Az alap még tetszett is volna, de nagyon hamar elment a kedvem a filmtől.

Nézzük, mi működött elsőre:

1: még a történet is. Kamaszok szemétkednek egy idős asszonnyal, aki öngyilkos lesz. Minden kínzója kap 100000 dollárt, ha egy percen át hívja a telefont, amit az asszonnyal temettek. Csak éppen a vonal nem csak kicseng, felveszik és…

2: az idős párt játszó színészek. Lin Shaye és Tobin Bell is horror veterán. Jól áll nekik, otthonosan mozognak benne, és Bell esetében rímel is a legismertebb szerepére. Bosszú, egy kis megváltás reménnyel…

3: sötét, próbálnak ijeszteni, de azért még nem botránykeltő a megbotránkoztatás. Pl. a legkeményebb részeket meg sem próbálják megmutatni, legfeljebb utalnak és elmondanak dolgokat.

Akkor hol siklott ki a dolog?

A legnagyobb bajom nagyon hamar az lett, hogy Edith azokat is bünteti, akik maguk is áldozatok voltak. Ha a Lambert testvéreket nézem, a nagyobbat verte az apja, a kisebbiket szerintem szexuálisan is zaklatta. Ki nem mondják, nem is mutatják, de elég erősen rá van utalva, hogy őt nem csak verték, mint a bátyját. És akkor örökké ezt kelljen nekik újra és újra átélni? Az apjukat? Azért, amiért Edith meghalt, nem ők az igazán felelősek, nekik is hazudtak. Nem érzem jogosnak, hogy ugyanazt a büntetést kapják. De ezt Chris kapcsán is el lehet mondani.

Chris különben is megkapná a film balekjának címét. Ő az egyetlen, aki szinte teljesen ártatlan. Akit szerettek annyira, hogy a pokolból is kap egy kiutat. Erre mit csinál ez az idióta? Eldobja az esélyét, egy méltatlanért és még csak nem is ér el semmit.

Az is a listámon van, hogy én ezt vártam. Már az elején azt mondtam, hogy Tonya az, aki valamiképpen felelős mindenért és a múltban történtekért is. Ha azt pont nem is találtam el, hogyan, de ő tette azt, amin meg kellene a végére lepődni. De nem lepett meg.

A látvány se szép. Vér folyik, egyes alakok démonivá lettek torzítva, de valahogy mégsem működött nálam. Nem ijesztő és olcsónak tűnik. Talán ez vele a legnagyobb bajom – annyira olcsónak hat minden. Tobin Bell pl. egy jól elhelyezett mondattal, nézéssel, sokkal ijesztőbb tud lenni, mint a szellem és démoni alakok, akik a kamaszokat üldözik.

Aztán, az idős pár tetszett benne, a kamaszok már nem. Igaz, leginkább csak sikítanak és menekülnek, de már az előzmények alatt sikerült ellenszenvesre faragni őket. Nem szerettem, ahogy Tonya flörtöl a fiúkkal. Nem szerettem, amikor Chris olyan szerencsétlenül bambul maga elé.

Az nem zavart, hogy a mitológia nem lett felépítve. Mégis, hogyan lehet azt a személyes poklot létrehozni? Edith csak egy sima, idős asszony volt, nem boszorkány. Ugyan egyszer valamiféle magyarázatot ad, de az olyan semmilyen, hogy nem is foglalkozom vele. Horror, nem vártam, hogy okos és logikus lesz, az elég kevésnek sikerül.

Vagyis, kb. mindenre, ami tetszett, jut valami, ami nem. Egyszer megnéztem, most meg gyorsan elfelejtem.

Olvasva jobb volt ez a történet. Hiszen a Nincs kiút, A hó hatalma – igen, ilyen címekkel is láttam már magyarul – eredetileg regény volt. Az egy feszültebb thriller lett, jobban elkapta a hangulatot, mint ami a filmnek sikerült.

