Minden napra egy film

Minden napra egy film

Kereszthalál

2018. augusztus 31. - BBerni86

Nyomozós, vallásos, ördögűzős.

Nicole fiatal újságíró, aki soha nem tudott hinni, de az utóbbi időszakban kifejezetten vadászik is olyan témákra, melyekben a vallást és egyházat támadhatja. Így bukkan a román pap esetére, akit gyilkosságért perel az állam, hiszen egy fiatal lány meghalt, míg az atya ördögűzést hajtott végre. Meghallgatja az atyát, a lány családját, és kereszthalal.jpgszembe kell néznie vele, mennyire vakon hisznek. Milyen démoni jelenések tanúi voltak. Egy fiatal pap, Anton is igyekszik visszanyerni Nicole hitét istenben. Aki azt veszi észre, hogy a halott lány körüli jelenések most őt kísértik. A vágya Anton atya iránt, az italában megjelenő legyek, a látomások. Miközben leköveti, hogyan szállt a démon testről testre, ő is egyre nagyobb veszélyben forog.

A vallásos horror, ha belegondolok, általában két nagy témát jár körbe. Az egyik a Sátán fia közénk érkezik jelenség és annak következményei. A másik az ördögűzés, a megszálló démonok rémtettei és kiűzésük. Most a szellemes téma népszerűbb, de azért ezekben a klasszikus, vallásos témákban is születik egy-egy új film.

Ilyen a Kereszthalál, aminek a címe megtévesztő lehet. Az eredeti angol kicsit mást is jelent, a folyamatot, amikor a sikertelen ördögűzés miatt a démon a világban marad, és új testbe költözik. (A filmben ezt többször is hosszan magyarázzák.) A magyar változat annyira utal a cselekményre, hogy a film központi nyomozását szolgáltató ördögűzéskor mindenféle vallásos tárgyat tettek Adelina köré, illetve egy keresztre fektették ki a szertartás alatt, de természetesen nem feszítették meg.

A cselekménye még jó is lehetne, nekem szokott tetszeni, ha a horror thrilleresen egy nyomozás körül bomlik ki. A kedvencem, a Kör is ilyen. Itt is Nicole nyomozgat, csak éppen nem lett izgalmas. Annyira magától értetődőek a fordulatok, hogy nincs feszültség, és nincs min meglepődni. Ki van hegyezve arra, hogy Nicole egyre közelebb sodródik a démonhoz, és természetesen nem maradhatott ki egy újabb ördögűzés sem.

Amivel megint akad egy kis bajom, de majd a SpoilerZónában elmesélem pontosabban is, mi nem tetszett azzal kapcsolatban.

Látványra látszik a kis költségvetés, a kevés és nem túl látványos horror elem. De cserébe a jump scream jól van használva. Egynél-egynél meg is ijedtem, még akkor is, ha pontosan az történt, amire számítottam.

A helyszínválasztás se rossz, nekem simán visszajött a kelet-európai életérzés. Amit nem kaptam meg CGI-tól, némileg kárpótolt az autentikus környezet.

Az, hogy nem egy kiemelt film, a szereposztáson is látszik. Mivel Kingsman rajongó vagyok, nekem ismerősen cseng Sophie Cookson neve, még akkor is, ha a második részben nem kapott túl nagy szerepet. Annál nagyobb a szerepe a Netflix thrillerben, a Gypsy első évadában – bár azt hiszem, nálunk ez sem lett sikersorozat, szinkronnal még nem is elérhető. Nem ez élete legjobb szerepe, sokkal nagyobbat játszott a Gypsy csábítójaként. Mellette csupa ismeretlen arc, vázlatos papírfigura karakter.

Egyszer meg lehetett nézni, de nem újítja vagy teszi újra népszerűvé a zsánert, az is fix.

 

Kereszthalál - 5/3 jól használt jump scream, de a történet átlagos, a vége még össze is van csapva.

https://www.youtube.com/watch?v=9J33S2HC8xA

Mit várunk?

