Minden napra egy film

Minden napra egy film

Kuponkirálynők

2022. január 14. - BBerni86

Barátnős, ügyeskedő, csalós.

Connie a vetélése óta nem találja a helyét. Mindent az anyaságra tett fel, és a család anyagilag is majd beleroppant, hogy a mesterséges megtermékenyítés költségeit kifizessék. Rick éjjel-nappal dolgozik és meg sem próbál osztozni a felesége gyászában. Connie pedig a kuponokkal vigasztalódik. Szereti az érzést, amikor egy csomó dologért sokkal kevesebbet, vagy éppen semmit nem kell fizetnie. Így ismeri meg JoJót is, aki a kuponozás kuponkiralynok.jpgrejtelmeibe vezeti be a nézőit a YouTube-csatornáján. Egy véletlennek köszönhetően Connie rájön, hogy a nagyvállalatok a panaszkodóknak előszeretettel küldenek ingyen termékre feljogosító kupont. Innen már csak egy lépés, hogy rájöjjön, miképpen lehet ebből nagyon sok pénzt csinálni. Egy kereskedelmi visszaélésekkel foglalkozó ügynök felfigyel a megszaporodott kupon használtra, és egy postai ügynökkel kiegészülve a lányok nyomába ered.

Komédiaként érkezett ez a film, de még mindig próbálok rájönni, hogy min kellett volna nevetni rajta. Nálam ez pont az a szint, ami inkább bosszant, mint nevettet. Az emberi szerencsétlenkedés ilyen formában nem tud megnevettetni.

Mert mit is látunk, ami elvileg komikus? A lányok nem győznek mit kitalálni, milyen drága dolgokat vegyenek, hogy tisztára mossák a pénzüket. Sportkocsik az indulás, de aztán vesznek nagy tételben fegyvereket és még spermát is. El nem tudom képzelni, hogy gondolkodtak. Annyi volt a terv, hogy vesznek dolgokat, aztán eladják és az a pénz már rendesen költhető lesz. De mit gondoltak, kinek adnak el spermát? Vagy, hogy akartak meghirdetni egy autónyi lőfegyvert? Nem is értem, hogy nem jutott eszükbe ékszert venni. Vagy valamilyen műalkotást.

Az már csak hab a tortán, hogy már eleve a tisztára mosott pénzük akarták így tisztára mosni. Ahogy írtam, fárasztó. Nem mintha a nyomozó páros a történet másik történetvonalán jobb lenne. Ott az a visszatérő poén, hogy Kilmurry postai, és nem szövetség ügynök. Mondjuk, ez nem akadályozza meg abban, hogy úgy intézkedjen és nyomozzon, mintha az FBI lenne a munkaadója.

A fogyasztói társadalom és a nagy cégek működésének szatírájaként némileg több fantáziát látok benne. Miért alakul ki a helyzet? Mert mindig többet és többet akar mindenki. Meg lehet nézni, hogy mennyi holmi fel volt halmozva Connie tárolójában is. Egy élet alatt nem lehet annyi gabonapelyhet megenni, amennyit összevett, csak azért, mert éppen arra volt kuponja. Ugyanezt látjuk akkor is, amikor JoJo oldalán belemerülnek a költekezésbe. Ész nélkül.

A vállalatok részéről látjuk, hogy ezzel a módszerrel hogyan szerelnek le elégedetlen vásárlókat, akik aztán vissza is térnek hozzájuk. Nem is nekik tűnt fel a visszaélés, hanem a kisebb szinteken levő kereskedelmi egységeknek, akiknek jobban fájt a kiesett bevétel. A végén el is mondják, az óriáscégeknek ez csak aprópénz, hagyják is, hogy a lányok nagyon könnyen megússzák a csalást és a kereskedelmet. Mert nekik a negatív sajtó fájóbb pont lenne – nem véletlenül akad ki Ken, amikor a végére ráébred, hogyan működik a rendszer.

Külcsínre elment a film, amit egy ilyen típusú komédiába bele lehet tenni, beletették. A luxus termékeket, a helyszíneket. A színészek, az egésznek a dinamikája és a humora azonban fontosabb lett volna. Sarkítottnak éreztem az egészet, és a humoromtól nagyon messze esett. Nem is gördülékeny a történet, a nyomozók szála lassította az egészet, és a női barátságnak szentelt, komikusnak gondolt részek sem az igaziak.

A casting. Papíron nem tűnt rossznak, nézve nem működött. Főleg a Hauser – Vaughn duó borzolta az idegeim. Mintha nem is komédia forgott volna, hanem egy komoly nyomozós film. De nem az, így a figuráik rossz értelemben röhejesek. Kristen Bell pedig egyszerűen nem szimpatikus. Miatta nem bírom rászánni magam a The Good Place megnézésére sem.

Abszolút felejthető film. Mivel igaz történet az alapja, az ad neki egy plusz színt, hogy ezt élőben így meg lehetett játszani, de különben untam.

 

Kuponkirálynők – 5/3 az a vígjáték, ami nem igazán vicces. Nézhető, van kis társadalomkritika is benne, de semmi extra.

Megbocsáthatatlan

Börtönből szabaduló, testvért és új esélyt kereső.

