Minden napra egy film

Minden napra egy film


SpoilerZóna

Captain Fantastic

2020. november 15. - BBerni86

Ben az erdőben neveli a hat gyerekét, akik majdnem mindent maguknak állítanak elő. Azt eszik, amit megtermelnek és levadásznak. Az apjuk oktatja őket, és rendszeresek a kiképzések az erdőben. A helyi bolt adja el az ilyen-olyan famunkáik, abból van egy kis pénzük. Az anyjuk kórházban van, és most…

Tovább

Captain Fantastic

Más életmódot követő, családos, gyászoló. Ben és Harper úgy döntöttek, másképpen fognak élni, mint amit a társadalom normaként fogad el. A gyerekeiket is egy ilyen környezetben nevelték fel, tulajdonképpen a vadonban. Ben most egyedül van a hat gyerekkel, akik közül a legnagyobb 18, a legkisebb 8…

Tovább

The Boys

2. évad

Bosszút állós, igazságért küzdő, szuperhősös. Butcher felszívódott, a csapat pedig Hughie irányításával próbálkozik a szuperek leleplezésével és a túléléssel. Az ő ásza mindenképpen Annie, vagyis Starlight, akit nem is kicsit akaszt ki, hogy nem ilyennek született, hanem az anyja tette ilyenné egy…

Tovább

Vissza a csúcsra

Röplabda bajnokságon küzdő, emléket őrző, gyászt feldolgozó. A West High röplabdacsapata tavaly bajnok lett. Idén címet akarnak védeni, amiben nagy hajtóerő a kapitányuk, Caroline – Line. A lány életvidám, ezerrel pörög, tele van szeretettel és mindenkiből kihozza a legtöbbet. 17 éves, az anyja…

Tovább

The Boys

1. évad

Szuperhősös, átverős, összeesküvéses, visszavágós. A világban béke van, hiszen a szuperhősök rendet tartanak. Népszerűek, szépek, mindenki hősei. Hugh is a rajongóik közé tartozik, és nyugodtan készül összeköltözni a barátnőjével. De mindennek annyi, mert a világ leggyorsabb embere, A-Train…

Tovább

A fakír, aki egy IKEA szekrényben ragadt

Európába utazós, félreértéses, komikus. Aja Patel bekerül az iskolába, kisfiúként Indiában és tesz két felfedezést: az anyja és ő szegények, valamint, ő többé nem akar szegény lenni. Így bűvészkedni kezd, amit utcai balhékkal egészít ki. Anyja halála után egy levélből tudja meg, hogy egy tiltott…

Tovább
süti beállítások módosítása