On the Basis os Sex

https://www.youtube.com/watch?v=28dHbIR_NB4

Nagyon aktuális téma most a sztárvilágban a nők egyenjogúsága és ereje. Így nem kell meglepődni, hogy ez a film is elkészült.

mit_varunk.jpgCím? On the Basis of Sex

Készítők: női rendező, Mimi Leder dirigálta a főszerepet kapó Felicity Jonest, akinek a partnere és filmbeli férje Armie Hammer. Felbukkan még Kathy Bates, Justin Theroux és Jack Reynor.

Történet: a világban, amikor az ügyvédek kizárólag férfiak, megjelenik egy női ügyvéd, Ruth Bader Ginsburg, aki férjével az oldalán igyekszik érvényesülni. És megtalálja egy ügy, melyben a női egyenjogúságért kell kiállni.

Bemutató: az Államokban karácsonyra van időzítve.

Miért várós?

  • Divattéma, kicsit más megközelítésben. Még jó is lehet.
  • Bírom a jogi filmeket.
  • Gyanús az időzítés. Csak nem Oscar díjra hajtanak? Ha igen, kinek?
  • Jonest is bírom, de igazából Hammerre leszek kíváncsi. Az utóbbi időben nagyon okosan válogatott szerepeket, ebben is látok fantáziát, ha nagyon női filmnek is tűnik. De mindenképpen érdekes lesz a nagy feminista címkék mellett egy jól működő házasságot látni a filmben, mert az ilyen filmekbe a girl power jegyébe nem szoktak a hősnők gondos anyák és jó feleségek is lenni.

Remélem, jön hozzánk szinkronnal is. Vagy felirattal. Bevállalnám angolul is, csak attól tartok, a jogi részéhez nem elég a nyelvtudásom. De valahogy majd megnézem, az biztos.

Sand Castle

Háborús, csatornát építős, merényletes.

Matt Ocre okos srác, de az egyetemhez támogatóra van szüksége. Azért jelentkezik a seregbe, hogy majd tőlük kapott ösztöndíjjal szerezhesse meg a diplomáját. Balszerencséjére a jelentkezése után megtörténik 9.11 és mire észbe kap, Irakban találja magát. Nem akar háborúzni, a helyét sem leli itt, de nem sikerül leszázalékoltatnia magát, mennie kell. Tisztítanak meg lázadóktól várost, kísérnek vízszállítmányokat. Barátokat veszít el, és nem érti, miért. Majd egy vízvezeték megépítésére vezénylik ki, amibe a helyieket is be kellene vonni. Matt talál itt egy tanár személyében segítségre, és értelme kezd lenni a munkájának. Ám akkor szembe kell néznie azzal, mire képesek a terrorista eszmék, és újabb veszteségek kérdőjeleznek meg mindent.

A Netflix filmeket is szoktam szeretni. Már akadt ugyan olyan, ami nagy csalódás volt, de eddig nem az volt az letoltes_14.jpgátlag élményem. Most azonban sikerült megint egy olyan filmjükbe belebotlanom, ami nekem életidegen.

A Sand Castle legjobb része, és ez bután hangzik, de most nagyon így érzem, a címe. Homokvár. Kifejezi a helyet, ahol a katonák élni és dolgozni kényszerülnek. Kint a sivatagban, ahol más sincs, csak homok. A háborús helyzetektől is olyan benyomásom volt, mintha csak homokvártól haladnának egy újabb homokvárig. Ugyanakkor a filmben megjelenik a törekvés, hogy ezt a homokot termőbbé tegyék. Azért kell a víz, azért csatornáznak. De mindaz, hogy lehet itt bármin is javítani, homokvár. Amikor elkezdik elhinni, és haladnának, jön pár terrorista és jól belerúgnak a homokvárba. Szóval igen, a címe tetszett nekem legjobban.

Mert maga a film nem jött be. Alapból nehezen nézek háborús filmeket, és ennek az eleje annyira tipikus volt, hogy erősen altatóként is hatott rám. Adott a srác, aki az egyetemi tandíjat megtámogatva jelentkezett katonának, de nagyon hamar elege lett a kinti életből, de mivel nem tudja magát sebesültként hazajuttatni, belekerül a hadműveletekbe. Lát és részt vesz katonai bevetésen, közben próbálja fejben is helyretenni a dolgokat. Leírva nem is tűnik olyan rossznak, de nézni nagyon az volt. Egyszerűen unalmasak a csatajelenetek, és nem is látványosak. Pedig lövészes filmet is fel lehet dobni, lásd az Ellenség a kapuknál.

