Minden napra egy film

Minden napra egy film

A fiú, akit Vitorlásnak hívnak

2020. szeptember 24. - BBerni86

Zenés, életet megváltoztató, családi.

Vitorlás kisiskolás fiúcska, akinek meglepően egyhangúan telnek a napjai. Iskolába jár, szabadidejében eljár a település használt járműveket árusító öregéhez, akinek a készlete 3 kocsiból és egy vitorlásból áll. Az a hajó az álma – a nevét is innen kapta a fiú. Még beszélni sem tudott, a tengernél sem járt soha, de vitorlás hajót rajzolt. 9_24a_fiu_akit.jpgOtthon az anyja húsgolyót süt, az apja pedig folyton fülel, nehogy valami baja legyen a gerendának, amivel a dőlő házukat kitámasztotta. Két dolog töri meg a szokott rendet: Vitorlás talál egy kis gitárt, amit lelkesen penget. A másik, szeretett nagymamája kórházba kerül, és kér egy dalt a fiútól. Az egyik osztálytársnője CD lejátszóján meghallgat egy felvételt a gitározásról, és így ír egy dalt. A dalt, mely minden meghallgatójára mély hatást gyakorol, és pozitív irányba tereli az életüket.

Legyek gonosz? Végig azt vártam, hogy megtudjuk, mi a fiú igazi keresztneve, mert a Vitorlás inkább csak becenév, és akkor meglepődünk. Mit vigyorogtam volna, ha az apja vezetékneve Santana lett volna, a fia meg Carlos… de semmi ilyesmi nincs benne. Simán csak egy családi film, amit komédiának szántak, de annyira nem találtam viccesnek. Nálam inkább úgy működött, hogy amin nevetni kellett volna, azon végig bosszankodtam.

A tematika alapja az, hogy Vitorlás írt egy dalt, azt eljátssza, és aki meghallgatja, az elkezdi elfogadni önmagát és rádöbben, mi a fontos az életében. Már képes is lesz tenni érte. Így a gyerekek tanára elfogadja a kopaszságát, randira hívja a neki tetsző nőt, és felhagy azzal, hogy kígyók befogásával bizonyítsa az osztálynak, hogy ő mennyire férfi a javából. (Különben már azt sem találtam viccesnek, hogy a megfogott kígyó mindig talált módot arra, hogy megmarja a tanárt.)

Már eleve azzal is vannak fenntartásaim, hogy ilyen hatást vált ki a gyerek a dalával másokból. Túlzottan mesebeli, ahogy az emberek élete elkezd rendeződni és sínre kerül. Pláne, hogy sokféle emberről beszélünk. Legalább lett volna kivétel, akire nem hat a dal, vagy utálja – így ez inkább mágiára hasonlított, amiből nincs kivétel. Mindenki rajong, mindenki változik. Bár az nem rossz elgondolás, hogy mennyire kis dolgok is elegendőek ahhoz, hogy az élet ne csak elviselhető legyen, hanem boldog is.

Ennél jobban idegesített, hogy mi nem hallhattuk a dalt. Ahogy Vitorlás elkezdett pengetni, majd énekelni, elnémult a film. Vagyis, inkább kisípolták. Először még ok, utána azt gondoltam, hogy direkt sípolnak, hogy amikor majd a nagymamájának énekli, akkor halljuk meg mi is. De nem – ebben a filmben nem hallható ez a varázsdal. Csak a látvány van, ahogy a gyerek ugyanazzal a mozdulattal penget végig és valamit énekel hozzá. Látványra még azt se nagyon akarom elhinni, hogy egy akkordnál többet le tudna fogni, nemhogy egy dalt játszana. Egész más, mint a Belier család esetében volt, ahol egyszer azért némították le a főszereplő lány éneklését, hogy a családja helyébe érezzük magunkat, akik süketek és csak azt látták, a többiek hogyan reagálnak a lány énekére. Itt nincs ilyen funkció, csak maradt az agybaj, hogy minek kellett ez a sípolás.

(Bár tippem lenne: ugyan milyen dalt játszhattak volna, amiről elhinnénk, hogy mindenkit meghat és elalélnak tőle?)

