Művészes, betegséggel szembenéző, emlékező.

Salvador Mallo jelentős, kortárs spanyol filmkészítő és író. Egy ideje azonban nem dolgozik és a lakása magányában tölti az idejét. Fájdalmak kínozzák, egyaránt testiek és lelkiek, segítséget azonban nem kér. Amikor egy korábbi filmjét újra játsszák, felkéri egykori főszereplőjét, hogy együtt menjenek el a vetítésre és mondjanak beszédet. Ahogy tisztázni kezdik a múltbeli félreértéseket és sérelmeket, Salvador jelenének fájdalmai is felszínre kerülnek. A fizikai fájdalom, ami miatt képtelen dolgozni, és ami miatt a drogok felé fordulna. A számítógépében rejtett anyagok, melyekből könnyen rendezhetne akár filmet, akár színházban. A múlt darabkái, melyeket még magában sem dolgozott fel. A szegény gyermekkora, a karizmatikus anyja, aki soha nem tudta igazán elfogadni a fia életét és szexuális beállítottságát. A nagy szerelem, akit a drogok miatt hagyott el. Ahogy egyre több mindent tud kimondani, élete egyre több szereplőjével tud megbékélni, úgy kezdhet el harcolni, hogy jobban legyen és újra alkothasson.

Az idei Oscar jelölések közül ezzel a filmmel még adós voltam. Egy ismerősöm, aki eléggé Antonio Banderas rajongó, majdnem össze is veszett velem, annyira másnak drukkoltunk a legjobb főszereplő kapcsán. Ő természetesen azt szerette volna, ha Antonio kapja az Oscart ezen alakításáért, míg én Phoenix mellett érveltem, akinek már évek óta járt az a díj. (Igen, én már a Gladiátorért neki adtam volna a legjobb mellékszereplőt.) De ez már egy lefutott harc, nézzük is inkább a filmet, amit végre megnéztem!

A története és azzal együtt a cselekménye nem olyan, hogy könnyen össze lehetne, vagy érdemes lenne foglalni. A váz Salvador jelene, a fájdalmai és a kapcsolatai. Ezek mind kapcsolódnak a múlthoz, ami folyamatosan meg is elevenedik előttünk. Az időrend az emlékezés rendjét követi, így nincsen sorrendiség benne. Egyes életszakaszokat nem is látunk megelevenedni, csak beszélnek róla, vagy monológként színpadi előadás témája lesz. Mégis, lehet érteni a filmet és frappánsan összeáll.

Konkrétan úgy éreztem, hogy minden jelenettel egyre jobban értem a főszereplőt, és újabb dolgokat tudok meg róla. Egy látszólag egyszerű, bezárkózott művész portréja megtelik színekkel és árnyalatokkal a film alatt. Mintha egy hagyma egyre mélyebb rétegei felé haladnánk, eljutva a végső igazságokig.

Ez érdekes abból a szempontból is, hogy miközben egyre tágabb, nagyobb a halmaz, amiben Salvador életét látjuk, úgy lesz egyre szűkebb az a metszet, ahol a személyisége mozgatórugói feszülnek. Még annak is, hogy nem akar orvoshoz menni a fájdalmaival, milyen mélyre visszavezethető gyökerei vannak…

Nem egy izgalmas, harsány film ez, de valami mély, tartalmas élmény, ami eléggé populáris, hogy szórakoztató legyen, de nem az a célja. A művészetről, az Emberről mond sokat. A megbánt döntésekről, bocsánatról és feldolgozásról.

Vizuálisan is hangulatos, ahogy pl. a férfi szegényként töltött gyerekkora szemben áll a jelen gazdagságával. Díszletekben, színekben, az egész hangulatában.

Ki kell emelni a színészek munkáját. Igen, Antonio Banderas nagyot játszik. Ennyire mély és elegáns figurát még nem láttam tőle. Érzékeny, intelligens alakítás, amiben nyoma sincs annak a képnek, amit a Zorro vagy a Desperado ültetett el a fejembe. Ettől függetlenül jó helyre került az Oscar, de abszolút érthető, miért kapta a jelölést Banderas és drukkoltak neki többen is.

Még Penelope Cruz karaktere fogott meg, jól állt neki a szerep.

Van egy Almodóvar-film, ami tetszett? Úgy tűnik, igen. Ezt a filmet szerettem.

Fájdalom és dicsőség - 5/4,5 Banderas remekül hozza a karakterét, és a történetet is érdekesen rakták össze. Tetszett.

https://www.youtube.com/watch?v=27kkH9Q6agw

A nevetés a legrosszabb időkben is kiváló orvosság. (Hunters)

(Kevin gondban van, az igazság elmondásával tönkre tegye-e egy halott rendőr emlékét. Tanácsot kér, és nem pont azt kapja, amit várt.)