Ruth Slater 20 évvel korábban megölt egy seriffet, aki ki akarta lakoltatni a családi házból. Most szabadul, és meg kell próbálnia visszailleszkedni a társadalomba. Hamar szembesül azzal, hogy az új esélyben és a bűn jóvátételében kevesen hisznek: amint kiderül, hogy mit tett korábban és most szabadult, zűródnak előtte az ajtók. A beígért ács állás helyett egy üzembe kell elmennie halakat darabolni, és ellenségeseket vele az emberek. Amegbocsathatatlan.jpg reménysugarat két dolog jelenti a számára: egy ügyvéd, aki hajlandó segíteni neki, és esélye nyílik, hogy megtalálja a húgát, aki még kislány volt, amikor börtönbe került. Akit örökbe fogadtak, más néven él, és akitől eltiltották, de akire szüksége van. Blake, az egyik kolléga az üzemben, aki kedves vele és annak ellenére figyelmes, mindig újra próbálkozik nála, hogy Ruth rendszeresen merev és durva hozzá. Nem sejtheti, hogy a seriff fiai a nyomában vannak, hogy milyen terheket cipel a húga – az igazság vajon megmentheti mindannyiukat?

A tavalyi év végén az egyik nagy nézettségű film volt a Netflixen. Nekem már az ajánló alapján annyira komornak tűnt, hogy eddig tartott, amíg rászántam magam. Kissé gondban is vagyok vele: én annyira nem utáltam, mint a kritikusok, de el tudok pingpongozni azzal, hogy mi volt jó és mi volt rossz benne.

A történet. Egyrészt, én fogékony voltam az üzenetére. Az amerikai börtönrendszer, a filmes és sorozatos tapasztalataim alapján arra épül, hogy az emberek leülik a büntetésük, visszafizetik a társadalomnak a bűnük, aztán rehabilitálják őket a közösségbe. Ez a film pedig megmutatja, hogy ez szépen hangzik, csak éppen nem valósul meg a gyakorlatban is. A szabadultakat továbbra is bűnözőként kezelik, és a többiek nem fogadják vissza őket. Bennem fel is merült, hogy akkor minek erőltetik az egész rendszert? Ha így bánnak velük, még az is emberségesebb lenne, ha halálbüntetést kapnának.

Persze, azonnal ad a film ellene egy ellenérvet is. Mi van, ha tévedtek? Ha az, akit gyilkosnak bélyegeztek, igazából ártatlan? Még magamban is érdekes volt megfigyelni, hogy másként nézek-e a szereplőre, miután pontosan kiderült, hogy mi is történt igazából 20 évvel korábban. A film hoz egy nagyon szélsőséges példát is erre: az ügyvéd feleségét. Amíg nem jön rá az igazságra, simán máglyára küldené Ruth-t, utána meg a védelmezőjévé válik. Pedig ugyanaz a nő Ruth, semmit nem változott.

Én le is vontam a következtetést, hogy a rendszer rossz. Amíg ekkora az eltérés az elvek és a gyakorlat között, nem beszélhetünk működőképességről.

De, a történet hoz sok buta fordulatot, túlzást és nagyon befejezetlennek is éreztem. Mintha néha nagyon akarnának egy csavart és abból mindig kisül valami rossz. A Whelan testvérek esete: a báty tulajdonképpen tönkreteszi az öccse életét, átragasztja rá a bosszúszomját, aztán meg a feleségét is felszedi, amíg az öccse az ő bosszúhadjáratát folytatja? Nekem simán az a férfi volt a legellenszenvesebb a történetben. Blake és a magyarázata. De az is, ami a végére kiderül. Egyszerűen nem értem meg, Ruth miért ezt tette 20 éve. Katie 4 éves kislány volt, fel sem fogta az egészet, maximum pszichológushoz kellett volna járnia, még csak javítóintézetbe sem. Így viszont lett egy elnyomott traumája, a nővére élete meg tönkrement. Úgy rossz, ahogy volt. Értem, hogy Ruth mindig védeni akarta, de itt nem volt mitől.

Komor hangulat, komor látvány a komor történethez. Nem látványmozi, ami megvan benne: Sandra Bullock megvillantja, hogy nem csak a szokott zsánere megy neki. Itt mer ronda és fáradt lenni, kinézetre is egy megtört nővé válni.

Azért a casting miatt néha felhúztam a szemöldököm, de túltettem magam rajta. AZ csak az én heppem, hogy nem szeretem, amikor a színészek kora és a játszott karakterek nagyon eltérnek. Bullock egy 40 éves nőt játszik, és azért látni, hogy annál bőven több. Pláne, ha mellé tesszük a többi színészt, akik sokkal közelebb van az eljátszott életkorhoz – még feltűnőbb a különbség.

De ezzel együtt is én érdekesnek találtam ezt a filmet, és át tudtam érezni az üzenetét. Nagyon nem szórakoztató, de drámának nem is szabad annak lennie.

 

Megbocsáthatatlan – 5/4 bár nagyon befejezetlennek érzem, van is gond a történettel, a dráma megvolt. Bullocknak is jól áll, ha nem szép akar lenni.

The North Water

(limitált sorozat)

Kosztümös, kalandos, nyomozós, halászhajón szolgáló.

Patrick Sumner katonaorvos volt, aki nagyon mélyről verekedte fel magát egy tisztes, megbecsült állásig. Ezt azonban elvesztette és olyan sérüléseket is szenvedett, amelyek miatt rászokott a fájdalomcsillapítókra. Tisztes orvosi állást a menesztése mellett nem találhat, így mást kell kitalálnia. A bálnavadász hajókon nem válogatnak: the_north_water.jpgáltalában kis pénzű, orvostanhallgatók kísérnek el egy-egy hajót. Jelentkezik, gondoskodik róla, hogy bőven legyen a drogjából és kihajózik a társasággal. Lelkiismeretesen végzi a dolgát, míg az egyik hajósinas olyan sérülésekkel jelentkezik, melyeket egyértelműen erőszak okozott. Sumner követeli a felelős kézre kerítését, és ezzel elindít egy lavinát, melyben gyilkosság és félrevezetés mérgezi a mindennapokat, miközben a hajó kapitányának is megvan a maga sötét titka, ami mindenki életére hatással lesz.

