Középiskolás, párkapcsolati gondos, baráti körös.

Jack és Lynette kapcsolata váratlanul ér véget, de a férfi meglepően gyorsan túlteszi magát a szakításon. Az életébe lép Shayla, és az emelt biológia csoport újfent adhatja a tippeket, hogyan működhet a kapcsolat – pl. érdemes megfogadni, amikor azt mondják, ne erőltesse, hogy Shayla vigye magával egy régi barátjával tartott ebédre. Ugyanakkor néha a srácok féltése okoz kínoz perceket: mint amikor rájönnek, és Jacknek is elmondják, hogy Shayla a pszichológusa tanácsára nem dobta a harmadik randi után Jacket, ahogy különben a kapcsolataiban szokta. A srácok szerelmi történeteket is írnak a tanáraikról, de sorozat gyártásába is belekezdenek egy nyomozni akaró titkárnőről. Közben Durbin álruhában jár az iskolában, vagy éppen Helen szerelmi bánatát igyekeznek oldani.

Eljutottam arra a pontra, hogy elköszönjek a sorozattól. Már az előző évaddal is voltak bajaim, de ott még a Lynette – Jack páros kedvéért kitartottam. Azzal volt íve, Jack miért kezdi otthon érezni magát és letenni a nagy visszatérésről.

Most viszont ment a nő, és az új kapcsolat nem olyan röghöz kötött nőhöz fűzi, hogy az indokolná, miért értek véget Jack tervei. Most simán elvan azzal, hogy megtartja az emelt biológiát – persze, továbbra sem tanít – és egyre több barátra tesz szert.

Érzelmileg, életvitelben nagyon sokat fejlődik Jack, és ezt nem szeretem nézni. Amikor a végén az lesz a nagy esemény, amire használhatja az anyjától kapott tollat, hogy a keresztapja lesz az egyik tanárnő babájának és aláírja a papírokat, komolyan nem értettem, hova lett a régi Jack. Aki morcos volt, ki nem állhatta a kollégáit és a gyerekeket. Már szinte teljesen beilleszkedett és normális lett – ha elkezdene tanítani is, már nem is lenne semmi, amivel kilógna a sorból.

Nincs az évadban olyan átívelő szál sem, ami összetartaná az egészet. Érezni is, hogy csak szétesik minden és a készítők igyekeznek valamivel feldobni az évadot. Most éppen érdekes szemszögből megfogott részekkel és más nézőpontokkal kísérleteztek. A zárásban pl. az a már emlegetett toll volt, akinek követtük a nézőpontját.

Egyre jobban idegesít az is, hogy az évadok miatt kénytelenek cserélni a srácokat és ez simán zavart okoz a teremben. Vannak a végig jelen levők, akikre leginkább építenek. Mint Sarika vagy Heather. Az újaknak idén múltat próbáltak írni – pl. visszatekintésben látjuk, hogy az egyiknek titkos viszonya volt Sarikával. Szintén zavar, hogy egy-egy színészen nagyon látni, hogy teljesen kinőtt abból, hogy tinédzsert játsszon. Dan, aki továbbra is az egyetlen menő diák a bioszos lúzerek között, már egyetemistának is idősnek tűnne, nem hogy középiskolásnak.

A srácok sorozata, a gyilkossági ügyeket megoldó titkárnővel is úgy pocsék, ahogy van. Sajnos, többször is mutatják, van rész, ami arra épül és egyszerűen borzalmas. Még paródiának is eltúlzott és az sem tesz jót neki, hogy Heather játssza benne a főszerepet. Pszichopata gyilkosnak hitelesebb lenne.

Ahogy belegondolok, már szinte csak azt tudom sorolni, hogy ki hogyan és mivel idegesít egyre jobban. A mellékszereplők, maga Jack, a srácok – ha jól tudom, ezzel az évaddal a csatorna is elkaszálta a sorozatot. Meg tudom érteni.

AP Bio – 5/2 hiányzott egy központi téma, és nem szeretem, hogy Jack ennyire beilleszkedett. Hol a kiugrási terve?

Színpadi műsort elkészítő, zenés, állatos.

Buster vezeti a színházat, a tehetségkutató legtöbb felfedezettje nála maradt és együtt készítenek darabokat. A nagy álmuk, hogy a nagyvárosban is megmutathassák, mire képesek. Első lépésben Suki Lane nézi meg a műsort, de nem aratnak sikert: vidéken megfelelnek és aranyosak, de nagyszínpadon kevesek lennének. Buster egy kis noszogatásra úgy dönt, mégis megpróbálkoznak, és egyből a főnöknek vezetik fel az ötletüket. Belopódznak Jimmy Crystal meghallgatására, ahol Gunter sci-fi musical ötletét rögtönözve előadják, és egy tévedés miatt Crystal azt hiszi, a visszavonult rocksztár, Clay Calloway is fellép velük – így megkapják az engedélyt. Készül a díszlet, írják a darabot, de akadnak problémák: Crystal elkényeztetett lánya szerepelni akar, és egyből Rosita helyét, a főszerepet akarja. Clay pedig teljesen elvonult a világtól, és a közeledési kísérleteiket erőszakosan hárítja el.

