Apa – lányos, világvégét túlélő, biztonságot kereső.

Egy apa és gyermeke járja magányosan a vidéket, igyekeznek mindenkitől távol maradni és ellátni magukat. Az erdőben sátoroznak, gyűjtögetnek, mindig menetre készen. Kóc most kezd kamaszodni, és egyre több kérdést tesz fel. A családról, az anyjáról, a világról. Az apja a tőle telhető legjobban igyekszik nevelni, de a legfontosabb szempont, hogy biztonságban tartsa a lányt, akit fiúnak álcáz. Mert a világ rossz irányba változott meg. Volt egy vírus, amely szinte kipusztította az emberiséget. A nők elvesztették a szabadságuk, a közösségek elkapják és közösen őrzik őket, nem látva bennük többet, mint a szaporodás eszközeit. Ő pedig mindenre kész, hogy Kócnak ennél jobb élete legyen. Amikor a környéken túl sokan kezdik sejteni, hogy az Alexként bemutatott fiú valójában lány, felpakolnak és a nagyszülei otthona felé viszi a lányát, remélve, hogy ott biztonságra lelnek.

Megint népszerűek lettek a disztópiák, és az olyan katasztrófafilmek, melyekben egy vírus okoz nagy pusztítást. Az Életem fénye korábban készült, de most ennek a filmnek is adhat egy pluszt a jelenlegi helyzet.

Nem magát a vírus támadását látjuk, nagyon kevés flashback jelenet került be a történetbe. Azok elsősorban a családra koncentrálnak, az anyát hozzák közelebb, akit a lánya már nem ismerhetett meg. Ez a film a vírus utáni időkre koncentrál, amikor az emberi társadalom szétesett és más, szinte törzsi formákban él tovább. Személyes történet, amiben nem az egész emberiség sorsa a téma, hanem egyetlen családé.

Írhatnám, hogy emlékeztet kicsit Az útra, csak ebben egy apa és lánya páros a főszereplő, akik útra kelnek egy biztonságosabb helyre, nem apa és fia. De nem fogom összemérni a két filmet, már csak azért sem, mert nem jönne ki jól belőle az Életem fénye. Az útban olyan drámai erő és borzongatás volt, amire ez a film képtelen.

Ha csak a történetet nézem, nem sok minden történik benne. Nekem sikerült néha annyira unnom is, hogy örültem, hogy nem este nézem, mert akkor működött volna altatónak is. Egy dráma, aminek meg kellene ráznia és belém tépnie, mégis aludni tudnék rajta? Rossz jel. De egyszerűen nem haladnak az események. A film legnagyobb részében azt látjuk, hogy apa és lánya kettesben vannak, és beszélgetnek. Hiába érzem az apa tragédiáját, hiába tudom elméletben, hol van itt a hatalmas dráma, akkor is unatkoztam.

Az apa az, aki itt sok mindenen megy át, és akinek a sok szenvedése el kellene, hogy adja a történetet. Ő az, akinek látjuk a múltjából, miért csak a lánya van már neki. Honnan ered, hogy ennyire védi. Még az is, hogy milyen félve vágott bele az egyedülálló apa szerepébe, és mit hozott ki belőle. Mire képes az ember a gyerekéért? Mindenre, amíg meg nem hal. Csak éppen itt a nagy dráma belül zajlik. Az állandó félelem, hogy biztonságban tudja tartani. A külvilág folyamatos fenyegetése. Ahogy eljut arra a felismerésre, hogy a világ túl rossz ahhoz, hogy ketten szembe szálljanak vele, társakra van szükségük. Számomra a film egyik csúcspontja az volt, amikor egyetlen ember kiszedi belőle a titkát, amikor kimondhatja, hogy lánya van és vigyázni próbál rá. Amikor szó szerint rá van írva, hogy mekkora feladat ez, milyen súly, ami szinte agyonnyomja.

