Időutazós, sorozatgyilkosos, rejtélyes, megszállott rendőrös.

Thomas Lockhart járőr nem dédelgetett nagyratörő álmokat, csak egy normális életre vágyott. A felesége éppen az első gyermekükkel minden órás, már alig várják, hogy szülők legyenek. A munkáját szereti, és nyomozó akar lenni, a képességei és az ambíciója is megvan hozzá. Egy estén különös gyilkosság történik: az áldozatok érthetetlenül kivéreztek. Thomas fedezi fel az azonos elemet: három szúrásnyomot a nyakukon. Ő csípi el az elkövetőt is, egy fiatal fekete nőt, aki különös dolgokat mond neki, majd ahogy dulakodnak, a metró elé kerül. 9 évvel később Thomas nyomozó, egyedülálló apa. Pont 9 évvel később a gyilkosságok folytatódnak, ugyanolyan módszerrel. Thomas újra látja a nőt is, akit 9 éve látott meghalni. Az ügy megszállottja lesz, de senki nem hiszi el neki, mi az egyetlen megoldás.

Annyira szerettem volna, ha jobban megcsinálják ezt a filmet! Az okos thrillereket nagyon tudom szeretni, ebben ötlet is volt bőven. Csak éppen, a meglepetés maradt el. Azt éreztem, a film nagyon csavaros és meglepő akar lenni, de a sok bonyolítással és kavarással csak azt érték el, hogy a megoldás egészen nyilvánvaló lett. Mire a végén a nyomozónak is összeáll a teljes kép, már régen lehetett tudni mindent.

Hamar az események közepébe csöppenünk, és az első találkozáskor még kellően rejtélyes a történet is. Van benne dráma, laza krimi. A 9 évvel később már erőltetik ezeket, és annyira el akarják rejteni az igazságot, hogy az egészen nyilvánvaló. Már itt túlzottan sok fontos, a megértéshez lényeges információ hangzik el, és ha a nyomozó korunk gyermeke lenne, látta már volna a Terminátort, minden világos lenne neki is. Így viszont nyomoznia kell olyasmiket, amik nekünk nyilvánvaló tények.

A krimi egyre gyengébb is – inkább arra mennek ki az események, hogy Thomas életével mit tesz a megszállottsága. Nincs olyan, amit az évek alatt ne veszítene le, és ami korábban mindennél fontosabb volt neki, most könnyeden feladja. A karrier, a lánya, mindene. Azt sem tudták okosan megmutatni, miért lesz ilyen ember belőle. Vagy csak én nem éreztem logikusnak, hogy ezzel hogyan akarja befolyásolni a saját múltját. A rossz döntéseit javítaná ki azzal, hogy most újabb rossz döntéseket hoz. Pedig annyira nyilvánvaló, hogy azzal, amit csinál, egy önbeteljesítő jóslatot realizál. A mostani döntései visznek el oda, amit meg akar változtatni. Ez lenne a nagy csavar alapja is a végén – de annyira hiányzik, hogy ez meglepetés legyen! Így csak elismétlik, amit már tudunk.

Azt inkább nem is minősítem, hogy rejtett rasszizmussal akarták elfedni a végső csavart. Thomas szinte náci ideál küllemű, csak a haja sötétebb. A lánya viszont klasszikus Barbie kék szemmel, szőke hajjal. Mintha az átlagos néző ezért nem is jöhetne rá, hogy az időutazó lány igazából kicsoda a filmben.

A külcsín egy tévés akció szintjén van, noha erős a sci-fi vonal is. Ha arra gondolok, hogy a Terminátor jut róla eszembe, elkeserítő, hogy a T2 mennyivel jobban néz ki, noha évtizedekkel öregebb film…

A színészek között két sorozatsztár, bár egyik csillaga sem a legfényesebb mostanában.

Egyszer meg lehetett nézni, de inkább a csalódások táborát erősíti.

