Antológia sorozat, amit leginkább tárgyalótermi drámának neveznék. Egy brit sorozat az alapja, de most elkészült az amerikai változat és már be is van rendelve a második évad.

A történetet nem nevezném kriminek, pedig egy darabig merengtem rajta. De nem nyomoznak, csak a felépítése miatt tűnik úgy kívülről, mintha rejtélyt oldanánk meg, és minden esetben van valamiféle bűnügy, hiszen a történeteket a bíróság köti össze. A közös elem mindben, hogy a rész főszereplőjének vádlottként bíróság elé kell állnia. Miközben egy-egy jelentre látjuk a tárgyalást, minden esetben a rész végén ott van az ítélethozatal, a részek legnagyobb része visszavisz a múltba, és megmutatja, hogyan került a vádlottak padjára az érintett személy.

Nagyon sokféle témát beletettek, és nagyon sokféle vádlottat. Mondjuk, nekem a szimpatikusak maradtak meg jobban a fejemben. Nem véletlenül nem krimi, alapvetően nem bűnözőket követünk nyomon, hanem random embereket, akik életük egy konfliktusa miatt nehéz helyzetbe kerültek. A legtöbben szimpatikusak, érthetők a tetteik, és felmentés járna nekik. De nem lehet tudni, mi lesz egy-egy ítélet, ami jó is, mert nem válik kiszámíthatóvá a sorozat. Könnyen lehet, hogy börtönbe megy az is, akinek nagyon nem ott lenne a helye.

De maradjunk a témáknál. Igyekeztek olyan eseteket hozni, amelyek nagyon jellemzők napjainkra, illetve kényes kérdéseket piszkálnak. Kapásból, a nyitó részben egy apát kapunk, akinek a fia iskolai ámokfutásba és mészárlásba kezdett, majd végzett magával. Az apát bűnrészességgel vádolják, mert tőle származott a fegyverek megvételére fordított pénz. Megjegyzem, a fiú azt ausztrál útra kapta, nem fegyverre. De az ügyész igyekezett bizonyítani, hogy a sebész apa pontosan tudta, hogy a fia nem nyaralni fog menni. Kihegyezett drámát kapunk már a múltban arról, hogy Scott mennyire érezte, valami nem stimmel a fiúval. Próbálta szakorvoshoz irányítani, jobban befolyásolni az életét, egy ponton az is megfordult a fejében, hogy meg kellene ölnie, mielőtt tömegmészárlásba kezd. De a fia volt, és a felesége a végletekig védelmezte. Ha próbált valamit tenni, már ott is volt a nő, hogy védje és pátyolgassa a gyerekét. És egy ponton szerintem meggyőzte a fia, hogy ő is érzi, baj van vele, változni akar. Annak lett volna első lépése az ausztráliai út. Ezért is éreztem annyira kegyetlennek, amikor a legvégén a felesége képes azt mondani, bárcsak megölte volna a fiút, ahogy egyszer tervezte. Mintha nem pont ő lett volna az, aki miatt az apa soha nem léphetett fel keményebben a fiúval szemben, mert az anya mindenre talált neki mentséget és kifogást.

Aztán jött a béranya, aki ellopta a kisbabát, mert védeni akarta a szüleitől. A fiú, aki skizofrén tüneteket mutatott, veszélyesnek találták és az apja új párja iránt volt megszállott. Meggyőződése volt, hogy ő ölte meg az anyját, akinek a betegápolója volt, mielőtt összejött a gyászoló férjjel. És nagy húzással úgy van forgatva a rész, hogy nem lehet eldönteni, mi az igazság. Skizofrén tévképzet, vagy valóban egy fekete özvegy érkezett az életükbe? A fekete férfi, aki a barátaival a lányát meggyalázó férfi után eredt. A megerőszakolt humorista, akinek az esetét nem vitték perre, és akiért egy megszállott kegyetlen bosszút állt. A diákjának segítő tanár, akit nemi erőszakkal vádoltak. A neonáci szervezetből szabadult lány, akit egy újabb támadás és a barátnője visszarántott abba a közegbe. A súlyosan fogyatékos férfi testvére, akinek egy ponton elszakadt a cérna, amikor látta, hogyan bánnak a testvérével. Az ő vallomása a rész végén talán az egyik leginkább megindító rész. A gazdag férj, aki a válni akaró nejét sározta be. A rocksztár, akinek a drogos fia halála körül akadtak kérdések. 15 rész, és szinte mind olyan, hogy külön lehetne írni róla. Erkölcsileg nehéz helyzetben voltak a szereplők, és emberileg izgalmas mit tettek, miért. Nem győz mindig az igazság, és vannak nagy önfeláldozások is benne. Nem mindig azért megy az ártatlan börtönbe, mert a rendőrség manipulált vagy az igazi bűnös rákent mindent – itt bizony van nem egy olyan történet, amikor inkább vállalják a börtönt, ha így valaki számukra fontosat megvédhetnek.

Jól meg vannak írva a történetek – szinte mindben van egy olyan csavar, ami át tudja értelmezni a korábban látottakat. Változatosak is, és napjainkba helyezettek. Szórakoztató, de azért pofon tudja vele csapni az embert, hogy ilyen időket élünk, ilyen történetek simán megeshetnek.

Mivel drámák, nem látványelemre épülnek. A személyek, a döntéseik a fontosak és a helyzetek, amelyekbe kerültek. A bíróság visszatérő elem, de különben sokféle lakásban járunk, városi környezetben, de sokfelé nézünk a szereplőkkel.

Kicsit poénként a színészeit mondanám látványelemnek. Minden részben van legalább egy színész, aki elsősorban más sorozatból, ritkább esetben filmből ismert. Ez nem új arcok felvonulása. Vannak is benne elkapott szerepek, vagy pl. az ismertebb szerepüknek egyfajta más megközelítése itt. Pl. Jason Ritter elég közel maradt a Parenthoodban játszott karakteréhez.