Komikus jelenetek, pontosabban, amit annak szántak, akad benne több is. Ám végig más, mint ami szerintem vicces. Vitorlás szemcseppes barátja, a kígyós tanár, de az is, hogy a kocsikereskedőnek összesen van három kocsija meg egy hajója… már inkább abszurd az egész, mint vicces.

Mit keres benne J. K. Simmons? Rejtély.

Jó szándékú film, de annyira nem találta el az ízlésvilágom…

 

A fiú, akit Vitorlásnak hívnak - 5/3 Családi, pozitív értékekkel. Ám olyan módon próbál vicces lenni, ami inkább bosszantott.

https://www.youtube.com/watch?v=9R6BL9Dr4YQ

A bébiszitter 2.

A kárhozottak királynője

Sátánista szekta elől menekülő, visszavágó, társra bukkanó.

Cole 2 évvel idősebb, de még mindig üldözi, ami a bébiszitterével és a barátaival történt azon az estén. Senki nem hiszi el neki, hogy démonok lettek volna, és a vérét akarták. Gyógyszereket kell szednie, és a szülei már azon agyalnak, hogy pszichiátriai intézetbe küldik. Egyetlen vigasza Melanie, aki tetszik is neki, hisz is neki, és elhívja 9_23a_bebiszitter_2.jpgmagával egy buliba. Igaz, az kissé letöri, amikor kiderül, hogy Melanie barátja és más barátok is velük tartanak. Ott pedig jön az újabb sokk: Melanie is a sátánista banda tagja, és visszatérnek a régi démonok is, hogy befejezzék, amit elkezdtek. Cole az új osztálytársával, a magát sátáninak mutató, de igazából kedves és belevaló Phoebe-vel menekül, miközben az apja is ízelítőt kap abból, hogy nem is annyira őrült a fia.

A bébiszitter nem hagyott rossz emléknyomokat bennem. Olyan kis horror paródia volt, amin azért jókat mosolyogtam. Elszállt, de vicces is volt. Vártam is a folytatást, de sajnos, nem tetszett ez a film.

Már ott fenn vagyok akadva, hogy miért kárhozottak királynője? A kárhozottak még csak ok, hiszen a Sátánnak elkötelezett fiatalok inkább zombi és vámpír tulajdonságokat kaptak, mint emberieket. Azért is kell gyorsan begyűjteniük a vért és a szertartást megtartani, hogy ne kelljen újra elkárhozniuk, és a pokolra szállni. A főnök a Sátán, aki nagyon nem királynő. Attól tartok, nem fogom ezt megfejteni.

Aztán, el vannak túlozva, de nagyon a horror elemek. Mintha egy nagyon igénytelen slasher lenne az alap, de még annál is alsóbb szintet találtak csak el. Amikor a vér folyik, az olyan, mintha csomós szörp lenne. Ahogy itt az emberek felrobbannak… rossz nézni. De van a robbanásnál rosszabb is. Az egyik démont úgy intézek el, hogy amikor beszorul két szikla közé, húzzák a lábát, és szétszakad a nyaka. Ez már nem simán paródia, de igénytelen is.

Ugyancsak túlzásba viszik az ócska poénokat. Mivel már egy 17 éves kamasz a főhős, képbe kerül a szex. Iszonyat sok poént írnak rá, és le lehetne részegedni, ahányszor az ártatlanságot emlegetik – szexuális értelemben. Mert az ártatlan vére, ami kell nekik, nem bűntelent jelent.

Sok karaktert humorosnak szánhattak, de inkább csak idegesítőek lettek. Cole apja, aki minden lehetőséget megragad, hogy füvezzen, és majdnem tipikus Ken Marino karakter. Azért a szokottnál is lököttebb és furább. Még rosszabb Melanie drogos apja, akit jobban izgat a kocsija, mint a lánya. Az első részből visszatérő karakterek is – annyival többet tudunk meg róluk, hogy miért adták el a lelküket. Bee az egyetlen, akinek normális indoka volt, a többieké megint olyan eset, amit viccesnek gondolhattak, de csak kiakasztó. Az egyik sikeres riporter akart lenni, a másik rapsztár. Ennél már csak az volt jobb, aki a gyilkos indulatait akarta megélni…

A főszereplők szerelmi szála is csak azért kell, hogy legyen. Meg, a már sokat emlegetett ártatlanság miatt is… jaj, de fájt az is…

Látvány – már részleteztem. Mint egy nagyon gagyi slasher. De direkt ilyen, mert láthatóan volt lehetőség. Nem egy robbantás van benne, és a CGI se lett kispórolva, lásd a démonok változatos felrobbanása és darabokra szakadása.

