A következő 6 színész között akad egy kakukktojás. Ki ő, és miért?
Annyit súgok, hogy köze van egy sorozathoz, ami lassan a végéhez ér.
Megoldás: Tovább!
A következő 6 színész között akad egy kakukktojás. Ki ő, és miért?
Annyit súgok, hogy köze van egy sorozathoz, ami lassan a végéhez ér.
Megoldás: Tovább!
Emberrablós, szabadító akciós.
Roman nősülni készül, kamaszkori szerelmét, Miát veszi feleségül. A baráti társaság össze is gyűlik megünnepelni őket. Brandon a feleségével, frissen leszerelt Deklan egyedül érkezik a legénybúcsúra. Ám az este nem a tervek szerint alakul. A lánybúcsúban két alak kikezd Miával, aki határozottan közli, hogy nem kér a társaságukból. Mikor hazafelé indul innen, a két visszautasított férfi elkapja és elrabolja. Mivel éppen Romannek telefonált, amikor megragadták, a három férfi az üzenetből rájött, hogy emberrablás történt. Jelentik a rendőrségen, de úgy döntenek, maguk veszik kézbe az ügyet. Felfegyverkeznek, és Mia nyomába erednek, aki egy lánykereskedő karmai közé keveredett.
Most a szinkron ment félre, vagy nagyon nem jött át nekem valami ebben a filmben? A szereplők neveit nézve a három fiú volt testvér, mindegyikük MacGregor. Emlegettek is egymást testvérekként, de egy pontig azt hittem, hogy ez arra utal, hogy katonatársak voltak. Ezek szerint inkább fivérek? De akkor Deklan miért emlegeti Miát a húgaként? A rendőrségen is úgy jelentette be, hogy elrabolták a húgát. Vagy, amiért az öccse menyasszonya, már a húgaként tartja számon?
De mindegy is, igazából nem ezen múlik a film.
Mert a történetet nagyon le lehet egyszerűsíteni, és ott mindegy, hogy csak nagyon jó barátok vagy ténylegesen testvérek a fiúk. A menyasszonyt elrabolják, a három férfi pedig magánakcióba kezd, hogy visszaszerezzék.
A film cselekménye már csak azért is pörög, mert minimális a cselekményidő, talán két nap. Nincs is idő hosszas nyomozásra, itt egyből azt a személyt kapják el, akiből ki tudják szedni az igazat, és máris mehet a rajtaütés. Nekem ettől hiteltelennek is tűnt, de nem kell rajta gondolkodni, akkor nézhető a végeredmény.
Még akkor is, ha tévéfilmes a látványvilága. A nagy lövöldözések különben sem tudnak annyira lekötni, hogy azokat hiányoljam. Bár, azért nehéz elmenni amellett, hogy 3 férfi, akik közül az egyik a bevetés előtt tanulta meg, hogyan kell lőni, simán leszedi az egész maffiát. Ok, az utolsó akcióhoz kapnak egy kis segítséget is, de nem az akció részében, csak a menekülésben.
Mivel a film legnagyobb része éjjel játszódik, sok a sötét jelenet is. Kevés helyszínen is forgott, ebben is tipikusan tévéfilmes. Nem is vagyok benne biztos, hogy moziban bemutatták, bár van egy nagyon alacsony box office adata, szóval, lehet, hogy valahol mégis adták szélesvásznon. De tipikusan olyan film, ami mehet egyből dvd-re.
Ami nálam nézőcsalogatóként működik, a szereposztás. Most is ez vonzott be, mert a cselekmény elég sovány. Bruce Willis rendőrködik kicsit, de szerintem két arckifejezéssel játssza végig a filmet, és a többet mutatott arca kifejezetten unott. Sophia Bush ugyanazt a karaktert hozza, amit a Chicago PD-ben. Shawn Ashmore és Ashton Holmes lehet még ismerős a 3 lánymentő közül, bár ők is inkább sorozatokból, mint moziból. Egyiküknek sincs olyan karaktere, hogy különösebben játszania kellett volna.
Otthon, a tévé előtt fotelben egyszer elment, de agyműködésre nem serkent.
A bosszú szövetsége - 5/2 minimális történet, az akciók se látványosak, Willis meg láthatóan halálra unja magát.
Cím: Captive State - Elrabolt világ
Készítők: Rupert Wyatt rendezi, aki már a középső Majmok bolygója filmmel szerzett posztapokaliptikus világ gyakorlatot. A színészek közül Vera Farmiga és John Goodman neve a legismerősebb, de akad benne rap sztár is.
Műfaj: posztapokaliptikus - akció vagy inkább sci-fi? Azt még nem tudtam leszűrni.
