A helyzet az, hogy listáztam a héten, mit pótoltam, de írni szépen el is felejtettem róluk. Vagyis, csak a lényeg.
Továbbra sincs igazán mondandóm a Chicago Fire & Med (s13/10e07-08) kapcsán. Sok-sok ismétlés van benne, amit már annyira unok. Kelly éppen kiküldetésen van, most éppen Mutch készül hadnagyi vizsgára és kb. ennyi ragadt be. Nem is igaz, mert a Fire-nek volt egy megható jelenete. A súlyosan sérült férfit szó szerint kísérte a kutyája, még a mentőbe is kénytelenek voltak beengedni, miután megszökött a tűzoltóktól és a gazdi után eredt. A Medben talán az maradt meg, hogy Archer kénytelen volt összeadni egy párt, mielőtt a férfinak olyan műtéte lett, amibe könnyen belehalhatott volna. Most különben is sokat látjuk őt, mert egyre jobban elmérgesedik közte és az új nő között a viszony, kenyértörés is jön. Plusz, adtak egy olyan szezonzárót, amit a Grace Klinikából is lophattak volna. Csak most nem Derek lett lelőve, hanem Sharon lett megkéselve.
Megjöttek a válaszok a Teacup (s01e05-06) ezen részeiben. Ufók kergetőznek és szállnak meg embereket - az
egyik jó, a másik rossz és gyilkos. Az ő műve a lezárás is, hogy a jó ne szökhessen ki. Láttuk ennek működését és elkezdték kibeszélni a megcsalást is. Elnéztem, biztató az is, hogy már vannak válaszok és nem lesz ez végtelenségig elnyújtva. Látvány visszafogott, de maga a történet eladta. Ki kit és milyen megszállás alatt ölt meg, hogy megy körbe a lánc.
Relevációk voltak a From (s03e10) ezen részében is. Megfejtenek egy kódot, kapnak pár választ és lett egy olyan zárás, hogy nem hittem a szememnek. Születés, halál, lehetséges időutazás... A nagyobb válaszok még mindig nem tiszták, de már van haladás. A horror szint meg fel volt csavarva: szülés, nyakelmetszés, szörny átalakulás... Nem is tudnék választani, mi döbbentett le legjobban, annyi minden volt ebben a részben. Kínzás is, jut eszembe. Itt sokkal több és mutatott az erőszak, mint a Teacup esetében. Jobban is horror, mint a másik, ami egyre inkább a sci-fi és thriller felé billen.
Kicsit megbékéltem a Tracker (s02e03-05) új évadával is. Gyengébb kriminek elnézem, amiben imádnak szereplőket visszahozni. Kért segítséget Billie, az ügyvédnő, meg főszereplőnk megbízója/kapcsolattartója is. Így minden ügyben volt valami személyes és egy-egy másik visszatérő szereplővel lehetett több közös jelenet. A részek még mindig nem okos krimik, de már nem is igyekszem annak nézni. Várom az átívelést, mert az még mindig nincs. Egy-egy gyengébb poén, rendszeresen rohanás és harc - fegyverrel vagy ököllel. Csak az átívelés, az van újfent vészesen elhanyagolva.
Elérkeztünk az évad végével a történet kezdetéhez is: avagy a The Penguin (s01e07-08) felfedte, miképpen lett Oz a Pingvin és ilyen ember. Van mögötte pszichés probléma, nem is kicsi. Nagyon durva, ahogy összepakolták,
igazából mi történt a gyerekkorában és a testvéreivel. Hogyan próbálta aztán az anyja terelni. Közben megvolt a nagy összecsapás is a két bűnbandával, de a nagy dráma a múltból jött. Mit titkol, milyen rétegei vannak az anyjával való kapcsolatának. A végére meg jött a sokk is - pedig előzetesen már tippeltem volna, mennyi esélye van Vicnek a túlélésre - kicsi -, de azért nem így gondoltam. Oz feláldozhatta volna gond nélkül, azt vártam, de hogy így vessen véget neki takarításból? Mondjuk, az után ez semmi, amit a gyerekkoriáról megtudtunk. A 2. évad már biztosnak tűnik, meglátjuk, tudnak-e és mennyire haladni a nagyok nélkül. Mert bizony Selina is írt üzenetet, és felvillant a Batman-jelző is... De ez hatásos volt, jó színészi villanásokkal és komoly drámával a bűnvilágon túl.