• Ahogy MLK mondta, a tragédia nem a fekete emberek elnyomása és kegyetlen bánásmódja, hanem a jó emberek hallgatása. Igaza van. Így van. A hallgatás, a belenyugvás, és néha ki kell állnod, nem számít milyen kockázatos, hogy lássuk, mi sül ki belőle, igaz? De nem mindegy, milyen ember teszi ezt. Erősnek kell lenned történjen bármi. Az a nagy igazság, hősnek lenni, bátornak lenni nagyon nehéz. Abból nem fizeted ki a számlákat vagy nyersz bármit. Az egyetlen, ami ebből származik, a megnyugvás és a hit, hogy változást eredményeztél. És ez a hit, ez az érzés elég kell legyen, mert ha többre számítasz, ha dicséretet és pacsikat remélsz, azt nem fogsz kapni. És mi a legnehezebb része? Nem számít, milyen erkölcsös vagy, vagy milyen rohadt nagy ügy mellett állsz ki, az esély, hogy valami tényleg változik, közel nullával egyenlő.
• Mire akarsz kilyukadni, Ray?
• Csak a valóságról beszélek. És az a valóság, hogy te nem vagy Martin Luther King. (Chicago PD)

Meghalni könnyű. A halottak békére lelnek, de az igazi hősök azok, akik tovább küzdenek. (Arrow)

(Harry beépülni igyekszik egy gyógyszerekkel üzletelő bandába. A társa nem hagyja megjegyzés nélkül a folyamatot.)

• Mi volt a veteránsegítőnél?
• A doki egyből csoportterápiára küldött.
• Semmi recept?
• Csak extra erős ibuprofénre.
• Te meg a csoportterápia? Még fizetnék is, hogy lássam.
• Kapcsolatba léptem az érzéseimmel, Jerry.
• Abból csak kettő van neked. (Bosch)

Ha te akarsz lenni a dzsungel királya, nem elég, ha csak játszod a királyt. Tényleg királynak kell lenned. Kételynek nincs helye. Mert a kétely káoszhoz vezet, az pedig bukáshoz. (Úriemberek)

A gimiben rengetegszer elmondták, hogy miben nem vagytok jók. Mindenhonnan ezt halljátok. A tanároktól, az osztálytársaktól. De itt nem. Ebben a programban azt fogjátok hallani, miben vagytok jók. Mert most láttam, mire vagytok képesek. Úgyhogy ne hagyjátok szó szerint senkinek, hogy valaha is közétek és a kitűzött céljaitok közé álljanak. (Chicago Fire)

(Egy várhatóan beteg baba várása közben humor és fájdalom váltakozik az ingatlanos házaspár életében.)

• Készítek neked reggelit.
• Te?
• Miért?
• Főzni fogsz?
• Igen, főzni fogok, mert jól főzök.
• Szóval, felgyújtod a kis házunkat, így akarod megoldani a dolgot?
• Igen. Kinyírom magukat finomságokkal. (Az átok háza)

Féltékenykedő, színésznős, személycserés, barátnővel nyaralós.

Beth és Anna régi, jó barátnők, akik most közös hétvégét és pihenést terveznek maguknak. Mindkét fiatal nő színésznő, és eddig komolyan össze is tartottak. Ám az utóbbi időszakban nagyon másképpen alakult az életük: Anna szakított a barátjával, és a karrierje sem halad semerre. Ellenben Beth stabil párkapcsolatban él, több filmben is szerepelt (ha nem is mindegyiket forgatta jó kedvvel a sok meztelen jelent miatt) és cikkek is jelennek meg róla, mint feltörekvő tehetségről. A nyaralás első percétől Anna folyton a kettejük közti különbséggel szembesül – Beth az, akit randira hív a neki tetsző férfi, és a nővel rajongók akarnak közös fotót, amit neki kell elkészítenie. A féltékenységét nem is tudja jól titkolni, és a kellemes hangulat hamar gyilkossá válik. Amikor mindenki elkezdi kimondani, mit érez, elszabadulnak az indulatok.

Miért nem szabad a címre hallgatva filmet választani? Úgy lehet járni, mint nekem sikerült a Démonaink cíművel. Azt hittem, egy olcsóbb horror lesz, ha szerencsém lesz, akkor inkább pszichésen ijesztő, és nem jump scream elemekre alapozó. Ehhez képest belecsöppentem egy művészfilmes drámába, amitől megkímélem magam, ha előbb elolvasom, mégis miről akar szólni ez a film.

