Röviden? Az All American Homecoming (s03e06) viszi tovább Simone betegségét, de valahol kiakasztónak találom, amit kihoznak belőle. Simone rákos, kezelés kell neki, és ő ezt úgy akarja lezavarni, mintha semmi baja lenne. Még a teniszt sem szünetelteti. Az még ok, hogy a barátok ráveszik magukat, hogy támogassák. Azt is értem, hogyan tolják Landót előtérbe, hogy pótolják vele Damon kiesését. De miért kell ilyen hamis képet nyomni a rák elleni küzdelemről? Most komolyan azt megjátsszák, hogy nem esik ki a versenysportból műtét és sugárkezelés mellett? Ráadásul az előző részben ki is voltak azon, hogy mennyire nehezíti a bajaik bevallását, a segítségkérést, hogy van egy sztereotípia az erős, mindent kibíró fekete nőről. Erre nem ezt műveli Simone is? Fájna egy kis következetesség? Úgy tűnik.

Kicsit már tisztább a kép a Bad Monkey (s01e03) kapcsán. Ami most leginkább feltűnt, hogy mennyire rögtönzöttnek érzem Vince Vaughn alakítását. Kb. olyan, mintha mindenki menne a szkript szerint, Vaughn meg beülne a kész jelenetekbe és ott találná ki, mi lesz és mit mond. Volt anno egy show, amiben hírességekkel ezt játszották el: betették őket társnyomozónak egy krimibe, és a végén meg kellett tippelni, ki a gyilkos. Ezt a hangulatot érzem ebben is, noha nyilvánvalóan azért Vaughn nem végig rögtönöz. Szépen összeáll a történet két szála is: Yancy nyomozása, amibe egyre jobban bevonja a korboncnok Rosát, és Neville mesterkedése a helyi boszorkánnyal, hogy bosszút álljon az otthonát elvevő ingatlanfejlesztőn. Lépésenként, nekünk is magyarázva kerülnek helyére a kockák és a sorozat erre rádob csavarokat. Ennek az epizódnak a végén egy elég nagy van, ráadásul. Érdekel is, mire lyukadunk ki a végére. A gárdából pedig két mellékszereplőt emelnék ki: Natalie Martineznek nagyon jól áll Rosa. Nem is rémlik, hogy láttam volna a színésznőt ennyire testhez álló szerepben. Jó a kémiája Vaughnnal is. A másik Josie Turner-Smith, aki a Sárkánykirálynő, vagyis a Bahamákon a boszorkány. Stílusos, érdekes, és Turner-Smith jól hozza, hogy egyszerre legyen benne valami félelmetes, szinte misztikus, de akár átverésben is utazhatna. Kifejezetten élvezem, ahogy zavarba hozza a figurája Neville-t. Egyelőre marad heti nézős.

A Kite Man (s01e07) pedig kezdi összeértetni a történet szálait. Visszatér az Életellenes Egyenlet, Lex és Glinder is harcba száll Chuck visszaszerzéséért. Olyan is, mintha az eddig dobált témákat most simán összeöntötték volna. Új elem nincs, továbbra is az akció és a durva humor elegye. Plusz, igyekezetek minden szereplőt behozni legalább egy-egy jelenetre. Azt különben el sem tudtam dönteni, hogy ez a zárórész volt, vagy még egy rész lesz belőle.

Jó katasztrófafilm? Már nem is emlékszem, mikor láttam olyat utoljára. Nem sok készül, és bár bírom Roland Emmerich legtöbb agymenését, azokat nem nevezném éppen hihető alkotásoknak. Lefutni a vulkánt... ok, ne is menjünk bele.

A Twisters forgószelekkel és azokat kutató tudósokkal foglalkozik. Még azt is el tudnám nézni, hogy némileg klisékből dolgozik. Kate a szakma egyik legjobbja, ez a szenvedélye és komoly céljai is vannak. De parkolópályára száműzi magát, amikor az egyik megfigyelés rosszul sül el, és elveszti a csapatát. Köztük a szerelmét is. Évekkel később merészkedik csak vissza, de ahogy lenni szokott, majd jön egy másik férfi és egy másik esély, hogy megvalósítsa az álomprojektet. Vagyis, kitalálni, hogyan lehet a tornádókat feloszlatni.

Mivel az önmagában nem sok mindent érne, hogy vezetnek a szél felé és kameráznak, hamar elkezdenek azzal játszani, hogy van egy másik csapat is. De ők videókat forgatnak, szórakoztatnak és nem tudományos munkát végeznek. Kate gyorsan le is írja őket, pár a csapat arca, a nagy viharvadász Tyler érdeklődik iránta. Vetélkednek, versenyt futnak a viharokért és ezzel feldobják a sima hajszákat. Minő meglepetés, majd az is kiderül, hogy az első ítélet nem feltétlenül a valóságot fedi. Tyler egyre több értéket mutat meg magából - a film ugyan nem megy el romantikus irányba, de majdnem. Kb. olyan, mintha még fél órával hosszabb lenne, akkor Tyler és Kate nem csak munkatársak, de a magánéletben is pár lenne a végére.