Így talán a film egyik legfontosabb eleme, hogy ki játssza az apa karakterét. Casey Affleck, mint színész, telitalálat a főszerepre. Hasonló karakterért nyert Oscart is, meggyőzően játssza most is. Színésznek mindig is tehetségesebb volt, mint a bátyja. Valahol szomorú is, hogy a személye olyan, hogy a karrierjét is visszaveti. Ez az ő filmje, a lányát játszó színésznőnek jut még mellette említésre méltó szerep, de ez inkább az apa, mint a lány története.

A drámája jó, Affleck is, de nem tudom elfelejteni, mennyire untam helyenként.

Életem fénye - 5/3 az apa drámája jól benne volt, de túl sok kérdésem maradt a világról és a múltról. Untam.

https://www.youtube.com/watch?v=PoHADU7Oe-g

Biztonságért dolgozó, rendőrös, csapatos.

Chicago utcái továbbra sem biztonságosak. Hank és a csapat mindent megtesz, hogy ezen változtassanak. Igyekeznek minél több drogterjesztőt lekapcsolni, és a bandák között is békét tartani. Rendszeresen beépülnek, a saját életüket veszélyeztetve akár, hogy minél nagyobb volumenű bűnözőket csukhassanak le, szükség esetén más osztagokkal és csapatokkal is együtt dolgozva. Ám Hank módszerei még mindig sokak szemét bökik, és továbbra is igyekeznek kivonni őt a forgalomból. Eddig a férfinak mindig sikerült megvédenie magát, amiben a csapatnak is nagy szerepe van. Hisznek benne, és kiállnak egymásért. Már szinte családként támogatják egymást: Kim és Adam felületes viszonya olyan helyzetet eredményez, mely ad még egy esélyt nekik, mint pár. Jay és Hailey partneri kapcsolatának határai is kezdenek elmosódni. Kevin pedig olyan választás előtt áll, mely meghatározza a további karrierjét és megítélését a rendőrségen.

Minden Chicago sorozatra igaz, hogy erősen használnak szappanoperás fordulatokat, nincs ez alól kivétel a PD-ben sem. Elvileg ez a leginkább realista és dráma a jelenleg futó 3 sorozat közül, és mégis úgy érzem, nagyon nem jók az arányok.

Mivel egy osztagban nincs sok ember, és a szappanos vonal miatt kellenek szerelmi szálak, lassan ott tartunk, hogy mindenki járt már mindenkivel, vagy nagyon szoros barátság van közöttük. Ok, attól hála égnek megkíméltek minket az írók, hogy Hank szerelmi ügyeket kapjon, de a többiek annál inkább ilyen eseményekbe kerülnek bele. Az idei csúcs Adam, aki az osztag mindkét női tagjával járt már, együtt is élt velük. (Bocs, majd elfelejtettem. Idén kaptak egy új kolléganőt, őt még nem szedte fel.) Kim ráadásul visszatérő elem az életében, ha éppen nincs senkijük, és valakire vágynak, összejönnek egy-egy alkalommal. Most komolyan Adam lett a csapat csődöre? Azon majdnem vihogtam, amikor az egyik ügy kapcsán kiderült, hogy a bár, ahova lejár, azért olyan vonzó a számára, mert rendszeresen összejön a pultossal. Kicsit azt is érzem, hogy nem tudnak már a készítők mit kitalálni. Legyenek család! Hoppá, mégsem, inkább csináljuk vissza és megint csak keringjenek egymás körül hetekig! Amit a Medben Natalie és Will között játszanak, arra hasonlít Adam és Kim története, amit már nagyon kezdek utálni.

Jay és Hailey vonalát még visszafogták, drukkolok is, hogy maradjanak társak és barátok, mert az már komolyan belterjes, ha egy ilyen kis munkacsoporton belül két pár is lesz.

