Romantikus limonádé, amiben igazság szerint a kutyák nem kapnak olyan fontos szerepet. Nem úgy kutyás film, mint egy Úton hazafelé vagy a Katonadolog volt. Igen, van benne két kutya, a gazdik kötődnek is hozzájuk, de azon túl, hogy az alapkonfliktust megadják, nem annyira fontosak.

De mi is az alap? Van két problémás, nagyon más ember. Nicole extrovertált, bulizó fiatal nő, aki nem tud kötődni másokhoz, és ezért a kapcsolatai kisiklanak. Ő egy kutya mellől fogad be egy kóbor ebet. Max antiszociális introvertált, aki a Covid óta kilépni se nagyon mer a házából. Neki a terapeutája találja ki, hogy legyen gazdi. Így kerül egy menhelyről hozzá Chloe, és szintén a terapeuta utasítására próbál megint randizni is. A kutyás képek miatt jelölik egymást Nicole-lal, de hamar tönkremegy az estéjük a kezdeti szimpátia ellenére. A kutyáik viszont egymásra kattannak, és a születendő kölykök miatt kénytelenek összedolgozni az embereik.

Ahogy meg lenni szokott, egyre inkább megy el a történet a romantika felé. Mindkét fél elkezd megnyílni, és majd elmesélik, mi okozza náluk a különcséget. A másik lesz a támasz, akibe kapaszkodva kezdenek továbblépni, jobban lenni. De romantikus komédia – kell egy veszekedés, kell egy nagy gesztus, hogy a szokott módon érkezhessen a happy end is. A film szállítja is ezeket. Vagyis, sok újat nem kapunk, hozza a kötelezőket. Azt valahogy annyira nem érzem újítónak, hogy a Covid volt az, ami Max életét először a feje tetejére állította. Bár, nem éppen kellemes módja megtudni a megcsalatást úgy, hogy a barátnőd megfertőz a kórral, amit a szeretőjétől kapott el, tény.

Mi a műsorban a plusz? A cuki faktor. Aminek egy részét természetesen az ebek adják. Ha sokat nem is szerepelnek, de gyakran ülnek, és néznek nagy szemekkel a gazdikra. A másik a szereplőkből és a kényszerű együttélésükből jön majd. A korábbi szerepeikből, de ebben a filmben is Lucy Hale és Grant Gustin egyszerűen aranyosak – külön is, együtt is. Ők hangulatban tettek bele valami kedves, szerethető vonást a történetbe, ami igazából a cselekményben nem lenne benne, de a játékuk hozza. Még akkor is, ha Gustin kapott egy kis arcszőrzetet. Amiről simán készültem írni, hogy vajon minek? Gustin kölyökképű, és az arcszőrzet nem öregített rajta. Szexi? Hát, szerintem nem. Annyira megszoktam már borotválva, hogy nekem leginkább fura volt. De nem kezdem el ezt elemezni, mert közben láttam róla egy civil, és nem filmes fotót. Ahhoz képest ebben a filmben még nagyon szerényen és gondozottan néz ki. Kb. mint egy dzsungellakó, az a nagy haj és arcszőrzet… hát, milliószor inkább az, ahogy ebben a filmben kinéz.

A humora nem az enyém. Számomra az nem poén, hogy Nicole kutyájának annyira magasan vannak a golyói, hogy az állatorvos simán azt hitte, ki van herélve. Meg hasonlók. A mélypont különben az volt, amikor kutya ellést segítő oktatásra mennek, és az embereknek kell eljátszani a kutyákat. Arra nem is mondok semmit, gáz, ahogy volt.

Külcsínre egy tipikus romantikus komédia. A szereplők lakása, esetleg munkahelye, kevés külső helyszín akad benne. A kinézetük viszont nagyon tervezett – ki van számolva, mikor milyen ruhát adnak Hale-re, vagy mikor lesz az a pont, amikor a beköltöző lány rányit a félmeztelen Maxre a fürdőben.

Nekem az aranyos volta igazából eladta, és nagyon igyekszem kizárni azokat a kötelezően belenyomott elemeket, amik nem is értem, minek kellettek. De, tudom. Ezektől romantikus komédia, és a zsáner kedvelői ezeket a részeket várják. Hogy egyet emeljek ki: végig lebegtetve van, hogy Max szeret zenélni, de mire fellépése lett volna, beütött a Covid. Nem halljuk énekelni, legfeljebb a szintetizátoron pötyög kicsit, míg a film végére csak énekel egyet a lánynak, akibe közbe beleszeretett. A történet végig sejteti, hogy ennek lennie kell, és aki Gustin filmes hátterét ismeri, az is sejtheti, hogy nem engedik el a készítők éneklés nélkül. Ha már a Glee szereplője volt, és a Flash is megénekeltette, pont itt maradna el?

De ok, gonosz hangokat lehalkítom. Nem egy eredeti film, de nagyon helyes és cuki. Ilyesmi után azért könnyebben alszom el, mint az AHS legutóbbi része után…

Ok, nem is tudom, mit vártam. Thomas Mann nem éppen az a szerző, akitől kikapcsolódásképpen olvasgatok. Akár a Mario, akár a Tonio Krüger, nem azok a történetek, amelyektől jól érzem magam. Akkor mégis mit gondolhattam, Felix Krull története miért lesz nagyobb kikapcsolódás?