A történet szerint egy elvonóról megszökött lány a haldokló anyjához tart, de egy hóvihar feltartóztatja. A menedékben két együtt utazó fiatalember és egy idősebb házaspár van rajta kívül. Amikor Darby kimegy telefonálni, az egyik autóban egy megkötözött, elrabolt kislányt talál. Segíteni akar neki, de ki a gyerekrabló?

Már sosem tudjuk meg, jobban tetszett volna-e, ha a könyv miatt nem tudom, mi lesz a csavar. De tudtam, így meglepődni nem tudtam. Bár van egy olyan gyanúm, hogy a film is előbb elsüti a poént, mint ahol kellett volna, így előismeret nélkül is előbb megtudjuk, mint Darby. Pedig az lett volna az igazi, ha a szereplővel együtt lepődhetünk meg…

Nem éreztem úgy, hogy a film eléggé kihasználta volna a zárt helyek feszültségét. Nincs hova bújni – egy épület, pár helyiséggel, kint meg a tomboló hóvihar. Arról nem is beszélve, hogy amikor Darby mégiscsak szerezne egy menekülőkocsit, nekihajt egy oszlopnak és ennyi volt. Itt is próbálnak kicsit játszani a helyszínekkel, de se az épület nem túl karakteres, se nem félelmetes, hogy tényleg nincs kiút a menedékből, ami lassan egyáltalán nem menedék.

Nem tetszett az sem, ahogy Darby karakteréhez nyúltak. Miért kellett a drogos szál? Bele tudom magyarázni, hogy korábban Darby számára a függőségből nem volt menekvés. Meséli az elején, mennyiszer próbálkozott már, mind kudarc, és látjuk, már a családja is lemondott róla. De ebben a helyzetben fordul minden, átértékelődnek dolgok. Igen, elég nehéz élvezeti cikként gondolni a napi szívnivalóra, amikor legutóbb azért kellett, mert ki kellett húzni egy szöget a falnak szegezett tenyeredből…

Egyszerű a film konfliktus- és karakterrendszere is. A kislányon segíteni akarók a jó, a többiek a gonoszok velük szemben. Egyedül ((Sandi)) kapott egy fokkal több színt, mert láttuk az indokait. Anyagi gond, személyes sérelem, mert bizony Jay nem egy aranyos gyerek volt.

A szereposztás részben működött. Dale Dickey és Dennis Haysbert idős házaspárja, vagy a szellemileg nem éppen penge Lars/David Rysdahl megformálásával ki vagyok békülve. Ash/Danny Ramirez azonban nem tudott ijesztő gonosz lenni, ahogy Darby/Havana Rose Liu sem győzött meg.

Pedig a történet jó, regényként szerettem is. A film viszont nem tetszett. A kevésbé szimpatikusabb szereplőket még csak-csak elnézném, ha a feszültség, veszélyérzet jobban átjött volna.

Kettős érzés, mert filmként nem tetszett ez az alkotás. Rendben, dokumentum-film is, nem szórakoztató krimi, de akkor is. Ugyanakkor egy olyan történetet mesél el, amin csak fogom a fejem. Ilyen nincs... De, van.

Ha rövid akarok lenni, adott egy házaspár egy kisfiúval. A nő meghal - megölték? -, a férj nagyon gyanús. Aztán egyre több minden kiderül, és az ember nem hiszi el, hogy van, aki képes erre. Túlélni is, meg elkövetni is - egyiket se lehet ésszel felfogni-

Nem akarom elmesélni, annak a szerencsétlen nőnek miket kellett túlélnie kiskora óta, de akárhányszor azt gondoltam, hogy ennél már rosszabb nem lehet, kiderült, hogy nagyon is lehet. Ehhez képest döbbenetes, hogy a felnövő nő milyen személyiség lett. Kedves, törődő, mosolygós. Mégis, hogyan? Ettől annyira tragikus, hogy az a történet vége, de maga az egész folyamat is, ami.

Azt mutatják meg, hogy a válaszok helyett hogyan lett egyre több a kérdés. Évtizedek teltek el, mire teljesen felderítették az esetet, és választ tudtak arra adni, ki volt az a lány a képen és mi történt vele. Így látjuk, kik és mit tettek, és azt is, mi és hogyan derült ki.