Még leginkább a szereposztás volt rendben – minden korábbi szereplő visszatért, még az olyan többet foglalkoztatott fiatal színészek is, mint Robbie Amell – ritka béna szerepe volt – és Bella Thorne, aki kicsit saját magát is parodizálta itt. Mondjuk, a Netflix állítólag nem sajnálja a szereposztásra a pénzt…

Nekem túlzottan elmentek a paródia felé, miközben nem is az akart lenni pontosan. Egyszer megnéztem, de ennyi. Az első rész jobb élmény volt, így utólag visszanézve.

 

A bébiszitter 2. – A kárhozottak királynője - 5/3 ha tudtam volna paródiaként nézni, jobban élveztem volna. Így viszont felhúztam magam.

https://www.youtube.com/watch?v=hZfLtYFNzic

Idézzünk!

Bassza meg ez a világ, amiért keveri a kedvest, a jóval. Légy egy kis szuka, ha szeretnél. Légy akármi. Néha dobd le picit a maszkot. Meglátod rohadt jó. Szinte fellélegzel. (The Boys)

 

(Motiválni tudni kell, ha valaki a nomád törzseket akarja egyesíteni.)

  • Csak egy apró kóstoló hogy mi vár ránk. A fővárosból a gazdagság úgy fog ömleni mint egy folyam.
  • Nem érdekel a gazdagság. Mennyi aranyat tud egy nomád elhordani?
  • Akkor a bosszút adom nektek a földekért amit elvett a Birodalom. Az előző háború szégyenéért. Az apámért akit megölt a császár. Ha az arany nem elég... Adok nektek vért. (Mulan)

 

(Készül a szökési terv, bár öregek már a tervezők...)

  • Amint kint leszünk, és érezzük a friss levegőt, először is elkötünk egy járgányt. Angus, te vezetsz.
  • Nem vezettem kocsit 2000 óta.
  • Én ezt nem árultam volna el a helyedben, Angus.
  • Azt mondják, olyan, mint a biciklizés.
  • Hogyne, akkor inkább kössünk el egy biciklit!
  • Azon nem férünk el négyen! (Sosem késő)

 

A kihagyott lehetőségeket mindig elbukod. (Nagypapa hadművelet)

 

Azt mondják, csak az hal meg, akire már nem gondolnak. De amíg benne él a szívünkben, életben marad. Fáj azokra gondolni, akik már nincsenek velünk. Ez azokra is vonatkozik, akik mások mellett döntöttek. De néha bíznunk kell a szívünkben, hogy helyesen döntött. (Szélhámos plébános)

 

Mennyi mindent nem tudunk még! És pont ez a jó. (Igen, séf)

 

(Lynette nagyon csak baráti szinten akarja tartani a kapcsolatát Jackkel, aki azért próbálkozik.)

  • Szia, Lynette!
  • Szia!
  • A találkánkról. Szerintem legyen klasszikus. Figyelj! Rendben. Borkóstolóval kezdünk, utána fix áras vacsora, majd elviszlek a Cleveland Symphonyra.
  • Oké, ez mind elég randisnak hangzik.
  • Ja.
  • Szerintem egy nagyon-nagyon nem romantikus filmet kéne megnéznünk, mint a "John Wick 2".
  • Érteni fogom, ha nem láttam az első részét?
  • Tudod, hogy működnek a fegyverek? (A. P. Bio)

 

(A görög mitológia témájú reality show feje akkor is egy főnökösködő barom, amikor kitör a zombijárvány.)

  • Hogy a pöcsbe lehet feloldani?
  • Hagyd, nincs térerő!
  • Honnan tudod feloldás nélkül?
  • Onnan, hogy feloldás nélkül is meg lehet nézni. Látod?
  • Oké, látom. Bekaphatod.
  • Istenem, de bunkó vagy! Biztonsági őr vagy?
  • "Jó estét, halandók! Zeusz szól most hozzátok." Az egész kurva kóceráj az enyém. (Reality Z)

Téboly

Feszültséget levezető, megtorló, menekülő.

