Kezdjem a fekete levessel? Elment a kedvem a sorozattól a végére. Még csak nem is a krimi/akció miatt, az nem tetszett, amit a szereplőknek megírtak.

A csavar, amit vártam, megérkezett. A túszejtőknek volt egy titkos célja, nem simán a pénzt akarták. Nem is ismeretlen ember Alfa, része Philip múltjának. Így a történet két oldala össze tud találkozni: a mostani eset és Philip fél éve, amíg túszként kínozták, összekapcsolódik. Ez jó benne, ahogy minden mindennel összefügg.

Még azt is tudom díjazni, hogy ezzel a vonallal beköszön a társadalmi üzenet is. A gazdagok és befolyásos emberek minden szabályt meg tudnak kerülni. A terroristákkal nem tárgyalunk – elv itt a dánoknál is, és a pénzért elrabolt katonákat sem váltották ki. Ha viszont elég befolyásos a család, simát át lehet hágni az elvet. Ha viszont csak egy katona vagy a többi közül? Itt látható, mennyire foglalkoznak veled. Leírnak. (Plusz hazudnak is róla.) Bár katonai környezet, de a szociális kapcsolatok és vagyon jelentősége általánosítható más területre is.

Ezzel együtt a látvány és akciótervek csökkennek, mert inkább lelki drámán mennek át a szereplők. Philip különösen, jól ki is akad, amikor elkezdi átlátni, hogy milyen játszma folyt a feje felett és őt is hogyan játszották ki. Ok, azért akad egy-egy bevetés, a végső szembenézés sem csak szavakkal zajlik – előkerül fegyver és bomba is –, de a második fél volt a lelkibb rész.

Talán az vette el a kedvem, hogy nem tetszett, amire a személyes kapcsolatokkal kilyukadtak. Philip és Louise története nagyon kurta-furcsa véget kapott, és Naja szála is csak lóg a levegőbe. Ok, a szakmai életére utalnak tovább, de az a dráma, amibe érzelmileg került az egyik szereplővel, még csak említve sincs. A felelősség kérdése se kapott zárást: lesz következménye a történteknek? Amit mutatnak, az szinte semmi, olyan hír a híradóban, amin mindenki át is lendül.

Az, hogy a vége elvette a kedvem – ok, a 2. évad első részébe is belepörgettem, és nem tetszik, ahol ott a szereplők vannak – az egész sorozattal kapcsolatos élményem lehúzza. Az első 4 részt szerettem, a második négyre már több mindennel volt bajom.

Május vége, vagyis több sorozat is elérkezett az évad végére. Nézzük, hogyan sikerültek a búcsúzások – örökre?

A The Good Doctor (s05e18) biztosan visszatér, ennek megfelelően kaptunk egy tipikus befejezést. Vagyis, az egyik állandó szereplő életveszélyes helyzetbe kerül, és egy nyáron át kellene rágnunk a körmünk, hogy vajon életben marad-e. Ebben a sorozatban öltek már meg fontos szereplőt, de nem jellemző. Vagyis, én arra tippelek, hogy még időben megtalálják és megmentik az életét. (Különben megkéselték.) Igen, direkt nem írtam le, kit.

Orvosi eset volt ugyan, de szinte semmi és nagyon magánéleti szálhoz kötötték. Asher apja érkezett, halálos betegen és remélve, hogy az orvos fia tud segíteni. Valójában az egész a családi kapcsolat rendezéséről szólt, és ugyan próbálkoztak, de a lényeg az volt, hogy apa és fia ki tudjon békülni, nem az, hogy a betegség ellen tudnak-e tenni valamit. A búcsú meghatóra sikerült.

Megható, különben ez az évadzáró jelmondata. Shaun és Lea esküvője is most volt, beszédekkel meg barátokkal és könnyekkel. Gonoszan tudnám azt mondani, hogy ennyi erővel az előző részben is megesküdhettek volna, de értem, így az lehetett a zárókép, hogy táncolnak a lagziban.

Ez a rész is mutatja, hogy az orvoslás már eléggé a háttrében van, és a szereplők magánélete a téma. A karakterek még eladják, de ezt már kezdem kevésnek érezni.

A Bull (s06e21) kicsit kilóg a sorból, mert ez az évadzáró első fele. Ami biztos, hogy az előző részt inkább éreztem volna zárásnak megfelelőnek. Visznek egy átlagos ügyet, elsőre semmi különös nincs benne. Egyesek nyomozgatnak, mások a tárgyalóteremben bizonyítanak. Csak a végén van egy olyan kanyar, ami az egészet a töltelék részek fölé emeli, és biztosítja, hogy a 2. felére maradjanak kérdések és izgulni való.

A pszichológia szál nagyon halovány. Most komolyan, annyi a taktika: ha az ügyész arra játszik, hogy az esküdtek utálják a vádlottat, adjunk nekik valakit, akit még jobban lehet utálni! Kétlem, hogy ehhez pszichológusi doktori kellett… Tudom, ez is olyasmi, amit rég írok és hiányolok a sorozatból.

Mellette volt egy kis magánélet – Taylor gyereke problémás, többet kellene vele lenni, de persze most kap jobb állásajánlatot. Majd a zárásban kiderül, melyiket választja. Plusz van egy üzleti tárgyalás egy nagy ügyfél megszerzésére és Marissa Bull nélkül igyekszik helyt állni. Lassan különben Marissa jobb szereplő, mint a doki, akinek az életét már minden téren sínre tették.

Eddig nem győzött meg, hogy ez jó zárás lesz, de még egy fél rész visszavan. Vagyis, erre még visszatérünk jövő héten.

