Ez a film sajnos hamar elárulta, mennyire gondok lesznek vele. Éppen csak elkezdtem nézni, már azon töprengtem, mikor lesz vége, pedig nem is egy rövidebb darabról van szó.

Nem érzem úgy, hogy el lett volna döntve, hogy akciófilm vagy dráma akar lenni. Bár, a dráma kicsit túlzás, de thrillernek se nevezném. Valahol a kettő között. Ettől meg az egész olyan semmilyen és furcsa. Az a lényeg, hogy működnek katonaként, milyen akciókban vesznek részt? Pine karaktere küzd is majd az életéért, de vadászatra is indul majd. Közben meg kapjuk az okítást arról, hogy mennyire nem ugyanaz a hazafi, a hivatásos katona és a bérkatona. Mi az a pont, ahol már azt mondod, hogy valamit nem teszel meg a fizetésért?

Különben ezzel el is értünk oda, ami az egyik legnagyobb bajom a filmmel. Etikailag annyira likvid minden szereplő, hogy az már zavart. Nézzük csak a főszereplőt! James jó katona volt, szolgálta a hazáját és nagyon kötődik a családjához, a bajtársaihoz. Nem véletlenül van a poszteren az amerikai zászló is belengetve mögötte. Ő az a katona, aki a hazáért és a társaiért magát is feláldozná, de erre nem nagyon kerül sor, mert ő annyira jó a munkájában. Csak éppen a haza cserbenhagyja, a családot meg el kell tartani. Így is egy olyan cégnél helyezkedik el, ahol ott van a korábbi bajtársa is, és biztosítja róla, hogy ők hasznos munkát végeznek, jó harcokat vívnak. Mégis, amikor a német bevetésen parancsba kapja egy tudós megölését, megteszi. Amikor a rendőrség kiszáll, az osztagra támad, visszalőnek és ölnek. Az egészről messziről bűzlik, hogy ez nem egy Good Fight. James ki is akad rendesen, hogy pénzemberek ügyét intézték, akik egy vírust akarnak elereszteni, hogy méregdrágán adhassák az ellenszert – a kivégzett tudós is kidolgozta különben, de ő ingyen és mindenkinek szánta a kúrát. James csapata jól ki is végezte érte. És nem látom, miért kellene felmenteni Jamest a gyilkosságok alól. Még akkor is durva lenne az eljárás, ha tényleg egy bűnöző nyomába jártak volna, de a rendőrgyilkosságra akkor is, mi lenne a magyarázat?

A többiek meg rosszabbak. Mike tisztában van azzal, mit csinálnak, de ő a fizetési csekkért szemet huny. Még James is simán feláldozható lett volna a szemében, és vidáman élte az életét, amíg a barátja be nem állított számonkérni. Akkor ugyan oldalt vált, de ettől nem lettem meggyőzve, hogy jó ember lenne. Az elveit rég feladta, bűnözött bérkatonaként, és csak a barátjához maradt hűséges. Nem világosodott meg, csak a bajtársa mellett állt ki.

Rusty pedig a teljesen romlott bérkatona, aki elvégezteti a munkát kérdés nélkül, amíg szépen érkezik a fizetési csekk. Nála már az a bajtársi színezet sincs, mint Mike esetében. De így sem mentenék fel senkit, nincs olyan szereplő, akinek igazán tudtam volna drukkolni. Így a végét se lehetett jól megoldani. Mert nem drukkoltam egy szereplőnek se, azt éreztem volna igazságosnak, ha mindenki börtönbe megy.

Az akciójelenetek el vannak osztva a történetben. Ezt váltogatják James családi jeleneteivel és a drámával. Csak éppen a szereplőn nem látni különösebben semmit: a katonák, és a legtöbb szereplő az, gyakran faarccal mennek előre, elvégzik a kiküldetést, max a szenvedést érzékeltetik, amikor megsérülnek vagy haldokolnak. De sokan akkor is tartják magukat.

Nem túl látványosan az összecsapások. A dráma nem elég hangsúlyos mellette. Az üzenet, az összeesküvés meg nem számít meglepően. Mindent a pénzért.

Akad benne jobb színész is, de minek? Maga a történet vérzik, és nem csak egy sebből.

Tudok mondani olyan történeteket, ahol a terroristával éreztem együtt. Meg tudtam érteni a Kelet tagjait, de az Inferno regény verziójában is az elvben gonosz, gyakorlatban inkább a világ problémájára megoldást találó tudós szemszögével értettem egyet.

Azért emlegetem ezeket, mert ebben a sorozatban is teljesen érthetőnek éreztem, miért gőzölt be a tudós, aki évekig verte a vészharangot, de senki nem tett semmit. Ha csak a baktériumot engedi el, és nem játszik mellette bandavezért is gyilkos parancsokkal, abszolút vele szimpatizáltam volna. De tulajdonképpen a sorozat is az ő igazát támasztotta alá: ugyanis a végén egy olyan világ képét lengeti be, ahol az emberiség megoldotta a problémákat. Az alapja pedig az volt, hogy a doktor végzett az olajjal, a ráépülő iparral, és így meg lehetett tenni olyasmiket is, amiket korábban lesöpörtek volna az asztalról. Mintha benyomta volna az újraindítás gombot.

