Nem nagyon találok jobb jelzőt annál, hogy fura volt számomra ez a film. Meg a főszereplő is. Egyszer is nehezemre esett megnézni, pedig a gyorsított lejátszásra is rányomtam.
Első ránézésre a film két romantikus trope keveréke. Egyik oldalról szerelmi háromszög: a csinos Marika egyaránt felkelt a szép jövő előtt álló helyi ifjú, Jenő és a helyi báró figyelmét is. A maguk módján mindketten udvarolnak
neki, csak éppen a lány nem tud a szíve szerint választani: a báró ugyanis nős, és hiába nincs már szerelem közte és a felesége között, egy beteg asszonyt nem hagyhat el.
A másik, hogy Marika és Jenő szülei egyfajta helyi ősellenségek. Hasonló boltokat vezetnek, egymással szemben. Vetélkednek egymással, és ez a helyi választásokon is visszaköszön. Jenő ugyanis pályázik Marika nagybátyjának képviselői helyére, amit van is esélye elvenni az öregtől. Adná magát, hogy az ellenségek gyerekei egymásba szeressenek és ezzel jöjjön a zűr, de itt másképpen alakul a történet.
Nem akarom elmesélni, mikor ki kit szeret és mivel bonyolítják a cselekményt. A lényeg, hogy rendszeresen az hozza a fordulatot, hogy Marika saját elhatározásból vagy a család nyomására éppen kit szeret, kihez készül hozzámenni. Nagy meglepetések és nagy mozgástér sincs. Kisváros, kevés ember és a szülők által kijelölt utak, amik között lépegetni lehet.
A film még azzal próbál játszani, hogy mit jelent egy kisvárosnak, ha megjelenik ott a vasút. Vagyis, a technikai fejlődés hogyan változtatja meg a társadalmat, fogyasztói szokásokat. Igyekeztek belevenni azt is, mit ad a fejlődés, de cserébe mit vesz el. Az tetszett is benne, hogy nem akartak egyértelműen feketék vagy fehérek lenni. Ahogy mindennek, ennek is vannak előnyei, de hátrányai is. Kezdetben a két ellenséges család is ellentétes állásponton van, ezzel is növelve a konfliktusok számát.
A film egyik baja a lapos cselekményen túl, hogy egy szereplőjét sem sikerül megszerettetni. Marika kapcsán már Kelemen Hanna játéka is irritált. Éreztem végig a figurában egy olyan kétszínűséget és felsőbbrendűségi tudatot, amit nem éreztem jogosnak. Plusz, túlzásnak érzem, ahogy ez már megint egy olyan történet, amikor mindenki el van ájulva a lánytól, aki erre nem szolgált rá. Gazdag, ezért tud szép ruhákban járni. Nem az ő érdeme. Tud zongorázni. Ezzel inkább a báróra hat. Szintén a háttere - elvárták, taníttatták, kisasszonynak nevelték. Talán ez zavar annyira: minek kellett ilyenre nevelni egy boltos kisasszonyt? Mert lehet az a család bármennyire is rátarti, a Toll családdal együtt mindketten kiskereskedők és nem többek.
Mindkét férfinak megvan a maga hibája: a báró nős, mégis jelen van és kecsegteti a lányt. Pedig tudja, hogy nem lesz jövőjük. Toll Jenő inkább két lábon áll a földön, csak éppen ő meg nem veszi emberszámba a lányt. Úgy kezeli a lányt, mint egy babát, aki majd engedelmeskedik neki.
A családtagok visznek egy kis színt a történetbe, de ott is tipikus történetekre futja csak.
Szóval, fura. A hősnő karaktere, a környezet és a vége is. Mondjuk, addig is volt szó nagyon áttétesen arról, hogy a lányoknak is nagyobb szabadság járna, de egészen addig Marika a család és a jó férjre törekedett. Honnan jött akkor az irány, amit választ? Mindegy, annyira nem érdekel, hogy meg akarjam fejteni.