Végül, a Young Sheldon (s05e21-22) búcsúja. Aminek egyáltalán nem volt semmi évadzáró jellege – irritált is, hogy ez a vége.

Téma: ugyanaz a semmi van tovább ragozva. Georgie gyerekvállalása, a Cooper szülők közti feszültségek. Megint feltűnt a lelkész, és alakul George állása is. Pontosabban, annak a nem léte. Elindultak egy lefelé menő lejtőn, és nem úgy tűnik, hogy bármi is maradt volna a sorozat hangulatából, amiért lehetett szeretni.

Hol van a családiasság, a kedvesség, valami, amitől jó volt bekapcsolni a sorozatot és nézni?

Sheldon is olyan karakter lett, akivel látványosan nem tudnak mit kezdeni. Meg lehet nézni, milyen nagy problémát kapott a záró részre. Kijött az első pattanása, és nem akarta elfogadni, hogy az egy pattanás. Borzalmas. Ha még azt is hozzáteszem, hogy két színész el is játszotta a pattanást és közvetítette a részt, meg mindenféle hozzászólásuk volt… Nem is emlékszem, mikor mentek ilyen mélyre ebben a sorozatban.

Az a kevés, ami ért valami, Mimo és Missy. Az öreglány próbál segíteni a fiataloknak, és sokkal több mindenre rávehető, mint a lánya. Ő megy Georgie barátnőjével orvoshoz, és őt lehet rávenni cigaretta csempészésre is Mexikóból. Nem azt mondom, hogy vicces, de még mindig több élet van benne, mint Mary karakterében, akit egyre ellenszenvesebbnek találok. Missy meg kinövi magát: neki kezd az a szíve és együttérzése lenni, ami korábban az anyja része volt. Már nem.

Nagyon érik, hogy búcsút vegyek ettől a sorozattól. Most kicsit merenghetek is, hogy megtegyem-e.

Mivel már van 2. évad, nekiálltam a pótlásnak. Túszdráma a föld alatt – az első négy részt sikerült megnéznem eddig.

Az tetszett, hogy gyorsan belecsöppentünk a túszdrámába. Éppen csak megismertük a TTK vezetőjét, utaltak az ő traumájára, és már kezelni is kellett a metróban a helyzetet. Több vonalon dolgoznak: a jelen helyzetben akcióterveket készítenek és igyekeznek kivitelezni, miközben mennek a tárgyalások és nyomoznak is, kik lehetnek a túszejtők. Krimi – akció kombináció, feszültséggel bőven pótolva a gyakori akciójeleneteket. Nézeti, hogy folyamatos a rejtély: kik ezek és mit akarnak?

Váltogatják a nézőpontokat. (Nézeti ez is.) A túszok, a TTK dolgozói, egy riporternő is megkapja a maga jeleneteit. Benne a Lost óta ismerős visszatekintő részek, amelyekkel mélyítik a szereplőket. Jönnek a múltbéli traumák és jobban érthetők lesznek a szereplők jelenbéli döntései.

Minden részben van valami izgalom, egy-egy bevetés és közben építik a szereplőket. Philip, a terrorelhárítók vezetője a kiemelt szereplő. Egyrészt, ő maga is volt túsz, közel fél évig és vannak traumái is. Titkos barátnője az egyik túsztárgyaló, akinek elege van abból, hogy a férfi neki sem nyílik meg. Így kicsit kerülgetik is egymást, van párkapcsolati feszültség is. Sokat mond, hogy mindössze 4 rész alatt eljutottunk oda, hogy Philip eléri a töréspontot, és úgy beavatja a dolgaiba Louise-t, ahogy eddig nem sikerült neki.

Mivel a felénél járok, már kialakult az érzetem, hogy valami nagy meglepetésre készülhetnek. Meg leszek lepve, ha nem dobnak be valami durva csavart a végére. De ezért is nézem egyik részt a másik után, érdekel, mi fog kiderülni. Mi a túszejtés lényege.

Naja szála kevésbé tud lekötni. Maga a nő nem szimpatikus, de valami szerepe kell, hogy még legyen. A túszejtők nem véletlenül akarják annyira játékban tartani. (Különben őt játssza az egyetlen színész, akinek legalább a neve ismerős. Paprika Steen.)

Amit még várok, milyen társadalmi problémára vetítenek rá. A nyomorult, szenvedő nyomozó már megvan – Philip eléggé traumatizálva lett az arabok által. A bűnügy, ha nem is olyan véres, vagy taszító, de azért vannak durva elemei, ahogy pl. gond nélkül öltek a túszok közül. Már egy nemi erőszak kísérlet is volt, annak a következményei majd most jönnek. Az utolsó skandináv krimi zsánerelem, a társadalmi relevancia van még vissza.

Jelenleg nagyon nézős, érdekel, mi lesz a vége. Majd mesélem tovább.

A limitált és mini sorozat alapja egy regény volt, de kétlem, hogy bármi kedvem lenne elolvasni a sorozat után. Olyan sztori, amit el lehet adni krimiként – mi történt azon a végzetes estén? – de sokkal inkább chick lit, egy kis krimi beütéssel.

A történet kezdetén már lementek az események: Emma és Connie életében is megvolt a törés. Connie egy intézetben várja, hogy Emma eldöntse, tudatosan ölte-e meg majdnem magát és két kislányt, vagy igazat mond, amnéziás és nem egy gyerekgyilkos a nő. A film alapját kettejük beszélgetései adják, elvileg Connie történetét a fókuszba téve, de ahogy a cím is utal rá, egy kis csavarral azért próbálkoznak.