Az jobb volt, amikor a vezetéken dolgoztak, és a helyiekkel is kooperáltak. Értem, miért kellett ezt a szálat ilyen durván megtörni, de ettől függetlenül nem tetszett. A végére olyan érzésem volt, hogy összecsapták.

Meg különben is, az egésznek az értelmét nem találtam meg. Annak akar a példája lenni, hogy az államoknak volt egy homokvára a fejében, hogy milyen Irakot akarnak, aztán amikor szembesültek a nehézségekkel, gépre ültek és hazamentek? Megfordult a fejemben, hogy a politikai üzenetet kellene keresnem benne, de nem állt rá az agyam.

Szórakoztató filmnek meg nem működik.

A karakterekkel is bajba voltam: Ocre és a tanár volt felismerhető, kicsit egyedibb, a többiek összefolytak nekem – pl. Henry Cavill figuráját alig ismertem meg, hiába kerestem végig.

Egyszer megnéztem, de ennyi bőven elég is volt belőle. Nekem nem tetszett.

 

Sand Castle - 5/2 fura volt, maga a sztori is. Nem tudott igazán hatni, a látvány átlagos, és mi az üzenet?

https://www.youtube.com/watch?v=8hq28cZ938E

Vörös veréb

Kémkedős, szabaduló terves, hidegháborús.

Dominika számára a tánc volt az élet. A Bolsoj prímájaként különleges volt, amíg egy féltékeny vetélytársa komoly balesetet nem okozott a lánynak. Dominika a tánccal együtt nem csak az identitását, a megélhetését is elvesztette. Lakását, az anyja gyógykezelését is a Bolsoj állta eddig. Nagybátyja, a belbiztonsági fejes Ivan ígér segítséget egy szívességért: csábítson el egy vezetőt és lopjon adatokat! Lopás helyett gyilkosságba keverik a lányt, aki már nem tud kiszállni. Kénytelen a verébképzőbe menni, ahol a szexualitását fegyverként használóvoros_vereb.jpg kémnőnek képzik ki. Első megbízása egy amerikai tartótiszt, Nate Nash, akinek a belső kapcsolatát kellene lelepleznie. Ám Dominika gyűlöli a rendszert, kiutat keres, és valóban kezd beleszeretni az amerikaiba.

Nem véletlenül halogattam eddig ezt a filmnézést, noha Jennifer Lawrence filmjeit hamar meg szoktam nézni, még a Serenát is láttam a megjelenésekor. De ettől tartottam, és most azt mondom, jogosan.

Hiába tudom, hogy ne a regény alapján nézzem a feldolgozásokat, de nem bírok elvonatkoztatni. A Dominika sorozatból magyarul eddig kettő jött ki, a zárás ősszel érkezik. És ez a Dominika nagyon nem az a nő volt, akiről a regényekben olvastam. Nem szedek ki minden különbséget, de a legfontosabbakat azért megjegyzem:

  • teljesen kihagyták a szinesztéziát, ami a lányt különlegessé tette – Ivan ejt el néha egy megjegyzést, hogy Dominika is különleges, mint ő, de még nekem is nehezen esett le, hogy ennyi maradt a regénybeli szinesztéziából.
  • Dominika alakja sokkal hétköznapibb. A regényben tényleg veréb lesz, aki az iskolában és kémként is használja a szexet és a testét. A filmen viszont már eleve Nate a célpont (a regényben sokadik), akivel szerelemből fekszik le, még az iskolában is kikerülte a szexuális képzést. A regényben nagyon nem így van.
  • a legfájóbb, hogy a végét is teljesen átírták. Ha nem is nevezném teljes happy endnek, de a regényhez képest hatalmas happy end.