Most divat lett, hogy sztárok is elmennek a tévéhez és egy-egy sorozatot megcsinálnak. Ebben a sorozatban is van egy ilyen húzónév, bár tény, hogy az ő neve is csengett már fényesebben. Colin Farrell az egyik főszereplő, és nem véletlenül szerepel a sorozat plakátjain sem.

Különben sem rossz a casting. Farrell egészen messze elment, hogy megjelenítse Drax alakját. A külső átalakulás csak az alap: a szakáll, a testesebb külcsín. El is játszotta, ahogy ez a figura egy erőszakos ösztönlény. Sok tekintetben félelmetesebb volt Drax, mint a jeges sziklák köröttük. Jack O’Connell jól ellenpontozta a doktorral – mindkét karakter esendően emberi, csak az erkölcs két oldalán állnak. Az egyik a jóra törekedett, a másik csak a saját kedvét töltötte – másnak az bármibe is került.

Mellettük a legénység veterán színészek sorából állt össze, akik nem olyan ismertek, de elég karakteresek, hogy emlékezetessé tudjanak tenni egy-egy szerepet. Itt meg lehetett jegyezni, hogy melyik matróz kicsoda a hajón, és ez a színészeknek is köszönhető.

A történet – jó érzékkel vegyít különféle zsánereket. Egyrészt történelmi kalandfilm, hiszen egy más letűnt korban mutatja meg, milyen volt a bálnavadászat. Meg is mutatják a maga nyers valójában, amitől a hányinger és emberundor is rám jött. A bálnák annyira szelíd, békés lények és ahogy lemészárolták őket… Bár, volt rosszabb is. Amit a fókákkal műveltek a bőrükért. Vannak kalandok, veszélyek és sok minden történik az úton, de akkor is, ezek a részek fájtak. Jobban sajnáltam az állatokat, mint a menet közben elhulló embereket.

Mellette krimi, hiszen a nemi erőszakot, majd a gyilkosságot ki kell nyomozni. Csak érdekesebb attól, hogy mindenki csak gyorsan el akarja felejteni az egészet, keresnek bűnbakot is, de a doki nem nyugszik ebbe bele. Neki kell az igazság – legalább neki.

Végül, van egy társadalmi színezete is. Már Sumner múltjával, ahol ő volt a bűnbak valamiért, ami nem is az ő hibája volt. Aki gazdag és jó családból származott, rá hárította a felelősséget és nem volt esélye sem ellene. Hazatérve megint rá kell jönnie, hogy a gazdag és befolyásos megint a kisebb emberek nyomorán gazdagodott tovább. De most már nem olyan ember ő sem, aki ezt simán lenyeli. Talán mondanom se kell, hogy ennek megvan az érvénye más korokban is. A pénz parancsol.

Kinézetre is korrekt a sorozat. Benne van az ábrázolt kor mocska, és kifejezetten erőszakos, komor a film képi világa is. A már említett vadászatok nyers brutalitása, vagy a hajón levő élet, esetleg majd a jégen a vakító fehérség. Emlékezetes lett.

Regényadaptációnak is korrekt, jól visszaadta a regény hangulatát és cselekményét is.

 

The North Water – 5/4 megvan a sajátos komor hangulata, színészileg elég sokat beletettek, és kellően nyers is.

Várható heti megjelenések

  • Szexfantáziák - francia komédia
  • 355 - kínai/amerikai thriller
  • A hős - francia/iráni thriller
  • Az észak királynője - dán/svéd/norvég/izlandi/cseh/lengyel történelmi
  • Sikoly - amerikai thriller, horror

Nyomorult Sidney megint futhat a maszkos elől vagy után? Én már ott tartok, az se lenne meglepő, ha a nő begőzölne és ő állna neki gyilkolni. Elképesztő, hány részt forgattak már... Mondjuk, a heti legérdekesebb filmnek nem ezt, hanem a 355-öt jelölném meg. Kémes akció, olyan színészekkel, mint Jessica Chastain vagy Penelope Cruz.

Így vagy tökéletes

Álkapcsolatba érzelmek vegyülő, sikerkönyves, megcsalós.

András és Kata ugyanarra a díjátadóra hivatalosak. Mindketten megjelentették az első regényüket, de teljesen más a fogadtatás. András egy komor, mélyszegénységről és bűnről szóló történetet, míg Kata egy életigenlő, pozitív gondolatokkal teli önsegítő kötetet adott ki. András könyvét legfeljebb maga veszi és raktározza otthon, míg igy_vagy_tokeletes.jpgKata sikerszerző lett, akiért tömegek rajonganak. A férfi haragszik is a nőre, mert szerinte csak szemét, amit ír és nem igazság, hogy az ő munkáját senki nem értékeli. A beszélgetés közben, némi alkohollal a szervezetükben szóba kerül, hogy ugyanaz a kritikus mindkettőjüket nagyon lehúzta. Elmennek a lakásához, garázdálkodnak és életet mentenek, születik egy közös fotó is, amit a nő meg is oszt. A kép hatására fogyni kezd András könyve, és egy barátja fel is veti, be kellene cserkésznie a nőt, még kell pár kép, és menni fog a regénye. Mivel Kata éppen rájött, hogy a barátja a legjobb barátnőjével csalja, vevő is a férfi közeledésére, nem is sejtve, hogy Andrásnak milyen hátsó szándékai vannak.