Rachel feje fölött gyülekeznek a viharfelhők. Válófélben van, és bár ő nevel a közös fiukat, a leendő exe már a házukat is magának akarja. Az anyja sincs jól. Ráadásul az állandó késések miatt a fia, Kyle is haragszik rá, a legjobb ügyfele pedig kirúgja. Éppen a gyereket viszi az iskolába, megint késésben, amikor egy sofőr megáll előtte a kereszteződésben, és a zöldnél se halad. Az ideges nő erőszakosan rádudál. A férfi utánahajt, elnézést kér, és 9_22teboly.jpgvárja, hogy Rachel is ezt tegye az erőszakos dudálás miatt. A nő erre nem hajlandó, mire a férfi megfogadja, Rachel ma megtanulja, milyen, ha igazán rossz napja van az embernek. Fenyegetően követi, majd még durvább eszközöket vet be. Kilopja a kocsijából a nő mobilját, megnézi az üzeneteit, és vadászni kezd. Végez a válóperes ügyvédjével, egyben jó barátjával. Foglyul ejti a lány öccsét, és ultimátumokat ad. Rachel próbál segítséget kérni, de végül fel kell vennie Tom ellen a kesztyűt.

A film felütése tetszett. Talán azért, mert egyet tudok érteni abban, hogy egyre őrültebb világban élünk. Nekem is megvan egy-egy nehezebb nap végén az érzés, hogy: senki ne is szóljon hozzám, mert robbanok. Érzem, hogy ilyenkor az apróságok is jobban ingerelnek és jártam már én is úgy, hogy valakinek sikerült a lelkébe gázolnom, pedig csak fáradt voltam és ideges, nem konfliktust akartam generálni.

Kicsit nagy lépés ugyan, ahogy ebből eljutunk oda, hogy Tom ámokfutásba kezd. Addig még ok, hogy tényleg normálisan próbált kommunikálni először Rachellel, és nagyon rossz visszacsatolást kapott. De a reakciója túlzott, és nincs eléggé megmagyarázva. Egyszer mond annyit, hogy mindent elvesztett, már nem érdekli semmi, a rendszer tönkretette. A válasza az, hogy agresszióval és bosszúval kezeli a stresszt. De miért? Ha thrillernek akarnám nézni, akkor érdekelne ez is.

Mert így, hiába tud ijesztő lenni a férfi, mégsem az igazi. Céltalan a karaktere. Alig több, mint egy slasher gyilkosa, aki azért gyilkol, mert éppen gyilkolni van kedve. Horrornak meg nem lehet nézni, ahhoz korhatáros. Van egy jelenet, amikor kést vág az egyik mellékszereplő tarkójába – és nincs egy csepp vér sem? Fura.

Hasonlóképpen gondom akadt a női hős, Rachel kis világával is. Egy keveset mondanak arról, milyen bajai vannak éppen. De nem úgy tűnik, hogy Rachel nagyon a megoldások embere lenne. Ahogy elalszik, szenved, nem az a tevékeny ember, aki annyira próbálna megoldásokat találni a gondjaira. Nem is volt szimpatikus – azért Tom ámokfutását nem érdemelte, de a gyerekét végig sokkal jobban sajnáltam, és Kyle túléléséért drukkoltam, nem a nőért.

Abba is bele lehetne menni, a rendőrök mennyire tűntek ebben a filmben bénának. Ahhoz képest, hogy Tom még csak kísérletet sem arra, hogy álcázza magát és elrejtse mit csinál, elég későn kapták el. Persze, értem: ha agilis lett volna a rendőrség, miről szól volna a film?

Bántom, mert ha belegondolok, sok minden nem az igazi a filmen. Ennek ellenére nézni nem volt rossz, kiéreztem belőle annak a hangulatát, hogy a nyomodban egy őrült, egyre fogynak a lehetőségek, és nincs menekvés. Feszültség van, akad látványelem is.