Dok realityben már láttam a módszert, amit itt is alkalmaztak: a valós szereplők interjúkban mondták el a történetet, míg színészek eljátszották a múltat és a lehetőségeket. Így kicsit filmes is, kicsit nyomozós dok reality is.

Tulajdonképpen korrekten összerakták és nagyon igyekeztek az érzelmekre hatni. Mondjuk, nehéz lenne egy ilyen történeten nem elmerengeni, hogy milyen beteg emberek és ártatlan áldozatok vannak.

Akkor miért nem tetszett a műsor? Mert a történetben van nem egy olyan elem, amit egyszerűen nem tudok elképzelni. Némelyiket maguk az átélők is feltettek: a szülés után - miért nem mondott valamit? De bennem az maradt meg legjobban, amikor a lányt a barátnője előtt erőszakolták meg, ő meg nem szólt senkinek semmit. Megviselte, traumája lett, de miért hallgatott?

Aki unja a filmes krimiket, ezzel kap egy nagy adag megtörtént borzalmat. Csak éppen pont ezért, mert valódi, nehezebben is emészthető és kicsit sem szórakoztató.

Írthatnék csak annyit, hogy sok nekem ez a hét. De ez annyira keveset mond... kezdek eljutni arra a pontra, ahol nem bírok felkelni hajnalban vagy csak ordítanék és ordítanék. Mást ne mondjak, annyira kivagyok, hogy átlag háromszor alszom el egy filmen, mire végig tudom nézni. De hamar nézzük a két sorozatot, aztán beesek az ágyba, hogy holnap megint kelhessek fél ötkor és mehessek munkába.

Véget ért az Irma Vep (s01e08). A zárás pedig ugyanazt hozza, amit eddig is mindig írtam.

Nagyon sokat ad neki a sorozat és a készülte egymás mellé téve, ahogy azt a folyamatot fedik le, ahogy egy rendező és a színészek benne élnek egy műsorban. Most is sokkal érdekesebb volt Mira - Irma azonosulása és elválása a forgatás végével, mint maga a forgatott Vámpírok. Ha csak a Vámpírokat kellene nézni, azt unnám.

Még mindig ki lehet emelni a színészeket, és a zárásra új szereplő is jött, meg korábban látott mellékszereplő is tért vissza. Azért tabló nem lett, többeket csak emlegettek vagy már korábban elköszöntek.

Látványvilág, színészek, az egész hangulata - most is éppen annyira megvan, mint az egész évadban. Vagyis, ez egy nagyon egységes minőségű és formátumú sorozat volt. Akinek az eleje tetszett, végig tetszeni fog. Aki nem, nem érdemes végigszenvednie. Olyan marad végig.

Amiről áradozni tudnék, a The Gilded Age (s01e01). Végre elkezdtem.

A történet a társadalomról szól, kosztümösen, múlt század, New York. Vannak a régi gazdag családok és az újgazdagok. A régiek összezárnak, az újak azt akarják, hogy befogadják őket. Ebbe csöppen bele egy vidéki lány, aki az egyik régi, gazdag családba tartozó úrnő unokahúga. Kicsit kívülállóként néz mindenre, és mivel sokkal liberálisabban nevelték, most nagyon fura, amit elvárnak tőle.

Az első kiemelendő: roppant jó nézni a sorozatot. New York, a ruhák, az egész miliő. Luxus, a múlt századból. A lakások, a báli ruhák, a berendezés, pazar. Ebben nagyon látni, mennyi pénzt tettek bele.

A második élmény: mennyire erős színészileg. Pedig van, akit eddig nem bírtam, mint Carrie Coon. Itt meg szinte ő a kedvenc szereplőm. De sokakat ki lehet emelni és nagyon tele van sorozatsztár nevekkel a sorozat. Akad új arc is, de valahogy ők a halványabbak.

A történet is jó. Mozgalmasabb, mint a Downton Abbey, de ebben is jól eljátszanak a fent és a lent viszonyokkal, és hasonlóan látványos.

