Kiírtam, ahogy hirdették a filmet, de azért megjegyzésem van hozzá. Igen, Eric Bana ugyanazt a karaktert játssza most is és Aaron Falk újra nyomoz. Igen, az Aszály volt az előző rész. De ez nem az Aszály folytatása, a regényeknek nem is ez az alapcíme. Hanem Aaron Falk. Bántja is nagyon a szemem az Aszály 2. Az Aaron Falk újra nyomozzal is boldogabb lettem volna.

Ami még lényeges információ a fentiekből, és külön ki is emelem, hogy egy adaptációról van szó. Jane Harper írja a nyomozó eseteit, magyarul eddig három olvasható. Ez a középsőből készült, ahogy az Aszály az elsőből. Már most le is írom, ez a jobbik.

Az első, hogy kerek és érdekes története van. Egy csapat nő elveszik a vadonban, amikor megkerülnek, egyikük nincs velük. Éppen az, akit a nyomozók keresnek, mert át kellene nekik adnia érzékeny adatokat a munkahelyéről. Mi történt, hova lett Alice? Több szinten megy a találgatás, hogy mi történhetett a nők között a vadonban. A nyomozók beszélgetnek velük, megindul a mentés és okosan kibomlik a dráma.

A film ezt azzal érzékelteti, hogy két idősíkot mutat be párhuzamosan. Miközben Aaron keményen dolgozik azon, hogy Alice élve előkerüljön, a társát az adatok jobban érdekelnék, végignézhetjük, mi történt igazából a rosszul sikerült csapatépítés alatt. Mert szinte mindenkinek megvan a maga titka, és abban a három napban a fél tucat nő között nem egy feszültségpont fakadt ki és estek egymásnak. Annak külön pszichés érdekessége van, hogy mit mondanak és mit tettek meg valójában. Hogy mi zajlott, amíg el voltak veszve a vadonban. Ettől thrilleres feszültséget is kap a történet, mert a múlt megelevenedése kevésbé a krimi miatt van, inkább a pszichológiai nyomás és feszültség nekünk szóló története.

Bele lehetne menni abba is, hogy a még régebbi múlt eseményei mennyit tesznek ehhez hozzá. Mert a nők a vadonban találtak egy elhagyatott kunyhót, ami feltételezések szerint a környék leghírhedtebb sorozatgyilkosáé lehetett, akinek minden áldozatát meg sem találták. A rendőrségnek ennek a megtalálása is fontos lenne. De a távoli múlt kísérti Falkot is. Ez éppen az a környék, ahol a családjával túrázott kamaszként és ahol megesett a maguk tragédiája.

A filmnek van egy olyan rétege is, hogy Falk miért akarja annyira megmenteni Alice-t. Mert ő már elvesztett itt egy nőt és mindenről az anyja jut eszébe. Az ő pokoljárása nem a jelené, nem a mostani esetét, hanem azé a kisfiúé, aki mire észbe kapott, már nem találta sehol az anyját a vadonban. Az különben nem egyértelmű, hogy mi lett az anyja sorsa. A kórházba rohantak vele, de megmaradt vagy sem? Passz. Bana különben azt a zavarodottságot és rosszul leplezett fájdalmat jól hozta - az maradt meg legjobban a film végére Aaron Falk alakjából.

Fura ezt így kiírni, de Anna Torv Alice-e volt mellette az erős alak. Hibázott, bajba került, de ő volt a legkeményebb az egész filmben. Aki soha nem adta fel, aki a jó ötletek voltak, aki nélkül nem élték volna túl. Aki különben olvasott már Harpertől, az ő sorsában felismerhető, az írónő milyen sorsokat és mindennapi tragédiákat mesél.

Nem látványfilm, de nem is kellett annak lennie. Az erdei táj szép háttér és az emberi drámák a lényegesek. Azt pedig megkaptuk totálban.

Ismételni tudom, az Aszálynál sokkal jobban tetszett. A regényt is jobban szerettem, mint az elsőt. Most már csak arra leszek kíváncsi, hogy összehozzák-e majd a következő epizódot. Ha elolvastam, ott még nem tartok, meg is nézném.

A regény nagy siker volt. Nem meglepő, hogy film is készült belőle. Sok minden akad is benne, amiért érdemes volt filmesíteni a történetet.