A sorozat azonban teljesen más oldalról közelít – nem a tudós szemszögéből látjuk az eseményeket. Különben a nevét direkt kerülöm, a sorozat egyik rejtélye, ki áll minden mögött, még álneve is van, szóval ezzel kapcsolatban nem akarok árulkodó lenni. Vissza: a történet egy család tagjainak túlélésért tett küzdelmét mutatja. Amikor beindul az olaj pusztulása, teljesen más helyszíneken tartózkodnak és mást kell valahogy túlélniük. A nagylány, Laura otthon maradt Angliában, és tüntetésre ment, de már vadásznak rá a rosszak, hogy az apját nyomás alatt tartsák vele. Az anya, Elena a kisfiukkal, Sammel volt Párizsban, ahol az örökletes genetikai probléma miatt megvakult gyerek látását akarták egy kísérleti műtéttel visszaállítani. Ők majd haza akarnak jutni a megőrülő Franciaországból, miközben vigyázniuk kell, hogy Sam megkapja a gyógyszereit, mert a szeme csak akkor marad műthető, ha nem kap fertőzést. Végül, a családfő, a mérnök és doktor Andy, aki az egyik ügyfeléhez kellett, hogy elrepüljön a Közel-Keletre. Az olaj a szakterülete, és neki kellett kivizsgálnia, mi történik az olajjal. A terroristák persze azonnal a nyomába erednek, amint mintákat szerzett, és csak egy beépített MI6 ügynöknek lesz köszönhető, hogy esélyt kapnak felvenni a harcot és a mintákból rájönni, mi is történik valójában.

A három helyszín váltakozva van mutatva, ahogy a szereplők is külön kalandokat kapnak. Ez mozgásban tartja a történetet, és változatosabbá. Az egyetlen gond az vele, hogy nem ülnek a csavarok. Szerintem kitalálható, hogy ki van a háttérben, és nagyon sok infót elszórnak menet közben arról is, hogy Andy milyen szerepet játszott az ő életében, munkájában. Így azon sem kell meglepődni, amikor nyíltan ki is mondják.

Ha meg piszkálni is kezdem a logikát, több olyan elemet is találni, ami miatt nagyon gáz, amit a sorozatba betettek. Most komolyan el kellene hinni, hogy abban a korban, ahol mindenkit lenyomoznak, ahol több pozíciót is csak komoly átvilágítás után adnak meg, valaki ennyire el tud rejtőzni és álca alatt élni? Ilyen magasra jut olyan alapokkal? Valakinek nagyon-nagyon rosszul kellett végeznie a dolgát, sőt – többeknek is -, ha ez így összejöhetett.

Valahol szerencse is, hogy ennyire rövid a sorozat, mert elvérzett volna, ha tovább kell ragoznia a dolgokat. Így még azért nem megy el túl messze, és szinte filmként nézhető maradt.

A látvány tévés, de nem is nagyon vártam mást. Láttunk káoszt, menekülést és pár pisztolypárbajt. Az igazi csata különben sem ott zajlott, hanem a kémcsövekben. Azt meg annyira mutatták, amennyire tudták. Igazából nincs hiányérzetem.

A szereposztás meg sorozatnézőknek kedvez. Matthew ’Lost’ Fox nyomoz az olaj után, akinek Joanne ’Downton Abbey’ játssza a nejét, míg az angol korona vezető tudósaként Tom ’Crossing Lines’ Wlaschiha tűnt fel – de tőle mondhatnám a Trónokat, a Stranger Things egy mellékszerepét is. Ahogy itt is, nem igazán ő kapja a főszerepeket, de fix mellékszereplőként több nagyobb sorozatban jelen volt. Egyiküknek sem ez élete szerepe, de megoldották. Filmen nem lennének húzónevek, de sorozatban működött.

Felemás élmény volt. Egyes részek tetszettek benne, mások nagyon nem. De az üzenete miatt simán nézős. Többre van szükség, mint a harangot kongatni.

Hú. Döbbenetes, milyen rosszak ennek a filmnek a kritikái. Pedig azt hittem, az lesz a legnagyobb baj vele, hogy milyen ’ötletes’ címet kapott a magyar keresztségben. Most komolyan, a Régi csibészekre rímel, és egy olyan ősrégi dalra utalnak rá, amit esetleg anyámék beazonosítanának, én meg elkapcsolnám azonnal a csatornát?

De, vissza a filmhez. Nagyon lehúzták, és nekem sem lesz a kedvenc heist movie-m. De ennek ellenére én kifejezetten jól szórakoztam rajta. Nagyon sok tekintetben tipikus Netflix-mozi, és amit tudok szeretni ezekben a filmekben, megtaláltam. Még csak rossz filmnek se mondanám, és azon rég nem akadok fenn, ha valami hihetetlen. Ha jól néz ki, egy film erejéig zárójelbe lehet tenni a fizikát. Halálos iramban alapleckék No1.

