Szerelmes, mintázatos, nyomozós, közelgő katasztrófás.
Dylan szereti a rendszert és a mintázatokat, ott is észreveszi őket, ahol más nem. Ez a munkájában is nagy segítségére van, légi forgalom irányítóként átlátja a sok gép pályáját. Ám valami történik, a 2:22 számkombináció feltűnik, és elvonja a figyelmét. Visszatér, ismétlődésekre figyel fel. Ugyanakkor, ismétlődnek az események. De miért? Egyre megszállottabban kutatja a dolgot, amikor megismeri a galériás Sarah-t. Szerelem első látásra, nagyon összepasszolnak, mintha már korábban is ismerték volna egymást. De a lányt ijeszteni kezdi a férfi megszállottsága, amit egy 30 éves tragikus állomáson történt lövöldözés fokoz. Segíteni akar, Dylan nem engedi. Későn ébred rá, hogy a múlt ismétlődése még egy szereplőt érint, Sarah exét. Vajon most Dylan képes lesz megakadályozni a tragédiát?
Nem pont olyan volt, mint amit vártam, de igazából így jobban tetszett. A trailer után időutazásos vagy napismétlős történetet vártam, amikor minden ismétlődik. De valami mást találtak ki, így sokkal eredetibbnek és érdekesebbnek is találtam a végeredményt.
A mintázatok ismétlődése nagy ötlet, és jól meg is valósították. Az egész logikus, miközben a realista agyammal hihetetlennek is érzem, de a film világában gond nélkül elfogadtam a szabályokat.
Több szintje van a filmnek, amit nagyon tudtam szeretni. A napi szintű minták, ahogy azokból összeáll egy 30 éves történet visszaverődése is. Minden szépen megfelel egymásnak. Még rejtélyt is hoz bele, ahogy Dylan szép lassan kirakja a kirakóst, vele együtt mi is. Nem egy krimi, nem is thriller, de valami olyasmi, a feszültsége benne van egy kis misztikus színezettel.
Mindeközben pedig ez egy szerelmi történet is. Ami önmagában nagyon nyálas is lenne. Komolyan: cukormérgezést tudna okozni, ahogy Sarah és Dylan románca pillanatok alatt fejlődik a megismerkedéstől a végzetes nagy szerelem és családalapítás felé. És mégse leszünk cukorbetegek, mert jó ellenpont a misztikus vonal, a rejtély – a kettő együtt működik. Egyik se túl sok, se kevés, a mozaik összeállva sokkal jobban néz ki, mint a részek külön.
Tudtam szeretni a karaktereket is. Dylan ezzel a rendmániával és mintázatokkal érdekessé lett téve. Kellett is, mert, ahogy most belegondolok, a főszereplő páros szép is, helyes is, kedves is – rosszat nem is találok bennük, ahogy mélységet se nagyon.
A casting is bejött. Pedig Teresa Palmer nekem kifejezetten ellenszenves, nagyon kevés filmje van, amiben szimpatikusnak találom. De ebben az volt. Jobban áll neki ez a mesebeli jólány, mint amikor keménykedik a vásznon. Michiel Huisman meg nem is titkoltan a legsikeresebb holland filmes, aki már a GoT előtt is mászott szépen fel a sztárság felé, és a GoT még többekkel megismertette. Helyes, szimpatikus itt is, én bírom.
Látványra is korrekt. Nem nyomtak bele sok CGI-t, nem is kellett. Amit mégis látványelemnek beletettek, működött. Tetszett az installáció kiállítás, jópofa volt a csillagok ragyogása is, vagy a minták kirajzolása. A 30 éves részeket is elkülönítették látványban is, már szinte noir jelleget kapott.
Hangulatos, kellemes, miközben érdekes is. Pozitív csalódás volt számomra.
2:22 - 5/4 romantikus, de okosan rejtélyes is. Tetszett a szereposztás is, az egésznek a hangulata.