Az első, hogy sok zsánerből lehet válogatni összetevőket. Ott van a dráma, hiszen Kya egy bántalmazó család gyermeke. Az apa háborús veterán és a PTSD kínozza. Bántja a családját és végig lehet nézni, ahogy mindenki elmenekül tőle. A felesége, a gyerekei. Csak a legkisebb, Kya marad az apa mellett, de a mocsárban nem is nagyon tudna hova menni és ellátni magát. Ő egyszerűen túl kicsi, hogy máshol próbálkozzon. Majd túléléstörténet is, mert Kya ugyan nem megy el, de az apa igen. A lánynak pedig ki kell találnia, hogy élhet meg egymaga, miközben a gyámügyet is kicselezi. Szerelmes film is, mert a biológia, természet után érdeklődő Tate jó barátból lassan élete szerelme lesz. A fiú álmai azonban messze vezetnek, míg Kya azt sem tudja elképzelni, hogy a városig elmenjen és maga mögött hagyja a szülőhelyét. Krimi, mert Chase elcsábítja, becsapja a lányt és amikor a fiatalembert holtan találják, Kya a fő gyanúsított. Követjük a tárgyalást - tulajdonképpen az az alap. Kya eközben meséli el a történetét az ügyvédnek. Ki van ez találva és kicsivel talán jobban is működött filmen, mint regényen. Abban sok a kitérő, a kényelmes és lassú elbeszélés, a film valamivel tempósabb.

De ettől még beleélős, lassabb és hosszabb film. Bőven hagy időt a lány életének minden darabkájára és kibontja az eseményeket. Azt nem tudom, a vége mennyire sikerült fordulatosra vagy meglepőre. Az is adhat neki egy pluszt. Mivel én már olvastam, tudtam mi lesz ott, nem volt meglepetés. Különben nekem az nem is hiányzott volna oda - ha nem derül ki, ami, akkor is működött volna a film.

Mert Kya magára találása, ahogy felépíti az életét, értelmes és boldog élete lesz, ahogy a családjából is kap vissza valamennyit, az ad értelmet neki. A krimi csak az egyik plusz színe, ami azért dob rajta, de nem szükségszerű még egy csavar is a végére. Plusz, ha figyelmes az ember, akkor azért lehet sejteni az igazat előbb is. Érdemes figyelni, hogy Kya milyen kijelentéseket tesz a természetről vagy az erőszakról. Abban benne van minden válasz.

Nem látványfilm, a történet és a szereplők adják el. A fő helyszín a mocsár, és néha benézünk a városba is. Így vannak benne szép, természetet mutató vágóképek. Amikor messzebb mennénk, oda legfeljebb mások elbeszéléséből tájékozódunk. Egyszer nem láttuk Tate-et az egyetemen, vagy Kya családtagjainak jövőjét, vagy bármi mást. Kya világa ez a kisváros, ez a láp és ennyit is akar mutatni a film.

Mennyire adták el a színészek? Különösebben nem zavart senki, de nem is kedveltem meg őket. De itt is nagy szerepe van annak, hogy már olvastam a könyvet. Eleve úgy álltam neki, hogy tudtam, kiben mi zavar. Nem ilyennek képzeltem őket, de azért ahhoz már régebben olvastam a könyvet, hogy ezen átlendüljek. Különben nem nagy sztárokat válogattak, inkább olyanokat, akik egy-egy sorozattal már feltűntek, de még nem A-listás sztárok. Bár azt hiszem, senkinek nem ez lett a kiugrás.

Még egy: Taylor Swift írta és adta elő a betétdalt. Nem tudom. Illik hozzá? Az biztos, hogy dallamtapadásom nem lett. A regény háttérzenéjének el tudom képzelni, ahhoz megy.

Egyszer megnéztem, de ennyi elég is volt különben. Lassabb és egyszerűbb, mint amit egy ilyesmi történettől várnék. Bár a regényt jól megfogta, adaptációként nem is akarnék kötekedni vele.

Ritka béna voltam a Tomb Raiderben. Még PC-n úgy-ahogy elvezetgettem a hölgyet, de az x-box már nagyon nem állt a kezemre. Volt, hogy egy fél órát szerencsétlenkedtem azzal, hogy a vízből bemásszak a csónakba.

Ez viszont nem jelenti azt, hogy maga a széria ne lenne kedves a szívemnek. Láttam a filmeket, próbálkoztam a játékokkal és naná, hogy az animációs sorozat elé is leültem. Azt hamar le is vettem, hogy néha egészen olyan, mint amikor játszik az ember. Pontosabban, egy olyan, mint az öcsém, akinek nem az jelenti a kihívást, hogy az alapmozdulatokat megcsinálja a kontrollerrel. Ok, ezt elengedem. Fogadjam el, ahhoz béna vagyok.