Miről ismerünk meg egy Netflix-filmet? Nekem a stáblista az első árulkodó jel. Szeretnek egy világsztárt megnyerni húzónévnek, és szépen teszik mellé az olyan színészeket is, akik egy-egy Netflix sikersorozatból ismerősek lehetnek. Mivel meg nekem az egyik legfontosabb szempont egy filmnél, hogy kik játszanak benne, teljesen működik is ez a képlet. Itt ráadásul nagyon sok az ismert név. Kevin Hart játssza a banda fejét, akit Gugu Mbatha-Raw igyekszik nyakon csípni Sam Worthington beosztottjaként. Hart bandájában meg olyan színészek vannak, mint Vincent D’Onofrio, Billy Magnussen vagy Ursula Corbero, akit Tokyo néven szerintem sokan azonnal azonosítanak. A főellenség meg Jean Reno, akinek olyan bérencei vannak, mint Burn Gorman. Csak azért megnéztem volna, és az már csak hab a tortán, hogy az egyik kedvenc filmes zsánerem a heist movie. Különben senkinek nem kellett nagyot játszani, egy-egy zsáner testesítenek meg és egyszerűek is a figurák. De a történetbe nem kell több, nem is vártam lelki építgetést.

A látvány megvan, a szép helyszínekkel együtt. Tetszettek a velencei vágóképek, és ha nem is esküdnék meg rá, hogy Jorgenson villája valóban Toszkánában volt, ettől függetlenül jól nézett ki. Meg vannak koreografálva az akciójelenetek, és jól használták a berendezési tárgyakat is. Amikor a gép megszerzésekor bemutatta a tulaj a rúdtánchoz való rudat, fogadni mertem volna, hogy valami szerepe még lesz. Nos, be lett építve a repülőgépen egy komolyabb összecsapásba. De vannak ötletek benne, és ha némelyik elég nagy kreténség is, mint a gép hasán a led felirat, azért látványnak nem volt rossz.

Van a filmben humor és több mindennel próbálkoztak is. A rablás is hoz mókás perceket, de alapvetően a Cyrus és Abby közti feszültségre igyekeztek alapozni. Millió meg egyszer elmondják, hogy amikor mindketten beépülve dolgoztak, összejöttek és egy hetet – nem, bocsánat, öt napot együtt voltak. Ebből még mindig van tüske meg szerelmi szál is. Az ugyan ront rajta, hogy Mbatha-Row és Hart között semmilyen romantikus értelemben vett feszültség nincs, de ezen sem akadtam fent igazából.

Az ötletek, a szereplők, maga a rablás nekem eladta, és nem is kellene egy komolyabb, vagy erőteljesebben akció jellegű film. Ez egy könnyed, egy estére való rabló móka, ami még mindig jobb eset, mint amiket napok óta nézek a Leverage 2. szériájában.

Ha még az a korszak lenne, hogy tollal és ceruzával írnánk füzetekbe, valószínűleg veszélyben lenne a szemem. Mert, sajnos, miközben ezeket a sorokat írnám, vagy éppen ezt a mesét nézném, komoly kísértésem lenne a fülemben és a szememben kárt tenni. Különben sem voltam egy Trollok-fan, de az egyik keresztgyerekem szereti, így nem úsztam meg egy részt sem. De eddig ez fájt legjobban.

A történetben a zenekarok és a testvérek kapják a főszerepet. Kiderül, hogy Ágasnak van 4 bátyja, akikkel egykor fiúbandát is alkottak. Most a kedvenc bátyja bajba kerül, és a tesóknak össze kell állni, hogy megmentsék egy testvérpártól, akik lassan végeznek a trollal a tehetsége kiszipolyozása során. Ha ez nem lenne elég, Pipacs a fél részben arról hadovál, hogy ő is mennyire szeretne egy testvért. Meglepetés! Kiderül, hogy volt egy nővére, csak az apja elfelejtett szólni róla. És kivel találkoznak majd az út során? Igen, Pipacs családja is bővül egy testvérrel. Így aztán sok-sok bandát kapunk. A két nem is értem, milyen lényt – zajongó? -, akik az elkapott troll segítségével lesznek sikeres popelőadók. Aztán ott van Ágas testvéreinek a bandája. A lányok is összeállnak. A végére meg az N*Sync is érkezik troll verzióban, mert ugye nem gondolta senki, hogy Ágas később nem szerepelt más fiúbandában? Vagyis, teljes agybaj.

Nagyon sok korábbi szereplő tart velük, vagy bukkan fel a történet egy-egy szakaszában. Volt, akit már nem is nagyon tudtam hova tenni, de nem is lényeg. A történet egyszerű, követhető, és itt aztán nem probléma, hogy nem tudom felszavalni, mit műveltek az előző két mesében. Túl is van magyarázva minden, és nagyon szájbarágós, ahogy pl. Pipacs mindent millió meg egyszer elismétel.

Igazán nagy kalandok sincsenek, belegondolva nehéz is lenne összeszedni, milyen nehézségeket kellett legyűrniük. Mert sok mindenkivel találkoztak, jó pár dalt elénekeltek, de mindig simán mentek is tovább. Még a szabadító akció is kimerül egy közös dalolásban egy dalos üldözést követően. Igen, ebben ennyire sokat énekelnek.

