Szellemes, fenyegetett, nyomozós, kamaszos.

A világ 8 évvel korábban örökre megváltozott. Egy laborban az élet és halál válaszvonalával kísérleteztek, és rést szakítottak a kettő között egy robbantás során. Aki a hatósugárba került, meghalt, de egy árny visszamaradt utána. Roni így vesztette el az apját, akit minden reggel lát reggelizni és újságot olvasni az asztalnál, de többé már nincs velük. Az iskolában éppen a lelkekről tanulnak, amikor a lányban felvetül egy kérdés: ha idővel fogyniuk, halványodni kellene, miért vannak egyre többen? Náluk is feltűnik egy új mara, akit fenyegetőnek érez. Az új diák, Kirk segítségét kéri, aki arról hírhedt, hogy túlzottan érdeklődik a szellemek után. A páros nyomozni kezd, egyre közelebb kerülnek egymáshoz, és egy szellemhez, akinek Ronira fáj a foga – és egyre kevesebb idejük maradt megmenteni a lányt.

Mi történik akkor, ha úgy választok filmet, hogy még azt se olvasom el, miről fog szólni, csak hagyom, hogy a plakát elhitessen velem valamit? Néha meglepődök, néha csalódok – most meglepődtem. A plakát után azt hittem, valami természetfelettis horrorra ülök be, szellemekkel. Az elején még a film is ilyen volt, ha lassan meg is fogalmaztam, hogy inkább sci-fi horror keverék, mint szellemes ijesztgetés. De aztán thriller lett belőle.

És a tetszési hullám is mozgott a zsánerugrásokkal – a horror/sci-fi vonal nem igazán tetszett. A kamasz, középiskolás szál kínosan mosolygós – miután a hősnő kijelenti, hogy Kirk nem érdekli szerelmi aspiránsként, kitaláljátok merre haladnak? Aki a csók és egyre nagyobb vonzalom vonalra tippel, nyer. Annyira zsánerkövető, a megszokott fordulatokat beleerőltetve, mint az a majdnem csók is, hogy az nem tud jó lenni. De valami biztonságérzetet adott, tudtam, mire számíthatok, és minden kínossága ellenére el voltam vele. A thriller részhez érve már le is kötött a film. Ott már egy gyilkos utáni nyomozás került a középpontba, ami érdekelt. Volt ugyan sci-fi vetülete a szellemekkel, de az még belefért. A végjátékra szépen össze is értek a zsánerek, az még tetszett is. A csavar is működött.

Még azt is merem írni, hogy az valahol vigasztaló, ahogy kisül belőle, hogy egyes szellemek miért maradtak és mire várnak. (Kirk apján még mindig vigyorgok, az kész volt.)

Természetesen, a vége egy olyan happy end, amiben egy szálat nyitva hagytak, ha egyszer folytatni támadna kedvük a filmet. De nem is hiányzik belőle, minden lényeges vonal zárt, és nem is hiszem, hogy bárki is folytatásra játszana.

Hangulatában, cselekményben, zsánerben vegyes, és minden kínos pillanata ellenére szórakoztató film. Írom ezt úgy, hogy én gyakran komédiaként mosolyogtam rajta, bár szerintem az eredeti szándék nem a nevettetés volt. A CGI részekre értelmesen költöttek, jól néznek ki az elfoszló szellemalakok. A látvány tehát rendbe.

A stáblista is korrekt. Bella Thorne nevével és főszereplésével adják el. Játssza, amit szokott. Nagyon eszembe jutott róla a legutóbbi Amityville. (Még a bugyiban, pólóban alvós mászkálós rész is stimmel – azért remélem, nem ez a színészi repertoárjának csúcsa.) A haja feketén fura, de ez legyen a legnagyobb bajom. Mulroney korrekt, és jót mosolyogtam azon is, hogy most nem apokaliptikus környezetben látom Richard Harmont.

A végére feljavul: vannak gyenge részei, de összességében elvoltam vele.

Látlak - 5/3,5 az elején kicsit zavaros, néhol kínosan erőltetett, de aztán egészen nézhető a végére.

https://www.youtube.com/watch?v=IeCiJBhx8YM

Kosztümös, romantikus, státuszt és vagyont hajszolós.