Az első tehát nagyon tetszett, ha végre lesz időm, és befejeztem a Viking Sagát, nekiülök rendesen.

Egyelőre ennyi, és próbálom nem úgy érezni magam, mint a kevés vaj a nagy karéj kenyéren.

Lassan már az lesz a kérdés, hogy egy-egy újabb évadban milyen álnokságot tudnak még kitalálni. Valamit, ami véres és undorító, de más szemmel nézve fekete humor is akad benne. Hát, itt is megvolt az a sokk-hatás, amit a 2. évadban a bálnás jelenet váltott ki belőlem.

Sőt, ha visszagondolok az évadra, szépen el vannak benne osztva a kreténebbnél agyamentebb poénok. Beugrik a szuperhőssé tett orosz hörcsög, vagy tengerimalac volt? A férfi, aki össze tudott menni, aztán mire használta a képességét... De Deep és a polipok iránti vonzalom is simán felfér a listára. Ok, talán annyira véres nem ugrik be, bár a 'Bolha' visszaugrása normál méretűre az anális szexből szintén egy húsdaráló...

De ez a sorozat egyediségének a része. A szuperhősök rosszak, borzalmas dolgokat művelnek és a Fiúk is egyre messzebb mennek, hogy fellépjenek ellenük. Ugyan most van egy szervezet, Hughie is felügyeli, hogy ne menjenek át vérfürdőbe, de nagyon hamar kiderül, hogy... szép az elv, pláne, ha mindenki belehal.

Kicsit távolról indulunk, mindenki kicsit visszafogja magát, nyugvóponton vannak, aztán elkezdenek kibillenni a dolgok és egyre inkább haladunk a vérfürdő felé. Újfent jönnek a dilemmák: meddig lehet elmenni, hogy valami nagyon gonoszat megfékezz? Mennyire bízhatsz magadban, ha az indítékok között nagyon erősen ott van a bosszú is? Mert Butcher próbálhatja visszafogni magát Ryan kedvéért, akkor is az pörgeti fel, hogy Homelander ellen esélye legyen. Azért kész az egészségét feláldozni, azért kész borzalmas alakokkal szövetkezni és magával rántani a barátait is.

Ezzel eljutunk az évad 2 mozgatójához. Az egyik az ideiglenes képességeket adó szérum, ami Hughie és Butcher személyét is felturbózza egy-egy rövidebb időre. Nem árulom el, milyen képességet kapnak, de ezt is bevetik, hogy Homelander trófea legyen a falon. Aztán lesz baj is belőle, meg jön a fordulat - szóval a cselekmény is pörögni kezd, de egy új lehetőség, hogy egyenrangúbb félként állnak ki a szuperek ellen.

A másik, hogy érkezik Soldier Boy. Az amerikai hős, mondhatjuk Homelander elődje. Az évad nagyon sok tekintetben végig is veszi, mennyi minden közös a két alakban. Hasonló erő, hasonló vágyak, még az is, ahogy a csapatukkal bánnak. Közel olyan rossz, mint Homelander, és neki még olyan indoka sincs rá, mint a másiknak. És Butcher szövetségessé teszi, megosztja a csapatát és megint lehet merengeni, mennyit ér meg a győzelem.

Közben a mellékszereplők is hozzák a maguk történeteit. Deep szerencsétlenkedései, A-Train lelkiismereti ébredése - jól megmondják neki, máris fájnak a szuperek tetteinek mellékes hatásai, amint nem ő a másokon átgázoló szuper, hanem akinek baja lesz miatta.  Frenchie és Kimiko útkeresése, MM és a lánya nevelőapjának konfliktusa, Victoria múltja.

Direkt hagyom a végére, mert még mindig nem jutottam vele zöld ágra, ami Homelander. A sorozat egyik gonosza, de. Minden őrülete és beteges dolga mellett neki van egy-egy olyan vonása, megnyilvánulása is, ami miatt sajnálni is tudom. Új színeket nem nagyon tudnak már belevinni, de eleve egy annyira nagy pszichés katyvasz van körötte, hogy szerintem évadokat meg lehet vele tölteni. Attól meg előre félek, az merre viszi el, hogy most rájön arra, hogy sokan szeretik akkor is, ha az agresszívabb énjét sem rejti el.