Nekem tetszett a széria, jó arányban emberi dráma és tárgyalótermi széria. Ha jön a 2. évad, én majd nézem tovább.

Ritka, ha egy ilyen címet szellemesnek találok. Semmi köze ennek a történetnek az Ízek, imák, szerelmekhez és becsapásnak érzem, hogy valaki a hasonlóság miatt kattint rá. Pedig ez nem egy rossz film, és olyan olcsó húzás így szerezni neki nézőket…

Mert az Abe komoly témát tud fogyaszthatón elmesélni. Hősünk egy 12 éves fiú New Yorkból. Az apja hívő muszlim, az anyja hívő zsidó családból származik, és nyomorult gyereket mindenki a maga képére igyekszik formálni. A nagyszülei vagy zsidónak, vagy arabnak nevelnék. Az anyja azt akarja, érdekelje a hit és a vallás, ismerje meg az őket. Az apja meg tagad minden hasonlót, és nagyon is hangsúlyozza, hogy ő ateista. Középen meg ott van ez a nyomorult gyerek, aki bármit tesz, azzal valakit megbánt. Aki nagyon szenved, hogy mindenkinek megfeleljen, de hogyan? Közben hol marad ő maga? Nem címkék. Nem félig zsidó – félig arab, hanem csak Abe.

A vallások együttélése, az értelmetlen gyűlölet és olyan sérelmek dédelgetése, amihez a konkrét egyénnek már semmi köze, mind megjelennek itt. Egy kész passzív- agresszív orgia, amikor a két család közös asztalhoz ül le. Van, aki direkt olyan nyelven beszél, hogy a többiek ne értsék meg. Van, aki felemlegeti, hogy a nemzeti ételüket tőlük lopták az őseik évszázadokkal korábban, és ezen képesek egymásnak esni. Egyszerre tragikus, és valahol humoros is, ahogy különben rendes, szerethető emberek így egymásnak esnek, és közben szem elől tévesztik a lényeget. Az nagyon jellemző és nagyon brutális, amikor annyira el van foglalva a család két ága a másik fél szapulásával, hogy fel sem tűnik nekik, hogy a tőlük teljesen kiborult gyerek, akit különben mind szeretnek, megszökött.

És azért tud mindez működni, mert ott van körötte egy könnyedebb, kedves történet is. Hogy Abe mennyire rajong a főzésért, és ezt akarja tanulni. Hogy nyárra beíratják egy iskolai szakács szakkörre, amelyről első látásra látja, hogy nem az ő szintje. Gyerekes – komolyan, az ételszínezőkből a kék és a sárga összekeverésével zöldet kapunk? Abe is hamar felméri, hogy nem itt a helye és titokban szerez egy gyakornoki helyet egy étteremben. Persze, szeméthordással és mosogatással kezd, de a brazil származású főnök és egyben szakács mentorként ott lesz neki, és majd elkezdi tanítani. Miközben egy konyha pörgős életét látjuk, főznek és jó közösség van, a leckék életleckék is egyben. És ez az, ami a film komoly témája mellett meghozza az egyensúlyt, és működött köztük a fúzió.

Nem kellettek bele sztárok, olcsó poénok, igazán látványelem sem. New York is minimálisan van használva, ahogy nem is úgy pakolják konyhaművészeti remekekkel tele, mint egy komolyabb, séfes filmben szokás. De működött így, és volt értelme a filmnek, a történetnek.

Noah Schnapp meg a ráadás, és az egyetlen olyan színész a történetben, akit világsikerhez tudok kötni. De Abe nem emlékeztet a Stranger Things Willjére, a szereposztásig eszembe se jutott, hogy összekössem őket. Külön figurák, külön gondokkal és Schnapp szerethetően hozta ezt a kissrácot.

Nem tömegfilm, nem is baj. Nekem tetszett ebben a formában.

A hétre azzal a sorozattal hangoltam, amire egészen kezdek rákapni: Poker Face (s01e05). Ráadásul a szokott tematikát is bontották, kicsit más ez a rész, mint a korábbiak, miközben a sorozat szeretett elemei továbbra is benne vannak. Pont ezt várom egy folytatástól, ezért szeretek egyes sorozatokat. Mert benne van, amit megszerettem, de valami új is. Charlie most egy öregek otthonában segít be, ahol megismer két nőt. És ennél többet nem is mesélek a cselekményről, mert ez más, mint az eddigiek. Itt komolyan megfordult a fejemben, hogy most először Charlie a gyilkosok mellé áll. De aztán jött pár súlyos csavar, és amit ebből a két öreglányból kihoztak… Nagyon kész. Izgalmas volt, ötletes a flashback jelenetekkel és természetesen megint vendégszerepelt ismerős színész. Mondjuk úgy, a Chicago Med igazgatóasszonya ennyire szabadnak még sosem tűnt.

Belekezdtem a Cracow Monsters (s01e01-03) első évadba, de nem ezt vártam. Még nem találtam Supernatural pótlékot, hát nem ez lesz az. Hősnőnk belecsöppen az egyetemen egy társaságba, akiknek természetfeletti képességeik vannak, és éppen egy elszabaduló démon ellen kellene harcolniuk, aki valamiért kiszemelte magának pont ezt a lányt. Igazából nincs vele sok bajom: még azt is lenyelném, hogy bénán néznek ki a szörnyek. De most komolyan – ebben van olyan démoni szolga, nimfa, aki kb. úgy néz ki, mint egy pornóból szabadult diáklány. Az egyik szereplőt halálra akarja kefélni. Nem tudom komolyan venni. De, ami legjobban zavar, nem ez. Hanem, hogy a főszereplő már 3 rész után abszolút ellenszenves és idegesítő. Beletették azt, hogy mindenki érte döglik, csak éppen okát nem látom. Lehet, hogy én a démonnak fogok drukkolni, ha eddig elég béna trükköket is vetett be, és még csak találgathatunk mi is, ki mire játszik. A történet nem túl erős, de építkezik. Részről részre kiderül valami, haladunk a rejtély felé. Van benne egy-egy érdekesebb képesség is. Lengyel sorozatot se sűrűn látok. Csak lenne elviselhetőbb a főszereplő…