Russel Crowe – őt egyszerre írnám a pozitív és negatív listámra is fel. Egyrészt, Crowe jól tudja adni a gyilkos dühöt és tud ijesztő lenni. Ok, nem éri el azt a szintet, mint a Sid idején, amikor jóképűen és fiatalon hozott egy olyan eszelőst… Itt annyival egyszerűbb a dolga, hogy olyannak is néz ki, akiből ezt kinézzük. Nyomorult Crowe, bár azt írhatnám, hogy csak a szerep kedvéért hízott el és hagyta el ennyire magát…

Nem tudom jó filmnek nevezni, legfeljebb egy átlag thrillernek. Viszont, most volt hozzá hangulatom és nem volt egy rossz élmény sem, így én elvoltam vele a bajaim ellenére.

 

Téboly - 5/4 élveztem annak ellenére, hogy nem akartam. Rég láttam ilyesmit, és Crowe jó gonosz.

https://www.youtube.com/watch?v=evQqw9ZVP4w

5 film, amit látnod kell

Vámpírok

f5_59.jpg5: Interjú a vámpírral – leginkább azért, mert senki nem hitte, hogy Tom Cruise hiteles Lestat lesz, de összehozta. Adott egy nemes, aki szerelme halála után eléggé kiakad. Ekkor talál rá Lestat, és vámpírt csinál belőle. Elindul egy évszázadokig tartó út, melyben a túlélés mellett egymást is ki kell bírniuk. Csak épp Louis túl gyengéd a hedonista Lestat szerint.f4_68.jpg

4: Dracula (BBC) – a klasszikus egészen új köntöst kapott. Az alapok ismerősek, kosztümös környezetben és Harkerrel, de itt van egy Van Helsing nővér, aki meg akarja állítani a vámpírt. Majdnem működik is a terve, csak az emberi ostobasággal nem számol. Így az összecsapás eltolódik napjainkba, és f3_76.jpgkikacsintunk a tudomány felé is a vért tanulmányozó csapattal, akik nem sejtik, hogy Dracula nem jó kísérleti nyúl.

3: Underworld – kicsit mindenkinek hazahúz a szíve, az első rész ugyanis jórészt Pesten forgott. A történet szerint a vámpírok és a vérfarkasok ősi harcban állnak. A farkasok valamire készülnek, de senki nem akarja komolyan venni a vadász Selene aggályait. Pedig rábukkan a fiatal orvosra, akit a farkasok nagyon akarnak, mert a vérének van egy olyan f2_78.jpgképessége, mely a két faj közti szakadékot át tudja hidalni.

2: Daybrakers – újra a tudomány kap szerepet a listán. A hősünk ugyanis egy olyan vámpír, aki egyben tudós is. A vért tanulmányozza. A vámpír f1_74.jpgsok, az ember kevés, meg kell oldani az élelmezést! Lehetőleg emberbarát módon. Ám mire Edward észbe kap, már egy olyan játszma részese lett, ahol a vámpírizmus ellenszere a tét.

1: Castlevania – játék az alapja, de ennek ellenére egész korrekt történetet szőttek hozzá. Adott egy szörnyvadász család utolsó sarja, aki végzi a dolgát, de eléggé cinikossá tette, hogy a családját emberek irtották ki, és ő is több lenézést kap, mint hálát. Adott egy lány, aki felesküdött a jó védelmére, és varázserővel bír. Meg adott Dracula, később más vámpírok, akik az emberiség uralmára vagy kiirtására törnek. Nagy harcok, mindenféle manipuláció, a sok jó mellékszereplőről nem is beszélve.

Collini nem beszél

Tárgyalótermi, háborús bűnös, családi.

Fabrizio Collini békében leélte az életét. Egy napon azonban bemegy a köztiszteletben álló Hans Meyer irodájába, agyonlövi és brutálisan megrugdossa az idős férfit. A tettére semmilyen magyarázatot nem ad, nem beszél. Az 4180-collini-nem-beszel_55933.jpgügy az előzetes megbeszélésen a pályakezdő Caspar Leinenhez kerül, aki előbb elvállalja, mint ahogy felméri, ki az áldozat. Hiszen Meyer a mentora volt, gyerekkora óta támogatója, akinek az unokáival együtt nőtt fel. Az ügyet azonban nem adhatja vissza, védenie kell az olasz származású Collinit. A kezdeti rossz érzések után választ akar találni, miért. Miközben a saját múltjának árnyaival is viaskodik, a múltba is leás. Egészen a második világháborúig, régen elrejtett tragédiákig kell visszamennie, hogy megérthessék, miért történt, ami.