Nagy történet nincs, de itt jön be a látvány. Nagyon igyekeznek, hogy valamivel mindig feldobják a viharmegfigyelést. Többször is van katasztrófa, szaggatják a házakat és nagyon sok szereplő túlélése nagyon sokszor csak kevésen múlik. Igen, itt is megvan azért a gagyi faktor. A forgószél simán felkapja a nagy autót, benne több emberrel, de a barátját tartó szereplő simán, egy kézzel kapaszkodva, a másikkal a barátja kezét fogva megmenti a társát. Persze. Plusz, Tyler csapatával behozták az olcsóbb szórakoztatást is a műsorba. Ők pl. nem csak áthajtanak a tornádón, de a közepén tűzijátékokznak és vannak még hasonló ötleteik is.

A szereplők nincsenek túlírva, leginkább viharőrültek. Nincs igazán negatív szereplő sem - Javi kapcsán ugyan derülnek ki kevésbé szép dolgok, de a film végére rendbe teszik azt is, hogy mindenki boldog és elégedett lehessen. A többiekre meg az jellemző, hogy sokkal nemesebbek, mint amennyire elsőre mutatják őket. Powell különben nagyon hozza a viharcowboy-t, meglepően laza és menő figurát hozott ki Tylerből.

Elég ismert színészeket is szereztek hozzá, ha azért még nem sztárfaktorosak. Nem egyszer éreztem úgy, hogy sokkal komolyabban is veszik, mint amit a film igényelne. Igyekeznek. Ettől függetlenül Daisy Edgar-Jones továbbra sem szimpatikus, de ez az egyéni problémám.

Mivel annyira kevés a katasztrófafilm, ezt is meg kell becsülni. Vannak értékei, de azért nem az a film, amit újra akarnék nézni.

Az ötödik évadban két pár kötött házasságot, és elég gyorsan le is csapott ez az évad, hogy mi lesz a friss házasokkal. És azért ezzel kezdem, mert még mindig nem emésztettem meg egy dolgot. Most komolyan, Meredith és Derek azzal a cetlivel hivatalosan házasok lettek? Mert azt még poénnak vettem, ahogy házasoknak tekintik magukat, de pl. amikor Dereknek vezetőségi, jótékonysági gálára kellett mennie, Meredith simán Mrs. Shepherdként szerepel mellette.

Különben, egy olyan évadról van szó, amikor cserélgették a szereplőket. Az eddigiekhez képest többen mozgolódtak – eddig csak Burke lépett le, Addison visszatérő szereplő maradt és a sorozatból kinőtt show saját főszereplője lett. De most két gyomrost bevittek az alapszereplők kapcsán: George halála az előző évad vége, azt lehetett tudni, hogy TR Knight kiszáll. Az viszont hirtelen jött, hogy Izzy lelép szó nélkül. Egyik részben még volt Katherine Heigl, utána meg tüntetőleg nem. Ugyan később pár részre visszatért, hogy rendesebben elköszönjön a klinikától és beadja a válást, de a sorozat első felében nagyon durva, ahogy kitették a szűrét. Olyan negatív felhanggal, jegyzem meg, hogy szerintem a készítők nagyon kiakadhattak, amikor Heigl évad közben dobbantott. A mindig jó, rendes Izzy elég sokáig az évad egyfajta főgonosza volt.

A durva az, hogy ez még mindig nem az a sorozat, ahol a főszereplők magánélete átveszi a főszerepet. A kórházi esetek továbbra is meghatározók, a kórházi mindennapok adják a sorozat velejét. Mégis, ahogy visszanézek és szedem össze, mi volt az évadban, a magánéleti szálakat van kedvem vesézni, azokra emlékszem vissza könnyebben. Pedig ez még úgy tud szappanopera lenni, hogy igazából nem az. Műtenek, betegekkel törődnek, tanítanak és gyakorlatra járnak, átszervezések vannak és ez kórházas sorozat. Annak is jó. A műtétek is egyre inkább részei a műsornak, és már nem csak azt látjuk, hogy köpenyesek állják körbe a műtőasztalt.

Tudok mondani emlékezetes eseteket és betegeket. A növekedési fájdalommal küzdő fiú, akinek nem is az volt a baja. A betegesen kövér férfi, aki miatt Bailey zéró toleranciát hirdetett a viccelődésre. Christina és a péniszpumpa esete. A röntgenes operálhatatlan tumora, amibe Derek mégis bele – illetve kivág. A halálos beteg kisfiú, akinek az újabb és felesleges megműtésére kvázi kényszerítik Arizonát. A segített öngyilkosság. A végére betett kórházi merénylet meg különösen nagyot ütött. Ott aztán annyi dráma és feszült helyzet volt, hogy az kegyetlen.

Nem mellesleg, még egy lehetőség stábot frissíteni. Mivel Meredith és a többiek már rezidensek, saját gyakornokaik vannak, ráadásul a kórházegyesítés miatt új szereplők is voltak, itt lehetett lehúzni neveket. Különben az újak közül azok mentek, akik különben sem sokat szerepeltek. Kepner és Avery maradtak. Állandó szereplő lett Arizona, aki a sorozat egyik legszerethetőbb orvosa különben. Végtelenül szimpatikus nő, aki úgy nagyszerű orvos, hogy benne nincs meg a különben a szereplőkre jellemző megszállottság és zordság. Ő a mosolygós színfolt. A másik, aki jót tett a sorozatnak, Teddy. Ugyan jött vele egy szerelmi háromszög, vagy valami hasonló is, de ő is egy pozitív személyiség és oldja a kórházi megszállottságot.