És, itt jön az, ami a legjobban fájt. Az első Trollok még legalább saját dalokkal nyomta, és született onnan világsláger is. Ezzel szemben most kb. retró hangulat feeling volt, poposítva. Meg is fordult a fejemben, hogy a gonosz, tehetségtolvaj testvérek kb. olyanok, mint egy kétszemélyes Vengaboys. Komolytalan, értékelhetetlen az egész és semmi eredetiség. Még csak nem is jó slágereket adaptáltak, olyan elhasznált, túl ismerős, elcsépelt az egésznek a zenei világa, hogy az valami nagyon fájdalmas.

Látványra sem tetszett. Eleve harsány és sikító volt az egész, mindig is, és most még ez lett fokozva. Az agyatlan tesók pl. neonzöld fő színekkel rendelkeznek. Emlékszem, a Speed Racer első kritikáiban volt olyan is, hogy olyan nézni, mint ha drogos trippen lennénk. Nekem most volt ilyen érzetem. Még egy dolog, amiért azt gondolnám, hogy egyre kisebbeket céloznak meg a mesékkel. A nagyon kicsiknek az a lényeg, hogy egyszerű, nagyon élénk színű figurák mozogjanak a képernyőn. Itt ez maradéktalanul megvalósult.

Végül, a fiúbandás kínos poénok. Új fiúkkal a tömbből, meg Shyguys felemlegetéssel, ha ugyan így írták a nevüket. Gyerekkel néztem szinkronnal, így nem tudom, angolul eredetiben mit mondhattak, de inkább tippelnék Backstreet Boysra. Mindegy, fájt, ez a lényeg.

Nagyon remélem, hogy Trollok Turné vagy valami hasonló már nem lesz, mert kiégett a retinám és az agyam már ennyitől is, többet ne!

Brigitte Bardot simán olyan személy, akinek ismerjük a nevét. Talán még arcot is tudunk hozzá kötni, miközben szerintem ma már kevesen vannak, akik a filmjeit is látták. Én is így voltam vele – azt tudtam, hogy nagy francia színésznő és szexszimbólum volt, de kétlem, hogy bármiben láttam volna játszani, már csak azon okból is, hogy anyám gyerekkorában volt sztár.

Ez a francia minisorozat neki állít emléket, és van is benne egy jó gondolat. Nem állítják magukról, hogy életrajzi sorozatot nézünk. Minden rész elején ott van, hogy valós események ihlette kitalált történetet nézünk. Ennek ellenére megvolt a maga botrány faktora is, mert ha jól értettem egy későbbi felirítot, Bardot egyik férje és a gyerekük perre is vitte a látottakat.

A sorozat különben nem a sztárrá válásra koncentrál. Amit abból látunk, nekem azt sugallta, hogy nagyon könnyen jött minden. Brigitte Bardot gyönyörű volt, erős kisugárzással és nagyon szerette a kamera. Szinte kamaszként belibbent, és nem volt megállás. Mi több, még komoly filmek is kerültek a listájára, nem zárták be egy buta, de dögös nő kalitkájába. Filmes oldalról ez egy sikertörténet.

A magánélet viszont hozza a drámákat és a bulvárt. A férfiak bolondultak érte, és a bemutatott Bardot nem is állt ellen a kísértéseknek. Azt egy ponton már komédiának is éreztem, hogy sorra szeretett bele a filmes partnereibe. Néha olyan gyorsan váltogatták egymást, hogy mire egy színészt megszoktam, már egy másik volt mellette. A fix pont az első férje lett különben, akivel barátok maradtak a válás után is. Benne is volt, hogy ő kezdettől tisztában volt azzal, hogy egy ponton majd el lesz hagyva, hiába éltek nyitott házasságban és kalandozhatott a nő.

Nem is nagyon lehet megismerni ezeket a férfiakat. A legtöbbről kedves jelzők se ugranának be, egy-egy kifejezetten tapló alak is akadt közöttük. A legerősebb meg az eye candy faktor volt. Többeket megkerestem fotókon, és nem sokan mondhatták el, hogy emlékeztetnek az eredetijükre. Viszont, szép férfiak, ez megáll.

A kivétel Julia de Nunez, aki Bardot-t alakította. Róla viszont bőven akad olyan fotó, amin nagyon úgy néz ki, mint az eredeti. A külcsín az ő esetében is nagyon fontos, de neki több játéktér is maradt. Volt itt szülés utáni depressziótól kezdve öngyilkos késztetéseken át hedonista buliig minden. Hálás szerep volt ennek a sorozatnak a főszerepe.

A bulvár és karrier mellett volt még egy vonala, ami a The Crown Diana részeit is eszembe juttatta. Ahogy Bardot után járt a sajtó, ráakaszkodtak a lesifotósok, simán hozta azt az őrületet, ami Lady D körül is volt pár évtizeddel később. Durva is, hogy a bulvár már akkor annyira virágzott.

