Minden napra egy film

Minden napra egy film

Az élet dicsérete

1. évad

2021. január 30. - BBerni86

Vidéki, állatorvosi praxisos, családi.az_elet_dicserete.jpg

Az ifjú James kölyökkora óta arról álmodik, hogy állatorvos lesz belőle. Az egyetemet el is végzi, de a városban nem talál állást: a gépek átveszik a lovak helyét, már nem kell a városba állatorvos. Így lecsap egy vidéki lehetőségre: Siegfried Farnon keres segédorvost maga mellé az ország másik felében. Ott aztán kiderül, hogy Siegfried igazából mindent maga akar intézni, és csak a házvezetőnője unszolására próbál segédet találni, de mindenkit elüldöz maga mellől. James azonban nem adja fel, és a férfi belátja, hogy olyan segédre lelt, akinek valóban mindene a munkája, és tudnak együtt dolgozni. Még egy farmer csinos lánya is feltűnik, akibe a fiatalember egyre inkább belehabarodik – bár nem ő az egyetlen, akinek Helen tetszik. A csapat akkor válik teljessé, amikor Siegfried problémás öccse, Tristan hazatér az egyetemről, és a bátyja maga akarja felkészíteni az állatorvosi vizsgákra.

Ez az a sorozat, amit azonnal néznék tovább, ha lenne még része. Egészen függő lettem tőle, nem bírtam leállni a részekkel, alvás helyett inkább végignéztem az évadot. Még csak nem is bánom, csak azt, hogy a végére értem. Az a régi stílusú, családi sorozat ez, ami melegíti az ember szívét és lelkét, amit simán csak jó nézni.

De azt is el tudom képzelni, hogy lesz, aki másért ugrik bele az évadba. Ha azt mondom James Herriot, kinek mi ugrik be? Az angol állatorvos, aki a regényeivel az egyik legismertebb lett a szakmájában. A maga nemében klasszikusak a történetei. Az angoloknál pláne, de világszerte is. Már egyszer készítettek is belőle sorozatot, de az nagyon régen volt, ebből valóban ideje volt egy reboot elkészítésének, és meg is érkezett a sorozat.

Egyszerre részenkénti ügyes és átívelő történet is. Minden részben van egy fő konfliktus, egy állat, akit meg kell menteni. Akad itt boci, aki egy daganat miatt fuldoklik. Egy annyira elhízott kutya, hogy az már életveszélyes. De a pácinesek között lesz szamár is, lovak és még egy kisvárosi parádéba is benézhetünk, ahol mindenféle számban versenyeznek az állatok és ki is akasztják az orvost, akinek igazságot kell tenni és igazolásokat kiadni.

Mellette látjuk, ahogy James otthonra lel itt, szerelmes lesz. Ahogy Tristan eleinte nagyon csak lógni akar és mindig rosszaságon jár a feje, de aztán komolyodni kezd és állatorvossá érik ő is. A kedvenc részeimben általában ő alkotott valamit: neki kellett tornáztatni az elhízott kutyát, de karácsonykor a betlehem szamarát is ő gyógyította, manónak öltözve.

Szerettem ezt a sorozatot, mert csupa jó emberről szól, de ez nem jelenti azt, hogy tökéletesek lennének vagy annyira jók. Siegfried morog és nehezen kezelhető. Tristan egy nagy csibész. Talán James az, aki túl jó, hogy igaz legyen, de ebben a sorozatban simán működött így is az alakja. Szerethető mindenki, még azok is, akik valamely okból éppen ellenfelei a szereplőknek: ahogy már említettem, Helen kezéért nem csak James van versenyben, és a vetélytárs is jóravaló, rendes fiatalember.

Neves színészeket nem szerződtettek, de nem is kellett. Eltaláltak a karakterek és az őket játszó színészek. A kisvárosi, nosztalgikus múlt századi miliő is tökéletes.

Még azt is szerettem benne, hogy nem mindig sikerül az orvosoknak nyerni. Vannak bizony esetek, amikor elpusztul az állat vagy végezni kell vele. Volt itt humor, nagy mentések, de bizony tragédiák is. Életszerűbb így.

Még nem láttam, hogy berendeltek volna belőle még egy évadot, de még drukkolok nekik. Minden esetre már találtam vésztervet: elolvashatom a regényt, amiből készült.