Az Illumination meséit meg lehet ismerni arról, hogy ők a cuki állatokban utaznak. Vagy, ha nem állat, valami házi kedvenc – vagy minek nevezzem a minyonokat… De, visszatérve, humoros és kedves történeteket készítenek, általában benne valamilyen édes állattal.

Az Énekelj! elég sikeres lett ahhoz, hogy 2. részt is készítsenek hozzá. A történetet nem vitték túlzásba, de az nem is a stúdió erőssége. Ha valaki olyan mesét akar, amiben érdekesebb a cselekmény és a gyerekek kapnak tanulságot is, Pixar/Disney/DreamWorks mesét kell választani. Itt egy nagyon egyszerű konfliktus és cselekmény van: készül a darab, próbálnak, találkozót igyekeznek összehozni az oroszlán rocksztárral.

Amiben erősek, az a cuki faktor, a zenék és az egésznek a nagyon happy hangulata. Olyan színes és boldog az egész, hogy depresszió ellen felírható. Nekem sok is volt kissé az egésznek a milyensége. Túl van tolva a hangulat és a zenék is.

Az elsőben plusz volt, hogy milyen sztárok is beszálltak, énekeltek és szinkronizáltak. Taron Egerton itt pl. Johnny gorilla hangjaként már a Rocketman előtt bemutathatta, mit tud kezdeni egy Elton John dallal. Mindenki vissza is tért, és olyan hangokkal egészültek ki, mint Halsey, Chelsea Peretti, rockkirálynak meg megnyerték Bonót. Alapvetően mindenki kap egy nagy dalt, ami az ő karakterére épül: pl. Egerton Coldplay-dalt kapott, Witherspoon meg Ariana Grande slágert. Van tehát egy elmozdulás az időben frissebb, új popdalok felé. Másrészt, az egyéb jeleneteket is telepakolták zenékkel, ilyen-olyan utalásokkal tele. Ez volt már sok. Pl. amikor Crystal meghallgatására mennek be álcában, egy kis kocsival haladnak át az épületen, miközben Billie Eilish: Bad Guy szól, aminek a klippjéből ismerős lehet a kicsi kocsival autókázás. A háttérben menő dalokkal simán megduplázták a filmben szereplő dalok számát.

A külcsín kifogástalan. Az állatok aranyosak – Crystal válik a történet végére a rosszfiúvá, de hogy milyen gyönyörű, hófehér farkasként ábrázolták… Lehet, hogy ő a történet rossza, de plüssben az ő alakja is nagyon gyerekbarát és szép lenne. Hozzá jön, hogy milyen jól mozognak, milyen jó nézni a mesét. Johnny táncos jelenetei, a színházban az űr megjelenítése, vagy éppen a kis takarítók közös tánca. (El nem tudom képzelni, milyen állatok. Rágcsálók, vagy kicsi majmok?)

A kritika nem volt vele túl kedves, azt emelték ki, hogy kb. ugyanaz, mint az első is volt. A zenéje viszont slágerlistás lett, és 2021-ben ez a mese volt a legjobban megtérülő mese a mozikban.

Folytatásról még nincs hír, de jól tudjuk: egy sikermeséből gyorsan lesz trilógia.

Énekelj! 2. – 5/4 látványra szép, az állatok cuki faktora magas és színes, zenés, boldog – csak túltolt.

Halálesetet felderítő, kapcsolatot kezdő, új lakást belakó.

Jane szörnyű időszakon van túl. A kislánya elhalt a méhében, majd meg kellett szülnie a halott gyermeket. A munkahelyére nem tudják visszavenni, a szülési szabadságra felvett helyettesét nem tehetik ki. A nő még gyászol is, és a kórház állításai, melyek szerint sem ők, sem Jane nem tehetett volna többet, sem elfogadható a számára. Valamit változtatnia kell, és a lakása lesz a kiválasztott. Egy hirdetésben alacsony áron lát egy fantasztikus lakásbérlési lehetőséget. A tervező a minimalista stílus híve, alig lehet valamit bevinni, szigorú szabályok vannak a viselkedésére és az okos ház rendszeresen teszteli is a nőt. A kiválasztás is többkörös: a tervező (Edward) kérdőívek és személyes elbeszélgetés után dönt, ki lakhat a házban. Jane bekerül, és Edward mást is felkínál neki: egy minimalista viszony lehetőségét. Jane belemegy, és miközben egyre jobban beleszeret a férfiba, nyomozni kezd az előző lakó halála után, aki nem csak fizikailag hasonlít rá, de Edwarddal is viszonya volt.

Ha csak a készítőket nézem, akkor papíron ennek sikeres és jó sorozatnak kellene lennie. Az eredeti regényt jegyző J.P. Delaney felügyelte, producerként részt vett a készítésben. A Killing Eve egyik rendezője hozta össze a 4 részt. A stáb is korrekt. Mégis, inkább kellemetlen élmény volt, mint olyan sorozat, amit lenne kedvem újra megnézni.

A történet jól tudja hozni, amit a regény is. Az teszi érdekessé, hogy a két nő története párhuzamosan fut, noha az egyik már a múlt – mégis, a jelen főszereplőjével együtt tudjuk meg mi is a részleteket, és van benne meglepetés annak ellenére, hogy a végjátékot ismerjük: Emma halott. De itt az a kérdés, hogyan és miért.