Ez egy olyan cím, amitől elsőre kedvem lenne sikítva menekülni. Mivel a filmbéli könyvnek is ez a címe, erősen sejtem is, ha valóban létezne, én nem venném kézbe. Igaz, én annyira nem vagyok ellenséges, mint András, bár engem nem is gyötör a szakmai féltékenység. De azzal mélyen egyet tudok érteni, hogy köze nincs már az irodalomhoz, hogy miből lesz bestseller vagy sem.

Mivel az irodalom érdekel, a könyvkiadás is, a film kapcsán tudnék merengeni arról, hogy mi a szép- és a ponyva közti különbség. Bántotta is a fülem, amikor András a történetben szépíróként, komoly íróként utal magára. Hát, amit a történeteiből kaptunk, nekem inkább társadalmilag kiszorult nyomorultak szerelmi történetének tűnik, messze nem komoly irodalomnak.

Az már egy jó dolog, hogy ilyesmiken agyalok a film kapcsán, mutatja, hogy szól is valamiről, nem csak egy szimpla románc. Kifejezetten érdekesnek tartottam, amit a látszatokról és a reklámozási technikákról megmutat. Tényleg annyira sekélyesek az emberek, hogy az eladási listák elejére lehet kerülni azzal, hogy valaki celeb lesz, vagy egyhez közel kerül? Buta kérdés, tudom. Nem is válaszolom meg.

Romantikus filmként sem az a darab, ami a csapból is folyik. Értelmesen alakítja a szereplői között a viszonyt, és elhitette velem, hogy András és Kata tényleg egymásba szeretnek. Nem egy vonzalmon alapuló szerelem volt ez, az elején kifejezetten rühellték is egymást. De látni, mit látnak meg egymásban, hogyan lesznek jobban attól, hogy a másik az életükben van.

Persze, jönnek közben a vígjáték elemek is. Nem is alpári a humor, amit mindig tudok értékelni. Igaz, nem is egy végignevetős film, de számomra többet is ér attól, hogy komolyabb témákat is felhoz és tárgyal. Plusz, amilyen elmebeteg a humorérzékem, én komfortosabban érzem magam egy fekete komédiában, mint egy romantikusban.

A szereposztás a filmet nézve jobb, mint a plakátot. Nagyon nem sikerült az a fotó Béres Mártáról, aki sokkal helyesebb nő, mint amit a poszter visszaad. Fekete Ernő meg pazarul hozza a rossz írót, aki be akar futni. Bírtam az arcjátékát. Trokán Nóra és Lengyel Tamás csak biodíszlet, viszont Hegedűs D. Géza rövid jelenete is dobott a filmen.

Több helyszín, változatos cselekmény és ahogy használ kliséket, miközben be is mutat nekik. Kellemes meglepetés volt, pedig azt hittem, rémes filmet fogok látni. Nem így lett.

 

Így vagy tökéletes – 5/4 meglepő, de működött. Nem egy kliséhalom, talán csak egy kicsit, és komoran jópofa lett.

A vadnyugat törvényei szerint

Bosszút állós, bűnbandás, vadnyugatos.

Nat Love még gyerek volt, amikor egy idegen érkezett a család házába. Végzett lelkész apjával és az édesanyjával, neki pedig megvágta az arcát. Felnőve a fiú is bandát alapít, de ők máshogy gondolkoznak: olyanoktól lopnak, akik maguk is bűnözők. Sokáig a szülei gyilkosa, Rufus Buck volt a célpontja – ám a Buck banda nagy is volt, rettegett is. Maga Rufus pedig idővel börtönbe került, és Nat gondolkozhatott azon, hogy békés életet élne. Mary mellett, aki sikeresen vezette a kocsmáját, és már elege volt abból, hogy az emberea_vadnyugat_torvenyei_szerint.jpg hazatértében soha nem lehet biztos. Ám amikor Buck egy kis ügyeskedésnek hála szabadul a börtönből és beveszi magát a kisvárosába, Nat nem tud nyugton maradni. Azzal a férfival társulva, aki már egyszer elkapta a bandavezért, a nyomába erednek. Rufus Buck azonban nem adja könnyen magát, és neki is van egy titka a múltból.

Őrült egy világban élünk. Egy Marvel szuperhős csapat tagjai között szinte minden szereplő más rasszba tartozik és a kötelező színesbőrű színész helyett már a kötelező LMBTQ karakterről beszélhetünk. Ebben a világban mégis elférnek a rassz filmek is? Mutogathatok a Kampókéz új verziójára, de itt van a Netflix vadnyugatos sztorija is.

Rendben, a vadnyugat kép soha nem volt valós. Eddig voltak benne a fehérek meg az indiánok. Ebben a filmben viszont vannak a feketék és kirakhatom a pontot. Mégis, hogy kellene ezt elképzelnem? Szegregálták a fekete nem rabszolgákat, akik külön területen mozogtak a vadnyugaton? Mert itt konkrétan úgy néz ki, hogy vannak a színesek földjei, városai és területei, meg a fehéreké. Addig jó, amíg a kettő nem érintkezik.