 

Az élet dicsérete - 5/5 szerethető, állatbarát, értékekkel teli hangulatos sorozat, ami megnevettet és meg is hat.

All Creatures Great and Small: Official Trailer - YouTube

Post Mortem

Misztikus, szellemekkel küszködő, falusi, kosztümös.

A fiatal Tomas katona volt, aki meg is halt a fronton. Már a tömegsírban hevert, amikor az egyik férfinak feltűnt, hogy magához tér. Megmenekült, és a háború után összeállt a megmentőjével. Tomas emlékeiből árulják a túlvilág meséjét, miközben Tomas a holtak fotósaként is ténykedik. Egy kislány kéri meg, hogy a falujukban fényképezze le a holtakat: egy járvány miatt tömegével haltak az emberek. A kislány emlékeztet a nőre, akit Tomas a halálban post_mortem.jpglátott, így vele tart. A faluban azonban azzal szembesül, hogy a holtak nem nyugodnak békében, és a szellemek léteznek, az élőkre vadásznak. A kis Hanna is veszélyben van, de a lány hisz abban, hogy a férfi mindenkit meg tud menteni, és le tudja állítani a szellemeket. Tomas azt sem tudja, hogyan álljon neki, de segíteni akar.

Pedig nem szeretek ennyire gonosz lenni, de most mégis mit csináljak? Egyszerűen vannak olyan filmek, amibe nagy jóindulattal se bírok belelátni semmit, ami kicsit is tetszett volna. Elkezdem nézni, és két kategória van, ami megvisel: van, ami annyira unalmas, hogy leragad a szemem és mindenféle trükköt be kell vetnem, hogy ébren bírjak maradni. A másik, ami annyira ocsmányul néz ki, annyira gagyi minden téren, hogy bűn volt elkészíteni. Abszolút nem vagyok boldog attól, hogy a Post Mortem nálam mindkét kitételt kipipálta.

Kezdjük talán azzal, hogy iszonyatosan olcsónak néz ki. A kosztümös filmek drágák, tény. Nálunk nincs rá pénz, ki is mondhatjuk. Valami jó trükk kell, vagy nagy támogatások, hogy ebben a zsánerben tűrhető magyar film szülessen. Erről viszont süt, hogy erőlködnek és nem lett meggyőző a végeredmény. Mostanában több háborús filmet is láttam, és ez egyszerűen alul maradt azoktól – A podolszki kadétok szintjét mondjuk nem is vártam, de hogy még a Lélekvihar is pazarnak tűnjön mellette…

A faluban legalább volt valami hangulat, egyszer-egyszer még a nagymamám régi szobáit is eszembe juttatta, olyanokkal, mint a dunyha vagy a lavórban mosdás. De összességében szegényes díszlet, siralmas az a falu. A templom is… jaj. Kb. mintha rosszul sikerült skanzen lenne egy vidám helyett rémálom-parkban.

A kosztümök is, mintha a skanzenben lenne álarcos bál. Néha nem tudtam eldönteni, hogy nevessek-e azon, milyen szánalmasan néznek ki a szereplők és jelmezbálinak a ruháik.

A legalja azonban a digitális hozzátétel, a fájdalmas CGI. Ahogy a szellemalakok feltűnnek, vagy amikor embereket rángatnak. Egy ponton már be is csuktam a szemem, hogy ne lássam, mert a maradék kedvem is elvette a filmtől.

Nem tetszett az sem, hogy milyen lyukak vannak a történetben. Azt értette valaki, hogy Tomas mitől számított kapunak és mi is lett a film vége? Még csak abban sem vagyok biztos, hogy a szellemekkel mi lett. Átkeltek? Azt se fejtettem meg, miért kötődött Tomas a lányhoz – milyen alapon vitte magával a végén? Se rokonok, alig ismerték egymást.

De eljutottam arra a pontra, hogy érteni se akartam már, csak legyen minél előbb vége.

Az a falusi hangulat értékelhető benne valamennyire – kár, hogy a szürke szűrő túlzott használatával igyekeztek hangulatot teremteni, túl sok volt. Meg, vagyok annyira színészeket szerető néző, hogy pl. Schell Judit filmjét elnézem akkor is, ha különben ilyen a film.