Emma életének tragédiája egy-egy ponton rárímel a másik nőére, és sokkal inkább átérzi a helyzetét, hinni akar neki. Újra és újra visszakanyarodnak hozzá, mert Connie pontosan látja, hogy neki is megvan a maga titka és traumája. Vele együtt nézőként mi is lépésenként tudhatjuk meg, mi és hogyan történt Emma lányával. Nekünk több részlet áll a rendelkezésünkre, de a teljes képhez végig kell nézni a sorozatot, sok mindent csak a végén mesélnek el.

Egyik szó szerinti bűnügy, ezért nem is igazán krimi. Connie házassága elég durva módon közelített a végjátékhoz, miközben az anyja betegsége is teherként nyomta. Anyaként, nőként és gyermekként is kapja a pofonokat, amelyekre rátesz még egy lapáttal, ahogyan gyógyszerezték. Emma sokáig tartani akarja magát, és titokban folytatja csak az önpusztítást, legyen az cigaretta vagy az elhatalmasodó gyász. Mindkét nő bizonytalannak érzi a házasságát. Anyaként, feleségként és egy-egy cselekményszálban nőként érik őket fájdalmak és kihívások.

Nagyon lelkiző sorozat, belülről van megfogva és mivel mindkét nő szenved, eléggé depresszív az egésznek a hangulata. Ugyan valamiféle megoldás van a végén, de ettől nem lett jobb az összkép. Nyomasztó, szürke és szomorú sorozat. Látványban, hangulatban is.

Dráma, így látványelemet nem érdemes keresni benne. Az autóbalesetet se mutatják igazán, így meg maradnak az ülések és Connie összetört arca. A bevérzett szeme kifejezetten rossz érzéseket keltett bennem, bár a foltokban kopasz feje sem volt bizalomgerjesztő.

A szereposztás se tette vonzóbbá. Az ok, hogy Emma idősebb és idősebb színésznő játssza. Ezzel együtt is Emily Watson idősebb, mint a szereplő és ezt érezni is. Egyszerűen nem tudom egy ötvenes nőről elhinni, hogy 2-3 éves kisgyereke lenne. Connie lényegesen fiatalabb, és neki vannak a nagyobb gyerekei? Azért anya – lánya párosnak nem néznek ki, de nem is hasonló korosztály, hogy olyan nagyon összemosódjanak.

Vagyis, nekem unalmas a cselekmény, nyomasztott az egésznek a hangulata és a színészek sem tetszettek benne.

Újabb Disney-film elé ültem le. Az csak egy plusz, hogy az eredeti regényt már korábban olvastam. Így most megnéztem csak, mi lett Stargirl történetéből.

Az első, hogy a filmre is sikerült átvinni azt a hangulatot, ami a regényben is megvolt. Ez nem egy vidám és felhőtlen, első szerelmes tini boldogságbomba. Van benne valami szomorkás, egy kis melankólia.

Bár Stargirl a címszereplő, azért ez inkább Leo története. Aki az anyjával új helyre költözött az apja halála után, és hogy ne bántsák, minden egyediségéről (pl. a bohókás nyakkendők) lemondott. Neki az a jó állapot, ha észre sem veszik. Majd jön Stargirl, az új lány, aki kiragyog. Szivárványszín ruhák, széles mosoly és segítőkészség, teljesen máshogy nézi a világot. Nyílt, barátságos, segíteni akar és annyira önzetlen. Leo első látásra belebolondul – meglepően gyorsan pár lesznek.

Az érdekes része az, a regényben még jobban is, amikor a lányt kikezdik a mássága miatt. Mit reagál a fiú? A hangsúlyokban van az eltérés. A filmen Stargirl Leo megmentőjének jön, akinek az a célja, hogy az egykori gyereket visszacsempéssze a láthatatlanná lett kamasz életébe. A regényben nem volt ilyen gyök, ott inkább az van kiemelve, hogy Leo kezdi magához hasonlóvá tenni a lányt, és a beilleszkedésért őt is megfosztaná az egyediségétől. De Susan, a valódi keresztneve, már nem Stargirl és abban már egyeznek, hogy a lány rá is jön arra, hogy hiába fogadják el Susant, az nem ő és boldogtalan lesz akkor is, ha nem közösítik ki.

A film kevésbé szerelmi történet, ugyanakkor kicsit visszavettek az eredeti hangsúlyokból. Mivel más és nem az a rózsaszín cukormassza, ezt értékelem benne. De az összképet nézve mégsem lesz olyan film, amit akár kétszer is lenne kedvem megnézni.

Egyrészt, tudott zavarni, hogy mennyire ráírták a karaktert Grace VanderWaal civil énjére. Az ő jellegzetessége az ukulele és a rá írt dalok. Túl sok a zenei klipet idéző rész benne.

Másrészt, olyan formán záratlan a vége, amit nem díjazok. Annyira nyitva marad, és olyan értelmetlennek tűnik Stargirl egész története. Mintha nem is ember lett volna, hanem egy tündér, aki belebben Leo életét színesebbé tenni és el is tűnik.

Nálunk különben ismerősebb lehet Graham Verchere, mint VanderWaal. Ő játszotta a kamasz Shaun Murphy alakját a The Good Doctor több részében is. Valahol még a hasonlóságot is látom a két karakter félénkségében, de természetesen ez egy másik szerep.

Nem egy humoros film, nem fogunk nevetgélni rajta. Vannak kellemes részei, Leo és Stargirl párosa is aranyos, de ez inkább egy szomorkodó, egyediséget azért ünneplő film.

Ez most mi volt? Egyrészt, A végzős év sok tekintetben tipikus tini film, ha van is benne egy csavar. Mégiscsak egy 40-es nő megy vissza egy 17 éves aggyal a középiskolába. Csakhogy, mégsem annyira sima tini film. Végig birizgálta az agyam, hogy ez most paródia, szatíra, vagy ennyire más hangulata van ma egy középiskolás tinis románcnak?

