Mielőtt a heti nézősöket mesélem, tettem egy felfedezést. A Fantasy Island kapott egy karácsonyi plusz részt is. Bár messze még az ünnepek, megnéztem.

A karácsony több szinten jelen volt benne. Egyrészt, itt voltak az ünnepek, és Ruby nagyon igyekezett, hogy a trópusi környezet ellenére hangulatot hozzon ide, volt titkos Mikulás meg karácsonyi parti is. Természetesen ezzel a magánéleti szálakat kavarták, mert a sziget úgy intézte, hogy mindenki annak adjon ajándékot, akivel tisztáznia kell dolgokat. Mondanám, hogy olcsó és hatásvadászat, de már megállapítottuk, hogy egy szappanopera alapjait használják a sorozatban. Most is.

A humor meg kevés mellette. Néha lehetett érezni, hogy könnyed és mosolygós akar lenni a kis dráma színezet mellett, de simán műnek éreztem. Ahogy pl. Elena és Ruby időnként lelkiznek, az a legtöbb esetben minden természetességet nélkülöz. Most is, a nagy karácsonyi beszélgetés ilyen volt.

Mellette megint volt 2 ember, akik segítségért jöttek ide. Az egyik egy nő, aki az itt eltűnt férjét kereste. Mr. Jones, a kutya volt az – aki nem volt mindig kutya. Aki azt hinné, hogy erre jó poénokat írtak, elkeserítem. Szerelmi háromszöges, átverős, szerelmi melodráma lett belőle, amit legszívesebben ki is vágtam volna.

A másik vendég, egy nő, a tökéletes karácsonyi Hallmark filmben akart élni pár napot. Bár némi plusz körrel, de nagyon kiszámítható fordulatokkal össze is jött neki.

Ami kellett, és zárást érdemelt, Elena búslakodása az exe miatt. Nos, James jött, elköszönt és lépnek tovább. Így kicsit tisztább lap jöhet a 2. évadra, mert Elena folyamatos sóvárgása az élet után, amit hátra kellett hagynia, 1 évadon át is elég fárasztó volt.

Volt más sorozatból ismert színész, volt a kötelező szép ruhák, szép környezet is – mondjuk, a trópusi karácsony nem éppen a zsánerem, de egy részt kibírtam.
Tényleg olyan volt az egész, mint egy Hallmark karácsonyi romantikázás.

A Motherland (s03e03) megint kicsit fókuszál, és a jó ötleteket ostoba húzásokkal keveri. A nagy esemény, hogy megjött Alder. Vele jön az új küldetés: az Első Dal felkutatása. Közben menekülnek az indiánoktól, Raelle eltűnését kutatják.

Nagyon látni a kis költségvetés: rohanás az erdőben, olcsó bár, hasonlók. Elnézem, valahol még szórakoztat is, de azért nem túl boldogító, hogy az egyik percben le akarják leplezni a boszorkányok vesztére törő titkos társaságot, a másikban meg a dalt keresik, mert az majd mindent megold. Előre félek tőle, hogy valóban kapunk majd egy ilyen kényelmes megoldást. A 6 rész keresése, aztán minden ’jaj de jó’ lesz.

A másik szálon meg a politikai ármánykodás halad, az elnöknő a boszorkányokkal van, és a stáb árulói ellen indul. De. Itt is jönnek az olcsó és gyors megoldások.

Száguldanak az események, láthatóan vért izzadjanak, hogy egyszerűsítsék a szálakat, de mindent el is meséljenek. Ettől az egész hihetetlen, attól függetlenül, hogy egy boszorkányos alternatív történelmi világban helyezték el a történetet, ami alapból nem valós.

Ennél reméljük csak jobb lesz.

Új sorozatként érkezett a listámra a Black Bird (s01e01-02). Két dolog is van benne, ami miatt én nézni fogom. Nem, 3, ha jobban belegondolok.

1: sorozatgyilkosos tematika, ráadásul igaz történet alapján. Adott egy feltételezett sorozatgyilkos, aki hamarosan szabadul, ha valami terhelőt nem találnak ellene. Végső, reményvesztett kísérletként egy egykori sztársportoló, mindenki kedvence drogkereskedőt építenek be mellé, hogy barátkozzanak össze és tudja meg, hol vannak a holttestek. Jó sztori, na.

2: Dennis Lehane írta a szkriptet. A regényei között vannak nagyon jók, és már 2 rész után látni, hogy ez is jól van összerakva. Nagyon bírtam, ahogy összerakja a szálakat. Miközben látjuk, Jimmy milyen ember, hogyan kerül börtönbe és miért kell gyorsan szabadulnia, megelevenedik a múlt, hogyan lett gyanúsított Larry, hogy került bíróság elé az ügye, miért kell most gyorsan a megdönthetetlen bizonyíték. Jó a sodrása, miközben érzem, hogy vezeti a cselekményt. Az előtörténeteket kipipálja más idősíkokkal, hogy egy pontban összeérjenek és jöhessen a beépített munka.