Megvan a párhuzam a két történet között, és vezetik is a nézőt, mikor kire gyanakodjon. Az kissé sajnálatos, hogy annyira kevés a szereplő, hogy nincs sok lehetőség, ki volt a gyilkos (2 fő jöhet szóba) vagy baleset történt. Nem lehetett nagyon bonyolítani, és volt is olyan érzésem a végén, hogy ezt lehetett várni. Nem csak azért, mert olvastam is a regényt. Az a plusz fordulat, ami a regényben meg tudott lepni, itt különben nagyon unalmasra sikerült és olyan semmilyen lett. Nem volt olyan érzetem a végén, hogy ez meglepő és ötletes lett volna.

Külsőségekben a ház az, amit érdemes kiemelni. Egy plusz hangulati elem, hogy mennyire minimalista és milyen félelmetes, ahogy a ház rendszerei folyamatosan megfigyelnek, mintha tesztelnének is. Külsőre, a belső terei is megkapóra sikerültek. Elérték vele azt, hogy fokozza azt a nyomasztó, egyre paranoiásabb hangulatot, ami Jane körül terjedni kezd.

Elszórakoztattam magam azzal is, hogy a két hősnő ruhatárát nézegettem. Emma közönségesebb, szexi ruhákat kapott, míg Jane sokkal elegánsabb, de szép ruhatárral büszkélkedhetett.

Ha már a két színésznő – volt a koncepcióban egy elem, ami kifejezetten idegesített. Fontos elem, hogy a két nő hasonlít. Jelentősége van a cselekményben, a történtekben, Edward részéről mondhatni az az alapja mindennek. Van egy rész a filmen, amikor ledöbbennek, hogy Jane és Emma mennyire egyformák. A viccelődés gyorsan elhal, hogy barna szem és bőr, göndör haj – tulajdonképpen a rassz jellemzője csak a közös. Pedig, de. Számomra annyi volt csak a hasonlóság, hogy mindketten afroamerikai, göndör hajú nők. Még a testalkatuk is más.

Pedig Gugu Mbatha-Raw szimpatikus színésznő, Oyelowo is karakteres színész. Nem rossz ez a casting, de tényleg találhattak volna olyan színésznőt, aki nem csak annyiban hasonlít, hogy neki is göndör a haja.

Sok tekintetben korrekt, de hiányoltam azt a meglepetést a végén, amit a regény nyújtott.

The Girl Before – 5/3 a ház hatásosabb, mint a színésznők közti (nem) hasonlatosság. A történet kissé lassú, de azért lekötött.

Szélhámos testvéres, átverésbe kezdő, bosszút álló.

Micah és Rachel ikrek, akik túl korán vesztették el a szüleiket. 2 évesek voltak, amikor az apjuk elhagyta a családot, még a nevét sem tudják. Az anyjuk hamarosan öngyilkos lett és a két kisgyereknek magának kellett boldogulnia. Lopni és szélhámoskodni kezdtek, a vallásos átverésekre szakosodott Frank lett a mesterük. Most gyorsan kell sok pénz nekik: Micah rossz emberektől kért kölcsön, és egy lehetséges balek akad ilyen rövid időn belül. Ben egy szörnyű balesetben vesztette el a kislányát, a házassága szétesett és hírhedt már arról, hogy Istent keresi, meg akarja tudni, miért. Milliomos, aki a pénzét otthon tartja. A régi csapat összeáll és felajánlanak egy esélyt Bennek, hogy beszéljen Istennel. Nem pénzt akarnak, a birtokra bejutni. Amíg Frank szóval tartja a férfit, ők megkeresnék a széfet. Ám Rachel mélyen együttérez a férfival, nem szívesen veri át. Micah azonban tartogat még egy leleplezést.

Könnyed esti filmet kerestem, a sok életrajzi dráma és mélyebb női karakter után egy kis lazítást. Nem is Oscar-jelölt filmről van szó, ez sokkal inkább tévés késő esti műsorsávba illő vígjáték vagy valami hasonló.

Az alapötlet jó komédia alap: átverni egy embert, hogy valóban Istennel beszél. Mit találnak ki, hogyan valósítják meg a trükköket? Érdekes, hogy néha a legegyszerűbbek a leghatásosabbak. Pl. pont a szónoki kérdés idején engednek fel galambokat, amelyek Bennek úgy tűnnek, mintha a semmiből érkeztek volna. Sajnáltam is, hogy nem ez a fele van sokkal jobban kidolgozva a filmnek – alig pár trükk kerül elő, és nem is azt mutatják be, hogy készültek el mindennel. Egyszer összeülnek gondolkodni, a folyamatot nem látjuk, csak a már gördülékeny akciót.

Maga a film sem hosszú, az ikreknek kevés idejük van, és ettől összecsapottnak is hat a történet. Talán 2-3 találkozás van Istennel és már meg is kapjuk a nagy csavart, ami pár dolgot átértelmez. Átverős filmhez képest vérszegény ez a vonal, és nehéz is elhinni, hogy milliókat el tudnak vinni ilyen kevés befektetett munkával. Pláne, hogy a végére már inkább rablásnak tűnik, mint rendes átverésnek, hála Micah kétes hitelezőjének.