A történet tehát beindul, jönnek a poénok, az akciók és akad némi fordulat is benne. Az unalmas nem az a jelző, ami erre a sorozatra illik.

Még mindig látni azt is, hogy menő sorozat és van rá pénz. Az akciók, a képességek, itt sok minden jól néz ki. Nincs olyan érzetem, hogy a semmit akarják valami nagynak eladni. Költöttek rá, látszik is.

A színészek továbbra is viszik előre. Mondjuk, már eleve annyira a karaktereket bírva álltam neki az évadnak, hogy nem tudok kicsit sem objektív lenni. Szeretem a szereposztást, sokan nagyon karakterben is vannak, és nem is tudnám megmondani, ki a kedvenc. Még csak nem is feltétlenül a kiemelt, nagyobb szereplők, de pl. Frenchie is a kedvenceim között van, vagy bírtam Giancarlo Esposito keménykezű karakterét is. Neki jól állnak ezek a sötétebb alakok. Jensen Ackles is nagyon simán beilleszkedett a csapatba.

Erről jut eszembe, Eric Kripke nem csak őt hozta át, így Odaát nézők máson is tudnak vigyorogni. Tudjátok, Bob Singert elnöknek :)

Velem nézette magát, várom is a folytatást, és mivel univerzummá kezd válni, még választék is lesz...

Valaki még tudja követni, hogy ki kicsoda és mi történik a Resident Evil univerzumban? Egy ideje érzem már, hogy elveszettem a fonalat. Még az anime filmek a közös szereplő miatt, Leon, valahogy beleférnek. A legutóbbi film, ami szinte tinisre vette az alaptörténetet, ugyanaz másképpen vonalon elment. Ez a sorozat viszont kezd egy újabb történetet, miközben kicsit alternatív verzió is, mert itt már New Raccoon City a helyszín, és szó is van róla, hogy az elsőben micsoda tragédia történt.

Eleve két idősíkon játszódik, és bőven hagy kérdéseket. Az elején egy tudós költözik a két lányával az Új Raccoon City-be és a lányok itt szembesülnek azzal, hogy milyen vállalat is az Umbrella, és a fejlesztett új csodagyógyszer, a Joy milyen mellékhatásokkal járhat. A másik idősíkon meg már túl vannak a világvégén, mindent elleptek a zombik meg az óriási állatok. Az egyik, már felnőtt lány tanulmányozza a zombik fejlődését, ki akarja találni, hogyan szerezze vissza az ember a bolygót. De az Umbrella üldözi.

Két dolog tudná elvinni: az egyik az akció. Az korrektnek tűnik, elnéztem, bár néha műnek hatottak a lények. Nem is annyira a zombik, hanem a módosított és nagyobb állatok. Azt nem is értettem, hogy azok simán nagyobb állatok, vagy a T-vírus az ő agyukat is támadja és nem csak nagyok, de zombik is.

A másik, ahogy összekötik az idősíkokat és a rejtélyeket elkezdik feloldani. Ahogy az utalások fokozatosan értelmet nyernek, és a két idősík együtt adja ki a történetet. Csak éppen maradt egy jó nagy lyuk még benne – sejtem, egy esetleges következő évadra hagytak még eseményt a múltra is, míg a jelenben Jade indulhat majd Bea megmentésére.

Bírtam benne azt is, hogy nem úgy zombiparádé, mint a Jovovich-filmek voltak. Itt van kísérlet, van rejtély, családi dráma és vannak zombik is, főleg a jövőbeli síkon, de próbálnak annál többet nyújtani, hogy menekülnek a zombik elől vagy ölik őket.