Mert vannak benne démonok, csak éppen ezek nem gonosz, külső identitások, hanem az ember belsőjéből fakadó irigy és gonosz késztetések. Beth nekem álszentnek tűnt, és sok mindenben nem is értettem, mit és miért csinál. Az ő démonja talán az, hogy a természete teljesen más volt, mint a szerep, amibe kényszerült. Ő az a csendes, alig észrevehetetlen lány, aki minden konfliktust elkerül. Egy nebáncsvirág. Nem is volt boldog attól, amiket elért. Így nem is érezhette, hogy ami neki már szinte teher, az a másiknak irigylésre méltó.

Irigység, féltékenység – Anna démonai. Amit ő akart, azt Beth könnyeden megkapta. A szerepek, a rajongók és egy férfi, aki szerette. Ő azt nem látta meg, hogy Beth nem boldog. Azt hitte, csak lekezeli azzal, hogy mennyire semmibe veszi a sikereit.

Kicsit éreztem köztük egy tragikus félreértést, kommunikációs szakadékot is.

Ahhoz képest, ezt milyen jól lehet elemezgetni, nézni nem volt egy élmény. Az totálisan benne volt, hogy mennyire más a két nő, és hogyan nő közöttük a szakadék. Anna karaktere közben olyan tekintetet vetett a barátnőjére, hogy az felért egy vészcsengővel: itt baj lesz!

De ezzel a feszültséggel nem tudtak mit kezdeni. Az éjjel történik valami, de nem látjuk, mi. Hangokat hallunk, majd látjuk, hogyan változott meg a helyzet. Anna jön elő, de teljesen abban a karakterben, amilyen addig Beth volt. Vizionál, kísérti a másik nő, de Beth szellemalakja nem az igazi nőt idézi, hanem teljesen átvette Anna korábbi temperamentumát és stílusát. A külsőségekben: ruhák, haj és a teljes viselkedésükben egymás tükrei lettek.

Az egy dolog, hogy nem valami értelmes, a végére valamit ki lehetett volna hozni belőle. Ahogy Anna Beth nevén pasizott, meg csinálta a semmit, közben hallucinációktól szenvedve, azt hittem, alibit gyárt magának, mintha Beth még élne. De a végére ezt is el kellett vetnem, és jött egy újabb fordulat.

Arra már nem értettem semmit – mi történt, mi nem, mi van? Annyira el is fáradtam ettől, hogy már érdekelni sem tudott. Simán zavaros, feleslegesen bonyolított és zavaró képi világú film, amit nem véletlenül fesztiválfilmként forgalmaztak.

Amit még kiemelnék, hogy az Annát játszó Mackenzie Davis ismerős lehet a legutóbbi Terminátor filmből. Itt jobban játszik, de szomorú ezt leírni, a Terminátor film kellemesebb élmény volt, mint a Démonaink.

Most pedig kitalálom, mit nézzek meg este. Reméljük, sikerül jobban választani. �

Démonaink - 5/2 az elején a féltékenységet jól megmutatják, de utána a film zavaros és szinte érthetetlen.

https://www.youtube.com/watch?v=wp4blJoV9h4

5: Holmes és Watson - Sherlock Holmes, de másképp. Itt akadnak olyan kalandok, mint a meggyilkoltnak hitt királynő testének elrejtése, miközben a testőrök odakint állnak és várnak. Ez a Holmes komoly érzelmi nehézségekkel küzd, és a szeretett (?) nőt felülteti a Titanicra. De még Amerikába is átmerészkedik Moriarty nyomában... engem inkább dühít, mint nevettet, de ez a paródia.

4: Isn’t it romantic - Natalie az anyja mániájának hála kiskorától megveti a romantikus komédiákat. Komoly építész, aki küzd a cégben egy jobb helyért. Amikor baleset éri, beveri a fejét, a világ szó szerint megváltozik körötte. Mintha egy romantikus komédiában lenne - élénkebb színek, tipikus romkom karakterek - tiszta agybaj egy lánynak, aki mindezt gyűlöli. Mire élvezni kezdené, rá kell jönnie, milyen játszmák folynak a háttérben, és ki az, aki tényleg megérdemli a szívét.

3: Csupasz pisztoly - Frank Drebin hadnagy neve a paródiák világában nem szorul magyarázatra. Egy rendőr, aki nem a hagyományos módon intézi az ügyeket. Lazán szétveri az Amerika ellenes összeesküvést, meg kell találnia, ki mártotta be a társát, és lehetőleg II. Erzsébetet is életben kell tartania a városba tett látogatása alkalmával. Közben álcázza magát operaénekesnek és baseball játékosnak, és a lánykérésre is extrém módot talál...