Abszolút működik guilty pleasure sorozatként, ami botrányok mutat be botrányosság nélkül. Ahhoz képest, mennyire téma a szex és a viszonyok, visszafogott a film. A látvány meg szép emberek, dögös ruhák, lenyűgöző tájak sorát kínálja. Azért gyerekeknek nem vetíteném le, de egy vállalható, gyorsan nézhető minisorozat volt.

Netflix thriller, és most kissé bajban is vagyok vele. Valami nem tetszett benne, csak még nem nagyon fejtettem meg, mivel volt bajom. Nem simán a film vége, az nagyon egyszerűsítő lenne.

De, még a vége előtt. A történetben két nő van a középpontban. Katherine sikeres tévésztár volt, aki a vagyonát a férje birtokába ölte. Így nem kicsit akad ki, amikor a férfi halála után mindent annak fia örököl. Aki egy elkényeztetett, betegeskedő fiú, aki érzi is, hogy a nő nem szereti és haragszik rá. A másik Lina, akit Katherine az után fogadott be, hogy a lány árván maradt. Lina kétségbeesetten szeretné az asszony szeretetét, és egyben tartani a második családját. Így ő lesz Jamie mellett a mindenes, idővel a felesége is. Csak éppen be lehet attól fordulni, amikor nincs egy perc nyugta sem, cselédként tartják és kedves szavak helyett üvöltenek vele. Megvan a nyomasztó alap légkör, amire majd a fiatalember orvosa tesz még rá egy lapáttal. Robert ugyanis kedves, meghallgatja és segít neki, lassan már pattognak is a szikrák.

A film trükkje meg az, hogy nem erről a pontról indulunk. Már mindenen túl vagyunk. Katherine saját testébe zárva, magatehetetlenül fekszik a kórházban, akit az özvegy Lina látogat. Az asszony ápolónője kezd el gyanakodni, hogy valami nem stimmel abban a családban, és jön a nyomozás, kérdezgetés és visszaemlékezés, hogy jutottunk el erre a pontra.

Játszik a film azzal, hogy egyáltalán ki az áldozat és ki milyen ember is igazán. Talán Lina az egyetlen, akit végig a jó oldalon tartanak, ha van is megingás akkor, amikor Jamie-t eléri a vég. De addigra már lehetett látni, ki a történetben a sötét alak, és az még fokozva is lett. Lina végig inkább az áldozat, semmint az elkövető. Bár, a viszonyában egyértelműen bűnös, de ő pont egy olyan helyzetbe került bele, ahol el tudom képzelni, miért menekült más karjaiba.

A többiek a végéig inganak. Van egy-egy szimpatikus húzásuk, hogy aztán tegyenek valami borzalmasat. A film végére egy ember megfizet, a másik feloldozást nyer, de ezzel sem vagyok elégedett. Itt nem lehetett volna tisztán bűnös – ártatlan felállás, mert ha Linát kissé ki is emelem, de még ő is megérdemelte volna, hogy egy időre lecsukják. A többiek még inkább.

A szexuális feszültség a fordulatig van meg. Lina és Robert titkos viszonyának tényleg megvolt a bűnös és guilty pleasure vonala, de amit kihoztak belőle a férfi indokainak és jellemének teljes felfedésével, már túlzottan kileng. Hassell különben nagyon jól hozza ezeket a gonoszságra is hajlamos, sötéten vonzó férfiakat. Jól állt neki ez a szerep is, ha azért azt logikátlannak érzem, ahogy dupla átverést készített elő. Minek? Lina éppen elég alap lett volna mindarra, amire vágyhatott. Arról nem is beszélve, hogy Famke Janssen tarthatja magát jól a korához képest, de nem reális, hogy egy korai negyvenes pasi inkább választaná őt, mint a nála 20-25 évvel fiatalabb, csinos örökösnőt. Mert itt az sem áll, hogy a nő jelleme indokolná, mert Lina volt a jobb személy is.

Netflix-film, így nem meglepetés, hogy megint nyúltak egy-egy sorozatuk stábjából. Hassell az egyik kiemelt szereplő volt a Cowboy Bepop egy elkészült évadában. Igaz, Rose Williams is sorozatból lehet ismerős, csak ő Jane Austen feldolgozásban tűnt fel inkább. Jellemző különben, hogy a nővért alakító Anna Friel szerintem emlékezetesebbre sikerült, mint Janssen, aki a végzet asszonyát hozta volna, de már nem tudom elhinni neki. Már az X-Men idején se hittem, hogy többen is érte csorgatták a nyáluk, azóta meg csak több idő telt el.

Lényeg, lehet vele kötözködni, nem is minden akar passzolni, de elnéztem. Hassell nekem szimpatikus, de mondjuk én bírom a rosszfiúsabb karaktereket, az emlegetett sorozatban is inkább őt szívleltem, nem a főszereplőt.