Addig egy fura komédia. Maga az alaphelyzet lehetne vicces, de nagyon hamar más irányba mennek el. Az lesz kiemelve, hogy Rachel sajnálja Bent és Micah mindig talál valamit, amiért nem lehet kiszállni az átverésből. Lépésenként derül ki, miért olyan kifordult Ben – sokáig csak azt tudjuk, hogy Istenre mérges és számon akarja kérni. Addig viccesek a dolgai, amíg nem tudjuk, honnan ered a mérge. Az már tragikusabbá színezi.

Majd, Micah is felfedi, hogy mi van a történet mögött. Mert nem olyan véletlen, hogy pont Ben lesz az, akit ennyire át akar verni. Így utólag van benne egy jelenet, amit nagyon másként tudok nézni. Rachel felteszi a kérdést, hogy Micah elképzelte-e, milyen lett volna az életük, ha az apja nem hagyja el őket vagy megkeresi őket. Micah nagyon konkrét választ ad, nem véletlenül. Már akkor fura volt, így már értem is. Ez elég meglepő volt, van benne plusz, bár logikailag így sok mindent tesz utólag értelmetlenné. (Vagy Micah sokkal mélyebben tervezett mindent, mint amit a film mutat. Gonosz/bosszút álló zseni a srác?)

Nem eléggé dráma, nem is vicces film. Az, hogy mik derülnek ki, akár az ikrekről, akár Benről, megkeserítik. A vége különösen zavar, bár valamilyen szinten mindenki megkapja a happy endet. Értem, de akkor is fura egy-egy megoldás.

Azzal is kissé gondom volt, hogy kiket és hogyan akar szimpatikussá tenni a film. Gyakran pont az volt a számomra ellenszenves, akit a film logikája szerint kedvelnem kellett volna. Ahogy Rachel szenved a szélhámos énje és a maga jó kislányos viselkedése között, nekem visszás volt. Ahogy Micah démoni tétele sem az igazi: én át tudtam érezni, hogy miért és így áll bosszút. (Bár azt nem értettem, az ikrek közti kapocs miért szakad ilyen könnyen.)

Kivitelben olcsó film. Kevés a helyszín, és ahogy már említettem is, minél egyszerűbb eszközökkel trükköztek, pl. galambok felengedése. Nincs látványelem. Sajnos, komédia sincs, ami miatt ne hiányzott volna valami néznivaló.

A színészek között egy számomra ismertebb volt. Alan Tudyk, aki az Istent kereső milliomost játssza. Jól áll neki a karakter, az a különc az alap, amit a sorozatában is hoz. A többiek inkább eye candy alapon kerültek be. Az ikrek pl. a film nagy részében titokzatosan néznek maguk elé – Rachel meg szenved, Micah meg dühös-forma.

Összességében többet vártam a filmtől, de egyszer  meg lehetett nézni.

Istent játszva – 5/3,5 az alapötlet vicces, a végén a csavar is ül, de valahogy menet közben szétesett. Se nem megható, se nem vicces.

Házasságot bemutató, karriert fenntartó, humoristás.

Lucille Ball humorista volt, tehetséges színésznő, a nagy áttörés előtt. A sármos, kubai származású zenészt, Desi Arnazt el is bűvöli, hogy Lucille nem omlik a lábai elé. A szerelemből házasság lesz, majd Lucille a rádióműsora után a tévés felkérést is megkapja – viszi magával a férjét is. Az I love Lucy váratlanul nagy sikert arat, és sztárrá teszi a szereplőket. Lucille keményen megdolgozik a műsor sikeréért, folyamatosan fejleszti a részeket – közben vívnia kell a maga harcait is. Amikor teherbe esik, a történetbe akarja íratni a gyermekáldást, amit a stúdió nagyon meg akar akadályozni. Botrány készül abból is, hogy a nagyapja iránti tiszteletből szinte kamaszként egyszer beikszelte egy szavazólapon, hogy kommunistának tartja magát. A házassága kapcsán is merülnek fel gondok: Desi egyre több időt tölt a hajóján és cikkeznek arról, hogy csalja a feleségét.

Ezt se gondoltam volna, amikor nézni kezdtem a filmet. Miközben azért más, de nagyon sok mindenben egyezik ez a film a The Eyes of Tammy Faye cíművel. Furcsa, de ezt tartom a jobb filmnek, mégis a Tammy Faye tetszett jobban.

Az első, hogy mindkettő egy valós történet alapján készült. A Being the Ricardos pedig izgalmasan meséli el a történetet, tulajdonképpen éveket vesz át, de úgy, mintha csak pár nap történését látnánk. Ez egyszerre volt izgalmas és érdekes, de nagyon zavarba ejtő is. Nem egyszer kapkodtam a fejem, hogy most mi is történt? Vegyük csak Lucille terhességét! Az egyik jelenetben még a vezetőséget próbálják zsarolni, hogy bekerüljön a műsorba, majd Desi egy kislányt ringat az éjjel? Fogtam magam, neten olvastam Lucille Ball életéről, úgy már rendben voltak a dolgok. De előtte nem állt össze. Nekem már az I love Lucy is csak annyit mond, hogy régen volt egy ilyen című, nagyon sikeres műsor, amit a WandaVision is alapnak használt – pedig ide kell a háttérismeret.