Igazán ismert színész nincs benne, de a sorozatnézőknek lesznek ismerősök. Nekem a show-t Lance Reddick lopta, hiába Albert lányai, főleg Jade a sorozat főszereplője. Vissza, Albertre és a testvéreire. Annyira mások, és jól is hozza őket. A pszichopatától kezdve a szerencsétlen nyusziig akad minden – bár a csúcs az volt, amikor a rakás szerencsétlenség kimutatta a foga fehérjét, és a lányok csak lestek, hogy Bert bácsi mire nem képes dühében.

A másik, aki nagyon benne élt a szerepében, Paola Nunez. Evelyn Marcusként az Umbrella feje volt, és a profit nevében gázolt is át mindenen és mindenkin. Ahogy széles mosollyal hozta meg a leggyilkosabb döntéseket… Talán csak akkor fagyott le a mosolya, amikor Simon került elé a végén.

Jó döntés volt az is, hogy nem ugyanaz a színésznő játssza a lányok 14 és 30 éves alakját. Az idősebb generáció teljesítménye tűnik jobbnak, de a történet miatt is ők érdekeltek jobban. Nem volt hangulatom a kamaszos lázadást meg dühkitöréseket nézni.

Még nem láttam, hogy 2. évad készül-e, a történet alapján simán lehetne. Majd meglátjuk – a kritikái túl vegyesek, hogy egyértelműen gondolhassam, hogy lesz 2. évad.

Mivel eléggé elkapott a Viking Saga, amiről majd egyben írok hosszabban, ez a szakasz ma rövidebb lesz.

Pláne, mivel a Motherland: Fort Salem (s03e05) kapcsán kezdek kifogyni a mondanivalóból. Az e heti részben nem is haladtunk, csak a lányok és a felnőttek is bekerültek egy veszélyes helyzetbe, amit a rész végére elhárítottak. A nagy egész nem ment előbbre, csak láttuk, milyen kísérleteket folytatnak a boszorkányokkal.

Még mindig van szappanopera faktor benne, még mindig akadnak benne tinis szenvelgések és az sem változott, hogy nem sok pénzt toltak bele a sorozatba. A lányok még mindig a birtokra zárva, a boszorkányokat meg egy kb. raktárnak kinéző épületben tartották fogva.

Már érdekel, mi lesz a vége, de nagyobb büdzsével ebből sokkal többet ki lehetett volna hozni.

A Black Bird (s01e04) szokás szerint jobban lekötött.

Ez a barátkozás, a kapcsolatépítés része volt. A két főszereplő többet volt együtt, és JImmy lerakja az alapokat, amelyek miatt majd megnyílik neki a másik. Láthatóan ehhez neki is nyitnia kell, és mesélnie magáról. Kerültek elő nehéz témák, és jobban bele lehetett mászni mindkettejük világába.

Azért valahol szomorú, ami a gyerekkorukról kiderült. A maga módján mindkettő rémes, és úgy tűnik, a rossz apák és a tönkretett gyerekkor lehet a közös alap. Nem is akarom elmesélni mélységébe, melyiknek volt rosszabb. De maradjunk annyiban, hogy azt az apát, aki hullarablásra tanítja a gyerekét, nem sokra lehet becsülni.

Valahogy gyomorforgató a rész, annak ellenére, hogy durvaság nincs benne. De azt látni, hogy gyerekekkel mit művelnek a saját szüleik... Szépen le lehet görgetni, hogy miért azt az utat választották, amit.

Volt börtönlázadás, takarítás, sok beszélgetés.

Itt viszont a színészek is eladják, a történet is és annak ellenére még látványban is ott van, hogy be vagyunk zárva a szereplőkkel a börtönbe - ha a flashback oldja is azokat.

Azt különben még nem látom, hogyan lehet azt megtudni, hogy hol vannak elásva a meggyilkolt lányok, de majd meglátjuk. Már nincs sok vissza az évadból sem.

Gina Carano az utóbbi időszakban leginkább a Star Wars univerzumban tűnt fel, de azért akciófilmekben is fel lehet még fedezni. 2019-es ez a filmje.