2: Jégi dicsőségünk - Will Ferrell nagyon nem a szívem csücske, éppen ellenkezőleg. Ennek ellenére ezt a filmjét én is végig tudom nevetni. Adott két műkorcsolyázó, a legjobbak a világon, akiknek egy vetélytársuk akad: egymás. Gyűlölik is a másikat, és egy versenyen elkövetett balhé után ki is zárják őket a műkorcsolya versenyekről. De nekik ez az életük, mit tegyenek? Őrült ötlet: induljanak párosban, együtt! Nem csak a vetélytársakkal kell megküzdeniük, de egymásban is meg kell tanulniuk bízni és összedolgozni.

1: Űrgolyhók - a Star Wars paródiája, olyan felejthetetlen jelenetekkel, mint a sivatag átfésülése vagy Morzsa személye - igen, itt a hős társa egy félig kutya, félig ember. Morzsa. Mi a történet? Ki kell szabadítani az esküvőjéről megszökött Vespa hercegnőt, akit a gonosz űrgolyhók vezére, Lord Helmet is magának akar. Meg kell tanulni használni a Schwartz erejét, Yoghurt segítségével. Meg kell akadályozni, hogy elszívják a levegőt a gonoszok. A végére pedig azt sem árt felfedni, hogy hány herceg maradt az univerzumban...  

Rejtélyes eltűnéses, nyomozós, előkelő körös, vonaton utazós.

A múlt században az angolok egyik kedvelt üdülési helye a Balkán és Horvátország. Egy csapat fiatal, köztük a gazdag örökösnő, Iris is itt tölti az idejét. Amikor a csapat hazautazik, a nő még pár napot maradni szeretne, és később indul vissza Londonba. A vonatra azonban nagyon nehezen jut fel: alig akarnak neki jegyet adni, majd az indulást is majdnem lekési egy titokzatos ájulás miatt. A fülkében egy bárónő és társasága foglal helyet, Iris az egyetlen kívülálló. A szemben ülő házvezetőnő, miss Froy az egyetlen, aki kedves vele és próbál segíteni a rosszul levő lánynak. Az elalvó, majd felébredő Iris azonban már nem találja a hölgyet, és a többiek úgy tesznek, mintha nem is utazott volna velük. Iris nem hagyja annyiban a dolgot, és próbál segítséget kérni a vonaton utazó angoloktól. Egy nyelvész professzor és egy fiatal mérnök, Max próbálnak segíteni neki, miközben maguk sem tudják, hogy egy összeesküvésbe csöppentek, vagy Iris szorul orvosi kezelésre.

Vannak adósságai az Oscar bizottságnak. Minden idők egyik legnagyobb rendezője Alfred Hitchcock volt, mégsem nyert egyetlen díjat sem. Pedig a filmjei akkor és most is megállják a helyüket, szinte mindegyik klasszikus lett. Nem véletlen, hogy tovább élnek, újabb feldolgozásokat és tovább gondolásokat kapnak, de nem rémlik egy sem, amire azt lehetne mondani, hogy jobb volt, mint az eredeti.

A Londoni randevú 2013-ban kapott egy újraforgatott verziót. Azzal adós maradok, hogy az eredeti művel összehasonlítsam, mert nem láttam. Majd igyekszem pótolni, mert még ez a verzió is tetszett annyira, hogy érdekelni kezdett az eredeti film. (Még akkor is, ha az fekete-fehér. Nem a színeken múlik a film minősége.)

A cselekmény kettős élmény volt. Az a hangulat, hogy Iris épelméjűségét megkérdőjelezik, nagy a feszültség és a nyomás, tetszett. Hangulatos volt, a tévéfilmes körítés ellenére is hatásos. Jól átadta a film a nő küzdelmét, aki kelepcébe került, de ennek ellenére nem adta fel, és küzdött tovább.

A krimi vonal gyengébbre sikerült, már szinte gyerekesnek éreztem az összeesküvést és az indokokat. Ahhoz keveset tudtunk meg az egyéb szereplőkről, hogy átérezhessük, ki és miért gátolja Iris törekvéseit. A bárónő kifejezetten ellenszenves lett, így nem kezdtem el azon gondolkodni, hogy valóban igazat mond-e. Sütött róla, hogy rosszban sántikál. A vénkisasszony angol hölgyek meg, akik a virágnyílásra haza akartak érni… most komolyan? Valaki meghalhat, csak ők hazaérjenek a virágaikhoz? Az agyamra mentek. Egyedül a lelkész feleségét értettem meg, és éreztem át az ő drámáját is.