A történet szerint Stephanie ausztrál bevándorlóként a népszerű lányok céltáblája volt, míg el nem határozta, hogy ő lesz a bálkirálynő. A hajrá lányok kapitánya, a legmenőbb srác barátnője is ő volt a végzős évre. Csakhogy, egy bemutatón nem kapták el egy dobás után és kómába esett. Kb. 20 évvel később ébred, és ott folytatná, ahol abbahagyta. De a gimi is változott 20 év alatt.

Ez az, amit nem tudtam eldönteni. A régi és a mai egymás mellett – a mai ilyen, vagy az a paródia? Annyira PC a suli, hogy a South Park hasonló témájú részeibe is elmehetne. Mindenki csapatkapitány, a hajrá csapat tánc helyett szlogeneket szaval, a legmenőbb lány influencer, nyitott kapcsolatban van és a barátja… nem is tudom, micsoda. Aláírom, hogy változott a világ, de nincs ez nagyon eltúlozva? Hősnőnk minden esetre alkalmazkodik és próbál pár régi dolgot visszahozni, hogy megvalósítsa a célját és meglegyen az a bálkirálynői korona.

A tipikus elemek végig ott vannak mellette: mint a régi legjobb barát, aki titkon szerelmes volt belé. Most is itt van, segít a nőnek és talán kap egy esélyt arra, amire 20 éve nem. A régi nemezise megint keresztbe akar tenni, és az egykori barát is feltűnik, aki szívesen kezdene viszonyba a nővel. Ilyen téren semmi meglepő nincs, és a tanulságokat is előre lehet borítékolni. A népszerűség nem boldogít, az igazi barátokat kell megbecsülni.

A látványvilága ötvözi a kettőt: Stephanie kamaszkorát, meg a mait. Színes, nézhető, ami egy tini románcba kell – táncos betétekkel, zenékkel és néha egészen döbbenetes ruhákkal. A végén a bálkirály öltönye? Az mégis mi volt, félig skót szoknya, félig öltönynadrág, vagy mi? Megint csak itt lyukadok ki. Nem tudom elfogadni, hogy ez a norma, én nagyon érzem benne a túltolást.

Netflix film, amit azért a szereposztáson észrevenni. Már észrevettem, hogy a Netflix szereti a visszatérő arcokat és egy bizonyos ismertséget a színészeitől. Rebel Wilson azért név, ha én túlzottan nem is szeretem. Most is csinálja, amit eddig is, és részben polgárpukkasztó. A bálkirály és bálkirálynő tánca – kellett az? Nem! Rühelltem. Zoe Chao és Sam Richardson egy sorozatból érkeztek, Justin Hartley nagyot ment a This is us szépfiújaként. Minden fontos szereplőt be lehet azonosítani, mibe láttuk és elméletben szerettük. (Zoe Chao nekem ellenszenves, mindegy, miben látom.)

Elég rosszak a kritikái különben. Én annyira nem húznám le, egyszer simán elnéztem, de hogy ismételjem magam: ez most szatíra, vagy tényleg, modern tini komédiának szánták?

Lehet, hogy csak azért, mert lefejeltem az ajtót és fáj a fejem, de most jobban tetszettek a heti nézős magyar sorozataim, mint általában. De, előtte kicsit szörnyülködni fogok.

Hiszen a Bull (s06e20), amiről elsőként beszámolok. Tipikusan olyan rész, amit rossz évad- vagy sorozatzárónak hívnék. Egy visszaemlékezés, a megtett utat végiggondoló epizód, amiben igazán semmi sem történt.

Vagyis, Bull apja meghal, és a férfinek kiesik pár óra másnap. Nem a Másnaposokat idézve keresi az emlékeit, hanem beül egy pszichológushoz, és átgondolják, mi minden történt vele az utóbbi időszakban, hogyan változott az élete és ő maga is. Röviden: tiszta unalom.

Átveszi az évad nagy – gúnyos nevetés – eseményeit, mint Astrid elrablása, vagy amikor esküdt lefizetéséért börtönbe akarták zárni Bullt. Átbeszélik, hogy mennyire fontos neki a felesége és a lánya, ők jelentenek neki mindent. Végül, összevetik, hogy mennyire hasonlít vagy sem az apjára, akivel nagyon rossz volt a kapcsolata.

Nekem csak az jött le, hogy régen mennyivel jobban szerettem ezt a sorozatot. A régi képek, amikor még voltak érdekesebb ügyek, és a színész sem nézett ki a saját felfújt verziójának. Rossz nosztalgia, ha csak arra jutok, hogy korábban minden téren jobbak voltak. A konyha pszichológia meg egyenesen fárasztott. Rendben, egy poénnal próbálkoztak, de nagyon hamar leesett. Túl sok az utalás és az elszólás, hogy ne jöjjünk rá hamar, hogy kivel/mivel beszél igazán doktorunk.

Akkor, evezzünk jobb vizek felé. A mi kis falunk (s06e15) kedélyes nevettetés és helyzetpoénok felé ment el. Sváb és Bazsó duója nagyon működött, ha esetlennek is tűnnek az olyan poénok, hogy a látását ideiglenesen elvesztő Bazsó mellett Sváb mindennek nekimegy és Bazsó kienné a vagyonából a ténykedését nem látó barátját. Hogy ismételjem magam, a színészek viszik a hátukon, és ez ’a barát is, de bosszantom is’ felállás működik.