Jut eszembe - még mindig döbbenetes, kik fel nem tűnnek egy-egy részben betegként. Most volt Mandy Moore, Demi Lovato többek között. De a kedvencem Sarah Paulson volt, aki Richard visszaemlékezésében Meredith anyját játszotta, még rezidensként, a megismerkedésükkor.

Különben nehéz megállni, hogy ne nézegessem, kivel mi lesz még a következő 14 évadban. Így is túlságosan addiktív egy-egy évad és inkább nem rontom el előre magamnak.

Vagyis, még tart a lelkesedésem, lehet haladni tovább: mi lesz a kórházi lövöldözés után?

Ez most ötletes vagy borzalmas? Mindkettőre tudnék mondani érveket – az alapján, milyen kritikái és vélemények vannak róla, az össznépi ítélet különben a borzalmas.

A közeli jövőben járunk, amikor már akkora a szegénység és a nyomor, hogy az állam azt találja ki, Los Angelesben más lesz a lottó. Aki megnyeri, 1 napig préda. Aki levadássza – konkrétan meg kell ölni -, és fel tud mutatni egy nem nyertes szelvényt, átveszi a nyereményt. A nyitányban már azt nézhetjük meg, ahogy egy nyertes igyekszik életben maradni, és mindenki, aki él és mozog, ki akarja végezni.

Nem is értem, ezzel mit oldanak meg. Igazából semmilyen változást nem hoznak, a tömeg ugyanúgy szegény marad. Ez csak figyelemelterés a jó öreg római módra: nem tudnak kenyeret adni, marad a cirkusz. Az viszont nagyban. Egyetlen személynek – a nyertesnek vagy a gyilkosának a kenyér is meglesz. És itt érünk oda, miért gáz a film. Amit mutatnak, nem megoldás – csak vígjáték alap a nézőnek, aki értelem helyett beéri az agyament hajszával.

A jelen film egy olyan nőt tesz középpontba, aki úgy csöppen bele ebbe az egészbe, hogy fogalma sincs a dolgokról. Beteg anyját ápolta, évek óta csak szappanoperákat nézett és nem tudja, hogy változott a lottó. Naná, hogy a véletlenül aktivált szelvénnyel már első nap elviszi a rekord nyereményt. Naná, hogy nem érti, miért akarja mindenki azonnal megölni. (Éppen meghallgatáson volt, és még a szereposztók is átmennek bérgyilkosba.) Naná, hogy éppen rátalál egy ügynök, aki azzal foglalkozik, hogy életben tartsa a nyerteseket jutalékért cserébe. Megindul a kretén hajsza és a film végéig nincs is megállás.

Nem is tudom, mi benne a legfájdalmasabb. Ahogy egyesek a gyilkolást elképzelik, vagy az olyasmi, mint a turistabuszról leszállóknak az idegenvezető osztogatta gyilkos eszközök a pad alól. Szó szerint megáll az élet, mert mindenki Katie nyomába ered. De, tudom, mi a legrosszabb: amikor altesti humort is be akarnak vetni. Katie első ébredése az új albérletben: csöpög a plafonról a kaka és szennyvíz, mert rosszak a vezetékek. De azt sem díjaztam jobban, amikor hasonlatot próbál találni Noel (az ügynök) arcberendezésére. Mintha bűnronda lenne. Talán száraz heréhez hasonlította, vagy valami ilyesmihez. Akkor már inkább azt nézem, ahogy mindenki előránt valami durva vasat és hentelni akar.

Mozgalmas, szerencsétlenkednek és valahol vicces is, hogy milyen módszerekkel igyekeznek Katie-t megölni, és milyen harcokon kell átesnie a kis csapatnak. A nagy fordulat annyira azért nem ül – lehetett sejteni, hogy Louis körül valami nem stimmel. Túlságosan ellenséges volt egykori katonatársával, aki pedig addig jól dolgozott. A Louis – Noel ellentét pedig már átvezet abba, hogy az egyikük az önzetlen jófiú, a másik a megátalkodott nyerészkedő.

Talán az a film másik baja, hogy fekete-fehér, mesebeli alakokkal dolgozik. Awkwafina a szokott karakterét hozza, mintha mindig ugyanazt a jószándékú, nagyszájú, különc csajt. John Cena a szuperkatona, aki azért dolgozik, hogy egykori áldozatainak családját segítse. (Azt különben nem értem, ha mindenkit lemészároltak, meg katonai bevetéseken dolgozott, mégis, konkrétan kiknek tud segíteni. Nem kaptak név- és címlistát, kit kell likvidálni. Louis meg ecsetelte, hogy mindenkit kivégeztek anno.) Annak különben viccesnek kellene lennie, amikor azon poénkodnak, hogy ma már pankrátorok is elmennek színésznek? Simu Liu meg kb. ugyanazt játssza, amit a J-Lo filmben, csak most simán emberként megátalkodott, nem MI-ként.

Paul Feig filmje, nem is vártam, hogy komolyan tudjam venni. De a szokottnál is kevesebb az értelem a történetben, és nem úgy vicces, mint amikor Jason Statham nekiindult olaszba a Balatonon. Agykikapcsolás mellett mosolygós, akció komédiaként nem haltam bele, de tény, hogy buta film.

Még egy eszembe jutott. Mintha a The Purge komédiának lenne leforgatva.