A sorozat történet nem éppen izmos, az is nagyon videójátékos. Mitikus köveket kell összegyűjteni, a világ különféle pontjairól, mielőtt ezt Charles Devereaux abszolválja, aki ugyan egy gonosz szekta ellen akar harcolni, de közben szó szerint elpusztítaná a világot. Van hajsza, van egymás elleni küzdelem, és még kis nyomozás is belefér. Ugyanis menet közben kell kideríteni, kicsoda Devereaux, miért teszi, amit. De alapvetően az ereklyék begyűjtése és a kalandok a lényeg.

Modernizálni igyekeztek azzal, hogy Lara köré tettek egy egész csapatot. Van kincskereső társa, volt gyerekkori legjobb barátnője, aki most az EU-ban vezető nyomozó és hasonlók. A Netflix itt különben kiélhette magát a szokott kliséin: vagyis Lara baráti köre rasszokban színes és szexuális beállítottságban is. Az IT-s embere kapcsán pl. nem tudtam eldönteni, hogy ő nőként is élő férfi, vagy csak feminim pasi, esetleg neuter. Azért annak nem örülök, hogy egy Tomb Raider műsorban az egyik rejtély az, hogy a szereplők identitását megfejtsem.

Maga Lara különben felettébb fiús lett, a szokottnál is jobban. Valósággal szenved, amikor egyetlen eseményre ki kell öltöznie. Furán kezelték azt is, milyen a kapcsolata Camillával. Az elején simán azt gondoltam, hogy az egykori szerelme, nem a gyerekkori társ, akivel nővérekként nőttek fel. De még a múltjuk megismerése után is nagyon kettős jeleket adtak egymás felé, vagy éppen a sorozat a nézőknek.

A grafika különben korrekt. Lara ismerős lesz a gamereknek, de akár a legutóbbi film nézőinek is. Nem az Angelina Jolie, inkább az Alicia Vikander vonalon fejlesztették a karaktert. Jók az akciók, vannak ötletes csapdák és szívesen nézem végig az évadot.

Azt mondjuk nem szerettem, hogy Hayley Atwell lett Lara Croft hangja. (Magyarba nem tudom, angolul néztem.) Ő nekem már annyira Marvel és Carter kapitány animáltan is, hogy oda kötöm a hangját. Jobban működött Richard Armitage az antihős szerepben, pedig neki is tudok olyan, ráadásul Netflix-szériát mondani, amihez kötöm a nevét.

A lényeg, be van rendelve a 2. évad és az eddig látottak alapján majd megnézem azt is. A játékot idéző, szórakoztató kaland lett az első etap.

Meglepődtem. Nem is kicsit. Amint megláttam a stáblistán Will Ferrell és Awkwafina nevét, már keresztet is vetettem az olyan komédiára, amin jól szórakozom, esetleg nevetni is tudok. De ez a film nem lett gagyi.

Az első, hogy nem csak komédia. Alapvetően az, de a Quiz Lady mesélni akar arról is, hogy a család és a testvérek akkor is összetartanak, ha nagyon más személyiségek. A film annak is a meséje, hogy Anne ráébred arra, hogy a nővére talán felelőtlen, beleugrik a dolgokba és nincsenek tervei, de érte messzire képes elmenni, segít neki és számíthatnak egymásra. Hogy nem csak idegesítik egymást, lehetnek egymás támaszai és jót tesznek egymásnak. Simán benne van a filmben az, hogy mennyire kellenek azok az emberek az életünkbe, akik kimozdítanak minket a komfortzónánkból. Anne számára ez Jenny, aki meg stabilitást és normalitást kap a húgától.

Mellette pedig komédia, amiben az introvertált, magának való lánynak el kell mennie a kvízműsorba és elég pénzt nyernie, hogy megmentsék a kutyájukat. (Szerencsétlent az anyjuk tartozása miatt elrabolták, és csak akkor adják vissza, ha rendezik a szerencsejáték tartozást.) Jellemző különben, hogy a maffiózók annyira állatbarát egyének, hogy elkényeztetik az állatokat, és a megszerzett pénz java is arra megy el, hogy az állatorvost és az állatok ellátását fedezzék. Vagyis, abszolút családbarát a történet. A testvérek marják egymást, míg rá nem jönnek, mennyire szeretik egymást. A szomszéd, idős özvegy folyton beszól nekik, de a mogorvaság alatt még Jenny-vel is össze tud barátkozni.