Le is döbbentem, amikor kicsit olvasgattam a témában, és rá kellett jönnöm, hogy a legtöbb szereplő a valóságban is élt és alkotott a vadnyugaton. Nat Love, Mary, Rufus Buck és Cheerokee Bill is valós személy volt többek között, de Cuffee alakját is valós személy ihlette. Volt Buck-banda is, ami csak színes bűnözőkből állt. Hozzátenném, hogy ettől ez nem lesz történelmi film, csak éppen valós személyek ihlették a szereplőket.

Az egy dolog, hogy hosszú lett a film. Az már egy másik, hogy mennyire buta fordulatok vannak benne. Azon azt hittem röhögő göcsöt kapok, amikor Mary nagy kalappal elmegy kémkedni, aztán Buck jól átlát rajta, fogságba ejti és Nate már dobhatja is ki az egész tervét az ablakon. Be is sétál a csapdába és olyan… hiteltelen az egész azzal a nagyon mű leszámolással a végén.

Azt már nem is minősítem, amit Buck a végén szépen elmesél. Ilyenkor mindig felrémlik előttem az Űrgolyhók, amikor kalapos barátunk felvezeti, hogy az apád unkatestvérének a (…) szobatársa volt. Nem meglepő vagy sokkoló, csak röhejes. Igen, bele kellett erőltetni ezt is.

Ettől emberibbnek kellene látni Buck alakját? Mert akkor nem jött össze. pedig elfogult vagyok, mert a stáblistán simán Idris Elba neve a legvonzóbb. Jó színésznek is tartom, de egy ilyen egysíkú karakterből nem sokat lehetett kihozni.

Zazie Beetz legalább élettel töltötte meg Mary alakját, ő egy belevaló csaj lett a vadnyugatról. Jonathan Majors már a Lovecraft Country történetében sem volt túl emlékezetes, itt még rosszabb a helyzet. A mellékszereplőkre, mint Bill vagy Cuffee, sokkal jobban emlékszem, mint amennyire rá sikerül.

A vadnyugati bosszútörténet rajongóknak egyszer meg lehet nézni, meg a hozzám hasonló Idris Elba kedvelőknek is, de nem lesz maradandó élmény.

 

A vadnyugat törvényei szerint – 5/3,5 erős szereposztású, másképpen felfogott western – de elég közhelyes/röhejes véggel.

A beszéd

Párkapcsolati gonddal küzdő, fejben beszédre készülő, családi vacsorás.

Adrien élete nem mondható sikertörténetnek. Érdekes a viszonya a családjához is, akiknek rendszeresen hazugságokat talál ki állítólagos barátnőiről. Már egy sor kitalált lányról magyarázott nekik, akiket csak ezért talált ki. Most valóban volt valakije, és Adrien úgy érezte, hogy számára Sonia az igazi. Így nem kis pofon volt, amikor a lány bejelentette, hogy szünetet akar tartani. Ebben az idegállapotban ül be a családi vacsorára, ahol a testvére, a_beszed.jpgSophie eljegyzését is ünneplik. A leendő sógora, Ludo fel is kéri, hogy majd mondjon beszédet az esküvői fogadáson. A vacsora alatt így Adrien fejében két dolog jár: próbálja felvenni a kapcsolatot Soniával, és valamiképpen elérni, hogy a nőnek ne csak eszébe jusson, de vissza is menjen hozzá. Másrészt, fogalmazza magában a beszédet és elképzeli, milyen is lesz majd. Nagy siker és szórakoztató? Humoros, ami majd tetszik az embereknek? Vagy éppen annyira borzalmas, hogy menekülőre kell fognia?

Olyan filmet már nem egyet láttam, ami eredetileg egy sikeres színpadi darab film verziója. Drámában sok ilyen létezik, de említhetném a musical filmeket is, bár arra azért más szabályok vonatkoznak. Az sokkal ritkábban ötlik fel bennem, hogy filmet nézek és elképzelem színpadon, mert ott valahogy életképesebbnek érzem a sztorit.

A beszéd pont ilyen film. Egy szűk térben játszódik, a családi asztalnál, közös étkezésen. Ez lehetne az állandó színpadkép – ahonnan aztán vannak kiugrások. Szinte látom is magam előtt, ahogy az asztalnál ülő alakok megmerevednek, mintha csak szobrok lennének. A színpad kiforgatná őket, csak Adrien állna fel és maradna a beúszó díszletbe, ami az egyik fantáziája. Az otthona és benne Sonia, vagy az esküvő és ott a beszéd.

Furcsa is, hogy egy regény az alapja, nem egy színmű. Nagyon látom magam előtt színpadi deszkákon is ezt a darabot. Az már más kérdés, hogy mennyire tetszik különben a film története, vagy mennyire fogott meg a humora.

A története nekem kevés volt. Egy pillanat van kitágítva és a szereplő folyamatosan értelmezi a szerelmi életét meg a családjára reagál. Nem tudott lekötni annak a drámája, hogy vajon Sonia válaszol-e Adrian SMS-ére. Számomra már inkább szánalmas volt Adrian folyamatos próbálkozása és egymenése. Tudjátok, fél percenként a telefont leste, írt-e már a nő. Számolta a perceket, mennyi idő telt el, mióta elolvasta az üzenetet. Az olyan női vonásnak is tűnt, ahogy fejben elkezdte lejátszani, mi történhetett és hogyan manipulálja válaszadásra a nőt.

Okosan humoros, ahogy az adott idegállapotától függően megálmodik egy esküvői beszédet. Talán az volt vele a bajom, hogy túl sok beszéd került bele egyetlen filmbe. Olyan unalmas az is, hogy valami kicsi dolog történik vagy említésre kerül a családi asztalnál, erre Adrian agya bekapcsol, emlékezik, aztán jön egy beszéd. Meg nem is olyan igazán vicces. Az a komédia, amin érzed, hogy ezen nevetni is lehetne, de nem tudsz mégsem.