Arra az egyre volt jó ez a film, hogy olyan sorozatokat és filmeket is többre értékeljek, melyekkel nem volt elégedett. Hiszen láttam sorozatot már a holtak fotósáról, és a falut kísértő szellemek ismerősek az Élők és holtakból…

 

Post Mortem – 5/1,5 a történet borzalmas és nincs jól elmesélve, felfedve. A látványvilág meg siralmas.

Post Mortem - előzetes #1 - YouTube

Mit várunk?

Cím: What if...?mit_3.png

Készítők: a nagy franchise része, de ez valami más lesz. Animált, így a szokott színészek maximum hangjukkal lesznek jelen. Még Boseman is hallható lesz.

Műfaj: animáció, akció

Cselekmény: egy Őrző mutat világokat, ahol másképpen alakultak az események. Amit biztosan kiszúrtam, hogy megnézhetjük, milyen Star Lord lenne T'Challa.

Várható megjelenés: 10 rész várható július környékén.

Miért várós?

  • Marvel produkció, vajon miért várom?
  • Tetszett a trailer, nem is kicsit.
  • Animálva még nem láttam a Marvel franchise egy tagját sem, csak régebbi meséket. Így érdekel, ez milyen lesz.
  • Tetszik az ötlet, hogy olyan karaktereket is kapunk, akik a mozikban már nincsenek. Pláne, hogy elég vadul meg lesznek kavarva az események.

Scooby!

Új csapatban bizonyító, barátos, rejtélyes.

Egyszer régen volt egy fiú, Bozont, akit az anyja kiküldött, hogy játsszon a barátaival. Csak éppen egy sem volt neki, így egy homokkupaccal beszélgetett. Nem sejtette, hogy éppen mögötte bújt el egy kóbor kölyökkutya, akit kergettek. Mire a parkőr ideér, már barátkoztak, és a kis Bozont hazaviszi magával a kutyát. Hamar lesznek legjobb barátok. Halloween, együtt gyűjtenek édességet. Pár fiú elveszi tőlük, egy kísértetházba hajítják a csokit. scooby.jpgHárom másik gyerek: Fred, Diana és Vilma segítenek nekik, még a házba is bemerészkednek velük. Véletlenül botlanak egy rejtélybe, kötnek nagy barátságot és indul útjára a Rejtély Rt. története. Évekkel később Simon Caldwell ajánlja fel, hogy felfuttatja a csapatot, de Scooby és Bozont nem tetszenek neki. Ők meg is sértődnek, és még mielőtt megbeszélhetnék a dolgokat, a Kék Sólyom csapata kéri a segítségüket. Rosszcsont Guszti ügyködik, és kellenek a megoldáshoz. Bozonték visszaszerzéséért a Rejtély Rt. másik fele is nyomozni kezd.

Úgy tűnik, a Scooby-Doo az egyik olyan mese, amit nem fognak elengedni, és minden generációnak igyekeznek eladni. Amikor kiskamasz voltam, akkor az élőszereplős verziókkal próbálkoztak, most pedig a mese kap egy újabb értelmezést.

Amiért ez a mese még érdekes lehet, hogy nem simán Scooby-Doo mese. Benne van Rosszcsont Guszti, és nem esett le azonnal, de neki is volt egy saját mesesorozata. Mire beugrott nekem, hogy mi is az a Mard el… A Kék Sólyommal viszont úgy vagyok, hogy valami halvány megérzésem van, hogy olyan mese is volt régen, azt nem ismertem eddig.

De egyértelmű mindkettő esetében, hogy kapnak egy frissítést. Főleg a Sólymon látszik ez, ahol a korábbi Sólyom nyugdíjba vonult, és most a fia veszi át a stafétát – akarom mondani, a szárnyakat. Így egy egész estés mesével három sorozatot frissítettek fel.

Annak is teljesen élvezhető, aki semelyiket nem ismerte korábban. Pont az a lényeg, hogy új kezdetet, új nézőket adjanak mindháromnak. Mondjuk, nem tűnt fel, hogy a premier után bármelyik kapott volna új projektet, pedig innen lehetett volna alapozni.

Maga a mese helyes és szerethető, abszolút nézhető és gyerekbarát. A rejtély olyan, ahogy ebben a mesevilágban megszokhattuk. Egy kis mágia, egy kis átverés, és a kellő helyen szerencsétlenkednek, ami majd elősegíti a megfejtést. Több helyszínen mozognak, üldöznek és harcolnak, nyomokat követnek.