A Hold árnyékában - 5/2,5 a cselekmény nagyon csavaros akart lenni, de nem jött össze. Kisiklott, kár érte.

https://www.youtube.com/watch?v=lJ3_biTbeRM

Végül rájössz, az ember nem különb a fájdalomnál, amit a szeretteinek okoz, és hogy mit hajlandó tenni, hogy helyrehozza. (Carnival Row)

(George rájön, hogy Sheldon egy hete nem jár a tanórákra. A tanárok is tanácstalanok.)

• Hubert, volt ma az órádon Sheldon?
• Nem, egész héten nem láttam.
• És nem akartál szólni?
• Nem akartam elkiabálni.
• Egyikőtök óráján se volt?
• Nem. Egyen sem.
• Behozom, hazaviszem. Valahol itt kell lennie az épületben.
• Lehet, hogy láttam a könyvtárban. De én már ott tartok, hogy néha otthon is látni vélem őt.
• Mint azt a hátborzongató Chucky babát a filmben?
• Pontosan! (Young Sheldon)

(Testvérek egymás közt az élet nagy dolgairól.)

• A szerelem egy trükk, amit Isten játszik velünk. Így nem kell állandóan szégyenkeznünk magunk miatt.
• Fura, hogy Istenről beszélsz. Mármint, te hiszel benne?
• Csak egy kicsit. Akkor, amikor épp jól jön.
• És mi van… az ördöggel?
• Mi van vele?
• Benne hiszel?
• Dehogy! Kinek kell az ördög, amikor itt vannak a republikánusok? (Krystal)

(Újabb Pókember bukkan fel és Miles már kezd belezavarodni.)

• Akkor most hányan vagyunk pókok?
• A ComicConon tudják. (Pókember: Irány a Pókverzum)

(Gyuri és Erika már nagyon kikészülnek Ildikó jelenlététől, Laci se sokat segít.)

• Elege van, meg nekem is. Ildikó úgy használja a házunkat, mint valami szállodát, ki-be járkál egyfolytában. Még magánéletünk sincs.
• Az durva.
• Jó, azért néha van. Mondjuk milyen... Ildikó ott alszik a kanapén.
• Miért nem csináljátok máshol? Vagy hármasban? (A mi kis falunk)

(Új Pókember, újra ugyanazzal a szöveggel kezdi el a történetét.)

Na, jó, akkor még egyszer utoljára. (Pókember: Irány a Pókverzum)

Családegyesítős, űr felfedezős, eltitkolt igazságos.

Roy McBride sorsa már a születésekor eldőlt: az apja a valaha élt leghíresebb űrhajós, több bolygón az első ember valaha, elismert tudós és az idegen élet vezető kutatója. Roy még gyerek, amikor minden eddiginél messzebb indul egy technológiával. Fiatalember, amikor nyoma veszik a legénységével, és hősi halott, legenda lesz belőle. Roy élete is a világűr lesz, mindent feláldozva érte, a szeretett nőt is. Ám egy napon azzal keresik meg, lehet, hogy az apja életben van odakint. A Földre olyan lökések érnek el, melyek abból a technológiából származnak, mellyel az apja kísérletezett. Súlyos katasztrófa lesz, ha nem állítják le. Roy a Marsra megy, hogy onnan üzenjen az apjának. Tőle csak ennyit akarnak, de Roy nem képes itt megállni. Ideje, hogy apa és fia újra találkozzon, és kiderüljön az igazság: Clifford McBride valóban hős vagy egy szörnyeteg?

Vártam ezt a filmet, leginkább a színészek miatt, mert a sci-fi nem éppen az a zsáner, ami nagyon lázba hoz. Pláne, ha ilyen űrutazásos a téma. Sajnos, elég hamar rádöbbentem, hogy nem nekem való ez a film.

Ha egy szóval kellene jellemeznem, az unalmas lenne az. Elindul a cselekmény, és egyszerűen nem kötött le. Az csak egy dolog, hogy alig történik valami. De olyan a film elbeszélése, a tempója, mint egy altató. A végére, amikor felpörögnek az események, akkor is annyira kényelmes és lassú, hogy le akartak ragadni a szemeim.