Küszködtem azzal is, hogy nem találtam szimpatikusnak a szereplőket. Adrian egyenesen az agyamra ment az agyalásával és ahogy Sonia neki a minden. Nekem nem jött át a történetből, hogy annyira varázsos személy lenne, hogy a férfi ennyire létezni sem tud nélküle. Ludo is az állandó okoskodásával… Olyan fárasztó tudott lenni mindenki. Ez humor akarhatott lenni, ami inkább idegesített, mint nevettetett? Passz.

Szépen össze van rakva, jó a dinamikája is. Filmnek nem rossz, de valahogy nem volt a fogamra való.

 

A beszéd – 5/2,5 már szinte intelligens a humora, de nekem nagyon színpadi a film. Végig azon agyaltam, hogy lehetne színházban előadni.

The Morning Show

2. évad

Műsorba visszatérő, teljes igazsággal szembenéző, közelgő katasztrófás.the_morning_show_1.jpg

A botrány kirobbanása után a Show küzd az életben maradásért. Nagyon nem tett jót a nézettségnek és a megítélésnek, hogy Mitch Kessler már nem csak egy a helyzetét kihasználó férfi, hanem közvetve Hannah haláláért is felelős. Mitch nem is maradt az Államokban, hanem Olaszországba költözött, ahol próbál észrevétlen maradni. Ott barátkozik össze egy dokumentumfilmessel és kezd megint dolgozni, míg szembenéz magával és a tetteivel. Alex elhagyta a műsort, és könyvet kezdett írni a történtekről. A műsor azonban annyira frissítésre szorul, hogy nagyon jó feltételekkel térhet vissza forgatni. Nem számol azzal, hogy más is könyvet ír az eseményekről, és ha minden kiderül, akkor őt is meg fogják hurcolni. Mentené, ami menthető. Bradley közben vezeti a műsort, hadakozik a testvérével és egyre közelebb kerül a műsorba is beugró Laurához. Csak éppen nem érzi késznek magát, hogy vállalja a biszexuális beállítottságát nyílt színen.

Az első évad valamit nagyon elkapott. Friss, releváns volt, sikeres színészekkel megtöltve. A második évad sem rossz, de nem tudja a korábbi szintet hozni.

Egyrészt, még mindig a Mitch Kessler ügy van műsoron, pedig már nem sok mindent lehet kihozni belőle. Mitch ráébred dolgokra, és mi azon merenghetünk, van-e bocsánat arra, amit ő tett. Szeretnék hinni benne, hogy az emberek megjavulhatnak, így neki is járna még egy esély. Láthatóan bánja, amit tett és jobb ember is lett, mint volt. Teljesen nem lehet felmenteni, hiszen visszaélt a helyzetével, de az igazságrendszer teljesen csődjét jelentené, ha a rehabilitáció gondolatát teljesen elvetjük. Valahol Alex nézőpontját tudom leginkább elfogadni vele kapcsolatban. Igen, bűnt követett el és büntessék is meg érte, de azért nem kellene úgy tenni, mintha egyenlő lenne a sátánnal.

Alex kapcsán továbbra is ennek a történetnek az utóhatásaival foglalkozunk. Készül egy könyv, ami leleplezné, hogy Alex mennyit tudott, milyen közeli volt a kapcsolata a férfival. Jön a pánik, és untam is nézni, hogy miképpen igyekszik magát menteni a nő. Nehéz együttérezni vele, amikor azt néztem hosszú részeken át, hogy mennyire önző és egoista a viselkedése. Meg különben is, hol itt az igazság? Ha Mitch keresztre lett feszítve, akkor másnak miért kellene mindent megúszni? Alex is úszott abban a tóban. Aniston nagyon elkapta a karaktert, látványosan szenved is a figura. De nem tudom sajnálni. Egyszerűen zavar, ahogy semmit nem vesz észre, ami nem érinti személyesen – néha direkt vak, néha tényleg ennyire énközpontú. A legjobb példa, hogy Chip mit meg nem tesz érte, imádja, ő meg kihasználja ezt és fogalma sincs, milyen mély érzelmekkel játszik.

Bradley kapcsán egy másik divattéma került előtérbe. A melegek és LMBTQ közösség jogai. Jön Laura, jön egy szerelmi szál, és hogy mennyire elvághatja a karriert még a XXI. században is, ha kimondják, hogy mi van közöttük. Sokkal kevesebb súlyt kapott, mint Alex szenvedései, de nem is lett volna érdemes ebbe mélyebben belemenni. Frissített valamit a munkahelyi szexuális zaklatás témán, de a helyére egyáltalán nem tudott, nem is akart lépni.

A harmadik fő téma, ami a leginkább érdekelt, de a legkevesebb helyet kapta, a COVID. Az valahol egészen lenyűgöző, ahogy megmutatják, hogy milyen sokáig mennyire vakok voltak a helyzetre. Ott zajlott minden a szemük előtt és még a bulvárhírek is érdekesebbek voltak. Amíg tényleg nem lett nagy a baj. Jó kis fekete tükör volt ez.

Külsőségekben ugyanazt tudja hozni, amit az első évadban is láthattunk. Jól néz ki, mai és a dráma a lényeg. Így fontosabbnak is érzem a színészeket benne, mint a látványvilágot. (De képileg mutatja, hogy készülnek a hírműsorok.)