Hálás téma így visszanyúlni a múlthoz. Érdekel is, ha a II. VH már olyan távolságban lesz, hogy nem lehet ilyen filmet ráhúzni, melyik lesz az a háború, ami átveheti a helyét. Mert van nagyobb mondanivaló is, jogról és az emberek igazi természetéről, második esélyekről, de kell egy ilyen kétes megítélésű háttér, ami keretet ad neki.

Mert, ha nagyon lemegyünk a történet mélyére, azt a kérdést feszegeti, hogy a törvényes nem feltétlenül jelent igazságosat is. Mit tehet az átlagember, ha ellene borzalmakat követtek el, de az elkövető be tud burkolózni a törvény elfedő leplébe? Önbíráskodik, tűr, vagy valami mást próbál? Melyik a helyes út? Mennyire lehet és szabad az igazság és a törvényes szavaknak eltérniük? A körítés azért kell, hogy ez a téma egy átlag nézőt is meg tudjon fogni, ne csak a tárgyalótermi krimi és jogi érdeklődésű nézőket.

Az eladhatóvá tétel része lehetett az is, hogy Collini ügyvédje annyi szállal kötődik az áldozathoz. Ő is kap egy személyes, magánéleti dilemmát, amibe kevernek szerelemtől kezdve apai érzelmekig mindent. Zavart is, hogy sok lyuk maradt a történetben. Utalgatnak dolgokra, látunk kis bevágásokat, de ez csak arra volt elég, hogy magamban elkezdjek kombinálni, igazi válaszok nincsenek. Vegyük csak Caspar és Johanna kettősét! Ami biztos, hogy Johanna hazajött az angol iskolából, és nyáron összejöttek Casparral. Azon a nyáron halt meg Johanna testvére és a szülei, és valahogy minden a fejére állt. Szakítottak, és szerintem Caspar az egyetemre se ment vissza. De nem értettem, miért nem. Arra is van utalás, hogy 10 éve elszakadt a Meyer családtól. De miért? Nem derül ki. Adtak is valamit, nem is.

De a tetőpontok mindig Collini köré rendeződnek. Caspar szépen rájön, mi történt és mit titkolt Hans. A múltbeli jelenetek, ahogy a jelenben Collini végigjátssza a szenvedés skáláit – azok vannak a drámai csúcson. Ezek vannak teljesen megírva és elénk tárva: az ő történetének minden részletére fény derül.

Az már más kérdés, mennyire nagy sztori. Engem már érzéketlenné tett a sok film, amiben háborús bűnök kerülnek elő évekkel később. Valahogy sejtettem, hogy ide fogunk kilyukadni, és annak idején a regényt is olvastam, ami a film alapja. Pedig ez a film akkor tud igazán működni, ha a meglepetés erejével hat, mit tett Meyer és miért kellett meghalnia.

Különben is érezni, hogy az alap egy gyakorló jogász munkája. Nagyon ki van hegyezve a fentebb már emlegetett, mennyire igazságosak a törvények témára. Engem ez leköt, olvasva és filmen is, de nem egy könnyed játékfilm téma – azért is kellett Caspar magánélete.

A tárgyalótermi részek korrektek, igazából a casting is elment. Ugyan M’Barek drámai szerepben nem olyan erős, de kb. az a szint, mint Omar Sy. Másban megkedveltem, elnézem ebben is. A durva az, ahogy Franco Nero ellopja a rivaldát. Ahogy egyre megtörtebb…

A tárgyalótermi krimiket kedvelőknek mindenképpen érdemes adni neki egy esélyt, de a regényt is be lehet szerezni. Emlékeim szerint vékony kis kötet volt.

 

Collini nem beszél - 5/3,5 egyes elemei kellően ütnek, de végig úgy éreztem, tudom, hova lyukadunk ki.

https://www.youtube.com/watch?v=5BcEi4TovzQ

Nagypapa hadművelet

Családi háborús, összetartós, nevelős.

