Folytatódik az istenek vs. emberek összecsapás az emberiség sorsáért.
Annyira folytatás, hogy ugyanazt csinálják, amit eddig is, teljesen folytatólagos a sorozat. A vezetők, vagyis Zeusz és Brünhilde kijelölik, hogy melyik felek csatáznak, majd pár részen keresztül nézhetjük, ahogy az arénában egymásnak esnek, miközben visszaemlékezésekből az is kiderül, kik ők és miért ilyenek lettek.
Az állás 2:1 volt az istenek javára, amikor indul ez a szezon. Elég érdekes párosítással: Hercules néz szembe Hasfelmetsző Jackkel. Brünhilde majd megvilágítja, miért így választott. Jack képviseli az emberiség minden aljasságát és kegyetlenségét – az egyetlen dolgot, amiben az emberek jobbak, mint az istenek. Hercules a legjobb isten, az emberek nagy barátja, és a győzelmét is arra akarná használni, hogy kegyelmet kérjen az emberiségnek. Még az emberek egy része is neki drukkol, hiába jelentené az a szabályok szerint az emberiség pusztulását. Még a valkűrök is szeretik. Vagyis, a legjobb néz szembe a legrosszabbal.
Majd jön Shiva és Raiden, aki nem a Mortal Kombat villámistene, hanem a valaha volt legjobb japán szumó harcos, aki úgy is verhetetlen volt, hogy a legerőteljesebb támadásokat ő nem használhatta.
A videójáték különben is találó a sorozatra nézve – minden játékosnak megvan a maga stílusa és erőssége, egyedi támadásai, játékban ezek lennének a kombók. Az arénaterek, a Föld sorsáért való játék is a Mortal Kombat hangulatot hozzák. Az utóbbi harcban pláne – mert Shiva ugyan egészen más jellem, mint Goro, de azért felötlött bennem a Külső világok négykezű hercege.
Pluszt ad neki, hogy eredettörténetet kapnak és mindenkit meg lehet kedvelni. Még Hasfelmetsző Jacket is meg tudtam érteni, és a második párbajban Raiden és Shiva is nagyon szimpatikusra lett alakítva. Brünhilde osztja majd az észt itt is: ők egyformák. Az adja az erejüket, hogy nem magukért harcolnak. Siva az istenekért, akiket legyőzve az indiai istenek legnagyobbja lett, míg Raiden életében a falujáért, most az emberiségért áll ki.
Lehetne lesni, kik jönnek még, de anélkül is látszik az alap. Az istenek nagyja görög, akad mellettük egy-egy távol keleti és skandináv. A köztes részekben feltűnnek, valamit mutatnak – Loki és Odin is igencsak másnak tűnik, mint a Marvel vagy a skandináv mitológia világában.
Az emberi harcosok között nagyobb számban vannak a keletiek. Zavar is, hogy alig ismerek valakit a harcosok közül. Ettől még működik, hiszen akit ismerek is, annyira más ebben, hogy nem sokra megyek az előismeretemmel. Hercules egy teljesen új történetet kapott, nem is emlékeztetett az eredeti mítoszra. De Hasfelmetsző Jack aura látása is ez a kategória.
Ugyanaz a dinamika van minden harcban, minden lépéssel előre, de mivel eredeti stílusokat és csapásokat találnak ki, valami folyamatosan húzott előre, hogy vajon még mire vetemednek.
Külcsín – abban nagyon látni a manga gyökereket. Teljesen új kinézetet is kaptak a szereplők, és ha csak egy-egy képet vágok be, szerintem nem lehet kitalálni, még a görög vagy skandináv istenekről sem, hogy melyikük kicsoda. Alapvetően elszórakoztat ezzel is, már letettem arról, hogy bármi mitológiában gyökerezőt akarjak látni. Tényleg úgy nézem, mint egy Mortal Kombat játszmát.