3: Taron Egerton. Ő lett Jimmy, aki Paul Walter Hauser Larry-jét buktatná le, akit Greg Kinnear Miller nyomozója juttatott a rácsok mögé. Jó a szereposztás, és 2 rész után úgy tűnik, helyén is vannak benne a színészek. Egerton alakításában látom a Milliárd dolláros fiúk klubjának magabiztosságát és valami zavaró elemet is, de a felszín alatt piszkál mást is. Van egy sebezhetőbb fiúi oldala, van egy jó üzletember oldala – össze fog ez állni, pláne, ha a szigorított fegyházban nem villogtathatja a szépfiú mosolyt. Azon különben meg is lepődtem, mennyire ki van gyúrva Egerton. Csak nem kap majd valami ’izommal védem meg az életem’ jelenetet is? Hauser szépen hozza azt a figurát, amit már láttam tőle. Itt azt várom, hogy a szelíd, értelmi fogyatékosnak tűnő arc mögül majd előbukkan a gyilkos. Meglátjuk.

Abszolút a történet és a színészek viszik a műsort. Börtönben játszódik, a visszaemlékezős részek vidéken, nem egy látványorgia. Nem is kell – ha marad ilyen a történet ívelése, teljesen elégedett leszek a végére is.

Azzal lehetne csalni, hogy az eredeti történetnek utánanézek, de nem akarok. Egyelőre jobban élvezem, hogy találgatok. Hiszen még azt is megengedi a sorozat, hogy teljesen biztosak nem lehetünk, hogy Larry mennyire van tisztában a tetteivel, mennyit játszik meg – őrült sorozatgyilkos, szerencsétlen elmebeteg, mi ő? Esetleg a bátyjával nem stimmel valami? Megtudjuk ezt is.

Most rálestem a kritikáira, nem csak nekem tetszik eddig a sorozat. Megtaláltam a nyár krimijét?

Ez a sorozat eredetileg regényként született meg – minden rész végére ki is van írva szép nagy betűkkel, hogy Elsberg azonos cím regényének feldolgozása. Mivel azt a könyvet kifejezetten szerettem, voltak is elvárásaim a sorozattal szemben is.

Az eredmény: felemás.

Ha nem ismerném a regényt, szerettem volna. Megtörténik a katasztrófa, egyszer csak elmegy az áram Európa nagy részében. A kiemelt helyen Németország van, ahol a vészhelyzeti csapatot a vezető távollétében a helyettesének kell vezetnie. Pillanatok alatt lesz egyre rosszabb a helyzet: fűtés, élelmiszerellátás, egészségügy – napok alatt omlik össze, miközben a derék német polgárokból randalírozó csürhe lesz. Az egyik vonal ez: látjuk, hogyan próbálnak valamit fenntartani, miközben az ország és az emberek egyre inkább megbolondulnak.

A másik szálon egy félig olasz, középkorú férfi rádöbben, hogy a fiatalkori ötletét valaki megvalósította. Ő építette be azt a kódot, amivel most mindent lekapcsoltak. De hiába fordul a rendőrséghez, ők benne látják a bűnözőt, és megindul a hajsza – az igazi és a vélt tettes után is.

Abban van a legnagyobb különbség, hogy a regény elég alapos volt abban, hogy áram nélkül mennyien és hogyan halnak meg. Mai napig döbbenetes élményként él bennem, ahogy a kórházi állapotokat megmutatta a kötet. A sorozat az ilyen dolgokkal visszafogott, és nem megy el a teljes vadulás felé. Ugyan van csürhe, de a legtöbb történetet ki tudják hozni boldogra. Pl. egy tehenészetben fejőgép híján a tehenek pokolian szenvednek, és már ott tart a tulaj, hogy kegyeletből lelövi az állomány felét, amikor megérkezik a segítség és az állatok is életben maradhatnak.

A sorozat a katasztrófa helyett a nyomozásra tette a hangsúlyt. Még az a stáb is, akik a válságot akarják elhárítani, egy ponton abba a történetszálba lépnek be, ahol a terroristákat keresik. Mivel engem a másik vonal érdekelt jobban, így kicsit csalódásként éltem meg, hogy ez egész markánsan thriller.

Talán az is hozzájárult, hogy nem volt éppen szimpatikus a thriller vonalon főszereplő informatikus – bár, ha belegondolok, Manzano csak volt informatikus, az anarchista múlttal nem mondhatni, hogy karriert tudott volna építeni. Egyrészt, nem érzem telitalálatnak a színészválasztást. Egy mackós, látványosan idősödő férfi, akiről nehezen hiszem el, hogy mindent végigcsinált, amit itt rohannia és küzdenie kellett. Másrészt, a végére most akkor mit is csinált? Nálam nem fér bele, amit a volt barátnője kapcsán meglép. Pláne, hogy eléggé azt éreztem sugallni, hogy a nő továbbra is aktív anarchista, akivel lesz még baj.

A látványvilága jobban rendben volt. Sok helyszín, markánsak is. Mivel a világ összeomlása, a katasztrófa helyzet érdekelt, így az én kedvenceim az atomreaktor, a szállítás szervezés – a kamion robbanás pl. jobban nézett ki, mint a nagyvárosokban a csürhe.