Díjaztam azt is, hogy nem altesti poénokkal pakolták tele a filmet. A lányok múltbeli történetében van csak egy kakis történet, a jelenben a legdurvább az, amikor Jenny segíteni akar ellazulni a húgának, akinek ad egy kis drogot. Anne meg bedrogozva nincs magánál és képzeleg.

Jópofa keretet jelentett maga a kvízshow is. Csak egy része nem tetszett - ebben egyezett az ízlésem Anne-nel. A végére betett, inkább szerencsém alapuló forduló, amiben mutogatni vagy beszélni kellett. Annak inkább az Activity-ben lenne helye, nem egy tudás alapú műsorban. De, ha a kvíz, akkor kénytelen vagyok megjegyezni, hogy mennyire szerethető és szimpatikus volt most Ferrell karaktere és alakítása is. Egészen más, mint a lökött és karikatúra alakok, amiket megszoktam tőle.

Awkwafina és Sandra Oh is telitalálat. Pláne, hogy megcserélték a szokott felállást. Most Awkwafina a komoly, míg Sandra Oh az örök gyerek testvért játszotta. Meglepően jól. Nem éppen a komikusi vénája miatt emlékszem rá, de kifejezetten jól állt ez is a színésznőnek.

Nem látványfilm, de egy értelmes komédia. Családi üzenet, korrekt szereposztás. Legfeljebb egy erősen közepes filmet vártam, de ezt szerettem.

Ugyan nem ebben a sorozatban, de az egyik hasonlóban elhangzott, hogy baj van a világgal. Mutatja ezt az is, hogy a sorozatgyilkosok lesznek a sztárok. Az ő nevüket ismerjük, készülnek róluk a műsorok, olvasunk róluk. Rajongóik vannak. Az már nem megy, hogy azokra is emlékezzünk, akiknek elvették az életét.

Valami hasonlót ebben a showban is sikerült megfogalmazni. A végére látjuk, hogy Dahmer rajongói leveleket kapott, pénzt küldtek neki a börtönbe és mondhatjuk, hogy hírhedt híresség lett. Sztár. Viszont, azt évek kitartó munkájával sem sikerült elérni, hogy az áldozatoknak egy emlékparkot létrehozzanak. Itt ugyan kiemelik, megmutatják őket, de a végére akkor is csak azzal néztem szembe, hogy Jeffrey Dahmer nevét és tetteit ismerem, most még arra is lenne elméletem, hogy mi mozgatta - legalábbis a sorozat alapján. De az áldozatok nevét nem tudom, legfeljebb Tony maradt annyira meg, hogy az archoz/történethez nevet is társítsak.

Dahmer különben is az egyik legismertebb. Sok mindenben emlegetik, legutóbb talán a Criminal Minds legutóbbi évadában, amikor Eliasnak azt ecsetelték, hogy a hozzá hasonlókat levadászták a börtönben és ott haltak meg áldozatként. Példának hozta Dahmert. Itt a végére ezt láttuk is.

De az már a vége. A sorozat meglepően éretten igyekezett egy ennyire bomlott elme és gondolkozás mögé nézni. Talán soha nem tudjuk meg, mi is zajlott a sorozatgyilkos fejében, de itt egy egészen hihető verziót kapunk. Szépen fel van építve olyan részletekből, mint a szellemiekben nem egészséges anya, ahogy az elhagyástól való félelme extrém megoldást fordul át, vagy éppen a szégyen a szexualitása miatt. Nem akarja szimpatikussá tenni a főszereplőjét, nem mossa ki a bűneiből és bőven van ördögi pillanata. Csak éppen egy embert mutat, aki szörnyeteg volt, de igyekszik megfejteni, miért lett az.

Ryan Murphy különben is szereti azt feszegetni a műsoraiban, hogy a homoszexuálisok milyen megbélyegzésnek vannak kitéve és ez miképpen torzítja el őket. Vagy milyen nehezen lehetnek önmaguk. Kevés a sikertörténet. Ahogy belegondolok, miket néztem mostanában tőle, éppen hogy a megbélyegzés, szégyen, ráégetett tabu miatt löki őket a gyilkosságok felé. Aaron Hernandez éppen futó története, a már lement Menendez fivérek története. De a Dahmer is nagyon illik a sorba. Nagyon megvan a filmes üzenete, és lassan már azt tartom elképesztőnek, hogy mennyiféle zsánerben képes ezt elmesélni.

