Versenyző, szerelembe eső, múlt századi, flörtölő.

Rose Populaire nagyon nem vágyik arra az életre, amit az apja szán neki. A kisvárosban, ahol született és nevelkedett, kinézett neki egy vőlegényt és dolgozhat a család boltjában. Rose ennél többet akar, csak éppen egyet dolog van, amihez ért: gyorsan tud gépelni. A lányok az ötvenes évek közepén szívesen mennek titkárnőnek, Rose is ezzel próbálkozik a közeli városban. Louis titkárnőt keres, és Rose nem az a fajta, akit keres. Már éppen elköszönne tőle, amikor a lány gépelni kezd. Csak két ujjal, de olyan tempóban, hogy a férfi szeme megakad rajta. Született versenyző, aki már látja is, hogy Rose elindul a gépelési versenyen, és még esélye is lenne. Felveszi a lányt, és az első verseny után inkább az edzőjeként, mint a főnökeként kezd el viselkedni. A 10 ujjas gépelés tanulása, erőnléti edzések és zongora leckék közepette Rose egyre jobban beleszeret mogorva, sebzett főnökébe – a férfinak még baráti segítséggel is nehezen esik le, hogy mire kapott az élettől még egy esélyt a lánnyal. Nem csak a világbajnokságra.

Néha kell egy kis limonádé, és arra ez a film kiválóan megfelel. Még eredetibb is, mint az a sok romantikus semmilyen film, amit az ünnepek alatt anyám orrvérzésig nézett. Fogalmam sincs, melyik tévéadó volt, de az egy sémára készült nyálfilm-dömping tartott egész december végéig… Mindegy, gyorsan kiverem a rémképet a fejemből.

Pláne, mert ez egy nagyon szerethető francia film, amit jól esik nézni az embernek. Ebben is benne van a szokott klisé és a szerkezet is ismerős lesz, de mellette sok olyasmit is tettek bele, amiért nagyon lehetett szeretni a filmet.

Az egyik, hogy elhelyezték a történetet egy más, lassabb és ártatlanabb korba. Még akkor is, ha Rose is pl. egy új nőideálnak igyekszik megfelelni. Ez az a pont, ahol a nők már nem elégszenek meg azzal, hogy férjhez mennek és háziasszonyok lesznek. Az egyik kitörési pont a titkárnőké, és olyan az egész hangulat, hogy az ott és akkor egy nagyon menő szakma, ami a két világot összeköti. Dolgozhat, fontos lehet, ha olyan a főnöke, még világot is láthat, mert utazik vele és segít az ügyintézésben. Ami meg összeköti a kettőt, hogy a főnök – titkárnő kapcsolat könnyen válik románccá és házassággá. Így volt karrier, lesz család is, minden pipa. Ma azért ez már ebben a formában mosolygós, nem a titkárnőké az álomszakma címke, de a film világában működőképes.

Pláne, hogy egy kissé abszurd sportot is kapunk. Gyorsasági gépelés. A film átvette a sportfilmek jellegzetes elemeit: van edzés, vannak gyakorlatok és ott vannak a versenyek. Valahol nagyon abszurd, de ez is működött és elég izgalmas is lett. Pedig aztán nem lehet azt mondani, hogy nagyon sport lenne a gépelés. Izgalmasan aranyos, csak találok jelzőt.

A romantikus száltól felemás érzéseim vannak. Rose és Louis kapcsolatát szépen összerakták, ez nem az a szenvedély központú viszony-szerelem, ami a frászt hozza rám. Itt volt idő ismerkedni, tényleg megszeretni és megismerni a másikat, küzdeni érte. Helyesek is együtt, és jók a mellékszálak – a Taylor család, vagy Louis felemás kapcsolata a családjával.

Ami nem tetszett, az már a következő bekezdésbe vezet el. A film nagyon erősen megidéz képben és filmformában egy más korszakot. Ez a szerelmi jelenetre is igaz, amit azért mai szemmel kirívó. Még az is jobban tetszett volna, ha csók után egyből ugrunk a másnapra, és nem kapjuk meg azt a majdnem ágyjelenetet. Pedig különben stílust ad a filmnek a más korszak megjelenítése, annak minden kis kellékével. A színek, a ruhák, a környezet. Az a francia báj van benne, ahogy a cselekményben is, ami számomra vonzó a francia filmekben. Légies, könnyed, színes – ahogy már írtam is, egyszerűen jó volt nézni.