Talán kicsit megidézte bennem Poirot esetét az Orient Expresszen, bár az jobban sikerült ennél a filmnél.

A romantikus vonal nem különösebbe n érdekelt, de szerencsére nem is erőltették túlzottan. Az nagyon mesebeli lett volna, ha 2 nap ismertség után máris szerelemről meg házasságról kezd el beszélni a két fiatal.

A szereposztás viszont bejött. A bárónőt nagyon eltalálták, ha nem is vagyok biztos benne, hogy végig ennyire hidegnek és ellenszenvesnek kellett lennie a karakternek. Tuppence Middleton szerethetően makacsnak hozta a hősnőt, Tom Hughes meg jól mutat a kosztümös filmekben. Ami magyar szemmel mosolygós volt számomra, hogy felismertem a szereplők között Lengyel Tamást. Hogy került ő ide? �

Hogy ismételjem magam, Hitchcock filmjei jelentősek voltak, és maradtak is. Az újrázásokkal lehet próbálkozni, ahogy ez a film is tette. Hamarosan érkezik az új Rebecca is, érdeklődve várom, az hogyan sikerült.

Londoni randevú - 5/4 a történet egyes naiv szálak mellett is érdekes. Hangulatos lett, a szereposztás is korrekt.

https://www.youtube.com/watch?v=T5-1R249ARU

MOZI:

A mozik még zárva.

DVD:

• Élősködők
• Ragadozó madarak
• Az átok háza

Gengszteres, hatalmi átvételes, zsarolós, leszámolós.

Michael Pearson a semmiből küzdötte fel magát a szakma csúcsaira. A mély szegénységből lett elit egyetemen ösztöndíjas, ahol felfedezte, mihez van igazán tehetsége és kvalitása. A diplomát már meg sem várta, helyette Anglia egyik drogkirálya lett. Most azonban készül visszavonulni, és kényelmesen eléldegélni szeretett nejével és esetleg kölykökkel népesíteni be a házat. Az amerikai vevő rá is bólint az árra, azonban gondok lépnek fel az ügymenetben. Egy kínai maffiózó is Mickey üzletét akarja – Száraz Szem azonban lényegesen kevesebbet fizetne, és erőszakos is. Egy utcai banda is gondot okoz, bár az ő tanáruk felismeri, milyen hibát vétettek, és igyekszik elsimítani a dolgokat. Míg Mickey jobb keze, Ray egy zsarolóval is foglalkozik, meg kell oldaniuk egy szövetségesük családi gondját is, aki a drogossá lett lányát akarja visszakapni. Az élet-halál játszma egyre keményebb.

Guy Ritchie egyike azoknak a rendezőknek, akik az első filmjeikkel akkorát szakítottak, hogy csodagyerekként lettek elkönyvelve, és egy stílust is a sajátjukévá formáltak. Aki abban dolgozott utána, őt másolta. Ám sajnos, Ritchie karrierje abban is hasonlít Shyamalan mennybe majd pokolra szállásában, hogy az első filmek sikerét nem tudta megismételni. Talán Ritchie olyan mélyre nem süllyedt, és neki azért vannak sikeres filmjei is, jóval több, mint a Hatodik érzék alkotójának (igaz, a Madonnával közös rettenetet nem láttam, így arról nem tudok nyilatkozni).

Az Úriemberek is a korrekt filmek közé tartozik, de újat nem hoz. Ami Ritchie védjegye volt, a stílusa, benne van, de újat nem tesz hozzá. Most legyek gonosz, és mondjam azt, hogy most saját magát másolta?

Ez egy gengszterfilm, méghozzá a nagybani és nagyon gazdag drogkereskedők köréből. Az ő játszmáik nem egy szállítmányról és egyetlen balhéról szólnak, hanem százmilliós tételekről. A stílusuk azonban csak látszólag kifinomultabb annál, mint amit az alsóbb rétegekből mutatott meg nekünk Ritchie.

Sajátos stílusa van a filmnek és a szereplőinek. Michael csapatában benne van, hogy mélyről jöttek, de szintet léptek. Elegánsabbak és halálosabbak. Gazdagabbak is, úgyhogy a ruhatárjuk is jobb, ami stílus szempontjából nem utolsó szempont. Mennyivel menőbb öltönyben gépfegyvert ragadni és ráijeszteni az ellenre, mint lenne az tréning nadrágban…

Működik a történet elbeszélői módja – ahogy minden múlt időben zajlik, egy zsarolás történeteként elevenítik fel a már lezajlott eseményeket. Így ütni tud, amiben más az igazság. Nem lehet teljesen bízni az elbeszélőben, és mindent ő sem tud. Így a végére jöhet a lecsapás, miben és hogyan számította el magát. Egyszerű, stílusos, és működik.