Mindkettő olyan nőket tesz a középpontba, akik nagyon sikeresek voltak a tévé világában. Lucille a jobb karakter. Ő egy nagyon tehetséges és értelmes személyiség. Kifejezetten szerettem az olyan jeleneteket, amikor a fejében összeáll, hogyan kellene egy jelenetnek kinéznie, és aztán nekiáll megvalósítani. Rengeteg jó dolgot el lehet róla mondani, sok tekintetben nagyon modern nő, de van egy nagy gyengéje. Az otthon utáni vágya, amiért hoz kompromisszumokat. De ő nem egy naiva, mint Tammy Faye. Ő rájön a dolgokra, felelősségre vonja a férjét és lép. Sokkal inkább nőideál, mint a másik film hősnője.

Társadalmilag is sokkal több mindent sikerül elmondani. Benne van a korszak, amikor Amerika a kommunistákat üldözte. Benne van, hogy milyen volt a nőideál és ennek hogyan igyekeztek megfelelni, miközben modernebbé is igyekeztek tenni a nőképet.

Sok jó színész van a filmben, és több jó alakítás is. Nem véletlen, hogy 3 színész is megkapta az Oscar-jelölést. Kidman a hangjával csodákra képes, Javier Bardem nagyon érzi a kubai szívtipró sármját, J.K. Simmons meg stílusosan hozza a kiábrándult mellékszereplőt. Csak, Kidman arca. Néha le a kalappal a sminkes előtt, de nem mindig. Néha annyira műnek hat Kidman arca, mintha nem is bőre lenne, hanem plasztik baba lett volna.

Megvan a film hangulata, látványban is igyekszik hozni a korszakot. Bár az eredeti sorozatot nem láttam, de simán el tudom hinni, hogy újrajátszották és megjelenítették az eredetit.

Vállalható film, több is tud lenni, mint a házaspár története – egy nőé, egy műsoré, egy korszaké. Ha az a pár dolog nincs, ami zavart, szerethettem is volna.

Being the Ricardos – 5/3,5 egy történetbe beleépítettek egy egész kapcsolatot és karriert, de háttérismeret nélkül elveszni benne. Kidman sminkje… hát…

Házasságos, prédikátori munkát végző, vagyont szerző.

A kis Tammy szeretett volna a családjával templomba menni, de neki tilos volt. Az anyja elvált asszony volt. Tammy apja más férfi volt, mint a testvéreinek, és anyja rejtegette a lányt, aki miatt kinézték a hívek. Egy alkalommal Tammy besétált, isteni látomást kapott és ettől kezdve ő is járhatott a többiekkel, az életét is annak szentelte, hogy terjessze a hitet. A főiskolán ismerkedett meg a jóképű, nagydumás Jimmel, aki felvetette, hogy ne is várják meg a diplomát: Tammy énekel, ő prédikál és gyülekezetük lesz. Mire feleszmélnek, már a tévében is benne vannak, és közismert, szeretett házaspár lettek, akik a vallás mellett mindenféle terméket is árulnak a saját csatornájukon. A vagyon azonban több mindent kikezd: a kapcsolatukat éppen annyira, mint a jellemüket.

Az alapok: a film igaz történetet dolgoz fel, és ezt nem is titkolja. Egyeznek a nevek is, nem is próbálnak úgy tenni, mintha kitalált történet lenne. Az USA-ban ismert történet is, azért nekünk inkább újdonságként hat. (Mondjuk, van egy 1 évadot megélt tévés szappan, ami szintén ezen alapulhatott, mert egyeznek az alapok. A vallásos csatorna, a pénzügyi bukás, csak több szappannal.)

A történet követi a megtörtént esetet, és Tammy Faye kerül a középpontjába. Megvannak az élete csúcspontjai és a hite, ami végig elkíséri a nőt. Valahol durva, hogy nézőként mennyivel jobban lehet érzékelni a válságot, mint amit a nő megél. Bennem fel is merült, hogy tényleg ennyire naiv és hiszékeny volt, vagy direkt volt vak, hogy ne kelljen a cég és a házassága problémás részeivel foglalkoznia? Hallotta, hogy gond van a pénz miatt, és nem véletlenül rángatta be Jim adományokért könyörögni. Klasszikus piramisjáték: kér még többet, hogy a korábbi adósságokat törleszd és csak költ, költ, semmit nem forgat vissza.

Azt is lehetne elemezni, hogy mennyi mindent nyelt le a kapcsolatban. Amikor a férje a többiekkel gúnyolódik rajta, kineveti a háta mögött és kicsit sem védi meg, mit tesz? Elfojtja a zokogását, és úgy tesz, mintha nem történt volna semmi. A szenvedély hamar elszáll, és nem is értem, a kisfiúkat hogyan hozták össze, ha amikor a nő már második gyereket akart, olyan panaszai voltak, hogy Jim hónapok óta nem fekszik le vele. A szülés után is az a megcsalás miatt kiakadt jelenet…

A film áldozatnak állítja be a nőt, és azt az elvet követi, hogy tényleg ennyire hiszékeny és vak. Jim, akit mindenért okol: a válásért, a cég csalásba keveréséért. Nem is tetszett ez az egyoldalúság. Nekem szimpatikusabb tudott volna lenni egy tudatosan félrenéző, a látszatot őrző nő, mint egy ilyen naiva, akit rendkívül ostobává tesz a hiszékenység. Balek lesz tőle, és nem sajnálni szoktam őket, hanem idegesítenek.