Nem pakolták tele sztárokkal sem, nem is kellett. Berenice Bejo az egyetlen nagyobb név, jól is állt neki a szerep, de senkire nem tudnék panaszkodni. Nem amerikai filmes szinten eye candy, de helyesek a színészek is, és mellette játszanak is.

A humora is kellemes. Semmi túlzás, semmi hevesség, csak kis aranyosan. Ez lesz különben a jelző, amit a filmre fogok ragasztani. Aranyos. A történet, a szereplői, az egésznek a hangulata. Ha a romantikus filmek többsége ilyen lenne, szeretném a zsánert.

Populaire kisasszony – 5/4,5 jókor talált meg ez a film. Nagyon bájos, aranyosan romantikus, szerettem a humorát és a karaktereit is.

Kihasználó, barátként élősködő, lelki egyensúlyt kereső.

Martin magányos felnőtt, aki egyszerű rutinok szerint tölti a napjait. Bejár a családi gyárba, amikor szükséges, kisegíti a húgát anyagilag vagy érzelmileg. Ő az, aki mindig szívesen segít és lehet rá támaszkodni. Phyllis, a testvére találja ki neki, hogy ideje lenne elmenni pszichológushoz. Mert láthatóan nem boldog és gondjai vannak – fél a konfliktusoktól és a gyárban sem tud mindig vezetőként viselkedni. Amennyire Marty ellenkezik, annyira ragad ott Dr. Ike kezelésén. A férfi nem csak a tanácsadója lesz, de a jó barátja is. Legalábbis Marty így érzi – Ike és a családja beköltöznek Marty vidéki házába, míg Marty a vendégházban húzza meg magát. Közös szervezetet alapítanak, amelyben egyformán kezelhetik a tőkét, noha Marty az, aki tesz is bele, nem csak kivesz. Ike módszeresen vágja el Marty korábbi kapcsolatait és szedi be évekig a szolgálataiért járó magas díjazást minden más mellett.

Nálunk még nem tűnt úgy fel, de az Államokban most jól megy a podcast készítés. Még olyan sorozat is született, ami arról szól, hogy három ismeretlen hogyan áll össze, hogy podcast készüljön arról, hogyan nyomoznak a házukban történt gyilkosság után. De nem egy sikeres podcast megfilmesítési jogai keltek el, és készültek sorozatok belőle.

Egy ilyen a The Shrink Next Door is, ami minisorozatként, 8 részben meséli el, hogyan férkőzött be dr. Ike a betegei, itt éppen Marty életébe, és végzett nem éppen orvosi tevékenységet mellette. (Megtörtént eset az alap, különben.)

Jó kérdés, milyen műfajba sorolnám be. Hajlok a dráma felé, mert eléggé mélyre mennek a szereplők. Marty eleve sok problémával küszködik, és az valami elképesztő, hogy milyen mértékben mosta ki Dr. Ike az agyát. Nem csak anyagilag használta ki, de olyan emberileg rettentő helyzetekbe is belevitte, amit nézni is alig bírtam. Csak egy példát említek: Ike egyik betege már kezd kínos kérdéseket feltenni és átlátni a férfi üzelmein. Erre Ike megkéri Marty-t, hogy a kiránduláson menjen el a nővel a benzinkútra, mintha benzin kellene. Mondja meg, hogy többé nem a betege és hagyja jól ott. Természetesen a buszvezetővel is Marty egyeztet, és a többi utas is Marty alakjában kell, hogy a rosszat lássa. Marty mégis megteszi, még úgy is, hogy tulajdonképpen sajnálja a nőt és neki sem tetszik, amit Ike akart. De megteszi.

Ike is megkapta a maga kis poklát. Pontosan lehet látni, miképpen haragszik a saját apjára, és ebből kifolyólag hogyan vesz rá mindenkit, hogy vágja el a szálakat a családjához. Ami különben az agymosáshoz is jól jön: nem lesz, aki felébreszthetné az embert, hogy mit tesz vele a pszichológus.

Már szinte thriller, ahogy Dr. Ike tökéletes manipulálja az embereket és az eseményeket is. Módszeres és alapos, és a megtévesztés a kisujjában van. A durva, hogy még magának sem vallja be, hogy mit művel, meg van arról győződve, hogy ő segít másoknak és ebben a történetben ő az áldozat, nem az elkövető.