A mi kis falunk (s08e07-08) visszarázódik a hétköznapi részekhez. Vagyis, minden epizód 2-3 fő történetből áll össze, így több szereplőt meg tudnak mutatni a maguk kis szerencsétlenkedései közben. Ez a két rész ráadásul összejött úgy, hogy mások kerültek be az egyik és a másik részbe. A Répa család kényszerű külön költözése mellett Kati lett a kocsmáros, míg Zsolt az anyósjelöltékkel nyaralni ment, hogy aztán a horkolás miatt még sátorozni is nekiállt. Majd érkezett a barátnőinek hazudozó Anikó, akit Bazsó húzott ki a pácból. A doktornő a hangját elvesztő rendőrnek keresett gyógymódot. Az idősebb Répa neje meg takarítónőként hirdetést adott fel, és aztán jól meglepődött, hogy mennyire félreérthető lett az a bizonyos extra. Ugyanaz a helyszín, ugyanazokkal a szereplőkkel, egy beazonosíthatatlan évszakban. Van, ami jobban sikerült benne, más kevésbé. Az mindenképpen jó volt, hogy olyanok is előkerültek, akik kevesebbet vannak színen, mint Anikó. De, ami még jól is elsülhet, és üdvözölném, ha több ismert arc jönne vendégszerepelni. Itt is jutott belőlük: Kovács Patrícia a túl jó feleség Répa mellett, Mészáros Béla meg a szolgáltatást félreértő megcsömörlött férfiember. Egyelőre nekem simán miattuk érte meg a két rész, jó volt egy kis vérfrissítés.

Folytattam a Leverage: Redemptation (s02e03-05) részeket is. Ha valami közös pontot kellene bennük találnom, az a személyes ügyek címszót kapná. Hardison hamarosan az űrbe megy, és a csapattal külön-külön mindketten egy emlékezetes randit szerveznek, ami aztán tényleg munkává válik. De Elliot is megkapja a maga személyes történetét, amikor egy katonatársának kell segítenie. Vagyis, egyre jobban hangsúlyozzák, hogy ők nem csak egy csapat, de család is egymásnak. Mindig ott vannak egymásnak, és az ügyeknél is fontosabb a közösség. A sorozat egyre inkább átalakul magánéleti szálak felé. Ha az eddigi öt részt nézem a felsoroltakon túl, láttuk Breannát randizni és Sophie is szembenézhetett a múltja egy korábbi szereplőjével. Ebből a háromból is csak egy volt klasszikus ügy, amikor a játékos csapatot kellett megszabadítani a korrupt menedzserüktől. Kevesebb a poén, az átverés és már el vannak túlozva egyesek képességei. Pl. Elliot egymaga lever egy katonai egységet, de Parker is kb. úgy közlekedik, mint a Flash. Pedig ezt még szórakoztatóbbnak is találtam, mint a nyitányt, de még mindig nem tetszik, mi lett ebből a sorozatból.

Végül, elkezdtem Emma Stone sorozatát. The Curse (s01e01-05) a címe, és komédiaként van reklámozva. Nos, még mindig próbálok rájönni, ki szerint és mi ebben a vicces. A merő szenvedés és nyomorult főszereplők számomra találóbb lenne, és ezt úgy írom, hogy nem csak belenéztem. A fél évadot már megnéztem, és annyira tudom utálni a főszereplő párost. Szánalmasak, idegesítők, és minimális késztetésem sincs bármiért is drukkolni nekik. A történet szerint Whitney és Asher házasok, akik egy tévéműsort igyekeznek összehozni. A nő építész, és önfenntartó házakat épít és ad el indián területen. Erről szólna a műsor is. Közben meg elvetél, idegesítik őket a nő szülei és majd megszakadnak, hogy jó sajtójuk legyen az indián közösség bevonásával. Én egyszerűen unom a történetet, és annyira kisszerű, idióta szereplők vannak benne, hogy egyszerűen fáj nézni. Asher irtó nagy balek, a rendezőjük még inkább és komolyan várom, hogy minden rájuk szakadjon. Pedig színészileg van benne munka, de drámához közelebb áll, mint fekete komédiához. Hol van ebben bármi poén? A cím is onnan jön, hogy vágóképeket vesznek fel egy szupermarket parkolójában, és Ashernek egy üdítőt áruló kislánynak kellene pénzt adnia. De csak 100 dolláros van nála, amit a felvétel után vissza is vesz a gyerektől, aki erre azt mondja neki, hogy megátkozza. Ő meg elkezdi komolyan venni. De van egy indián művész is, aki annyira használja őket, hogy csak úgy koppannak mellette folyamatosan. Pl. üzleti megbeszélést kellene tartaniuk, meghívják egy drága étterembe. Szabadkozik, de aztán kikér egy jó adag és drága ételt, amit el is csomagoltat és már el is szalad, mielőtt a szerencsétlen páros egyáltalán szóba hozhatná, mit akarnak tőle. Borzalmas az egész, nem is értem, miről akar ez szólni. Emma Stone miatt elnéztem, de ebben nem találok semmit, ami maradásra bírna. Értelmetlen, unalmas, és mi ez? Komolyan nem tudom.

A multiverzumnak hála, akár DC, akár Marvel, végtelen számban lehet variálni az egyes történetek. Ezt játszotta meg ez a Batman-film is, amely teljesen önálló és egész alkotás. Zárt annyira, hogy nem igényel folytatást, és magában rejti a teljes Batman alaptörténetet egy más köntösben.

