Háborút sokan és sokféleképpen vívnak. A 2. világháború egy olyan frontját mutatja be ez a film, amiről én pl. eddig még nem hallottam. A mai, modern korból visszanézve fel sem merült bennem, hogy milyen problémát jelenthetett a levelezés, a posta a II. világháború idején. Mint kiderült, jelentett.
De a film távolabbról indít. A történelmi regények azon fajtáját követi, amelyben nem a nagy történelmi szereplő, hanem annak közelében lévő a főszereplő. Itt ő Ebony - egy kisvárosi, fekete lány, aki a helyi lányok nagy
bosszúságára a jóképű, fehér osztálytársuknak, Abramnek a legjobb barátja. A két fiatal szigorúan barát igyekszik maradni, a rasszuk miatt. Csak akkor kezdenék kimondani az igazi érzelmeiket, amikor Abram önkéntesként bevonul a seregbe. Pilóta lesz, de sajnos hamar el is halálozik. Ebonynak akkor már nincs maradása - ő is jelentkezik a seregbe. Csak éppen két gond van: a neme és a rassza. Fekete nőként senki nem látja szívesen. Ő kerül majd be Charity Adams csapatába, ahova a fekete nőket küldik. Charity az ismert személyiség a filmben - ő éri el, hogy kimehessenek a frontra. Amikor feladatot kapnak - a posta megszervezése -, ő a fő szervező és tartja egyben a vállalkozást minden gáncsolás ellenére. Mert a film leköveti, ahogy a nők helytállnak, ezerszám szelektálják és intézik a postát, miközebn egy fűtetlen hodályban szállásolják el őket, nincs rendes ruhájuk, plusz feladatokat kapnak és egy papot is a nyakukra küldenek, aki még körül, sem nézett, már levelet ír, milyen istentelen ez a csapat. De Charity leküzd mindent, nem hagyja magukat.
A film jó érzékkel egyensúlyoz az egyéni történetek és a feladatuk között. Azért az nem lett volna önmagában érdekes, ha csak azt nézzük, hogyan postáznak. Inkább az újításaik vannak kiemelve: ahogy pl. rájönnek, hogy a borítékokra rajzolt kis jelek mit takarnak, miképpen segítik a címzést. Ahogy a papírt vizsgálják. Amikor a kocsijuk bombára fut. Mellette pedig a lányok, elsősorban Ebony kaptak szerelmi szálat, magánéletet is. Ebony ugyanis gyászolja a meghalt fiút, de lesz itt egy fiatal, fekete katona, aki szívesen barátkozna a lánnyal.
Tetszett az a filmben, hogy relevánsan foglalkozik a nőket és a színeseket érintő hátráltatással és előítéletekkel, de nem esnek át a ló túloldalára. Ízléssel ábrázolják a rasszizmust és elnyomást. A legnagyobb csapás pl. nem is a filmben bemutatott tábornok, aki úgy tett keresztbe, ahogy csak tudott. Hanem, amikor arról van szó az összefoglalónál, hogy kivel mi történt később, amikor az kerül szóba, hogy Európában mennyivel többre becsülték őket és a munkájukat, mint az Államokban. Ezt különben fekete katonák és osztagaik esetében is be szokták dobni a filmekben: amikor a hadszíntéren harcostársak, fogadott testvérek, de otthon az Államokban a szegregáció miatt még egy kocsmába sem ülhetnek be együtt.
Igaz történet alapján, jó érzékkel megírt szkriptből. Talán kissé kiszámítható és vannak szentimentális epizódjai, de ebbe a zsánerben ez elfért. Nem meglepetés, hogy jó szereposztást is sikerült hozzá összehozni. Ketten emelkednek ki már a stáblistára rápillantva is: Oprah és Kerry Washington. Az utóbbi olyan hősies magasságokba emeli a szerepét, hogy simán elhiszi az ember, hogy az is nagyban segítette a seregek győzelmét, hogy végre megkapták az otthonról jött leveleket. A tényleges főszereplő, Ebony Obsidian különben annak ellenére szépen hozta a 18-19 éves fiatal lányt, hogy közelebb van a 30-hoz, mint a 20-hoz.
Nem látványfilm, talán a bombára futást és annak következményeit leszámítva nem is volt 'akciós' jelenet. De nem is kellett - ez másfajta hősiességről és helytállásról szólt. A karakterek, az esélyért való harcról és nem a fizikai háborúzásról szólt.
Mindennel együtt érdekesnek találtam és szívesen megnéztem a filmet. Most már legalább azt is tudom, hogy még a hadsereg postájáról is lehet filmet készíteni.
A 3. évadban Mickey egy összeesküvésbe csöppen. Gyilkossági ügy, és minél jobban beleássa magát, annál biztosabb benne, hogy az egész egy nagy elterelés. Nyomorult vádlott nem bűntelen ember - tulajdonképpen egy modern strici, de nem a lányokat árusító fajta. Technikai védelmet nyújt a dolgozó lányoknak. A közös pont az lesz, hogy Gloria meggyilkolásával vádolják, aki Mickey rendszeres besúgója volt. Kedvelte a nőt, jobb sorsot érdemelt volna, és annyit tehet érte, hogy a valódi gyilkosát küldi rácsok mögé. De ahhoz először fel kell mentetni Juliant.
részegség, reggel ébredés és a döbbenet, hogy Travis és Abby egybekeltek, ha emlékeik nem is éppen vannak erről. Fotó inkább. Mit tegyenek? Az Abby nyerte pókerpénzen irány Mexikó, nászút barátokkal! Így tehát máris egyetemisták tavaszi szünetét bemutató bulifilmben találjuk magunkat.
Hawaii és a helyiek megjelenítését is.