Ritka rossz nézni, hogy mire rá nem veszi Marty-t. Ugyanakkor van benne valami rabul ejtő is, egyszerűen nem lehet elhinni, hogy mindig van lejjebb. Ez tartja mozgásban a sorozatot: ahogy Ike jön, behálóz és nem ereszt. Hosszú éveket fog át a sorozat és ugyanazt a képletet eladja újra és újra: Ike újra és újra tudja, mivel hathat a körötte levő emberekre.

A külcsínben is hozták az eltelő éveket és a szereplők körül változó világot. Nem látvány sorozat, a szereplők adják el, de a divatról, hajviseletekről is mindig be lehet lőni, éppen merre járunk az időben.

A lényeg a színészeken volt, és ez az, amiben nagyon kellemesen csalódtam. Paul Rudd alapvetően rendes fickókat játszik, és ez itt duplán jól jött. El tudta játszani, hogy Ike jó embernek láttatja és hiszi magát, miközben iszonytatóan manipulál és a végére szabályosan undorodni lehet tőle. Még nagyobb meglepetés Will Ferrell, aki nem csak elbírja a szerepet, de lopja a műsort is. Rudd kapta a látványosabb, szélesebb gesztusú karaktert, de amit Ferrell kihozott ebből a mindenki csicskája figurából, kész. Egyszerre tudja az ember sajnálni, és lenne kedve megrázni, hogy térjen már észre, lássa meg, mi történik vele!

Mellettük Kathryn Hahn ismertebb a színészek közül, de ez a fiúk játszmája volt. Megjegyezhető Hahn is, csak éppen kevés súly jut neki Marty és Ike mellett.

Olyan szempontból nem tetszett a sorozat, hogy egy sémát variál nagyon sokféleképpen, és még soknak is éreztem a 8 részt. Viszont, a két főszereplő nagyon viszi a hátán. Nem lesz újranézős, de egyszer nem bánom, hogy láttam.

The Shrink Next Door – 5/4 utáltam nézni, borzalmas dolgokról mesél, de a színészek eladták és modern dráma is lett.

Szerelembe eső, magányt leküzdő, kor ellen szembe menni nem tudó.

Mary Anning egyedülálló asszony a XIX. század első felében, Anglia partjainál. Özvegy édesanyjával ketten vannak, és abból a pénzből élnek, amit Mary szerez ősi maradványok feltárásával és árusításával. Egy napon lelkes és gazdag londoni fiatalember, Roderick Murchison keresi fel, és hajlandó fizetni is, hogy a nőtől tanulhasson. Még arra is képes rábeszélni a nőt, hogy amíg ő felfedezőúton vesz részt, Mary hasonló oktatásban részesítse fiatal, betegeskedő feleségét. Charlotte először menekülőre fogja, és inkább fürdeni próbál a tengerben, de súlyosan megbetegszik. Mary befogadja, ápolja, és a felépülő Charlotte lassan megnyílik neki. A két nő között egyre bizalmasabb barátság és szenvedély támad – ám a kor nem kedvez nekik, ahogy a társadalmi különbségek sem. Mary a megélhetésért küzd, míg Charlotte egy gazdag lord felesége.

Amikor rajzolom a kérdőjelet, és nem nagyon tudom eldönteni azt sem, hogy ez a film most jó vagy sem. Mondhatni, tudnám dobálgatni a labdát: valami rossz mellé mindig találok mást, ami viszont tetszett benne.

Nézzük talán azt, ami leginkább szemet szúrt. Ez egy hosszú film. Lassú a történetmesélése, és kell energia kitartani előtte. Amit fokoz, hogy olyan a vége, amilyen. Most mégis mi van? Képes voltam a feliratot is megnézni, annyira nyitottnak éreztem a végét és vártam még egy jelenetet vagy legalább egy kiírást, hogy pl. Anne elismert kutató lett, élete végéig a partszakaszán maradva, vagy valami. De semmi.