A másik szálon a püspök igyekezett betegeket szerezni az unokahúgának – ez már kevésbé kötött le, és megint jöttek a ’Jani atya, mint férfi’ poénok is, amelyeket 6 évad után már egyáltalán nem találok viccesnek, bár eleinte az apja beszólásain – ok, elég sokáig – jól szórakoztam. De annak nem fogok örülni, ha Teca távozása után a doktornővel fogja szekálni az unokára vágyó atyja. Viszont, azt még bírom, ahogy a doktornő rácsodálkozik a helyi viszonyokra. Piroska nagyot alkotott, nem is tudom az ő beszólásai, vagy a doktornő reakciója mosolygósabb.

Plusz, most kaptunk egy új játékot is. A pénz kihúzása a sörösüvegek alól olyasmi, amit baráti társaságban otthon is el lehet sütni.

A séf meg a többiek (s01e09) már kevésbé tetszett. A sorozatot és a sztorit szeretem, de azt nagyon nem, hogy csak újra megnézem magyar színészekkel, amit már láttam. Hol van a helyi vonal? Mitől lesz ez magyar, és nem az Igen, séf? Még mindig nincs erre válasz.

Különben az a rész volt, amikor az apja, vagyis Győző séf próbál vigyázni a kislányára, akit ennek-annak lepasszol, és mindig baj lesz belőle. Értem, ez a cuki faktor, a kislány a hatalmas mosolyával. Sajna, belőlem kimaradt az a bizonyos gén, úgyhogy egy kisgyerek nem fogja nekem eladni a részt. Ahogy az sem tud érdekelni, hogy a valóságban kinek a lánya. Ahhoz az egyik Jolie-Pitt gyereknek, vagy Ryan Gosling/Reynolds egyik lányának kellene lennie minimum…

Viszont, ’Hurka a cukrász mellett kukta’ történet mosolygós lett. Nem az esetlenség miatt, aminek nem is értem az alapját. Milán eleve azzal kapta a meghívást a Monet-ba, hogy az egyik süteménye tetszett a főnöknek. Akkor miért lett neki teljesen idegen a sütik világa, annyira, hogy még a tésztagyúrás is nagy kihívás lett? De a lesérült cukrász mellett jópofán serénykedett, meg az agyára ment – bár az a francia akcentus gyilkos… Túl van tolva, de legalább ült a ’Kinyalhatod.’ (A maradék olvasztott csokit, mi mást?)

Végül, lement A besúgó első évada, és az utolsó 3 részt egyben néztem meg. Jól is illettek egy tematikus blokkba: Geri lebukik és manipulál. Az áldozatból érik az elkövetővé válás.

De, az tetszett, hogy végig megtartottak egy dupla szűrőt. Geri sem szereti a rendszert, és úgy szolgálja ki, hogy közben ki is játssza. Ő lesz az, aki a konfliktust és a bajt okozza, de egyben az is, aki meg is oldja. Majdnem a kettős ügynök állapotában van, és ez bejött. Kellett ez, mert csak ezért nem válik Geri negatív figurává. Valahogy ezt éreztem a végén is kimondva Kata részéről: besúgó, ugyanakkor ő az, aki végig a jó döntéseket hozta. Az oldja kissé Judit ítéletét, aki nem tudva, kinek mondja, azt vallja, a tartótisztnél csak a besúgó rosszabb. Akkor mi is Geri felett az ítélet? Mert nem csak egy besúgó. De az jó, hogy ezen lehet merengeni a sorozattal. Én még nem döntöttem.

Alakul Geri kapcsolata Kiss tartótiszttel is, duplán is. Egyrészt, Geri már nem fél tőle, őt is manipulálja és használja. Másrészt, kiderül, hogy Judit kinek a lánya. Meg lehet nézni, hogy az első felállás mivé válik most: Gerit zsarolhatták az öccsével, az egyetemmel, de ő is megtanulta a leckét. Pokolian ráérez a másik gyenge pontjára és visszazsarol. Nem csak Kiss, feljebb és a lázadóknál is működik ez a taktika. Ő is megfogalmazza, már az említett beszélgetésnél és korábban a focista fiúnak. A család a gyenge pont, ha azt fenyegeted, a másikat mindenre rá tudod venni.

Minden részben van egy fő veszély, egy lebukási kockázat, és minden részben azt játssza ki a fiú. Ahogy erre ráérez a politikai színtéren, a magánéletében is lép egyet. Itt is hatalmas különbség van a bátortalan, Juditot megszólítani is alig merő srác, és a végén a lánnyal járó megabiztos egyetemista között. Lehet is merengeni, előnyére változott-e Geri. Az biztos, hogy életképesebb. Nem véletlenül sakkozó, minden téren sakkozik. Amint megtanulta a szabályokat, nehéz megverni.

Van a részekben egy visszatérő dinamika, de mivel csak 8 rész az egész, nem volt annyi, hogy beleunjak. (A visszatérő szocialista épületek vagy a taxi annál inkább zavartak.)

Nem véletlenül hagytam Szávát Geri után. A Lostból ismerős visszatekintő jelenetek kissé össze is zavartak a szereplő kapcsán. Egyrészt, a vége szerint már gyerekként tudta, hogy szívbeteg. Azzal a tudattal nőtt fel, hogy bármikor vége lehet. Korábban nem így tűnt (ld. a sorozás). A másik, a családi helyzete. Eddig azt ragozták, hogy a bátyját akarja még látni, most meg a szülei börtönben történt halála és a magányos kisgyerek képe? Miért a kisfiú ment a beszélőre, ha volt egy bátyja is?