Cselekmény: az ufók jöttek, láttak, győztek. Pár évvel később az emberiség két pártra van szakadva: akik behódoltak, és akik még mindig küzdenek az idegen hatalom ellen. A központi karakter egy rendőr lesz, aki egy meggyilkolt fiával csatlakozik a lázadókhoz.
Várható megjelenés: az Államokban már megy, ez remélhetőleg hamarosan megérkezik hozzánk is.
Miért várós?
- Vera Farmiga filmjeit általában szeretem.
- Nekem bejön a posztapokaliptikus közeg.
- Kíváncsi leszek az ufókra.
- Az eddig látott poszterek is bejöttek.
Szerelmes, párkapcsolatos, szétesős.
Tamás fiatal színész, aki tehetséges, de az egója még annál is nagyobb. Nem hajlandó castingra menni, őt menjenek el megnézni a játszott darabjaiba! Szeresse a közönség, és bármelyik lányt képes elcsábítani. Egyik napról a másikra él, egyik lányt követi a másik. Míg az egyik Rómeó és Júlia előadásra bedrogozva és ittasan érkezik, és a színpadon lesz rosszul. Viktória, a fiatal és csinos doktornő pattan fel a nézőtéren, és siet a megmentésére. Tamásnak nagyon megtetszik a nő, és nem fogad el nemet. Hiába van Viktóriának egy alakuló kapcsolata, először szeretők majd jegyesek lesznek. De Tamás életvitele lassan felőrli a nő idegeit: tönkreteszi a karrierjét, feléli Viktória pénzét is, sokat iszik, és nagyon gyakran kifordul magából. Meddig lehet ezt tolerálni, Tamás megváltozna érte?
Magyar film, de nem ez vele a bajom. Ha amerikai is lenne, sokkalta jobb színészekkel, ugyanez lenne vele a problémám. Egyszerűen a történet nem áll össze.
Nekem hiteltelenül gyors az egész kapcsolat. Még azt meg tudnám emészteni, hogy egy biztos párkapcsolatot megtör a nő egy viszonnyal, egy csábítással, aminek nem tud ellenállni. Mert a barátja nem tűnik egy szenvedélyes alaknak, és idősebb is. De ahogy egyből szakít, és Tamással kezd el komolyan járni, az nem fér a fejembe. Annyira jó volt a szex, hogy mindent felad érte? Mert ekkor még csak annyit tud a srácról, hogy színész és nem veti meg se a drogot, se a piát. És mindent felrúg érte. Alig vannak együtt, már belemegy egy jegyességbe közös bankszámlával. Azt komolyan röhejesnek találtam, ahogy az eljegyzés után leülnek megbeszélni az együttélésük módjait.
Igaz, én már azt sem értettem, mit szeret a doktornő Tamásban. Szerintem nem olyan helyes, hogy a kémia olyan erős lenne. (Bár az is lehet, hogy csak nekem nagyon nem az esetem. Nekem inkább eszembe jut róla egy jól lakott óvodás, mint egy szexi pasi.) A viselkedése, a személyisége meg borzalmas. Tud ugyan szép idézeteket, de teljesen komolytalan, tönkreteszi magát is, meg aki a környezetében van. Mindezt úgy, hogy nem érti, miért nem esik mindenki áhítattal a lábai elé.
Igaz, az se érthető vagy átérezhető, miért kattan Tamás ennyire Viktóriára. Meglátja, és már el is döntötte, hogy vele komolyan is tervezne, nem csak egy éjjelre.
Az még jó pont is lehetne, hogy nem egy tipikus szerelmi történet. Érdekes a felvezetés, ahogy a két karakter ismerkedni kezd egymással. De aztán jönnek a fentebb említett bajaim.
Az sem segített, hogy irritált a színészek játéka. Lehetne vitatkozni, hogy Szabó Erika vagy Viktor Balázs játéka fájt jobban. Talán Szabó Erikáé. Annyira mesterkéltnek hat a film legnagyobb részében, hogy az már zavaró. Ő az, akivel együtt tudnék érezni, mert Tamás egy csődtömeg, aki saját magát teszi tönkre, de ez se történt meg. A széles manírok, ahogy közbe szavalva beszél, az egésznek a ridegsége engem tőle is elidegenített.
Azt inkább nem is jellemezném, hogy használták a színészeket biodíszletnek is. Ami Szabó esetében érthető, neki megvan a külseje ehhez. De amikor pl. Tamás ücsörög póló nélkül, komolyan agyaltam, miért csúszik le a láttán minden filmbeli nőről a bugyi.
Nekem nagyon nem jött át ez a film, és sajnálok minden percet, amit elvett az életemből.
Parázs a szívnek - 5/1 minden téren utáltam. Nem tetszettek a színészek, a felmondott párbeszédek, a tempó.
Nem titok, hogy az egyik kedvenc mesém az Így neveld a sárkányodat. Most nekiálltam a regényeknek is, melyekbe ugyan más Fogatlan meg Hablaty is, de így is nagyon szerethetőek!