Stark szüleivel. Mert az orosz kommunizmus hőse zokon vette, hogy gagyi feladatokat kap, míg a katona akcióba megy. Vele tartott, és a kialakuló barátság sok mindent visszahozott Barnes-ból. Őt itt még nem lehetett kimenteni, de a társa kapott egy esélyt, hogy az Államokban folytassa és be is került a Bosszúállók csapatába.
nehezen megy nekik. Egy nyaraláson megismerkednek egy másik párral - hasonló korú fiúk van, mint az ő lányuk, de Paddy és Ciara még mindig látványosan odáig vannak egymásért. Mivel Benék nem jutnak egyről a kettőre, elfogadják a másik pár meghívását a vidéki otthonukba. A nyaralás azonban hamar vészterhessé válik, Valami nagyon nem stimmel, de mi? Vagy csak képzelik?
pótoltam. És érdemben tudták folytatni, nekem tetszik. Az események két ágra lettek szedve: Juliette egy kihalt silóban találkozik túlélőkkel, rakja össze az ő történetüket és igyekszik hazajutni. Mert innen rájön, az ő elsétálása otthon olyan eseményeket indíthat be, ami mindenki kihalásához vezethetne. Másik ágon a lentiek az igazságot akarják tudni és a Silóban forradalom indul. Bernard nagyon igyekszik megfékezni, miközben az egyik alapító titkát is kutatják. Itt jön a képbe Juliette volt ismerőse, aki eddig a csillagokat kutatta, majd a segítségnyújtás miatt a bányákba száműzték. Csak éppen ő a zseni a silóban, így Bernard felhozatja és neki kell megfejteni a titkot. A 9. rész végére el is ér oda, és döbbenet, mit és miből össze nem rakott. Szomorú, ilyen zseniket milyen könnyen elpusztított eddig a siló. Meg se tudnám mondani, melyik történetrész fogott meg legjobban. Elnézem a gépészek lázadását és harcát Bernarddal, a titok utáni kutatást - a regényből sejtem, mi lesz az - és Juliette kalandjait is a másik silóban. Látványra nem sokat változott, sötét és zárt. Viszont, a színészek kárpótolnak. Nem véletlenül vannak közönségkedvencek benne, nekem is részenként változik, épp ki a kedvencem. Plusz, ott a zene is. Még mindig nagyon Westworld emlékezetű, de azt is szerettem.
gyakori vendég lett náluk, ami némi humort is hozott a történetbe. De a férfi kiküldetést kap, viszi a menyasszonyát is, így megismerhetjük Kiyoka családját is. Röviden? Nem csak Miyo kapott rémes szülőket, a fiatalember anyja maga is elég gyilkos teremtés. Ahogy nekiesett nyomorult lánynak is... Vagyis, ez még csak alapozás, Hoznak be új szereplőket, és sejtetni kezdenek valami nagy veszélyt, aminek az elhárításában Miyónak is szerepe lesz. Érzelmeileg pedig továbbra is a szemérmes románc. Különben még mindig elég érdekes, hogy ez társadalmilag mennyire más rendszer. Miyo és Kiyoka együtt élnek, a családnál egy ágyat is készítenek elő nekik. De még nem házasok, csak jegyesek. Az még nem igazán tiszta, ha addig is ennyire együtt élhetnek, akkor mivel több a házasság a jegyességnél? Mert az ágyat leszámítva ez a pár konkrétan házaspárként él. Mindegy is. A külcsín nem változott, Miyo kapott több ruhát. Még mindig fura is, ahogy keleti és nyugati ruhák, vonások keverednek, de ez is ismerős. Az előző évadban is így volt.
vállalkozásba kezd, a kamaszlány pedig viszi tovább a kamaszszerelem történetét. Vannak brutális beszólások, nagy egymásra borulások és még a kartell-szál is érdemben tudott haladni. Tényleg bírom ezt a sorozatot. Csak éppen, a végére betettek egy olyan jelenetet, amin kibuktam. Már egy hete láttam, de még nem emésztettem meg. Idióta szomszéd, nyugodtan nézelődő farkas és a bumm. Érezhetném benne a szimbolikát, hogy a régi idők olajharcosai így esnek el, de akkor is. Tudnám, én kit lövetnék ki plusz jelenetben...
Ha már kórház: The Pitt (s01e01-02). Ez az a sorozat, amiben Noah Wyle megint orvosi köpenyt öltött magára, és egyenesen a sürgősségi osztályvezető főorvosa lett. A karaktere adta a címet is - Pittnek, pöcegödörnek hívja a sürgősségit. A sorozatnak különben a formátuma a nagyon eredeti - egy 12 órás műszakot nézünk végig, és minden rész 1-1 óra. Mint ahogy Javk Bauer 24-ezett, csak azért a dokik nem olyan sokáig dolgoznak egyhuzamban. Wyle egyértelműen a húzónév, a többiek sehonnan nem ismerősek. Dr. Langdon, avagy Patrick Ball a kivétel, de nem jöttem rá, miben láthattam. Nme is fontos. Ezt a sorozatot elviszi a sürgősségi életének keményebb megragadása. A sok beteg, a hosszas várakozások, ahogy a dokik is nyüglődnek. Sorozat, szórakoztató és érdekesek az esetek, de sok kis aprósággal el tudom hinni, hogy ilyesmi lehet a valóságban is egy amerikai kórházban. Még 1 részt biztos várok az általános képhez, de eddig tetszik. Kevés magánélet, sok orvosi eset és őrült rohanás. A magyar címet meg hagyjuk - még jó, hogy nem Carter doki visszatér lett.

és a búcsúnál is elhangzott, ha megint jön a világvége, akkor összeáll még a Vox Machina. Be van rendelve a 4, évad, szóval, jönni fog az a világvége.