Ha az előismeretemből fakadó ellenérzéseim kikapcsolom, akkor is csak egy korrekt, de nem jó filmnek tudom látni.

Egyrészt, a durva húzások nélkül a cselekmény csak tipikus kémes átverő játék. Arról nem is beszélve, hogy ennél bénább szerelmi szálat ritkán látok. Aki nem olvasta a könyvet, annak lejön egyáltalán, hogyan szeretnek ezek ketten egymásba? Szerintem nem.

Akció nem sok van, amit erősebb karakterdráma indokolt volna, de abba se nagyon mentek bele. Felületesen kapunk ezt-azt, de mélyen egy téma se kerül elő.

A színészek – Lawrence kellene, hogy vigye a hátán, de pont az, amivel finomítottak a lányon, megöli a karaktert és ezt látom a színésznőn is. Dominika tudatosan, szégyen nélkül használta a testét, Lawrence meg érezhetően feszeng. Az meg a személyes kínom, hogy a regénybeli helyes és idealista huszonéves Nate-et nem látom Edgertonban.

Igazából fővárosunk tetszett legjobban, ami egyszerre volt Moszkva és önmaga.

Egyszer majd megkérdezek egy regényt nem olvasót, neki hogy tetszett. Jobban, mint nekem?

 

Vörös veréb - 5/3,5 sok tekintetben tipikus, a regény durvaságait szűrték, bár Budapestet jól használták.

https://www.youtube.com/watch?v=w03YBVPxt6o

Meglepetés megjelenés

Bodyguard

A BBC őszi dráma dobása lehet a Bodyguard, melyben megvan a két fontos összetevő:

  • érdekes a cselekménye. Egy háborús veteránnak, most ügynöknek egy olyan politikust kell védenie, akinekmeglepi.jpg nagyon nem ért egyet a politikájával. Így lehet számítani arra, hogy az akciójelenetek mellett kapunk érdekes vitákat is.
  • nagyon bírom a főszereplőt. Richard Madden. Ismerhetitek, mint Robb Stark, Kit herceg – igen, én az angolt használom. A magyar szinkron ócska és dühítő megoldására emlékezni se akarok –, vagy Cosimo Medici. De a Bastille Day is jó volt vele. Ok, nem megyek át rajongóba, csak annyira, hogy ha gyenge a sztori, miatta én akkor is végigtolom az évadot.

De ettől nem félek, a BBC minőséget szokott letenni az asztalra: történet, látvány és szereplők is rendben. Majd évad végén mesélek!

Idézzünk!

  • Hogy valamit ebédeljünk is, idehoztam a maradékát. Amúgy mi ez? Püré?
  • A püré. Ez alma és krumplipüré. 17. századi angol recept.
  • Bizonyára ezért van olyan szaga, mintha 400 éves lenne. (Elementary)

 

A fegyverek egy teherhajón vannak, épp a hárommérföldes határon kívül, é holnap érkeznek meg Jersey-be. Lecsaphatnánk a görögökre és a fegyverekre, amíg beértek a kikötőbe. (Észleli, hogy a társa nem figyel rá.) Vagy akár meg is skalpolhatnánk őket. Bedobhatnánk őket a cápák közé. Kinyírhatnánk mindet. Mit szólsz? (The Punisher)

 

  • Van fegyvered?
  • Miért érdekel, hogy van-e fegyverem?
  • Csak érdekel. Ha tied lesz a biznisz, nyilván tudod, hogy az alapja, tudod, erőszak.
  • Hát nem is az üzleti ebédek meg a golf.
  • Tehát akkor van.
  • Semmi közöd hozzá! Mi van, direkt bajba akarsz keverni?
  • Hagyd, nincs neki.
  • Legfeljebb csak egy…
  • Bicskája.
  • Ja, kábé.
  • Lófaszt, dehogyis csak egy bicskám van! Bassza meg, menjetek a francba! Persze, igen, van egy pisztolyom.
  • Több is van?
  • Mi, több is? Nem, egy! 1 pisztoly! Ki vagyok én, Rambo? (Telivérek)

 

