Ennek ki kell találnom valami új formátumot, mert unom egyes sorozatokról ugyanazt leírni hétről hétre. De egyben sem akarok róluk írni egy évad után, mert simán elfelejtem a végére, mi volt az elején. Úgyhogy, kipróbálunk egy alternatívát.
Nézzük is!
All American Homecoming (s03e12-13) - évadzárózott. Eddig azt hittem, ez is lesz a sorozat zárlata. De a vége
alapján nem, mert nagyon sok mindent nyitva hagytak. Nem zárták sem a szezont, sem a szerelmi szálakat. Talán csak Simone kapcsán, de a többiek olyan helyzetben vannak, hogy innen küzdeniük kell, hogyan tovább.
Emlékezetes jelenet vagy alakítás: sajnos egy sem jut eszembe.
A heti fő benyomás: Iszonyat nagy luft volt visszahozni Damon-t, tulajdonképpen a semmiért. Volt vagy 2 jelenete, de minek?
American Sports Story (s01e04-05) - a változatosság kedvéért az LMBTQ-szál mellett most fontos volt a foci is. Azt még érdekesnek is találtam, hogy itt miképpen mutatták be a draftot. Az All American ebben jobb volt különben, de a kettő egymás mellett érdekesebb.
Emlékezetes jelenet vagy alakítás: amikor megvillan Hernandez szórakozott, mókás oldala. Már a Patriots játékosaként, újoncként neki kell a felszerelést begyűjteni, elrendezni. Csak éppen azt hitte, viccelnek és elment zuhanyozni. Amikor elismételték, és kiderült, hogy ez komoly, képes volt meztelenül kivonulni és gyűjteni a felszereplést, mezeket. Eddig ezt az oldalát nem láttuk.
A heti fő benyomás: végre megérkezett a bűnügy oldal! Lett egy barátja, egy díler, és már látjuk, hogyan fog zülleni a fiatalember. Haladunk a gyilkosság, bűn felé. Végre!
Chicago Fire & Med (s13/s10e01-03) a helyzet az, hogy ennél semmilyenebb nehezen lett volna a sorozat. Nincs semmi emlékezes elem benne és a történet se értem, minek és hova halad. Se nagy mentés, se nagy orvosi megmentés, csak a magánéleti fölös körök.
Emlékezetes alakítás: Boden helyére megérkezett az új főnök. Dermot Mulroney lett Pascal kapitány. Nagyon remélem is, hogy megragad itt és nem vizsgázik le Christopher, hogy a helyére álljon.
From (s03e01-03) - folytatódott a sorozat és nagyon bele is húztak. Még fokozzák a rejtélyeket, bontják a
helyszíneket. A horror is érkezik, már a nyitásban kapunk egy kis gyomorforgatást. Gyilkosság, gusztustalan terhes evés, megőrülő szereplők. Szépen összhangban van benne az egyéni dráma, a helyszín rejtélyének titka és a szörnyek mészárlásai okozta sokkok.
Emlékezetes alakítás: Robert Joy új szereplőként érkezett Victor apjaként. Jól áll neki a szerep, és kifejezetten bírtam, ahogy Tabitha oldalán nyomozgat. De említeném Fatimát is, mert azt nagyon elkapta a színésznő, hogy egyszerre tűnjön kiéhezettnek és magától undorodónak, amikor a rohadó zöldségeket szemrevételezte.
Emlékezetes jelenet: az állatok sorsa. Mire nem képes az ember a túlélésért, és kik azok, akik próbálnák életben tartani a kecskéket és teheneket. Én még drukkolok, hogy ne vágóhíd és húsevés legyen terítéken, szerencsére Jim túráján került elő némi vetemény...
Heti fő benyomás: brutális lett, ahogy a szörnyek Boyd megtörésén dolgoznak. Simán lesokkolt, ahogy és akit megöltek kezdésnek.
Bad Monkey (s01e08-10) - újabb évadzáró. Értelme ennek se sok volt. A sorozat krimi helyett már inkább krimi komédia és Vaughn szerencsétlenkedése. A szálak le lesznek zárva, kiderül minden és a szereplők sorsa is eljut egy biztosabb pontra.
Emlékezetes alakítás: Gracie visszatalálása a királynő szerephez és ahogy igazságot próbál osztani. Az övé talán a legemlékezetesebb vág a sorozatban.