A témáját tekintve is elégedetlen vagyok. Szórakoztató filmet akartam látni. Most, hogy belegondolok, azért vannak űrkalandok, amelyeket szerettem. A Mentőexpedíció, az Apolló 13 vagy a Csillagok között. Látszólag ennek a filmnek is van egy ezekhez mérhető története: az apa után a fiú is űrhajós lett, és elindul elveszettnek hitt apja felkutatására, aki hajótöröttként tengődik az űrben évtizedek óta. Csakhogy itt nem a kalandok, nem az apa megmentése a hangsúly.

Ez egy sokkal inkább filozofikus alkotás. Amiben a családi kötelékek és az emberiség világűrbeli magánya a főszereplő. Az emberi vágy, hogy minél mélyebbre merüljünk az ismeretlenbe. Ez a más, hideg és sötét világ azonban pont azt veszi el az emberből, ami őt emberré tette. Ezzel szembesül odakint a fiú, és látjuk, hogy le is vont pár következtetést, mert másképpen folytatja az életét hazatérve.

A film hangulata is nyomott. Csendes, fájdalmas és kellemetlen. Nagyon nem volt jó nézni, ahogy mindenki szenved, csak éppen más dolgoktól. Roy soha nem volt képes eddig túllépni az apja árnyékán. A felesége nem bírta átlépni a köztük levő űrt, és egy ponton fel is adta, pedig szerette a férfit. Roy apja a mániájának lett a rabja.

Plusz, ez a magány filmje is. Beszél arról a főszereplő, hogyan érzi magát és annyira depresszívnek éreztem, hogy az már valósággal fizikai fájdalmat okozott.

A látvány se tetszett. A legutóbbi űrhajós film, Az első ember után ez nem sok.

Hiába a jó színészek, és a nem is rossz alakítások, ez most kevésnek bizonyult. Bele se akarok gondolni, Pitt miből hozta ki ezt az emberi szenvedés és magány hullámot.

Nagyon nem az én filmem volt. Így utólag fájdalmas élménynek érzem.

Ad Astra - 5/2 hiába a jó színészek, a korrekt látványt, a film egyszerűen unalmas lett, súlytalan dráma.

https://www.youtube.com/watch?v=SYLQdxec5lM

5: Will – a sorozat Shakespeare korai éveit dolgozta fel, és egészen izgalmasan bemutatta, mi volt a III. Richard története mögött. A sorozat végén a színpadra állított darabot is láthattuk: az évad legjobb alakítása ott volt, a szépfiú színész átlényegülése a púpos gonosszá.

4: V. Henrik – a bohém, semmirevaló herceg trónra kerül. Még a tanácsadói se néznek ki belőle sokat, de a fiatalember megkomolyodik a trónra. Helytáll politikában és háborúban is: a franciák ellen döntő győzelmet arat, és dinasztikus házasságot is köt a békekötéskor.

3: Sok hűhó semmiért – don Pedro régi barátja házában száll meg lovagjaival együtt. Az ifjú Claudio és a házigazda lánya, Hero egymásba szeretnek, már a nászra készülnek, amikor a féltékeny John ármánya miatt tragédia történik. Az igazság mindenre gyógyír lehet, talán még a folyton veszekedő Beatrice és Benedetto is egymásra találnak.

2: Macbeth – a skót királynak fontos győzelmet arat bizalmi embere és hadvezére, Macbeth. A férfi előre tudta a jutalmul kapott kinevezést: boszorkányok megjósolták neki. Amikor a feleségének mindent elmond, az asszony tenni akar róla, hogy a prófécia teljesen megvalósuljon, és királyi párrá legyenek. Véres úton indulnak így el a végzet felé.

1: The hollow crown – a BBC nagyívű sorozata Shakespeare királydrámáit foglalja magában. Látjuk, hogy indult és zajlott a Rózsák háborúja, majd hogyan ért véget III. Richard megdöntésével és a Tudorok felemelkedésével. Szerelmek, ármányok, sötét sorsok. A legemlékezetesebb részei az V. Henrik és a III. Richard voltak, parádés szereposztással.