Szappanos lett a magánélete, és erőltetett az a vonal is, hogy az Államok hogyan szökteti a későbbi lehetséges elitet. Legyek cinikus? Mégis, mit akart volna az USA Magyarországtól 85-ben, vagy később? De, majd magyarokat költöztetnek New Yorkba…

De, vissza, Száva. Ahogy néztem a részeket, merengtem azon, miért ő a karizmatikus vezető, aki mögé felsorakoznak. Alapból nincs a sorozat szépfiúkkal telepakolva: se Váradi Gergely, se Patkós Márton nem egy poszterfiú. Geri nélkül a mozgalom is elbukott volna már párszor, bár azt írtam, vitatható, hogy a maga keltette zavarokból mi történik meg, ha nincs besúgó. Szávának nem volt jövőképe, csak a dühe és a szava, hogy ami most van, az rossz. Aztán rájöttem, ahogy csak hallgattam. A hangszíne, ahogy beszél. Az hat. Ami nincs meg Patkós Márton arcán, a hangjában benne van. Nem véletlen, hogy az egyik legerősebb kép a végén, amikor szónokol, majd begyújtja az orosz zászlót. Ez Száva: egy nagy pillanat, egy hang – stratégia nélkül.

A történet, a látványvilág végig egységes. Egy hangulatot adnak el, egy életérzést, amiben ott vannak a zenék, a ruhák is végig. Mennyire történelmi? Most már láttam itt-ott fejtegetni, mennyire nem valós a sorozat, de nincs saját emlékem, amivel összevethetném. Történelmen a vidám barakk, amit a szocializmus végéről tanultam, azt itt nem mondhatnám, hogy azt láttam volna. A kemény diktatúra több eleme itt van a sorozatban, de hogy valóban volt-e?

Sorozatként korrekt, és értelmesebb, mint a fentiek. Ez próbál is mondani valamit, lehet róla beszélni, nem csak mosolyogni egy ebéd vagy vacsora mellett.

Még egy gondolat: nagy mániám, ismerős arcok kutatása. A KISZ-titkár Gabi A séf meg a többiek Milánja, vagyis Jéger Zsombor. Mivel most egymás után láttam ebben-abban, nagyon jót tudtam mosolyogni a két figura közti különbségen. A másik, Vincze Peti, a békés eszközökkel változást akaró egyetemista, aki ráhajt Katára. Az Egynyári kaland Ákosa. Fehér Balázs Benő, kiírom az ő valós nevét is. Teljesen más karakter, szintén. Agyaltam is, miben láttam már…

Akár vége is lehetne itt, akár folytatható is lenne. Ez majd még kiderül.

Végül, pár szó Pepéről (s01e07). A változatosság kedvéért most nem a szokott, együtt mindent megoldunk séma ment. Ezt díjaztam - bár a család, meg a Gábor beilleszkedés és otthonra találása most is erőltetett téma. Azt sem díjaztam éppen, amit a vallási babonával műveltek. Abszolút osztani tudtam Gábor véleményét: lehúzás az egész. Túl is lett játszva, ahogy néha valami megijesztette.

De azért volt hangulata, és a maga módján vicces, ahogy Simon Kornél túltolja a karaktert. A szemforgatásokat bírom -  sokkal inkább, mint a történet erőltetett szerelmi szálait, amivel megint kavartak.

Ami még jópofa volt: a rendőrök megbékítése. Mire nem jó, ha szidod a főnököt...

Olyan kis kellemes, mosolygós, de összességében nem újranézős.

Először is, az első rész jól prezentálta, hogy mire lehet számítani a sorozattól. Amiket annak kapcsán leírtam, nagy arányban meg tudnám ismételni az egész sorozatra kivetítve is. De azért nézzük, mit rejtenek még a kisállatok kalandjai a Netflixen.

Fontos, hogy folyamatosan bővíti a szereplő állatok skáláját. Alapvetően lineárisan halad, és ha egy kisállatot nevesít, elkezdi megmutatni a történetét, vagy abban az epizódban, vagy a következő párban eljuttatja addig, hogy túléli a kölyökkorát és jó esélye lesz felnőni. Ahogy gondoltam, nem hoztak a készítők olyan kisállatot, akinek nem jött össze a túlélés. Ugyan pakolják eléjük a veszélyeket és a kihívásokat, akik a középpontban vannak, nem lesznek vacsora vagy baleset áldozatai.

Változatos helyszínek és állatfajok kerülnek sorra. Talán az ismertebb állatok kapják a nagyobb szerepet: oroszlánokat és majmokat többször is nyomon követ, és az emlősök kapják a fókuszt. Vadkutyák, sarki róka, elefánt, delfin és még sorolhatnám. Mellettük tűnnek fel madarak.

A kedvenc… nem is tudom. Ha családot kellene választanom, az elefántoké lenne. De, mint történet, ütött a teknősé, a pingvineké vagy éppen a sarki rókáé. Bár, azt is megfigyeltem magamon, hogy nagyon bele tudtam élni magam annak az állatnak a helyzetébe, aki éppen a középpontban volt. Egy kivétellel: a kakukk. Ott komolyan sajnáltam az eredeti fészket, a szövőmadarakat és ritka ellenszenvesnek találtam a kakukkot – fiókának, vagy korábban az anyaállatot is.

Történeteket mesélnek, és igyekeznek humorosan, mesésen tenni. Azt is érezni, hogy van törekvés arra, hogy a részek önállóan értelmezhetők legyenek, és gond nélkül lehessen váltani a részek között. Mindegyiknek van egy fő témája: pl. az ellenséges környezet, a nagycsaládi viszonyok, és ez határozza meg a részbe kerülteket. Ha visszatérő szereplő van, az alapokat minden részben elmondják, gyakran még a mondatok is majdnem egyeznek, így nincs olyan érzete az éppen abba a részbe belenézőnek, hogy valamiről lemaradt, amit korábban látnia kellett volna.