Akkor jött az énem, aki akkor sem elégszik meg az ilyen befejezéssel. Ha nem segít a film, majd fog a történelem, gondoltam én. (A mai napig nem hagy nyugodni A fekete város vége sem. Már Lőcsén is jártam, és komolyan az idegbajba kerget, hogy Mikszáth úgy nyitva hagyta a történetet. De az egy másik történet.) De most az utána olvasás csak bosszúsabbá tette. Nyilvánvalóvá tette, hogy mennyire csak feltételezett ez az egész történet, és vannak nem is kis csúsztatások benne. Charlotte sokkal jobban benne volt Roderick kutatásában, mint a film mutatta. Képezte is magát, együtt kerestek fosszíliákat és gazdagok csak később lettek, amikor Charlotte is megkapta az örökségét. De a legnagyobb csúsztatás, hogy megfordították a két nő alakját. Anne volt a fiatalabb, jó 10 évvel, míg itt Anne az idősebb úgy 15 évvel. Tudom, film és nem a történelmi hűség volt a cél, de ezek úgy motoszkálnak az agyamban.

Bele tudnék kötni abba is, hogy egyes érzelmi pontok nekem nem lettek aláhúzva. Ahogy a végén Elizabeth is mondja, Charlotte megnyitott valamit Anne-ben, amit ő nem tudott. Csak éppen nem értem mit és hogyan. Mi volt az, ami felkeltette a szerelmet és ez a két nő egymásra talált? Pláne, hogy Charlotte nem kényszerből ment férjhez. Bár kimondva nincs, de eléggé ráutalnak, hogy azért olyan depressziós, mert elvesztett egy babát.

Ami viszont a pozitív oldalra kerül: az egész filmnek a történelmi hangulata. Kicsit enged belenézni, milyen volt az élet a XIX. század közepe körül. Az angol táj vigasztalansága is nagyon benne van a képekben – az a szürke tengerpart… Sivár, szomorú az egész, mintha csak a szereplők lelkét és fájdalmát tükrözné vissza.

Ha félreteszem a történelmet számon kérő énem, karakterdrámának nagyon működik. Ahogy Anne őrlődik az élete és a feladata, valamint Charlotte között. Itt a szerelem nem elég, de szépen megvannak a folyamatok, ahogy Anne szigora felenged, érezni kezd – ahogy az is meg van fogva, ahogy Charlotte visszatalál az életbe.

Ehhez szorosan kapcsolódik, hogy nagyon erős a casting. Kate Winslet, Saoirse Ronan mondhatni bármit eladnak, még egy történelmi LMBTQ drámát is. Az sem mellékes, hogy erős színpadi színészek kerültek melléjük a mellékszerepekre.

Tény, nem tudtam szeretni ezt a filmet, simán megosztónak és lassúnak jellemzem, de megvannak a maga értékei is.

Ammonita – 5/3,5 a színészi játék remek, megvan a film történelmi hangulata is – de nekem nagyon dráma.

Halálos játszmás, városi futó, felelőst levadászó.

Ryan keményen dolgozik, hogy megvalósíthassa az álmát. Szeretné rendbe hozni a család hajóját, kivenni a nagyapját az öregek otthonából és a barátnőjével kiegészülve, hármasban leköltözni a tengerhez. Ám hiába a több állás, nem jut előrébb. Ryan ügyes városi futó, aki egy egyre népszerűbb bajnokságban is benne van. Ugyan a szabályok nem engedik, hogy ő is fogadjon a versenyre, de megtalálja a kiskaput, és a barátnője öccsén keresztül mindenét felteszi a győzelmére. A verseny közben azonban minden futót csapdába csalnak, és egy idegen helyen, a nyakukban egy különös pánttal térnek magukhoz. Kiderül, elrabolták őket egy halálos játékhoz. Futni kell a kijelölt célpontokhoz, beolvasni a nyakörvet – aki letér az útról, a rendőrséggel próbál beszélni, felrobban. A nyertes egymillió dollárral lesz gazdagabb, a többiek felrobbannak. A hajsza hamarosan indul, míg Ryan agya azon jár, hogy lehetne leszámolni a gyilkos játék üzemeltetőjével és minél többeket megmenteni.

Ahogy elkezdődött a film, magamban azon merengtem, hogy kilencvenes években vagy a nyolcvanasban készülhetett. Az egésznek a nyers volta, ahogy kifejezetten tévéfilmes a külcsín. Nem kicsit lepett meg, hogy ez egy 2011-es film. Simán néztem 20 évvel öregebbnek.