Életért küzdős, hasonmás elől menekülős, sötét világképes.

A Wilson család a szokásos, éves nyaralásra tart. Szép ház, közel a tenger, de az anya, Adelaide egyre rosszabbul érzi itt magát. Egyre jobban felszínre kerül egy gyerekkori sötét emléke, amikor a tükörképe mintha életre kelt volna. Miután elmesélte a férjének az emlékét, este egy család áll a behajtójukon. A házba jutnak, elkapják őket és szembesítik őket azzal, hogy ők is azonos velük. Saját maguk sötét énje. Vörös ruhában, hörögve, gyilkolásra készen. Meg kell küzdeniük saját alteregóikkal, menekülniük kell, miközben a saját szemükkel látják, hogy az ikrek ellepték az egész környéket és át akarják venni az élők helyét. A családtagok igyekeznek egymást is védeni, de az ikreknek is van pár trükk a tarsolyában. Adelaide még az igazat is meg kell, hogy ismerje, bármilyen mélyen is fojtotta el az emlékeit.

Jordan Peele olyan filmes, akinek meg kellett tanulnunk a nevét. Ő valami egyedit és okosat hozott létre, megvan a saját kézjegye. Nyert Oscart, és kasszasikereket forgat. A Tűnj el, amit sokan zseniálisnak mondanak, annyira nem tudott megfogni. Nem a liberális rasszizmus filmjeként néztem, csak horrornak – nem volt az én filmem. De, volt egy sorozata, amire rákattantam. Itt a Mi is, amit sokkal többre tudtam értékelni, mint az előző filmjét.

Pedig a film úgy indul, hogy magamban már le is írtam az egészet. Az első fél órája altatás, nem is értettem, minek nézem ezt. Közben éreztem, hogy valamit mutatni akarnak nekem, voltak úgy vágott és hangszerelt jelenetei, hogy átjött, itt most valaminek meg kellene csapnia, de mégse jött az érzés, hogy valami remeket látok éppen. Inkább untam.

Majd megjöttek az ikrek, és a film fordulatszámot váltott. Minden, amit addig hiányoltam, megérkezett. Egyszerre volt egy horror, valóban vérfagyasztó elemekkel és egy nagyon okos film, ami az egész kortárs amerikai társadalom kritikáját adta. De ahogy írtam, csak a horrort nézve is nagy élmény lett volna.

Van abban valami hátborzongató, ahogy az emberek saját képmásukkal kénytelenek megküzdeni. Akik úgy néznek ki, mint ők. Akik úgy gondolkodnak, mint ők. Akik sokkal sötétebb lelkek, mint ők. Ahogy vágva és hangszerelve van mellette a film, még ijesztőbbé teszi az egészet. Hideg, kegyetlen, hatásos.

Ha azt is figyeljük, miket mondanak, a puszta cselekménynél mélyebb megjegyzéseket is tehetünk. Azt mondják, ők amerikaiak. Amiket mondanak a viselkedésükről, ahogy viselkednek, mintha ez az egész azt sugallná, hogy most olyan kort élnek az Államokban, amikor mindenki kifordul magából és saját sötét árnyékaként létezik. Megőrült a világ és az emberek – ez annyira a Trump-rendszer kritikája… Kerülöm a politikát, de ezt én is tisztán éreztem. Pedig még csak nem is említik a politikát, vagy a politikus milliárdost. Nem is kellett. Egyszerűen nyilvánvaló nélküle is, és ez írói bravúr.

A színészek is nagyon komoly munkát végeztek ebben a filmben. Lupita Nyong’o zseniális, ezt látva érthető, miért Oscar-díjas máris. Mindkét ikret remekül formálja meg. A hangokról nem is beszélve…

A képi világa is kidolgozott, borzongató. Érdemes a szimbólumokat is figyelni: olló, nyúl.

Az elejét leszámítva különleges film, amit akár többször is érdemes megnézni.