Becky Sharp jobb életről álmodik. Ugyan alacsony sorba született, de mindene megvan, hogy helyezkedhessen a társadalomban: csinos, okos, kétnyelvű és megvan a magához való esze. Mikor nevelőnői állásából vidékre akarják száműzni, egy neveltjével, egyben barátnőjével tart, és igyekszik annak bátyját behálózni. De vidéki nevelőnőként is meglátja a lehetőséget: a gazdag nagynéni kedvence lesz, majd annak kedvenc unokaöccsére vet egyre kacérabb pillantásokat. Közben Amelia, barátnője családja elszegényedik, és a vőlegényének kiszemelt George el lesz tiltva a lánytól. Amelia vak rá, hogy igazából a jólelkű William szereti őt, míg George egy üres aranyifjú. Mindkét nő küzd a szerelemért és boldogulásért, míg életük újra találkozik 10 év múlva, anyaként és özvegyként.

Ugyan nem BBC, hanem az ITV kosztümös sorozata, de az benne van, amiért az angol kosztümös sorozatokat nézem, és ezt is tudtam szeretni.

Egyrészt, ez egy korrekt adaptáció. Ahogy szoktam írni, nem bánom, ha az eredeti regény eseményein változtatnak, ha az indokolva van, és nem sérti az eredeti szellemét. A Vanity fair ezt teljesíti is, és szépen felmondja mindazt, ami a regényben is történik. És mivel kétlem, hogy ma sokan olvasnák a Hiúság vásárát, most van egy korrekt filmsorozat róla azoknak, akiket érdekel, de inkább tévét néznének, mint olvasnának.

A cselekmény különben jól megfogott, és sikerül nekik úgy beletenni a társadalmi üzenetet is, hogy az sehol nem az eseményszerűség rovására. Kitöltik a játékidőt, folyamatosak a csavarok és kavarások. Ahol esetleg lassulna, vagy nyálasodna Amelia szálán, ott megjelenik valahogy majd Becky vagy egy csavar, hogy felrázza az állóvizet.

Tetszett, ahogy Becky karaktere egyszerre tudott szimpatikus és taszító is lenni. Nem hőst csináltak belőle, hanem egy nőt, akinek konkrét célja van: magasra és jómódba jutni – és tesz is ezért, gyakran olyasmit is, amit már nem lehet neki elnézni. Nekem szimpatikus volt, ahogy mindig feltalálta magát, és soha nem adta fel. Ő egy túlélő. Ugyanakkor, ahogy a férjével és a fiával elbánt, az messze nem elfogadható.

Az ellenpontja Amelia, akiben benne van mindaz a jó tulajdonság, ami Becky karakterében nincs meg. Ártatlanság, kedvesség és naivitás. Amiről már nem egyszer írtam, hogy egyszer erénynek tartották, szerintem azonban életképtelenné teszi az embert. Amelia is szenved tőle, és kell nem kis noszogatás, lökés, hogy a helyes irányba kerüljön az élete.

Valahol a kettő nő ötvözete lenne az igazán példakép – így viszont kiegészítik egymást, és a kettejük története összefonódik.

Külsőségeiben is jó a sorozat. Mondjuk, a brüsszeli vágóképekért nem voltam oda, de a kosztümök és ékszerek, a lakások tetszettek és látványosak.

Odafigyelve szerződtették a színészeket is. Olivia Cooke ebben a szerepben is hiteles, pedig az ő alakításait mindig félve nézem. Nem tudom, miért, a Bates Motel kissé beskatulyázta a fejemben, pedig okosan építgeti a karrierjét, jó szerepeket vállal.

Kiemelném a film zenéjét és betétdalait is, nekem kifejezetten tetszettek.

Bár kicsit tartottam tőle az elején, de nekem tetszett, kosztümös filmek szeretőinek javallott.

Vanity Fair - 5/4 korrekt kosztümös, jó színészekkel, érzelmekkel, az eredeti szellemiségét megőrizve.

https://www.youtube.com/watch?v=SPhEDyQ1Hg4

5: Beethoven – gyerekként nagyon oda voltam az első két részéért, de aztán kopott a varázs. Még mindig korrekt családi film, de a sok béna folytatás nem tett jót neki. Az elsőben adott egy bernáthegyi kiskutya, akit senki nem vitt haza a boltból. Mikor kisállatokat lopnak, ő is a célszemélyek között van, de utcára kerül, majd egy családba, ahol az apa nagyon nem akar, főleg ilyen nagyra megnövő kutyát, de aztán barátság születik és a kutyarablókat is elkapják. A másodikban pedig kiskutyák érkeznek, gonosz gazdával és szülők elől rejtegetett picikkel. Családi, kedves, simán nézhető napjainkban is.