Heti fő benyomás: sajnos nagyon igaz, amit Yancey megállapít a végére. Visszajutnak oda, ahol kezdtek.
Only Murders in the Building (s04e06-07) - krimi helyett inkább komédia. A fő nyomozás kis lépésekben és sokfelé halad. Kb. minden részre más a gyanús és nincs egy olyan összekötő elem, amiért szívesen nézném. De nem is igen érdekel, ki a gyilkos. De, az jó ötlet volt, ahogy visszakapcsoltak a sorozat elejére. Ott végre villant valami a krimiből, amiért szívesen nézném.
Emlékezetes jelenet: a formabontó hatodik rész. Rühellem a házi kamerás felvételeket, de ezt összerakták a Brothers nővérek stílusában és tényleg kiugrik a részek közül.
Heti fő benyomás: a 7. rész kell, hogy legyenek összefüggések és okosnak tűnjön a sorozat. A sztárszínészek is itt villoghattak eddig legjobban.
Matlock (s01e01) - az eredeti sorozatot nem ismerem, de nem is kell. Nincs vele kapcsolat, csak egy egyező név.
A történet röviden annyi, hogy hosszú kihagyás után Matty visszatér a jogi pályára, és dolgozni kezd. Kb. mint a The Good Wife esetében, csak itt idősebb a színésznő. Kathy Bates játssza, akit már annyira megszoktam pszichopatának, hogy a kedves nagyi szerepben furcsa is nekem. A bevezető rész végére pedig megkapjuk az igazi történetet is: vagyis, Matty többet és mást akar, mint amit az irodában előadott. A jogi eset különben semmilyen. Most egy ártatlanul börtönbe került férfinak szolgáltattak igazságot.
Heti fő benyomás: sajnos inkább krimi lesz, mint tárgyalótermi történet. Matty és a gyakornokok nyomozgattak és bizonyítékokat gyűjtöttek, amiket beadtak a tárgyalásra. Pedig drukkoltam a jogi drámáért...
The Penguin (s01ee02-03) - tartja a szintet, a látványt és az alakításokat. Ami eddig tetszett benne, most is megvan. Igazából azért nem tudok róla többet mesélni, mert viszi tovább Oz mesterkedéseit, és szépen építi tovább a megkezdetteket. Új elem nincs.
Emlékezetes alakítás: Cristin Milioti egyszerűen jól hozza a pszichés beteg maffialányt. Bizonyos tekintetben neki sikerül félelmetesebbnek lennie, mint akár a Pingvinnek. Arról nem is beszélve, hogy mennyire jobban áll ez a színésznőnek, mint Ted szívszerelme az Így jártam...-ban.
nagyon el is nyomja, Edith viszont menedéket lel a vallásban és állandóan valami pozitív, mások szeretetére és tiszteletére irányuló mondást süt el.
házukból. Ezen túl az hozott még némi változást, hogy Bailey kicsit vissza akart venni, és az igazgatói posztra Alexet nevezte ki. A kórház életére ez különben nem volt különösebb hatással, annyi, hogy többször zargatták Alexet anyagi kérdésekkel, amikkel addig nem foglalkozott.
Egy rész van még, amit külön is ki akarok emelni. A halottak napjára tett eset. Meredith körül egy-egy beköszönésre feltűntek a halottai: George, Lexie, Ellis, Mark és Derek. Nekem még mindig a szívem szakad meg, amikor Derek emlegetve van, vagy most – amikor tényleg fel is tűnt, és köszönt Meredith-nek egy sziát. Annyira nem egy súlycsoport Derek és Andrew – mert ebben az évadban vele jön össze és már szeretik egymást Meredith-szel. Annyira kölyöknek néz ki a nő mellett!
közéjük tartozni, intézményi szinten dolgozni kezdenek azon, hogy Maurice ki legyen tiltva a versenyekről. Ő persze kitalál dolgokat, hogy valamiképpen indulhasson. Akár úgy is, hogy másnak adja ki magát, álcát ölt és hasonlók.