A történet maga nagyon kevés. Eleve egy órájuk van a futóknak, aztán mindenki robban. Ryan egyszerre akar versenyezni és lenyomozni a játék szervezőit. El lehet képzelni, mennyire veszélyesek lehetnek a szervezők, ha egy bombával a nyakában rohanó, se technikai eszközzel felszerelt, se nem éppen zseni srác a nyomukra tud akadni – ráadásul 1 óra alatt. De úgy egyáltalán – ha már valaki egy ilyet megszervez, vannak testőrei és milliói, befolyásos és gazdag ember, akkor miért lenne ennyire felelőtlen? Elvileg egy gonosz, profi fegyverkereskedő, könyörgöm! Ha így üzletelt eddig, az a csoda, hogy még életben volt. Amit a végén is művel, röhej. Mint egy mesefilm kapkodó gonosza. Szánalmas.

Minimálisan tudtak csak azzal élni, hogy ez egy parkour-film. Látványosan lehetett volna az épületek között rohanni, egymással küzdeni, ehhez képest kevés ilyen jelenetet tettek bele, annak nagy részében is a lépcsőn/falon szaladnak csak. Készült már olyan akciófilm, amiben szintén ez a sport volt valamiképpen a középpontban, azok jobban is néztek ki, mint ez.

De különben is egy katasztrófa a film külcsíne. A végén van egy nagy(?) lövöldözés, ami minden, csak nem hiteles. De ki lehet emelni azt is, amikor valakinek a nyakában robban a nyakörv. Mi is jut róla eszembe? A fasírt? Ijesztőnek kellene lennie, de ez annyira mű, hogy röhejesnek találtam csak, messze nem durvának.

A szereplők a lehető legkisebb mértékben jellemzettek – itt jön be, hogy elvileg ez eye candy faktorral próbálja eladni a szereplőket. Ryan barátnője, Chelsea, mi a legfőbb jellemzője? Mindenki elmondja, nem is egyszer, hogy Ryan milyen szerencsés, hogy egy ilyen szépséget megszerzett magának. Még hősünk is a végén, amikor összefoglalja, mi lett velük, a lányról azt mondja, hogy Chelsea napról napra szebb. Üresek ezek az alakok, és nem is olyan szép senki benne, hogy tényleg eladja az eye candy.

Sok olyan film van, amikor a gazdagok fogadnak, hogy ki marad életben egy játék végén. Nem egynek még tartamot is sikerült magába foglalnia, nem csak látványt. De sokat mond, hogy az a régi Van Damme-film, amiben a gazdagok vadásztak a szegényekre, még az is sokkal maibbnak tűnik mint ez. Csalódás, de minden téren.

Fuss az életedért! – 5/1,5 mai szemmel ez már nem eye candy film, a történet meg lapos, a látvány meg olcsó.

• A kaptár: Raccoon City visszavár - német/amerikai/kanadai akció, horror
• Az unoka - magyar thriller
• Kilenc nap - amerikai fantasy, dráma
• Szörnyen boldog család 2. - német/brit mese
• Vaksötét 2. - amerikai krimi, horror

Ilyen is rég volt, de a héten egy magyar filmet várok a legjobban. Az unoka lehet, hogy egészen korrekt thriller lesz, az átverős bosszúfilmeket különben is bírom. Igaz, a Vaksötét 2. még listán lenne, ha nem láttam volna már. Korrekt lett az is, ha már nem is úgy újdonság, mint az első rész volt.

Aranyat rabló, csapatépítő, apa – lánya kapcsot gyógyító.

Schultz nem csak nagyon gazdag, de hatalommal is bíró férfi. Így nem csoda, hogy ellenségének tekinti Richard Pace-t, aki nem csak a feleségét csábította el, de a férfi több börtönéből is megszökött már. Pace ugyanis úri tolvaj: azoktól vesz el, akiknek úgy is több van, mint amire szükségük van. Schultz azonban most bekeményít, és már nem csak a férfi börtönbe csukása a célja. Elintézné, hogy az életét is elvegyék. Pár fiatal szabadítja ki, és ajánl neki egy munkát: Schultz a Közel-Keleten is nyitott egy börtönt, de ez csak álca. Pénzmosás, rossz emberek vannak játékban. Az ő aranyát lopnák el, és segítenék belőle a rászorulókat. Pace magának szeret lopni, így nemet mond. Ám rá kell jönnie, hogy a csapat egy tagjának a sorsa nagyon nem hagyja hidegen: az egyetlen gyermeke, Hope is a társaság tagja. Így mégiscsak belevág velük a rablásba.