Kívülről látni, mi hova tart és részletesen el is mesélnek mindent, de meg nem tudnak lepni. (Nem is lehetett cél, máshol ez közismert történet.)

Nem véletlen, hogy a smink és a legjobb színésznő kategóriában van Oscar-jelölésük is. Már ezekben a kategóriákban jó pár díjat bezsebeltek, és valóban döbbenetes, ahogy életre keltették a történet szereplőit. A frizurák, a smink – egy más korszakba mentünk vissza, és sikerült egyensúlyt találni: levették az eredeti külcsínt, és csak majdnem tűnik el alatta a színész. Chastain nem csak a smink miatt lett Tammy, hozza azt a hívő naivát, ami nagyon az agyamra tudott menni – de ilyennek kellett lennie.

Nem lesz egy sokszor újranézős film, de egyszer érdekesnek találtam.

The Eyes of Tammy Faye – 5/4 Chastain fizikailag, játékban nagyon átlényegül, íve van a sztorinak – de gyötör, hogy lehet ennyire naiv valaki?

• Kivándorlók - svéd/dán/norvég/új-zélandi történelmi dráma
• A rosszfiúk - amerikai mese
• Licorice Pizza - amerikai dramedy

Mivel az Oscar-jelölteket kezdtem el pótolni, adná magát, hogy Anderson pizzáját ajánlgassam, de pont az a film a jelöltek között, ami legkevésbé tud érdekelni. Inkább Tammy Faye szemeibe merülök majd a héten. A heti újdonságok között meg a bűnöző állatok meg akarnak javulni projekt tetszik legjobban.

Véres, természetfeletti képességes, fekete humoros.

A férfi munkája egyszerű volt: tesztelni a képességgel bíró babákat, képesek-e a társadalomban nem kárt okozni a képességükkel. Egy kislány, akinek a szeméből lézer jött, a szívéhez nőtt. Ám a babát megsemmisítésre ítélik, amit a férfi nem képes hagyni. (Laser Baby’s Day Out) Kísérletek a szuperszérum más felhasználására: erősen képzeld el, milyen akarsz lenni és megváltozik a külsőd. Átlag Boyd fel akarja szedni a szomszéd lányt, álompasivá lényegül és a krémmel sztárok lesznek – de ezzel együtt valami mást elvesztenek. (Boyd in 3D) Új lány a suliban, a barátkozás címén a többiek csak kihasználják. Amikor megiszik egy adagot a szérumból, váratlan helyről kap új barátot, akit meg is kell védenie Deeptől. (BFFs) Homelander csatlakozik a Hetekhez, tele reménnyel és a világ megmentésére szőtt tervekkel, bár nem bánná, ha közben a legnagyobb hősként is imádnák. Egy kisiklott akció és Noir megtanítja, hogyan kaphatja mindezt meg. (One Plus One Equals Two)

A The Boys univerzum is formálódik már. Eleve, képregénynek indult, és már fut belőle egy nagyon sikeres sorozat. (Új évad hamarosan.) Már tudható, hogy kap spin-off sorozatot is, és érkezett egy animációs széria is.

Ugyan a Diabolical el van különítve az anyasorozattól, csak az univerzum egyezik, azért van egy-egy pontja, amivel kapcsolódik. Nem egy színész az animációban is hangját adta a karakterének: Chase Crawford (Deep), Elisabeth Shue (Madelyn), meg talán a legnagyobb fogás, Antony Starr (Homelander). Érdekes, hogy az antihősök, és nem a fiúk – Hughie és Billy is feltűnik egy részben, de őket más színészek szólaltatták meg.

Egy rész azonban van, ami része a sorozatnak is, és elfogadják annak előzményeket: az utolsó, amelyben bemutatják, hogy Homelander, aki tényleg az a hős akart lenni, akinek mindenki gondolja, hogyan vált antihőssé, aki csak látszatra az a hős, valójában pszichopata gyilkos. Az is talán a legerősebb epizód, gondosan építi ezt a megosztó karaktert. Olyan könnyű lenne utálni, de nem véletlenül ilyen nyomorult. Egy-egy ponton, itt is, tudom sajnálni. És még jobban alá van húzva, hogy miért akartak a fiának normális gyerekkort adni, nehogy még egy Homelander váljon belőle.

A 8 epizód mind külön történet, egy véres poénra kihegyezve. Antológiaként is simán nézhető, de darálni is jól lehet. Akad benne jobb is, rosszabb is. Van, amibe simán bele tudok magyarázni társadalomkritikát is: az emberi testből kiszakadt, életre kelt rák, mi elpusztítja a természetet és felzabálja az erdő állatait? Maga az emberiség, aki a Földet pusztítja minden állattal. Nem egyben fel lehet ismerni más műsorokat, csak véresen és fekete humorral: a baba kimenőnapja tisztára a Szabadnapos baba. A kamaszok, akiket meg elhagytak a szüleik, mert haszontalan vagy undorító képességeket kaptak és bosszúra indulnak? Red Band Society.