Az alapsztori nagyon egyszerű: egy kamaszfiút elrabolnak, és az anyja kergetőzik a gyerekrablókkal az erdőn, felfelé a hegyen. Ezzel a lényeget el is mondtam.

Kinti helyszínek, feltűnően sok hó, a táj miatt nem tűnik úgy, hogy kevés a helyszín, noha eléggé behatárolt. Fel a hegyen, a sífelvonó mellett el egy házig. Ennyi. Az úton többféle akadályt kell leküzdeni, amelyek egyben látványelemek is: a farkas falka, a befagyott tó, ilyesmik. Esti akciófilmnek működik is ennyivel.

Az akciójelenetek már rosszabbak. Az egy dolog, hogy Carano valóban sportolói és harcos múlttal bír, és hitelesen ver meg pár férfit. De itt legalább annyit lőnek is, mint verekednek. Az meg szinte röhejes, ahogy tűzpárbajba keverednek. Ahogy Clair a vadászpuskával nekikezd a gyerekrablók rikításának… Elsőre meg is fordult a fejemben, hogy ezt nem gondolta át eléggé. Ha mindent lelövi, ki marad elmondani, hol a fia?

De különben is vannak ilyen logikai nem stimmelések, amelyeket kénytelenek vagyunk elviselni. Már a gyerekrablás indítéka is ilyen: első ránézésre az Atya a pénzt akarta, Clair örökségét az apjától. De aztán ő maga meséli el, hogy így akar bosszút állni Clair apján, akinek most volt a temetése. Ezt nevezem ám bosszúnak: a célszemély eleve halott. Az meg ki sem derül, hogy miért is haragudott ennyire meg rá. Ugyan valamit elmesél Charlie-nak, csak éppen a lényeg maradt ki belőle végig. Átverte, pénzről is volt szó, de semmi konkrétum.

Az is különös, ahogy a farkasok viselkednek. A gyerekrablókat széttépik, de Clair csak bólint nekik és már mehet is? Különös erdő különös lakói. De, ahogy írtam, tévés filmnek megy el, moziba ez nem való.

A legnagyobb név különben Carano, bár pár éve még Richard Dreyfuss kapta volna ezt a pozíciót. De egyrészt meg is öregedett, másrészt az újabb generációknak az ő neve már ritkán mond valamit. A karaktere sem éppen emlékezetes: egy pokolian gonosznak beállított bandavezér, aminek a külseje nem kicsit mond ellen. Kb. mintha gonosz lenne a Télapó. Carano meg szokása szerint az akciójelenetekben teszi oda magát, különben meg elszánt tekintettel menetel előre.

Jobb híján egynek elment, amiket a héten láttam, azokhoz képest kifejezetten nézhető is.

A héten nincs szerencsém a filmekkel. A kutyám nélkül sehova sem tetszett, mi több, szinte altatóként hatott rám. Komédiát vártam, aztán tulajdonképpen politikai könnyed drámát kaptam, sok szerencsétlen és boldogtalan szereplővel.

Ciprus megosztott. Van a görög és van a török fele, gyűlölik egymást, határral el vannak választva. Ugyan tárgyalnak az egyesülésről, de a gyakorlatban még semmi nem látszik. A görög Yiannis elutazna innen, de a kutyája átszalad a török oldalra, és vissza már nem engedik. Így jöhet a csempészet meg hasonlók. A nagy szerencsétlenkedés.

Még csak azt sem értem, mi értelme volt az egésznek. A három főszereplő közül 2, de lehet, hogy mind a 3 el akar innen menni. Aztán az a végszó, hogy nem mennek sehova. Tulajdonképpen a kutya az egyetlen, aki szabadon tud mozogni, és aki sokkal jobban megoldja a helyzeteket, mint körötte az emberek. Hogy lehet ennyit szerencsétlenkedni?

