut róla egy jól lakott óvodás, mint egy szexi pasi.) A viselkedése, a személyisége meg borzalmas. Tud ugyan szép idézeteket, de teljesen komolytalan, tönkreteszi magát is, meg aki a környezetében van. Mindezt úgy, hogy nem érti, miért nem esik mindenki áhítattal a lábai elé.

Igaz, az se érthető vagy átérezhető, miért kattan Tamás ennyire Viktóriára. Meglátja, és már el is döntötte, hogy vele komolyan is tervezne, nem csak egy éjjelre.

Az még jó pont is lehetne, hogy nem egy tipikus szerelmi történet. Érdekes a felvezetés, ahogy a két karakter ismerkedni kezd egymással. De aztán jönnek a fentebb említett bajaim.

Az sem segített, hogy irritált a színészek játéka. Lehetne vitatkozni, hogy Szabó Erika vagy Viktor Balázs játéka fájt jobban. Talán Szabó Erikáé. Annyira mesterkéltnek hat a film legnagyobb részében, hogy az már zavaró. Ő az, akivel együtt tudnék érezni, mert Tamás egy csődtömeg, aki saját magát teszi tönkre, de ez se történt meg. A széles manírok, ahogy közbe szavalva beszél, az egésznek a ridegsége engem tőle is elidegenített.

Azt inkább nem is jellemezném, hogy használták a színészeket biodíszletnek is. Ami Szabó esetében érthető, neki megvan a külseje ehhez. De amikor pl. Tamás ücsörög póló nélkül, komolyan agyaltam, miért csúszik le a láttán minden filmbeli nőről a bugyi.

Nekem nagyon nem jött át ez a film, és sajnálok minden percet, amit elvett az életemből.

 

Parázs a szívnek - 5/1 minden téren utáltam. Nem tetszettek a színészek, a felmondott párbeszédek, a tempó.

https://www.youtube.com/watch?v=O8NWRmTtml8

Horror Park

Fiatalos, bulizós, vidámparkos, sorozatgyilkosos.horror_park.jpg

Natalie elment egyetemre, és kicsit el is szakadt a középiskolás baráti körétől. Így amikor hazaérezik az iskolai szünetbe, legjobb barátnője gyorsan igyekszik is pótolni a kimaradt időt. Szobatársával és a pasijaikkal kiegészülve egy Horror Parkba mennek szórakozni. Ez egy vidámpark, ami az ijesztgetésre épül. Ahol Natalie összejöhetne Gavinnal, akivel egy ideje tetszenek egymásnak. A park tele van maszkos emberekkel, útvesztőkkel, horror játékokkal. Natalie kiszúr egy maszkost, aki mintha a nyomában járna. Elviszi a fotóit, felbukkan minden helyen, ahova csak bemegy. Eleinte a többiek csak poénnak veszik, de aztán a társaság egyre fogyni kezd. Talán későn jöttek rá, hogy egy valódi gyilkos is rejtőzik a maszkosok között, és éppen rájuk vadászik…

Azért a 18-as karikát túlzásnak érzem, de tény, hogy ez egy korrekt horror lett. Kicsit ilyen, kicsit olyan, de legalább elég eredeti. Nem szellemes, nem Démonok között koppintás, de nem is egy sima trash horror. Van benne ötlet.

Ami az, hogy egy horror parkba helyezik a cselekményt. Ahol a gyilkos szabadon ténykedhet, mert simán azt hiszi mindenki, hogy csak színjátékot lát. Már meséltem a Patient Seven című filmről, amiben volt egy gyilkos, aki hasonlót csinált meg Halloween éjjelén. Itt erre az ötletre épül egy egész film, és van is benne bőven para faktort. Amikor menekül egy halálra vált lány, te meg mutatod a gyilkosnak, merre bújt el, mert csak játéknak hiszed. Végignézed, ahogy leszúrja, és borzongsz, mennyire valósághű. Majd eléggé kétségbe leszel esve, amikor téged üldöz a nagy késsel, és mások hiszik azt, hogy csak előadsz… szóval, igen, para.

Van benne egy kis ifjúsági film jelleg is, hiszen 20-21 évesek a főszereplői, akiknek a konfliktusaik a szerelem és a barátság körül forognak. Azért szerencsére nem mennek el nyálas irányba, még az összejövő párral sem, végig a horror marad a vezető irányzat.