A barátság benne a legnagyobb érték, több szinten is. Annyira visszamegyünk a kezdetekhez, hogy Bozont és Scooby történetének is látjuk az elejét, hogyan lettek barátok. Scooby különben nagyon aranyos kiskutya volt. A Rejtély Rt. is fel kell mérje, hogy mennyivel többet ér a barátság, mint a sztárság ígérete, és kellenek egymásnak. Még a gonoszt is részben a barátság motiválja: nem véletlenül kerestem el Mard el alakját Guszti mellett…

Ok, a mese nagy mese. Az, hogy visszanyomozzák Nagy Sándor kutyájának családfáját, akkora blődség, hogy szavak sincsenek rá. De mese, el kell engedni. Nem szabad komolyan nézni, itt mágia van, kalandok és gyerekeknek készült szórakoztatásra.

Korrekt lett a grafika is. Frissítették az összes karakter megjelenését, láthatóan már nem kézzel rajzoltak, de erősen emlékeztetnek a régi formára, csak látványosabbak. Újabbak.

A poénokban meghagyták a régiek szellemiségét, miközben ott is igyekeztek modernebbé válni. Mai, blockbuster utalások vannak – kicsit a nagyobb nézők megfogását is próbálják.

Pozitív kezdeményezés, szórakoztató és kedves mese, kár, hogy ennyiben maradt.

 

Scooby – 5/4 megtartja az eredeti mese kellékeit, miközben más régi meséknek is új esélyt ad. Bájos.

Scooby! (Scoob!) - szinkronizált előzetes #2 - YouTube

Des

(mini sorozat)

Sorozatgyilkosos, ügyet bíróságra összeállító, taktikázó.

A rendőrség egy szokványos bejelentésre száll ki. Az egyik lakó az ereszben talált valami furcsa maradványt, ami gyanús volt neki. Mire a rendőrség kiér, egy része már nincs is meg, de maradt elég, hogy lássák: ezek emberi maradványok. A kérdéses lakás, ahonnan a maradványok származnak, egy nyugodt tisztviselői, aki az ismerősei szerint a légynek sem tudna ártani. Dennis Nielsen, becenevén Des, nem csak beengedi a lakásba a nyomozókat, des.jpgde szívesen elmond mindent. Elmondja, hol vannak további tetemek, kivel és mit csinált. Még a védőügyvédje is kiakad, így esélye sincs a védelemre. A rendőrség igyekszik mindent szabályszerűen végezni, ám éri őket egy meglepetés: a tárgyaláson Des minden vádpontban ártatlannak vallja magát. Még van egy trükk a tarsolyában, mellyel el akarja kerülni a börtönt, aminek része volt az is, hogy mindent tálcán nyújtott át a nyomozóknak.

Megtörtént eset az alapja, amiből egy három részes mini sorozatot készítettek. Annyira kerek és zárt történet, hogy folytatást ne várjon senki. Ez limitált széria, inkább egy film sorozatban való elmesélése, nem pedig egy klasszikus tévésorozat.

A cselekmény nagyon gyorsan a krimi közepébe helyezi a nézőket. A maradványokon látni, hogy emberiek és Des a kezdetektől az álom gyanúsított. Sorol minden tényt és adatot, nem tagad semmit. Még azt is bevallja, hogy megkönnyebbülés a számára, hogy végre lebukott. A történetei és a felkészültsége pedig dermesztő. Nagy számban tüntette el az embereket, és eddig senki nem sejtett semmit, a rendőrség még csak azt sem tudta, hogy egy sorozatgyilkos él a környéken.

Nézőként fel is merül a kérdés, az ügyön dolgozó nyomozó is feszegeti a kérdést, hogy mit mondd a rendszerükről az, hogy a véletlen lebukás – amiről aztán kiderül, hogy nem is annyira véletlen, Des műve volt az is – nélkül mindent megúszott volna. Az, hogy még csak fel sem tűnt senkinek, hogy emberek tűnnek el, gyilkolják őket.

Mivel vagyok annyira thriller fanatikus, simán rá tudom vágni, hogy sok múlik azon, hogy a pszichopata különben normális életet él, és megtéveszti a környezetét. Nincs gyanús jel, hogy valami baj van a fejével. Az sem egy utolsó szempont, hogy Des mennyire a társadalom pereméről válogatta az áldozatait. Drogosokat, melegeket, hajléktalanokat és lecsúszott embereket ölt meg, akik, ha hiányoztak is valakinek, a társadalomnak nem, így nem törte senki magát, hogy az esetleges eltűnéses ügyet lezárják. Ha középosztálybeli, vagy módosabb fehéreket kezdett volna el sorozatgyilkolni, feltűnt volna. De nem így tett.