Bár, tudom a választ. Elvitt a cím. A szélhámos nekem hozza a heist movie hangulatot, és mivel azt a zsánert szeretem, valami olyasmit vártam most is, legfeljebb történelmi környezetben. Ehhez képest szembenézhettem azzal, hogy ahhoz elég prűd vagyok, hogy ne tetsszen, ahogy a polgári miliőből érkező és kiszakadó Felix él és érez. Már ott fennakadt a szemem, hogy egy prostituált számára a nagy szerelem. Nekem nehezen veszi be a gyomrom, hogy ennyire könnyen vette, hogy a barátnője hol vele volt, hol a kuncsaftokkal. Aztán prostituálja majd magát is, és a nőnek is ő segíti megtalálni a következő palimadarat. Ott aztán már álltak is keresztbe a szemeim. Kb. úgy nézett ki, hogy pénzért másokkal, a maradék időben meg szórakozásból egymással henteregnek.

És igen, tudom, hogy sarkítok. Mert így tűnik, mintha ez egy erotikus film lenne, amit a szexualitás ad el. Pedig nem, csak éppen a szegényebbek hátrányos helyzetének bemutatása benne van, és annak egyike az, hogy ők szexuálisan is prédák. Kifejezetten jól eltalálták a rejtett fenyegetést már a hotelben arról, hogy mi történik azzal a pincérrel/liftessel, stb. aki nem hajlandó eladni magát a vendégeknek, és a keresete felét leadni a helyi kiskirálynak. Ugyanakkor a szexualitás eszköz is a feljebb jutásra: Felix kisebb vagyont kap ékszerekben a WC gyáros feleségétől, Zaza pedig egy nemeshez készül hozzámenni, akit nem éppen a személyiségével rejtett rabul. Igen, veszélyeztettek, de fegyverként is használhatják a testiséget.

Érdekes a film kerete is. Felix mondja el a sztorit, azért is lehet vallomásai a címben. A tetőpont előtt áll a cselekmény, amikor elmondja, hogyan értünk oda, hogy majd a zárásra meglegyen a nagy döntés, és eldőljön a szereplők sorsa. Ami még távolabb visz a polgári normáktól, és egy szabados, dekadens boldog állapotot hajszolnak a szereplők. És itt jön az, hogy mennyire nem tudok velük azonosulni. Ahhoz képest, amit mondanak, nem az tűnik a boldog végnek, amit mégis annak élnek meg. Ezt nem tudom egyenlőségjel alá húzni, pedig csak el kellene engednem, hogy teljesen igaznak fogadjam el a szavaikat. Mi a garancia, hogy akik annyit hazudnak másoknak, maguknak nem mondanak hazugságokat?

Azért minden szélhámosság és csalás mellett szó van határokról. Mi az a svindli, amit még el lehet követni, és mi az, ami már erkölcstelen. Mintha ezzel lenne igazolva, hogy miért lehet hős és szimpatikus a főhős, míg az őt zsaroló pincér nem. Az emberi méltósághoz máshogy állnak hozzá. Az egyik nem gátlástalan, a másik mindenre képes a pénzért és nem ismer ártatlanságot.

A történet nem túl izgalmas, de van benne pár fordulat és humorosnak elfogadható epizós is. A hangulata megvan, és azt sikerül végig feszültségként hozni, miképpen ér majd végre a történet. Mondjuk, az átlag polgári életről mondott szövegeik előrevetítik, hogy a hagyományos happy end miért nem felel majd meg nekik.

Külcsínre teljesen rendben van. A korszak ruhái tűnnek fel leginkább, mert különben legnagyobb részt a hotelbe vagyunk zárva, és nem használnak sok helyszínt. Elég erősen nyomták az eye candy faktort is, és a vezető színészek nem is szégyenlősködhettek. Fries és Niewöhner is lazán forgatott félmeztelenül jelenetsorokat.

Ők a két ismertebb név a szereplők között. Fries sorozata jól megy, Niewöhner meg éppen lépeget kifelé a tini románcok szépfiújának szerepköréből, amit a Rubinrot filmek szépen rápakoltak. Talán ezért lenne poén az is, hogy itt egy olyan fiatalembert alakít, aki küzd azért, hogy a külsején túl másból is megéljen?

Az eredeti történethez nem lett kedvem, és a végét is emésztenem kell még. De egynek elment - sokkal inkább nézhető ez, mint az erre emlékeztető 'Bel ami' pár éve.

Jó film a Sehol? Olvastam ilyen-olyan véleményt is már róla, én még nem döntöttem el. Ha regény lenne, valószínűleg az lenne az első gondolatom, hogy nem elég a világépítés.