Én már múltkor temettem, de időben műtőbe került. De csak azért, hogy megint olyan vége lehessen a résznek, hogy nem tudom eldönteni, mi van vele. Érdekesebbek azonban a többiek. A modern kamaszrománc, az első üzlet beindítása vagy éppen a kartellel való alkudozás. Az még szép keretet is adott a sorozatnak - azzal nyitottunk, azzal zártunk, és Billy Bob karaktere megint megmutathatta, milyen kemény ember. Azért az brutál, amikor őt kínozzák, konkrétan belevertek egy szöget a lábába, de még ő oktatta ki a kartell vezért. Erős ez a sorozat, jó színészekkel és pörgő eseményekkel, miközben végig tartani tudta azt is, hogy rámutat világunk élhetetlenségére és az emberi önzőségre, vesztünkbe rohanásra.
osztag kalandjait követhetjük, akik Afrika után a szövetségesek előrenyomulását készítik elő Szicíliában. Vettek be partszakaszt, szembenéztek a Cosa Nostrával és Paddy hajtja is őket - egészen Berlinig akarnak menni. Abból a srácból ki is nézem, hogy elmegy addig. Ahogy alapozták a képet: hazafias, gyilkos őrültek, akik a nácik rémálmai. Volt velük akció, pasis humor, meg pár érzelmi pont is. Emlékezetes részük? Paddy mindig alkot, Jack O'Connell nagyon szerepére talált. A pappal folytatott beszélgetései, amikor a fegyverét Jézus szobrára aggatta, de az se volt semmi, amikor gyakorlatoztat vagy David bátyjával felesel. Akkor, ami meglepett. David. Az előző évad végén fogságba esett, én már keresztet is vetettem rá, eszembe nem jutott volna, hogy Swindells így is maradhat a sorozatban. De megoldották - látjuk, miket alkot a fogságban. Egyelőre nem sokat, de Eve már beszökött hozzá. Mert miért is ne... Különben minden túlélt szereplő visszajött, a nagyobb nevek is, mint Dominic West. Új szereplő Bill, David bátyja, aki már csak azért kellett, mert a csörtéi Paddyvel magában eladnak egy részt. Az őrült és az úriember, lehet számolni a pontokat. Ahogy a részek elejére ki is írták, igaz történet alapján, de nem történelemkönyv. Vagyis, egy pörgő, akciókkal és humorral teli háborús sorozat, nekem eddig bejön.
voltak érzelmi csúcspontok, és Juliette szállítja a megoldásokat. Nem csak a kiégett silóban, de a sajátjában is jó eséllyel ő menthet meg mindenkit. Megtudtuk a készítők titkát és Bernard is szembenézhetett azzal, minek szentelte az életét. Fordulatok, több szereplő nagy pillanata. Kár is lelőni a poénokat, mert ebben most annyi minden volt. Be is érem annyival, hogy valóban mutatta, milyen ez a sorozat. Mellette kijelölte, merre tovább. Bár bevallom, én szívesebben nézném az életük átszervezését, mint visszatekintve mert a kezdeteket. Mert sajnos, megismertem a cukorkaadagolót...
Újabb évad Dalgliesh (s03e01) is jött. Az első két rész egy nyomozás. Egy papi rend iskolájában történt gyilkosság és hamarosan ott találjuk magunkat, hogy az iskola fennmaradása, az értékes festmény és birtok örököse, régi titkok között kell vájkálni. Dalgliesh szokott kolléganője nincs, így egy másik rendőrt oktatgat közben arra, milyennek kell lennie egy nyomozónak. Ráadásként regényadaptáció is, így az is megtalálhatja benne a számítását, aki olvasva szereti Dalgliesh nyomozásait. A krimi önmagában kevésbé fogott meg, pláne, amikor egyre több lett a hulla. Nagyon Agatha Christie-t idézne, de mégsem az. De a korhangulat, külsőségek megvannak. Dalgliesh karaktere meg el tudja adni. Bertie Carvel telitalálat a szerepre, vele kaptunk egy újabb emberséges, magányos, de remek tévés nyomozót.