A sorozat különben a témái ellenére meglepően szalonképes. Ez éppen olyan történet, amiből olyan filmet lehetne forgatni, hogy hányás nélkül ne lehessen megnézni. Van benne nekrofílián át hullák darabolásáig és fogyasztásáig minden. De az igazán tabudöntő részeket elhallgatják, legfeljebb sejtetik vagy beszélnek róla. Dahmer nem csapott Hannibal Lecter-féle vacsorákat. Ez  igaz a beletett szexualitásra is. Talán egy pucér fenék volt a legmeztelenebb jelenete, és sem szexet, sem erőszakot nem mutat totál. Egy maszturbálás van benne, de az is inkább csak sejtetve. 

Mindezen túl sokkal fontosabb a történet számára az okok feltárása. A családi háttér, a kapcsolatrendszer, a lelki út. Vagy éppen a rendszer igaztalansága. A rendőröket, akik visszakísérték a 2. áldozatát a gyilkoshoz, aki aztán meg is ölte a fiút és megette, aztán az év rendőrének választották. Felmerül a kérdés, hogy azért tudott-e Dahmer annyi ideig működni, mert meleg és színes férfiakat vadászott le. Simán ki lehetne jelenteni, ha pl. fehér szőke nők ellen teszi ugyanezt, pillanatok alatt országos nyomozás, botrány és komoly nyomozás lett volna. Itt meg röhejes, mit meg nem úszott.

Nem látványshow, a színészeknek kell eladni. Murphy az egyik visszatérő színészének vállára tette a sorozatot. Evan Peters meg is hálálta a bizalmat. Szerintem jól elkapta az egy rakás szerencsétlenség és a szörnyeteg közti váltásokat.

Bár, összességében szerintem azon múlik, kinek mennyire fekszik a sorozat, hogy mit tud kezdeni a Murphy erőltette témákkal, üzenetekkel. Mivel hetiben nézem az Aaron Hernandez-sztorit, nekem ez ahhoz képest kevésbé szájbarágós és belemagyarázós. Hernandezből a szexualitása áldozatát faragta, Dahmer legalább megmaradt szörnyetegnek.

Azért azzal eddig is tisztában voltam, hogy a Marvel filmeket erősen kritikával kell nézni. Képregényfilmek, szórakoztatók és látványosak, de a valósághoz nulla közük van.

Mégis, nagyon meg tudott csapni, hogy az Örökkévalók milyen szinten, hogyan írja át a történelmet és a mitológiát, nem is beszélve olyasmikről, mint a Marvel univerzumra tett hatása. Nem véletlen, hogy innen számolom a Marvel-filmek mélyrepülését. Hogy erre nem bírtam rászánni magam 2021 óta, egészen mostanáig. Évek óta hordom magammal nyaralásokra is a telefonom, hogy pl. az éjszakai repülés alatt majd megnézem, de nem. Viszolyogtam, és most sem nagyon más a véleményem, hogy láttam.

A felépítésében volt egy kis hajtóerő, ami tudott tetszeni. Ahogy Sersi, Ikaris és Szipor/Sprite (az üdítőital miatt megértem, hogy neki kerestek valami más nevet a szinkronban) nekiindulnak, hogy összeszedjék a családjuk, és kiderül, ki mivel töltötte az utóbbi évszázadokat. A végére azért már kezdett unalmas lenni és nem volt elég ötletük: Makkari pl. pár száz évig csak lógatta a lábát az űrhajójukon? Mindegy, legalább egy-egy jelenet erejéig volt valami, amit szívesen néztem.

A másik, amiben volt ötlet, hogy a deviánsok - nem biztos, hogy ez volt a nevük, de valami ilyesmi - hogyan fejlődtek és kezdtek harcolni az életükért. Egy ponton én már ott tartottam, hogy az ő történetüket sokkal szívesebben néztem volna. Maguk az Örökkévalók olyan... semmilyenek. Amilyen lehetőségeik, rálátásuk az egész emberiségre és világra, szánalmas, mennyire semmilyenek és jelentéktelenek mindannyian. Ok, a képességeik révén harcolni tudnak, de ennyi. Igazán meg sem lepett, hogy robotok, annyira hiányzott belőlük valami emberibb, érzelmi. 