Azzal lett reklámozva, hogy A Legyek urának modernizált változata. Hát, nem tudom, ki hogy van vele, de szerintem nem attól lesz valami modern, hogy a szereplők idősebbek – vannak köztük lányok is, hogy majd szerelmi összetűzések is lehessenek – és napjainkba tették a cselekményt.

Ami közös, hogy tényleg lezuhannak, egy ponton két csoportra szakadnak és a vadabbak majd támadásba is kezdenek. De A Legyek Ura annyival többről szól ennél, hogy arra nem lenne elég ez a rövid kis bekezdés. Abban benne van ösztönök és kultúra, nevelés és fennmaradás kérdése is. Nem véletlen, hogy ott gyerekek kerültek a lakatlan szigetre és vesztették el a felnőtteket. Morálisan nagyon más a helyzet, és azzal Golding a kultúra továbbadásának, megőrzésének témáját is boncolta. Nem csak az emberségét. Ebből ezek ki vannak lúgozva, jött helyette az üres szórakoztatás, már amennyire ezt szórakoztatónak lehet nevezni.

Mert mit ne mondjak, attól nem jött meg a filmhez a kedvem, hogy az edző két lánya is a túlélők között van, és nem meglepő módon egy idő után viszonyba kezdenek egy-egy fiúval. A fiatalabb, Eva még hagyján is. Választ egyet és azzal mindenki békén is hagyja. Elena viszont a két rivális között vált, tovább fokozva az ellentéteket és éppen abba az elvaduló csoportba kerülnek be, ahol a civilizációból való kivetkezés magába foglalja azt is, hogy ráerőszakolja magát a kiéhezett férfi a barátja szerelmére (bár túlzásnak érezném az Elena – Andy kapcsolatot szerelemnek nevezni) is. Üres, buta és felesleges dolog volt lányokat is tenni a csapat mellé, nem adtak pluszt a történethez. Legfeljebb a feszültséget fokozták, mert persze az erőszakoló/gyilkos (mert akkor még a lányt halottnak hitték) könnyen mondta azt, hogy a másik fiúcsapatból jött valaki és bántotta a lányt.

Sokkal feszültebbek voltak az olyan kérdések, amelyet valóban morálisak és arra mutattak rá, ki mennyire őrizte még meg a civilizált értékeit, az emberségét. Vannak sebesültek, az élelem és a víz viszont kevés. Hagyják őket meghalni, vagy osztozzanak velük a készleteiken? Milyen büntetés jár annak, aki lop a közösből?

De szívesebben mutatták azt, ahogy az egykori legjobb barátok: a csapatkapitány és a helyettese egyre jobban elidegenednek egymástól. Az a kisebb elem, hogy Elena a normál életükben, az apja háta mögött Slimmel kavart. A szigeten, a zord viszonyok között hamar az erősebb, parancsnok alkat Andy mellé áll. Az már sokkal nagyobb szakadék, hogy Andy mennyire a túlélésükre megy rá, mennyire kiveszik belőle a részvét, miután meg kellett ölnie az öccsét. (Szerencsétlen aknára lépett, térd körül elvesztette mindkét lábait és iszonyatosan szenvedett, miközben még egy tabletta fájdalomcsillapítójuk sem volt. Andy volt kénytelen megfújtani.) Majd jön pár szerencsétlen eset – dulakodás közben a feleket elválasztani akaró jófiú fut bele halálosan a késbe -, és Andy mindig egyre mélyebbre süllyed. Szerintem azért még meg lehetett volna menteni, de rossz csapatba került. Az erőszakosok közé, akik tovább tüzelték a rosszabb ösztöneit. Ezzel együtt utálatos a film vége: A Legyek Urában kimentenek minden túlélőt. Ebben a filmben a ’jók’ sem maradnak ártatlanok, simán hagyják a lakatlan szigeten a másik csoport még életben levőit. (Bár lehet, ez csak Andy-t jelenti, meglepne, ha még valaki életben maradt volna.) De így még kegyetlenebb – se víz, se élelem, már ember se lesz körötte, csak maga és a halálos sziget. Így a jók is gyilkosok lesznek.

Nem egy látványfilm, kb. úgy néz ki, mintha egy random tengerparton forgattak volna. Mint a Lost nyitánya, csak itt nincs látványos roncs köröttük. Gyorsak és nyersek az összecsapások, igazán kegyetlen szintre nem mennek le. Pl. a csonkolás is meglepően vérmentes.

A színészek között alig akad egy-egy ismerős név, de sztárfaktor nincs. Inkább eye candy alapon válogathattak: hiszen a lányokat bikiniben; a fiúkat póló nélkül mutatták legszívesebben.

A koncepciót értem, de nagyon nem jó, hogy az eredeti történet velejét, amitől több volt, áldozták fel a ponyvább történet kedvéért. De ezt már sejteni lehetett abból is, hogy 10-15 éves gyerekek helyett egyetemista korosztály küzd a túlélésért a szigeten.

Azt nem tudnám megítélni, mitől jó vagy rossz egy ismeretterjesztő film, illetve sorozat. Amit gondolom, hogy figyelni kell, mennyi mindent és mennyire szórakoztatva tud tanítani. Milyen a képi világa, elég látványos-e.