Mi - 5/4,5 furán indul, de amikor beindul, nincs megállás. Horror, elgondolkozós és remek Nyong’o.

https://www.youtube.com/watch?v=CWA2cm_-Lug

MOZI:

• A lelőhely - sci-fi amerikai és kanadai összmunkából.
• Álomnagyi - francia komédia egy nyaralásról és családról.
• Dinó király - mese. Dinókkal a Némó nyomában?
• Demóna 2. - a Disney harcba küldi Angelina Joliet és az élőszereplős csipkerózsikát, újra.
• Zombieland 2. - horror komédia, várós!

DVD:

• Men in Black - Sötét zsaruk a Föld körül
• Rocketman
• Nyitva

Kamaszos, felnőtté válós, első szerelmes.

Taylor 18 éves, és mindentől félve, magányosan él egy kissé őrült családban. A bátyja bohém festő, aki mindenbe beleveti magát. Az apja egyetemi professzor, aki írt a vallásokról egy elég sikeres könyvet. Taylor pedig egy betegséggel küszködik: akármin felizgatja magát, a szíve túlpörög, és majdnem meghal. A tengerparton megszólítja egy nő: a fiú életében először, első látásra szerelmes lesz – a szíve majdnem meg is öli. Mikor a városban újra látja a nőt, a nyomába ered. Krystal egy AA gyűlésre megy, ahol Taylor szembesül azzal, hogy szerelme egykori sztriptíztáncosnő és prostituált, aki a droggal akar leállni. Nem érdekli, ő így is gyönyörűnek látja, és szereti. A bátyja tanácsára rosszfiúsabb is igyekszik lenni, hogy tetsszen a nőnek. Segít neki a 16 éves fiával is. Az első szerelem mellett felfedezi, milyen élni, felnőni.

Az alaphelyzet ismeretlenül is sok volt az idegeimnek: egy kamasz, alig 18 éves beleszeret egy nőbe, aki simán az anyja lehetne? Ki nem állhatom az olyan szerelmi történeteket, ahol a szereplők között túl nagy a korkülönbség, attól függetlenül, a nő vagy a férfi az idősebb. Egyszerűen nem hiszem el, hogy annyira más életszakaszban járó emberek őszintén egymásba tudnak szeretni, szerelemmel.

A szerelem kérdésben a film nem változtatta meg a véleményem. Taylor meglátásom szerint nem is igazán szerelmes lett, inkább kamaszos rajongással nézett a nőre. Hogy lehetne tényleg szerelem, amikor semmit nem tud róla sokáig? Jó darabig a Maléna jutott eszembe a cselekményről: a kamasz szerelme az idősebb nő felé, nem is a nő személye, hanem a szépsége miatt. (Itt különben annyival rosszabb a helyzet, hogy Krystal egy ponton bele is menne egy kapcsolatba a fiánál mindössze 2 évvel idősebb sráccal. Ami szerintem beteg.)

De aztán a film már nem a szerelemről kezdett szólni, hanem Taylor kísérleteiről, hogy érettebb ember legyen. Ne egy srác, hanem férfi. Aki szembenéz a félelmeivel és le is tudja őket győzni. Aki kiáll a gyengék mellett, akiknek segítség kell, akkor is, ha nincs esélye a győzelemre. Akire lehet számítani. Aki többre képes, mint amit magáról el tud képzelni. Számomra nem az volt a film lényege, hogy egy románcra megszerzi magának a nőt – hanem amikor a saját szívét, minden félelmét le tudja győzni.

Azzal, hogy nem romantikus film lett, sok más cselekményszálat beengedett a cselekménybe. Bírtam, amikor bandáztak Krystal fiával. A menekülés a tolókocsival, vagy a kórházas részek, kész. Annyira… abszurd, hogy az már vicces.

A szereplőkre különben is igaz, hogy nem spóroltak a humoros vonásokkal. William H. Macy nem csak rendezte, játssza az egyik mellékszerepet, de mintha a sikersorozatából elleste volna azt is, hogy kell olyan figurákat rendezni, akiken lehet mosolyogni, de van bennük dráma is.