Biztosan jobban tetszett volna előismeret nélkül – bőven van cselekmény és izgalom, sok szereplőnek a hivatali terhek mellett magánéleti ügyeket is adtak. Pl. a válságstáb vezetőjének eltűntek az ikrei, és miközben egyben kellene tartania az országot, a gyerekek miatt is nagyon aggódik. Az is pozitív, hogy ha mellékvonalon is, de elég sok kritikát megfogalmaznak. Pl. a kormány, amelynek fontosabb a választások majdani megnyerése, mint jelenleg a polgárok megmentése. Jót is mosolyogtam azon, amikor azzal érveltek ellenük, hogy ha éhen halnak és megfagynak az emberek, szavazni sem fognak tudni elmenni.

A regény elolvasására inkább biztatnék mindenkit, de a sorozat is nézhető, ha talán kevésbé hatásos is.

Mi vesz rá egy Chris Hemsworth kaliberű sztárt, hogy egy ilyen filmben mellékszerepelő legyen, és producerként is dolgozzon rajta? Mondjuk, hogy a felesége a főszereplő… Hát, nem tudok örülni a családi munkának. Elsa Pataky nem akciósztár, az a gúnya a férjének jobban áll.

De, kimorogtam magam, nézzük akkor a filmet. Cselekmény: jobb szó híján röhejes. Úgy akarják az Államokat lebombázni, hogy kiiktatják a két rakéta elhárító támaszpontot. Az egyiknek már vége a nyitányban, a másikat meg éppen akkor szállják meg, amikor az új százados felveszi a műszakot. Őt játssza Pataky és száll szembe a terroristákkal, akik többen is vannak, volt katonák is, meg spéci kiképzésük is van.

Tele van olyasmikkel, amin nem tudom, hogy nevetnem kellene-e vagy ezt valaki komolyan gondolta. Amikor a nő sérülten, fél kézzel végigcsinál egy olyan függeszkedést, amit különben a Ninja Warrior pályákon látni csak? De lehetne mondani azt is, ahogy ebben a filmben lövöldöznek. Attól tartok, komolyan kellene venni, pedig komédiaként többre tudtam volna értékelni.

Arról nem is beszélve, hogy mennyire igyekeznek valami csajos, #metoo témát is belenyomni. JJ azért kerül ide, mert szexuális zaklatásért beköpött egy tábornokot, a sereg meg jól el akarta tüntetni. Kár, hogy olyasmit, ami komoly dráma lehetne, itt ilyen szinte vígjáték köpenyben nyomnának le a torkunkon. Amikor az elnöknő arról szónokol, hogy tartson ki, engedélyei a tervét is, mert a rajongója? Még jó, hogy nem éppen akkor ittam a teám, mert a monitoron kötött volna ki.

Nem érdemes ezen morogni, de nagyon rá is írták a színésznőre a szerepet, lehet érezni, hogy mennyire Elsa Pataky, az akciósztár imázs építés megy. Vajon miért is kapott volna JJ majdnem ugyanolyan kevert származást, mint Pataky? A színésznő apja spanyol, madridi születésű – itt az anya spanyol, akit az amerikai apa egy kiküldetésen ismert meg.

Csak az húzott nekem valamit vissza, hogy Alexander Kessel, a bázist megostromló zsoldosok vezére és a JJ közti szópárbajokon jókat vigyorogtam. Igen, abban is végig azt éreztem, hogy egy paródiában jobban működne a dolog. Ahogy Kessel a világhálón nyomja a nevét, meg hogy fel fogja az amerikaiakat robbantani? Vagy az, ahogy nyomja, hogy mennyire rossz volt egy gazdag, de nemtörődöm apa mellett felnőni? Röhej.

Mondjuk, simán lehet, hogy Luke Bracey szimpatikus nekem annak ellenére, hogy jó színésznek nem tartom, csak jól néz ki. Érik is, hogy Elvist nézzek, az jobb filmnek tűnik, jobb színészekkel és az egyik kedvenc rendezőmtől. Elkalandoztam. Bracey jóképűen keménykedik, ebben a filmben ennyivel is ki lehet tűnni – pláne, hogy Hemsworth mackósan tévézik benne. Miért, Chris, miért? Tudom, mert Elsa játssza JJ-t. De akkor is.

Több mondandóm nincs is. Agymenés, de azért nem az a fajta, amin morgok. Ezen inkább nevetgéltem, hogy mégis milyen eszelős gondolhatta ezt komolyan?

Kezdjük talán azzal, hogy a Netflix igyekszik visszatalálni a sikerrecepthez. Vagyis: fogott egy viszonylag sikeres ifjúsági regényt, amelynek folytatásai is vannak. (Trilógia ez is, mondanom se kell…) A főszereplők olyan fiatalok, akiket még nem ismerünk másból, vagyis lehet alapozni őket ezzel a szereppel. A történet aranyos, némileg keserédes és romantikus is. Vagyis, minden adott, hogy A fiúknak utódja megszülessen.