Ed megözvegyült, és nagyon hiányzik neki a felesége. Ez a mindennapokban is olyan helyzetet eredményez, hogy a lányának rendszeresen át kell jönnie és károkat elhárítani. Most éppen azért, mert az apja nem boldogult az önkiszolgáló kasszával, és fizetés nélkül távozott a boltból, majd agresszív volt a biztonsági őrrel. Azt találja ki, 9_20nagypapa_hadmuvelet.jpghogy az apjának hozzá kell költöznie. Hogy helye is legyen, a fiának, Peternek kell átengednie a szobáját és felköltöznie a padlásra. A gyerek ezt nehezen viseli, és a barátai is uszítják az iskolában. Így háborút hirdet a beköltöző öreg ellen, aki bele is megy a játékba pár szabállyal. Így megindulhat a borotvahab kicserélése, a bútorok szétszerelése, a házi feladatok meghamisítása és az egyéb játszmák, melyek közben jól is szórakoznak, és kisebb fájdalmak mellett mindketten ráébrednek, mennyire fontos a család az életükben.

A fiatalságot és a szépséget bálványozó kultúrában élünk – elég csak bekapcsolni a tévét, és megnézni a reklámokat. Az öregség pedig nem szép – nem is régen olvastam, hogy az öregek otthona sem véletlen találmány. Nem szívesen emlékszünk az elmúlásra és a test hanyatlására. Ha színész az ember, gond is, hogy mit kezd magával, ha már kiöregedett a saját karaktereiből. Van, aki akció papának áll, egyesek aprópénzre váltják a korábbi karrierjük, de azért akadnak még olyan darabok is, amire azt tudom mondani, igen, valahogy így kellene.

Robert de Niro nem először játszik nagyapát - hitelesebb is annak, mint fiatal apának volt az Irishman történetében – de most sokkal szimpatikusabban teszi, mint amikor Zach Efron felforgató öregét alakította.

Nincsenek olcsó és alpári poénok, ez valami olyasmi, amire azt tudom mondani, hogy méltósággal megöregedni és felvállalni, hogy igen, már nem vagyok húszéves, de vannak még dolgok, amiket tudok. Ezért is emelném ki, amikor az unokák vs. nagyszülők kidobós meccset játsszák a filmben. Meg sem próbálják utánozni a 10-12 évesek ugrálását és gyorsaságát, hanem azt mondják, azzal dolgozunk, amit tudunk, amiben jók vagyunk. Ki is jön egy döntetlen. Ez a hozzáállás már félig eladta nekem a filmet.

Úgy van benne agyon nyomva a család fontosságának üzenete, hogy nem éreztem úgy, a számba akarják rágni. Része a cselekménynek, miközben zajlanak közben az események. Itt simán belefér, hogy egy családi ünnep kedvéért tűzszünetet kötnek. Vagy segítenek egymásnak, akkor is, ha éppen háborúst játszanak. Ahogy segítenek az iskolai zaklató ellen, vagy amikor horgászni mennek.

Jól estek ezek a családi percek, miközben ez egy vállalható családi komédia is, amiben olyan humor van, ami kisebbeknek és nagyobbaknak is vállalható. Ok, vannak sokat látott klasszikusok – pl. a tisztálkodószerek kicserélése más vegyi anyagra, vagy az étellel való szórakozás, de akadnak új és jó ötletek is. Miközben igazán nem durvulnak el – itt végig megmarad az érzés, hogy ők egy család, és inkább játékosan marják egymást, mint halálosan komolyan.

A színvilág is ilyen, színes és szórakoztató, jó nézni. Nekem nagyon megvolt benne az a feelgood érzet, ami a cselekmény sajátja is.

Bejött a szereposztás is. Azt már írtam, hogy de Niro szimpatikus volt itt nekem. De helyesek a gyerekek benne, és a nyugdíjas csapatot is perfektül összerakták. Jane Seymour és Christopher Walken is szerethető, helyes figurákat kaptak. Uma Thurman is helyt állt felelős, szimpatikus családanyakánt, bár remélem, azért nem ragad ebbe a szerepbe úgy bele, mint Jennifer Gardner.

Meglepően jól szórakoztam rajta, nekem újranézős családi film lesz.

 

Nagypapa hadművelet - 5/4,5 jópofa családi komédia a Dennis, a komisz szellemében. Még a szereposztást is bírtam.

https://www.youtube.com/watch?v=N452krYwoHU

Az erdő

(minisorozat)

Eltűnt testvért kereső, bírósági ügyes, múlttal szembenéző.