Furcsa, de a gyerekkori videójáték és egyetemről hozott manga/anime szeretettel én elnézem, még jól is szórakozom rajta. Ha gyakran nem is tetszik, hogyan érnek véget a küzdelmek. Valahogy nem azok nyernek, nem mindig, de gyakran, akik a szimpatikusabbak.
Még nincs bejelentve a 3. évad, de elvileg 13 harcos nevét kellett leadni, szóval 8 mérkőzés – az kb. 3-4 évad ilyen tempóban, lehetne.
lenne a filmmel, mert tényleg az a legjobb benne, ahogy nyomonként rájövünk, mi is folyik itt, és ki-kicsoda.
A tűzoltók háztáján nem történt változás, vagyis a Chicago Fire (s11e11-12) hozta, amit szokott.
kórházba, aminek vannak támogatói és ellenzői is.
sorozaton belül éreztem a kérdést.
maguknak. Felülről rájuk lett szólva, hogy a sorozatgyilkos-hálózat miatt minden mást hanyagoltak, pedig szükség van az osztályra máshol is. Az igazgató-helyettes is bekapcsolódott a nyomozásba – túl izgalmas nem volt a szál, de változatosságot jelentett.
nyár van, pihennek, és az idejüket leginkább fürdéssel és vásárlással ütik el. Vagyis, az elvárás az volt, hogy jól mutassanak bikiniben, illetve James esetében póló nélkül. Amúgy is elég egysíkúak a karakterek, de ez még rá is tesz egy lapáttal. Egyedül a szomszéd nem egy szépség, de ez kellett ahhoz, hogy a lányok szemében gyanús legyen, ahogy leselkedik utánuk.
volna a sorozatot. Azt viszont nem tudom írni, hogy nagyon más lenne, mint a vérelemző vagy az irodákat kiadó cég története – ugyanazokat a paneleket használja ez is.
formátummal. Van egy főgonosz, őt játssza Zach Gilford, aki egyfajta sorozatgyilkos ellátóként egy hálózatot fog össze. A cél az, hogy őt levadásszák. Annyiban maradtak meg a részenkénti nyomozásokat, hogy a hálózat egy-egy tagját fülelik le, és lassan haladnak egyre közelebb a vezetőhöz. Elias különben visszatérő szereplőként van jelen, nem csak azt látjuk, a BAU miképpen van a nyomában, az ő ellenlépéseit és életét is látjuk.
de a sorozat vége is. Hiába van nagyon nyitva, hiába van ott, hogy folytatjuk. Aki rászánja magát a regényre, neki kiderül, mi lesz a történet vége.
értelmezhetők, nem is kellene sorozatként nézni. A szereplők személye köti össze, most annyi volt átívelés, hogy a nyomozó megismerkedett egy özveggyel, akivel kezdett összemelegedni. A végére jött is a pofon, ebben a részben, hogy az özvegy… nem mesélem el.
megnéztem a plakátot, és feltűnt, hogy ez igazából Krokodili. Ok, gondoltam, feladom. Magamban ezt is az angol címén fogom emlegetni.
meg akarja őket enni.
Nothing Holdin’ Me Back az egyik kedvenc számom. Már azért megnéztem volna, milyen dalokat kapott Mendes. De döbbenetemre nem is ez adta el nekem a filmet – az egyik Lyle cuki volta, a másik Javier Bardem. Ugyan nem értettem elsőre, mit keres egy ekkora név és színészi tudás egy ilyen filmben, de Hector P. Valentini a legnagyobb arc az egész történetben. Annyira, hogy simán megnéznék egy Valentini köré épülő mozit is. Megnyerő, sármos, bűnös, lenyűgöző és nyomorult egyszerre. Brett Gelman morcos szomszédként szintén jópofa, ha benne nincs is meg az a plusz, ami Bardem alakításában igen. Constance Wu és Scoot McNairy halványabbak mellettük, és Wu dalos száma nagyon nem kellett volna – állatokkal énekelve főzni, annyira Disney.