Minden szereplő visszatért, és nagyobb szerepet kapott Julianna Margulies. Ki volt a legemlékezetesebb? Tetszett, amit Carell beletett a játékába. Witherspoon Brandy-jének útja egyre távolabb áll tőlem – nem tetszett az sem, hogy szőkült Brandy. Ezzel fizikailag is meg lett mutatva, hogy az igazságot kimondó, öntörvényű nő hogyan alkalmazkodik és simul bele a közegbe. Aki viszont emlékezetes, Billy Crudup. Ahogy visszagondolok, az ő színre lépései kötöttek le leginkább az évadban.

Most kíváncsi vagyok, lesz-e tovább is. Egy Covid-évadot megnéznék belőle.

 

The Morning Show – 5/3,5 mintha már nem lenne annyi mondanivaló. Bár tetszett, ahogy a Covid beosont, Alex szenvedése már nem jött be.

A látszat ára

Megjátszott életet élő, faji kérdést feszegető, múlt századi.

Irene az életével elégedett fekete nő az 1920-as években. A férje orvos, a kapcsolat szerelmen alapul és két kisfiukat nevelik szeretetben. Ám egy alkalommal régi ismerősbe botlik egy étteremben. Clare gyerekkori barátnő a_latszat_ara.jpgvolt, aki aztán elkerült rokonokhoz. Most nagyvilági, gazdag nő. Mi több, hamarosan az is kiderül, hogy fehér férfihoz ment hozzá, aki a feleségét is fehérnek hiszi, mi több, rasszista is. Clare ugratja is a barátnőjét, hogy miért nem választotta ő is azt, hogy fehérként éljen. Irene megszakítaná az újra felvett kapcsolatot, de Clare hiányolja a régi embereket és a környéket, rendszeresen meghívatja magát és hamarosan a környék kedvence lesz – miközben a férje még mindig nem sejt semmit. Irene nem tudja megállítani az eseményeket, amelyek egyre közelebb vezetnek a katasztrófa felé.

Rebecca Hall színésznőként sikeres, és ezzel a filmmel a saját forgatókönyvét filmesítette meg. Különben regény az alapja – el sem tudom képzelni, az mennyiben lehet más. De a film szempontjából ez most nem is fontos.

Ami elsőre fel fog tűnni, és nem is kicsit lepett meg, hogy A látszat ára fekete-fehérben forgott. Mondhatni, ezzel is leképezi azt a fekete-fehér világot, amiben játszódik. Ez már eleve ad neki egy hangulatot, de el tudom képzelni, hogy sokakat el is ijeszt. Pedig nem kellene – még valahol élesebb is ettől a megoldástól a filmélmény.

A részletek és külsőségek különben is letisztultak és működtek. Egy letűnt korszak Amerikája, annak divatjával és a terekkel. Már csak azért is érdemes belenézni, mert jól néznek ki a ruhák, amiket a szereplők viselnek. Igen, fekete-fehérben is.

Ha gonosz akarok lenni, akkor más gyakorlati haszna is van annak, hogy ez egy fekete-fehér film. Könnyebb elképzelni az átmeneteket. Még olyan jelent is van, amikor Clare férje Irene-t is fehér nőnek nézi. Ha színesben forog, kétlem, hogy bárki is bevette volna ezt. Ahogy az is elképzelhetetlen lenne, hogy Clare eljátssza a fehér nőt. A haját kiszőkíthették, de attól még nem vált rasszot. Itt pedig nem olyan különbségről beszélünk, mint a Szégyen esetében, ahol Wentworth Miller/Anthony Hopkins játszotta a fiatalembert, akit egy sorozáson fehérnek néztek, és onnantól kezdve így élte az életét. Nekem végig az kattogott az agyamba, hogy mennyire kellett vaknak lennie Clare férjének, hogy nem látta meg az igazságot.

Az különben egy jó húzás benne, hogy a fő téma nem a rasszizmus. Hanem a két nő kapcsolata, és hogy Clare hogyan illeszkedik vissza a közösségbe. Az, hogy Irene mit szól ehhez, nekem nem egyértelmű. Nem tudnám azt mondani, hogy tényleg a barátnőjének tartotta a nőt. Egészen más életet éltek, és nem bántam volna, hapassing.png nyíltabban meg van fogalmazva, hogy mi zajlott a fejében. Néha féltékenynek tűnt, de azért azt, ami a film végére történt, ő sem akarta.

Pedig a vége az, ami aláhúzza, hogy hiába a nők lélektana és barátsága, ez mégiscsak a rasszizmusról szóló film. Már eleve az, hogy Clare feladja az egész identitását, a gyökereit, hogy fehér feleség legyen belőle. Ezzel egyértelműen azt mondja, hogy a fehéreknek jobb. Nehéz lenne vele vitatkozni. Meg lehet nézni a végét. Amíg fehér nő volt, számított. Amint kiderült minden és a férje azt tette, amit, onnantól kezdve nem marad más a feketéknek, csak a hallgatás. Olyan nyilvánvaló mindenkinek, mi történt, de még a rendőrség is eltussol mindent. Érdekes, hogy itt Irene szeretne igazságot szolgáltatni, de már esélye sincs.

Sokat tett a filmhez a szereposztása is. Nem lett elaprózva, mind a 4 főbb szerepet ismert színész játssza. A legnagyobb súly a két nőn van: Tessa Thompson és Ruth Negga játssza őket. Érzelmileg szépen felépítették mindketten a karakterüket.