Nézzük talán először ezt. A film egy túlélőfilm és egy disztópia keveréke. Mia és Nico, a fiatal pár menekülni kényszerül a szülőországából. Nem derül ki, melyik az, dél-amerikainak tűnik, de mérget erre se vennék. Hogy jutottak oda, és pontosan mi zajlik? Ezt sem tudjuk meg. Csak annyit, hogy nagy a gond, olyan élelmiszerhiány van, hogy az öregek kivégzése után most a terhes nők és a gyerekek következnek. A pár így vesztette el a kislányát, Mia terhes, tehát menekülniük kell.

Nem akarom az egészet elmesélni, de eljutunk oda, hogy Mia egyedüli túlélőként egy óceánon sodródó konténerben találja magát. Életben kell maradnia, de hogyan? A filmnek pedig vannak ötletei, ahogy a különféle helyzetekkel meg kell birkóznia. Nem is való a film érzékenyebb gyomrúaknak, mert bizony itt mutatják, ha a sérült lábat össze kell varrni, vagy éppen azt, hogy az éhség minek az elfogyasztására rá nem veszi az embert. Közben nem is néztem a monitort, mert pl. a lába összevarrása nagyon nem esett jól, kb. mint az első Q ügyosztályban, amikor a nőnek magának kellett kihúznia a tönkrement fogát.

A filmnek ez az a része, ami tetszett is, meg nem is. Vannak benne jó ötletek. Ahogy horgászni kezd, ahogy kijut a konténerből, ahogy mindenre van egy terve. Az a tutaj, amit a gyereknek épít? Mert közben a kicsi is megszületik, csak hogy egy babát is életben kelljen tartani… Megvan a feszültsége, az izgalma, csak éppen túl sok szerencsés véletlen jön össze, ami már hihetetlen. A bálna pont ott és annyi vizet locsol a gyerekre, hogy baja ne legyen, de az anyja meghalja. A telefon, ami napok óta be se kapcsol, használhatatlan és nincs térerő sem, éppen akkor kel életre, amikor Nico egy nagyon fontos és végső beszélgetést ejthet meg. Hiába izgalmas és drámai különben, ha ennyire nem tudom elhinni, amit nézek.

A látványvilága innen realistának tűnik, ezért is van olyan brutális ereje az olyan jeleneteknek, mint az a bizonyos sebvarrás. Néha fordult is egyet a gyomrom attól, amit láttam. De azért nem borzadályt keltő, nem horrorba átcsapó, csak kegyetlen, hogy mi minden jutott a készítők eszébe. Mindezt úgy, hogy nagyon minimális helyszínen játszódik. Egy konténerben, majd annak tetejére kijutva bejön a végtelen víztömeg látványa is. Megvan a Pi élete? Nos, Mia mesélhetne pár dolgot a fiúnak, hogy milyen kemény a nyílt vízen életben maradni.

A filmet Anna Castillo viszi a hátán, és el is hittem neki ezt a mindenen áttörő, erős nőt. Elkapták az összhangot a férjét játszó Tamar Novasszal. Az egyik az örök bizakodó, az álmodozó – a másik meg két lábon áll a földön, és küzd a kitűzött céljukért, minden erejével, a végsőkön túl is. El tudom őket képzelni korábbról, családként, noha a film elég hamar elválasztja őket, hogy Mia egyedül boldogulhasson a maga pokoljárásában.

Vagyis, én megtaláltam benne, ami tetszett és lekötött, de az is igaz, hogy mellé tudom azt is írni, mivel volt problémám. Az biztos csak, hogy nem bánom, hogy megnéztem.

Egy kis kapcsolati feszültséget játszott meg a The Morning Show (s03e06). Brandy és a testvére azon feszültek be, hogy mit kellene a férfinak tennie. Adja fel magát, vagy tegyen úgy, mintha nem lett volna a támadás helyszínén? Alex és Paul között is szikráznak az indulatok, megy tovább köztük a kémia, amit a vidámparkban is lehetett már érezni. Erre ráépül Stella története, akiről végre kiderül, miért tart annyira a férfitól. Hát, nem éppen ilyen történetre számítottam – valami személyesebbre, nem munkára. Viharzottak kicsit, aztán mindent kisimították a végére. Így most neki lehet menni az évad második felére az újabb nagy konfliktusnak: jöhet a Cory vs. Paul Marks felállás. Paul sokat célozgatott is az ilyen terveire, és a végére ki is lesznek mondva. Ezzel alapozva, hogy a két férfi mentén a stáb is két részre fog szakadni, és már most lehet érezni, ki kinek az oldalára kell, hogy álljon. Brandy Cory lekötelezettje, Alex most kezdett viszonyt a másik férfival. Nem tudom, lesz-e Billions világot idéző ármánykodás és cégvezetés, de most elférne benne. Hiszen külső, nagy téma nincs, erre a tulajdonos- és arculatváltásra álltak rá. Majd meglátjuk jövő héten, merre haladunk tovább.