hogy Gotham helyett Metropolis lesz az új székhely. Depressziós Superman, Lex Luthor húga - aki Bruce Wayne-nel kavar... A lényeg inkább a végén volt, mert rá van utalva, mitől olyan kis tervezett tökéletesség ez a város és vajon miért keveredik majd megint harcba Harley és Ivy. A grafika is a szokott. Vagyis, most adok neki pár részt, hogy alakuljona történet, és eldöntsem, mennyire tetszik a dolog. A Kite Man is szórakoztatott az elején, aztán kifulladt. Reméljük, itt jobbak az írók.
bosszúságára a jóképű, fehér osztálytársuknak, Abramnek a legjobb barátja. A két fiatal szigorúan barát igyekszik maradni, a rasszuk miatt. Csak akkor kezdenék kimondani az igazi érzelmeiket, amikor Abram önkéntesként bevonul a seregbe. Pilóta lesz, de sajnos hamar el is halálozik. Ebonynak akkor már nincs maradása - ő is jelentkezik a seregbe. Csak éppen két gond van: a neme és a rassza. Fekete nőként senki nem látja szívesen. Ő kerül majd be Charity Adams csapatába, ahova a fekete nőket küldik. Charity az ismert személyiség a filmben - ő éri el, hogy kimehessenek a frontra. Amikor feladatot kapnak - a posta megszervezése -, ő a fő szervező és tartja egyben a vállalkozást minden gáncsolás ellenére. Mert a film leköveti, ahogy a nők helytállnak, ezerszám szelektálják és intézik a postát, miközebn egy fűtetlen hodályban szállásolják el őket, nincs rendes ruhájuk, plusz feladatokat kapnak és egy papot is a nyakukra küldenek, aki még körül, sem nézett, már levelet ír, milyen istentelen ez a csapat. De Charity leküzd mindent, nem hagyja magukat.
A 3. évadban Mickey egy összeesküvésbe csöppen. Gyilkossági ügy, és minél jobban beleássa magát, annál biztosabb benne, hogy az egész egy nagy elterelés. Nyomorult vádlott nem bűntelen ember - tulajdonképpen egy modern strici, de nem a lányokat árusító fajta. Technikai védelmet nyújt a dolgozó lányoknak. A közös pont az lesz, hogy Gloria meggyilkolásával vádolják, aki Mickey rendszeres besúgója volt. Kedvelte a nőt, jobb sorsot érdemelt volna, és annyit tehet érte, hogy a valódi gyilkosát küldi rácsok mögé. De ahhoz először fel kell mentetni Juliant.
részegség, reggel ébredés és a döbbenet, hogy Travis és Abby egybekeltek, ha emlékeik nem is éppen vannak erről. Fotó inkább. Mit tegyenek? Az Abby nyerte pókerpénzen irány Mexikó, nászút barátokkal! Így tehát máris egyetemisták tavaszi szünetét bemutató bulifilmben találjuk magunkat.
Hawaii és a helyiek megjelenítését is.
Stark szüleivel. Mert az orosz kommunizmus hőse zokon vette, hogy gagyi feladatokat kap, míg a katona akcióba megy. Vele tartott, és a kialakuló barátság sok mindent visszahozott Barnes-ból. Őt itt még nem lehetett kimenteni, de a társa kapott egy esélyt, hogy az Államokban folytassa és be is került a Bosszúállók csapatába.
nehezen megy nekik. Egy nyaraláson megismerkednek egy másik párral - hasonló korú fiúk van, mint az ő lányuk, de Paddy és Ciara még mindig látványosan odáig vannak egymásért. Mivel Benék nem jutnak egyről a kettőre, elfogadják a másik pár meghívását a vidéki otthonukba. A nyaralás azonban hamar vészterhessé válik, Valami nagyon nem stimmel, de mi? Vagy csak képzelik?