Ritchie mindig is jó volt a karakterekkel, és ez most sincs másként. Rengeteg szereplőt mozgat, de mindenki kapott annyi egyedi vonást, hogy megjegyezhető és egyedi akkor is, ha csak kevesebb időt tölt is a cselekményben. Ok, olyasmin fel tudnék akadni, hogy honnan jön egy olyan név, mint a Száraz Szem, de ez Ritchie stílusa. Sokaknak jutnak ilyen nevek, Ravasz és Agy óta. Itt akad Edző, Száraz Szem, Nagy Dave.

Az sem semmi, hogy olyan neve van a rendezőnek, hogy simán tele tudja pakolni a filmet világsztárokkal. A legismertebb Matthew McConaughey, aki simán uralja a karakterét és stílust ad neki. Charlie Hunnam az Arthur után újra a rendezővel dolgozik. Michelle Dockery pedig ügyeskedik, hogy ne csak a Downton Abbey Lady Mary karaktere jusson eszünkbe róla. Lassan nálam össze is jön neki… De Henry Golding, Colin Farrell és Hugh Grant nevét is kiragadhatnám a stáblistáról. Jól állt nekik a Ritchie-film.

Nosztalgiázni simán tökéletes, hogy milyen is a Guy Ritchie-stílus.

Úriemberek - 5/4 bírtam a történetmesélését, bejött a szereposztása, a történet is elment, ha kicsit rutin is.

https://www.youtube.com/watch?v=PoH67S_QE9s

Életmentős, csapatos, tűzoltós, mentős.

A raktártűz komolyabb, mint elsőre tűnt, nagyok a veszteségek. Többen megsérülnek, a legjobban Otis. Hiába tesznek meg érte mindent, nem éli túl. A csapat gyászol, és igazságot is akarnak szolgáltatni a halott társuknak. Bevetik magukat, hogy ne maradjon következmények nélkül a szabálysértés. Otis egy emlékszobrot is kap, ahogy a kedélyek lassan elcsitulnak, és múlik a gyász. Boden alkalmasnak találja az időt arra is, hogy betöltse a megüresedett helyet. A pályakezdő Gallo érkezik az osztagba, aki egy lakástűzben árvult meg, és a tűzoltóknak köszönheti, hogy ő maga életben maradt. Gyerekkora óta készül erre a pályára – a vezetőknek figyelni is kell rá, hiszen több kockázatot bevállal, mint ami egészséges. Miközben a laktanya tüntetés helyszínévé válik, míg harcolnak a mozgássérült anya fiához való jogaiért, míg segítenek a gépbe szorult munkáson, egyikük megnősül, másvalaki rátalál az anyjára, de ifjúsági program is indul a tűzoltás iránt érdeklődő fiataloknak.

Az idei év nem volt jó a sorozatokhoz sem – úgy tűnik, az animációk napja jött el, ahhoz nem kellenek igazi színészek, és az animátorok tudnak dolgozni más-más légtérben is. Nem egy sorozat le lett rövidítve és soknak nem is tudni, mi lesz a sorsa. Az Odaát záró évada fáj legjobban, de a Chicago sorozatok is rövidültek a vírushelyzet miatt.

A legjobban a Fire végén látni, hogy nagyon félbeszakadtak a dolgok. Az utolsó rész az évadban egyáltalán nem olyan volt, mint egy évadzáró, csak egy ügy a sok között. Még csak nyitott véget sem hagytak benne, hogy kérdésekkel jöjjünk vissza a kilencedik évadra. Egy történetet mesél el, aminek megvan a vége is. Mivel hét alkalommal egészen máshogy néztek ki az évadzárók, most maradt is bennem hiányérzet.

Pedig, minden más tekintetben egy korrekt évadot kaptunk. A Fire eltalálta azt az arányt, amikor a részenkénti mentések és veszélyhelyzetek arányban állnak a magánéleti szálakkal. Mindkettő egyaránt fontos, és nem érzem még ismétlődőnek, rutinnak, mint a PD esetében. Még akkor sem, ha már nem tudnak olyan ötleteket felvillantani a vészhelyzetek tekintetében, mint a sorozat elején. 8 évad után ezen nincs is miért meglepődni.