Elkezdtem a Hulu és Disney közös Libabőr-sorozatát. Egyszerre 5 rész ment le, de egyelőre még csak 2-t láttam. Majd nézem tovább, mert nem rossz. Még igazán nem döntöttem róla, de a kezdő benyomásaim kedvezőek. Tetszik, hogy van egy nagyobb átívelő történet, a bosszúért visszajövő szellemé, aki az iskola új tanárát szállja meg. De mellette úgy tűnik, lesz heti rész is, mert a házából gonosz, sötét mágiával átitatott tárgyak kerülnek elő, és fertőzik a környék gyerekeit. Az első rész alapozta a keretet, a másodikban egy maszk okozott nehéz perceket a lánynak, aki rátalált. Könnyed, szórakoztató és nem ijesztő. Mai fejjel biztosan nem, bár szerintem ma a kamaszoknak is olyan magas ilyen téren az ingerküszöbe, hogy ez max tényleg a gyerekeknek lehet félelmetes. Inkább ijeszteget, mint megrémít. Kinézetre eddig ok, nem viszik túlzásba, de nem néz ki rosszul, amit eddig beletettek. Amikor a maszk gonosz koboldarcot adott a lánynak? Elsőre fura volt, de egész jól elkapták, hogy más és ijesztő arc legyen, de a lány vonásai felismerhetők legyenek mögötte. De még időt kell adni neki, érdekel, milyen irányba viszik el. Ha a megszállt tanár kezd el szervezkedni, kevésbé fog tetszeni, ez az előkerülő sötét tárgyas tematika jobban bejönne. Igazán név nincs benne, nem is kell. Justin Long, aki a tanár benne, egyszer volt jobb név, de szerintem ő már eléggé lecsúszott ahhoz, hogy húzónévnek ne mondjam. A horror különben jól áll neki, nem is tudom, hányszor láttam már horrorban áldozatként. Most kicsit gonoszkodhat. Majd meglátjuk.

Én meg nekikezdek a többi résznek, a héten nem nagyon értem rá. A mostani lazább programúnak ígérkezik...

Agatha Christie hatása sokféleképpen nyomon követhető. Nem csak újra és újra kiadják, filmesítik a történeteit, de születnek napjainkra átiratok is. Carmen Posadas is írt ilyen krimiket, amelyek közül egyet most a Netflix megfilmesített és sugároz.

Így senki ne lepődjön meg, ha olyan érzete lenne, mintha egy Agatha Christie történetbe csöppent volna! Tulajdonképpen ez történt, csak Posadas változtatott pár dolgon, mai szereplőkkel és helyzetekkel töltötte fel, a film pedig még faragott rajta, hogy jobban illeszkedjen a trendekhez, és annyira ne hasonlítson az alapanyagra.

A felállás klasszikus: vendégek érkeznek egy gazdag, közös baráthoz, aki holtan végzi. Zárt helyen voltak, közöttük kell lennie a gyilkosnak. De ki az és miért? A gyilkossági ügyekkel podcastban foglalkozó húg, Agatha pedig megkezdi a nővére halálának felgöngyölítését. Kicsit Poirot, kicsit Tíz kicsi néger, még a felépítése is hasonló ezekhez.

Mert természetesen Agatha sorra jön rá, ki mit rejteget. Miért lehetett oka bántani Oliviát? Ahogy az angolszász krimikben is szokás, Agatha majd a végén leplez le mindenkit, és egy nagy monológban előadja majd nekik, ki kicsoda valójában és milyen dolgai vannak. Így majd a gyilkos is sorra kerül, ami szintén a klasszikus krimikből ismerős húzás. De azt természetesen nem írom le, ki és miért tette!

Nem a helyszín, nem a podcast a legnagyobb változtatás, hanem a szereplők Netflix kompatibilissé tétele. Poénkodtam már azon, hogy két nagy kedvencük van ilyen téren: a kevert rasszú családok, ami itt annyira nem jellemző. És legalább egy főszereplő az LMBTQ közösség tagja. Posadas, de még inkább Agatha Christie ilyen szereplőt nem írt, de a Netflix be nem vallott leszbikussá tette Agathát. Mert ugyan nem hívja a párjának vagy a szerelmének a lakótársnőjét, de elég egyértelmű, hogy intim és romantikus kapcsolatban állnak egymással. Ez különben a történetben semmilyen szerepet nem kap, de olyan jellemző, hogy csak azért is bele kellett tenni a filmbe…

A krimi nem túl izgalmas, de szórakoztató. Agatha megfigyel, kérdezget, és pont jókor kap mindig külső segítséget és adatokat, hogy összeálljon neki a kép. Igazságot szolgáltat a testvérének, és szerez pár új barátot is. Talán ez még egy alapos változás: Agatha kifejezetten társasági ember, könnyen barátkozik és más alkat, mint Poirot vagy Miss Marple. Könnyű vele szimpatizálni, és nem egy zseniális nyomozónak akarják eladni, hanem egy okos műkedvelőnek.

A gyanúsítottak pár vonást kapnak, de a szerephez ennyi elég is. Rá is van sarkítva arra, hogy egyes esetekben teljesen valós a látszat, míg mások pont hogy ellentétjei annak, aminek elsőre látszottak. Átmenet nem igazán van.

Akad benne némi humor is, én legalábbis annak éltem meg. Amikor Olivia félszemű szolgája fedi fel a titkát, az annyira hangulatosra sikerült, hogy akkor is vicces jelenetnek értékeltem, ha belegondolva az ott történtekbe igazából nem az.