És hogy néz ki a film? Leginkább korrektnek mondanám. Nem olyan látványos halálokkal dolgozik, mint egy Fűrész, de nem is olyan agyatlan mészárlás, mint amit a texasi mészáros rendezne. Talán a Halloween lenne jó összehasonlítási alap… mutatnak vért, konkrét gyilkosságot, de igen messze volt ez a tűrésküszöbömtől. Simán ettem mellette. Inkább az volt a félelmetes benne, ahogy az igazi gyilkosságot, a haláltusákat vagy éppen a holttesteket nézik kelléknek és színjátéknak a szereplők.

Ha már szereplők. 6 fiatalt kapunk, egy baráti társaságot, benne 3 fiú és lány. Senkit nem mutatnak be mélyebben belőlük, a fiukat meg se tudnám különböztetni egymástól, ha nem más rasszba tartoznának. A lányokat ennél kicsit jobban mélyítették, de csak vázlatosak így is. Natalie az ösztöndíjas jó kislány, Brooke a menő csaj, Taylor meg a bevállalós, talán kicsit extrém csaj a csapatban. Mert nem az a lényeg ebben a filmben, hogy kik ők, fejlődnek-e, hanem hogy a gyilkos elől mennyire eredményesen tudnak meglépni.

Humor nincs benne, ez horror, mégis a könnyedebb filmek közé sorolnám. Egy kis szórakoztató horror, ami nem ráz meg, nem is gondolkoztat el, simán csak kikapcsol másfél órára. Nincs nagy szereposztás, kis pénzből készült, de ötletes.

Talán ez a jobb film, de a Boldog halálnapot 2. tegnap jobb szórakozás volt szerintem.

 

Horror Park - 5/4 jópofa az ötlet, sok ijesztő elem működik is benne, maga az alapkoncepció ütős.

https://www.youtube.com/watch?v=qIawmI70sQo

Idézzünk!

(Fallon álomesküvőjének helyszíne foglalt, de az anyja ismeri az arát.)

  • Megbeszélhetnél egy találkozót, hogy meggyőzzük, házasodjon máshol.
  • Pár órája nem azt kérted, hogy a család ne avatkozzon be az esküvődbe? Nekem úgy tűnik, hogy mégis segítséget kérsz.
  • Nem fogok könyörögni.
  • Akkor folytatom a festegetést.
  • Kérlek, anya, segíts.
  • Nem a legjobb, de elmegy. Egyesítsük erőink, és együtt szállunk harcba.
  • Nyugi, egy nővel teázunk, nem a Lannister-házat döntjük meg. (Dynasty)

 

(JD üldözi Heathert, aki rájött, mivel ütötte el az időt a srác pár napja. Heather egy taxiba száll be előle.)

  • Indíts!
  • Dathan vagyok. Kérsz mentolos cukorkát?
  • Fogd be, és jól figyelj rám! Az a két lábon járó piros lap kinyírta az exemet, és tudja, hogy tudom, tehát nem nyugszik, amíg meg nem öl mindkettőnket. Halálos üldözés vár ránk ezen az isten háta mögötti városon át, tehát ajánlom, hogy úgy vezess, mintha az életed múlna rajta, mert múlik is!
  • Akkor mázlid van.
  • Miért?
  • Mert most gurítottam le két Red Bullt, és reggel nem vettem be a bogyóimat. (Heathers)

 

(Josh egy új valóságban ébred, ahol mindenki furán viselkedik. A csapat hamar kiokosítja.)

  • Mielőtt felrobbantottuk a Kronitoriumot, a bioticok elindították az egyes gyilkossági protokollt.
  • Ó, ez nem hangzik túl jól.
  • Valóban nem. Aktiválták az összes alvó ügynököt a világban egy egyedülálló küldetés miatt. Hogy megöljenek téged.
  • Mi? Miért? Én lettem John Wick? (Future Man)

 

(A csapat döbbenten fedezi fel Stuart alakját egy menő játékesten.)

  • Az tényleg Stuart. Mit keres ott?
  • Lehet, hogy ott halt meg, és ott ragadt, amíg rá nem jön, ki gyilkolta meg. (Agymenők)

 

(Amikor Róbert Gida először szembesül a férje plüss állataival, a jól bevált angol szófordulatokba kapaszkodik, de ezzel Fülesnél célt téveszt.)