Egy kezdés után egy zárás. Összeértek a szálak a Class of ’09 (s01e08) végére. Amit lehetett sejteni: hogy telik be az a bizonyos pohár, és hogyan áll ki mindenki az MI rendszere ellen. Már nincs személyes dráma, csak egy végső kiállás. Meglepően egyszerű terv, olcsó kivitelezés és minimális visszanézés a korábbiakra. Nem volt egy nagy zárás, de a szálakat zárta. Annyira, hogy szerintem folytatást sem terveznek. Minek is kellene? Túl könnyen elintéztek most mindent. A történet összecsengéseit, az íveket szerettem és a színészek is sokáig eladták. De ez a rész leginkább a jövőben játszódik, és nagyon nem bírtam, ahogy ezt a sminkesek és a parókák megoldották. Amikor abban a kb. ötvenes éveikben járó karakterek együtt mozognak, azt rossz volt nézni is.

A Silo (s01e09) pedig közeledik a végjátékhoz. Juliette megint megtalált pár darabkát a nagy igazsághoz, de már nem csak ő kezd rájönni, hogy mennyit hazudnak nekik. Folytatódott a macska-egér játék, a bírók a nyomában vannak, de a szövetségesei még tudnak segíteni. Jó a dinamika, tetszett, ahogy több szereplő történetével töltik a részeket. Ahogy még mindig tudnak azzal játszani, hogy árnyalják, ki és miért csinál dolgokat. Common gondnoka is egész más színben tűnik fel, ha azt nézzük, mennyire a családja neki az első. A sorozat egyik gonosza, de apának és férjnek jó ember. Az ilyesmik miatt is érdekel egyre jobban, hogy tálalják majd az igazságot. Hamarosan már kiderül – vagy mégsem. Berendelték a 2. évadot, szóval, lehet, el lesz ez még nyújtva kicsit. A rész különben megható jelenetet is kapott – George utolsó üzenete helyreteszi azt a szereplőt, és megint lehet sajnálni, hogy végeztek vele.

Végül, az évadzáróhoz közeledik a From (s02e09) is, ahol pedig a válaszok – vagy teóriák? – kezdenek megjönni. Minden, ami eddig történt, kezd a helyére kerülni, és összeérnek a szereplők történetei, mindaz, amire rájönni véltek. Az új fenyegetés meg különösen halálos – volt is pár halál, és ez egész más szinten borzalmas, mint amikor a szörnyek tépnek szét valakit. Hogy küzdenél a rémálmok ellen? Hoztak mindent, amit csak lehetett. Horrort, feszültséget, emberi drámát, és teóriát, mi legyen a továbbiakban. A vége is olyan nyitott vég, hogy ha összevárom a részeket, már nyomnék is a folytatásra. Mivel a zárás jön, a szereplőket is húzzák össze. Csoportosulnak, hogy egyszerre többen legyenek képernyőn és mindenki megkapja a maga történetszálát. Működik, az idei nyáron ez az egyik kedvencem, ha lassan a végére is érek.

Hogy ezzel a filmet mit akartak? Se horrornak, se kriminek nem az igazi. Mi több, nem egy idegesítő elem is fellelhető benne.

Talán ezzel kezdem. Rögtön az, hogy nincs benne egyetlen szimpatikus szereplő sem. Alapvetően két típus akad benne: a szerencsétlen megtűrtek és a más szempontból nyomorult gazdagok. Ebben a filmben képesek azon vitázni, hogy mennyire idegesítő, hogy az egyikük úgy csinál, mintha szegény lenne a családja, noha felső középosztálybeli egyetemi professzor szülőkkel. Reakció: de csak kis egyetemen tanítanak… Amit látunk ezekből a fiatalokból, hogy függőségeik vannak, önző dolgaik, hazugságaik és szerelmi botlásaik. Elvileg Alice és Sophie a szimpatikus páros, akikért drukkolni kellene, de ők is simán beleesnek ebbe a körbe. Alice a gazdag lány, aki jó dolgában sokat vadult és függő lett korábban. Alice meg a lány, aki úgy érezte, önmagában nem lenne elég a másik lánynak, így tulajdonképpen hazudott egy életet magának.

Nem is próbáltam meg követni, hogy ki kit szeret igazából, kivel van futó viszonya és éppen kivel kavar. Zavaros, és nem is láttam értelmét. Senki nem vette komolyan a kapcsolatát, aki hozott magával az összejövetelre valakit, arról is kiderül, hogy napok vagy alig pár hete ismerik egymást. Az alap baráti kör tagjai meg oda-vissza kavartak és kavarnak egymással. Fárasztó, úgy ahogy van, és nem lesz tőle értelmesebb a film.

Ami különben thriller alapokon nyugszik, kicsit 10 kicsi indián hangulattal. Gyilkosost játszanak, aztán az egyikük átvágott torokkal végzi. Csak ők vannak itt – ki gyilkolt és miért? Megindul a vádaskodás, az egymás elleni nyomozás, és a holtak száma is nőni fog. És még ezt sem sikerült értelmesen megjeleníteni. Tipikusan horror film szabályokat szegnek, és úgy viselkednek, mintha nem is felnőtt emberek, csak hisztis kamaszok lennének.