A helyszín spórolós: egy helyszínre vannak terelve a szereplők, ami zárt is, így nem kellett sok helyszín. Viszont kellően egzotikus és jól néz ki. A jacht is, a luxusvilla is.

Ismerős színészt nem találtam benne, de ez olyan szempontból nem is lényeges, hogy mindenki hozta szépen azt a tipikus figurát, amit a szerep megkívánt tőle. A pezsgő, élénk és ravasz Olivia. A csendesnek látszó, barátságos, de jó megfigyelő Agatha. A nagyon barátságos, sikeres színész, akiről egy pontig nem is tudtam eldönteni, hogy tényleg jó a szakmájában, vagy csak egy jóképű ripacs. A sértett volt barátnő, a trófeafiú és még sorolhatnám.

Szerettem a regényt, a filmmel is jól kijöttem, de azért ez nem a Tíz kicsi néger legjobb fel- illetve átdolgozása. De egynek elmegy.

Ezt vajon félig művészfilmnek szánták? Nem lepne meg. Nagyon nem olyan, mint egy tipikus horror vagy thriller. Van pár rétege, és különös a végeredmény.

Menjünk talán rétegek szerint. Ami adja magát, az a horror. A főszereplő egy olyan cenzor, aki besorolja az erőszakos jeleneteket és letiltja a már nem elviselhető tartalmakat. Így bőven látunk olyan trash horrort, amit néz és véleményeznie kell. Ezek többsége az a sima hentelés, ami rám már hatással sincs, annyira mű az egész. Ami inkább undorító, mint ijesztő. Viszont, a történet folyamán egy másik rendező filmje kerül a nő elé. Ne menj be a templomba, valami ilyesmi címe volt. Az viszont szintet lép, az már az a horror, ami tényleg kikészíti az embert, pedig csak két jelenetet mutatnak belőle, az egyiket ráadásul inkább csak halljuk, mint látjuk. Mégis, az a film leginkább horror része, annak van hatása. A beállítás, a téma, minden téren több mint a korábbi puszta és értelmetlen erőszak.

A thriller Enid múltja jöhet be – a saját húga eltűnt, neki nincsenek meg az emlékei, és máig kísérti, mi történhetett. Az a bizonyos rendező hasonló filmet csinált, mint a saját traumája. Az egyik színésznőjében felismerni véli az elvesztett testvérét. Így nyomozni kezd utána, és már résztvevőként lép be a horrorfilmesek világába, nem cenzorként. Végig egyensúlyoz az őrültség peremén is, nagyon megszállott, ami a horror látványvilággal keveredik és néha meg is lehet kérdőjelezni, amit kinyomoz vagy igaznak vél.

A dráma, ahogy a családi trauma, a testvére eltűnése a családját és őt is megtörte. Ahogy az egész élete egy vezeklés. Minden lépése a trauma nyomát viseli, és minden eredője az a bizonyos eltűnés. Ha nem is kattanna be, nem kezdene nyomozni, akkor is nyomasztó lenne, hogy mi történt velük, mennyire lehetetlen a továbblépés.

Erre pedig még rátettek egy olyan réteget is, hogy a videófilmek korában járunk, amikor heves viták mennek arról, hogy milyen hatással van a gyerekekre a filmekben látott erőszak. Sokat vitatkoznak azon, mit lehet még a filmben hagyni, mit kell kivágatni. Van egy olyan eset is, amikor egy horrorban hasonló jelenet volt, mint ahogy egy családapa kiirtotta a családját, és már neki is mennek a filmnek, a cenzoroknak. Ahogy a film és valóság keveredik, ebben a témában, de aztán Enid életében is, az megy a művészfilm felé. Annyira, hogy a végére már alig-alig eldönthető, mi történik meg, mi az őrület és a film.

Kinézetre azt a trash hullámot követi, amiket Enid is nézett a munkája miatt. Olcsó, retró hangulata van. Nem lepne meg, ha fesztiválfilmként próbálták volna meg izgalmasabbá tenni. De, a lényeg, hogy a főszereplőnek kell eladnia. Ez Enid, és így Niamh Algar története is, aki hozta is Enid világát. Még az elején, magabiztosan és profin dolgozva, majd az egyre nagyobb szétesést.

Nem az a film, amit szívesen vagy jó lenne nézni. De beszélni lehet róla. Van benne tartam, ötlet, ha sok értelemben nem is volt pozitív élmény.

Nem friss emlékem Stephen King novellája, de azért annyi emlékem van, hogy azt ijesztőbbnek és sötétebbnek találjam, mint amilyen filmet készítettek belőle. A vége miatt is, de nem kizárólagosan.

Fel van hígítva és egészen olyan, mintha családi film irányba lenne eltolva a történet. Nem is annyira a mumus benne a lényeg, hanem a gyásszal való szembenézés. A két gyerek is szenved az anyjuk elvesztésétől, de a családapa közel teljes tagadásban él, és akaratlanul is bántja ezzel a gyerekeket. Nem véletlenül az kerül a záró, megnyugtató kép helyére, hogy az apa végre megnyílik és tud beszélni az érzéseiről. Mintha a szörny csak jelképe lenne annak, hogy a családban tragédia történt és szép lassan elemészti a túlélőket.