Néhol nekem már túl gonosz is a sorozat. Az alapszériában is vannak ilyen húzások – a bálnát még mindig nagyon sajnálom –, de itt ez az alap. Jó sok vér, jó sok gyilkos képtelenség, ami részről részre fokozódik.

A grafika sem éppen szép, de a sok vér és halál mellett el bírom nézni, hogy nem éppen Pixar minőségben pörögnek az események.

Vagyok annyira elvakult The Boys néző, hogy elnéztem ezt is, de azért ez egy gyengébb antológia. Túl szélsőséges és van az a pont, ahol már valami undorító és nem vicces. Itt elérték ezt a határt és át is lépték.

The Boys Presents: Diabolical – 5/3 pont arra erősít rá, ami néha az alap sorozatban is sok volt nekem: a túlságosan sötét és gonosz humorra, de a zárásért megérte megnézni.

Kórházas, új módszereket kereső, kosztümös, egyenjogúságért küzdő.

A németek a gyógyászat terén a franciákkal vetélkednek. Egy új terület, a bakteriológia, amelyben igyekeznek felülkerekedni egymáson. A franciák vezető tudósa Pasteur, a németeké Robert Koch, aki a Charité kórházban praktizál, miközben laborjában a diftéria ellenszerét kutatja. A fiatal Ida betegen érkezik a kórházba, az egyetlen kérése, hogy ne doktor Behring lássa el. Ám Behring az egyetlen sebész, aki hajlandó kezelni és megmenti a lány életét. Ida egy orvos megárvult lánya, aki most egy gazdag családnál nevelőnő. A család azonban elbocsátja a lányt, a kórházi számlát sem hajlandók rendezni. Ida ápolónőként marad az intézetben ledolgozni a kezelés árát. Egyre jobban megszereti az orvoslást, maga is orvosi álmokat dédelget, amiket Behring támogat is, akinek lassan megbocsátja a múltat a nő. Ida pedig betekintést nyer mind Koch, mint Behring munkájába, mely megváltoztatja a világot.

Nagyon hamar egy másik sorozat ugrott be róla. Abban Clive Owen játszotta a zseniális, de sok más tekintetben önpusztító zsenit, aki újdonságokat hozott a sebészetbe. Pl. a császármetszés kidolgozása volt az egyik első, amit az a sorozat bemutatott.

A Charité hasonló úton jár, csak egy nehezebben megfogható terültet igyekszik közelebb hozni. A műtétek látványosabbak a vásznon, mint nyulakba fecskendezni a betegséget meg az ellenszert, aztán várni, hogy mi történik. Igaz, kevesebb pénzből ki lehet hozni a bemutatását.

Ezt félretéve érdekes volt a sorozat, és azért találtak ki olyan cselekményszálakat, amivel ezt a területet is izgalmasabban tudták bemutatni. Pl. a gyógyszer tesztelésekor Koch magán, a munkatársán, de még a szeretőjén is kísérletezett. Volt olyan gyakornok, aki a szerencsejáték adósságai rendezése érdekében lopásra adta a fejét. Betegedett meg fontos mellékszereplő, és a létrehozott szereken múlt, hogy életben marad-e.

Mégsem ezek voltak, amelyekkel leginkább ellensúlyoztak. A történet kicsit szappanopera is lett, és nem egyszer fontosabbak voltak a magánéleti történések, mint az orvoslás. Ida nem csak az orvoslás iránt esett szerelembe, de két férfi között is választani kényszerült. Koch munkássága mellett ugyanannyira, ha nem jobban megmutatták azt, hogyan esett szerelembe egy nála jóval fiatalabb színésznővel, akiért el is hagyta a családját.

De mellette volt történelem és a későbbiek előkészítése is. Ha még nem is tart ott a történelem, hogy színre lépjen Hitler, de már van egy orvostanhallgatóm, aki erősen antiszemita nézeteket kezd el vallani, és az egyik vezető orvosnak nem kevés harcot kell vívnia, hogy már most küzdjön az ilyen nézetekkel.

Látjuk a császárt is, és szóba kerülnek családi kapcsolatok is. Ha kicsit többet tudunk, mint amit itt elmondanak, izgalmas kis mellékszálakat kapunk. A császár kapcsán pl. elmélkednek azon, hogy ha császárral születik (ami akkor még nem volt kidolgozott műtéti eljárás és csak a gyereket tudták vele megmenteni), nem lenne sérült a keze, viszont az anyja nem marad életben. Aki Viktória angol királynő elsőszülöttje, Vicky, aki miatt Vilmos rokona a brit és az orosz királyi családnak, többek között. Itt még a béke állapotában vagyunk, de pár éven belül az unokatestvérek háborúba viszik Európát.

Elkalandoztam. A lényeg, hogy építik a történelmi hátteret is – nem lesz történelmi sorozat, de akit érdekel a korszak, jól el tudja helyezni a történéseket a világszínpadon is.

Kinézetre korrekt sorozat, de megvannak a maga eszközei, hogy csökkentsenek a költségeken. A fő helyszín a kórház – akad külső helyszín, de kevés. A kosztümök nagyját meg az ápolónői és orvosi munkaruhák adhatják.