4: Benji, az üldözött – az első kedvenc kutyás filmem Benji volt. Benji, a kis keverék eb, aki elkeveredett a gazdájától. Egy látszólag lakatlan szigetre került, ami mégsem volt olyan lakatlan. Egy vadorzó gyűjtötte a prédát, és végzett is egy pumával, akinek a kölykeit Benji kezdte el istápolni. Kalandfilmes, ahogy leküzdötte az akadályokat, legyőzte a vadorzót és még a kölyköknek is új otthont talál. Szem nem marad szárazon, amikor a hazatérés helyett képes a kölyköket választani. De nem marad el a happy end sem, és a sok cuki állat ma is éppen olyan aranyos, mint gyerekkoromba.

3: Szájkosaras kosaras – ezt a filmet is a gagyi folytatások tették tönkre, már egész biznisz épült a sportoló kutyára és kölykeire is, akiket beszéltetnek is a filmekben. (Jaj.) Pedig ez az elején egy szívbemarkoló családi film volt, melyben az apját elvesztett, magányos fiúnak új helyre kellett költöznie, és magányát egy talált kutya kezdte el feloldani. A fiú kosarazni kezdett, és kiderült, hogy a kutya az orrával be tudja pattintani a labdát a kosárba. Betették a csapatba, híresek lettek, és a kutyát kidobó bohóc megjelent a kutyáért. Volt benne konfliktus, humor, sport, és ez még viszonylag hihető is maradt. A kutya cuki, a gazdája a fiatal Kevin Zegers. Kár, hogy mit tettek a sorozattal és ez a cím is…

2: Úton hazafelé – szigorún az első rész! Amit úgy tudnék jellemezni, hogy egy csapatos Lassie hazatér. Van egy család, három gyerekkel, akik nyaralni indulnak. Mindnek van egy házi kedvence, a két fiúnak egy-egy kutyája, a lánynak egy macskája. Az állatok nem vihetik magukkal, egy farmon hagyják őket. Az állatok csak azt értik, hogy a gazdi elment. Ők pedig hazaindulnak a vadonon keresztül. Egyszerre volt kalandos az úti helyzetek legyűrésével, az állatok összecsiszolódásával, és könnyáztatta, ahogy a gyerekek tudomást szereztek kedvenceik lelépéséről, és megindult a kutatás. A második fele ilyen jó sem lett, de ez jó.

1: Hacsi – az eredeti japán, a történet és a film is, de nekem közelebb áll a szívemhez az amerikai változat. Ebben adott egy professzor, aki rendszeresen vonattal jár dolgozni. Egy alkalommal elhagyott kutyakölyköt talál, akit megsajnál és hazavisz. A kezdeti hozzáállás – nem tartunk kutyát – hamar megváltozik, mert Hacsi tündéri. Egy kis akita, amelyik kutyafaj híres az akaratosságáról és hűségéről. Minden nap az állomáson várja haza a professzort. Ezen még a halál sem tud változtatni. Vallomás: ez a film a mai napig megríkat. Ahogy a kutyus várja a gazdáját, rendületlenül… de az is a kedves jeleneteim között van, amikor végre hajlandó egyet labdázni. A kutya viszi a prímet, bár névnek azért Richard Gere is belekerült, akitől talán ez a kedvenc filmem.

Előbb utóbb ezt a listát folytatom még, hiszen olyan kedvencek még hiányoznak, mint az Egyik kopó, másik eb vagy a Marley.

Családos, beilleszkedős, értékek vs. érzelmes.