A másik, amivel nehezen barátkoztam meg, hogy a történet egy mumusról beszél, de ennek kevés nyoma van a filmben. Egyszer utalnak a mitológiájára, amikor a másik család túlélője, az anya beszél arról, hogy mennyire ősiek ezek a lények, és azóta fenik a foguk ránk, hogy az ősember megtanult tüzet nyújtani. Különben egészen úgy viselkednek, mint a szellemek. Nem lett karakteres, más ez a szörnyetegtípus, pedig ezzel lehetett volna játszani.

Erre kapcsolnám rá, hogy a vizuális effektekért, a kinézetért felelős szakemberek se voltak éppen ötletesek. A szörny nem a Szörny RT. egy plüssállata és senki nem tenné szerintem dísznek a falra, de nem annyira ijesztő, ahogy egyesek hátrahőkölnek tőle a film során. Nincs egyedi vonása, még a rondasága is jellegtelen. Ha már emlegettem a Szörny RT-t, ott is a szekrényből jött a szörny, és a Pixar millió meg egyszer kreatívabb tudott lenni már ott és akkor, mint most ennek a filmnek a stábja. Hát, van olyan szörny onnan, ami ijesztőbb lett volna, mint amit most kaptunk…

Az egyéb elemek sem sikerültek jól. Ahogy a kamaszlány, Sadie nyomozni kezd és hinni a húgának. Semmi rejtély, semmi megerőltetés, tulajdonképpen készen kapja a válaszokat. És amit már írtam, ezek nem nagy dolgok. Annyira nincs alapozva a lény, a mozgása és a céljai, hogy az tragikus.

Vártam végig, hogy valami ijesszen meg, de itt egy hatásos jump scream sem sikerült. Különben az olyan ijesztést olcsónak tartom, és egy horrortól többet várok, de itt semmi nincs. Maga a szörny ronda, de nem olyan szörnyű, hogy megijedjek tőle. Az összecsapások is egyszerűek és nincs semmi plusz bennük. Gyorsan le is zajlanak. Min kellett volna itt megrémülni? Pedig még azzal is szórakoztattam magam, hogy figyeltem, hányszor látni a mumust mögöttük vagy a háttérben, amikor erről nem is tudnak. De hiába, nem hoztak ki belőle semmit.

Nincs olyan színész sem benne, aki elvinné a hátán. A legismertebb név ránézésre Chris Messina, ő játssza az apát. Nem kellett összetörnie magát – a legfőbb érzelme a film nagyjában a semleges tagadás. Direkt az a lényeg, hogy ne mutasson ki semmit. Sophie Thatcher, a kamasz Sadie a leginkább főszereplő, de neki sincs igazán mit játszania. Legfeljebb a legjobb barátnő vonalon sikerült beletenni egy kis LMBTQ feszültséget, ami nem tudom, direkt, vagy véletlen volt-e. Minden esetre a Bethany felé mutatott érzelmek szélesebb skálán mozogtak, mint a szörnnyel kapcsolatosak.

Láttam már jó King-adaptációt, de ezt nem tartom annak. Se látványban, sem ijesztésben, de történetben sem volt emlékezetes.

Amikor kiderült, hogy lesz Continental sorozat, én még örültem is neki. A John Wick egyik legizgalmasabb része az volt, hogy micsoda bürokrácia és szervezeti rendszer van a bérgyilkosok mögött. Konkrétan azt hittem, ezt a világot ismerhetjük meg alaposabban.

Ehhez képest egy szereplő előtörténetét kezdték el mesélni. Ian McShane játszotta Winston ifjúságába megyünk vissza, amikor még csak egy londoni simlis, de a testvére ügyei miatt vissza kell térnie az Államokba és háborút kezd a Continental ura, Cormac O’Connor ellen.

Így éppen csak annyi a bajom, hogy nem a hotelnek kellene a címben lennie. Abból nagyon keveset kaptunk, ahogy a High Table világából is. Winston kintről szervezkedik, és nem rémlik semmi plusz, amit az alapfilmekhez hozzá tudnék tenni. Inkább azzal szórakoztak, hogy itt-ott bedobtak egy utalást, ami a John Wick filmekhez köthető. Pedig annyi lehetőség lenne a hotelben és a gyilkosok ilyen szervezetében… De még csak azzal sem foglalkoztak, hogy miért annyira fontos az érmeprés. Aminek az eltűnése elindítja a történetet, és ami majd ütőkártya lesz a végére Winston kezében.

Három részes, és hiába film hosszúságú egy-egy rész, volt egy olyan érzésem, hogy vannak még olyan történetek, amelyeket el kellett volna még mondani. Sok minden félbemaradt, vagy nagyon homályosan mesélték el. Nem tudom, egy esetleges folytatásnak hagytak-e így helyet, de több a lyuk, mint ami jól esett volna.