Az egyetlen, ami ült, amikor a végén kiderül, hogy az első haláleset pontosan hogyan történt. Az üt, de sajnos addig annyira az agyamra ment a film, hogy ez már nem menthette meg. Így csak megállapítottam a végén, hogy az embernek nem kellenek ellenségek, ha vannak barátai. Meg ha annyira önzően viselkedik mindenki, mint ahogy itt tették.

Látvány – nulla. Eleve éjszaka játszódik, és legnagyobb részt sötétben. Egy épületbe vannak zárva, és a mutatott halálok sem érdekesek.

Ehhez jön hozzá, hogy a színészek se nyerték el a szimpátiám. Eye candy faktor lehetett a válogatás alapja, csak éppen annyira napjaink liberális vonalát követve, hogy van itt mindenféle náció, és a fehérnek mondott srácról nekem pl. nem esett le, hogy ő nem latin származású. Simán mexikóinak vagy félvérnek néztem. Ehhez hozzájön, hogy az LMBTQ vonal is nyomva van. Egyikkel sem lenne különben gond, de itt túl van erőltetve mindkét vonal. Azt meg nem is értem, Lee Pace mit keres ebben a filmben. Ok, olyan igazi nagy filmsztár soha nem volt, de azért ennél több van az a karrierjében, és nem is állt jól neki ez a hippi szépfiú szerep.

Vagyis, nem tetszett a történet, a kivitelezés, a szereplők és a szereposztás sem. A filmre is rá lehet húzni a hullazsákot, nem csak a benne elhunyt fiatalokra.

Kerülgettem a sorozatot egy ideje, de mivel a történelemből tudtam, mi lesz a történet vége, nem nagyon volt kedvem megnézni egy boldogtalan házasság krónikáját, és ahogy Elle Fanning cárnője halálba kergeti Nichols Hoult cárját. Mivel szerintem a 3. évaddal vége a sorozatnak, most rászántam magam, hogy megnézzem.

Eredmény: rákattantam. Azért az mond valamit, hogy alvás helyett hajnali 4:30-ig inkább végignéztem az évadot, mert a történelmi tudásom ellenére érdekelt, mi lesz a szereplőkkel és velem nagyon nézette magát a sorozat.

Bár az alaphang az, hogy Nagy Katalin cárnővé emelkedésének kezdetét nézzük, a nagyság kezdetét, nekem ez nagyon hamar két ember közti játszmák sorozata lett. III. Peter és Catherine – az angolokhoz hasonlóan őket is magyarosította a köznyelv, de angolul néztem, és nagyon nem áll a számra/gépelő ujjaimra a Katalin és Péter – eljegyzésével, gyors házasodásával indul a cselekmény, és az ő kapcsolatuk van végig a középpontban. Ennek része az is, hogy Peter a cár, korlátlan hatalommal, de gyenge jellemmel. Catherine viszont művelt, tele van tenni akarással, csak korlátozza a neme és a férje hatalma. Ármánykodnak, cseleznek, és ez ugyanúgy áll a politikára, mint a magánéletükre.

Nagyon jól megvan írva ez a sorozat. Az elejére kiírták, hogy nyomokban megtörtént események adták az alapját, és ennek megfelelően minimális történelmi hűséggel elmesélnek egy modern, szórakoztató történetet. (Csak egy példa: a sorozatban III. Peter Nagy Péter fia, a történelmi hűség szerint viszont az unokája.) Nagyon bulváros, amit az orosz udvarban művelnek. Ha az ember lánya azt gondolta volna, hogy Versailles volt a Napkirállyal a dekadencia csúcsa, még nem látta, mit mutat ez a sorozat a Romanovok háza tájáról. Azért az nagyon meredek, hogy Peter azzal akarja boldogabbá tenni a feleségét, hogy ajándékoz neki egy szeretőt. Természetesen meddőt, mert az utódnak Romanov-vér kell, hogy az ereiben folyjon. A nászéjt követően már édeshármasba kényszeríti a nőt az állandó szeretője mellé harmadiknak, miközben Georgina – az állandó szerető – férje, egyben Peter legjobb gyerekkori barátja a szobában alszik egy kanapén. De lehetne említeni Peter nagynénjét is, akinek a kedvenc szórakozása, hogy azt meséli, mikor és hogyan feküdt össze Peter apjával, Nagy Péterrel. (Itt viszont a Peter, the Great nem áll a kezemre.)

Bár ennyire központi téma a szex, messze van a sorozat a pornótól. Arra komolyan odafigyeltek, hogy mit mutatnak. A maximum egy ágyból meztelenül felkelés, és a csupasz fenék, ahogy elsétálnak.

Fontosabbak a mögöttük levő érzelmek. Peter kegyetlen, végtelenül narcisztikus és egy az egyben a mindenható cár, aki tényleg tehet, amit csak akar. Ha olyanja van, megkínozza az udvartartását. Ha jön egy betegség a cselédek közt, orvos helyett máglyát rakat és elevenen égeti el a betegeket. És mindenkinek imádnia kell, nevetnie a viccein, nyalni a talpát. A bravúr meg az, hogy ennek ellenére még csak ellenszenves sem lett. Egy szórakoztató playboy, aki nagyvonalú tud lenni, vicces, és minden kegyetlenség mögött ott egy megtört gyerek, aki csoda, hogy túlélte a gyerekkorát. Minél többet mond a szüleiről, ha egy kicsit megnyílik, az ember legszívesebben megölelné, hogy miken kellett keresztül mennie. Annyira jó íve van annak, hogy lett belőle ilyen cár és ember, és mennyire csak egy jobb ember kellene az életébe, aki jobb útra tereli. Elég csak megnézni, mi van a Peter – Georgina – Grigory háromszögben. Bár Peter állandó szeretője a nő, inkább tartja a férjével együtt a legjobb barátjának, mint bármi másnak. Amint Grigory kimondja, hogy zavarja már a feleségén való osztozás, minden habozás nélkül megígéri, hogy ennyi volt. És addig Grigory, a legjobb barát rettegett szóba hozni a dolgot – nyomorult férfit különben tudtam sajnálni. Peter a szokásos önző énjét hozta, de Georgina, őt tudtam utálni. Az elején megjátssza, hogy neki is terhes, hogy Peter bármikor az ágyába hívhatja, de amint a férfi inkább a feleségének udvarol és őt hanyagolja, mesterkedik, hogy visszakerüljön az ágyába. Akkor már kimondja a férjének, hogy szeret Peterrel ágyba bújni. Igen, ha volt, akit sajnáltam, az Grigory. Aki valósággal kettészakad, mert féltékeny, mert megalázott helyzetben él, mert éppen annyira szereti Petert is, mint a feleségét.