Valentin D. párizsi sikerember, divatos bútortervező, akivel mindenki dolgoztatna. Barátnőjével sikeres céget visznek, divatosak, és gondosan ügyelnek a látszatra is. Valentin proli származása nem eladható, így azt hazudták, hogy a férfi árva. Éppen egy megnyitó közepén vannak, amikor vidékről ide látogat a férfi családja, a bátyja pénzt akar kérni. A botrányt el tudják kerülni, de a családon belül nagy veszekedés jön. A vidéki rokonok megsértődnek a viselkedése miatt, és azt mondják neki, elvesztette magát a siker felé vezető úton. Valentint még az éjjel baleset éri, beveri a fejét. Magához térve 25 év kiesett neki, újra annak a 17 évesnek a szintjén van, aki még nem is tervezte, hogy párizsi világpolgár lesz. Barátnője igyekszik észhez téríteni, a család is segíteni próbál, és Valentin most felmérheti, ki lett belőle, milyen akar lenni, és kik a fontosak az életében.

Az egyik szemem sír, a másik nevet. Ez a film egyszerre volt jobb is, meg rosszabb is, mint amit vártam. Gondba is vagyok vele, hogy mi legyen a véleményem róla. De mivel a film második fele sikerült jobban, lehet, hogy a pozitívabb irányba dől a mérleg.

A cím már önmagában hordozza azt a kettősséget, ami a megosztott érzelmeim forrása is. A gyökerek – ma már kétértelmű, és ezt a film tökéletesen meg is jeleníti. Gyökerek, az eredet, ahonnan jöttünk. Ebben még nincsen értékítélet, egyszerűen visszautal arra, hogy nem a semmiből jöttünk, hanem van szülőföldünk meg családtagjaink. Amihez Valentin most visszatér, vele együtt a saját személyének gyökereihez is, aki régen volt, Párizs előtt. Ugyanakkor a gyökereket már jelzőként, méghozzá negatív értékítélettel is használjuk. Úgy is mondhatnám, vidéki bunkók. És valahol ehhez is mennek vissza, főleg első ránézésre. Nem észlények a vidéki rokonok, és ahogy beszélnek…

De ettől tényleg rossz értelemben gyökerek lennének? Ez valahol bántó, meg nem kellene senkit elítélni a tájszólása miatt. Bár a film elején a viselkedésük is bunkó, és ezzel meg is vagyok kavarva. Most akkor bunkók a vidékiek, ahogy a film eleje mutatja, vagy ez csak megint egy sztereotípia, amit a film végére felül is írnak? Mert, ahogy kibontakoznak a karakterek, az érzelmeik mélysége, már nem bunkók. Most akkor mi van? Elég káoszos ez az egész, és a pozitív végkicsengés ellenére még mindig zavaros nekem a koncepció.

A film humora és cselekménye pedig erre épít. A film eleje, amikor a rokonok belerondítanak Valentin kis életébe, ne tetszett. Amikor a férfi a fejsérülése miatt visszavált 17 évesbe, az már jobban bejött. Ott humoros részek is voltak, a nyelvtanáron kész voltam. Valahogy szíve lesz a történetnek, ami addig hiányzott belőle (csak sztereotípiák megjelenítése volt előtte).

Ha már humor, a szinkron komoly bajba volt ezzel a filmmel. Mi szerencsések vagyunk a magyarral olyan tekintetbe, hogy minden tájszólás annyira közel van a köznyelvhez, hogy gond nélkül értjük. Más nyelvek nem ilyenek, és szinkronnal szinte lehetetlen visszaadni, hogy miben más a francia köznyelv és az északi tájszólás. Próbálkoztak a szinkronban valamivel, de ez nem az igazi. Legjobb lenne franciául nézni, felirattal.

Barátkozom Dany Boon figurájával is. Komolyan, ő egy francia sztár?

Egyszer meg lehetett nézni, a végére magára talál, de addig ki kell bírni, és a szinkron, jaj.

Vissza a gyökerekhez - 5/3,5 az eleje kínszenvedés volt, utána már szinte élveztem. Aranyos, ha adunk neki időt.

https://www.youtube.com/watch?v=eVvfxqss5jc

Pankrációs, tévéműsoros, barátnős, családi.

A Glow beindul tévéműsorként, és a lányok nagyon küzdenek is, hogy sikeres legyen a műsor. Szép lassan stabil rajongóbázisuk épül, egyeseknek saját megszállott rajongója is akad. Ugyanakkor egy fejes, mivel nem díjazta, hogy Ruth nem akart ágyba ugrani vele, szeretné tönkretenni őket. Rossz műsorsávot ad nekik, és nem akar 2. évadot. A lányok harcba kezdenek a műsor megmentéséért, miközben Sam igyekszik összeszokni a hozzá költözött kamasz lányával, Debbie a válásán akar túl lenni, Ruth szerelmi ügyekben tanácstalan, Rhonda a kitoloncolástól tartva ugrana bele egy megrendezett házasságba. A műsorban is alakulnak az események: Debbie és Ruth viszályai kihatnak a műsorra, Carmen a bátyjától lopott mozdulatért fizet meg, szerelmek szövődnek, és komoly barátságok köttetnek.