Pedig vannak benne jó ötletek. A többszörös átverések a 3. részben. Ahogy Winston összefogja az alvilág egyéb résztvevőit Cormac ellen. A hajléktalanok szervezete is izgalmasnak tűnik: az kifejezetten profin néz ki, amikor a Winston ellen induló csapatot pillanatok alatt kivégzik és beülnek helyettük az autókba. Bár rájöhettem volna, mert el is gondolkoztam azon, hogy Silva nyomozó honnan ismeri Frankie-t, meglepett, hogy neki mi a kapcsolata a Scott-fiúkkal.

A látvánnyal már nehezebben birkóztam meg. Sok akciójelenet van benne, és eleinte kifejezetten bántotta a szememet nem egy kinézete. Nem az a műsor, amit valósnak el tudok fogadni. Bajom ezzel nem lenne, úgyse tudom, mi lehetséges vagy sem. Legyen szórakoztató, az megvolt. A végére már élveztem is, és látvány szempontjából is találtam benne izgalmas ötleteket. Azon kikerekedtek a szemeim, amikor Yen földre küldte az egyik ikret, de úgy, mintha össze is hajtotta volna. A csaj meg visszahajtogatta magát, mint egy guminő. Tetszett az is, amikor Winston a High Table szószólójával beszélt, lépegetett le a lépcsőn, aztán nyomatékot adott a szavainak. A nő fogsora meg… valaki az asztalnál biztos LotR-rajongó, aztán arra gondolt, ne csak Szauronnak legyen szája. De Winston nyaksálja, az öltönyök és aki hordja, meg a hasonló témák is mind elszórakoztattak, ha egy ponton már sokaltam is, ahogy ismétlik őket.

Szereposztás. Mivel az Originals világában Davina és Aidan voltak a kedvenc párom, sajnáltam is, hogy Kol aztán visszakerült a vámpírtestébe, a boszit jobban bírtam, Colin Woodell alapból szimpatikus volt. Jól áll neki az öltöny is, meg ridegen agyonlőni az ellent is. (Inkább, mint az agyonverés. Azt már nehezebben hiszem el, hogy Woodell nagy pofonokat osztogat.) Ugyan eleinte kerestem benne McShane gesztusait, de magába a karakterbe bele tudtam látni, hogy ilyen volt és olyan lett. Nála jobban csak Charon lett levéve, de neki alapból kevesebb érzelmet kell közvetíteni. Mel Gibson és Katie McGrath, mint a gonoszok? McGrath jót ment a hangjával, és egyszer úgy felhúzza a szemöldökét, hogy azt csak irigyelni tudom. Gibson azért ennél összetettebb gonoszt is kaphatott volna, így ő az úriember, akin időnként kitör a dühroham.

A kérdés meg az, nézzük-e majd tovább is, hogy emelkedett a magasba Winston. Elvben az még simán jöhetne, hogy mit kezd a hotellel és a High Table mit reagál a hatalomátvételre. Ha a végeredményt tudjuk is, hála a John Wicknek.

Egy újabb film a késő esti műsorsávba. Mert ezt maximum akkor lehet ép ésszel végignézni, ha már az ember elég fáradt, hogy ne akadjon fent dolgokon. Buta film, röviden.

A történet már alapból nem valami érdekes. Miller el akarja tartani rendőr(!) feleségét, ezért a tisztességes lakatos elvállal egy betörést. A korrupt rendőr csőbe húzza, a társát agyonlövi, Miller meg mehet hosszú évekre börtönbe. Amikor kikerül, vissza akarja kapni a családját. A nyugdíjba készülő korrupt Zwick meg aggódni kezd, hogy Miller beszélni kezdene, ezért keménykedik vele. Mondanám, hogy magának keresi a bajt.

De fejfájdító attól, hogy mindenki ostobán viselkedik. Zwick olyan sportkocsival jár, hogy messziről virít az utcán. Nyíltan megy a kupiba és illegális pókerjátszmára biztonsági embernek. És kitüntetik, senkinek eszébe se jut, hogy valami nem stimmel vele? 2 beépített embere volt az osztályon, Beth már az akták első átnézésekor látta, hogy valami nem ok ott. Bizonyítékot is tudott ellene szerezni egyik napról a másikra. Akkor a többiek mit csináltak 10 év alatt? Mennyire voltak vakok?

Miller meg azzal vágta maga alatt a fát, hogy mindent maga akart megoldani. Simán tönkretette a saját életét, sok felesleges dolgot bevállalt, mert senkinek semmilyen gondot nem akart okozni. Sokkal előbb beszélhetett volna, meg különben is. Most komolyan egy rendőr feleség mellett a betörés tűnik a pénzkeresés megfelelő módjának? Aztán mit mondana, miből lett a pénz? Mert Beth annyira becsületes volt, ő még a gyereknek se fogadta volna el a rablott pénzt.

De buta húzás volt az April féle csavar is. Egyszerűen nem értem, ő is miért és kit okol. Mivel a testvére meghal, mélyre süllyed. Úgy csinál, mintha egyenesen Miller lenne a felelős, amiért eszkort lett belőle, akit a kitartója ver is. Noha Frank, a környékbeli fiatalok segítő mentora neki is segített volna, lett volna más út is. De nem kért belőle. Akkor most kire is mérges?