Amin elsőre fennakadtam, hogy nem szeretem a magyar címét. Tudom, ez nálam visszatérő probléma. Ha ez a Love & Gelato – vagyis Szerelem & Fagylalt, hogy jutunk a firenzei nyárig? A nyár még csak stimmel, mert Lina nyáron utazik Olaszországba, de Firenze? Egyetlen jelenetsor játszódik ott, Lina Rómában száll meg, ott keveredik kalandokba, lesz szerelmes, meg tud meg több dolgot az anyja múltjáról. Római nyár lenne a passzoló, ha már a cselekményből hozzák a címet…

A második, hogy nekem már nagyon kezd elegem lenni az átlagos, kedves szomszéd lány karakterből, akiért rejtélyes módon minden srác odavan az ilyen filmekben. Lorenzo esetében még ok, ők passzolnak. Egyik sem az a túl helyes, túl gazdag, túl tehetséges. Két átlag fiatal, akik megértik egymást. De mit akarna Alessandro a lánytól? Ha csak az apját bosszantani, azt megérteném, mást nem. Különösen zavaró úgy, hogy Lena még kap is jeleneteket, ahol azon sopánkodik, hogy nem mutatkozhat fürdőruhában, mert nincs meg hozzá az alakja, meg hasonlók. Olyan szinten önbizalom hiányos, hogy azt rossz nézni. Pedig különben helyes színésznő játssza, erősen el van túlozva az ’átlagossága’.

Ha már itt tartunk, nem egyszer a Neveletlen hercegnő jutott róla eszembe. A viselkedése, a színei és a családi titkok is eszembe juttatták Miát. Mivel az ő stílusáért sem voltam oda, így nálam Lena sem indult nyertes pozícióból. Voltak aranyos megnyilvánulásai, helyenként együtt is tudtam érezni vele, de szélsőségesen kamaszként fogták meg, ami mellett meg röhejesnek hat, hogy egyes dolgokat milyen komolyan vesz.

Ami viszont tetszett a filmben: hogy nem erőltetik a nagy happy endet. Van, ami összejön, más kevésbé. Nem a szerelem jelenti a megoldást hősnőnk minden bánatára. Sokkal pozitívabb végnek érzem azt, hogy nem a fiúk között választ, hanem azt mondja, azt teszi, ami neki lesz a legjobb és az nem feltétlenül a szerelem. 18 évesen nem is annak kell eldönteni mindent, hogy melyik fiút szereti jobban.

Rendben, azért akadnak így is zavaros pontok. Az anyja kapcsán – ha megtalálta a szerelmét, aki viszont szerette és egy más férfi gyerekét is bevállalta volna, minek kellett minden szálat elvágni? Azt megértem, hogy Hadley nem akarta, hogy a férfi feladja érte a lehetséges karrierjét, de miért nem maradt vele a lény? Őt semmi nem húzta haza, simán nevelhette volna a szerelmével a lányát Rómában is. De ok, így lett történet, konfliktus, meg rejtély, hogy mi történt 19 éve, amikor Hadley járt Rómában. (Ez meg tiszta Mamma Mia! Nyomozzuk anya naplójából, ki volt apa.)

A másik, a képeslap összevágás. Róma és Firenze is rengeteg külső helyszínen megjelenik, és rá is mennek arra, hogy mennyire szépek ezek a városok, mennyire tetszenek a hősnőnek is. Simán tudtam úgy is nézni, hogy a cselekmény mögött azt néztem, éppen merre járnak a szereplők. Jót is mosolyogtam azon, ahogy Firenzét összevágták nekik, és egyik helyről áttették őket a város másik felébe – csak nem tudnak teleportálni is? De ok, így volt látványos és így láttunk belőle a legtöbbet, ezért nem panaszkodom.

Kb. azt tudja, amit a Netflix tinifilmek. Vagyis, aki eddig is elnézte őket, ezzel a filmmel is jól ki fog jönni. Aki meg nem szerette, nem most válik rajongóvá.

Nézzük, merre haladtak a sorozatok a héten. Bár, sok újat egyikről sem tudok mondani, de azért próba cseresznye.

A Westworld (s04e02) elég hamar elkezdi a válaszokat is adagolni. Most nem törekednek arra, hogy nyomozzunk a szereplőkkel és a végére álljanak össze a szálak. Már most felfedik, ki áll a dolgok mögött, milyen terveket dédelget. Vagyis, még csak a 2. részen vagyok túl, de már tudom, ki ellen kell harcolni és mi az a cél, amit nem szabad, hogy elérjen.

Így a nyomozás helyett akciót és kémkedést kapunk. Maeve és Caleb harcolnak kicsit robotokkal, meg beépülnek és látják, mi épült, hogyan tér vissza a vidámpark. Különben hangulatos helyszínt kreáltak remek ruhákkal: megyünk a jazzkorszakba.

Ami még maradt homályban, az Christina világa. Itt lehet figyelni, nyomokat gyűjteni. Érdekel is, hogyan ér majd el ez a történet is a Delos új fejlesztéséhez.