Olyan, mint egy lufi. Szépen fel van fújva, piros és mutatós, de ahogy elengeded a zsinórját, elszáll a levegő és ott maradsz az alig valamit érő, üres gumival. Vagy inkább mondjam azt, hogy egyszer nézhető, jól eladott popcorn mozi, amit bőven elég egyszer látni, mert nem lesz kedved újra leülni elé? Az is igaz lenne.

Amit külcsín tekintetében egy ilyen filmbe bele lehet nyomni, itt nem spórolták ki. Nagyon szép helyeken forgattak, és láthatóan szuper cuccokba öltöztették és vették körbe a szereplőket. Nem kell jobb példa az autóiknál – sportkocsi csodák mindenütt, luxus környezetben. Mondanom se kell, a börtön se úgy néz, mint amelyiket a Vince Vaughn vagy a Skarsgard-féle filmben láttunk.

Ez egy feelgood film, amiben az életveszély is olyan, hogy szinte szexinek tűnik. Elvileg nagyon is komoly tétje van a játszmának, többen is az életükkel játszanak, de ez a filmből nem jön le. Ez egy jó buli, egy merész rablás – nem is értem, miért nem vágunk bele ilyesmibe mi is egy kerti piknik helyett vagy közben.

A karakterekben szépen megtaláljuk a szokásos kliséket. A sármos tervező, akinek mindig van egy mentő ötlete. A lelkiismeretes szépség, aki annyira megmentené a világot. A titokzatos múltú erős nő, a robbantási szakértő, aki bármit képes stílusosan a levegőbe röpíteni és még sorolhatnám. Nem sok időt fektettek az alapozásba, de nem is kellett, mindenki megtölti szépen a kliséjét és annyi. Egyedül a Richard – Hope kapcsolatba tettek egy kicsit többet, de éppen csak. Ez nem az érzelmekről vagy a kapcsolatok rendezéséről szólt.

Fura, ha valahol én még nyomorult Schultz nyomorát is meg tudtam érteni? Azt poénnak szánhatták, hogy azért van annyira kiakadva a főszereplőre, mert annak viszonya volt a nejével? Lehet, hogy csak túl mélyek az ellenérzéseim a házasságtörők ellen, de egyszerűen nem értettem, miért veszi mindenki poénra, hogy Schultz ezért olyan pipa. Nyomorult mégiscsak a sértett fél, és nem azért, mert Pace csúnyán nézett rá.

A szerkezete is a szokott. A heist movie kötelező csavarral – hogy igazából kicsit más történik, mint amit addig sejtettek a nézőkkel is. Nem elég nagy ahhoz a csavar, hogy igazán emlékezetes legyen – és azt sem díjaztam túlzottan, hogy nagyon érezni a végén, nagy siker esetén megint küldenék lopni a csapatot. Azt hiszem, ez nem fog megtörténni.

A szereposztásban vegyítették a már nagy neveket, már azért némileg kiöregedett sztárokat – mint maga Brosnan vagy az ellenfelét játszó Tim Roth – az olyan feltörekvő sztárokkal, mint Jamie Chung vagy Hermione Corfield. Azért az eye candy faktor erősebbnek tűnik az ő esetükben, mint a színészi véna.

Ahogy a lufit is, egyszer jó nézni és megfogni, de ha elszállt, akkor nem futok utána – ahhoz túl sok hasonló van még az árusnál.

Tolvajok társasága – 5/3,5 látványos lett és van hangulata, egész korrekt a szereposztás is, de tartam nem sok akad benne.

Aranytartalékot ellopó, túszdrámás, átverős.

A bankban még ünneplik Lisszabon sikeres megmentését, amikor a Professzor olyan helyzettel kényszerül szembenézni, amire még ő sem gondolt: a meghurcolt Sierra nyomozó nem elkullogott, hanem lenyomozta és fegyvert szegez a fejének. A Professzor próbálja megértetni vele, hogy már annyi mindent rákentek, nem kaphatja vissza az életét, jobban jár, ha inkább oldalt vált. Megindul egy macska-egér játék, miközben odabent is szükség lenne a férfi eszére. Egy olyan kommandós egységet küldenek be a rablók ellen, akik eltakarítják a mocskot, nem foglalkozva azzal, mennyi halott marad utánuk. Nem kímélve a túszokat, vagy a múzeumban őrzött történelmi ereklyéket sem, brutális támadást indítanak. Közben a múlt is megelevenedik: hogyan tervezte meg ezt a rablást Berlin és Palermo, hogyan vonták be a Professzort és akkor még többen is voltak. Hiszen Berlin elvett egy zongoraművész tolvajt és a fiát is igyekezett bevonni a családi üzletbe.