Lehetett volna komédia, vannak kifejezetten humorosnak szánt elemek benne. Mint a csempész, akiről kiderül, hogy nem csak pofátlanul nagy árat kér a kutya átviteléért, de még némi bezacskózott tablettát is lenyelet vele, így drogfutárt csinálva szerencsétlen Jimmy kutyából. De mindig visszakanyarodunk oda, hogy mindenki szerencsétlen és szenved. Nem egyszer vitatkoznak azon, hogy ki a betelepülő bűnös, miközben a jelenleg itt levők már itt születtek, a szüleik jöttek a görögök helyére és házaiba. Mondjuk, ez nem vigasz annak, aki fel tudja sorolni, ki építette a házat, hogyan ültette a nagyapja a kert fáit, aztán most egy más család él ott, mert az előző generációt oda telepítette a török állam.

Nem Ciprus szép oldalát mutatják. Szegénység, háborús viszonyok, valósággal putri. Csak a film alapján nem is érteném, hogy miért turistacélpont a sziget. Szépség nincs itt, egy szemernyi sem.

A szereplők sem lettek szimpatikusak. Eleve rossz helyzetből indulnak, meg bele is törődnek ebbe. Yiannis legalább az elején igyekezett küzdeni, de a végére teljesen leereszt. Ha belegondolok, egyedül a férfi exe, Kika ért valamit. Nem véletlenül szakadt el innen és a férfitól, ő tudta, hogy Yiannis rosszat tesz neki és épített egy más életet magának. Lett egy normális párja is, nem olyan… semmirevaló, mint a zenész Yiannis. Yiannis, aki adósságba keveredik, akit kilakoltatnak, akit a börtönből is ki kell hozni. Csoda, hogy nem is szimpatikus a férfi és a legjobb döntése volt a nőnek, hogy elhagyta?

Nagyon mást nem tudok írni róla. Keserédes majdnem komédia. Nem vicces, túl erős benne a dráma, miközben igazából drámának sem mondható. A legjobb meg Jimmy, a kutya benne.

Norvég film a Netflixen és a táncos téma miatt megnéztem, de túlságosan is szenvedtem vele. Ha belegondolok, sok minden miatt.

Egyrészt, ott van a cselekmény. Valahol Hamupipőke mese, mert a kis norvég táncos csapat, ami már éppen feloszlana a megélhetési gondok miatt, meghívást kap a nagy francia versenyre. Ezzel még nem lenne bajom, csak sajnos más téren is maradtak a mese mellett. Pár nap alatt összeraknak egy nyertes koreográfiát. Hősnőnk, Amalie, úgy be tud ugrani a döntőre, hogy kihagyta a próbákat és csak úgy táncol egyet. (Megjegyzem, a tánciskolában a balett elemekkel sokkal jobb műsort adott, mint a versenyen a sima riszálással.) Persze…

Aztán, ha már Amalie. Egy YA történetben is bűnrossz lett volna, ahogy azon kesereg, hogy az anyja elhagyta. Az a nyavalygás, ami engem kikészít, mindegy, hogy filmet nézek vagy olvasok. Plusz, annyira nyilvánvaló végig, hogy az anyja nem fogja megadni neki, amit akar, hiába játssza Amalie a gyereket, akit szerinte szerethetne. Azzal is bajom volt, ahogy nagyon simán azt beszélte be magának, hogy vele van baj, mert az anyja lelépett gyerekkorában. Amalie apja elküldhette volna pszichológushoz, mert olyan kamaszos, fájdalmas és önpusztító képzelgései vannak, amelyeket némi terápia gyorsan helyretehetett volna.

A szerelmi szál ugyanilyen bűnrossz. Látunk pár csókolózást meg ágyba zuhanást, egy veszekedést meg egy nagyon szirupos békülést. Még a Hallmark is tud jobbat, rossz volt nézni.

A táncot sem tudom dicsérni, pedig az az egyetlen, ami menthette volna. Ok, eleve ez a freestyle messze van tőlem, de akkor is. A verseny megrendezése olyan semmilyen. A bemutatott táncok se tudtak lekötni.

Foglaljuk össze: untam, érzelmileg röhejes, és még a táncok se jók. Csak az volt részemről a film szerencséje, hogy ahhoz is fáradt voltam, hogy elindítsak a Netflixen valami mást. Még hátérfilmnek is túl béna.