  • Miért bámulsz fölfelé?
  • A villámcsapást várom. Most imádkoztam az Ördöggel. (Luke Cage)

 

  • Mit totojázol?
  • Éppen kiugrok egy ablakon!
  • Hogyhogy kiugrasz egy ablak… ó, bocs, eddig 2D-ben néztem. (M:I – Utóhatás)

 

  • Gratulálok a lányukhoz, szenzációs. Elnézést, Jackson. Már együtt járunk egy ideje, szóval, komoly. Most épp egy kis szünetet tartunk, hát, van ilyen. De szeretném megnyugtatni a kedves szülőket, hogy nagyon vigyázok a lányukra. Ő a mindenem, és őszintén, szívből szeretem.
  • Nálam meg pisztoly van, fiam. (A partiállat)

Mission: Impossible 6.

Utóhatás

Akciós, kémes, világot mentős.

Ethan Hunt újabb küldetést kap. Három atombomba magot kell visszaszereznie, oldalán két társával, Benjivel és Lutherrel. A számításba azonban hiba csúszik, és a férfinak választania kell a magok megszerzése és a barátja/társa megmentése között. Mivel Luthert választja a magok helyett, újabb akció szükséges, hogy visszaszerezze a magokat. A CIA azonban nem akarja engedni, hogy maga dolgozzon. Biztosítékot akarnak, így az igazgatóasszony a saját bizalmas emberét, a legjobb bérgyilkosát beteszi Ethan csapatába. Walkerrel mennek Párizsba, ahol azzal szembesülnek, az Apostolok nem pénzt akarnak az urániumért – vezetőjüket akarják visszakapni, a terroristát, akit még Ethan fogott el. A hajsza egyre vadabb, amibe beszáll Elsa is, és Julia is célkeresztbe kerül. Ki ver át kit?mi6-fallout.jpg

Egy újabb filmsorozat, aminek talán vége se szakad soha. Ahogy James Bond is mindig akcióba indul, és a galaxis másik felében is mindig feltámad az erő, VD halálos iramban száguld a családért, úgy tűnik, Ethan Hunt is állandóan titkos szervezetek elől védi a világot.

A legújabb szervezet éppen az Apostoloké, akik kiugrott titkos szolgálatos profik, akiknek elegük lett a politikai ármányokból. Mivel pont most olvastam Az elnök eltűnt című regényt, ami pont ilyen játszmákról szól többek között, valahol meg is tudom érteni őket. De a filmre visszakanyarodva, most éppen az Apostolokkal harcol Ethan. És nem tudom eldönteni, hogy ez röhejes vagy sem.

Mert már megint van egy titkos szervezet. Már megint van egy nagyokos fejes, akiben felmerül, hogy Ethan átállhatott a sötét oldalra. Komolyan mondom, már csodálkozom, hogy Ethan még mindig nekik dolgozik. Többször szúrják hátba a sorozat alatt, mint amennyit Julius Caesar kapott március 15-én.

Az előző két részt szórakoztatónak találtam, de most annyira nem tetszett nekem a film története! Tulajdonképpen ismétlődik az egész, és nincsenek meglepő húzások. Kezeket fel, ki nem számított arra a fordulatra, ami akkor van, amikor Walker egyedül marad a terroristával? Annyira ezt diktálta a M:I világ, hogy újnak kell lenni, hogy meglepődjünk.

A karakterek se nyűgöztek le. Annyira egysíkúak, hogy az már fájdalmas. Nincs benne egy sem, aki legalább a szürke árnyalatok között mozogna a fekete-fehér helyett. Világosan elkülöníthetően vannak a jók meg a rosszak és ennyi.

Aminek viszont nagyon megy a mozi, és ebben a tekintetben 100% a teljesítménye, az akciók. A film egy akcióorgia, ami tényleg nézhető úgy is, hogy az egyik nagyon kitalált és látványos akciósorból megyünk a másikba. Minden részben kitalálnak valami nagyon durvát – ebben van tetőfutás, repülőből kiugrás, hatalmas autós üldözések, nagy párbajok fegyverrel vagy kézzel és még sorolhatnám. Ha ki tudtam volna kapcsolni az agyam, és nem valami okosabb történetre szomjazom, akkor a látvány simán el tudja vinni.