Az biztos, hogy David Attenborough és csapata mindent megragadott, hogy a témájukat minél látványosabban mutassák be. A természetet, annak sokféle színét és olyan kamerákkal is, amelyeket direkt erre a célra fejlesztettek ki. Vagyis, olyan hőképeket, szűrőket alkalmaztak, amelyek egészen mást mutatnak, mint amire az emberi szem képes. Tudnék azon gonoszkodni, hogy pont ezek a felvételek nem olyan látványosak, mint a szemünkhöz passzoló, színes és látványos elemek. Más, egészen mást emelnek ki a világból. Érdekes is, csak éppen annyira nem volt jó nézni. (Ok, nem mindenre igaz ez így. Az kifejezetten látványos és szép volt, amikor a hím kolibri udvarló táncában megvillantotta a fénnyel színjátszó tollait. Igaz, ott nem is a színspektrumot, hanem a kamera 1 másodperc alatt felvett képeit kellett módosítani, lassítani, hogy az emberi szem is felfogja azt a csodát, ahogy a kolibri megvillantja a ragyogó tollazatát.) Az már kevésbé izgalmas, amikor a szürke háttér előtt nagy feketeségként megjelenik a sas, és a rágcsálónak van ideje menekülőre fogni.

Kicsit eltévelyedtek a gondolataim – a lényeg, hogy egy nagyon látványos sorozatot lehet végignézni. Sokféle állat, nagyon jó felvételek és egészen döbbenetes, mire nem képes a természet. Vagy benne egyes állatok.

Ide kapcsolnám rá, hogy az ismeretanyag is bőséges, de annyira szépen van illusztrálva, hogy könnyű befogadni és sok minden meg is tud ragadni. Pl. ki tudja, miért rózsaszín a flamingó tolla? Pedig, meglepetés, nem annak születnek. A flamingó eredetileg egy fehér tollazatú madár. Ez az egyik olyan történet, amin teljesen ledöbbentem. (Hogy bizonyítsam, tanultam, a válasz, aki eddig hozzám hasonlóan nem tudta: az étrendjük miatt kezdenek színt váltani. Pl. sok rákot esznek, és a tollukban elkezd kiütni a belőlük származó színezőanyag. A párválasztásban is nagy szerepe van – a rózsaszín tollazat jelenti a jóllakottságot, erőt, így a rózsaszín flamingók járhatják el a násztáncot. Amikor pl. a flamingó tojást rak, fiókát nevel, a más életmód és más étkezés alatt visszafakulnak a tollai. Amikor kiszállt a fióka, az anya megint kezdhet enni és magára halászni, akkor térhet vissza a régi helyére, ha újra rózsaszínek a tollai.) Vagy, miért narancssárga a tigris? Elmesélhetném ezt is, de Attenborough a sorozatban jobb nálam és videó is vannak hozzá.

Annyira benne van ebben a sorozatban, hogy a természet és az élővilág egy csoda. Nem is kell mondogatni, vagy bizonyítani. Simán látjuk.

Az egyetlen, ami engem irritált, hogy minden részben el van magyarázva, hogy milyen kamerát és milyen céllal fejlesztettek a műsorhoz. Mivel nem összefüggő, gondolom az volt a cél, hogy bárki, bármelyik részbe belenézve értse, mit és miért lát, azért sorban nézve őket és egymás után meghallgatni ugyanazt, nem volt egy izgalmas élmény.

De Attenborough remekül mesél, érezhetően imádja a témáját, sokat tud és ezt át is tudja adni. Ha legközelebb én leszek az unokahúsom bébiszittere, ki is próbálom, le tudom-e ezzel kötni. Dr. Pol-t már szereti…

Fogalmam sincs, mennyi ebben a filmben az igazságtartam. Gyanítom, hogy minimális. De úgy van megcsinálva, hogy akár igaz is lehetett volna. Pont passzol az összeesküvés elméletekhez, de annyira az amerikai értékek mellett marad, hogy a nagy eszmét tisztán tartsa. Kényelmes is így...

De a történet. Az Apollo küldetések bajban vannak. A szovjetek elhúztak az űrversenyben, sokba kerül és a közvéleményt már nem érdekli az űr. Így valamit ki kell találni, és az a PR lesz. Felveszik a reklámban (és egyben hazugságokban nagymenő) Kelly-t, aki aztán el is adja az országnak a terméket. Hogy annak mennyi köze van a valósághoz? Eleinte nem is érdekli. A tudós öregecske, nem néz ki túl jól? Felvesz egy színészt, aki fiatal, jóképű, színeiben némileg hasonlít és már mehet is interjút adni. Reklámozni kezdenek, az űrhajósokból tévésztárokat farag. Csak éppen Kelly nem számolt azzal, hogy a kiküldetésért felelős főnök, Cole megtetszik majd neki. Ahogy azzal sem, hogy az állandó hazugságok és átverések között itt olyan emberekkel, olyan csoporttal találkozik, akik mélyen hisznek a küldetésükben, becsületesek és keményen dolgoznak a célért. Így aztán dupla olyan nehéz lesz, amikor a kormány biztosra akar menni, és rásózzák az Artemisz-küldetést is. Vagyis, forgassák le a Holdra szállást színészekkel és díszletek között a filmen, hogy akkor is ők nyerjék az űrversenyt, ha a csapat valójában nem is teljesíti, amit elvállaltak.

Vagyis, romantikus komédia heist movie elemekkel. Végig eljátszva azzal, hogy mi történt meg, mi nem, és mi volt a hazugság a körítésben. Természetesen nem a hamiskártyások, hanem az igazság és a valódi munka nyeri el a jutalmát a történet végére, de itt tényleg az a szórakoztató, ahogy arra a pontra eljutunk.