Már eleget kerülgettem. Milyen ennek a filmnek a világa? Az első, hogy a cím megtévesztő. Van a DC világban Végzet/Doom nevű gonosztevő, így simán azt vártam, hogy ő bukkan fel majd. De nem. Itt egy steampunk környezetet kapunk, amivel máris megmagyaráztam, miért olyan furcsa a borítón Batman köpenye. Az autója, a fegyverei és az egész világa olyan, mintha egy másik században járnánk, ahol másképpen alakult a tudomány.

A legfontosabb jellemző a Lovecraft teremtette világgal való kapcsolata, a sok weird fantasy elem a történetben. Több szereplő eredettörténetét megkapjuk így másképpen: van benne olyasmi, amiből fel lehet ismerni az eredeti alakot, de teljesen erre a világra lettek szabva. Csak egy példa: Harvey Dent. Itt polgármesternek választják meg, és egy Méregcsókot idéző lény fog vele kezet, ami beindít egy folyamatot, ami a fél testét átformálja, Kétarccá teszi. De itt nem válik gonosztevővé, nem is lesz aktív részese a cselekménynek. A módosult teste egy átjáró nyitására lesz alkalmas, ahonnan egy másvilági istenség megidézhető. Ismétlem: itt Lovecraft történetei, amiben gondolkodunk. A nagy ellenfelek közül Joker hiányzik feltűnően, de megjelenik egy más eredettel Pingvin, Mr. Fagy, a Ghul család és szektájuk, Krok. A jó oldal harcosai is felsorakoznak, de itt is él a weird fiction szabály. Itt nincs biztonság. Meg is lepődtem, amikor viszonylag gyorsan hullani kezdtek a szereplők. Egyáltalán nem garantált a happy end.

Különben nem is tudom, minek nevezzem a végét. Egy egészen más, weird kezdetnek? Lehetne poénkodni, hogy megszületik itt is Batman alakja, de egészen másképpen és formában, mint a klasszikus történetekben. Itt komolyabb az áldozat, a változás – minden.

Tetszett benne, ahogy átgondoltan minden alkalmazva lett erre a világképre. A szereplők alakja, az ellenfelek, Ghul szektája és céljaik. Ahogy a Lovecraft elképzelte másvilági isten kinézett, az lehetett volna a szerző egy kötetének illusztrációja is, bár ahogy az űr tükröződött a szemében, ahhoz kellett a mozgókép. Ki vannak találva az eszközök, ruhák, épületek is. Az eredeti képregényt nem ismerem, de ebben volt bőven munka, hogy egy ilyen egységes, jellemző design megszülethessen.

A történetben van rejtély, nyomozás és akció. Talán csak okosnak nem mondanám, eléggé vezetve vannak a szereplők egy kényszerpályán. De működött így, ez is a része annak, hogy ennyire kereknek érzem a történetet. Megvan mi honnan és hova tart.

Nem cserélném le a megszokott Gothamet erre a verzióra, de egyszeri alkalommal kellően érdekes volt. Jól állt neki ez a sötétség, a mélyebb horror gyökerek is.

Ennek a megértéséhez kevés vagyok. Lehet egy tévéfilm olyan sikeres, noha nem éppen izmos darab, hogy sorra gyártsák a klónokat? Mert ezt a részt folytatásnak nevezni nem is kicsit lenne túlzás. Lényegében ugyanaz, mint az előző rész, csak most északi erdő helyett a szavannán kell túlélni.

Megint gyerekek repülnek az apjukhoz, és megint a gépen van egy malamut. Most nem saját kutya, de nagyon gyerekbarát eb. Mi több, a neve is ugyanaz, mint az első részben. Azért nem merném kijelenteni, hogy ugyanaz a kutya lenne még a cselekményen belül, de ez sincs kizárva. Megint lezuhannak, a pilóta megint megsérül annyira, hogy a gyerekeknek el kell indulni segítségért és csak a kutyát tudják magukkal vinni némi élelmiszer és víz mellett.

Ennél nagyobb gond, hogy még a kalandjaik is megfeleltethetők egymásnak. Az előző részben a farkasokat kellett elijeszteni maguk mellől, most a hiénák mérik fel, megtalálták-e bennük a vacsorát. A nagy, veszélyes medve helyett meg az oroszlán a csúcsragadozó, amivel szintén lesz egy afférjuk. Ugyan szenvednek a környezet kihívásaitól, és megint megoldják. De még olyan jelenet is van, amikor az egyik gyerek leesik és ki kell húzni. Csak most nem az apa mászik le érte, hanem a malamut fog segíteni. A forgatókönyvírónak nem kellett megszakadnia, ez csak átdolgozási feladat volt.

Ennek következtében nem is lett okosabb a film. Teljesen hihetetlen, amiket és ahogyan a gyerekek túlélnek. Ahogyan az állatok viselkednek köröttük. Nem is tudom, melyik a durvább: amikor a malamut a medvét ijesztette el a gyerekek közeléből, vagy most az oroszlán elzavarása. Talán csak egy elem van, ami azért így jobban csúszott: most nem volt veszélyben a szülők házassága. Az előzőben a végére varázsütésre békülés lett, most eleve egy csapatot alkottak a szülők. Igaz, most meg kaptunk egy részben ügybuzgó keresőcsapat vezetőt, aki nem győzött teóriát gyártani, hogy a gyerekek besétáltak-e a háborús területre vagy sem.