A Landman (s01e01-03) viszont megilleti, hogy kicsit alaposabban bemutassam a nyitását. Így ide most teszek egy pontot és holnap kap egy külön posztot.
visszaszerezni. Ekkor találják meg a halálsorról egy kéréssel: 10 éve ő volt az egyik rendőr, aki lecsukatta a drogos Isaac-et egy professzor meggyilkolásáért. Máig állítja, hogy ártatlan, de már nem maradt ideje, hamarosan kivégzik. Roy, akinek nincsenek emlékei, a férfi hatására előveszi az ügyet és megint nyomozni kezd.
az ügyfeleket, de most már Lidia tulajdonképpen csak nyomoz. A jogi ismereteire az évad egészében nincs szüksége. Minden eddiginél jobban hasonlított a krimi Miss Scarlet eseteire, aki kb. azt csinálja, amit ebben az évadban Lidia, csak nem Londonban, hanem Torinóban.
tudott érni.
Mert az alap ugyanaz, ugyanannak a kisregénynek a feldolgozásai. Sürgősen nitroglicerin kell, hogy egy robbantással megfékezzenek egy lehetséges olajkatasztrófát. Csak éppen az anyag annyira robbanásveszélyes, hogy öngyilkossággal ér fel a szállítása. A mostani főhős azért vállalja, mert így kihozhatja a testvérét a börtönből - aki nem mellesleg robbantási szakértő - és miatta ül. A csapat aktivistákkal és zsoldosokkal megindul, van egy szűk napjuk célba érni.
Garfield visszatértének meg örültem is, az ő filmjeit viszont szerettem. De a gonoszak kapcsán is tudnék ilyesmiket írni - amikor elhangzik részükről, hogy vigyázni kell, mibe esnek bele... kész. Mondjuk, itt is van egy de. A Zöld Manó. Nem örültem neki, hogy az apa kap új esélyt, nem Harry. Persze, értem, mi az oka. Franco annyira magára haragította Hollywood-ot, hogy Dafoe jött újra - mondjuk, ő játszotta jobban a manót és itt is remekül hozta.
megengedték maguknak, hogy a bírósági tárgyalás során taktikaként felmerült, hogy a homoszexualitás miképpen lenne mentség az elkövetettekre. Azért morogtam és vigyorogtam ezen egyszerre, mert a sorozat ezt csinálta az egész évadban: mindent visszavezetett arra, hogy Aaron mennyire szégyellte a nemi irányultságát és ez milyen tettekre sarkallta. Még a záró eseményt, az öngyilkosságát is ennek tudták be. Kiderült, hogy férfiakkal és volt kapcsolata, erre végzett magával a börtönben. Mivel közben már néztem a Monsters évadokat is, állítom, hogy nagyon egy szemlélet van mindegyikben. Ez a fajta beállítódás nekem el is vette a sorozat érdekességét.
tudom, hova fogunk kilyukadni. Nem csak szépen beépítette az új szerelőket, de a világban is mozgás van. Egy újabb klasszikust idéznek meg - Fatima terhességéről derülnek ki egyre sötétebb dolgok és ez lassan már szellemes Rosemary gyermeke. A világ, az emberek viselkedése, mind-mind sötét és ijesztő a maga módján. De működik, mert a családi pillanatok, az emberi kitartás mindig kap valami ellensúly értéket. Miközben sokféle rettenettel néznek szembe, több család is visszatalál egymáshoz. Most még párhuzamot is tettek, éppen a 9. epizódban, ahogy az apa a fiát, míg az anya a lányukat erősíti meg lelkiekben. De Fatima szála csak egy a sok között, ha most az is tűnik a kiemeltnek a tunikás nővel. Aki ki is? Még egy a sorozat rejtélyei közül. De ott van Boyd betegsége, Julie látomásai társastul, Victor emlékei és ahogy próbálja összeszedni a korábban látottakat. Jade is kapott egy értelmes jelenetet, nem csak a rejtvénybe lassan beleőrülő zsenit láthattuk most tőle. Lassan évadzárás, hát elképzelni sem tudom, mire lesz az évad kifuttatva. De meglepődnék, ha hazaérnének már most.
regényeknek nem is ez az alapcíme. Hanem Aaron Falk. Bántja is nagyon a szemem az Aszály 2. Az Aaron Falk újra nyomozzal is boldogabb lettem volna.