  • Szia, beszélő szamár! Hogy szolgál az egészséged?
  • Abba inkább ne menjünk bele! (Barátom, Róbert Gida)

 

(Ismertetés, ki a Főnix Alapítvány új célszemélye.)

  • Átvette az üzletet, miután az apja elhunyt, 17 évvel ezelőtt. Ő a felelős azért, hogy egy közepes bűnszervezetből világméretű birodalom lett.
  • Szóval, olyan, mint egy gonosz Starbucks.
  • Ha a Starbucks illegális fegyvereket árulna macchiato helyett, akkor igen. (MacGyver)

 

(Rosa barátnője fodrásznak tanul, így minden nap más a frizurája. Jake persze készül a beszólásokkal.)

Jó reggelt, Rosa! Látom, még mindig Ollókezű Edwarddal jársz! (Brooklyn 9-9)

Boldog halálnapot! 2.

Ismétlős, meghalós, nyomozós, kapcsolatos.

Ryan végre jól halad a diplomamunkájával, de a gép olyan energia kimaradásokat okoz, ami miatt a dékán a teljes projektet le akarja állítani. A nap zárásaként még egy maszkos idegen is végez a fiúval. Ám a halál nem a vég – újraindul a nap. Déjá vu érzését elmeséli szobatársának és barátnőjének, Tree-nek. Ők már rutinosak a boldog_halalnapot2.jpgkérdésben, hiszen az előző napot a lány élte át többször, míg a szobatársa meggyilkolta többször is. Kiderül, a kísérlet tehet mindenről, így egyesítik erőiket, hogy lezárják az időhurkot. Ám a kísérletbe hiba csúszik, és Tree megint 18-án találja magát, de most minden más. Most nem ő a gyilkos célpontja. Carter mással jár. Itt még él az anyja. Míg a tudósok a kör lezárásán dolgoznak, Tree lassan felfedi ennek a dimenziónak a krimijét, és párszor öngyilkos lesz, hogy rájöjjön, hogyan akarja folytatni az életét a hurkon túl.

Az első rész sikeres volt, és minden hibájával együtt szerethető alkotás lett. Nem meglepő, hogy elkészült a 2. rész is. Ahogy elnézem a jelenlegi bevételeket, nem tartom kizártnak, hogy lesz 3. felvonás is. Mert 9 millióból készült és már 40 felett jár. Plusz, amit az elsőben szeretett az ember, most is megkapja.

Először is, a hurkos halál még mindig szórakoztató tud lenni. Most még rá is tettek egy lapáttal az elsőhöz képest, és még feketébb a humor. Ugyanis, most nem Tree a gyilkos célpontja, így a hurok újraindításához Tree kénytelen újra és újra végezni magával. És valami eszméletlen, mit ki nem találtak neki a készítők. Lesz itt hajszárító és fürdőkád találkozása, randi az aprítógéppel, de az abszolút kedvencemnek címet is adtam. Hogy rontsd el a szerelmed napját, aki éppen mással édeleg?

Most is van krimi, hiszen most is van egy gyilkos, aki áldozatokat szed. És a lány megint belekeveredik, ki fogja nyomozni, ki a gyilkos és miért. De ez csak a film utolsó felében jelenik meg, nem ez adja a film alapeseményeit.

Csak nagyon nem akarom elmagyarázni, milyen körforgásba kerül a lány, azt a film jobban csinálja nálam. Most hamarabb el is sütik, milyen filmekre kell gondolnunk, miben volt hasonló helyzet, mint ami itt fennáll. Segít az is meg, plusz szánnak időt arra a film első felében, hogy elmagyarázzák, mi és miért történik.

Ám nem tudok elmenni amellett, hogy most nagyobb csúszásokat és hibákat benne hagytak. Pl. nagyban magyarázzák Tree-nek, miért nem lehet önmaga kétszer ugyanabban az időben. Kérdem én, akkor Ryan valami unikornis? Mert ő duplázza magát így korábban. Továbbá, ha ennek a filmnek a hurkos verzióját fogadjuk el igaznak, akkor az egész első rész értelmét veszti. Azzal, hogy Tree él, megtört a hurok. De most kiderül, hogy ennek ehhez semmi köze sincs? Akkor ott mégis, miért tört meg a hurok – pont akkor?