A film egyszerre szórakoztat Kelly trükkjeivel, és rajzolja a vonalat, ahogy a szélhámos elkezd hinni, változni és a végére maga is képes lesz a helyes útra lépni. Még, ha ennek a módja egy újabb átverés levezénylése is lesz. De különben is az a lényeg, hogy így nem került macska a Holdra...

Kelly a központi szereplő, és hozzá rendelik a többi színészt. Van asszisztense, barátai és megbízója is. Cole még kicsit ki tud emelkedni a körötte levőkből, de igazság szerint neki is az a legnagyobb szerepe, hogy a jó ember legyen, akiért a nőnek megéri változni és felülvizsgálni a nézeteit az emberekről és a munkájáról. Megjegyezném, hogy egy kis Armageddon áthallás is volt. A legjobb pilóta, akinek az űr volt az álma, de a szíve miatt erről le kellett mondania és az irányítóteremben talált új otthont? Bruce Willis egy ugyanilyen karakternek küldte le az űrhajós jelvényt az aszteroidáról abban a filmben. Csak nem egy személy volt a minta?

A szereposztás különben nem lett elaprózva. Sztár főszereplők, a mellékszereplők között is több nagyobb név akad. Jó embereket játszanak, többségében. Woody Harrelson ügynöke kissé simlisebb és bűnösebb a többieknél, de pont ezzel lesz a film egyik legnagyobb humorforrása.

Nem látványfilm, de szépen hozza a vállalásait. Ruhákkal, kocsikkal és frizurákkal a retrót, De szépen összerakták a valódi és a megrendezett Holdra szállást is. Természetesen nem a Neil Armstrong - Ryan Gosling-film szinten, de ez is szórakoztató. Olyasmin meg igyekszem nem felhúzni magam, amit az Alien óta minden sci-fi néző tud: az űrben nem hallatszik a sikolyod. Ahogy más zaj sem. Itt különben hallatszik, hamis is, de túllendültem.

Szerencsére nincs túltolva a románc, a PR húzások tetszettek és itt volt még Woody is. Így én elnéztem, elszórakoztatott, miközben tudom, hogy bukta is volt, nem is igen szerették ezt a filmet. De nekem most így elég volt.

Hát, ez a sorozat most meglepett. A Zorro (s01e05-08) hozott egy merész húzást - és jó ideje ez az első Zorro, amiben a főhős lemondott a szerelméről. A Zorro filmek, a Robin Hood - ezekre emlékeztet a soorzat, csak éppen ebben a főhős olyan helyzetbe került, hogy választania kellett. A segítség vagy a szerelem. Pedig végig úgy tűnt, hogy mindent megkaphat. Aztán másként alakult. 4 rész, de ez érdekelt benne legjobban: meglesz-e az esküvő, mi fog történni. Különben Diego megvédte a címét, segített a kínaiakon a bányával és egyre közelebb jut ahhoz is, hogy milyen összeesküvésben volt benne az apja. A lassítás különben még mindig irritáló tud lenni, de az biztos, hogy Diego hosszú kabátja jobb, mint az indiánok Zorrójának köpenye.

Kicsit más irányba indult az All American Homecoming (s03e05). Simone betegsége be lett azonosítva - mellrák. Ez a rész arról szólt, hogy páran felfedték a titkaikat és összefogtak, hogy segítsenek a lánynak küzdeni a betegséggel. Még mindig kavargatják a szerelmi szálakat, de szerencsére most nem az volt a fő hangsúly. Volt némi tánc, vallomások és felmérhették, miért kell küzdeniük.

A Kite Man (s01e05-6) se tudott megfogni. Kite Man csak segíteni akart, és eljutott oda, hogy igazi ereje kell legyen, vagy elveszít mindent. Az eredmény: született egy izmosabb, jóképű. de bunkó énje, akit már most ki akarnak használni. Glinder meg kénytelen volt szembenézni azzal, hogy az anyjának nem kell. Bane meg nyavalygott, majdnem elfelejtettem. A külcsín a szokott, a gáz humor is.

Évadzáró volt a Suicide Squad Isekai (s01e09-10) esetében. A részek nem lettek izgalmasabbak és ugyanazt a szálat vitték végig. Vagyis, lebukott az évad gonosza, mindenki összefogott és egy nagyot csatáztak. Minden részben valami ilyesmi volt, most meg nagyban. Az egyetlen különbség, a zárlat. Amikor meghallgathattunk egy beszélgetést Flag és a főnöke között, amiből kiderült, ki az a Császár. Vagyis, a minden mögött álló gonosz. Meg kellett volna lepődni, de valahol logikus. Joker nem az a típus, aki Harley után menne mentőakcióra. Akkor meg hogy lehet visszahozni a történetbe? Pont így. A grafika a szokott, a humor is, és sokat nem is haladtunk. A karaktereket bírom, egy elnézem, de nem volt egy okos sorozat, a vége sem az.

Új sorozat: kezdődött a Bad Monkey (s01e01-2). Nagyon még nem tudok véleményt formálni. Az biztos, hogy megnyertek pár sztárt fontos szereplőknek. Vince Vaughn a főszereplő rendőr, aki éppen fel van függesztve - vagy kirúgva, nagyon képlékeny a helyzete. A nője, aki miatt meg folyton bajban van, Michelle Monaghan. Nem elég, hogy férjes, és a férje pereli a rendőrt, még az is kiderül, hogy éppen szökésben van, mert tanárként elcsábította az egyik diákját. Az ügy meg, ki tudja, merre halad. Találtak egy kezet, Vaughn karakterének kellene megszabadulni tőle, de inkább dolgozna az eseten. Egyedi a humora, kicsit fura még. De még kell 1-2 rész, hogy eldöntsem, milyen.