Néha próbálkoztak humorral, több-kevesebb sikerrel. Kingo hű szolgája lett kijelölve a humoros karakternek, néha sok is volt belőle, de legalább próbálkoztak. Sokkal szívesebben néztem, hány kamerát tud még előkapni, vagy drukkol, hogy legyen még akció, amit felvehet, mint amikor Sersi és Ikaris szenvelegtek. Megjegyzem: Madden a film legrosszabb alakja szinkronban. Sikerült olyan magyar hangot és interpretációt kapnia, hogy ennél csak akkor lenne robotosabb, ha géphangon szólna. Rettenetes.

De ezt több karakterről is el tudom mondani - mármint, hogy rettenetesek. Több ezer évesek, ha azt is számoljuk, amire nem emlékeznek, mert elvették az emlékeiket, több milliárd év óta léteznek. És a többség olyan gyerekes, éretlen, mintha kamaszok lennének. És nem csak Sprite. Kingo mondja egy ponton, hogy kicsit olyanok, mintha Ikaris és Sersi lenne Pán Péter és Wendy, Sprite Csingiling, a többiek meg az elveszett fiúk. Sajnos, nem csak azért telitalálat, mert nem öregszenek. Ennyire gyerekesek is - Druig és Phastos talán annyira nem, de a többiek nagyon.

De nem tudok elmenni amellett sem, hogy mennyire kiakasztott Dane Whitman egész karaktere is. Kb. úgy vette tudomásul, hogy a barátnője 5000 (!) évig volt együtt a férjével, mintha azt vallotta volna be, hogy kering a neten egy ciki videó róla. Annyira szerelmes bugyutának tűnik, hogy már meg is utáltam. Az sem segít, hogy Kit Harington játssza. Már megint olyan felállás, hogy a hősiesebb és értelmesebb Madden játszotta szereplő meghal, míg Havas Béna-Mindig-Vesztes Jon megússza.

Nem szerettem a szereposztást sem. Semmi értelmét nem látom, hogy miért ilyennek építették az Örökkévalókat. Komolyan el tudták hinni, hogy egy nemzet szülöttei, amikor kb. mindegyikük más rasszt képvisel? Filmes/szereposztói szempontból értem a sokszínűséget, de a történeten belül nem. Hayek egy unalmas, megfáradt vezér volt, kb. mintha ő maga is unta volna a karakterét. Madden kapott egy vallási fanatikust, akinek egy érzelem jutott, Sersi iránt és ennyi. Angelina Jolie is jellegtelen és betegesen vékony. Gemma Chan a The Afterparty óta irritál. Kumail Nanjiani, Lia McHugh és Barry Keoghan, akik miatt nem volt film-kikapcsolhatnékom.

Jut eszembe - a Thror-filmből pl. tudjuk, hogy Zeusz él és virul, van egy Héraklész nevű nagyon erős fia is. Akkor miképpen lehet, hogy a lánya nem is a lánya, hanem egy Örökkévaló? Mert Thena bizony Athene. Hogy is van ez? De Odin emlegetése is fájt, hiszen ő része is az MCU-nak.

Ha már fájó pontok. Harry Styles, mint Eros, Thanos öccse? Az komoly sikíthatnék pillanat volt.

A látvány különben Marvel szokott, talán csak a szokásosnál giccsesebb hősruhákban. Egyik rosszabb, mint a másik. Nem kötött le.

De ez lehet a bűvszó. Nagyon nem kötött le ez az egész.

Nem sok mindent néztem a héten, de akkor nézzük ezt a keveset.

Jubileumi évaddal jelentkezett a Dalfutár (s10). De ez nem jelent különösebben semmit. Az elején el is mondják, csinálják, amit szoktak és maga a dalszerzés az ünnep. 3 dal született meg, és mondhatni, most elhallgattam mindent. Ha azért valami rendszert bele akarok magyarázni, az első egy hagyományos rész. Ahogy Hajós szokta. Több típusú emberek összeeresztve és született egy jó dal. A második már befutott, nagyon kész előadók és dalkészítők, férfiak összemunkája. Kompromisszumkészek, összedolgoztak. A harmadik a lányoké, fiatalok és még nem olyan nevek, mint a 'fiús' rész esetében. Ott azért jobban volt egók csatája. Összességében könnyen felvettek azért mindent - olyannyira, hogy a 2. epizódba még egy áramszünetet is bele kellett tenni, annyira könnyen elkészítették a nótát. Szeretem azt is, hogy mennyire emberivé, szimpatikussá teszi a zenészeit a sorozat. Az első részek mindig beszélgetősek, és most is meg tudták mutatni magukat. Jobban, mint amikor a dalt rakták össze. A beszélgetések alatti programok - vegyes. Voltak jók, pl. tetszett a vívás. Hasznos a Keleti körüli takarítás. A sima séta annyira nem fogott meg. Az évad meglepetései? Az nem lepett meg, hogy Caramel milyen munkamorállal dolgozik, mennyire jól énekel. Az egy nagyon profi csapat volt, és ő is nagyon jó volt benne. Schoblocher Barbara hangja nagyon bejött az első csapatból. Tolvai Reni  meg a 3. csapatban volt, és sokkal szimpatikusabbnak találtam, mint a tehetségkutatóban. Ha érdekelne is, hogy az a napszemüveg stíluselem, vagy fizetett reklám. De mindegy is, jó ez a műsor, és ez az évad a jobbak között van.

