Kosztümös, romantikus, státuszt és vagyont hajszolós.
Becky Sharp jobb életről álmodik. Ugyan alacsony sorba született, de mindene megvan, hogy helyezkedhessen a társadalomban: csinos, okos, kétnyelvű és megvan a magához való esze. Mikor nevelőnői állásából vidékre akarják száműzni, egy neveltjével, egyben barátnőjével tart, és igyekszik annak bátyját behálózni. De vidéki nevelőnőként is meglátja a lehetőséget: a gazdag nagynéni kedvence lesz, majd annak kedvenc unokaöccsére vet egyre kacérabb pillantásokat. Közben Amelia, barátnője családja elszegényedik, és a vőlegényének kiszemelt George el lesz tiltva a lánytól. Amelia vak rá, hogy igazából a jólelkű William szereti őt, míg George egy üres aranyifjú. Mindkét nő küzd a szerelemért és boldogulásért, míg életük újra találkozik 10 év múlva, anyaként és özvegyként.
Ugyan nem BBC, hanem az ITV kosztümös sorozata, de az benne van, amiért az angol kosztümös sorozatokat nézem, és ezt is tudtam szeretni.
Egyrészt, ez egy korrekt adaptáció. Ahogy szoktam írni, nem bánom, ha az eredeti regény eseményein változtatnak, ha az indokolva van, és nem sérti az eredeti szellemét. A Vanity fair ezt teljesíti is, és szépen felmondja mindazt, ami a regényben is történik. És mivel kétlem, hogy ma sokan olvasnák a Hiúság vásárát, most van egy korrekt filmsorozat róla azoknak, akiket érdekel, de inkább tévét néznének, mint olvasnának.
A cselekmény különben jól megfogott, és sikerül nekik úgy beletenni a társadalmi üzenetet is, hogy az sehol nem az eseményszerűség rovására. Kitöltik a játékidőt, folyamatosak a csavarok és kavarások. Ahol esetleg lassulna, vagy nyálasodna Amelia szálán, ott megjelenik valahogy majd Becky vagy egy csavar, hogy felrázza az állóvizet.
Tetszett, ahogy Becky karaktere egyszerre tudott szimpatikus és taszító is lenni. Nem hőst csináltak belőle, hanem egy nőt, akinek konkrét célja van: magasra és jómódba jutni – és tesz is ezért, gyakran olyasmit is, amit már nem lehet neki elnézni. Nekem szimpatikus volt, ahogy mindig feltalálta magát, és soha nem adta fel. Ő egy túlélő. Ugyanakkor, ahogy a férjével és a fiával elbánt, az messze nem elfogadható.
Az ellenpontja Amelia, akiben benne van mindaz a jó tulajdonság, ami Becky karakterében nincs meg. Ártatlanság, kedvesség és naivitás. Amiről már nem egyszer írtam, hogy egyszer erénynek tartották, szerintem azonban életképtelenné teszi az embert. Amelia is szenved tőle, és kell nem kis noszogatás, lökés, hogy a helyes irányba kerüljön az élete.
Valahol a kettő nő ötvözete lenne az igazán példakép – így viszont kiegészítik egymást, és a kettejük története összefonódik.
Külsőségeiben is jó a sorozat. Mondjuk, a brüsszeli vágóképekért nem voltam oda, de a kosztümök és ékszerek, a lakások tetszettek és látványosak.
Odafigyelve szerződtették a színészeket is. Olivia Cooke ebben a szerepben is hiteles, pedig az ő alakításait mindig félve nézem. Nem tudom, miért, a Bates Motel kissé beskatulyázta a fejemben, pedig okosan építgeti a karrierjét, jó szerepeket vállal.
Kiemelném a film zenéjét és betétdalait is, nekem kifejezetten tetszettek.
Bár kicsit tartottam tőle az elején, de nekem tetszett, kosztümös filmek szeretőinek javallott.
Vanity Fair - 5/4 korrekt kosztümös, jó színészekkel, érzelmekkel, az eredeti szellemiségét megőrizve.