Profin van filmezve, szép és jó nézni. Még a szemérmest is hozzátenném. Bőven van benne húsevő, látunk vadászatot is, de nem véres a műsor. Néha a megrendezettség érzetét is keltette bennem, hogy pl. a sarki róka a zsákmánnyal beugrik egy bokor takarásába, és nem a kamera előtt kezdi el kibelezni a fogott madarat. (Azt nem is értettem, mikor halt meg a szerencsétlen madár. A róka szájában még vergődött, aztán egyszer csak nem mozgott tovább. Pedig nem törte ki a nyakát… szívrohamot kapott?) De mondhatnám azt is, amikor a jaguár a tengerpartra vonult teknősért – a kamera éppen akkor és úgy fordul, hogy ne kelljen látni, amit nem akarunk.

Tanulságos, emlékezetes és nagyon állatbarát. Számomra élmény volt, és valóban sok mindent megtudtam belőle, amiről eddig fogalmam sem volt – még olyan állatról is, amit különben kedvelek, mint a delfinek.

Sorozatnézés volt a hétvégi program. Nézzük is, hogyan haladtak tovább az események több szériában is.

Balthazar (s04e04) doktor most nem éppen egy elmés nyomozás miatt volt érdekes. Sokkal inkább a humor felé mentek el az ellenőrrel, aki azért érkezett, hogy megvizsgálja, a doktor alkalmas-e a párizsi intézet további vezetésére. Szópárbajok, játszmák és Camille (egyértelműen barátzóna, belőle nem lesz szerelmi szál) persze mindig akkor mondott valami kínos dolgot, amikor az új nő is hallotta. Nem éppen az, amit szívesen nézek, de valami más volt.

Az ügy sajnos nem volt túl érdekfeszítő, pedig a végére elég bizarr csavar került és abban volt ötlet. A művészet határainak feszegetése… Olvastam már thrillert, ami hasonló poénra épült, csak az író több mindent kihozott belőle, mint ahogy itt gyorsan lecsapták a labdát. Mert nem az ügy volt a lényeg.

Magánélet: fokozzák a magánéleti válságot és még mindig húzzák, mi lesz a baba sorsa. Pedig lassan már jó lenne pár döntés.

Különben a főzés mellett jött még egy klasszikus, amivel eleinte a sorozatot és a főszereplőt igyekeztek eladni: a félmeztelenkedés. A magam részéről jobban szeretem, amikor a laborban alkot Balthazar valami emlékezeteset, és nem a hasét mutatják premier plánban. Van éppen elég baja a szereplőnek, hogy a jó pasi imázst ne most erőltessék.

Másik doktorunk, Shaun Murphy, továbbra is az esküvőjére készült a The Good Doctor (s05e17) aktuális részében. Fordítva kicsit az előző részen, most Lea van a középpontban, és megy az esküvőszervezés, ruhapróba. Végre az, amit el is hiszem, hogy egy esküvős reality mutat. Itt volt értelme a lelkiző részeknek is, hogy mit miért választ vagy éppen milyen feszültségek feszülnek.

Az orvosi eset sem igazén orvosi volt a héten, és nem is Shaun volt a kiemelt szereplő. Jött vendégszerepelni Claire, aki egy daganatos fiú életét akarta megmenteni. Kinevezést is ajánlottak neki, és azt is elemezték, elfogadja-e, jó főnök lenne-e belőle. Valahol poénnak is érzem, hogy igazából még csak rezidens, nem képzett sebész, de máshol már lehet a sebészeti osztály feje? Nem is csodálom, hogy Audrey milyen fejet vágott, amikor felmerült a téma.

Kórházi sorozatrésznek nem sokat mondó, de a karaktereket szépen építette. Klisékkel és túlzottan rózsaszín történésekkel együtt is. A sok utalással különben is elvoltam – az esküvő típusok nevei és a kellékek, vagy éppen a záró kép, ami nagyon megidézte bennem a Diploma után zárását.

A sportolók kalandjai jöhetnek, ha már a Claire mentette gyerek annyira focizni akart. Az All American (s04e17-18) és a Homecoming (s01e11) most magánéleti kérdéseket tett a középpontba. Spencer és Olivia szembesülnek vele, hogy mindketten változnak, és ha nem akarnak elszakadni, folyamatosan dolgozniuk kell a kapcsolatukon. Volt féltékenykedés a Coop vonalon – de unom… és végre zárják a Jordan – Simone nyüglődést. Különben pont az lett, amit már sejteni lehetett egy ideje: Simone meglátta Jordant és Laylát együtt, és ő is levonta a következtetést, amit egy ideje én is írok. Ezek voltak a vezető szálak, és a sport szinte elő sem került.

A Homecoming kapcsán még ki kell emelni, hogy kiderül, kik Damon szülei. Elég nagy trauma, gond is a feldolgozása – Simone meg a szakítása miatt maga alatt van, így nem ő lesz a vigasz. Szinte már előre készülök gonoszan nevetni, ahogy Simone két szék között majd a földre huppan. Jordan vigasztalódhat Layla mellett, Damon mellett meg ott van Thea. Hoppá!

És még valami: ahogy írtam, abból látni lehet, hogy a kapcsolatok hogyan alakulnak, lesz-e berendelés 2. évadra. Jordan és Simone szakítottak, a lány marad a fekete egyetemen, és már ki is jött, hogy be lett rendelve a folytatás…

Nagyon magánéleti szappan volt ez a 3 rész, elmaradtak a komolyabb témák. Mondjuk, Spencer közösséget felemelő ténykedése kevésbé hiányzik, és a Bringston fekete hagyományainak erőltetése sem, de azért feltűnt az új vonal: iskolaegyesítés réme, és a Bringston már nem lenne fekete egyetem. Én nem is értem, az miért lenne olyan tragédia, ahogy itt be akarták mutatni a végén.