Még mindig látványos, legyen szó városképről, ruhákról vagy harcról. Még akkor is, ha azt nagyon műnek éreztem, ahogy a robotnő verni kezdte Calebet. Annyira érezni lehetett rajta a megrendezettséget…

Ami talán csalódás volt, hogy belebegtették nekünk James Marsden visszatérését, de most nem szerepelt. Helyette megérkezett Tessa Thompson, és más visszatérő szereplő is feltűnt.

A boszorkák a Motherland (s03e02) folytatásában újabb kalandra indultak. Már itt is tudjuk, ki a rossz és miben sántikál. Itt talán a főszereplők is jobban átlátják ezeket a terveket, és próbálnak ellenlépéseket is tenni.

Egy gyártelepre törnek be a lányok, és most is igaz, hogy nem a cselekménnyel van gond, hanem a kivitelezéssel. A mágia nem látványos, noha egyre változatosabb arzenált vetnek be. Ahogy a képességek vegyülnek, új megoldásokat is láthatunk, csak éppen nem néznek ki jól, hiába lehetnének ütősebbek.

A másik szálon meg azon morogtam, hogy mennyire átlátszó volt, ahogy a tábornok tologatta és nyitogatta az asztalon a medált, hogy a varázslathoz szükséges hangmintát begyűjtse. Még csak nem is álcázta, aki kicsit is ránézett a nőre, már láthatta, hogy mennyire csak póz a vendéglátó és gyűjtöget.

Múltkor megdicsértem, hogy maguk mögött hagyják a tini szappant. Ezt vissza kell szívnom. Most megint előkerült, és hangsúlyosan. Annyira nem érzem valósnak, hogy menekülés közben, küldetésen, miközben a fél világ a nyomukban, nincs jobb dolguk, mint féltékenynek lenni, édelegni, meg hasonlók…

Végül, Irma Vep (s01e05) is haladt egyet előre.

Továbbra is bajban vagyok azzal, hogy Mira és Irma hogyan kezd összemosódni, ha egyáltalán kezd. Egy ponton már azt hittem, megvan és értem. Ahogy a szállodában is felveszi a nő a macskajelmezt, ahogy oson, az Irma. De akkor utána miért kap arról monológot, hogy mennyire nem ő Irma és Párizs sem nekivaló? Ezt a vonalat még mindig fejtegetem.

Az viszont továbbra is szórakoztató, hogy születik a sorozat és a rendező kit miképpen manipulál. Itt már szabályosan azt látjuk, hogy mindenkinek mondja, amit hallani akar, hogy aztán ugyanúgy haladjon a saját szájíze szerint és akár hazudik is a végeredményt illetően. Megvan ebben a humor is, miközben lehet merengeni azon, hogy még maguk a színészek is mennyire átverhetők egy forgatáson. Miért is a rendező olyan fontos? Itt látni, miért.

Ebben a részben bejött egy aktuális téma is, és túl is lett pörgetve, ami a maga módján idegesítő. Amikor Irmát elkábítja, az elrablója megtapogatja a nőt. Szexin vették fel, erre a fél stáb kiakadt, hogy szexuálisan csábítónak mutatnak egy nemi erőszakot. Olyan vita van belőle, hogy az egyszerűen fárasztó. Ahogy hozzákeverik, hogy ma már nem lehet nők elleni erőszakot mutatni sem – annyira ki van ragadva a kontextusból! A rabló egy bűnöző, egy perverz, de közben zseniális alak. Neki nincsenek erkölcsi gátjai, és a nő tetszik neki. Az lenne a jellemétől eltérő, ha nem használná ki a helyzetet. De itt ez teljesen kiesik, csak azzal foglalkoznak, hogy ma már ilyet nem lehet filmezni és vegyék ki a jelenetet a sorozatból.

A magánéleti szál lépésben halad ezek mellett, nem is bántam. Az nem érdekelne, hogy Mira hogyan szenved a kapcsolatai között.

Valószínűleg a BlackOut lesz a következő projektem, majd mesélek.

Regényben az egyik első skandináv krimi kedvencem volt a Q ügyosztály esetei. Ahogy elkezdték filmesíteni, hamar rákattantam azokra is. Bajban is vagyok most, hogy itt az újabb rész.

Mi a bajom? Senki nem maradt meg az eddigi színészekből. Teljes stábcsere volt, és magának a filmnek is másabb a hangulata. Az a nyomasztás, rossz hangulat, ami mellett érdekes krimi is volt, már a múlté. Most is vannak benne nehéz dolgok, de már nem érzem úgy, hogy bele lehetne fulladni. Elnéztem, de sokkal könnyebben le tudtam rázni magamról.

Igaz, a regények között ez az, amin a legnehezebben rágtam át magam. Egyik részről, nem egy halott akta kerül elő. Marco, a fiatal fiú nagyon is a jelenben menekül és van bajban. Az a régi ügy, amiért a hajtóvadászat megindul ellene, de addig el is kell jutni, amíg azt a témát egyáltalán felfedezik. Sajnos az ügy, a krimi az, ami ebben a történetben gyengébb, mint a többiben. A filmek közül is ez volt az, amelyet a legnehezebben néztem végig.