Még egy pókos film, és ez sem tetszett. Úgy tűnik, ez a fajta állatos horror mostanában nem jön be nekem. Bár azt nem kezdeném el elemezni, hogy ez vagy a párizsi bérházban áldozatokat szedő ízeltlábúak voltak az ijesztőbbek.

Talán egy mondat volt benne, amit érdemesnek tartok kiemelni. Amikor Charlotte igyekszik többet megtudni a pókjáról, a rágcsálóírtót is megkérdezi. Ő azt mondja neki, hogy a pókok nem jó háziállatok. Egy kutya szeret. A macska jó napjain szintén. De aminek négynél több lába van, nem. A pók két dolgot tud: gyilkos vagy eszik. A film aztán ezt az állítást is fogja bizonyítani a maradék játékidejében.

De akkor, kicsit a cselekményről. Adott egy mozaik család: elvált nő, kislánnyal, aki az új férjével a családi bérházban él és van egy közös félévesük. Állandó téma, hogy a család miképpen fogadja el az új férfit, és kicsit mindenki azt nézi, hogy a férfi mennyi különbséget tesz a nevelt lánya és a saját fia között. Igazságtalan is, amikor akkor is ilyesmit olvasnak a fejére, amikor majd megszakad, hogy Charlotte-nak is jó apja legyen. De a lényeg, hogy a kislány, amikor talál egy pókot, befogja és etetni kezdi. Döbbenten, de pozitívan szemléli, milyen gyorsan tanul, hangutánoz, és kegyetlenül elkapja a neki adott rovarokat. Nagyon gyorsan nő is. Mire észbe kapnak, a pók már elszabadul az épületben, és a környékbeli kisállatok után nagyobb, emberi rágcsára támad kedve.

Jut eszembe, tud valaki eszementebb szörnyölő szert, mint anno a Head'n Shoulders-t? Itt megkapjuk a molyirtót és a nagymama régi, büdös KENDŐJÉT. Hát, igen, eddig süllyednek.

Menekülnek a pókok elől, néha támadni próbálnak és molyirtós vizet kevernek, ami úgy szedi szét a pókhalát, mintha minimum savval maratnák. Különben meg olyan erős az anyag, hogy simán felragasztja vele a pók a felnőtt férfit a liftakna falára. Elvágni se lehet, de ez a limonádé, az szinte azonnal feloldja.

A cselekményben, ilyen részletekben is lehet nézegetni, a lényeg így is: gagyi. Nem komolyan vehető, de mondjuk azt nehéz is számon kérni egy olyan filmtől, amiben olyan pók van, ami pár óra alatt olyan méretű lesz, hogy embereket kapjon el és egyen megy.

Sokat mond az is, hogy melyik szereplő volt az egyetlen, amelynek a pók általi halála esetén azonnal kinyomtam volna a lejátszást. A fenti lakó, egy özvegy kiskutyája. Kb. a legértelmesebb szereplő is az eb volt, ami hallotta a pókot, igyekezett jelezni az embereknek és volt ideje, ereje elbújni is előle. Ez egyik másik szereplőnek, legyen az állat vagy ember, nem jött össze.

Ha már az emberek. Pár vonás, klisék. Talán a kislány, Charlotte volt kicsit több, aki küzdött azzal, hogy az apja elhagyta. Nehezen is viselte, amikor a mostohaapja eltüntette a képregényükből a férfit, aki a lányt a biológiai apjára emlékeztette. Az még inkább fájt, amikor a férfi dühében elmondta neki, hogy az apja rég visszajött Ázsiából, csak annyira nem érdekli a lánya, hogy fél éve feléje sem nézett, noha csak pár utcányira lakik. De még ezzel együtt is Charlotte volt az, aki kitalálta, hogy menjen neki a póknak és több életképességet mutatott, mint a felnőttek. Beleértve a kártevő irtót is.

Ismert színész nincs, nem is kell. Sikoltozni bárki tud.

A horror meg kimerül pár jump scream elemben. Mondjuk azt nem bánom, hogy nem totálban néztük, ahogy a pók eszik. Még igazán azt sem mutatták, ahogy az embereket elkapta. Inkább csak azt, ahogy az ájultakat húzza, vagy már a pókhálóban senyvednek Frodo kései utódaként.

Nme egy jó film, de már olyan horror hiányom van, hogy ilyesmikre fanyalodom. Szomorú.

Ez egyike volt azon sorozatoknak, amelyek félbeszakadtak nálam, amikor át kellett állni műholdas adásokra, ha jól emlékszem. (Vagy a tévém ment tönkre? De inkább az adókhoz volt köze.) Addig se néztem meg minden részt, de elnéztem a Grace Klinikát, afféle bűnös élvezetként.

Most belebotlottam, és gondoltam, nyáron úgysincs orvosos sorozat, amit néznék, akkor felmérem, mi maradt ki 15 évig az életemből. Mert ez az első öt évad, amit nagyjából láttam annak idején. Az elsőből keveset, a második-negyedik nagyját és az ötödik volt, ahol elváltak útjaink kb. féltávon.

