Írós, kapcsolatos, karrieres.
J.D. Salinger mindig is író akart lenni, ha ezt üzletember apja nem is volt képes megemészteni. Mindig más fele akarta terelni a fiát, de az anyjában J.D. erős támaszra lelt. Így mehetett írást tanulni az egyetemre, ahol Whit Burnett volt rá a legnagyobb hatással. A férfi csiszolgatta a fiú hangját, és ő jelentette meg az első novelláját is. Ő volt az is, aki folyamatosan mondta neki, hogy Holden Caulfield alakját ne pazarolja novellákra, neki regényt kell 
szentelnie. Egy szerelmi csalódás, a kitörő világháború és a szolgálat kis időre elnémítja a fiatalembert, de ahogy túllendül a traumán, megírja a Zabhegyezőt. Nem enged változtatni rajta, és neki lesz igaza. Igazi híresség lesz, aki a szerelemre is rálel a siker mellett, de eljön az a pont, ahol már nem akar többé írni sem.
A Zabhegyező a világirodalmi örökség része, mai napig sokan hivatkoznak rá. Olvastátok? Én igen, de a modern szépirodalom távolabb áll tőlem. Azt kell mondanom, a szerző élete sokkal jobban lekötött, mint maga a híres regény.
A 2017-es film alapvetően J.D. életére koncentrál, de kiemelt szerepet kap benne a regény is. Ahogy Holden alakja elkísérte hosszú évekig Salingert. Már az egyetemen megalkotta a figurát, de regény sokkal később lett belőle. Ahogy történetet kapott, ahogy a hangjára talált, ahogy az életének eseményei megihlették, mindez a film cselekménye. Mondhatnám azt is, hogy életrajzi film, de az események annak vannak alárendelve, hogy a Zabhegyezőnek mit adtak vagy hogyan hatott rá a regény. (De az, hogy miről szól a regény, az nem képezi a film tárgyát.)
Ahogy utána olvastam, elég jól megmutatták Salinger életét és alkotási folyamatát. Benne volt az Oona szerelem, a keleti tanok hatása, a második feleség, aki aztán a szerző gyerekeinek is az anyja lett. Ugyan pár helyen voltak nagy lyukak – pl. az első felesége, akit egyszer bemutat otthon, aztán ennyi. Nem láttuk megismerkedni, se szétmenni őket. Így meg tiszta felesleges volt a filmben a jelenléte. De ennek okát abban látom, hogy Salinger, mint író a film témája. A magánélet mindig csak másodlagos. Nem az a fontos Claire kapcsán sem, hogy éltek együtt, hanem az van kiemelve, hogy mennyire nehezményezte a nő, amikor a férje írt, és rá maradt mindennek a terhe.
De valahogy mégse pörög a film, gyakran unalmas. És a nagy ugrások miatt nem árt, ha úgy nézi az ember, hogy ismeri Salinger életrajzát. Különben hozzám hasonlóan a Wikipedia lapozgatása lesz az elfoglaltság már a film nézése közben.
Ami a célkitűzés lehet, amit az eredeti cím is sugall, az megvalósul. Portrét kapunk egy íróról, aki nem volt hajlandó a bevett utakon járni, egyfajta lázadóként küzdött a saját hangjáért és stílusáért. Azért nem sokan mondtak volna kezdőként ellent a New York Timesnak, Salinger megtette. Végül neki lett igaza.
A szereposztás erős, bár Salinger figurája mellett mindenki csak mellékalak. Nicholas Hoult nagyon küzd, a fiatal Salinger korrekt is, az idősebb annyira nekem nem jött át. Kevin Spacey meg a szívfájdalmam. Szerintem színésznek zseniális, de hogy mellette milyen ember…
Egyszer nézhető annak, akinek van annyi irodalmi érdeklődése, hogy Salinger érdekelje.
Salinger - 5/3 korrekt, igyekszik az író karakterét alaposan bemutatni, a fő művére kihegyezve, de uncsi.
egy zsákos embertől fél. Eleinte nincs gond, bár a gyerek álmai életre kelnek. Gyönyörű pillangók szállnak a lakásba, és halott fiuk képe is megjelenik. Jessie kész akár gyógyszerezni is a gyereket, hogy újra láthassa a kisfiát – ám a Zsákos is színre lép.