A sorozat zamatát adja, hogy milyennek mutatja be a sorozatgyilkost. A végletekig hideg, semmi nem hat rá érzelmileg. Annyira átlagos, jó odorú, hogy ha az ember nem tudja a körítést, simán szimpatikusnak találom, azzal együtt is, hogy az érzelmi skálája mennyire beszűkült. Des karaktere, ahogy Tennant életre kelti, viszi el a sorozatot.

Mert az, hogy ártatlannak vallja magát, és a kiemelt nyomozó mennyire be akarja azonosítani az áldozatokat, nem nyújt elég feszültséget. Ha nincs mellette egy karizmatikus színész, ha teljesen nem is fulladna nélküle unalomba, de közel lenne hozzá.

Egy pszichés, csendes sorozat ez, amiben inkább annak a ráeszmélése az ijesztő, hogy a normális szomszéd is simán lehet titokban érzéketlen sorozatgyilkos, mint a mutatott tényleges cselekmény. Ha látjuk is, hogy a férfi mit tett a testekkel, más lenne a helyzet, de ebben legfeljebb az elmesélt történetein szörnyülködhetünk. (Jó, nekem fekete a humorom, én abban a poént is megláttam, hogy költöznie kellett, mert nem fért el a hulláktól.)

Egyszer mindenképpen érdekes volt megnézni, ha másért nem is, Tennant egy újabb karakteréért. De nem lesz egy rendszeresen visszanézendő mini sorozat.

 

Des – 5/4 Tennant szokás szerint kiválóan játssza a karakterét, és ez megadja a történetbe a pluszt.

https://www.youtube.com/watch?v=EzXgIV-EJQE

Idézzünk!

  • Az élet nem mindig alakul kedvünk szerint.
  • Ez igaz.
  • De mindig reménykedni kell, ez a titok. (Az élet dicsérete)

 

  • Isten szolgái soha nem pihennek.
  • Na ne! Tudomásom szerint az egyház a történelem során többet ártott, mint használt.
  • Ártott? Tavaly a süti eladás 90 dollárt hozott tornádó károsultaknak. Mit szól ehhez?
  • És a keresztes háborúk?
  • Na jó, ezzel egy-egy. (Kisvárosra hangolva)

 

  • Jó ajánlat, figyeljen ide. Ha meglesz a jelvénye, és tudom, hogy így lesz, ne legyen seggfej. Világos?
  • Rendben uram, nem leszek seggfej.
  • Egy kis hatalom sokakat szörnyeteggé változtat, Richard. Legyen óvatos! (Richard Jewell balladája)

 

(Hogy indul egy puccs? Ivar már elülteti a herceg fejében a gondolatot.)

  • A dolgok így működnek. A világ olyan, amilyen.         
  • Nem. Semmi sem végleges. Minden folyamatosan változik. Mozgásban van. Ami ma a valóság, holnap talán már nem az. Ám néha segítenünk kell a változást. (Vikings)

 

Mindig minden a pénzről szól, Peter. (Des)

 

Azt mondom önöknek: ha meg kell halni haljanak meg hősként, ne adják meg magukat. (A podolszki kadétok)

 

(Az idő rossz, a NASA készül törölni a tervezett űrrepülést.)

  • Ha tévedünk, az a program végét jelenti.
  • Tudod mi probléma azzal, ha a biztonságra játszol, Bob? Soha nem tudhatod, hogy jó csináltad-e. (The Right Stuff)

 

(Testvérek egymás közt. Avagy már az öccse sem bízik abban, hogy Ratched nem mérgezi meg.)

Két hét múlva meghalok. Van még két hét, igaz? Nem tettél patkánymérget bele, ugye? (Ratched)

 

(Gyászoló családtagok, avagy a szeretett nő sírjánál após és a lánya férje.)