Az ügy mellett a magánéleti szenvedés is, ami untatott. Morck egy barátja egy lövés miatt lebénult, a férfinak bűntudata van, bejár hozzá és hoz egy döntést. Mellette meg felbukkan Mona, aki a Nő lesz Morck életében. Az valami kegyetlen, ahogy próbál udvarolni neki… Mintha nem is felnőtteket nézne az ember, hanem bátortalan kiskamaszokat. Így kicsit kimozdulnak csak az adott regényből, de van is egy olyan gyanúm, hogy nem is lehet csak annak a regénynek vagy az előző filmek folytatásának tekinteni.

Látványra semmi különös – a szokott, skandináv filmes szürkeség és sok sötétség mellett mozgásban vannak, de sem akciójelenetek, sem képeslap jelentek nem kényeztetik a szemet. Mondjuk, nem is olyan a történet, hogy ezeket kellene hiányolnom belőle.

A két főszereplő, akit elvileg ismerhetünk más szerepei alapján. Assad, akinek nagyon visszavették ebben a részben a jelenlétét, Zaki által kelt életre. Bevallom, nekem ez nem sokat mond, de aki ilyen egytagú művésznévvel bűvészkedik, általában legalább saját országában ismert. Mondjuk zenész, aki bevállalt egy filmes szerepet is.  A másik, Morck alakítója: Ulrich Thomsen. Végig ismerős volt, és amikor leesett honnan, az jobban meglepett, mint a krimi fordulatai. A Banshee rosszfiúja volt – bár, ott mindenki elég rossz volt. Ott stílusosabb szerepet kapott, erősebb személyiséget játszhatott. Most öregebb, betegebb, gyengébb – pedig Morck is elég egyedi alak a morgásával, emberkerülésével.

Vagyis, a végítélet: egyszer meg lehet nézni, pláne azoknak, akik olvasták a könyvet is. Azért nem ez az a rész, amivel a Q ügyosztály érdemes megismerni.

Nyáron kevesebb a heti sorozat, de azért akadnak. A kisállatok újabb trükkjei mellett nézzük meg, hogy mit nézek majd hetente Irma mellett.

Westworld (s04e01) visszatérés, és igyekeztek kicsit megváltoztatni a világot, amiben járunk. 8 év telt el az előző évad vége óta.

Alapozó rész volt, amiben megmutatták a szereplőket, és hogy ki merre jár éppen. Kicsit tabló jellegű is, ahogy haladunk egyikről a másikra, és látjuk, mit is csinál éppen. Természetesen ez az a pont, ahol valami mozgásba lendül, és a kényelmes életnek búcsút kell mondani. Caleb családot alapított és a feleségét, kislányát hagyja most hátra, hogy biztonságba tudja őket és elkapja, aki a nyomukban jár. Az ő társa Maeve lesz, aki szintén visszatér 8 év elvonultság után. Mert William valamit kavar.

Egy rejtélyes pont van: a Christina nevű nő, aki kiköpött Dolores. Lesz ott valami csavar, biztos vagyok benne. Pláne, hogy a nő 1-2. évados szerelme is felbukkan a záróképen. (James Marsden állandó szereplő az évadban, és emlékeim szerint az ő alakját Dolores átküldte anno a gépek új világába.)

Vagyis, sok mindent még nem tudunk, ez csak egy kedvcsináló és elkezdik szórni a morzsákat.

A Westworld a látványos sorozatok között van, most éppen azt néztem, hogy Christina világa milyen letisztult és milyen modern technikai eszközöket alkalmaznak. Gyanús nekem, hogy az csak egy szimuláció… Ok, nem találgatok.

Még akcióba nem nagyon lendültek bele, de majd fognak, arra is lenne egy tippem.

Minden fontos szereplő itt van, és ez már önmagában egy ok, hogy a színészek miatt sorozatot néző énem leüljön az évad elé. Evan Rachel Wood, Ed Harris a szerintem legjobbak, de van itt még Tandiwe Newton, Tessa Thompson – őt ebben a részben nem szúrtam ki különben, de a stáblistán fent van -, Aaron Paul is.

Az első évadot már látom, hogy nem tudják elérni, de attól még érdeklődve várom, mit kapunk idén.

Jöttek vissza a boszorkányok is, egy utolsó évadra: Motherland: Fort Salem (s03e01).

Itt is eltelt némi idő, és a főszereplő triumvirátus a lányok párjaival kiegészülve szökésben van. Éppen egy gyárban bujkálnak, és fura is, hogy mennyire másként festenek civilben, mint korábban a katonai egyenruhában vagy éppen a poszter beállított szexi pózaiban. Raelle haja pl. annyira megváltozott, hogy elsőre fel sem ismertem a szereplőt.

A történet most is elvitte nekem, bár elsősorban bujkálnak a lányok, azért vázolja a rész, hogy közben milyen nyomozás zajlik és milyen összeesküvés lendítette mozgásba a dolgokat világszinten. Alder visszatérése bizonyára kavar majd még egyet ezeken, de tippre idén több szerepet adnak Silvernek vagyis az Államok alelnökének.