Nem tudtam megfejteni, hogy mire kellene kilyukadni a végére. De szerintem maguk a szereplők is úgy távoznak a beszélgetésük végén, hogy nem jutottak sehova. Mindketten visszatérnek a maguk kis életébe, legfeljebb annyi, hogy a másik felet érdekes karakternek tartják.
megépítése. Ugyanakkor másokat a történetre szabnak, mintha lennie kellett volna valahogy, itt meg módosul. Pl. Baldur halála – itt nem egy másik isten és Loki csele okozza, hanem Sigrid esküvői koszorúval ékesített dárdája döfi át, amikor az isten Thor elé veti magát, hogy megvédje a dárdától. Nem sejtette, hogy a fagyöngy koszorú miatt rá is halálos… A fagyöngy, ami stimmel is. De vannak vadiúj elemek is, pl. Loki gyerekei kapcsán. Itt a tengeri kígyó meglepetésre alakváltó, van emberi alakja, ami egy női alak. Aki egy ponton össze is szűri a levet Thorral, noha tisztában van azzal, hogy ők egymás végzetét okozzák majd.
szakmában nem is csak bérgyilkosként, de vallatóként is szívesen alkalmazzák. Teddy pedig egy lelkes vállalkozó, akinek egyik szerencsétlen ötlete mond csődöt a másik után. A szeretett felesége a fix pont az életében, de már érzi, hogy az asszony megtartásához valamivel elő kell rukkolnia. Ahogy lenni szokott, aztán persze összecserélik őket. Teddy rossz címre megy be, és mivel éppen a torontói embert várják vallatásra, azt hiszik, ő az. Az FBI persze kap a lehetőségen, hogy Teddy segítségével eljussanak egy nagyon hírhedt gonosztevőhöz. Randy nem tűrheti a munkája ellopását, ő is Teddy nyomába ered, és mire ők ketten észbe kapnak, már össze kell dolgozniuk, ha életben és pénzüknél akarnak maradni. Ellenségeskednek, utálják egymást, aztán fokozatosan annyira már nem is.
lakott, talán Mars? Közben meg a helyszín Kanada. Már ez eleve egy blokk volt, amit nem bírok feloldani. Hagyományos kínai szentély Kanadában? Mégis, ki megy el oda? Aztán, a főszereplő lányok egy olyan fiúbanda rajongói, akik simán K-Pop csapatnak néznek ki, de amikor a mesében énekelni kezdtek, tiszta backstreet Boys hatása volt. Bevallom, nem hallgatok K-Popot, de meglepne, ha ilyen dallam- és zenevilága lenne.
nem szerencsétlenkedik benne, mert felfedezi, a barátnője sorozatában ki az új szereplő. Most komolyan azon kell félténykedni, hogy egy 40-es volt olimpikon esetleg fel akar szedni egy hetvenes nőt? Túl van lihegve. Különben a csapat a filmes stáb körül szaglászott, és a legjobb része az író volt, aki velük lógott és folyamatosan tette a rajongó megjegyzéseket. Néha Mabel hogy nézett rá... A haladás nem sok, kis könnyed néznivaló.
A heti kedvenc egyértelműen a The Penguin (s01e01), annak ellenére, hogy viszi tovább a Batman-film sötét látványvilágát. Roppant nehezemre esik a maszk mögött meglátni Colin Farrell-t, de ez a sorozat egyik erőssége. Itt meg lehet nézni, hogy nem csak a külleme a karrierje alfája és omegája. Láthatóan szereti ezt a szerepet, és ki is hozza belőle a legtöbbet. Egy gengszter felemelkedés történet indul el, és Pingvin nagyon is ügyeskedik. Simán eladja a részt, hogy melyik rossz helyzetből mit hoz ki. Meg persze az erőszak, mert Oz közel sem egy jó ember. Agyonver, agyonlő bárkit, aki az útjába kerül. De azért szerez egy mentoráltat és egy ellenfelet is, hogy megadja az évad alaphangulatát. Cristin Milioti jó választás a gengszterhölgynek, egyelőre szórakoztat, ahogy az 'őrült vagyok' nézését hozza. Meglepetés volt Zegen is, aki gyorsan búcsúzott is a sorozattól, de ebben a kis részben teljesen mást tudott mutatni, mint Mrs. Maisel egykori férjeként. Nem tűnik látványsorozatnak egyelőre, de a piszkos törtetés különben is jobban izgat egyelőre. Ahogy már írtam, elég sötét és nyomasztó a környezet, de a témához megy. Reméljük, jó lesz a folytatás is.