Minél tovább gondolkozom rajta, annál rosszabb, mert minden szereplőbe bele lehet így kötni. A személyek, a történet, a bűnügy is végtelenül ostoba ebben a filmben.

Amihez hozzájön egy bugyuta látványvilág is. Amikor Miller April kérésére beoson feltörni egy széfet? Nem is mondok semmit arról, ahogy fekete ruhában meg símaszkban ugrál a bokrok között. Nem paródia, de az a jelenet kicsit rásegítve elmenne abban is. Buta film, ilyen tekintetben is.

De a színészeken is látszik, hogy nem is sikerfilmnek szánták. Mindenkinek megvolt már az 5 perc hírneve, mára csak erősen B vagy rosszabb filmekben tűnnek fel. Mint Ryan Phillippe – Miller – vagy Kate Bosworth – Beth. Arról nem is beszélve, hogy mindketten jóval idősebbek is, mint amilyen korú a szerepük. Kb. 15-20 év plusz van rajtuk, és az arcukon látni is.

Alapból nem voltak magas elvárásaim – és a film így sem ugrott meg egyet sem. Ez az, amin nem fáj, ha elalszik az ember. Talán még jobban is jár.

Tudjuk, a Disney egy időben eléggé ráállt arra, hogy a Disneyworld nevezetes játékai/helyszínei köré filmeket írtak. A Karib-tenger kalózai akkorát ment, hogy az lett volna csoda, ha nem próbálkoznak még egy kis rókanyúzással. Akkor született meg a Kísértetkastély filmjük is, Eddie Murphy főszereplésével. Tartottam is tőle, hogy ez a film annak lesz valamiféle újrázása vagy újragondolása.

Így kellemesen csalódtam, hogy ez egy más történet. Sőt, az elején még nevetni is tudtam egy jót. Ugyanis egykori atomfizikusunk most szellemeket kutat, párat fotóz és úgy csinál, mintha nagyon dolgozna, elteszi a pénzt és elmegy. Ám amikor a legutóbbi ilyen esetből hazatér, a szellemek követik és kísértik. Kénytelen visszamenni a házba, ahol azzal szembesül, aki oda belép, nem mehet el. Ezzel az ide csalós módszerrel meg az itt ragadt anya és fia próbálnak mentőcsapatot keríteni. Ben is beszáll, és az, ahogy vadásszák és csalják ide az embereket, azon kifejezetten jót vigyorogtam.

A film erősségei közé tartozik a szereposztása is. Egyszerűen nincs benne olyan fontosabb szerep, amit ne ismert színész játszana. LaKeith Stanfield a férfi főszereplő, aki Rosario Dawson kis családját menti Danny DeVito, Tiffany Haddish és Owen Wilson társaságában, amely időnként Jamie Lee Curtisszel egészül ki. A gonosz meg Jared Leto, akit megnézhetünk, milyen lenne, ha nem lenne bőre. Aha, egy fokkal extrémebb, mint Fiennes, akit orr nélkül láthattunk, amikor HP nyomában járt. Bár, ha már szereplők, valamit nem értettem. Dawson és a fiát játszó gyerek miért néznek úgy ki, mintha egy másik századból ragadtak volna a filmbe? Elsőre simán azt hittem, hogy az Ben múltja, és nem a film jelenje. De mindegy.

A történet különben nem körömrágó, és azzal el is megy a nagyja, hogy idecsalják a különféle embereket - mint a médiumot, vagy a kísértetkastélyokat kutató tudóst. Ahhoz képest már gyorsan meg is lett a megoldás, és már neki is állnak a kísértet elűzésének. Az adja az egyetlen plusz feszültséget, hogy a gonosznak is meg van a maga terve, amihez az egyik jelenlegi lakót rá kellene vennie, hogy az életét feladva csatlakozzon a holtakhoz. Próbálkozik is, rémálmokkal és kísértetjárásokkal.

Így látvány is akad, bár nem az a szint, amiért látványfilmnek nevezném. Annál jobban gyerekekre van szabva, és nem is mennek el horror irányba, ami szintén benne lett volna a történetbe. Ha olyasmi jön, biztosan tesznek rá egy humoros megjegyzést, vagy valamit, hogy elvegyék az élét. Mint amikor Ben és Bruce egy rendőrségi rajzolóval igyekeznek képet készíttetni a házat kísértő gonoszról. Ahogy DeVito benyögi, hogy milyen lenne, ha még bőre is lenne... Az kész.

Korhatárt nem is próbálnék belőni, mert annak ellenére, hogy a keményebb tartalmak nem kerültek be, és a látvány is inkább a színes, humoros oldalon marad, vannak benne komolyabb és sötétebb témák is. Többen is elvesztettek valaki számukra nagyon fontos személyt, gyászolnak és a gonosz is embereket csábít a halálba.

Általában különben a kritika jobb szokott lenni, mint amennyire nekem tetszenek az ilyen műsorok. Ezen viszont elvigyorodtam egy-egy beszóláson, így ez most nekem tetszett jobban. A kritika lehúzta, veszteséges is, vagyis ez egy bukás. Én ennél szerethetőbbnek találtam.