Catherine a kevésbé érdekes jellem. Kezdettől uralkodni akar, változtatni az országon. Jókora kultúrsokk is, amikor szembesül az új hazája barbár szokásaival. Erőszak, gyilkosságok, egymás tönkretétele. Mást akar, és elkezd tenni érte. És valahogy az ő alakoskodása, szervezkedése rosszabbnak hat, mint Peter nyílt rémuralma és a terror. Abban van őszinteség – Peter a cár, öl és lesújt, üzekedik, amikor csak akar. Catherine viszont megjátssza magát. Szórakoztató az ő szála is, megvannak a játszmáinak az izgalma, csak ez sokkal alattomosabb. Önáltatóbb – ahogy komolyan hisz abban, hogy nála minden bajra a megoldás és kiemelkedik a többiek közül. Változik, a naiv máz lekopása után kezdi megtanulni az orosz kegyetlenséget. Csak magának sem vallja be, neki mentségei vannak. A nagy forradalmárokból lesznek a nagy diktátorok? Hát… vannak már jelei.

Mindkét főszereplőnek megvannak a maga emberei, barátai és köre. Megvannak a maguk történetei, amelyek helyenként összetalálkoznak. Mint a svéd háború helyzete. Vagy Marial helyzete.

Talán azért is tudott beszippantani, mert nem csak Catherine és Peter története. Érdekel az is, mi lesz Marial sorsa. Georgina koppan-e egy nagyot, és trónon maradnak-e a svédek. (Pedig történelemből erről is tudok, és mégis.) Archie, az egykori hedonista nemes, aki most az egyház feje, ő is megér két misét is. Tele van ez a sorozat emlékezetes figurákkal, különc alakokkal.

Hozzá remek a szereposztás. Hoult és Fanning is nagyot megy, Hoult pedig annyira jól hozza Peter arcait, a váltásokat, hogy azért önmagában megéri nézni. Amikor kibukkan belőle egy rettenetes gyerekkori történet, vagy csak az a ki nem mondott, fel nem dolgozott kín, amikor az anyja tetemét nézi (igen, nem temettette el. A maradványai ki vannak állítva, mint egy egyiptomi múmiának. Kb. úgy is néz ki.) – és megrázza magát, már vissza is vált kéjenc uralkodóba. Vagy, amikor valaki megkérdőjelezi, megkeményedik a tekintete és kegyetlennek is néz ki. Fanning a játékosabb szereplőt kapta, de nála is megvannak a színváltások, ha nem is ilyen mértékben. De Belinda Bromilow is egészen zseniálisan hozza Elizabeth nénit, és jó pár mellékszereplőt is fel tudnék sorolni.

Mindezt a sorozat látvány- és kosztümvilága is megnyomja. Színes, dekadens, és jól ötvözi a modernt a történelmi korral. Erre is igaz, hogy nyomokban igazságot tartalmaz. Szexi, dögös és látszólag kosztümös jelmezeik vannak, de sok modern elemmel. Peter bőrnadrágjai, vagy amikor Peter vagy Leo futóedzést tartottak, és rájuk adtak egy olyan felsőt, ami első ránézésre mai melegítőfelsőnek tűnt, csak egy kosztümös oldalgombsorral. Azt komolyan nézegettem, hogy Hoult szerelésén csuklya is volt-e, vagy csak annak látszott.

Ütnek a párbeszédek, és itt is érezni, mennyire jól van ez a sorozat megírva. Simán visszanézős jelenetek sora van benne. A tárgyalás a svédekkel. Grigory önpusztítása. Orlo hajszája egy szakáll megmentéséért. Voltaire jelenetei. Az udvarhölgyek táncdélutánja és Catherine kirekesztése. A Nagy Péter emlékbeszéd. A lebukott Catherine nagyjelenete, amikor Paul-t veti be a férje ellen. Volt, amit meg is néztem párszor.

Hogy olyat is írjak, ami azért bántott. Nyomorult állatok lemészárolása. Szó se róla, Peter az emberek életét ugyanennyire semmibe vette, de akkor is fájt a szívem a védtelen, ártatlan állatokért. A nászajándékba adott medve, a megreptetett kutya, vagy éppen a szökőkútra szálló madár. Ha értem is, hogy ezzel is az orosz királyi udvar barbár állapotát fejezték ki, akkor is utáltam nézni.

Ragozhatom még, de a lényeg, hogy most elkapott ennek a sorozatnak a hangulata, humora, és a bűnös voltukban is szerethető szereplői. Most már ott tartok, hiába tudom, mi lesz, érdekel, itt hogyan lesz.

Az előző film sikeres lett, hamar jött is a hír, hogy lesz még Rake-mozi. Én simán valami előzményfilmre tippeltem, mert Rake feláldozta magát, és az adott drámai súlyt az első résznek. Nos, megtalálták a módját, hogy mégiscsak folytatás, és ne spin-off érkezzen.