Most viszont daráltam. Meg is lepődtem, mennyire addiktívnak bizonyult számomra a sorozat. Még úgy is, hogy azért az előismereteim miatt tudtam, hogy Burke el fog menni, vagy: hogy Izzy Karev és nem George mellett köt ki. Szerencsére. Van egy rész, amikor Mark megkérdezi Lexit, mégis, mi van George-ban, hogy ennyi minőségi nő rákattant. Torres, Izzy, Lexi. (Egyéjszakára Meredith is megvolt neki, de ezt mondjuk Mark nem emlegette, csak a teljesség kedvéért.) Hát igen, egymás után nézve sincs sok értelme, mit láttak meg benne. Ok, a jófiú, de annak minden rossz felével együtt. Bele nem bírtam látni, amikor Hunt is belelátta a leendő sürgősségis sebészt vagy a háborús hőst.

Mindegy is, előre ugrottam. Mentségemre szóljon, hogy pár nap alatt végignéztem 5 évadot és most elég sok minden kavarog a fejemben.

Az első, hogy az angol sokkal kifejezőbb. Mereditg Grey az, aki meséli a történetét, elemezve magát, az életet, mondhatni boncolva magukat és a történetüket. Magyarul meg a klinika nevét kaptuk, nem is vagyok hajlandó a jelenben azon  emlegetni már.

A második, hogy bár sok szállal és szereplővel dolgozik, a lényeg Meredith és Derek története. Az egyéjszakás kalandjukkal indulunk, de aztán kiderül, hogy Derek éppen ott sebész, ahol Meredith megkezdi a sebészi képzést. Meg is indul köztük a lépegetés - haladnak egy kapcsolat felé. Csak aztán valami mindig közbejön - Derek múltja, Meredith többszöri ijedelme és a feldolgozatlan gyerekkori traumája, vagy éppen egy harmadik fél. 5 évad kell, hogy egy viszonylagos biztos révbe bevezesse őket a sorozat.

Közben persze a kórház minden kiemelt szereplője bukdácsol a szerelmi játszmákban. Az alapcsapat tagjai közül sokan összekerülnek kisebb-rövidebb időre, de megvannak köztük azok is, akik inkább az orvosokkal kezdenek. Meredith, Christina, George, Lexi - már az újak közül, de még Karev is összejött egy kis időre Addisonnal. Ennek ellenére mégsem tudnám azt írni, hogy ez túlzottan szappanoperás. Igen, zajlik a magánéletük és megvannak a szappanoperás elemek is, de azt mindig becsomagolják a kórházi mindennapokba. Nem lehet azt mondani, hogy 5 évad alatt a magánélet eluralta volna a részeket. Még csak azt a kényelmes utat sem járják, hogy az egyes esetekben saját magukat és a konfliktusaik megoldását fedezzék fel. Ok, talán 1-1 előfordult, de nem úgy, mint a mostaniakban, ahol az a ritka, ha az eset nem rímel a saját életükre.

Az esetekben különben már látok egy sémát. Itt nem kell nyomozni, kinek mi a baja. Elég nyilvánvaló. Inkább az, hogy nagyon gyorsan ki kell találni, mit tudnak csinálni, mit lehet műteni. Egyértelmű, hogy ez még a House előtt jött és az nem hagyta rajta a nyomát. Még a Vészhelyzet inkább beugrana róla, mint a House.

Látványra érdekes utat választottak. Ahogy megy előre a sorozat, egyre többet látunk konkrétan a műtőből is, de eleinte kifejezetten korhatáros volt, ahogy csak az orvosok láttuk, a műtétet konkrétan nem. Még mindig visszafogottak ilyen téren az 5. évadban is, de érezhetően van fejlődés. Arról különben fogalmam sincs, hogy mennyire hiteles, amit mutatnak, de drámának tökéletesen megfelelt így.

Annyira régen megy ez a show, hogy azt már el sem tudnám képzelni, hogy más lenne a szereposztás. Sokkal inkább azt érzem, mennyire megcsap, hogy mennyire fiatalok még itt a színészek. Kb. mindenki. Pompeo most sokkal szimpatikusabb nekem, mint kamaszként volt. De Christinát is sokkal jobban bírom. Eddig alapvetően eltaláltnak érzem a színészeket a szerepekre. Mi több, rendszeresen el tudtam ámulni azon, hogy kik bukkantak fel egy-egy epizódban betegként. Bőven van benne olyan színész, aki utána saját sorozattal ismert lett, és már nem csak 1-1 jelenet jut nekik valaki más sorozatában.

Azt nehezebb meghatározni, alapvetően milyen a hangulata. Szerelmi témák is vannak benne, bőven, de nem mondanám romantikusnak. Helyenként vicces, de nem egy komédia. Kórházban játszódik, de nem is simán orvosi sorozat. Dráma is, de nem csak. Modern amerikai szappanopera? Azért annál értékesebbnek érzem, de olyasmi.

Ezzel meg elértem oda, ahonnan már nem ismerem a történetet, ha a bulvár miatt van is, amit tudok - pl. Dempsey küzdelme a rákkal tudom, mire vezet majd Derek történetében is. De az még odébb van. A lényeg, újra felfedeztem magamnak Meredith Grey és a klinika történetét, lesz mit néznem, ha éppen orvosos műsorra támad kedvem.