Rájöttem, hogy bajban vagyok azzal, melyik évad meddig is tartott. Annyira egy történetként néztem, hogy még a részeket is összevártam és egyben néztem meg az ötödik évadot, nem két részben, ahogy leadta a Netflix.

Ami biztos, hogy már eltolódtak kissé a határok. Már nem az ügyes megtévesztés és a nagy átverések sorozata ez – a trükkök egyszerűbbek, viszont sokkal több és keményebb az akció. Nem véletlen, hogy az 5. évad nagyját az teszi ki, hogy az épületbe betörő kommandósokkal harcolnak – eddig volt egy megszállott biztonsági őr katonai múlttal, most érkezik egy egész egység, akik nem ismernek könyörületet. Ez hozza magával a drámai pillanatokat is, hiszen nem Nairobi lesz az utolsó rabló, aki nem éri meg, hogy elkölthesse a lopott aranyat.

Közben a szappanopera hatást is maximumra tekerték. Arra egyszerűen nincs jobb szó, amit Rio és Stockholm szerencsétlenkednek. Pláne, hogy még négyszög is lesznek egy ideig – ha tetszik, ha nem, a nő fiának más a biológiai apja, és itt van az a férfi is, a nőben feléled pár régi érzelem és Rio féltékeny. Akinek szintén itt van egy olyan személy az életéből, akivel alakulhatott volna másként is a története. Nem voltam feldobva attól, ahogy túl nagy hangsúlyt kapott, hogy ki kit csókolt meg és akkor most ki kivel is akar lenni?

Sokkal érdekesebb volt, amit Alicia Sierra karakteréből ki tudtak hozni. Végre egy méltóbb ellenfél, mert hozzá képest a vezetői sátorban ülőket a Professzor úgy verte át, ahogy csak akarta. Az egy izgalmasabb játék volt, ahogy köztük cserélődtek a szerepek: éppen ki kinek a foglya, vagy milyen kényszerű szövetségeket kénytelenek kötni.

Ami különben végig mozgatta az agyam, és nem értettem, miért olyan fontos, Berlin múltjának több pontja. Először arra gondoltam, ezt a módszert találták ki arra, hogy Pedro Alonso a műsorban maradhasson. Az egyik legemlékezetesebb alakja a sorozatban Berliné, nem véletlen az sem, hogy úgy tűnik, kapni fog saját sorozatot. Ő volt a nagy tolvaj a családban, aki ontotta magából a bűnügyeket, miközben élni is nagyon tudott és szeretett – az, hogy volt egy sötétebb oldala, csak izgalmasabbá tette az alakját. Amikor pl. szembesül a fia és a felesége történetével – ahogy el tudta őket engedni, szerintem az volt az egyik legnagyobb tette. Ott megmutatta, hogy van egy mélyen emberi oldala is. (Különben már az elején túl nyilvánvaló volt, hogy mi sül ki abból a történetből. Amikor azt mondta a fiának, el kell lopnia, ami kell neki – és a fia közben ahogy az apja fiatal feleségére nézett…) De van velük egy visszatérő fordulat, ami viszont nem tetszett. A csavar, de a megoldása sem. Azért arra kíváncsi lennék, mit írhatott a Professzor az unokaöccsének. Végig azt vártam, csak megkérdezi Lisszabon, Sierra vagy a sráctól a párja – de nem. Inkább komponáltak egy hősies elköszönést a szereplőktől.

Nagyon látszott a sorozaton, hogy mennyire kiemelt széria lett. A visszatérő szereplők, a látványosabb és nagyobb akciójelentek – nem kellett garasoskodni, hogy mindenre teljen.

Talán már jobban vásári trükkökre hasonlítottak az átverések, de attól még egy szórakoztató széria volt, amit akár újra is néznék. De most egyelőre várom, valóban indulnak-e majd Berlin rablóhadjáratai.

Money Heist – 5/4,5 még mindig nagyon mozgalmas és látványos is, talán a történet már nem annyira eredeti.

Bosszút álló, rablást megszervező, csapatot alapító.