De nem is agyaljunk ezen, mert akkor a film szórakoztató faktora sérül, pedig van neki. Akad benne bőven humoros helyzet, és Jessica Rothe is jól hozza a karakterét. Most sokkal jobban bírtam őt is, mint az első részben. Talán, mert most nem kellett ellenszenvesből változnia olyan hőssé, akinek drukkolunk. Fejlődést most is kap, de ez más jellegű.

Ha lesz 3. rész, nézem azt is, jókat tudtam mosolyogni ezen is, agy kikapcs módban.

 

Boldog halálnapot! 2. - 5/3,5 humoros, van benne ötlet is, de a logikai fennakadások még mindig zavarnak.

https://www.youtube.com/watch?v=4zx5oMasfrU

5 film, amit látnod kell

Gyilkos szinkron

Időnként megjegyzem, mennyire nem vagyok elégedett egy-egy film magyarosított címével, vagy valami mással a szinkronba. Íme 5, amit különösen rühellek, annak ellenére, hogy a filmet/sorozatot szerettem:

5: Weed - amiből Nancy ül a fűben lett. Értem én, nyelvi humort akartatok. Ok, a nyuszi helyett Nancy ül a fűben, 5_16.jpgami különben nem az a fű, amiben a nyuszi ül. Mert ez a drog. A sztori polgárpukkasztó, és évadról évadra durvább. Adott Nancy, aki megözvegyül. A jó életet azonban szereti, de munkája nincs. Mihez kezd? Drogárusításba kezd. Az egyik fia egy minden nőt röptébe elkapó típus, a másik egészen okos, de aztán felfedi a magában élő pszichopatát. De lesz itt drogbáró, mindenféle viszonyok, szóval, nem fogták maguk vissza a készítők. És mi a magyar címe? Nancy ül a fűben.

4_16.jpg4: Gilmore Girls - vagyis, a Szívek szállodája. Aranyosak és cukik akartatok lenni? Ok, van a sorozatban szálloda, az idősebb Gilmore lány ott dolgozik, majd nyit is egyet. Ok, a sorozatban sok minden forog a szív eseményei között. De nem a szállodában! Alig van ott jelenet. Ez a Gilmore lányok sorozata, nem a szállodáé! És nem is olyan romantikus nyáladzás, mint amit a szinkron cím sugall. Ez egy dramedy, tündéri szereplőkkel, nagy dumákkal. Amiben egy egyedülálló anya neveli a lányát, aki bekerül egy elit középiskolába, amiért cserébe visszaengedik a sznob nagyszülőket az életükbe. Függővé lehet válni tőle, de nem a címe miatt.

3: In Bruges - vagyis Erőszakik. Könyörgöm, ez mégis mi? Az eredeti cím már eleve 3.pngpoén, mert a szabadságolt bérgyilkosaink egyike meg is jegyzi, hogy szerinte Brugge a pokol. Ami azért poén, mert a városka egyszerűen gyönyörű, és a film helyszínei is csodásak. Az már nem annyira, ahogy elszabadulnak a gyilkosságok. Van benne fekete humor, nagy dumák, jó színészek. De fogadni mernék, a címe sokakat elijesztett.

2_16.jpg2: Kick-Ass : vagyis: Ha-Ver. Bevallom, nem tudok jobbat ennél. Értem, hogy vissza akarták adni az angol szójátékot is, de akkor is. Ha-Ver. Egyszerűen bénán hangzik, leírni meg még rosszabb. És legyünk őszinték, az a képregényes nemzedék, aki a célközönség, játszva ért ennyit angolul. Nem véletlen, hogy a 2. részbe nem is erőltették már a béna magyar nevet. Ennél csak az fájt volna jobban, ha a Kill Bill-re is kerestek volna valami hasonló magyarosítást.

1: Kit herceg a Hamupipőkében - akiből képesek voltak a szinkronban Károlyt csinálni! Mai 1-1.pngnapig durva emlékem, amikor néztem a moziban, és Ella megkérdezi a fiút, hogy szólíthatja. Szólíts Károlynak! Innen is elnézést az előttem ülőtől, akinek a hajába köptem a pattogatott kukoricát! Mi köze a Kitnek Károlyhoz, most mégis? Angolszász mese, eredetileg francia, akkor meg minek kellett magyar névre cserélni? Kit az nem Charles! Arra nem is akarok gondolni, hogy az angol trónörökös is Károly herceg. Maradjunk annyiban, ő aztán pláne nem Hamupipőke hercege.