Írhatnám, elég olcsó a trükk. Kihalászták a folyóból, volt még benne élet és a csapatnak volt elég vagyona, hogy Tyler Rake meg is gyógyulhasson. Látjuk, milyen mélyről küzdi magát vissza, és hogyan éldegél visszavonultan. Sérülten. De jön egy visszautasíthatatlan eset – mert a múltja nyúl Rake után. Az asszony, akit szeretett, és akivel elvesztették a gyereküket. Ő kér segítséget, és Rake pillanatok alatt szuperkatonává gyúrja magát a kedvéért, hogy kiszabadíthassa a korábbi sógornőjét és családját annak erőszakos, bűnöző férje karmai közül.

Van benne bőven mese faktor, de ezt nem is azért nézzük, mert ilyesmi akár meg is történhetne. Ezt akciófilmként kell nézni, amiben a látvány és nem a logika a lényeg. Ezt pazarul is hozzák – harcnemek, menekülések, sokféle fegyver, hajszák, lövöldözés, verekedés, robbantások. Nem is igen jut olyasmi eszembe, amit ne dobtak volna be. És természetesen agyat ki kell kapcsolni. Különben olyanokon kattogunk végig, hogy Rake milyen csodálatosan épül fel. Mennyi annak a valószínűsége, hogy egy helikopterből, golyószóróval nem tudnak könnyű célpontként eltalálni, viszont a gépet le lehet szedni sokkal kisebb fegyverrel? Meg hasonlók.

Érzelmi oldalról ugyanez a mese van benne. A kapcsolati rendszerek, a szereplők lesarkított érzelemvilága és indítékai. A fekete-fehér színezet is rajta van, pedig azért lehetne piszkálni, hogy mennyire bűnös vagy áldozat a nő, akit meg kell menteni. Egyértelműen bántalmazó kapcsolatban élt, de hogy került oda? Nem valami hihető verzió, hogy az egyik testvér fontos nemzetközi szervezetekben van benne, és jelent valamit a neve, míg a másik beházasodik egy bűnbandába, ahol gyorsan lesz kitartott és megfélemlített feleség. Az meg olyan olcsó, hogy a gyerekek miatt maradt. Mintha nem lenne jobb azoknak is, ha vallási színekkel átitatott bűnbanda nélkül nőnének fel.

De, ismétlem magam, a film ezekkel nem foglalkozik. Nem dráma, nem egy anya kálváriája, hogy biztonságba juttassa a gyerekeit. Látványos akciófilm és a cselekmény jó 90%, hogy harcolnak, menekülnek, és hasonlók.

Azon is lemérhető a siker, hogy megint Chris Hemsworth a főszereplő. A volt nejét Olga Kurylenko játssza, ha éppen csak fel is tűnik a történetben. Hogy az összekötő ember Idris Elba – aki ráadásul olyan szerepet kapott, hogy innen több irányba tudjon menni a Netflix. Akár sorozat, akár más filmek nyitánya is lehet, amit ő indít el a történetben.

Vagyis: látványos, akciófilmnek korrekt és sztárszereposztása van. Agy kikapcs, és akkor lesz vele egy gyorsan elmenő 2 óránk.

A kedvenc sorozataim között van a Black Mirror, és képes vagyok a kevésbé sikerült dolgokat is szeretni benne. Érzékelem, persze, ez már nem az a tükör, ami fénykorában volt, de a szórakozásom még megvan.

Ez az évad 5 epizódot tartalmaz, változó hosszúságban. Van benne olyan, ami filmként is elmenne, más a szokott 40-45 percben mozog. De az mindegyikre igaz, hogy film minőségben készültek. Költöttek a látványra, a színészekre, az egésznek a hangulatára.

Az is igaz, hogy valami a jelenükre illő, felnagyított és pofonvágó elemet igyekeznek beépíteni a történetekbe. Borzalmas Joan történetéből kiderül, hogy mennyire felelőtlenül fogadunk el felhasználási feltételeket, és a stream felületek tartalomgyártásának is látjuk a paródiáját. A Henry-tó hasonló gondolatot vet fel – a mélyebb tartalmak helyett szenzációhajhászás, aztán lehet elviselni a következményeket. Bár itt lazább ez a vonal, könnyen nézhető lenne sima thrillernek is. Aztán jött a Beyond the Sea, amit az évad talán legjobb részének éreztem. Sci-fi, robottal és űrutazással. Emberi kapcsolatokkal, gyásszal és thriller elemmel. Ebben halmozottan megvan minden. Emberi, szórakoztat, és kiosztják azt a bizonyos pofont is. Elképesztő, mire lehet képes a tudomány, de az emberi természet sötét oldala is. Az üzenete sem olyan könnyen rányomható, mint a másik kettőé előtte és utána. Talán ezért is van középen. Mazey napja horrorba oltott urban fantasy – és a paparazzi kultúra vádirata. Amivel a kultúránk vádirata és visszakapcsol a Henry-tóhoz. Hogy a szenzációért, népszerűségért semmi sem drága. Mert azért lehetnek ilyen dögevők a paparazzik, mert kereslet van a képeikre. Végül, egy könnyed kis fekete komédia a végére a ’79-es démoni világvégéről. Ebben az emberi természet kap tükröt – sokkal kellemesebb egy démon, mint az embertársak társasága. Megérett a világ a pusztulásra, itt meg is adják neki.

Minden részben van legalább egy olyan emlékezetes rész, ami beragad, és nem enged szabadulni. Mert talán nem olyan fájó disztópia, jövő képek vannak benne, de az emberi rossz, a sötét oldalunk kifejeződik benne. Ahogy Zazie Beetz megfogta a fényképezőt, és célkeresztbe vette a végén a halálra készülő színésznőt. Ahogy Hartnett csak ül az asztalnál, és kihúzza a széket a társának, miután az szembesült vele, mit tettek a családjával. Ahogy a sorozat után feltűnt egy régi házi videó, ami újraértelmezte a szülők kikapcsolódási szokásait.

