Kísérletezős, problémás, kapcsolatos.
RD Laing meg volt róla győződve, hogy rosszul kezelik a mentális betegeket. Pszichiáterként ő valami egészen mással próbálkozott: nem gyógyszerezte a betegeit, mindössze menedéket nyújtott nekik, sokat beszélgettek és drogokat is felhasznált, hogy egyes gátlásokat és gátakat ledöntsön. Ragaszkodtak hozzá a betegei, és az elméletei híressé és hírhedtté tették. Rendszeresen szerepelt műsorokban és próbált más viszonyokért kiállni. Angie Wood doktorálás előtt állt, és őt férfiként érdekelte Laing. A szeretője lett, vele élt a klinikáján, de állandó harcot vívott a férfi kötelességtudata ellen. Még gyereket is vállalt, igazi családot próbált alapítani vele, de a betegekkel nem vehette fel a versenyt.
Ha pszichológia könyvben olvasok erről a doktorról, még érdekesnek is találtam volna a témát. Lehet a pszichiátriai kezelésekről érdekes filmet csinálni, nem egy jó thriller van a témában, de születtek már komoly és jó életrajzi filmek is. Sajna, rosszabbak mellett.
Nekem ez a film egyértelműen a rosszabb kategóriába esik. Talán egy dolgot leszámítva nekem nem tetszett benne semmi.
Kezdjük a történettel! Ami nagyon nem történetszerűen van elbeszélve. Alig érzékelni az idő múlását, és nem éreztem folyamatokat sem. Pedig adná magát, hogy Laing és Angie kapcsolata, vagy a betegek állapotának változása ívet kapjon. Ehhez képest össze-vissza, egymásra van ömlesztve minden, mintha csak kiragadott pillanatokat néznék egy hosszabb folyamatból. Nekem nagyon nem jött be ebbe a formába.
Talán, ha nagyon képbe lettem volna előzetesen Laing munkásságával, és a betegei történetével, ennyire nem zavart volna az ugrálás, és egyszer-egyszer a logika teljes mellőzése is, de innen gyűjtöttem be az adatokat, így nem voltam oda érte, hogy jelenetek között akár éves ugrás is volt. Én meg kapkodtam a fejem, hogy mi történt és miért.
A pszichológia sincs úgy tálalva, hogy lekössön. Nem jött vissza Laing módszerének a lényege, leszámítva a káoszt, amit a többi doktor annyira rossz szemmel nézett. Emberbaráti oldalról értem, mit akart elérni, de a filmen nem mutatták meg, pontosan hogyan és miket ért el vele.
A szerelmi szál ugyanolyan töredékes, és ezért zavaros, mint a betegek kezelése. Itt talán észrevehetőbbek a mérföldkövek, de azért elég durva, hogy az egyik jelenetben azon megy a veszekedés, hogy Angie szüljön-e gyereket, pár perccel később meg a szülést kamerázzák.
Külsőségeiben sem az én világom. A retró érzet megvan, de nem olyan stílusosan, jól megcsinálva, mint amit mostanában a sorozatok tudnak. Lefordítva, azt érezni, hogy ez a történet nem napjainkban játszódik, de nincs semmi olyan, ami ennél pontosabban belőné a dátumot, pedig lehetett volna jobban atmoszférát teremteni. Másoknak megy.
Amit viszont jóé megcsináltak, a főszereplő teljesítménye. David Tennant egyelőre messze van a sztárságtól, pedig játszani nagyon tud. A Jessica Jones gonosza mellé téve ezt, mintha két teljesen más embert látnék. Ahogy gesztusok szintjéig levette a doktort, kész. Elisabeth Moss most divatos tévészínésznőnek számít. Byrne nyújt még emlékezeteset.
Egyszer megnéztem, de nehezen. Nekem nem jött be, Tennant ide vagy oda.
Pszichiáter a világ ellen - 5/2 alig van története, a legtöbb szereplőt utáltam, még ha jól is játszották őket.