Megkezdődött a tárgyalás az American Sports Story (s01e09) heti részében. Azt is írhatnám, hogy kiderült az igazság. Aaron letartóztatása, ahogy mindenki magára hagyja - jó, ez nem teljesen igaz. Az anyja meg akarja mutatni, hogy számít neki a fia. A barátnője is kiáll mellette, noha a húga nagyon szeretné, ha elmondaná az igazat a barátja halála kapcsán. Viszont a közvélemény, a Patriots és az ismerősök ellenük fordulnak. Majd még ezen a részen belül le is zajlott a tárgyalás. A trükk az volt, hogy nem Aaron szemszögéből készült ez a rész. Elsősorban a barátnője volt, aki középpontba került. Mit tegyen? Azt nem is firtatták, Aaron miért tette, amit. Érzelmes, feszült rész, de meglepetés nélkül. Mi láttuk, mi történt. Ezt vártuk. Inkább csak az a kérdés, hogy innen mi lesz a zárás. Én már azt tippelném, Aaron öngyilkossága lesz-e a zárás. Érzek rá esélyt.

A helyzet az, annyira nem szerettem ezt a filmet, hogy írni se nagyon van kedvem róla. Egyszerűen nehezemre esik egy olyan részt is találni benne, ami ne lenne elkeserítő.

Talán kezdjük a történettel, mégis csak az mindennek az alapja. Bosszúfilm, de a lehető legrosszabb módon felépítve. Egyszerűen nincs rendesen tálalva, miért most és miért így dolgozik Burntwood. Kb. egy fél életet várt, mire az egyik ember, akin elégtételt kellene vennie, már rég halott is. Mert inkább Largo apját kellett volna levadásznia, de akkor miről szólna a film, nem igaz? Mondjuk, így se sok mindenről. A gonosz minden területen támadja Largót - sikkasztásos botrányt kavar, hogy tönkretegye a W Vállalatot és Largo üzleteit. Elrabolja a fiát. Ellene fordítja a barátokat, merényli és ezeket játssza körbe-körbe.

Largo meg akcióhősként rohan, hogy mindent rendbe tegyen. Nem az eszét, nem a vagyonát, semmi ilyesmit nem vet be, csak mint egy G.I. Joe, ellentámadásba kezd. Egyetlen segítője a kamasz Bonnie lesz, aki vesz videóra mindent, posztol, és igazság szerint ez többet segít, mint Largo akciói. Mert ezért hinni kezdenek Largo ártatlanságában, és így bukik le Burntwood is. Hát igen, nem tervezte, hogy az első akciók után már mindenhol ott lesz a képe és nézhető, ahogy bérgyilkosként lecsap.

Bár, még így is az akció volt a film nézhetőbb fele. Az, hogy milyen trükkel tenné tönkre a céget, és a vezetés mit machinál, egyszerűen buta és unalmas. Rendesen le sincs zárva. Hiányzott az a lépcső is, hogy miután mindent elvettek tőle, hogyan kapja vissza. Varázsütésre oldódik meg majdnem minden - mert Noom szálát nyitva hagyják, Burntwood még él egy trükkel, és egy esetleges folytatás arra ráhúzható lenne. De ezt látva én nem szívesen ismerkednék meg A pénz újabb árával.

Az akciófilmek különben is nehezen kötnek le, ennek sem sikerült. Nincs benne olyan látványelem, ami a monitor elé ragasztott volna. Pedig verekednek, lőnek, menekülnek, stb. És valahogy mégsem. Némileg tévésnek is érzem, meg semmi különös nem jutott bele.