Színes a zsánerekből a paletta. Horror, thriller, sci-fi, fekete komédia, szatíra is akad benne. Van humora, ha más-más szinten is alkalmazva. Egész más a nyitány és a vége humorának a színezete. De különben ebben a sorozatban volt a legötletesebben használt WC-poén, ami eszembe jut. Az a kiborulás, amit utána írtak Salma Hayeknek… kész.

Erős a szereposztás. Váltogatva vannak benne olyan világsztárok, mint a már emlegetett Hayek vagy Kate Mara, vagy az olyan színpadon díjazott előadók, mint Anjana Vasan. Mondjuk, amin legnagyobbat néztem, amikor azt hittem, Mazey Alicia Vikander lett. Pedig nem, csak nagyon hasonlít rá a dán színésznő. Többen a tőlük megszokott keretek között maradtak, mások megmutatták, hogy bevállalós, humoros személyek. Ilyen szempontból is érdekes volt.

Darabonként elemezhető lenne, de most inkább az összképet igyekszem megragadni. A legtöbbet előkerülő témája a média hatása, a tartalomgyártás. A Netflix saját magának is mutatja a görbe tükröt, a Streamberry egyértelműen róluk van mintázva. Nevekkel dolgoznak, és látványos, amit bemutatnak. Néha egészen filmes. A legszórakoztatóbb számomra a Demon 79 volt, de a legjobb résznek a Beyond the Sea-t találtam.

Most emlékezetesebbnek, jobban sikerültnek érzem, mint az 5. évad volt. Az biztos, érdeklődve várom, hogy teljesít majd nézettség tekintetében.

Robert Kirkman már újraértelmezte a zombikat, és Stoker nyomdokaiba lépve most Dracula történetének írta meg egy másik fejezetét. Gondban is vagyok, hogy egyáltalán mit reagáljak erre a filmre. Tetszett, vagy nem? Ingadozok. Volt, ami tetszett. Más kevésbé.

Az első, hogy divatos módon nem Dracula a főszereplő. A szolgája, Renfield lett kiemelve. A modern korba tették, ahol csoportterápiára jár társfüggőség miatt. Tragikomikus alak, aki sokkal jobb ember lehetne, de Dracula árnyékából nem tud szabadulni. Ezt próbálják egyensúlyozni akkor, hogy amikor bogarakat eszik, szuperképességekre tesz szert és belesodródik egy modern hős szerepbe is. Egyszerre a korszak hírhedt sorozatgyilkosa, meg hőspalánta is? És valahogy működik, ha azért nem árt hozzá egy kis Dexter szemlélet sem – kisebb bűn, ha rossz embereket adsz Draculának enni?

Az izgalmakat meg az adja, hogy egy bűnbanda lefülelésén dolgozó rendőrrel Renfield összebarátkozok, a bűnözők meg visszavágnának. Hiszen, az ő hatalmuk a félelemkeltésen alapul. Renfield keresztbe tett nekik, akkor Renfield szenvedéssel telve kell, hogy meghaljon. Persze, Dracula majd kavar egyet a lapokon…

Paródiajellegű film, semmilyen téren nem lehet komolyan venni. Eleve a történet, ahogy nyomorult Renfield keresi, hogy a bűnben miképpen legyen kevésbé rossz. Aztán, a harci jelenetek. Itt megmutatják, hogy a szupererő mivel jár. Vagyis, ha valaki kezét fogod és belerúgsz, akkor bizony a kezek a te kezedben maradnak, aztán verheted azzal az ellent. Akibe belerúgsz, annak repülnek a testrészei, akár a feje is. Véres és röhejes az egész. Paródiaként elment, de azért voltak olyan elemek, amin inkább morogtam, mint nevettem.

Rebecca és Dracula, de a bűnbanda főnökasszony is illik ebbe a sorba. Minimális motiváció, eltúlzott jellemvonások, és inkább csak karikatúrák, mint igazi személyek. Ami Draculát kiemeli, az egyrészt a maszkírozása. Ahogy a széjjelégett feje gyógyulni kezd, és egyre jobban felismerni benne Nicholas Cage vonásait. Másrészt, ahogy Cage játssza. Jó érzéssel ripacskodik, és ez ebbe a filmbe illett. Sokkal nézhetőbb volt, mint ahogy Awkwafina hozta Rebecca dühkitöréseit a rendőri korrupció miatt. Egy kis dühlabda volt most a színésznő, és ez már nem vicces volt nekem, hanem idegesítő.

Hoult, mint Renfield. Ez már nehezebb dió. Mondjam azt, hogy túl jól néz ki egy ennyire lúzer szereplőnek? Eljátssza, hitelesen tud kis szerencsétlenség lenni, de jobban áll neki a hős szerepkőr, amikor simán lever minden ellenfelet. Fel is rémlett előttem, hogy ilyen filmje is van már, X-Men karakter volt többször is. A másik, hasonló gondom, amikor megmutatta a filmben a családjáról a fotót. A nő is, a gyerek is – az első gondolatom az volt, hogy nem is csodálom, hogy elmenekült előlük. Némi túlzással a rémségek cirkuszába illettek volna. Megjegyzem, Hoult civilben egy amerikai, szőke modellt vett el. Azt elhiszi az ember; azt, hogy egy olyan ronda nő mellett köt ki, mint ebben a filmben a fotón, már nem. Vagy, ha ez a humor része, én nem nevettem.

Akinek jól állt a szerepe, Ben Schwarz. Mellékszereplő, de megjegyezhető. Ő komikusként vált ismertté, és jól is hozza a maffiavezér hatalmat akaró, de szerencsétlen gyermekét.

Ahhoz képest, hogy mennyire szenvedni tudok egy-egy paródián, ezt elnéztem. Renfield, a társfüggő vámpír alkalmazott… hát igen, kellően agyament az ötlet.