Sokat mond az is, hogy ez egy rendőrös sorozat, és az a legmaradandóbb élményem, hogy mennyire nem tetszik, ahogy a szereplők szerelmi életét írják. Egyszerűen nincs olyan ügyük, ami megragadna az agyamba. Ugyanazokat a köröket futják újra és újra. Feltűnik egy új drogárus banda, Kevin beépül, lekapcsolják. Ha valaki elszökik, levadásszák. Ahogy itt látjuk a beépüléseket, azt különben is röhejesnek találom. Kiadják maguk fegyver- vagy drogkereskedőnek, és lecsapnak, amikor pénz és termék (fegyver, drog) gazdát cserél. Mintha csak ennyi lenne az egész. Előkészítés, a kapcsolat kiépítése, hogy a beépített embernek mennyire kell életmódot váltania – semmi. Tulajdonképpen itt csak a bűnözőkkel való találkozás idején játssza a beépített a bűnözőt, különben simán bejár dolgozni és rendőrként dolgozik.

Ami idén izgalmasabb téma lehet, a rendőrségen belüli rasszizmus. Mivel idén a The Good Fight is hozott hasonló témát, amit ezzel párhuzamosan néztem, itt nem találtam olyan érdekesnek. Kevin kapott vele egy dilemmát és elkeserítő a kép, de ennyi. Majd ezzel mennek tovább, kiderül, mit sikerül kihozni belőle.

Számomra továbbra is ez a leggyengébb a Chicago sorozatok közül, de egynek elmegy.

Chicago PD - 5/3,5 hiányoznak a járőrök belőle, és nem dolgoznak emlékezetes ügyeken a csapattal.

https://www.youtube.com/watch?v=BjMS_JjKB0g

Nyaralós, nagymamával összebarátkozó, családi zűrös.

Adott egy család, benne hét gyerek, akik olyan követhetetlenül rokonok, hogy kívülállónak esélye sincs átlátni, ki kinek kicsodája. Mert a szülők 2-3 házassága miatt sok köztük a fél- és mostohatestvér. Aki az egyiknek vérrokona, a másiknak nem. Ennek ellenére a gyerekek nagyon összetartanak, hiszen tulajdonképpen a szülők megosztva nevelték fel őket. Nem kis traumaként élik meg, amikor nyáron külön kell válniuk. Mindenki a maga szülőjével tart, legtöbbször olyan programra, amihez semmi kedvük sincs. A kis Gulliver az, akit se az anyja, se az apja nem tud magával vinni, így a nagymamához kénytelen menni. Aurore hírhedt a családban a szabados viselkedéséről és a nem éppen gyerekbarát életmódjáról. A gyerekek nem is bírják nézni, mennyire egyedül van, így mindenki szökni kezd, és lemennek mind a nagyanyjukhoz. Aurore eleinte nem is tud mit kezdeni a kisebb és nagyobb srácok tömegével, de a nyár végére felfedezi, mi a jó abban, hogy nagymama.

Vajon az is poén akart lenni, hogy teljesen átláthatatlan, ki kinek és hogyan a rokona? Amiben biztos vagyok, hogy két anya féltestvér, az ő rokonságuk a film családi állapotának az eredője. Az ő anyjuk Aurore. Az egyik lánynak két gyereke van, egy nagyobb fia és az egyetlen, akinek a nevét is tudom, a kis Gulliver. Neki van egy másik féltestvére is, hiszen az apjának is volt egy korábbi házassága, ahonnan van egy idősebb bátyja. A 7 gyerekből ennek a 3-nak volt érthető nekem a rokonsága, a többieknél elvesztettem a fonalat. Még csak azt se tudom, melyik nő Gulliver anyjának a féltestvére.

Akit ezek az átláthatatlan viszonyok zavarnak, két dolgot tehet: a film elején tollat ragad, és felvázolja, amikor 2-3 mondatban elmondják, ki-kinek a testvére, féltestvére, mostohatestvére. Vagy, neki se áll a filmnek.

A saját módszerem az volt, hogy nem is érdekelt. A lényeg, hogy rokonok, és családnak kezelik egymást. Egyetlen történetszálnál fontos csak, hogy igazából milyenek a rokoni viszonyok: az egyik lány ugyanis bele van esve az egyik fiúba a csapatból, aki vér szerint nem a rokona, csak házasság révén unokatestvérek.