A Wall-E nem tartozik a kedvenc Pixar filmjeim közé, de a zenéjét szeretem.
A szerző: Thomas Newman.
Ha nem is pont ebből készült a Bohém rapszódia, de a jelenleg legfrissebben megjelent Freddie Mercury életrajz. Így aki többet akar megtudni és igazabbat, mint amit Rami Malek interpretált, olvasásra fel!
Fiatalos, bulizós, vidámparkos, sorozatgyilkosos.
Natalie elment egyetemre, és kicsit el is szakadt a középiskolás baráti körétől. Így amikor hazaérezik az iskolai szünetbe, legjobb barátnője gyorsan igyekszik is pótolni a kimaradt időt. Szobatársával és a pasijaikkal kiegészülve egy Horror Parkba mennek szórakozni. Ez egy vidámpark, ami az ijesztgetésre épül. Ahol Natalie összejöhetne Gavinnal, akivel egy ideje tetszenek egymásnak. A park tele van maszkos emberekkel, útvesztőkkel, horror játékokkal. Natalie kiszúr egy maszkost, aki mintha a nyomában járna. Elviszi a fotóit, felbukkan minden helyen, ahova csak bemegy. Eleinte a többiek csak poénnak veszik, de aztán a társaság egyre fogyni kezd. Talán későn jöttek rá, hogy egy valódi gyilkos is rejtőzik a maszkosok között, és éppen rájuk vadászik…
Azért a 18-as karikát túlzásnak érzem, de tény, hogy ez egy korrekt horror lett. Kicsit ilyen, kicsit olyan, de legalább elég eredeti. Nem szellemes, nem Démonok között koppintás, de nem is egy sima trash horror. Van benne ötlet.
Ami az, hogy egy horror parkba helyezik a cselekményt. Ahol a gyilkos szabadon ténykedhet, mert simán azt hiszi mindenki, hogy csak színjátékot lát. Már meséltem a Patient Seven című filmről, amiben volt egy gyilkos, aki hasonlót csinált meg Halloween éjjelén. Itt erre az ötletre épül egy egész film, és van is benne bőven para faktort. Amikor menekül egy halálra vált lány, te meg mutatod a gyilkosnak, merre bújt el, mert csak játéknak hiszed. Végignézed, ahogy leszúrja, és borzongsz, mennyire valósághű. Majd eléggé kétségbe leszel esve, amikor téged üldöz a nagy késsel, és mások hiszik azt, hogy csak előadsz… szóval, igen, para.
Van benne egy kis ifjúsági film jelleg is, hiszen 20-21 évesek a főszereplői, akiknek a konfliktusaik a szerelem és a barátság körül forognak. Azért szerencsére nem mennek el nyálas irányba, még az összejövő párral sem, végig a horror marad a vezető irányzat.
És hogy néz ki a film? Leginkább korrektnek mondanám. Nem olyan látványos halálokkal dolgozik, mint egy Fűrész, de nem is olyan agyatlan mészárlás, mint amit a texasi mészáros rendezne. Talán a Halloween lenne jó összehasonlítási alap… mutatnak vért, konkrét gyilkosságot, de igen messze volt ez a tűrésküszöbömtől. Simán ettem mellette. Inkább az volt a félelmetes benne, ahogy az igazi gyilkosságot, a haláltusákat vagy éppen a holttesteket nézik kelléknek és színjátéknak a szereplők.
Ha már szereplők. 6 fiatalt kapunk, egy baráti társaságot, benne 3 fiú és lány. Senkit nem mutatnak be mélyebben belőlük, a fiukat meg se tudnám különböztetni egymástól, ha nem más rasszba tartoznának. A lányokat ennél kicsit jobban mélyítették, de csak vázlatosak így is. Natalie az ösztöndíjas jó kislány, Brooke a menő csaj, Taylor meg a bevállalós, talán kicsit extrém csaj a csapatban. Mert nem az a lényeg ebben a filmben, hogy kik ők, fejlődnek-e, hanem hogy a gyilkos elől mennyire eredményesen tudnak meglépni.
Humor nincs benne, ez horror, mégis a könnyedebb filmek közé sorolnám. Egy kis szórakoztató horror, ami nem ráz meg, nem is gondolkoztat el, simán csak kikapcsol másfél órára. Nincs nagy szereposztás, kis pénzből készült, de ötletes.
Talán ez a jobb film, de a Boldog halálnapot 2. tegnap jobb szórakozás volt szerintem.
Horror Park - 5/4 jópofa az ötlet, sok ijesztő elem működik is benne, maga az alapkoncepció ütős.
(Fallon álomesküvőjének helyszíne foglalt, de az anyja ismeri az arát.)