Új sorozatba nem kezdtem a héten, viszont évadzárózott az ebéd mellé sorozatom: A mi kis falunk (s07e19). A legnagyobb erénye továbbra is az állandósága – más történetekkel, de ugyanolyan kivitelezéssel, szerkezettel és színészekkel tálalják ugyanazt a humort. Most is 3 kisebb történetből állt össze az epizódok, és mellékszereplőként sokan feltűntek a stábból. Azért nem mindenki, de ez nem is egy karácsonyi különkiadás. Szülinapoztak, lányt kértek meg és színházba menten. Semmi évadzáró jellege nem volt, mint egy epizód a sok között. Talán az egyetlen kiugró, hogy a doktornő kórházigazgató volt férje vendégszerepelt, és a színész egy napi sorozatban szintén kórházigazgatót játszott. Ennyi.

Pótoltam a From (s02e06-08) epizódokat, és megint jó horror szcénákat kaptunk. Többen mélyre igyekeznek ásni a hely rejtélyében, ami még mindig újabb borzalmakat tartogat. Most éppen az álmok kezdenek valósággá válni – vagyis, ha ott megvágnak, élőben is vérezni fogsz. De nagyon sok mindennel játszanak: van, aki egy rejtélyes jelet kutat. Más kommunikálni próbál, lesz megőrülő és lassan ámokfutásba kezdő, de volt szörnyek elleni harc és menekülés is. Nyilván nem akarom a csavarokat elmesélni, mert az még mindig nagyon megy benne, hogy ne tudjunk semmit. Jelen pillanatban annyi elmélet van, és annyira kevés tudás, hogy mindjárt évadzáró, és bár jól szórakozom, bírom ezt a sorozatot, de nem tudok többet, igazán többet, mint az évad elején. Kedvenc jelenetet nem is tudnék kiemelni – jó volt a sérült Ellisszel való menekülés, bírom Jade felpörgését mutató jeleneteket, és a kiderülő titkok is nagyot tudnak szólni. Ami a 8. végén derült ki a rajzokból, az egészen szívbe markoló volt. Jó a kivitelezés, még bőven van benne ötlet, és egy-egy színészt nagyon eltaláltak a casting során.

A Class of ’09 (s01e06-07) kapcsán már nem tudok ennyire pozitív lenni. Itt a meglepetés hiányzik. Már látni vélem a sablont, ami szerint haladunk, és ahová tartunk. Így inkább csak jó rutinmunka, nem valami új és megragadó. Most is a 3 idősíkon megyünk előre lineárisan, most is ugyanazok a kiemelt szereplők, és most is ugyanahhoz a titokhoz kerülnek egyre közelebb. Ha csak részenként történetnek nézem, a kiképzést, az akciót, vagy a jövőben a rendszer elleni küzdelmet, megvannak a jó és izgalmas pillanatai, de inkább a részenkénti külön történetben, nem az átívelésben. Már írtam, de most is éreztem, hogy számomra nagyon a Különvéleményt idézi az alap. A magánéleti szálakban meg olyasmit is megenged magának, ami simán csak idegesít. A lánykérés? Az a mélypont. És egyre inkább bántja a szemem az is, ahogy a sminkkel és a hajszínükkel öregítik a szereplőket a jövő jelenetekhez. Pedig látszik, hogy költöttek rá, és éppen a jelennél egy fokkal több technikával megy a jövő, az olcsó megoldásnak tűnik. És ráléptem arra az útra, hogy hiányérzetem van, így annak ellenére nagyon keresem benne a hibákat, hogy 1-1 részt szívesen nézek, és ha nem is tetszik már annyira, nincs is vele bajom.

A Kiút (ez lett a From szinkronban nyert címe) talán nem vitt közelebb a megoldáshoz, a Silo (s01e08) viszont egyre inkább ide tart. Még több mindent tudtunk meg a héten, és Juliette egyre inkább tudja, mivel kapcsolatban kell nyomoznia, és ki után. A heti részt különben akciósabbra vették: a nő szökésben volt, a bírók üldözték, és közben pár dologra rájött, ami a családi tragédiáját is más színben tűnteti fel. Meghatónak szánták az apa – lánya pillanatot, valahol az is volt. Csak, itt nálam nagyon dominál, hogy én nem ezekre a felfedezésekre vágyom. Egyre jobban eltérnek a regénytől, és egyre inkább tartok tőle, hogy ami abban a kedvencem volt, itt nem kerül bemutatásra, vagy másképp. Előre ezen pörög az agyam, noha ez a történet is építkezik, és logikusan vezet a végkövetkeztetés felé. Érdekel is, hogy aki előismeret nélkül nézi, mire tippel? Mit titkolnak a siló lakói elől? A látvány most is a visszafogottabb. Nem a siló nagyját, a grandiózus elemeit láttuk, hanem csak egy-egy szobát benne. A színészek pedig hozzák a kötelezőket. Common karakterének könyörtelensége tűnt a legmeggyőzőbbnek a héten.

Végül, az Unicorn Warriors Eternal (s01e08) is hozni kezdte a válaszokat. Most kiderül, ki az évad fő ellensége és ki lettek mondva a megoldásra váró konfliktus is. Új helyszín, új misztikus lény és egy nagy összecsapás kezdete, amit kaptunk. Fura is, hogy nem ezek a nagyobb ívű dolgok maradtak meg belőle legjobban. A Melissa – Emma életében levő nagy szerelmek marakodása, az angol úriember misztikus lénnyé válása és az ehhez kapcsolódó humor, ami eladta a részt. Még mindig jó értelemben felnőtteknek készült mese – szerintem már közeledünk a végéhez, de attól még volt olyan kis plusz elem is benne, ami egyéni részként is működött benne, a nagyobb történet nélkül is.