A szereposztás se nyert meg. Komolyan annyira ázsiai piacra szánták, hogy a fél stáb ázsiai gyökereket kapott? Azt viszont nem tudjuk meg, Largo hogyan keveredett össze egy eldugott thai/burmai (?) törzzsel, még családot is ott alapított és a film jelentős része Ázsiában játszódik. Largo Tomer Sisley lett, akit már annyira megszoktam Balthazar dokinak, hogy most szinte vártam, mikor dobja le a pólóját és poénkodik. De Largo más karakter, és nem éreztem a színész számára testhez állónak az akcióhőst. Mert az most Largo szerepe - menekül és harcol. James Franco, mint a főellenség - ezt se tudom hova tenni. Bár, tudom. A szexuális visszaélések, per és egyéb botrány kapcsán Hollywood tiltólistára tette. Maradt neki ez a gagyi. 5 éve ez az első neki jutott szerep. Hát, én sajnálni fogom, ha ez lesz a jövője. Emberként nem tudom milyen, de színészként több van benne, mint egy egysíkú gagyi képregényes főgonosz.

Maradjunk annyiban, hogy ez a film nagyon nem fogott meg. Nehezen is emésztem meg, hogy moziban játszották. Én a tévében is csak késő esti sávba, háttérfilmnek adnám be.

Már a műfaja is érdekes. Nem is nagyon tudom, az ilyesmit minek szokás mondani. Kicsit természetfilm, kicsit ismeretterjesztés, nagyrészt interjú is. De talán nézzük, melyikből mi van benne.

A film egy családot mutat be. Billy Anglia északi részén született, és feleségével ide is tértek vissza. Gyerekük nincs, és bár nem merengenek ezen, azért valami hiányérzet - főleg a férfiban - megvolt. Amikor egy szinte kölyök, kimerült vidrakölyköt talál, befogadja és igyekszik megmenteni. Az állat tölti majd be azt az űrt az életében, amit addig megnevezni sem tudott.

A történetet egyszerre mutatják és mesélik is el a szereplők - vagyis a házaspár. Az hiteles is, ahogy a kamerának mesélnek az életükről, magukról és az érzéseikről. Sok minden szóba kerül, és fejtegetik, miért jelenthet olyan sokat Billy-nek a vidra. Mivel ez nem hagyományos film, az érzelmeket és tetőpontokat nem megmutatja, hanem ezekből az elbeszélésekből értetik meg.

Azt viszont nem tudom hogyan értelmezzem, ahogy megelevenedik köröttük Molly története. Ők maguk kameráztak végig, amíg segítettek neki és szabadon engedték, hogy majd visszatérjen hozzájuk időnként megmutatni magát? Vagy valamiképpen, nem az igazi Molly-val eljátszották a történetet? Egy rész van, amit még eredetinek el is tudok gond nélkül fogadni. Billy építette egy mini házat a vidrának, amibe került kamera és wi-fi. Hogy rögzítse az ottani felvételeket és most megmutassák, ez kerek lenne. De a hétköznapok, amíg Molly nőtt, játszott és tőlük védve nevelkedett? Azt nem tudom, játék vagy igazi.

Mi maradt ki? Az ismeretterjesztés. Miközben Billy megismeri és neveli a vidrát, sokat olvas is róla, hogy tudja, miképpen gondozza. Sok mindenre magától kell rájönnie. Ezek az információk pedig bekerültek a műsorba. Olyasmiket lehet megtudni belőle, minthogy a folyami vidrák élnek a tengerben is, de a bundájuk nem alkalmas a sós vízben való hosszas életre. Ezért rendszeresen le kell mosniuk, meg kell tisztítani magukat a sótól. Itt konkrétan volt egy kis medencéje, amiben fürdött és fürdették. Billy még színes labdákat is vett bele neki, hogy tudjon közben mivel játszani.

Nme kifejezetten izgalmas, inkább egyszerű történet, de az érzelmi hatás eladja. A szeretet, ami feltámadt ebben a férfiban és ahogy ragaszkodott a vidrához. Vizuálisan is igyekeztek beletenni varázst, hogy a nézők is érzékelhessenek valamit abból, amit a család megélt. Csodás vágóképek vannak a tengerről, a szinte lakatlannak tűnő vidékről vagy éppen a vidrákról. (Ez talán természetfilmes is.)

Kedves műsornak találtam és nekem jól esett megnézni. A Lutra kapcsán vannak szép gyerekkori vidrás élményeim, de azért ez a músor aláhúzta, mennyire szép és értelmes állatok.