De, mivel most nem tudtam lekapcsolni az agyam, bennem most maradt hiányérzet. Igen, akciófilmnek zseniális, de kémfilmnek nagyon nem.

Végül, azt leszögezem, a stáblista szokás szerint ütős. És én utáltam a Cavill bajszot!

Ha egy akcióorgiára vágysz, nagyon be fog jönni. Cruise nagyon odatette magát ilyen téren.

 

Mission: Impossible 6. - 5/3,5 látvány mozinak tökéletes. Pörög, akció követ még nagyobbat, csak a sztori semmilyen.

https://www.youtube.com/watch?v=zzWVYeuVuOc

5 film, amit látnod kell

Iskolás

5: Fák jú, Tanár úr trilógia - adott egy fiatal német, török származással, akinek soha nem jött össze a nagy meló. 5film5.jpgRabolgatott. A börtön előtt pont egy iskolai építkezésen rejtette el a pénzt, így a szabadulása után kénytelen tanárként beépülni a problémás kamaszok mellé. Annyira belejön, hogy visszatér egy osztálykirándulásra, majd az érettségire is. Humoros, az elsőnek mellette még szíve is van és egy olyan jópofa Rómeó és Júlia feldolgozás benne, amit öröm volt nézni. Az érettségis rész még csak most jön hozzánk, én majd sort kerítek rá.

5film4.jpg4: Vezet a ritmus - Antonio Banderas egy problémás fiatalokkal teli középiskolába megy el versenytáncokat tanítani a felesége halála után. Senki nem jósol neki nagy jövőt, de képes lesz változást hozni, és a végére még az igazgatónő is hinni kezd benne. Csak a poén kedvéért, ebben is akad egy Rómeó és Júlia szál, itt 5film3.jpgbandaháborús színezettel.

3: Holt költők társasága - a klasszikus, ami megkerülhetetlen a középiskola és tanár hívószavaknál. Az elit bentlakásos magániskola új angoltanára, a csodás Robin Williams alakításban, nem csak az angolra tanítja meg a diákjait. Küzdeni az álmaikért, embernek lenni, saját fejükkel és szívükkel élni. Dráma is, de szép is, és tele van olyan színészekkel, akiket érdemes kamaszként is felfedezni. Egyet megsúgok: itt kezdett dr. House Wilson doktora.

2: Rocksuli - adott egy lecsúszott rocker, akit már örök barátja is készül kitenni a 5film2.jpglakásukból. Sürgősen pénz és állás kell. Mivel a lakótársa helyettes tanár, hősünk elmegy helyette egy elit magániskolába helyettesíteni. Lógja a napokat, míg egyszer meg nem hallja a srácokat zeneórán. Pont bandát keres, és itt megcsillan a szeme: a srácokból csinál rockbandát, órákon tanítva nekik a rocktörténetet és életérzést, aztán irány a Bandák csatája! Vicces, ez az a Jack Black, akit kamaszként bírtam. Mai napig könnyesre nevetem magam rajta. Csicsagatya... kész.

1: Kóristák - ez a francia gyöngyszem a kedvencem a műfajban. Egy egyházi nevelőotthonba új zenetanár érkezik, aki most mondott le zeneszerzői álmairól. A gyerekeknek rossz híre van, erőszakosak és nevelhetetlenek. De ő hisz bennük, közösséget formál és maga is csodára lel. A gyerekek ihletet adnak neki, és egy tanítványának olyan kincs rejtőzik a torkában, aminek ragyognia kellene. Ő harcol értük, míg az igazgató mindenki életét nehezíti és nem egyszer veszélyes helyzetbe sodorja őket. Szép a zene, tartalmas a film, hol nevetek, hol sírok rajta. Ahogy említettem, a kedvencem ez.5film1.jpg

Kerítések

Családi, konfliktusos, nevelős, összeomlós.