pótoltam. És érdemben tudták folytatni, nekem tetszik. Az események két ágra lettek szedve: Juliette egy kihalt silóban találkozik túlélőkkel, rakja össze az ő történetüket és igyekszik hazajutni. Mert innen rájön, az ő elsétálása otthon olyan eseményeket indíthat be, ami mindenki kihalásához vezethetne. Másik ágon a lentiek az igazságot akarják tudni és a Silóban forradalom indul. Bernard nagyon igyekszik megfékezni, miközben az egyik alapító titkát is kutatják. Itt jön a képbe Juliette volt ismerőse, aki eddig a csillagokat kutatta, majd a segítségnyújtás miatt a bányákba száműzték. Csak éppen ő a zseni a silóban, így Bernard felhozatja és neki kell megfejteni a titkot. A 9. rész végére el is ér oda, és döbbenet, mit és miből össze nem rakott. Szomorú, ilyen zseniket milyen könnyen elpusztított eddig a siló. Meg se tudnám mondani, melyik történetrész fogott meg legjobban. Elnézem a gépészek lázadását és harcát Bernarddal, a titok utáni kutatást - a regényből sejtem, mi lesz az - és Juliette kalandjait is a másik silóban. Látványra nem sokat változott, sötét és zárt. Viszont, a színészek kárpótolnak. Nem véletlenül vannak közönségkedvencek benne, nekem is részenként változik, épp ki a kedvencem. Plusz, ott a zene is. Még mindig nagyon Westworld emlékezetű, de azt is szerettem.
gyakori vendég lett náluk, ami némi humort is hozott a történetbe. De a férfi kiküldetést kap, viszi a menyasszonyát is, így megismerhetjük Kiyoka családját is. Röviden? Nem csak Miyo kapott rémes szülőket, a fiatalember anyja maga is elég gyilkos teremtés. Ahogy nekiesett nyomorult lánynak is... Vagyis, ez még csak alapozás, Hoznak be új szereplőket, és sejtetni kezdenek valami nagy veszélyt, aminek az elhárításában Miyónak is szerepe lesz. Érzelmeileg pedig továbbra is a szemérmes románc. Különben még mindig elég érdekes, hogy ez társadalmilag mennyire más rendszer. Miyo és Kiyoka együtt élnek, a családnál egy ágyat is készítenek elő nekik. De még nem házasok, csak jegyesek. Az még nem igazán tiszta, ha addig is ennyire együtt élhetnek, akkor mivel több a házasság a jegyességnél? Mert az ágyat leszámítva ez a pár konkrétan házaspárként él. Mindegy is. A külcsín nem változott, Miyo kapott több ruhát. Még mindig fura is, ahogy keleti és nyugati ruhák, vonások keverednek, de ez is ismerős. Az előző évadban is így volt.
vállalkozásba kezd, a kamaszlány pedig viszi tovább a kamaszszerelem történetét. Vannak brutális beszólások, nagy egymásra borulások és még a kartell-szál is érdemben tudott haladni. Tényleg bírom ezt a sorozatot. Csak éppen, a végére betettek egy olyan jelenetet, amin kibuktam. Már egy hete láttam, de még nem emésztettem meg. Idióta szomszéd, nyugodtan nézelődő farkas és a bumm. Érezhetném benne a szimbolikát, hogy a régi idők olajharcosai így esnek el, de akkor is. Tudnám, én kit lövetnék ki plusz jelenetben...
Ha már kórház: The Pitt (s01e01-02). Ez az a sorozat, amiben Noah Wyle megint orvosi köpenyt öltött magára, és egyenesen a sürgősségi osztályvezető főorvosa lett. A karaktere adta a címet is - Pittnek, pöcegödörnek hívja a sürgősségit. A sorozatnak különben a formátuma a nagyon eredeti - egy 12 órás műszakot nézünk végig, és minden rész 1-1 óra. Mint ahogy Javk Bauer 24-ezett, csak azért a dokik nem olyan sokáig dolgoznak egyhuzamban. Wyle egyértelműen a húzónév, a többiek sehonnan nem ismerősek. Dr. Langdon, avagy Patrick Ball a kivétel, de nem jöttem rá, miben láthattam. Nme is fontos. Ezt a sorozatot elviszi a sürgősségi életének keményebb megragadása. A sok beteg, a hosszas várakozások, ahogy a dokik is nyüglődnek. Sorozat, szórakoztató és érdekesek az esetek, de sok kis aprósággal el tudom hinni, hogy ilyesmi lehet a valóságban is egy amerikai kórházban. Még 1 részt biztos várok az általános képhez, de eddig tetszik. Kevés magánélet, sok orvosi eset és őrült rohanás. A magyar címet meg hagyjuk - még jó, hogy nem Carter doki visszatér lett.