Azt is díjaztam, hogy nem kell a magánéleti drámát erőltetni. Raelle mellett ott van Scylla, ahogy Abigail mellett Adil. Ok, egy kis tinivonal dráma akadt, de csak jelzésképpen. Egy kis féltékenykedés, egy kis kapcsolatmélyítés, de messze nem fő eseményként, csak megszínezve az egyéb történéseket. Nem tini románc felé mozognak, ami jó is.

Ami a sorozat gyengéje, és most is az, hogy nem egy látványsorozat, még amikor a cselekmény igényelné is. Látszik, hogy kevesebb pénzből forog, akad nagyon rémes helyszín is. (Az a gyár, hidegrázás.) A mágia is olcsó kivitelű, és kevés dologban látszik, hogy ez egy alternatív történelmi vonalon játszódó széria.

Ebbe a sorozatban is visszatért minden színésze. Itt kevesebb a név, de itt inkább az eye candy dominál, mint egyebek.

Érdekel ebben is, mire fogunk kilyukadni. Majd kiderül.

Végül, befejeztem a The Hidden Lives of Pets (s01e03-04) dokumentumsorozatot is.

Amit az eleje kapcsán megjegyeztem, most is áll. Nem annyira dokumentumfilm, sokkal inkább a cuki YouTube videók stílusát hozza. Szívesen néztem is, mert a cuki állatokat jó nézni, nem igaz?

De azért az is áll, hogy most a téma is közelebb volt hozzám. Ha rövidre akarnám fogni, ez a két rész azt emelte, hogy vadállati múltjukból milyen extrákat hoznak a kis kedvenceink, amelyekkel boldogíthatják az életünket. Pl. a macskák tájékozódási képessége, amit egy cica gazdija közös túrázásokon használhat arra, hogy mindig visszataláljon a pihenőhelyére.

Most is keverik a tudományt a nagyon, még rajongói szemmel is túl kedves és helyes videókkal. Vannak jópofa kísérletek, mint amikor azt nézik, egy felállított dominókkal teli folyosón hány dominó eldőlésével kel át egy macska, egy kutya és egy teknős. Meg vannak a YouTube videó szintek, mint a férfi az aranyhalaival, akiket focizni tanít.

Valóban a házi kedvencekre helyezik a fókuszt, és a kutyákról, macskákról, papagájokról tudjuk meg a legtöbbet. Ok, talán a nyulak is megérdemelnének egy helyet a listán, már csak a skandinávok ugrató versenye miatt is… Mire rá nem veszik őket, elképesztő.

Abszolút az a cukiság, amit már szinte túl édes is nézni, de tanulni is lehet belőle.

Ez pont olyan filmnek tűnik, amit az elkészülte után minden résztvevő letagadna, hogy szerepelt benne. Már az alapötlet sem az igazi, de amit kihoznak belőle… Félúton van a fájdalmas és az unalmas között. Szenvedtem vele, írhatom ezt is.

Már ott megakadt nálam a lemez, hogy a főszereplő vezetékneve Lazarus. Én komolyan azt hittem, ez valami bibliai utalás és valamiért így szólítják. Amikor leesett nekem, hogy ez simán csak a neve és nincs semmilyen jelentése, eléggé csalódott lettem. Pláne, hogy kiderül, Joshua apja egy rabbi. Vagyis, adott egy rabbi, aki nagyon zsidó keresztnevet ad a fiának és Lazarus a vezetékneve. Nem is írok már mást. Kb. ilyen a film minősége is.

Nézzük először a szerelmi szálat! Mese, de akkora habbal… Joshua olyan alaknak van beállítva, aki a legyet is röptében. Nem egy szerelmes alkat, használja a nőket, akiknek a fejébe lát. Aztán jön Anna, és hősünk azonnal monogám hősszerelmes lesz. Egyetlen beszélgetés után! Rá nem bírok jönni, hogy miért szeretnek egymásba. Teljesen más az életük, múltjuk, a jelenük – minden velük kapcsolatban.

A thriller vonal: összeesküvés elmélettel kombinált unalom. Ki nem találta ki elsőre, hogy ki a hunyó? Talán csak arra nem jöttem rá, hogy a tablettáknak mi a szerepe, de olyan egyértelműnek tűnik, hogy ki és miért teszi azt, amit. Igaz, némi X-Men már van a hátam mögött, nem lep meg, hogy a különleges képességű emberektől félnek, miközben ki is használnák őket, de akkor is. Ez egy nagyon olcsó megoldás volt, még olcsóbb csavarral és megoldással. Azt meg hagyjuk is, hogy mennyi mindent hagynak nyitva. Pl. mi lesz azokkal az idősebb gondolatolvasókkal, akik a mesterséges altatást választják? Most majd kihozzák őket a kómából? Passz.

Látványelem a nagy nulla. Még egymás gondolataiban is csak simán beszélgetnek és semmi manipuláció a térrel, vagy valami. Ok, nem várom az Eredet megoldásait, de egy sima külső jelenetnél több is lehetett volna benne.