Troy szemetesként keresi a kenyerét, minden pénteken pontosan adja le a fizetését a felségének, aki 18 éve az igazi számára. Látszólag remekül élnek: saját házban, egy felnövő fiúval, akinek sportösztöndíjra van kilátása. De a felszín alatt egyre gyűlnek a problémák: Troy helytáll, de egyre gyűlik benne a keserűség, a veszteségek miatti fájdalom. 16 évesen a saját lábára kellett állnia, családja lett, és a lopások miatt börtönbe került. Kikerülve megismerte Rose-t, szerelmes lett, új családja és felfedezte a sportot. Nagy sporttehetség volt, de a bőrszíne miatt esélye sem volt boldogulni vele. Most a fiát igyekszik visszafogni, tisztes szakmája legyen, ne a sportba bízzon!keritesek.jpg Saját ifjúságát egy új nő mellett keresi, bár ezzel veszélybe sodorja mindazt, amit 18 év alatt felépített.

Bár a regényeknél igyekszem jobban külön választani a szubjektív érzéseim a szakmai véleményemtől, most e film kapcsán is szívesen tenném ezt. Mert nagyon úgy érzem, hogy hatalmas a szakadék a kettő között. Az agyammal, mint filmet, tudtam értékelni a Kerítéseket, még kifejezetten jónak és erősnek is tudom nevezni. De ha arra kell válaszolnom, hogy tetszett-e, határozottan nem lesz a válaszom. Tudom, hogy jó. Értékelem is. De nem tetszett.

Ami jó benne: színdarab film változata, de nem lett színpad utánérzet a film. Ha nem tudom, hogy egy színdarab átdolgozása, nem is gyanakszom rá. Mert filmszerű, kitölti a kereteket, külsőségeiben és cselekményben is. Pedig, alaposan nézve azért nyomon követhetőek a színpad hatásai: a rengeteg párbeszéd, a kevés helyszín, a karakterek mélységében.

A jó pontok közé tartozik a két főszereplő is. Viola Davis és Denzel Washington is nagyot játszanak. Nekem Denzel a nagyobb meglepetés, mert őt megszoktam a hős szerepben, ennyire emberinek nem is tudom, mikor láttam utoljára. Olyan tökéletesen hozza a megkeseredett, elvei szerint élő férfit, mint a rendíthetetlen rendőrt szokta. Mert pocakos lenni, ősz, borotválatlan, és a külsőségeken túl belülről is hozza Troy alakját. Mellette Viola Davis, aki begyűjtötte az Oscart az alakításáért. Megérdemelten, egy sorstragédiát varázsolt a vászonra nagyon kevésből, gesztusokból és arcjátékból, egy-egy nagyobb monológgal. Egyszerre erős és sebezhető, egyszerre van a figurájában valami nagy bölcsesség és naiv ostobaság is. Működik a páros között a kémia, szépen építik egymás játékát is.

De, akkor a fekete leves. Nem tudtam mit kezdeni a fekete világfájdalommal. Nekem ez üres panaszkodásnak tűnt, ha tudom is, hogy van alapja. Tény, hogy bőrszín miatt eleve rosszabb helyzetből indult. Tény, hogy sok mindent azért nem tehetett meg, mert feketének született. De ahogy ebbe belekeseredik, azzal mit kellene kezdenem? Sajnálnom kellene? De annyira aljasul le Troy karaktere a szememben, hogy nem tudtam sajnálni. Nem lehetett belőle hivatásos sportoló, akkor a fiának se engedi, akinek már lenne lehetősége? Otthon sok a gond, erre összeszed egy szeretőt, aztán a feleségének benyög annyit, hogy lesz egy másik gyerekem, már bánom? És mindenre az a kifogás, hogy nehéz az élet. Másnak is az. Másnak meg másért nehéz. Szerintem ez nem szabadna indok lenni arra, hogy pokollá teszi a körötte levők életét.

Egyszer a színészek miatt érdemes megnézni, de útravaló aranyrögöket nem találtam benne.

 

Kerítések - 5/3 átlagolva, mert filmnek jó. Erős színészek kiváló alakításai, precíz dráma, de nem tetszett.

https://www.youtube.com/watch?v=6pkWRoWJiFs

süti beállítások módosítása