Minden napra egy film

Minden napra egy film


Fülemre való

Scrooge: Later Never Comes

2025. december 26. - BBerni86

Akkor, az a két dal. Hallgassuk is meg. Ez a kedvencem a meséből. Itt törik meg először Scrooge, amikor már látja, hogy miképpen rontotta el az életét. Evans érzéssel át is adta.

Tovább

Scrooge

Karácsonyi ének

Bár hajlamos lennék azzal poénkodni, hogy a karácsonyi klasszikus a Reszkessetek, betörők!, valójában nem gondolom így. A klasszikus magában foglalja, hogy igazi tartam, egy nagyobb üzenet is legyen benne. Kevin máig megnevettet, de ezt a pluszt nem kapom meg tőle. Van viszont egy olyan történet,…

Tovább

Az elveszett lány

Elena Ferrante olasz sikerszerző. Azt még nem döntöttem el, hogy elsősorban női olvasóknak ír, vagy egyetemesen is van több mondanivalója. Amibe eddig belefutottam tőle, az szépirodalmi igényű, de nagyon női történet. Női sorsok, élethelyzetek, döntések, szereplők. Regényként ilyen Az elveszett…

Tovább

Mocskos kis levelek

Rá tudnám fogni, hogy tipikusan női film. A téma, a főszereplők, a rendező, a feminista alaphang. De rá akarom nyomni? Ezen még vacillálok. A történet középpontjában két, látszólag teljesen más nő áll. A feltűnőbb a fiatalabb. Rose özvegy, Írországból érkezett egyedülálló anya, aki egy fekete…

Tovább

Rendbontók

Jogokért küzdő, szépségversenyes, változást sürgető. 1970, Anglia több téren is érdekes korszakot él. Változás van a levegőben, de ennek nem mindenki örül. A nők elkezdenek kiállni a jogaikért, és egyre több az egyenjogúsági mozgalom. Sally a történelem tanszékre akar bejutni, de találkozik…

Tovább

Dolittle

Kalandos, állatos, kincskereső, ármányos. John Dolittle doktor különleges képességgel rendelkezik – érti az állatok nyelvét. Emberek és állatok elismert gyógyásza volt, míg szörnyű tragédia nem érte. Szeretett felesége, Lily odaveszett a tengeren. A doktor így visszavonult, mintha már nem is élne.…

Tovább

Judy

Nyomás alatt élős, koncertes, megtört hírességes. Judy Garland még csak 15 éves, amikor olyan szerepet kap, ami egész életében a nyomában jár majd. Ő lett Dorothy, és a szerep sztárra tette. De már akkor nagy árat fizetett érte: minden lélegzetvételét kontrollálták, se enni, se aludni nem tudott,…

Tovább

Mit várunk?

Cím: Dolittle Készítők: Stephen Gaghan rendezte, akinek komolyabb filmért (Syriana) már hullott a díjeső, ha nem is rendezőként. Most olyan sztárokat rendezhet, mint Robert Downey Jr, Antonio Banderas, Michael Sheen, Emma Thompson, Rami Malek. Műfaj: családi, komédia, kaland Cselekmény: Dolittle…

Tovább

Chernobyl

mini sorozat

Szennyezést megállítós, politikai helyezkedős, katasztrófával megbirkózós. 1986, Chernobyl. Az atomerőműben egy tesztet akarnak lefuttatni, de a végeredmény egy katasztrófa. Robbanás történik, tűz üt ki. A mag szabadra került, óriási a sugárfertőzés, de az intézet igazgatója képtelen kimondani a…

Tovább

War & Peace

minisorozat

Kosztümös, romantikus, háborús. Pierre fattyú ugyan, de apja, Bezukhov gróf kedvenc fia is egyben. Az idealista, álmodozó fiatalember teljesen elveszik, amikor apja a végakaratával törvényesíti és mindent megörököl. A társaság hirtelen ünnepeltté teszi, behálózza egy társasági szépség, és képtelen…

Tovább
süti beállítások módosítása