Egyiket sem a színészi játék adja el, egyre inkább guilty pleasure ifjúsági sorozat, ahol a színészek eye candy faktora erős. Nem véletlen, hogy az maradt meg róluk pl. a héten, hogy milyen mutatós volt Olivia fekete ruhája, vagy nagyon nem tetszik, ahogy a fiúk szakállt növesztenek.

Végül, ha már családi szappan: Young Sheldon (s05e20). Humor most sem volt. Unalom annál inkább.

Az ikrek előtt is kiderül, hogy Georgie lesz apa. Ugyan azzal próbálkoznak mosolyogtatni, hogy azt hiszik, az anyjuk terhes, de nagyon nem sikerült.

Még csak vicces jelenet se jut eszembe. Viszont, rossz irány annál inkább. Rob tiszteletes és Mary – nagyon nem akarom ezt a barátságot/románcot nézni.

Se nem aranyos, se nem vicces, a történet se tetszett. Sheldon most is nagyon mellékszereplő. Az 5. évad végére nagyon azt érzem, ahogy szintén írtam már, hogy ez kifulladt.

El kellene kezdenem hetiben érdekesebb sorozatokat is nézni, csak sajnos azokat jobban szeretem daráni…

Folytattam a spagetti western filmnézést is. Tetőnk a csillagos ég, még szinte lírai is a cím, nem? Nos, a filmre nem lehetne ezt mondani.

A film gyorsan megismertet egy aranyásóval, Harryvel, aki a talált arannyal akarja rendbe hozni az apjától örökölt farmot. Balszerencséjére a kisvárosban, ahol áthalad, megismerkedik Timmel, aki ajánl neki egy bankot. Már bent a pénz, utazna haza, amikor szembesül vele, hogy nincs is bank és Tim csaló. Ugyan a nyomára akad, de a pénznek már hűlt helye. Viszont, a csalónak van egy másik ötlete, amivel aranyat lehetne keresni – és a páros nekiindul a Vadnyugatnak, miközben Tim is rejteget valamit. Talán még a neve sem Tim…

Alapvetően két zsánert ötvöztek a történetben. Az első a nyilvánvaló: a haver film. Adott az okos meg a kevésbé észlény társa, akik mindenféle kalandokba keverednek. Harry alapvetően jóhiszemű, hűséges és kedves figura, kifejezetten naiv Tim/Billy mellett. Ennek ellenére ő maga is könnyen bajba sodródik, a társa még könnyebben rángatja bele mindenbe. Életképtelennek tűnik ehhez az élethez. Mario Ardorf könnyeden játssza, kicsit mackós megjelenése is megy a szerephez.

A másik oldal, az a bizonyos titok Tim életében. Tim, aki mindenből kibeszéli magát, és mindig van egy ötlete, amivel másokat át lehet vágni. Aki azt vallja, hogy minek fegyver, ha az ember az eszét is használhatja? Nagy nőcsábász, semmit nem vesz komolyan. Akinek jó figyelni a kalandjait, de isten ments, hogy a barátod legyen és vele együtt bajba kerülj! De, amire ki akartam lyukadni. A könnyed felszín alatt van egy egykori mesterlövész, aki már nem akart egy bűnbandába tartozni, és a menekülése során a főnök fiai is áldozatul estek. Ezért üldözik, ő menekül és többek között azért nem vesz pisztolyt a kezébe, mert annyira jó lövész, hogy az alapján a nyomára tudnak akadni. A filmbe ez elvileg hoz egy komorabb színt, de Billy Boy alakja valahogy nem passzol Tim viselkedéséhez. Mintha két teljesen más alak lenne, mintha Tim sose lett volna Billy Boy. Guliano Gemma is annyira a mókás életművészt játssza, hogy nekem nem is idézte meg a múltja elől menekülő, komorabb férfit. Még akkor sem, amikor a Pratt banda beéri, és szembe kell nézni mindennel.

Spagetti western, a külcsín nagyon. Mintha mindig ugyanazt a kisvárost látnánk minden egyes filmben, meg a nem is annyira vigasztalan pusztát. Talán csak egy új látványelem volt, a vásáros, aki a feleségét beültette egy medencébe, mintha sellő lenne, és belépőjegyet szedett. Különben elég lehangoló: egy kis üvegkád, meg egy sima sátor, maximum egy háló kifeszítve, meg halak képe. Kis munkával otthon a garázsban komolyabbat össze lehet rakni. Nem látványfilm, de nehéz is látványelemet keresni egy ennyire régi filmben, túl sokat változott a technika.

Ami viszont már a kezdésnél megütötte a fülem. A zenéje kiváló. Ahogy bejött a postakocsi, üldözik – amit láttam, nem tudott megfogni. De, amilyen zene aláfestette… Nem maradt sokáig rejtély. Ennio Morricone a zeneszerző, és vannak is benne szép dallammenetek.

Nekem kissé hosszú volt és nem is tetszett túlzottan a Harry – Tim/Billy páros, de egyszer meg lehetett nézni. Nincs helye a klasszikusok között, de láttam ennél sokkal gyengébb western filmet is már.

(Végső megjegyzés: pár filmplakátot találtam ehhez az alkotáshoz. Az egyik lehangolóbb, mint a másik. Itt is nagyon érezni, hogy már más a technika és a lehetőség.)