(JD üldözi Heathert, aki rájött, mivel ütötte el az időt a srác pár napja. Heather egy taxiba száll be előle.)
(Josh egy új valóságban ébred, ahol mindenki furán viselkedik. A csapat hamar kiokosítja.)
(A csapat döbbenten fedezi fel Stuart alakját egy menő játékesten.)
(Amikor Róbert Gida először szembesül a férje plüss állataival, a jól bevált angol szófordulatokba kapaszkodik, de ezzel Fülesnél célt téveszt.)
(Ismertetés, ki a Főnix Alapítvány új célszemélye.)
(Rosa barátnője fodrásznak tanul, így minden nap más a frizurája. Jake persze készül a beszólásokkal.)
Jó reggelt, Rosa! Látom, még mindig Ollókezű Edwarddal jársz! (Brooklyn 9-9)
Ismétlős, meghalós, nyomozós, kapcsolatos.
Ryan végre jól halad a diplomamunkájával, de a gép olyan energia kimaradásokat okoz, ami miatt a dékán a teljes projektet le akarja állítani. A nap zárásaként még egy maszkos idegen is végez a fiúval. Ám a halál nem a vég – újraindul a nap. Déjá vu érzését elmeséli szobatársának és barátnőjének, Tree-nek. Ők már rutinosak a kérdésben, hiszen az előző napot a lány élte át többször, míg a szobatársa meggyilkolta többször is. Kiderül, a kísérlet tehet mindenről, így egyesítik erőiket, hogy lezárják az időhurkot. Ám a kísérletbe hiba csúszik, és Tree megint 18-án találja magát, de most minden más. Most nem ő a gyilkos célpontja. Carter mással jár. Itt még él az anyja. Míg a tudósok a kör lezárásán dolgoznak, Tree lassan felfedi ennek a dimenziónak a krimijét, és párszor öngyilkos lesz, hogy rájöjjön, hogyan akarja folytatni az életét a hurkon túl.
Az első rész sikeres volt, és minden hibájával együtt szerethető alkotás lett. Nem meglepő, hogy elkészült a 2. rész is. Ahogy elnézem a jelenlegi bevételeket, nem tartom kizártnak, hogy lesz 3. felvonás is. Mert 9 millióból készült és már 40 felett jár. Plusz, amit az elsőben szeretett az ember, most is megkapja.
Először is, a hurkos halál még mindig szórakoztató tud lenni. Most még rá is tettek egy lapáttal az elsőhöz képest, és még feketébb a humor. Ugyanis, most nem Tree a gyilkos célpontja, így a hurok újraindításához Tree kénytelen újra és újra végezni magával. És valami eszméletlen, mit ki nem találtak neki a készítők. Lesz itt hajszárító és fürdőkád találkozása, randi az aprítógéppel, de az abszolút kedvencemnek címet is adtam. Hogy rontsd el a szerelmed napját, aki éppen mással édeleg?
Most is van krimi, hiszen most is van egy gyilkos, aki áldozatokat szed. És a lány megint belekeveredik, ki fogja nyomozni, ki a gyilkos és miért. De ez csak a film utolsó felében jelenik meg, nem ez adja a film alapeseményeit.
Csak nagyon nem akarom elmagyarázni, milyen körforgásba kerül a lány, azt a film jobban csinálja nálam. Most hamarabb el is sütik, milyen filmekre kell gondolnunk, miben volt hasonló helyzet, mint ami itt fennáll. Segít az is meg, plusz szánnak időt arra a film első felében, hogy elmagyarázzák, mi és miért történik.
Ám nem tudok elmenni amellett, hogy most nagyobb csúszásokat és hibákat benne hagytak. Pl. nagyban magyarázzák Tree-nek, miért nem lehet önmaga kétszer ugyanabban az időben. Kérdem én, akkor Ryan valami unikornis? Mert ő duplázza magát így korábban. Továbbá, ha ennek a filmnek a hurkos verzióját fogadjuk el igaznak, akkor az egész első rész értelmét veszti. Azzal, hogy Tree él, megtört a hurok. De most kiderül, hogy ennek ehhez semmi köze sincs? Akkor ott mégis, miért tört meg a hurok – pont akkor?
De nem is agyaljunk ezen, mert akkor a film szórakoztató faktora sérül, pedig van neki. Akad benne bőven humoros helyzet, és Jessica Rothe is jól hozza a karakterét. Most sokkal jobban bírtam őt is, mint az első részben. Talán, mert most nem kellett ellenszenvesből változnia olyan hőssé, akinek drukkolunk. Fejlődést most is kap, de ez más jellegű.
Ha lesz 3. rész, nézem azt is, jókat tudtam mosolyogni ezen is, agy kikapcs módban.
Boldog halálnapot! 2. - 5/3,5 humoros, van benne ötlet is, de a logikai fennakadások még mindig zavarnak.