Azokat az eseteket kifejezetten szerettem, amikor Severide önállóan vagy a tűzvizsgálókkal együtt a tüzek eredete után nyomozott. Az egy olyan ágazata a tűzoltók világának, amiről szívesebben megtudnék többet is. Simán el tudnék képzelni egy olyan krimis szériát, ami az ő munkájukra épülne. Ez valami olyan plusz ebben az évadban, amit élveztem. Még akkor is, ha azt már kevésbé díjaztam, hogy a kolléganő vonzalma Kelly iránt kiváltotta Stella féltékenységét. Mondjuk, nekem még mindig nem az igazi Kelly és Stella kettőse, én Annát bírtam, csak sajnos őt elvitte a rák egy korábbi évadban.

Ezzel rá is térhetünk a sorozat másik arcára: a tűzoltók magánéletére. Az mindegyik Chicago sorozatra igaz, hogy az együtt dolgozók olyan erős csapatot alkotnak, hogy már nem is csak munkatársak, de szinte családtagok egymás számára. Amivel a Fire kitűnik, hogy itt a magánéleti szálak nem csak szerelmi ügyeket jelentenek. Igen, idén eljutunk Joe esküvőjéig, de olyan témát is kaptunk, mint Sylvie esete, aki örökbefogadott gyermek volt, és nem ismerte a szülőanyját. Most viszont jelentkezik a nő, hogy szeretné őt megismerni. Vagy Emily története, aki küzd azért, hogy orvos lehessen belőle. Mert nem csak a szerelem és a munka az életük, amit szeretek ebben a sorozatban.

A színészek már nagyon szerepben vannak, és úgy tűnik, a vérfrissítés is működik. Rosende sokkal szimpatikusabb ebben a sorozatban, mint korábban volt az árnyékvadászok között. Mondjuk, vannak közös vonásai az ottani karakterével…

Érdeklődve várom, hogy indul majd a 9. évad. Én nézem majd tovább is.

Chicago Fire - 5/4 egy összetartó közösség, egy hivatás, és annyi magánéleti dráma, hogy jól lekössön.

https://www.youtube.com/watch?v=ysjQL7m9wOc

Az álmok szigetén mindenkinek lehet egy kívánsága. Gwen igent mondhat álmai férfijának, és a jelenre már van egy kislányuk. De a nőt zavarja, hogy kiesett 5 év. Plusz, a múltban volt egy másik tette, amit igazán bán. Patrick katona akart lenni, erre egy titkos bevetésen találja magát a múltban, amit az apja vezet. A kolumbiai út, ahonnan a férfi nem tért haza, hősi halált halt. Melanie a gimis nemezisét akarta kínozni, és döbbenten fedezi fel, hogy valóban elrabolták a nőt és neki halálig kellene kínoznia. Brax és JD csak egy nagyot akartak bulizni, csak éppen a ház egy drogbáróé volt, és a riválisok jönnek mészárolni.

Ahogy az álmok összeérnek, Gwen rádöbben, mi köti őket össze. Mindannyian része voltak pár éve egy katasztrófának, amikor egy fiatalember bennégett a lakásában. Gwen volt az alsó szomszéd, akinél a tűz volt. Patrick a rendőr, akinek be kellett volna érte mennie, de inkább megvárta a tűzoltókat és akkor már késő volt. Brax és JD a lakótársak. Melanie a lány, akivel randizni készült aznap este.

Rájön, ez nem az ő álmuk, valaki másé. Melanie be is vallja, ő azt kérte, hogy végezhessen velük. Nincs menekvés, az ellenfeleikkel még csak végezni sem tudnak, mert a sziget zombiként visszahozza őket. JD az első elesett. Juliának is jut azonban egy kívánság, és Gwen ráveszi a játékmestert, hogy teljesítse. Julia azt kívánja, hogy Melanie lehessen újra a szerelme mellett - a fiú zombija erre kinyúl a tóból és lehúzza magával a lányt.

Azonban egy gránát még ott van, leesik, és Patrick ráveti magát, hogy megmentse a többiek életét, ahogy egykor az apja is.

Végül látjuk, ahogy ülnek fel a repülőre és a túlélők elmennének. Patrick hősi halált halt, ahogy az apja. A kettejük fotója kikerül a falra. Brax azt kívánja, bár hazamehetne a bátyja is velük. A játékmester közli, lehetséges. Neki még nem volt kívánsága - de cserébe Bray a szigeten kell, hogy maradjon. Így lesz, Brax csatlakozik a játékmesterhez, míg a többiek hazarepülnek.

Apa – lányos, világvégét túlélő, biztonságot kereső.