  • Na, mi van? Kinéztél egy parcellát?
  • Tudom, hogy a te műved és nem szorulok rá az együttérzésedre.
  • Nem is miattad csináltam, Jane kedvéért. Azt kérte, hogy viseljem gondodat.
  • Tőlem azt, hogy ne öljelek meg. (Kisvárosra hangolva)

 

(Amikor a feleség a házassága feldobásán ügyködik, a férje hiába akarja a riporti énjét előcsalni, nem fog menni. Hiába tudnak annyira keveset az új cselédről.)

  • Nem mondta, hová valósi, vagy hol nőtt fel?
  • Nem igazán. Miért?
  • Gondoltam, jó lenne egy kicsit jobban ismerni az emeleten lakó lányt. Egész Philadelphia tudja, milyen legendásan jól tudsz kérdezni.
  • Kiszimatolom a pletykát. Mint a disznó a szarvasgombát. Felajánlotta, hogy este vigyáz Jerichóra. Ingyen. Szóval ha asztalt foglalnál valahol, hogy a feleségedként kezelj vagy a kurvádként. Amelyik bejön. (Servant)

 

Vicces. Philippe mindig azt mondta, hogy a házasság a sors akarata, és amikor rátalálok a jövendőbelimre, rád, akkor el kell fogadnom a sorsomat, de ez nem így működik. Minden pillanatban, életem végéig, téged választalak. (A Discovery of Witches)

Richard Jewell balladája

FBI nyomozást mutató, besározó, igazságért harcoló.

Atlanta, 1996, az olimpia éve. Itt biztonsági őr Richard Jewell, akinek az álommunka a rendőrség kötelékében szolgálni. Néha gyerekes viselkedése, a túlzott lelkesedés azonban gyakran szélsőséges helyzetekbe sodorja. Úgy tűnt, most is ez lesz a helyzet. Egy elhagyott hátizsák láttán riadót fúj, ürítik a területet és a rendőrséget is hívja. Kiderül, bomba volt. A robbantás így is szed áldozatot, de ez szinte semmi ahhoz képest, ami akkor történik, richard_jewell_balladaja.jpgha nincs ott Richard. 3 napig hőskén kezelik, de akkor az FBI rászáll. A múltja miatt kiváló gyanúsítottnak tűnik, és mindent bevetnek egy vallomásért. Richard egy korábbi állásában ismert meg egy ügyvédet, aki rendes volt vele. Miután Bryant meggyőződik róla, hogy nem Jewell a robbantó, teljesen mellé áll és eltökéli, megvédi a könnyen félreérthető, de jószándékú és jóindulatú férfit az FBI és a média cápáitól is.

Clint Eastwood is azon filmesek közé tartozik, akiknek esemény egy-egy újabb megjelenő munkája. Az utóbbi időszakban a megtörtént esetek vonzzák, és azokat meséli újra, de szerencsére csak egyszer kísérletezett azzal, hogy az eredeti embereket szerepeltette, különben színészekkel dolgozik. A Richard Jewell is igaz történet megfilmesítése, van dokumentumregény alapja is, és eddig még nem láttam, de most pótoltam.

A történet lineárisan és kényelmesen építkezik. Hagy időt, hogy megismerjük és megkedveljük a szereplőket. Bemutatja, miért dönthet Bryant úgy, hogy elvállalja az esetet, amikor még semmi sem biztos. Mert vele együtt láttuk, hogy Jewell különc, és úgy néz ki, mintha szélsőséges lenne, akár még robbantó is, de a látszat csalóka. Nagy benne a kötelességtudat és a segíteni akarás, ez sodorja gyakran kényelmetlen helyzetekbe.

Majd jön a nyomozás, a felhajtás és szépen rárímel minden arra a történetre, ami kint a rendőri túlkapások kapcsán van most is. Ugyan Richard nem fekete, de kövér, előnytelen külsejű, könnyen megbélyegezhető. Könnyű gyanúsított, és ezt ki is akarják használni. A film nyíltan ki is mondja, hogy tisztában voltak azzal, hogy nem tehette, de a profilba illett és bűvészkedtek, hogy bizonyítékot gyártsanak ellene.

Valahol komolyan felháborító, hogy miket engedtek meg maguknak. Nekem nem a kihallgatás volt a legdurvább, hanem pl. amikor vallomást akartak íratni vele és videóra is venni, miközben neki azt mondták, oktatóanyagot forgatnak és minden kamu.