A gyerekek mind mások, és mindenkinek van egy aktuális problémája. A film eleje azért is nem tetszett, mert külön-külön mozognak, mindenkinek megvan a maga baja, amire nincs ideje a filmnek, és csak ugráltunk ide-oda megoldás nélkül. A kis problémáik tipikusan kamaszproblémák: az egyik most esett át az első szakításon, és fáj a szíve. Van, aki elvált szüleit szeretné újra együtt látni. Van, aki reménytelenül szerelmes egy iskolatársba, aki még csak észre sem vette őt eddig. Van, aki a szülei és a kistestvérei miatt aggódik, mert a középkorú szülőket túlzottan lefárasztják a tipegni kezdő ikreik. Van magányos, van, aki az álmát szeretné élni, de fél belekezdni.

Aurore fogja majd össze a szálakat, és közvetve vagy közvetlenül segít megoldani a gondjaikat. Ez az, amitől értékelhető a film. Amikor már Aurore sem csak lerázni akarja a nyakába szakadt unokákat, hanem elkezd foglalkozni velük, és kialakul közöttük egy kapocs. Amibe belefér, hogy elcipeli magával bulizni őket, vagy éppen meghallgatja a bánatukat.

Olyan poénok, amelyeken felhőtlenül lehetne kacagni, nincsenek a filmben. Inkább fárasztó a humora, amiben Aurore kezdeti nagyon nem nagyanyás viselkedése a poénok elsődleges forrása. Háttérfilmnek elmegy, vagy nagyon fáradtan, de ez nem az a film, ami elé le kellene ülni, és teljesen neki szentelni a figyelmünk.

A színészek nem tettek rám mélyebb benyomást, de olyan sokan is voltak ebben a filmben, hogy terük sem volt nagyon rá. A helyszín viszont szép, a francia Riviéra.

Egyszer, közben mást is csinálva megfelelt, de csak ennyi van ebben a filmben.

Álomnagyi - 5/3 a végére már szerethető, de addig inkább irritáló mozi, amiben azt se érteni, ki kicsoda.

https://www.youtube.com/watch?v=UHZUyQcztH8

Cím: Sing 2.

Készítők: a folytatások aranyszabályai szerint visszatérnek a sztárok és a készítők, ha mese léte folytán csak a hangjuk is adják a karaktereknek.

Műfaj: mese, családi, zenés

Cselekmény: semmit nem tudni még róla.

Várható megjelenés: már csúszik, most úgy tűnik, 2021 nyarára.

Miért várós?

• Hogy lehet az elsőt folytatni? El nem tudom képzelni.
• Taron Egerton megint énekelni fog, ez már önmagában is elég lenne.
• Bírom az Illumination legtöbb meséjét, az első rész is bejött.
• Jön BONO!!!

Hétköznapokba visszailleszkedő, űrhajós, kapcsolatokat szétziláló.

Lucy az első világűrbeli küldetéséről tér haza. A férje örömmel fogadja, és nem is titkolja, hogy családot szeretne alapítani. Lucy benne is lenne, de előbb még egy próbát tenne, hogy bejut-e a következő űrbe induló csapatba. Igazából csak ez érdekli: a Földön depressziós, rosszul érzi magát a bőrében. Az egyetlen, ami célt ad neki, hogy helyet szerezzen a következő űrhajóra, amelyre az egészsége kockáztatása nélkül feljuthat. A programra készülve ismerkedik meg a szívtipró Markkal, aki már járt az űrben, és a következő csapatban is benne van. Viszonyt kezdenek egymással, és Lucy kész lenne érte feladni a házasságát is. Amikor rádöbben, hogy Mark csak játszott vele, és minden téren elárulta – van egy másik barátnője, akit Lucy helyére javasolt a programba – a visszavágásra készül.