Esti iskola

Érettségiért küzdős, osztály összetartós, hazudós.

Teddy Walker már kamaszként is tudta, mit akar az élettől: menő állást, kocsit, meg egy gyönyörű barátnőt. Népszerű volt, nagydumás, viszont a tesztekkel mindig meggyűlt a baja. Amint olvasni kellett, valami történt a fejével. Így az érettségit is kihagyja, mintha csak tüntetni akarna a rendszer ellen. 17 évvel később nagydumás eladó, rendszeresen a hónap dolgozója. Van egy jó kocsija – ha részletre is, meg egy dögös barátnője, aki előtt azt játssza, hogy az áloméletet éli. Ám egyszer minden jónak vége szakad, az állásának annyi és érettségi nélkül semmi jó hely nem akad neki. Miközben a barátnője előtt továbbra is titkolózik, esti iskolába kezd járni, hogy végre megszerezze az érettségit. Akkor egy barátja fel tudja venni egy jobb állásba, és Lisának se kell megtudnia semmit. De vajon meddig elég csak a duma?esti_iskola.jpg

Az iskolás filmek lassan külön zsánert kaphatnának a komédiákon belül. Mindenféle kivitelben gyártják őket, ha azért a legtöbb a kamaszos szerelemes vonalon is mozog – bár újabban a kamaszos fájdalmas is nagy divat lett. Néha azonban a felnőtteket is beszabadítják az iskolapadok közé, mint ennek a filmnek az esetében is.

Aminek az a legnagyobb baja, szerintem, hogy nagyon semmilyen.

Igazából nem nagyon van cselekménye. Teddy beül az iskolapadba, először mindent ki akar játszani, aztán elkezd dolgozni. Közben hazudik, lebukik, bocsánatot nyer. Ezzel össze is foglaltam a teljes filmet. Nem tudott olyat mutatni, amit ne láttam már volna. A teszt ellopásától kezdve az eleinte ellenséges tanárról kiderül, hogy ő lehet a legnagyobb segítség. Tulajdonképpen egyetlen olyan része volt, ami eltér a klisétől. Ha Carrie, a tanárnő és Teddy összejöttek volna a végére, akkor lenne teljesen tipikus. De itt ezt nem lépték meg, inkább tettek rá egy poént Carrie nemi identitásával kapcsolatban.

Kettes bajom, hogy maga Teddy nem volt nekem elég érdekes. Amiben közrejátszik az is, hogy Kevin Hart fullba nyomta a kretént, Trópusi viharral szólva. Túl sok, túl heves, már szinte azt is mondanám, hogy idegesítő.

A mellékszereplők között több olyan karaktert találtam, akik szerintem jobban sikerültek, ha mindenki nagyon vázlatos is. Legfeljebb két dolgot tudunk meg róluk, és csak asszisztálnak Teddy húzásaihoz. Most, hogy belegondolok, még az igazgató is nagyobb személyiségfejlődést kapott, mint a diáktársak.

A film humora – olyan, mint Kevin Hart. Túl van pörgetve, és engem többet idegesített, mint nevettetett. Egy része pedig olyan poén, amit bevallom, nem is értek. Miért olyan ciki egy feketének beöltözni csirkének és reklámozni? Valahogy a faji identitás része nekem nem jön át. Szerintem egy felnőttnek se ez az álommunka, de miért keverik bele a rasszt?

A szereposztáson is látszik, hogy ez abszolút Hart filmje. Ugyan a mellékszerepekben olyan színészek vannak, akik egy-egy sorozatból ismerősek lehetnek (pl. House of Lies, 24), de egyikük sem a sorozata sztárja volt, hanem az egyik mellékszereplő. Ahogy itt is csak asszisztálnak, most éppen Kevin Hartnak.

Összességében azonban ártalmatlan, egyszer simán nézhető komédia, amibe pár értelmesebb poén is belekeveredett. Nem fáj nézni, csak nem is igazán jó.

 

Esti iskola - 5/3 Hart nagyon harsány, a film poénjainak nagyja erőltetett, még a szívét is hiányoltam.

https://www.youtube.com/watch?v=t9QtXGirWf0

süti beállítások módosítása
Mobil