Amennyire érzékelem, nálunk még nem talált közösségére a Glow. Pedig a jobb Netflix darabok között van, ami mutatja azokat a jellemzőket, amiért szeretem a Netflix sorozatokat. Ok, nem mindet, de a többségüket.

Idén a második évadot kaptuk belőle, és ott folytatódnak az események, ahol elbúcsúztunk a lányoktól. Kezdik a forgatást, és természetesen most is beleszövődnek a magánéleti szálak a történésekbe. Pár szál megértéséhez nem árt ismerni az első évados előzményeket, de szerintem a sorozat döntő többsége jól érthető önmagában is.

Tetszett, hogy egyszerre volt csajos, baráti sorozat és a kamerák másik oldalára betekintést nyújtó show is. Minden részben téma az aktuális adás, de hozzá kapcsolódóan az egyik kiemelt szereplő életébe és konfliktusaiba is mélyebben benézhettünk. Jól kitalálták, hogyan kössék össze a kettőt, engem lekötött és szórakoztatott mindkettő, ha éreztem is, hogy a show hozza a humorosabb részeket, míg az életükkel a drámát keverik a mixbe. De így korrekt dramedy jött össze, jól eltalált arányokkal.

Szerintem az is jót tett a sorozatnak, hogy kinyílt a Debbie – Ruth központba helyezés, és más karakterek is előtérbe kerülhettek. A kedvencem idén Britannica/Rhonda volt, akinek a pankrátoros karaktere is bejött, meg az ember is mögötte. Az ő szálának végkimenetele a kedvencem az évadban, érdeklődve is várom, mi történik majd vele és a történtek következményeivel a 3. évadba.

Csajos konfliktusok, szerelmi szálak, tévés kulisszatitkok, és a show – van téma bőven. Eseménydús, pörgős is lett az évad, egy különleges és mókás résszel, melybe egy az egybe azt mutatták meg, milyen egy Glow műsor. (Az is tetszett idén.)

Nagyon jól elkapták a 80-as évek hangulatát is, és a Netflix sorozatokhoz méltóan a külsőségekre is odafigyeltek. A jelmezek, frizurák, helyszínek és a zenék a háttérben, nagyon feelgood és korhangulatot hoznak létre. Külön izgalmas, hogy mennyire el tudják különíteni a show csicsás, színkavalkádos őrületét a mindennapoktól.

Színészileg is erős a Glow. Ugyan Alison Brie a név, és láthatóan energiát fektetnek bele, hogy a színésznő sok arcát megmutathassa, tudnak mások is villogni benne. Betty Gilpin is sokat tett idén, és Chris Lowell is több már, mint egy helyes srác a lányok mellett.

Nekem bejön a sorozat, biztosan jövök vissza a következő évadra is!

Glow - 5/4 stílusos és hangulatos, dramedy, izgalmas karakterekkel és egy-egy komolyabb témával.

https://www.youtube.com/watch?v=9iM7W1Dvl6Q

A hosszú hétvége után mozikba indul:

- 22 mérföld - a hét nagy filmje, melybe Mark Wahlberg CIA ügynökként igyekszik életben tartani 22 mérföldön át egy fontos tanút. Adrenalin dömping.

- A bűnös - dán thriller, melybe egy diszpécsernek kell megmentenie a bajba jutott betelefonáló nőt.

- Defekt - amerikai-japán koprodukció, melybe pár úton haladó fiatalra szemet vet és vadászatot rendez egy mesterlövész.

- Halloween - egy horrorsorozat újabb része, amit eddig lelkesen hanyagoltam. Szerintem a Halloween filmek közül egyet láttam, arra se nagyon emlékszem. Ez különben az alapfilmek vonalát viszi tovább.

- Legénybúcsú Bt. - francia komédia, két francia srácról, akik legénybúcsúk szervezésébe fognak.