Mit találtam ebben a filmben egyedül érdekesnek? A szereplők munkahelyét. Minden fontos karakter a NASA alkalmazottja. Lucy és Mark űrhajósok, míg a nő férje, Drew a sajtóosztályon dolgozik. A szerelmi háromszöget négyszöggé változtató Erin pedig zseniális mérnök, aki már NASA alkalmazott, és arra készül, hogy ő is kijusson az űrbe. Az egész történet abszolút szimpla, bárhol megeshetne, amitől más, hogy ezek az emberek a NASA munkatársai. Ha egy szimpla multinál dolgoznának, nem is lenne semmi, amivel a film felhívná magára a figyelmet. Egy munkahelyi viszony, ami nem jól alakul, és a sértett fél próbál bosszút állni, a maga egyszerű eszközeivel és kissé őrülten.

A szerelmi szálak kifejezetten egyszerűek. Kiszámíthatóak. Egyikben sincsen romantika, egyik sem drámai, kifejezetten hétköznapi a teljes történet. Kedvem lenne a banális jelzőt is bedobni – illene rá.

A csalódásból épülő thriller vonal gyerekes. Lucy igazából át sem gondolja, mit és hogyan akar csinálni. Kiakad, és előbb cselekszik, mint gondolkozik. Butaság is, felelőtlen és értelmetlen is. Szerencsére a film sem ad neki nagy teret, a végén lép akcióba és már vége is a filmnek. Mondhatnám, hogy túl kevés és túl későn, de ha több időt pazarolnak erre a kirohanásra, ugyanolyan rossznak találtam volna. Nincs benne annyi, hogy működtesse a cselekményt.

Marad a dráma, amit nem tudtam átérezni. Valószínűleg, nagyon kevesen vannak a világon, akik érthetik, min megy keresztül Lucy. Hogy lehet olyan vágya az űr után? Miért érzi az egész életét utána olyan kicsinek? Mitől lesz depressziós? Gyanítom, ennek felfogásához űrhajósnak kell lenni, mert sem azonosulni, sem együttérezni nem tudtam a nővel. Annyira idegesítőnek találtam az űr utáni vágyát, hogy néha elküldtem volna sokk-terápiára. Plusz, elvileg ő egy tanult, erős nő. Hogy nem jut el addig, hogy elmenjen pszichológushoz, ha ennyire szétcsúszott a világképe és az érzelmi stabilitása? Bár lenne erre egy válaszom. Nem valószínű, hogy újabb küldetésre választanák ki, ha pszichológushoz járna.

Nem is értem, hogy sikerült ehhez a filmhez ilyen kaliberű színészeket leszerződtetni. Natalie Portman messze többre hívatott, mint ez a szerep. Arról nem is beszélve, mennyire irritált az a frizura, amit viselnie kellett ebben a filmben. Jon Hamm játssza a csajmágnes asztronautát, neki ez még jól is állt. Dan Stevens a naiv és jólelkű Drew szerepében kevésbé jött át – de simán lehet, hogy csak a bajusza irritált. Az nagyon. Zazie Beetz pedig nagyon tudatosan építi a karrierjét egy ideje, ennél jobb szerepeket szokott vállalni.

Mi lehetett nekik ebben a filmben a vonzó? Még a rendező személye lenne a legerősebb tippem, mert Hawley ennél jobb munkákat szokott kiadni a kezéből. Itt azonban nem működött szinte semmi. Unalmas, érdektelen, furcsa ez a film.

Az sem menti, hogy igaz történet alapján készült. Csak a NASA, ami érdekes benne.

Lucy az égen - 5/2 hiába jók a színészek (a többséget bírom is), nem fogott meg a történet. Fura dráma.

https://www.youtube.com/watch?v=vQP-L2pJzmk

Kísértetes, megőrülős, nyomozós.

Muldoon nyomozó a férje halála után a kisfiával másik városba költözik. Már az első ügye olyan kihívást jelent, amellyel talán nincs is ereje megbirkózni. Van egy ház, amelyre mintha átok szállt volna. Aki valamiképpen kapcsolatba kerül vele, annak a sorsa szörnyű véget ér. A nő nem csak bemegy oda, de elkezdi összeszedni az összefüggéseket és lenyomozni az ott történteket. Vajon készen áll a válaszra, amire bukkan? Peter és Nina egymásért rajongó pár, akik az első babát várják. Most komoly döntést kell hozniuk: a baba lehet, hogy komolyan beteg lesz. Közben egy ház eladásán dolgoznak, de miután Peter belépett oda, minden más lesz. Egy idős házaspárnak azonban a ház az egyetlen reménye: ha a holtak nem lépnek onnan tovább, akkor az után is együtt maradhatnak, hogy a beteg asszony eltávozott az élők sorából.