Van még két évada, könnyen lehet, hogy azokat is meg fogom nézni. Ez erős kezdés volt, akadt benne orvoslás, történelem és valós alapú szappanopera is.

Charité – 5/4 a magánéleti szálak kevésbé működtek, de a kórház légkörét és a modernebb egészségügy felé haladást szórakoztatóan bemutatták.

Családi összetartásos, saját álmokért küzdő, kamaszos.

Ruby különleges személy a családjában: a szülei és a bátyjai is siketek, a lány viszont hall. A szülők az élet minden területén rá hagyatkoznak: kijár velük halászni, alkudni a kereskedőkkel, rendel és telefonál nekik, még orvoshoz is magukkal viszik. Közben Ruby 17 éves kamasz, aki szeretne már több saját teret is. Az iskolai kórusba iratkozik be, és a vezetőnek első hallásra kiderül, hogy Ruby gyönyörű hang birtokosa, még kicsit kiforratlan, de zeneiskolába mehetne ösztöndíjjal. Mr. V fel is készítené a Berklee meghallgatására, de nehéz mindent összeegyeztetni a családi programokkal. Ráadásul a szülei nem is értik, mit akar. Nekik a zene nem jelent semmit, míg a lánynak mindent. Szerencsére a kórusban van egy fiú, akinek megakad a szeme a lányon és Ruby bátyja is szeretne nagyobb felelősséget vállalni és maga boldogulni, a húga tolmácsolása nélkül.

Ha jól tudom, nálunk sem adnak majd neki más címet. Elég nehéz is lenne, mert nekünk erre nincs külön betűszavunk. A CODA olyan halló személyt jelent, akit siketek neveltek fel. Ezzel egész jól le is képezi, mi a film alapja.

Egyszerre tud lenni egy tipikus kamaszfilm, meg valami több is. Ugyanúgy itt vannak a nagy kérdések: továbbtanulás, első szerelem, a családtól való elszakadás, miközben Ruby különleges helyzete mindhez ad hozzá egy új színt.

Továbbtanulás – egy olyan ágazat szerelmese és valami olyanban jó a lány, amit a családja nem tud megérteni, felfogni. Siketek, és Ruby mindene az éneklés. Így nem csak arról van szó, hogy messze van az iskola, de arról is, hogy fogalmuk sem lehet, hogy Ruby álmának van-e alapja, vagy csak szeretne valamit.

Ehhez jön hozzá az elszakadás nehézsége, mert egyetlen hallóként Ruby tényleg életük minden területén segít nekik. Ezért volt remek ötlet, és nagyon tud működni is, hogy beemelték a báty, Leo lázadását és önállósodási törekvését. Ő egészen máshogy áll hozzá, mint a szülők. Maga akar elérni dolgokat, nem mindig a testvérére hagyatkozni. Nagyon becsülendő, amit és ahogyan képvisel. Az ő drámája is működik, és értékes mellékszálat tesz a történethez.

Az első szerelem – Miles a kórus másik tehetséges tagja, és van egy közös daluk is. Így megvan az alap a közös programokhoz, de Ruby sérülékenyebb is, mint a korabeli lányok. Nem tudhatja, hogy Miles mit szól majd a családjához, ahogy ők élnek. Lesz is ebből konfliktus, de az szépen meg van írva, ahogy a fiú meglátja azt is, amiben nagyon jó a Rossi-család és talál olyat, amit irigyelhet.

Mert minden dráma és Ruby nehézségei ellenére olyan összetartás és szeretet van a családon belül, ami ritka. Sajnos. Simán csak jó nézni, hogy működnek együtt és mennyi érzelem van minden súrlódás mellett is.

A dráma mellett vannak humoros részei is, és Eugenio Derbez úgy tud a film humorának egyik forrása lenni, hogy egyáltalán nem vicces karaktert kapott. A lányt segítő, elhivatott tanár alakját kifejezetten szerethetővé tette.

Mivel zenés film, Ruby sokat énekel is benne, marad az a kérdés is, milyen a film zenéje. Az átjön, hogy a lány hangja szép, de nem egy kellemes limonádé zeneileg a film. Van benne szép dal, és az is különleges, amikor a szülők szemszögéből látjuk Ruby egyik fellépését, de nem fülbemászó összességében. Nem fogom az OST albumot elkoptatni.

A casting jól sikerült. Nem is tudnék senkit, akivel bajom lett volna. Sorozatokból ismert, de nem túl ismertek a főszereplők. Szerethetőek a szerepeik és ahogy játsszák őket.

Eddig direkt nem emlegettem, mert igyekeztem saját jogon nézni a filmet, de egy feldolgozásról beszélünk. A francia Belier család amerikai változata. De jól sikerült feldolgozás – nem szolgai másolat, van új és működő vonala, miközben a drámáját át tudták emelni a történetnek. Tudtam szeretni ezt a verziót is, bár nehezebb dolga volt, mert a francia filmet is szerettem.

3 Oscar-jelölése van (film, férfi mellékszereplő, adaptált forgatókönyv) – hamarosan kiderül, valamit meg tud-e nyerni. Magunk közt szólva kétlem, de majd meglátjuk.

CODA – 5/4,5 szívmelengető, kedves film, ami annyira szól az önállósodásról, mint a családi kötelékek fontosságáról is.