Pawel elismert ügyész, aki most a magánéleti tragédiájával birkózik. Szeretett felesége betegségben elhunyt, és a kislányával árván maradva próbál gyászolni. Ekkor találja meg egy olyan eset, amely felkavarja a múltja emlékeit. Egy fiatal nő keresi meg őket, aki az őt megerőszakoló két fiút jelentette fel. Ám a lány szegény, kétes a híre, míg a fiók mögött gazdag és mindenre kész apa áll. Mivel a lány saját húgára emlékezteti a férfit, mindenre kész, hogy 9_20az_erdo.jpgigazságot szolgáltasson neki. Közben a húga aktáját is újra nyitja, és lehetséges nyomok után kutat. Mert jó pár évvel korábban egy nyári táborban voltak az anyjukkal. A húga és két fiú nyomtalanul eltűnt, míg egy diáktársuk lemészárolt teteme előkerült. Pawel régi sebeket tép fel, újra találkozik egykori szerelmével, és egyre közelebb kerül a válaszokhoz.

Izgalmas, amikor egy szerzőt felfedez magának a filmipar, és az megdobja a regényeket is. Harlan Coben éppen ilyen helyzetben van – egyre több regénye kerül valamilyen formában feldolgozásra a Netflixen. Az erdő is ilyen – egyszer korábban már kiadták a regényt magyarul, de a sorozat miatt érkezik az újabb kiadás is. Ami miatt még érdekes ez a sorozat, hogy nem amerikai adaptáció.

Az erdő minisorozat a lengyelek alkotása, és úgy van alakítva a cselekmény, hogy saját kultúrájukba adaptálták a történéseket. A legfeltűnőbb talán a nevekben a váltás, a helyszínekben. A cselekmény és a csavarok azonban változatlanok maradhattak. Ezzel is azt bizonyítva, hogy a krimi szempontjából mindegy, hol játszódnak az események. Coben nem olyan történeteket ír, melyek helyspecifikusak. Az alapkonfliktus, amit itt most a szegény – gazdag ellentétben fogalmaznék meg, bármely nemzetnél működhet.

Hiszen miről is szól a tárgyalótermi ügy igazán? Hogy a gazdag srácok megtehetnek, amit csak akarnak, mert az igazságot meg lehet venni. Megzsarolni az ügyészt, lefizetni a rendőröket és a tanúkat. Mi esélye van így a nincstelen lánynak? Még akkor is, ha az esetről felvétel is készült.

A múltbeli esetnél kicsit más a helyzet, hogy a gyűlölet és a korrupció ott is megkapja a maga szerepét. Kell egy bűnbak, és a zsidó lesz az. Meg lehet nézni, hányféleképpen tették tönkre a családot valamiért, amit el sem követtek. Anyagilag, erkölcsileg is lenullázták őket, amire aztán az egészség is ráment.

Nem is volt jó nézni ezt a filmet, mert egyre komorabb lett az egész. A társadalom, a karakterek személyes történetei. Mindenki csak szenvedett, és annyira reménytelennek tűnt az egész. Itt azt látjuk, hogy valakinek mindent fel kell adnia és hatalmas áldozatot kell hoznia, ha igazságot akar tenni.

Arról nem is beszélve, hogy szinte minden karakter a maga alkotta pokolban élt. Kínozta a jelene, a múltja őket és annyira rossz volt nézni, ahogy csak szenvednek. A végére pár karakternek megcsillan az esély valami másra, talán boldogabb létre, de senki nem ragadja meg. Egyszerűen nyomasztó.

Amit a film külleme is kihangsúlyoz. Nagyon sötétnek éreztem a képi világot, és nem csak a múltbeli részeket, amelyek között rengeteg volt az esti jelenet. Érzelmekben is a szürkét tenném a sorozat mellé, és a látványban is ez dominált.

Mivel lengyel műsor lett, helyi színészekkel dolgoztak. Lengyel filmet talán csak 2-3-at láttam életemben, így senki nem volt ismerős. A nyomorúságot mindenesetre hitelesen játszották, minden színész esetében.

A regény helyett nem, de mellé lehet ajánlani. Pláne, ha depresszióra vágyunk kicsit.

 

Az erdő - 5/3 a történet magja érdekes, a tárgyalótermi rész is lekötött, de különben nyomasztó és fura.

https://www.youtube.com/watch?v=8LidRbMr_vs

süti beállítások módosítása
Mobil