Mivel ismétlésnek éreztem, izgalmasnak se találtam. Az a séma is nagyon hamar kitűnt, hogy a gyerekeket és a kutyájukat nem érheti igazán veszély. Még a zuhanás utáni sérüléseik is nagyon felületesek voltak, és lehetett látni, hogy éppen csak rájuk kentek valamit és ennyi. Hiába van cselekménye, és pörgetik az eseményeket, a komolytalansága és az ismerős volta miatt nálam unalomba fulladt.

Most is a környezet és az állatok mentik, ami menthető. A malamut szép, ahogy a köröttük levő állatok is érdekesebbek lettek, mint a gyerekek. Különben azt kétlem, hogy tényleg Afrikában forgott, ahhoz túl beállított és egyszerű volt a gyerekek által bejárt tér.

Végül, egy gondolat a színészekről. Tévés, ismeretlen arcok Jeri Ryan kivételével, akinek azért tévés munkákból ismerős lehet a neve és az arca. Ahogy az előzőben, itt is az anya a karaktere a legnagyobb név, bár nem sok szerepe van. De különben most sincsenek olyan szerepek, amire azt mondanám, jól megírtak.

Mivel a kutyás filmeket bírom, elnéztem, de most már többet fanyalogtam. És még van 2 része? Jaj…

Hát, eredetiséggel nem fogom vádolni ezt a filmet. Egy időben kifejezetten divatos volt olyan horrort gyártani, amelyben a szereplőknek ki kellett jutni a szabadulószobákból, vagy belehalnak. Amerikai, sokkal látványosabb verzió is van, mint ez a darab.

Akkor mi benne az új? Egyrészt, kamaszokat küldenek be a játékba. Másrészt, az egésznek egy pszichológiai teszt az értelme. Folyamatosan tesztelik őket, és az emberi viselkedés, amit irányítani próbálnak. Mondjuk, az nincs meg, ehhez miért kamaszokat használnak, akik még alakuló személyiségek, de mindegy. A csoportdinamikát figyelik és nagyban megy a konyhapszichológia. Még talán jobb is lehetett volna, ha értelmesebb célt találnak. De az volt a téma, hogy mennyire kell feszíteni a húrt, hogy egy ember megölje a barátját.

Ebből talán lehet sejteni, hogy olyan feladatokat kapnak, amelyekkel egymást kínozzák és olyan titkokat kell feltárniuk, ami majd fáj a baráti kör egy másik tagjának. Vegyük csak azt, hogy az ötösben van egy szerelmes pár is, de az egyik fiú rámozdult a lányra és valami ott elindult. Amit persze a másik fél észre sem vett, de most majd brutálisan szembesítik vele. De akadt olyan is, hogy a hőségbe kitett fiútól megkérdezték, mit tenne meg a társaival egy palack vízért. Bevállalt egy kar eltörést, aztán ki is készült, amikor utána el is kellett törnie a barátja kezét.

Emberek és számítógép vezéreltek mindent, de itt nem volt hiteles, hogy milyen környezetet teremt az MI. Először nem is hittem, hogy fizikailag jelen vannak a srácok a helyszíneken, csak virtuális valóságban gondolkodtam. De nem, itt kilyukadtunk oda, hogy a gép tényleg így teremtett a semmiből az alagsorban végtelen sivatagot vagy éppen fagyasztó hómezőt. De különben is igaz a filmre, hogy minél jobban gondolkodik rajta az ember, annál nagyobb butaság az egész. A lehetetlen környezet, de maga a téma is. Mégis, mivel és mit vinne az előre, ha ráveszik az egyik gyereket, hogy végezzen a barátjával?

Nem lett horror sem, és nem csak azért, mert ebben nem ölnek. A feladatok sem véresek, és a gép sem kezd öldöklésben. Még ha egy-egy ponton idézi is a Kaptár rendszerét, itt nincs semmi hasonló felszerelés. Ha ártanak valakinek, azt egymás között kell kivitelezni.

Nem látványos, nem okos, és a szereplők se lettek szimpatikusak. A baráti ötösből mindenkinek van valamilyen diszfunkciója és nem egyszer fel is merült bennem, hogy alapból nem működnek jól a kapcsolataik, még egymás közt sem. Amikor meg az egyik fejlesztő is közéjük pottyan, még zavarosabb lesz az egész. Pl. amikor a nő bekerül a játékba, a helyettese pillanatok alatt elküldi a stábot, és egyedül felügyeli tovább a kísérletet. De miért? Ott még csak indok sincs.

Béna a befejezés, a fiúké és a tudósé is. Nem volt olyan érzetem, hogy jó, hogy vége, de olyan sem, hogy szeretném látni a folytatást is. Amire hagynak esélyt, de kétlem, hogy felkeltette volna ez az érdeklődést egy esetleges másik rész felé.

Nagyon röviden: nem tetszett, nem ijesztő, nem érdekes, nagyon mű.