Charles sok tekintetben bűnözői lángelme. Mindent aprólékosan megtervez, és ha ő irányít egy akció közben, biztosan semmi sem sül el rosszul. Jelenleg a nagybátyjával dolgozik együtt, autókat lopnak. Az idős férfi legszívesebben már visszavonulna, és igyekszik más emberi kapcsolatok felé terelgetni az unokaöccsét. Nem véletlenül emlegeti neki Rocky-t, a korábbi barátnőjét, aki nem csak a szakma egyik legjobb széftörője, de a nő is, aki után más már nem kellett Charles-nak. Egyfajta búcsúajándékként egy lopott laptop kerül elő, és mielőtt Charles megakadályozhatná, az öreg be is kapcsolja a gépet. Azonnal el kell tüntetni – az ilyen gépek jelet adnak a tulajnak, amint működésbe lépnek. Ám elkésik: mire visszatér, idegenek már végeztek a bácsikájával a gépért. Charles erre feltöri a kódot, és rádöbben, egy tehetős üzletasszony minden szennyes titka itt van előtte. Csapatot szervez, hogy megbosszulja az egyetlen embert, aki közel állt hozzá.

A skandinávok elsősorban a krimikben erősek, de azért megvan a sajátos komédiájuk is, és most egy heist movie is az utamba került. Ok, kicsit bosszúfilm is, de annak az eszköze mégiscsak a rablás, így inkább rablós film ez, mint bosszúfilm.

A filmben megfogott hangulat is ennek megfelelően alakul. Benne van, hogy Charles mekkora veszteségből igyekszik kilábalni, hogy mennyire elvetemült az ellenfele – Anna-Lena Wallentin nagyon szép példája a szociopatának, aki a pénz és siker érdekében a saját apját is könnyeden félreállítja – vagy gyógyszerezi kómásra az anyját, hogy ne terjeszthesse róla a véleményét. Vagyis, az a tipikus svéd komorság, ami a krimijeik sajátja, nyomokban ebben a filmben is felbukkan. Nem a jó embereknek áll a zászló. (Meg különben is, a filmben a bűnözők a jófiúk, akik még mindig sokkal tisztességesebbek, mint a társadalmilag megbecsült és elismert Anna-Lena.) Ugyanakkor mellette nagyon játékos és majdnem komédia is. A tervezés a kivitelezés közben is bőven akad olyan pillanat, ami mosolygós. Kisebb, apróbb humor ez, de nagyon jól oldja az egyébként sötétebb pillanatokat. A romantikust azért nem tenném be a sorba – ugyan Rocky is bekerül a csapatba és újra is fogják értékelni a kapcsolatukat a férfival, de semmi romantika vagy szentimentális érzelem. Itt is inkább az a krimis játékosság munkál, mint egyébként a film más részein.

A szereplők a hasonló filmek ismerős alakja. A szórakozott robbantási szakértő, aki képes a saját menekülő autójukat is bombákkal felszerelni. A megnyerő, simulékony szélhámos, aki minden helyzetből kibeszéli magát – nagy életművész és jól is áll neki. A komor tervező, akinek mindig a munkán jár az esze és mondhatni, savanyú. A csapat majd azért lazít rajta, és felcsillan neki is valami több lehetősége a jövőben. Az annyira laza Rocky, amennyire merev Charles. De pont ettől tudnak működni, kiegészítik egymást.

Vagyis, nem találták fel a spanyolviaszt, ismerős alakok ismerős szituációban, de jól összerakva. Szórakoztató, ami kell, korrektül néz ki mellette. Igaz, nem a látványelemekre alapoztak. Egy Money Heist sokkal látványosabb sorozat létére is, de ötlet azért itt is akadt. A kedvencem talán az, hogy hogyan lehet széfet rabolni a metró segítségével.

Akad benne csavar is, ahogy egy heist movie végére kell. Mert a film minket is átvág egy ponton, nem pont az történik, amit elhitetnek velünk, így jobban ül a végén a meglepetés.

Ismerős színész nem akad benne, de elég kevés skandináv színészt ismerek meg. Nem játszhat mindenbe a Skarsgard-család vagy Mads Mikkelsen…

Egy délutánra kellemes kikapcsolódás, láttam a zsánerben sokkal gyengébbeket is.

A tuti terv – 5/4 heist movie volt már jobb is, de korrekten össze van rakva, jellegzetes karakterekkel és a kötelező csavarral a végén.