Egy apa és gyermeke járja magányosan a vidéket, igyekeznek mindenkitől távol maradni és ellátni magukat. Az erdőben sátoroznak, gyűjtögetnek, mindig menetre készen. Kóc most kezd kamaszodni, és egyre több kérdést tesz fel. A családról, az anyjáról, a világról. Az apja a tőle telhető legjobban igyekszik nevelni, de a legfontosabb szempont, hogy biztonságban tartsa a lányt, akit fiúnak álcáz. Mert a világ rossz irányba változott meg. Volt egy vírus, amely szinte kipusztította az emberiséget. A nők elvesztették a szabadságuk, a közösségek elkapják és közösen őrzik őket, nem látva bennük többet, mint a szaporodás eszközeit. Ő pedig mindenre kész, hogy Kócnak ennél jobb élete legyen. Amikor a környéken túl sokan kezdik sejteni, hogy az Alexként bemutatott fiú valójában lány, felpakolnak és a nagyszülei otthona felé viszi a lányát, remélve, hogy ott biztonságra lelnek.

Megint népszerűek lettek a disztópiák, és az olyan katasztrófafilmek, melyekben egy vírus okoz nagy pusztítást. Az Életem fénye korábban készült, de most ennek a filmnek is adhat egy pluszt a jelenlegi helyzet.

Nem magát a vírus támadását látjuk, nagyon kevés flashback jelenet került be a történetbe. Azok elsősorban a családra koncentrálnak, az anyát hozzák közelebb, akit a lánya már nem ismerhetett meg. Ez a film a vírus utáni időkre koncentrál, amikor az emberi társadalom szétesett és más, szinte törzsi formákban él tovább. Személyes történet, amiben nem az egész emberiség sorsa a téma, hanem egyetlen családé.

Írhatnám, hogy emlékeztet kicsit Az útra, csak ebben egy apa és lánya páros a főszereplő, akik útra kelnek egy biztonságosabb helyre, nem apa és fia. De nem fogom összemérni a két filmet, már csak azért sem, mert nem jönne ki jól belőle az Életem fénye. Az útban olyan drámai erő és borzongatás volt, amire ez a film képtelen.

Ha csak a történetet nézem, nem sok minden történik benne. Nekem sikerült néha annyira unnom is, hogy örültem, hogy nem este nézem, mert akkor működött volna altatónak is. Egy dráma, aminek meg kellene ráznia és belém tépnie, mégis aludni tudnék rajta? Rossz jel. De egyszerűen nem haladnak az események. A film legnagyobb részében azt látjuk, hogy apa és lánya kettesben vannak, és beszélgetnek. Hiába érzem az apa tragédiáját, hiába tudom elméletben, hol van itt a hatalmas dráma, akkor is unatkoztam.

Az apa az, aki itt sok mindenen megy át, és akinek a sok szenvedése el kellene, hogy adja a történetet. Ő az, akinek látjuk a múltjából, miért csak a lánya van már neki. Honnan ered, hogy ennyire védi. Még az is, hogy milyen félve vágott bele az egyedülálló apa szerepébe, és mit hozott ki belőle. Mire képes az ember a gyerekéért? Mindenre, amíg meg nem hal. Csak éppen itt a nagy dráma belül zajlik. Az állandó félelem, hogy biztonságban tudja tartani. A külvilág folyamatos fenyegetése. Ahogy eljut arra a felismerésre, hogy a világ túl rossz ahhoz, hogy ketten szembe szálljanak vele, társakra van szükségük. Számomra a film egyik csúcspontja az volt, amikor egyetlen ember kiszedi belőle a titkát, amikor kimondhatja, hogy lánya van és vigyázni próbál rá. Amikor szó szerint rá van írva, hogy mekkora feladat ez, milyen súly, ami szinte agyonnyomja.

Így talán a film egyik legfontosabb eleme, hogy ki játssza az apa karakterét. Casey Affleck, mint színész, telitalálat a főszerepre. Hasonló karakterért nyert Oscart is, meggyőzően játssza most is. Színésznek mindig is tehetségesebb volt, mint a bátyja. Valahol szomorú is, hogy a személye olyan, hogy a karrierjét is visszaveti. Ez az ő filmje, a lányát játszó színésznőnek jut még mellette említésre méltó szerep, de ez inkább az apa, mint a lány története.

A drámája jó, Affleck is, de nem tudom elfelejteni, mennyire untam helyenként.

Életem fénye - 5/3 az apa drámája jól benne volt, de túl sok kérdésem maradt a világról és a múltról. Untam.

https://www.youtube.com/watch?v=PoHADU7Oe-g