Az Átok filmek nem újdonságok. Jó pár rész forgott Japánban, és egyszer már született nyugati feldolgozása is – szintén nem csak egy filmről beszélünk. Kb. a Körrel egy időben nagyon mentek ezek is, amikor divatosak lettek a japán horrorok átdolgozásai. Mennyire voltak emlékezetesek? Mindig is inkább a Kör tetszett jobban, a thriller és nyomozós vonalával, és a furcsán hörgő szellemek nagyon nem voltak szimpatikusak. A saját olvasatomban tehát nem voltak olyan maradandó élmények.

Mások másként gondolták, és újfent próbálkoznak a franchise feltámasztásával. Az átok háza új történetet mesél el, némileg más megközelítésben. Most sem találtam nagy élménynek, de az vitathatatlan, hogy azt látni rajta, hogy a filmes trükkök egyre fejlődnek.

Ha csak a vizualitását nézem, rendben van a film. Kellően sötét, ijesztő és annyira látványos, amennyire egy horrornak annak kell lennie. Bár, kénytelen vagyok megjegyezni, hogy nem találtam egyedinek a szellemeket. Elvileg mindenki, aki ott erőszakos halált halt, kísértett abban a házban. Amikor abban a rothadt szellemalak félében voltak, nem tudtam megkülönböztetni őket. Egyáltalán, mindenki kísértett vagy csak egyesek? Ezt egy ponton túl már nem is tudtam, nem is akartam követni.

Amúgy sem értettem, hogy az ápolónő hogyan vitte haza a szellemet. Nem az lenne a lényeg, hogy ők egy-egy házat kísértenek? Pedig a végén erre épül a plusz horror poén is – hogy a gonosz soha nem hal meg teljesen, és valamiképpen visszatér – amit a végén sem értettem jobban, mint az elején.

Ami viszont tetszett, ha összességében zavaros is volt kicsit: ahogy a sok-sok szereplő történetét úgy meséli, mintha a jelenben járnánk, noha egyértelmű, hogy különböző idősíkok történetei állnak így össze. A végére válik csak átláthatóbbá, hogy mikor és mi történt, ki hogyan és ki által halt meg. Addig is volt egy kirakós érzetem tőle, hogy össze kell raknom fejben, mikor és miért zajlanak az események. Hajlamos lennék azt írni, hogy nem volt eléggé logikus, de egy természetfeletti horrorban nem a logika az, amit számon kellene kérnem.

Sok karakter mozog a filmben, így nagyon megismerni senkit nincs idő. Eléggé kliséket is használtak a készítők, így a kevesebb alapozással is be tudták őket mutatni. A megözvegyült rendőrnő, aki egyedül neveli a fiát és nem bírja elengedni az ügyet. A feleségét bármi áron menteni akaró öreg. A nyomozó, aki beleőrül az ügybe.

Sztárparádé sincsen, ha egy-egy ismertebb színész elő is fordul benne. Jacki Weaver Oscar-jelöléssel is rendelkezik, bár gyorsan hozzáteszem, nem ezért a filmért. John Cho rendszeresen bukkan fel ebben-abban, mint az ázsiai mellékszereplő. Betty Gilpin egyre több mindenben tűnik fel nekem, és itt nem a küllemére építették a karakterét.

Más, mint az első filmek voltak. Egyszer meg lehet nézni, de nem fog újabb japán horror átdolgozó hullámot elindítani, de nem jó annyira, se nem elég sikeres.

Az átok háza - 5/3 vannak ijesztő jelenetei, leginkább jump scream. A történet a végére összeáll, de addig…

https://www.youtube.com/watch?v=LlhVQV2rFsg