Jó szereposztása is volt hozzá. Nick Robinson pont az a kamaszkarakter, akitől hiteles a naiv tini fiú, aki kezd felnőni. Grant Gustin sokkal megnyerőbb itt a bohém báty szerepében, mint Flash jelmezében. Rosario Dawson szerintem nem olyan szép, mint Belucci Maléna szerepében, de érthető, miért lesz ő a srác vágya tárgya.

Megfogott a film hangulata, ami hol édes, hol vicces, hol abszurd. Mesés életszerűség?

Nem tudom kategóriába erőszakolni, de nem is kell. Jobb lett, mint vártam.

Krystal - 5/3,5 jó casting, egyszerre humoros és drámai is. Kissé agyament felnőtté válás történet.

https://www.youtube.com/watch?v=4NcFeMPk7uA

Összeesküvős, gyilkosságot eltussolós, ügyvédes.

Annalise életében rendeződni látszanak a dolgok. Egy jó nevű cégnél lett állása, ahol sztárként bánnak vele és remek fizetést kap. Visszamehetett az egyetemre tanítani, a diákok özönlenek az óráira. Az, hogy a Legfelső Bíróságon nyert, minden kaput megnyitott előtte. A múlt elől azonban nem lehet elfutni: hiába fogadja meg minden egykori mentoráltja, hogy normális életet élnek, és vége a balhéknak és titkoknak, nem tudnak megszökni. Az egyetemre egy új diák kezd járni, aki gyanúsan viselkedik, és talán le akarja őket leplezni. A kormányzó titkon sokat tesz azért, hogy Annalise börtönökkel kapcsolatos győzelme a realitásokon ne változtasson. Közben a szerelemben is ügyetlenkednek: ha végre valakiben meglelni vélik az igazit, jó eséllyel kiderül, hogy igazán nem is ismerték.

Nem olvastam vissza, mit írtam a 4. évadról, de biztos vagyok benne, hogy csak rosszabbodott a véleményem az új részekkel kapcsolatban. Minek kell ezt még nyújtani? Már annyira ötlettelen és önismétlő az egész, hogy csak az önsanyargató késztetéseim miatt tartottam ki mellette. Fájt nézni!

A cselekmény látszólag új vizekre evez, de csak látszólag. Van új ügy, de aztán minden vissza fog kanyarodni a korábbiakhoz. Annyi bűn van már a szereplők lelkén, annyi mindent eltussoltak és meghamisítottak már, hogy akárki akármi kapcsán kutakodni kezd a múltban, biztosan rábukkan pár csontvázra a szekrényben.

A legrosszabb szappanoperákat idézi a sorozat szerelmi szálainak alakulása és gabalyodása is. Lassan már mindenki kavart mindenkivel, és ugyanazokat a hibákat követik el újra és újra. Nézzük csak, mit művel Laurel! Megszülte Wes gyerekét, aki halott, és így rá lehetett kenni minden gyilkosságot, amit nem tudtak eltussolni. De folyamatosan álltatja Franket, aki még a gyereket is bevállalná vele, de a nőnek csak a szex kell. Hol együtt vannak, hol éppen próbálnak szakítani, és ez ciklikusan ismétlődik. Annyira fárasztó már…

Az évad vesztese különben Bonnie. Végre lenne egy rendes férfi az életében, egy jó jövő és erre a csapat visszarántja a mocsokba, és… ennél jobban nem mesélem el. Röviden: a legtöbb szereplő további tragédiákat és nyomort kap a nyakába.

Nagyon szappanoperás az is, ahogy a semmiből soha nem látott rokonok bukkannak elő. Eltitkolt gyerekek, korrupt szülők és testvérek – fájdalmas.

Az új szereplők súlytalanok lettek. Soknak még a nevét se jegyeztem meg. Jellemző módon, aki szimpatikus lett volna és jobb a filmben mutatott korrupt rendszernél, nem éli meg a cselekmény végét.