- Libabőr 2. - már emlegettem nektek a Stine film kapcsán, ebben Jack Black Stine és elszabadulnak a regényhősei egy tini világmentő kalandra, újra.

DVD-n pedig vissza lehet nézni:

- Jurassic World 2.

- Ocenas 8

- Gotti

Hazatérős, érzelmes, lázadós, szerelmes.

Ronit fotós New Yorkban, akit arról értesítenek, hogy az édesapja meghalt. A lány hazamegy a temetésre, ahol szembe kell néznie azzal, hogy a közösség most is ferde szemmel néz rá, mert hátat fordított a közösségnek és a szokásaiknak. Unokatestvére, Dovid fogadja be az otthonába. Itt a nőt kellemetlen meglepetés éri: Dovid feleségül vette Estit, aki Ronit szerelme volt. De ez a közösség nem tűri a melegeket, Ronit elmenekült, Esti ezek szerint férjhez ment. Míg Ronit próbálja feldolgozni, hogy sokan elüldöznék, féltik tőle az apja szellemi hagyatékát is, az Estivel kapcsolatos érzések is felszínre törnek. A két nő között még mindig kimondatlan érzelmek feszülnek, és mindkettejüknek el kell döntenie, mit kezdenek ezzel.

Még nem döntöttem el, hogy érzek ezzel a filmmel kapcsolatban. Az Alderman regény ismeretében nem tetszik, mert nekem teljesen másról szólt a könyv, mint amit a filmből kihoztak. Ha azt próbálom elfelejteni, és csak a filmben gondolkozom, akkor filmként egy fokkal többre tudom értékelni, de akkor meg nagyon nem olyan zsáner, ami leköt és érdekel. Így sehogy se tudom jóra kihozni a végeredményt, pedig próbáltam. Mert a regény tetszett. A film nem, tessék, leírtam.

A regényben nem a szerelmi szálon volt a hangsúly. Benne volt, de ott azt is azzal a szemüveggel néztük, hogy az ortodox zsidó közösség mit tesz a nőkkel, a szabad választásukkal. Ott az egy tünete volt egy jelenségnek. A filmben viszont a szerelmi szálé a fókusz, ráerősítve Ronit és Esti kapcsolatára. Nagyon hiányzott belőle Dovid karaktere, akit sokkal jobban árnyalt Alderman. Hozzá képest a filmben egy nagyon egyszerű karaktert kapunk, akinek nincs meg ugyanaz a története. Ugyan a fejlődési ívéből valamit átvettek, de ez közel sem volt ugyanaz.

Nagyon nem tetszett az is, hogy a két nő szerelmi szálával nekiálltak elmenni tabudöntés felé. A regényben elcsattant egy csók, volt némi kísértés, de teljesen más volt a két nő viszonya. Ott egy kihűlt kapcsolaton tudtak túllépni, itt meg felizzott a parázs és szinte mindent fel is égetett. A regény végét szerettem, ahogy mindenki megtalálja a helyét és a boldogságra a lehetőségét, itt ez sincs meg. Valamiképpen zárják a szálakat, de ezzel is hiányérzetem volt.

A filmben nincs benne az a társadalomkritika, az a vallás témakör sem, amit Alderman megírt. Mintha egy szépirodalmi alkotásból kilúgozták volna a mélységeit, és valami félik szórakoztató, félig komoly filmet gyártottak volna belőle. Csalódás, nekem, nagyon.

Ha a külsőségeit nézem, akkor nagyon nem tudok miről mesélni. Minimál helyszín, és nagyon jellegtelen is az egésznek a környezete. Ezzel talán azt üzenve, hogy ez a történet bárhol játszódhatna. Noha az eredetiben fontos volt, hogy nem játszódhat bárhol.

Ami jó benne, és munka volt, Rachel McAdams és Rachel Weisz játéka. Weisz amúgy is sok zsidó témájú filmben szerepel, és jó az összetett figurákban, de McAdams inkább komikaként van a tudatomban. Talán ezért fogott meg az ő játéka jobban, szerintem a nagyobb dráma és konfliktusok a filmben neki jutottak.

De hiába próbálok erre koncentrálni, a részben átvett üzenetre, nem tudok attól szabadulni, hogy a regény után valami sokkal többet vártam a filmtől is.