Mi maradt ki? A szereposztás. Vagyok annyira filmnéző, hogy mindenki mellé tudok tenni egy nagyobb szerepet vagy egy sikeres sorozatot. Vagyis, mindenki többet is felmutatott már, mint amit itt kapott. Bár, azért az is igaz, hogy igazi sztár senki se volt. Nick Stahl állt hozzá a legközelebb, de soha nem a nagy szerepet vagy a franchise sikeres része jutott neki.

Többet nem tudok róla mondani. Gondolatolvasós, összeesküvés-elméletes romantikus unalom.

Az HBO sorozata az Irma Vep, amely érdekes koncepciót mondhat a magáénak. Annyira, hogy ez már önmagában is érdekessé teszi. Egy feldolgozás, ami arról szól, hogy feldolgoznak egy sorozatot.

A sorozat ennek megfelelően két szálon halad: egyik részről látjuk magát a forgatást és a készülő anyagot, miközben bejátszások vannak az eredetiből is. Így folyamatosan van egy visszacsatolás, film a filmben érzet is. Meg el is lehet gondolkodni, hogy mit tud egy másik kor hozzátenni egy korábbi sorozathoz. Hogyan változnak a ruhák, a technika: mi az, amit érdemes megőrizni, míg másokat elvetnek. A folyamatos harc is, amikor a rendező és a színész koncepciója nem egyezik meg. Az még valahol vicces is, ahogy igyekeznek egymást megvezetni.

Abszolút megvan a kulisszák mögötti érzet, látni megszületni valamit és megfigyelni, hogy készülnek a felvételek. Az pl. kifejezetten tetszett, amikor a vonatos jelenetet forgatták, és láttuk, hogy érik el egyetlen díszletkocsival a mozgás illúzióját.

Másrészt, van egy szappanopera vagy inkább dráma oldal is. Szinte minden színésznek és készítőnek megvan a maga agybaja és magánéleti traumája. Szenvednek szakításoktól, vissza akarnak szerezni embereket vagy éppen csábítanának, esetleg feldolgoznák a traumáikat. Kedvelhetően esendő mindenki, és teljesen magukévá tették a koncepciót, hogy a sztárok is csak emberek és rengeteg a zűr az életükben. Van itt drogos, emberundorban szenvedő, simán csak magát kereső.

A sorozat külcsíne nagyon rendben van. Eleve a triplázás, ahogy van jelen, film és régi film – mind egyedi stílusban jelenhet meg. Több helyszín van, jó váltások és a kosztümöket  ki is kell emelni. A Vuitton divatház öltöztet, és nagyon látszik is. Talán az ikonikus Irma Vep macskajelmez az egyetlen, ami valamennyire irritál, de különben nagyon odatették magukat. Amit a vámpírbálon visel ruhát Irma – talán az eddigi kedvencem az volt, de lehet válogatni.

A színészek között egyértelműen Alicia Vikander a legnagyobb név, és szerethetően hozza Mira/Irma alakját. (Különben ez is szó a szóban, rengeteg ilyen van a sorozatban. Irma Vep – Vampire. Irma – Mira.) Szeretem a váltásait, vagy azt, ahogy a különböző állapotban levő színésznő mennyire más minőségben tud színészkedni, mint amikor egyik este buliznak és másnak félrészegen, esetleg drogos befolyásoltság alatt próbálnak dolgozni.

De vannak még jellegzetes alakok és jó alakítások. Vincent Macaigne, mint a rendező Vidal. Simán elhiszem neki, hogy egy problémás zsenit látok munka közben. A kis agymenései, mini megőrülései a kedvenceim, miközben végig sebezhető is. A négy rész második felében érkezett meg Gottfried, akit Lars Eidenger alakít. Ő meg tipikusan az a nagyszájú, botrányos alak, aki eladja a show-t. Az interjú is, amit ad. Azon jól szórakoztam, hogy még a készítőknek is hogyan elkerekedik a szeme, Gottfried miket ki nem mond a sajtónak, legyen szó a saját pornós múltjáról vagy éppen a nem divatos, részben rasszista nézeteiről.

Tud érdekelni, hova fogunk kilyukadni. Pláne, hogy amit eredetileg olvastam róla, hogy Mira egyre inkább Irmává lényegül át, még nem látom megvalósulni. Majd meglátjuk, 4 rész van még vissza. Nem érzem annyira összetartozónak, hogy azokat a részeket is megvárjam, így ebből heti nézős sorozat lesz.

Amikor nem volt időm egy sorozatrészre sem.

Kirándulós napom volt, megnéztem a Bosch kiállítást a Szépművészetiben, meg kirándultam kicsit.

A terv: még éjjel be akarom hozni magam az Irma Vep lement részeivel, így holnap várhatóan erről a sorozatról mesélek. Előzetesen annyit: illik rá a meta és a különös jelző, Vikandert meg érdemes eredeti hanggal nézni. Sokkal jobb, mint amikor szinkronizálják.