Mégis, ami legjobban megmaradt nekem a film után, hogy kényelmetlen érzetem volt tőle. Eleve a témája is olyan, hogy birizgáljon, de Irene érzelmei miatt is olyan furcsa volt nekem. Ez a féltékeny is, nem is, barátnők is, nem is állapot zavart.

Nem az a film, amit évente vissza fogok nézni, bár egyszer érdekes volt. Szórakoztató nem.

 

A látszat ára – 5/2,5 a casting erős, a színészek sokat bele is adnak – de nagyon kényelmetlen a sztori és hitelesnek se érzem.

Kísért az éjszaka

(mini sorozat)

Múlt bűnével szembenéző, kísértetes, családot mentő.

Nathan boldog házas, akinek az egyetlen célja, hogy boldoggá tegye a feleségét. Ezt még a család rendőr barátja is belátja, aki pedig ellenségesen fogadta a férfit annak idején, és hátsó szándékot sejtett abban, hogy Holly párja lett. Babával próbálkoznak, szép otthonuk van és boldogok, amennyire lehetnek. Ám minden a feje tetejére áll, amikor Bob megjelenik náluk. Bob, akit Holly addig nem is ismert. Nathan is csak alig, és többé látni sem akarta a férfit. A szellemkutatóval évekkel korábban együtt dolgozott egy alkalommal, és ugyanabban a buliban kötöttek ki. Az volt az éjszaka, amikor Holly húgának nyoma veszett. Elise máig nincs meg, és a nő nem is sejti, hogy Nathan nem véletlenül nála akart új lakást venni, nem véletlenül fontos neki annyira a boldogsága. Mert, amit azon az estén ő és Bob tettek, az rejti a választ arra, mi történt Elise-szel és hol van most a lány.kisert_az_ejszaka.jpg

Neil Cross olyan sorozatkészítő, akinek a nevére fel szoktam kapni a fejem. A Luther olyan sorozat volt, amit nagyon szerettem, és nem csak Idris Elba miatt. Cross még egy előzményregényt is írt hozzá, amit szintén bírtam.

A Kísért az éjszaka nem ér a londoni nyomozó nyomába, ez hamar kiderült számomra. Pedig az alapötlet működik, egészen Harlan Coben történet szaga van. A férj, akinek súlyos titka van, és most eléggé kétségbe van esve, hogyan lehetne továbbra is titokban tartani annak az éjszakának az eseményeit. A tettestárs, akinek szintén megvan a maga titka, ami egészen más megvilágításba helyezi a történteket.

Ehhez a pszicho-thriller hangulathoz jön hozzá egy kis paranormális ötlet. Ugyanis a szellemkutató biztos benne, hogy Elise még szellemében velük van, kísérti őket, és ha nem derül ki az igazság, ez így is fog maradni. A sorozat eléggé háttérben tartja ezt a szálat, inkább csak Bob indítékai miatt fontos. Ugyan egy-egy jelenet erejéig Nathan is aggódik, meg próbálkozik kapcsolatot teremteni, de nem paranormális a sorozat. Az emberek és nem a szellemek tettei, bűnei a fontosak benne. Pedig, a legvége ismeretében, ebből sokkal többet ki lehetett volna hozni. Nem is értem, miért kellett azt a nagyon paranormális elemet odatenni a végére, ha addig az nem volt úgy jelen a sorozatban.

Nyomasz befejezést akartak, hogy azért mégsem minden happy end és kacagás? Rendben, de akkor ez kevés. Mit akar? Miért van ott? A sorozat rosszfiúja nem szellem, hanem Bob volt, Akkor a régi horrorok szabályait követve nem Bobnak kellene visszatérnie? De hagyjuk is, mert erre nincs magyarázatom és csak zavar. Így lóg a semmibe egy szál, és irritál, hogy nem hoztak ki belőle semmit.

Amit elkaptak, az Nathan pokoljárása. Érthető és átélhető, min megy keresztül és mire sarkallja a bűntudat. Alapvetően rendes ember, de elkezd süllyedni és egy ponton már az a kérdés, mire nem képes, hogy megmentse az életét és a békéjüket. Azért elgondolkoztam, hogy mennyire szerelem, ami Holly mellé köti. Azért nekem gyanús, hogy inkább tartja mellette a bűntudata, és nem tisztén szerelem, ami mellé húzza. Mi másért adná a forgatókönyvíró nem egyszer a szájába, hogy neki csak Holly boldogsága a fontos?

A látványvilága sötét és thrilleres. Nem akció vagy látványos elem adja el, azt a szereplőknek kellett megoldani és a történetbe tett csavarnak. Ami különben ült, nem gondoltam rá, pedig logikus, hogy Bob mit és miért mesterkedett.

A szereplők – röviden, most nincs a stábban egy Idris Elba vagy egy Ruth Wilson. Amit tudnak, kihoznak belőle. Az, mondjuk, nem Russell Tovey hibája, hogy a nagy füle elvonta a figyelmem. Meg, hogy a Quantico egészen más karaktere miatt fura volt nekem Nathan. Pedig hálás szerep ez is, mélyre lehetett menni a kétségbe esés bugyraiban.

Nem túl izgalmas, a paranormális szál feleslegesnek tűnik ilyen történetmenet mellett és a színészek sem győztek meg. Egyszer azért elment, de ha nem látom, se hiányzott volna.

 

Kísért az éjszaka – 5/3 egyes elemei érdekesek voltak, de kevés ötlettel éltek igazán. Nathan karaktere rendben, a paranormális szál nagyon nem.

süti beállítások módosítása