A rabbi meg a lánya - 5/3 máshol vannak a hangsúlyok, mint a regénybe. Dráma, jó színészekkel, de nagyon lassú.

https://www.youtube.com/watch?v=fZ9cxeX06Cw

Átverős, gyilkosos, családos, problémás emberes.

Letty nem régen szabadult, és most próbál visszailleszkedni a tisztes polgárok közé. Van rá egy erős oka: vissza akarja kapni a 10 éves fiát, akit most az anyja nevel, és akit nem enged Letty közelébe. De a munkaerőpiacon alig van esélye, így hamar visszatér ahhoz, amihez igazán ért. Lopáshoz és átveréshez. Így botlik bele Javierbe is, aki pedig bérgyilkosságból él. Álcában Letty kifigyeli, összejönnek, és próbálja figyelmeztetni a férfi célpontját. Javier rajtakapja, és zsarolni kezdi, hogy dolgozzon vele. A kezdeti nehézségek után, az egymás iránti vonzalmukkal feldobva, lassan elkezdenek megnyílni is egymásnak, és az üzleti érdekek helyét átveszi egy élhetőbb élet megteremtése, a gondjaik leküzdése.

Nem új sorozat, idén már a harmadik évada fog indulni, de én most fedeztem fel magamnak. Elkapott a heist movie hiányérzet, és ez a sorozat jó pótléknak tűnt. Belevágtam, és az egyik szemem sír, a másik nevet.

Mert ez egy korrekt sorozat. Az eleje még menőnek is mondható, ahogy a családok és a bérgyilkosságok váltják egymást. Ott van egy szórakoztató, már szinte feelgood hangulata, még akkor is, ha már ekkor elkezdik alapozni a drámát is.

Mert, ahogy megy előre a sorozat, a fókusz elmozdul. Heist movie helyett dráma. Trükközések helyett családi konfliktusok megoldása. Ez nem változtat azon, hogy a sorozat jó, és minőséget tettek le az asztalra, de mintha egy más műsorba csöppentünk volna. Nekem nem is ment könnyen az agyam átállítása. Így hiába tudom, hogy jó, amit látok, mégis folyamatosan csalódásnak éltem meg. Remélem is, hogy a 2. évadra kicsit visszabillennek a másik irányba, mert családi drámának This is us van nálam műsoron.

A cselekményközpontú kezdet alakul lassan karakterközpontúvá. És itt meg lehetett tenni, mert tele van a sorozat izgalmas figurákkal. Letty, aki egyszerre menő és szánnivaló. Aki egy szempontból iszonyat erős és kreatív, másból hatalmas vesztes. Javier, akinek remek tragikus ívet írtak, hogy lett belőle a bérgyilkosok gyöngye. Agyaltam is, kinek nehezebb a családi szennyese – nálam Javier nyert. De Letty anyja se semmi. Ő mondjuk pozitívan változott számomra az évad folyamán, a végére már egészen megkedveltem.

Jól egyensúlyoz a sorozat humor és dráma határán. Az egészet áthagyja valami romlottság, egyben törékenység, amitől még a humora is olyan sírva nevetős. Nem szívből, de érezni a poénokat. Nem is tudom, milyen poénnak nevezik, ami valahol vicces, de ugyanakkor fájdalmas is. Ez a sorozat egyre több ilyennel operál.

Látványban, cselekményben is abszolút felnőtt sorozat. Itt gyilkolnak, dugnak egymással, és a nyelvezet sem gyerekbarát. Láttam már sorozatban merészebbet is, de bőven az a szint, amire ki kellene tenni, talán egy 16-os karikát.

A szereposztást még meg kell dicsérnem. Pedig pont ezért tartottam eddig távol magam tőle. Michelle Dockery a fejemben az a hűvös arisztokrata, akinek évekbe tellett rájönni, hogy Matthew mennyire jó ember és nemes lesz. (Downton Abbey) Itt teljesen más karakter, és nagyon jól hozza is. Több van benne, mint lady Mary Crowley.

A 2. évad majd kap még egy esélyt tőlem, de azt hiszem, most kicsit szüneteltetem.

Good Behavior - 5/3,5 stílusos, szórakoztató, drámai is, erős karakterekkel és színészi játékkal. Mégis – érzés.

https://www.youtube.com/watch?v=WdHI1jtAdno