Bryant és Jewell más-más karakter, az ügyvéd már cinikus, és ismeri a rendszert. Ő az, akivel könnyebben is azonosultam. Jewell naiv, hívő és ezért sebezhető. Pedig a jó ember jelző is illik rá, de annyira segíteni akar, hogy át tudnak gázolni rajta. Nem életképes, míg Bryant az, miközben őt is egy jó embernek ismerjük meg.

De ugyancsak éles kritikát kap a média viselkedése is, akik a szenzáció nyomában gyakran komoly károkat tudnak okozni. Nem véletlen Jewell nagy jelenete sem, amikor a rendszernek kimondja a bűneit, és szembesít mindezzel a film.

Intelligensen szórakoztató film, amiben van feszültség és dinamika, miközben elég csendes és kényelmesen is halad. Lekötött végig, szívesen néztem.

A szereposztás is erős. Biztos írtam már párszor, hogy Rockwell mennyire kinőtte magát. Az sem véletlen, hogy Kathy Bates Oscarra volt jelölve Jewell anyjának szerepéért. Mellettük meg olyan egykori sorozatsztárok tűnnek fel, mint Olivia Wilde vagy Jon Hamm.

A kritikái különben vegyesek, de nekem bejött. Ez egy intelligens mozi volt.

 

Richard Jewell balladája – 5/4,5 lekötött a történet, van aktualitása ma is, és jó a szereplőgárda is. Komolyabb, de jó.

RICHARD JEWELL BALLADÁJA - Előzetes (12) - YouTube

5 film, amit látnod kell

Élősködők

f5_76.jpg5: Látlak – a Harper család küzd, hogy helyrehozzák az egységüket. A munkamániás rendőr férjet megcsalta a neje, de a fiukért próbálnak megbékélni egymással. Ám a szeretőt holtan lelik – azt hiszik, a fiúk tette és próbálják eltussolni a történteket, miközben a házban is egyre több furcsaság esik meg. Nem sejtik, hogy nincsenek egyedül. Nem sejthetik, hogy minden bűn visszaszáll rájuk, mert valaki beköltözött és figyeli, bünteti őket.f4_86.jpg

4: Romlott oktatás – Frank tanfelügyelő, és az egész környék hőse. Az iskolájukat az állam egyik legjobb intézményévé tette, segítőkész és közvetlen férfi, akit többen is szívesen felszednének, de a férfi még mindig gyászolja elvesztett feleségét. Csakhogy a látszat nagyon is csalóka: a milliós beruházások nagyja zsebre ment, Frank rengeteget lopott a helyettesével, ráadásul a magánélete is zűrös: egy egykori, férfi diákjával tart fenn titkos viszonyt.

f3_97.jpg3: Élősködők – a film, ami hazavitte a legjobb film és külföldi film díját is. Melyen egy életművész koreai család beférkőzik egy jómódú család mindennapjaiba, és egyre nagyobbat harapnak maguknak. A fiuk kezdi, mint a gazdag család lányának angol tanára. Aztán, álcázva sorra jöhet a többi családtag: apa sofőrnek, anya házvezetőnőnek… Csak éppen van egy másik család is, aki itt élősködne, és nem adják könnyen a helyüket.f2_102.jpg

2: Pénzmosó – hogyan lehet a gazdaságon és mindenkin nagyban élősködni? Hogy lehet, hogy a biztosító f1_99.jpgszigorúan beszedi a díjakat, de ha fizetni kellene, harc, hogy bármit is kapjon a szerencsétlenül járt ember? Egy, a férjét egy hajószerencsétlenségben elvesztő asszony a válaszok után indul, és betekintést nyer a világba, ahol nagyban élősködnek az egyszerű embereken, és még csak nem is szégyellik.

1: You – Joe ránézésre az álompasi, és Beck örülhet is, hogy összefutottak és egyre közelebb kerülnek egymáshoz. A srác támogatja az írói karrierjét, mindig ott van neki és boldoggá akarja tenni. Csak éppen Joe-nak van egy másik arca is, egy megszállott. Aki kiszemelte a lányt, követte és kiismerte, elüldözött mellőle mindenkit, aki közéjük állt volna. Joe, aki álomszerűnek látja a lányt, és rátapad. Aki lassan kezd rájönni, hogy Beck is ember, hibákkal és a lány is egyre többet érez abból, miért nem lehetnek együtt. Ám Joe számára a szakítás nem opció: ha nem lehetsz az enyém, senkié sem!

süti beállítások módosítása
Mobil