Irritál már az is, ahogy Viola Davis karakterét építik. Davis tud játszani, így erőszakosan a cselekménybe nyomott összeomlásai vannak. Így lehet kemény Annaliese, akinek senki nem mer ellent mondani, de szinte minden részben látjuk kisírt szemekkel és az összeomlás szélén. Már ezt is annyira unom…

Bírósági ügy, tárgyalás? Az már rég nincs ebben a sorozatban. Agyatlan kavarások és ármányok, mindenféle bűnök elrejtése. Gagyi kezd lenni.

Gyászos, de még vége sincs. Meddig akarják még ezt húzni?

How to get away with murder - 5/2 ismétli magát, értelmetlen és túlbonyolított. Már szenvedés nézni, ideje lenne kaszálni.

https://www.youtube.com/watch?v=t-8aCL2aC3A

Will Foster és a robot projekt újabb tesztet bukott el. Behoztak egy frissen meghalt katonát, sikeresen levették a memóriatérképét, személyiségét. Ezt sikeresen bele is írták a robotba. A magához térő férfi azonban nem ismert magára, és elkezdte elpusztítani a robot testet, kénytelenek voltak leállítani. A főnöke már jelezte is, hogy lassan elfogy a befektetők türelme. Ha nem jár sikerrel záros határidőn belül a projekt, leállítják az egészet.

Will agya otthon is a problémán jár. Az állatokkal működik, az emberi elme miért nem képes meglenni a robot testében? Orvos felesége, Mona célozgat rá neki, hogy az ember több az emlékei összességénél. Van lelke is. Ezzel a neurológus férfi nem tud mit kezdeni.

A család viszont kirándulni indul a hétvégére. Will vezet, a neje mellette, a három gyerek hátul. Iszonyatosan szakad az eső, kisodródnak. A férfi kezei között hal meg az összes szerette. Képtelen ezt elfogadni.

Egy helyre hordja a testeket, majd hívja a laborbeli asszisztensét. Kihozatja az elmét mentő felszerelést, letölti a családtagjai emlékezetét. A terv készen áll: egy fájdalmas pontja van. A laborban csak 3 klón keltető van, neki meg 4 halottja. Valakiről le kell mondania. Kisorsolja: a kislánya, Zoe nem térhet vissza.

Majd a laborból elhozzák a milliódolláros felszerelést, ráveszi Edet, hogy klónozza a családját, míg az eredeti testeket megsemmisítenék. 14 nap, amíg a klónok kifejlődnek. Az agyuk azonban teljesen tiszta – a férfinak kell kitalálnia, hogyan adja vissza nekik az emlékeik és a tudatuk anélkül, hogy végezni akarnának magukkal. Nem jut eredményre, minden teszten bukás jön ki. Már éppen beadná a halálos injekciót a testeknek, amikor észrevesz valamit. Az agyuk reagál a testükre. Rádöbben, a test volt a baj. Az emberi elme a robottestet nem ismerte fel, így működnie kell a dolognak.

Az emlékeikből blokkolja Zoe emlékeit, a kislány minden nyomát eltűnteti a házból, majd felébreszti őket. Mintha mi sem történt volna, siker. Will ezzel a munkája problémáját is megoldotta: csak írnia kell egy programot, ami elhiteti az aggyal, hogy a test az övé. Mona ugyan sejteni kezd valamit, kezd felrémleni neki a lánya, de Will képes kezelni a helyzetet.

A főnöke azonban rájön, mit csinált. Megzsarolja. A program nem embermentésre kell, vagyonokat lehet vele keresni. Will eredményeit akarja, ő azonban kijátssza. A feleségét mindenbe beavatja, és szökni kezdenek. Ed árulja el, és sikerül a nőt két gyerekkel bevinni a laborba. Will bármire kész értük, utánuk megy.

Azonban egy trükkje még maradt. A tudása kimentése helyett áttölti magát a robotba is, akit a katonák nem tudnak leszerelni. Ő menti ki őket. Will a családdal elmenekül, míg a robot Will marad.

Hónapokkal később: Mona és a két gyerek egy idilli tengerparton napozik. Will közeledik, kézen fogva vezetve az életbe visszahozott Zoét.

Robot Will az egykori főnökével vezeti a céget: haldokló, öreg milliárdosoknak árulnak egy új esélyt az életre.